Ágai Irén

Életrajz
Filmszerepei
Foto
Szakirodalom

Ágai Irén, Ágay Irén
színésznő

Született:
1912. február 23. Budapest, Magyarország,
Elhunyt:
1950. szeptember 3. Hollywood, California, USA

Férje: Székely István - filmrendező, 1933 -1950 (Ágai haláláig)
Magasság: 160 cm
Súly: 51 kg

Életrajza:

Adatok:
1931 - végez a Színészegyesület Iskolájában
1931- 1937 - a Vígszínház tagja
1933 - első filmszerepe
1934 - házasságra lép Székely István / Steve Sekely filmrendezővel
1934-1937 - több mint tucatnyi film főszerepét játssza hazai filmekben
1937. december eleje - férjével Székely Istvánnal Amerikába távoznak
1938 - letelepednek Hollywoodban
1950 - mexikói filmforgatás idején állapota rosszabbodik
1950. szeptember 3. - egy héttel teljes látásvesztése után elhunyt a kórházban

Összefoglaló:

Az ezerkilencszáz-harmincas évek elejének népszerű színpadi színésze, és a magyar hangosfilm kezdetének egyik legfoglalkoztatottabb filmszínésznője volt. Kitűnő minősítéssel került az Országos Színészegyesület iskolapadjából, a nagyhírű fővárosi társulathoz, a Vígszínházba, ahol egyebek közt Hegedüs Gyula, Góth Sándor, Góthné Kertész Ella, Csortos Gyula, Jávor Pál partnereként indulhatott meg színészi karrierje. Már bemutatkozó fellépése igazolta, hogy Jób Dániel jól döntött, amikor a társulathoz szerződtette. Színpadon főképpen kortárs társalgási darabokban aratott sikereket. Színpadi szerepformálásaival párhuzamosan lett a meginduló magyar hangosfilmgyártás egyik legfoglalkoztatottabb színésznője. 1933-ban az Iza néni (1933), című filmben játszotta első filmszerepét, majd az Ida regénye (1934) című film női főszerepe után olyan filmek következtek mint, az Emmy (1934), a Búzavirág (1934), az Őfelsége keringőt táncol című osztrák film, de igazából a Lila ákác (1934) főszerep hozta meg számára az átütő sikert, amelyet már férje Székely István / Steve Sekely (1899-1979) jegyzett. Akkoriban a magyar hangosfilm elfogadtatása a magyar közönség előtt, ez volt a legfőbb cél, a sokkal nagyobb tőkével előállított, beáramló külföldi filmdömpinggel szemben. A tét nem volt kisebb, mint a magyar filmgyártás fennmaradása. A magyar nyelven előállított mozifilmek első időszak nagy kérdése volt, vajon sikerül-e a hazai befektetők érdeklődését, a magyar filmgyártás felé fordítani. Lesz-e egy magyar film iránt akkora érdeklődés, amely révén készülhetnek újabb és újabb hazai gyártású filmek.

Ebben kétségekkel bíró időszakban Székely István rendező a Hippolittal kinyitotta azt a bűvös szelencét, amely révén ugyan változó érdeklődés, és sikerek mellett de fennmaradhatott a magyar film. Sok más nemzettel szemben Magyarországon önálló filmgyártás alakulhatott ki, és hosszú évtizedekre biztosítottá vált ez az első világháborút lezáró béketárgyalások határozata miatt leállított, s akkoriban újból megindult folyamat.

Ennek az újból meginduló korszaknak kétség kívül egyik ünnepelt fényes csillaga volt Ágay Irén. A Címzett ismeretlen (1935), a Nászút féláron (1936), a Segítség, örököltem! (1937), a Maga lesz a férjem (1937) női főszereik adták filmszínészi karrierjének hazai mérföldköveit. Magyarországon forgatott utolsó filmjében, a Két Fogoly (1938) címűben pedig a másod főszerepet vitte a filmen igen ritkán látható, színpadi színész óriás, Bayor Gizi mellett. Olyan film betétdalok váltak előadásában örökzöldekké, mint az Oda vagyok magáért, Madonna drága, vagy a Halló bébi és folytathatnánk a sort.... A befektetők, valamint a hivatalos kultusztárca, nem utolsó sorban pedig a közönség hamar elfogadta a magyar film létjogosultságát, és ebben a folyamatban Ágai Irén sikereivel elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1937 végén férjével az Egyesült Államokba utaztak, egy meghívásra. Ám a közben kialakult politikai helyzet (az anschluss) miatt úgy döntöttek Hollywoodban maradnak, s idővel itt is telepedtek le.

A második világháború idején egy véletlen rutin-orvosi vizsgálat mutatta ki először Ágai Irén betegségét, a magas-vérnyomást, amelynek kezelése gyerekcipőben járt, s akkoriban nem volt ellenszere. Ő maga nem is vette komolyan a kezdetben teljesen tünetmentes bajt, amely hamarosan elkövetelte magának a művésznőt. Látás-zavara, állandósuló szédülése, folyamatos rosszulléte egy forró nyáron, egy mexikói filmforgatás idején erősödött fel visszafordíthatatlanul, 1950-ben. Jeleneteinek leforgatását követően azonnal visszarepült Mexico-ból Los Angelesbe, ahol megállapították: betegsége annyira súlyosbodott, hogy az látóidegei elhalását eredményezte. Vakságát csupán néhány nappal élte túl a kórházban. Gyerekszínészként kezdte, igen fiatalon indult a pályán, és igen fiatalon, alig 38 évesen távozott az élők sorából is. Filmcsillagként mindössze öt esztendőnk keresztül ragyogott idehaza, mégis a magyar hangosfilm kezdetének egyik jelentős alakja lett. Kedves arcú, mosolygós, kicsit selypes, lesütött szemű, pirulós, egyszerű "úrleány" megjelenése élesen szemben állt a kor divatos filmdíva, afféle "la femme fatale" típusú megjelenítésével. Talán épp ettől lett egy kicsit a "mi gyermekünk". A csinos, fiatalos, kedves, mosolygós magyar "ellen-dívák"-nak egyébként nagy keltje lett külföldön is, elég ha csak Bársony Rózsi, Eggerth Márta, Nagy Kató (Käthe von Nagy), Alpár Gitta, Rökk Marika pályájára gondolunk.

Ágay alakját, hangját, kedves megejtő lényét megőrizte a filmszalag, s ennek átiratát jelentő DVD korongokat ma is számtalan helyen megvásárolhatjuk. Több mint hatvan esztendeje már annak, hogy nincs közöttünk, a magyar hangosfilmgyártás egyik első csillaga.

Életrajza:

Ágai Irén a pályát gyermekszínészként kezdte a Terézkőrúti Színpadon, Budapesten. Ráadásul születéseinek körülményei is a színpadhoz kötötték, ahogy erről egy korai visszaemlékezésében vall (Színházi Élet 1933. 12sz. / 35 old.):

"kis híján, hogy nem színházban születtem. Előző este, amikor én hajnalban megszülettem a szüleim a Vígszínházban voltak és Varsányi Irén művészetében gyönyörködtek."

Az előadást követően, néhány óra múlva már Ágai család örvendezhetett a kis jövevénynek. Korán megismerkedett a színpad minden lehetőségével, nehézségével, s a színpadbiztonságot már gyerek fejjel megszerezte.

"Kiskoromban, amikor gyermek-színészkeddem, az egyik büszkeségem ebből az időből egy kis sanzon, amelyet (a kor egyik kedvelt zeneszerzője - szerk.) Brodszky (Miklós) egyenesen a számomra írt. Sokszor felléptem a Terézkőrúti Színpadon, ahol én játszottam gyerekszerepeket. Egyszer, amikor Szenes Ernő megbetegedett és szerepébe Salamon Béla ugrott be. Én, aki már vagy hússzor játszottam abban a darabban, játék közben állandóan súgtam neki az ő szerepét. Akkor kaptam életem legédesebb honoráriumát, mert Sala bácsi megvette nekem a buffet szinte az egész csokoládékészletét.

A pályakezdés stációi

Pályaválasztása idején más, mint a színpad talán fel sem vetődött.

A Színészegyesület Iskoláját végeztem, ahol külön protekció kellett, hogy felvegyenek, mert túl fiatal voltam. Vizsgaelőadásomon, "A templom egerének" női főszerepét játszottam, és Roboz Imre rögtön a Vígszínházhoz (1931) szerződtetett. Itt ért első nagy örömöm, amikor Jód Dániel átadta nekem az "Emmy" címszerepét (amelyet később filmen ő játszott) és itt ért az első nagy bánat, amikor betegségem miatt ezt a szerepet nem játszhattam el."

A Vígszínházban az ifjú színésznőt először a közönség kisebb szerepekben láthatta majd igazi kiugrását a Hunyadi Sándor darabjának 140 oldalas vezető szerepe hozta meg számára a színpadon, 1933 koratavaszán.

A Ritz 1919 című darabjának bemutatója után Az Újság kritikájában egyenesen primadonnaavatásról számolt be.

"A mindössze 15 előadásig jutó darab nagy személyi sikere fűződik az új színésznőhöz, Ágay Irénhez. A jelentéktelennek látszó, szimpla megjelenésű fiatal színésznő rövid idő alatt teszi meg az utat a "Feketeszárú cseresznye"-beli statisztálástól a "Pusztai szél"-ben játszott szerepecskén át a mostani főszerepig. Az évadnyitó Emmy-ben már itt-ott felfigyelnek rá, azonban a Ritz 1919 kétségtelenül az ő sikere, 300 pengős új szerződéssel. A "Lányok az intézetben" rádupláz még az előzőekre is..." - írja Magyar Bálint a Vígszínház történetét feldolgozó kötetében. (Magyar Bálint: A Vígszínház története - Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979.)

Vígszínházban 1933

1933 decemberében pedig már Shaw Caesar és Cleopatra női főszerepét Cleopátrát vitte Rajnai Gábor, Jávor Pál, Csortos Gyula partnereként, a Hegedűs Tibor rendezte öt-felvonásos történelmi színműben.

Ismét Magyar Bálint sorai:

"(...) A Caesar és Cleopatra a színésznő és a színház nagy bukása lett. Bebizonyosodik, hogy Csortos partnereként nem állja meg a helyét, túlságosan elszürkül mellette, az előadás egyensúlya felbillen, a darab elveszíti hatását."

Ágai mélyrepülése ezzel nem ért véget. A másik decemberben zajló Hunyady Sándor premier, az Aranyifjú, amelyben Ágaival szemben koránt sem udvarias és elnéző a kritikus, Fóthy János.

"(...) A sietősen elfelejtendő Caesar és Cleopatra után ez az előadás már-már a művészi presztízs életkérdését oldja a Vígszínház javára. Ezek a színészek milyen kitűnőek." - Jávor Pál, Góthné, Titkos Ilona, Makláry Zoltán, Mály Gerő, "az utóbbi évek legragyogóbb epizód-alakításával, és Somlay, Rajnay, Gárdonyi, Somló István, vagy az együttes egyik varázsa Fejes Teri. Csak épp Ágay Irén nem ér fel színességben, életteljességben, skálában a valóságnak ahhoz a gazdag képéhez, amelyet ez az együttes a színpadra hoz." (Fóthy János: Aranyifjú - Délibáb, 1933. 52. sz.)

Közben sor kerül egy másik bemutatóra is, ezúttal Tarnay Ernő rendezésében kerül színpadra Bús-Fekete László "Több mint szerelem" című három-felvonásos életképe, amelyben Ágay olyan partnerek között, mint Rajnay Gábor, Ajtay Andor, a két Gombaszögi, Frida, és Ella, valamint Makláry Zoltán, Pártos Erzsi, Gárdonyi Lajos alakított vezető szerepet. Ezúttal viszont a kritika dicsérte. A probléma inkább magával a darabbal volt, sem mint a szereplőkkel. A szegénység pusztán, mint az egyszerűség ideálja jelent meg, a bőséges gazdagsággal szembeállítva, amely a gazdasági világválság kellős közepén, kevéssé életszerű históriává lett a színpadon. A bukás oka ezúttal más, de a színház számára ez közömbös, mert a bevételkiesés mindenképpen veszteség.

Ágai filmes karrierje elindul

Filmes karrierjének indulása, színpadi pályájának kezdeti szakaszához kötődik. Mint pályakezdő, a színházában nagy reményekkel induló Ágai, első jegyzett nagyszínpadi működéseinek egyikeként, nagynevű kollégák társaságában, mint Csortos, Góth, és Góthné, Titkos Ilona és Fedák Sári mellett játszotta a "Vacsora nyolckor" egyik leány-szerepét. A próbák alatt Ágai álmában sem gondolta volna, hogy éppen ez a színdarab hozza majd meg a fordulatot mind magánéletében, mind művészi kibontakozásában. Történt ugyanis, hogy a nagy sztárnak számító Fedák címszerepeltetése kapcsán megnézte egyik este az előadást Székely István filmrendező is, akinek terveiben szerepelt, hogy Fedák főszereplésével egy filmet forgatna közeljövőben (Erre egyébként maga Fedák kérte fel, sőt a film anyagi hátterének jó részét is ő biztosította!!!). Székely addigra már a Hippolyt sikerfilmje kapcsán a magyar hangosfilmgyártás egyik meghatározó emberévé nőtte ki magát. Mind a kormány-körök, mind a befektetők, mind pedig a színházi és filmes emberek keresték kegyét. Egyike volt azoknak a filmrendezőknek, akiknek személyében látták a magyar hangosfilm meggyökerezésének, sőt előretörésének zálogát. Székely tisztában volt küldetésének fontosságával, és ennek fényében körültekintően tett előkészületeket további munkáihoz. Adott pillanatban éppen a az ötödik iksz felé járó, ugyanakkor eleven legendának számító Zsazsa játékát szemlélték meg munkatársaival a Vígben.

Miközben mérlegeltek, felfigyeltek a darabban szereplő Ágai Irénre. Milyen jól hangzik ez a mondat így! Pedig nem igaz. Székely már barátjától, Márai Sándortól sok mindent hallott, tudott Ágairól. Rossznyelvek szerint, nem is Zsazsa miatt a Vígbe, hanem mert barátja és Ágai szakítottak. De már a pletyka ilyen, nem lehet tudni tőle az igazságot. Mindenesetre a szünetben, amikor Zsazsa öltözőjében beszéltek művésznővel Székely szóba hozta, hogy a soron következő közös filmjükben, az Izá-ban szerepeltetni lehetne, ezt a darabban játszó "kis kezdő színésznőt". Pont ilyen karaktert kerestek Zsazsa mellé, olyat, akinek hírneve és némiképp játéka sem árnyékolja be a nagy Fedák elsőségét, és várhatóan a fejére sem nő majd a filmben. Ágai később így meséli el a találkozását Székely Istvánnal:

"Ott az öltözőben mindjárt behivatott Fedák és bemutatott Székelynek. De csak közvetve beszélhettem vele, mert nem szólt hozzám. Három filmes úr volt még jelen, azok beszéltek Székely helyett. Renner Bandira emlékszem közülük. Egyébként itt az öltözőben tulajdonképpen már másodszor mutattak be minket egymásnak, de a filmrendező úr nem emlékezett rám. Mikor először bemutattak neki, észre sem vette, hogy a világon vagyok. Egy ismerősömmel (Márai Sándor - szerk.) vacsoráztam, odajött az asztalhoz, kérdezett valamit, de nem szólt hozzám, ugyan úgy mint akkor ott az öltözőben."

Ebből az öltözői beszélgetésből végül filmes szerződés lett, s megkezdődtek az Iza néni (1933) felvételei a filmstúdióban, amelyben Ágai, Paksy Jolán szerepét alakította. Élete első filmszerepében máris összekerült későbbi, állandó film-partnerével, Jávor Pállal. A filmmel a maga a gyártó (Fedák Sári) elégedett volt, sőt bankettet is adott a filmstábnak, de rajta kívül senki más nem lehetett elégedett, mert a kritika, sőt a közönség is fanyalogva fogadta, ráadásul anyagi siker sem fűződött a filmhez. Viszont a bankett alkalmat adott arra, hogy Ágai és az akkor már nagy tekintélynek örvendő filmrendező, Székely egy életre összekuszálják egymás érzelmi szálait. Először a régi német filmes szabályt figyelembe véve Székely családtagot nem vitt bele filmjébe, így az abban az évben készülő "Pardon tévedtem" (1933) és a "Rákóczi induló" (1933) című Székely filmekben még nem szerepelt Ágai.

Az első filmezés.

Érdekes és furcsa, gyorsan változó világ volt ekkoriban a filmes. A némafilmet igen gyorsan felváltó hangosfilmezés technikája folyvást új megoldások felé vezette készítőiket. Szinte filmről filmre. A világítás sok új, korábban nem használt eszközzel gyarapodott, néha felvételek ideje során is. Szüntelen kísérletezés, praktikus ad-hoc megoldások keresése jellemezte ezt az időszakot. Szemben a némafilmmel, a felvételek alatt most már teljes csöndnek kellett lenni, sőt be kellett mikrofonozni a szereplők környezetét is úgy, hogy majd a filmvásznon minden szó pontosan hallatszódjék, ugyanakkor ne lehessen látni ezeket a belógó mikrofonokat. A zenés filmek ezen belül külön nehézségeket produkáltak, a kiegyenlített zenei hangzás miatt. Kiderült menet közben, hogy a hangfelvételen bizonyos hangok betorzulnak, mások elvesznek, egyes instrumentumok túl erősekké válnak, mások kárára. Mindezekre szinte órák alatt kellett megoldást találni, hiszen a stúdióbérlések meghatározott időre vonatkoztak, s minden egyes pluszforgatási nap óriási módon növelte a költségeket.

Kiderült az is, hogy vannak a színpadi színészek, és színésznők közül többen, akik nem alkalmasak filmre és vannak, akik viszont színpadon alig érvényesülnek, de kitűnőek a moziban. Más viselkedést, mozgást, hanghordozást, arcjátékot igényel egyik is másik is. Ritkaság az olyan kitűnő színművész, aki otthonosan mozgott mindkét egymással sok rokonságot mutató műfajban. Azonban a magyar hangosfilmgyártás kezdetének idején több volt a tanuló, mint tanár ezen a téren. A rácsodálkozás őszintesége tükröződik Ágay egyik nyilatkozatában, amely jól megvilágítja a színpadhoz szokott színész szemléletét a filmforgatások világában.

(...) Tulajdonképpen már régen vágytam a filmre és talán éppen ezért szörnyű zavarban voltam, amikor(először) felvevőgép előtt álltam. Egyébként (...) hihetetlenül idegesített a műterem levegője. Túlságosan szokatlan volt a színház után. Szörnyű zavarban voltam minden méternél. Nincs közönség, aki előtt az ember játszik. egy tucat embert lát az ember maga körül, rendezőt, világítókat, díszletezőket, akik kajánul nézik, hogy a szegény színész hány hibát csinál. Borzasztó dolog! Első levetítésnél meg sem ismertem a hangomat!

Így indultak egy magyar filmszínésznő első forgatási napjai. Akkoriban nem volt utószinkron, minden a szövegmondás, dal, úgy ahogy elhangzott, úgy maradt meg a filmtekercseken. Csak a nagyon kirívó, égbekiáltó rontások esetén, vagy filmlaborálási problémák miatt rendeltek el jelenetismétlést. Addig nem is bontották el a díszleteket, s a színészeknek is meg kellett várni a sikeres laborálásról szóló telefonhírt, csak az után készülhettek fel a másnapi jelenetekre. Az éjszaka ilyenkor számukra nyugodtabban telt, nem kellet még egyszer éjjel újravenni a délután leforgatottakat. Nem így a díszítők, világosítók, berendezők, akik ilyenkor állították be következő napi jelenetek háttereit. Színészek számára a filmről-filmre való fejlődés lehetőségét adta meg a korai felvételi technikák kezdetlegessége.

"Sok helyen selypítek, mint minden magyar filmszínésznél, például Berky Lilinél ezt a selypítést nem hallani. nem így az Izában nálam. Pedig az életben a színpadon én sem pöszögök, és kijelentem, hogy a legközelebbi filmen sem fogok.

- Az s és az sz betűkkel van mindig baj - szólt közbe az akkor már férjként szereplő filmrendező Székely István - nincs még egy nyelv, amiben annyi s és sz betű van, mint a magyarban. Az a dolog titka, hogy a színészek ezeket a szavakat halkabban mondják, pedig a mikrofon előtt erősíteni kell épp."

Ágai beszélt a forgatás kapcsán a világítás nehézségeiről, amely nem minden szituációban tudta a legoptimálisabb szépségét mutatni, beszélt a riportban a ruháiról, amelyek közül a többség "nem mutatott jól" a fekete-fehér filmben. Szóval minden külsődlegességről, ami kiegészítője a színészi játéknak.

"Boldog vagyok, hogy a film mennyivel jobban népszerűsít, mint a színpad. Az Iza óta ismernek az emberek, ami nagyon kedves meglepetés, és amit egyenlőre nagyon élvezek. Bizonyos helyeken eddig is tudták, hogy igen ez az Ágai Irén, de ez most egészen más..." - nyilatkozta a filmbemutatót követően.

Ágai és Székely házassága

Változást nem csak karrierjében jelentett Székely István filmrendezővel való találkozása. Megismerkedésük, a kezdetek még 1932 tavaszára nyúlna vissza. Akkoriban Ágait Márai Sándorhoz, a költőhöz fűzték gyengéd szálak, aki történetesen Székely baráti köréhez tartozott, de ekkoriban Székely tisztelve a barátságot, nem volt kezdeményező. Ám a szakítást követően, Székely úgy érezte eljött az ő ideje... Érdeklődését azonban kitűnően leplezte. Oly annyira, hogy Ágay mindebből semmit sem vett észre. Székely ismert, fontos személység volt már akkoriban. Egy film próbafelvétele kapcsán találkozott újból Székellyel, ahol az udvariasság szabályain túl nemigen szólt Ágaihoz. Ez a találkozás Ágai véleménye szerint nem hagyott mély nyomokat Székelyben.

Tudják ott a filmnél úgy egybe van az egész társaság! Sokat beszélgettünk, kicsit meg is barátkoztunk. De a társaságban nem nagyon kerültünk össze, mert én akkor érdekelt voltam egy nagy szerelmi dologban (Márai Sándor - szerk.) - de hát ezt nem is szabad megírni egy interjúban! (...) Akkor elutaztam a Tátrába négy hétre és amikor visszajöttem, újra találkoztunk. Megkérdeztük egymástól: Hogy van? Pista akkoriban a Rákóczi indulót forgatta és éppen készültek a vidéki felvételekhez. Nyíregyházán azután eszébe jutott, hogy meg kellene kérnie a kezemet és levelet írt nekem! Semmi előzménye nem volt a levélnek. Pista nem szeret unatkozni, és mert Nyíregyházán aznap esett az eső, unatkozott, és mert nem kártyás ember levelet írt. Ha akkor nem esik az eső, talán még ma sem vagyok a felesége! Hát ez a mi szerelmi regényünk története - nyilatkozta Ágai Pán Imrének 1934 tavaszán. (Pán Imre: (.) Mondja Ágai Irén - Délibáb, 1934 19sz.)

Persze maga a férj egy kicsit másképp látta a dolgot. Ő maga barátjáról, Márairól beszélt meleg hangon visszaemlékezése során Irénnel való megismerkedésről szólva. Máraival gyakorta megbeszéltek mindent, és egy ilyen beszélgetés során értesült Székely arról, hogy Márai és Ágai között kihűlt a kapcsolat. Úgy érezhette hát eljött az ő ideje. Korábban is szimpatizált a vékony kis színésznővel, de ezúttal már célirányos lépések gyorsították meg az eseményeket.

Szóval bizton állíthatjuk, hogy ha aznap véletlenül Nyíregyházán mégis csak süt a nap, akkor valahol másutt, máskor biztosan esett volna az eső. Tehát a leánykérés sem így, sem úgy nem maradt volna el. Maga a házasságkötés 1933. október végén zajlott le Budapesten. Ágai esküvői tanúja, a Vígszínház nagyhírű rendezője, és igazgatója Jób Dániel volt, míg a férj tanújaként a magyar filmvállalt vezérigazgatója, dr. Bingerth János volt. Többek között Gustav Fröhlich közvetlenül Németországból érkezett meg az esküvőre, de Jávor Pálon kívül sokan jelen voltak a nagyszabású eseményen a magyar színház és film világából.

A művészházasságok csak igen kis hányada bizonyul tartósnak. Ők ebbe a kis hányadba tartoztak. Ágai és Székely szinte minden színészi problémát, s számtalan rendezői kérdést maguk között tisztáztak először. Ahogy mondták a házasságuk egyfajta művészi szövetkezéssé lépett elő. Székely számára a felesége jó kontroll volt, hogy a színészek mit bírnak el, milyen módon kell instruálni őket, és gyakorta volt Ágai a forgatások idején is afféle háttérember, aki kibékített, elmagyarázott, elsimított ügyeket, menet közben kialakuló konfliktusokat. Cserébe megtanította Székely filmesen gondolkodni, a fények, a bevilágítások, a filmes hatáselemek apró kérdéseiben nyert Ágai olyan információkat, amiket addig még tanítani sem nagyon lehetett, a kevés felgyülemlett tapasztalat híján, és amelyeket naponta használni tudott egyre sokasodó filmjeiben. Találkozásuk a magyar filmtörténet egy rövid, de önálló fejezetét kitevő un. Székely-Ágai korszak bekövetkeztét hozta magával, már ahogy nevezték ezt az időszakot a rossznyelvek. Mondják vannak az életben un. nagy találkozások. Kettejüké az volt, ezt többen állítják. Ugyanakkor érdekes, hogy életre szóló kapcsolatuk során Ágai Irén önmaga tudott maradni, azzal együtt is, hogy egy a szüntelenül fejlődő, változó színésznőnek ismerték kortársai. Székely is szuverén rendezői személyiségként működött, miközben minden apró részletre közösen beszélték meg, a háttereket, világítást, karaktereket, sokszor pár órás alvások mellett. Székely hagyatkozott Ágai emberismeretére, és gyakorta kikérte véleményét egyes színészekkel kapcsolatosan is. Később már majd minden Székely-filmben Ágai vitte a főszerepet, oly annyira, hogy a harmincas évek közepére kialakult nézet szerint, már több befektetőnek kicsit túl sok volt a Székely-Ágai korszakból, új arcokat friss rendezői szárnypróbálgatásokat pártfogoltak volna inkább.

Vígszínház 1935

Ágay anyaszínházában, 1935 márciusában került sor a "Reménység" (Ford.: Harsányi Zsolt) című francia társalgási színmű bemutatójára a Vígszínházban, ahol Ágay, Muráti Lili oldalán adta a két női főszerep egyikét. Henry Bataille utódjának is tartott Henry Bernstein egy előkelő francia család drámájába sűrítette össze a kor társadalmi problémáját különböző karakterű emberek szerepeltetésével. A darab jól játszható jellemekre épít, s a színészi ábrázolóképesség számos nagy lehetőségét rejti magában. Például a Somlay alakította Apa, a nézők szeme láttára lesz a rajongó szerelmes férfiból, sorsával megbékélő öregember a harmadik felvonás végére. Tőkés Anna az öregedő feleség szerepében megindítóan tragikus volt a korabeli kritika szerint (Délibáb, 1935 12.sz március 16), kitűnő akárcsak Somló István, Jávor Pál, Bárdi Ödön, ebben a Tarnay Ernő rendezte előadásban.

Ágai szinte darabról darabra vált egyre érettebb színpadi színésznővé, amikor pedig filmezett, az másfajta színészi játékot kívánt tőle. Egyre sűrűsödő filmforgatási időpontjait rendre a színházi elfoglaltságához igazította, ahogy ezt illik is, de kétségtelen, hogy felívelő filmes karrierje kihatott színházi fellépésekre is. Voltak időszakok, amikor szinte éjjel nappal filmezett, főképp nyáridőben, a színházi szünetek idején, de nem ritkán átcsúszott a filmforgatás a színházi évadba is. A színházában respektálták Ágai moziszínésznői ambícióit, és amennyire ez lehetséges volt alkalmazkodtak is más irányú elfoglaltságaihoz. Ám az is kétségtelen tény, bizonyos műsorra tűzött darabok esetén kalkulált az igazgatóság azzal, hogy az előadások folyamatában - Ágai növekvő külső elfoglaltságai miatt - kell gondoskodni Ágay időszakos pótlásáról, sőt több ízben eleve már más színésznőre bízták, az eredetileg neki tervezett rollét. Ebből fakadóan mind a színház, mind a színésznő részéről volt némi csalódottság, a kapcsolatukban. A színház szerette volna jobban használni Ágai filmsztár népszerűségét, a műsorra kerülő darabok látogatottságát növelve, míg a színésznőben egyfajta elégedetlenség táplálódott: nem kap kellő megmérettetéshez való rászabott szerepet.

Ágai zenés szerepekben

Oda vagyok magáért, Madonna drága, vagy a Halló bébi olyan betétdalok voltak a harmincas években mind, amelyek épp Ágai előadásában váltak örökzöld slágerekké, pedig korábban és alapvetően ének képzésben Ágai nem részesült. A film kedvéért vágott bele a zenés műfaj gyakorlásába.

"Prózai színésznő vagyok és soha sem tanultam énekelni. Ezt nagyon jól érzem és tudom. De ha tanulni fogok, biztos, hogy itt is fejlődést mutatok majd" - Nyilatkozta 1934 májusában. (Délibáb, 1934. május 5. 19. sz. 57-59.p) Pán Imrének vele készített riportja során. S két esztendő múltán, egy Ábrahám Pál darabban meg is mutathatta volna. Alkalom adódott rá., ugyanis a Kamaraszínház 1936 február végén mutatta be a legújabb Ábrahám operettet a "Mese a Grand Hotelben" címűt Ágai címszerepeltetésével. Alfred Savoir elmés szatíráját a megszokott Ábrahám librettisták gyúrták át jazz-operetté és modern és nemzetközi környezetben játszódó filmsztárt kereső filmes témává. Van itt minden Cannes, francia Riviéra, multimilliomos amerikai producer, Olga orosz nagyhercegnő (Ágai Irén), Juszup herceg, sőt Oxfordban tanuló francia szálloda-tröszt vezérének sarja és van kikosarazott szerelmes, majd jön a záróképben az elmaradhatatlan happy end. A külföldön bekövetkezett kirobbanó Ábrahám siker itthon mégis elmaradt, pedig felhangoztak a csupa pattogó ritmusok, és sok édes melódia is jazztálalásban, amelyet ma inkább musical hangzásvilágnak tudnánk tekinteni. Sőt a külföldi bemutatók kiegészítéseként néhány új számot is beiktatott a szerző, amelyek véleménye szerint mind "beütöttek". A siker azonban egyértelműen Latabár Kálmán és Kertész Dezső sziporkázó játékáé maradt. "A nagyhercegnőt Ágai Irén játszotta, prózai részben teljes sikerrel" - áll Uray Dezső szarkasztikus kritikájában ( Délibáb, 1936. 11. sz.)

Tudni való, hogy Székely István vitte korábban filmre Ábrahám siker-operettjét, a Bál a Savoyban címűt, amely darab kivívta a nemzeti szocialista kormányzás, a Hitleri náci Németország minden ellenszenvét, oly annyira, hogy 1933-as hatalomra kerülésük után nem sokkal Göbbels elrendelte az ártalmatlan jazz-operett azonnali letiltását, a sikerszéria második hónapjában. Túl sok idegen név került elő címlapokon a darab kapcsán, és túl sok nem árja személynek volt köze a berlini premierhez. Ábrahám Pál, Alpár Gitta, Bársony Rózsi, Dénes Oszkár...stb. A betiltás előtti időszakban már távozni kényszerülő német direktor párt rejtélyes balesetére, már a korlátlan, önmaga tiszteletén kívül mást el nem ismerő nácizmus sötét árnyéka vetült. Ábrahám 1936-os budapesti premierjének női főszerepét Ágaira, Ábrahám filmrendezőjének nejére bízták. A korábbi bécsi bemutatót követő előadás-számot, meg sem közelítette a budapesti előadás-szériája.

Ágai mint színésznő a kortársak tükrében

Egyik legközelebbi barátnője Perczel Zita volt, aki emlékezéseiben szeretetteljes, és megható, ugyanakkor elismerő képet alkot róla. Itt kell elmondani, hogy Ágai maga riportot keveset adott élete során, a filmekről pedig jobbára férje beszélt. A kevésszámú vele készült riport, és megnyilvánulásainak egyszerű közvetlensége, többször volt mosolygás tárgya a művésznő háta mögött, amelynek híre nyílván eljutott férje fülébe, ezért kitért az Ágaival történő direkt sajtó-beszélgetések elől, ha erre lehetőség mutatkozott. Székely István a férj, kiadott visszaemlékezéseiben, mint a feleségére, és munkatársára emlékszik vissza leginkább, könyvében nem tér ki külön Ágai színházi, színésznői tevékenységére, arról csupán érintőlegesen tesz említést. Meg kell jegyezni, hogy a fennmaradt vélemények tanúbizonysága szerint Ágai színpadi szerepeltetése nem volt problémamentes. A kortársak tükrében Magyar Bálint fogalmazza meg a sommás összefoglalását Ágai karrierjének, a vígszínházi levelezést is segítségül hívva:

"Házastársi és művészi szövetsége az ekkora már befutott filmrendezővel, Székely Istvánnal mintha kárára lenne, mint hasznára. A szövetkezésükben rejlő energia itthoni használatra túl soknak, a világkarrierhez túl kevésnek bizonyult. Túl soknak azért, mert a korán felbukkanó allűröknek még nincs meg a kellő alapja. Székely István a filmjeiben sztárolt felesége helyett levelez a színházzal, és helyette dobja vissza a túl kicsinek talált szerepet. Ahogy egyik levelében írja Székely a szerep "természetesen indiszkutábilis..." amitől a színház érthetően elkedvetlenedik. Megretten egy újabb Gaál Franciska-féle kapcsolattól. Ezzel együtt is felemeli a fizetését Ágainak 800 pengőre, amely példátlanul nagy összeg akkoriban. Majd hamarosan kézhez kapja a színház vezetése Ágai ügyvédjének levelét, amelyben értesíti, hogy "Ügyfelem (ilyesmit különösen nem szeretik az igazgatók) - külföldre távozik".

Ezzel a fenti bejelentéssel felbontja a Vígszínházzal kötött szerződését. Férje magyar filmjeiben vállal szerepet, de "pályáját Amerikában szeretné folytatni", írta az ügyvéd úr, Ágay felmondó levelében.

Ágai karrierjének összetettsége természetesen leegyszerűsíthető néhány jelzőre, de a valóság sokkalta árnyaltabb, annak ellenére is, hogy az utókor jobbára megmaradó filmszerepei alapján tud ítéletet formálni. Kortásak többsége Ágaira, mint a tehetséges, de kiforratlan fiatal színésznőre emlékszik vissza, akinek gyors filmkarrierje miatt nem volt ideje kiérlelni benne rejlő igazi képességeit.

A magyar filmgyártás kezdeti nehézségei

Ebben az időben a magyar hangosfilm elfogadtatása a hazai közönség előtt, ez volt a legfőbb cél, a sokkal nagyobb tőkével előállított, beáramló külföldi filmdömpinggel szemben. A tét nem volt kisebb, mint a magyar filmgyártás fennmaradása. A hazai mozilátogatók számára a magyar film nem volt vonzó alternatíva, ám a Hippolyt sikere mindent átírt. A magyar törvényhozásban éppen előkészületek kezdődtek arra, hogy megvonják a magyar hangosfilm eddigi támogatását, fontosabb célokra fordítva a költségvetési kiadásokat, hogy szociális célokra átcsoportosítsák a kevés pénzt. Ám a Hippolyt tartolt. Az első pénzügyileg is rentábilis filmsiker volt, és ettől fogva, mind a filmpártoló magyar kormánykörök, mind pedig a befektetők elsősorban Székelyben látták a bíztató folytatást, egyfajta garanciát pénzük búsás megtérülésére. Ezért Székely szerepe felértékelődött, és rendre készültek filmek az ő rendezésében. Ő egyébként Németországban szerzett több éves filmes tapasztalatát hozta haza, és alkalmazta filmjeiben ezeket a tapasztalatokat. Még Berlinben tartózkodott, amikor elkezdte első hazai filmjének szervezését, a sikeres berlini forgatókönyvíróval Nóti Károllyal sok minden átbeszélve.

Székely közben folyvást gondoskodott egy új hazai filmes generáció kinevelésében, miközben ő maga is szüntelenül tanult, változott fejlődött. Londonban napi kapcsolatban állt a Korda fivérekkel, számos technikai újításukat hozta át, építette be a magyar film világába, hogy a kötött 7-8-10 napos forgatási időbe lehetőség szerint minden beleférjen. Hatalmas és bravúros szervezés volt szükséges a színészegyeztetés, a díszletek ütemezett felépítése, a régi bontása, új díszletek idejébe történő felépítése, hogy néhány órás alvás után folytatódjék a felvétel. Sem nyersanyag költségbe, sem az időbe nem fért bele a sok újra történő felvétel. Éjszaka nézték át az előző napi felvételeket, a sikeres labor munkák után, hogy ki lehessen adni a díszletezőknek az utasítást, kezdődhetett a díszletbontás, és épülhet reggelre az új. Statiszták, maszkmesterek, fodrászok, hangosítók, hangmérnökök, világosítók és a színészek kitűnő összjátékát kellett koncentráltan mozgatni, hogy a végeredmény egy fogyasztható film legyen. Kevéssé a művészi érték, mint inkább a magyar film piacképes fennmaradása volt a cél, egy olyan konkurenssel szemben, mint a hatalmas pénzekből összeálló amerikai és német, brit, vagy francia filmgyártás. Nem túl biztos alapokon nyugvó aranycsinálás folyt, vetélkedve a világ legnagyobb konkurenseivel. A mozinéző pedig arra vált jegyet, amelyik film érdekli, ami megéri számára az árát. Itt látvánnyal, hatalmas kiállítású filmekkel nem lehet konkurálni, mert az ország, és a vonatkozó piac túl kicsi volt ehhez, és a befektetők száma is meghatározott. Frappáns történetekkel, magyar humorral, jó színészekkel, kellemes történetekkel, fülbemászó melódiákkal viszont lehetett hatni, és éltek is velük.

A fordulat éve

Az 1933-as év meghozza végre a fordulatot a magyar filmgyártásban, s ebben a fordulatban Székely István és filmes csapata derekasan kivette a részét. A nagy pénzügyi világválság utózöngéi még nem múltak el nyomtalanul idehaza, s az európai hangosfilmgyártás alig néhány esztendeje működött.

Párizs, Berlin, Bécs, Prága, London mellé a szűkös anyagi lehetőségek mentén lassan felzárkózott a fiatal magyar hangosfilmgyártás is. Sőt az 1933-as évben már európai tényezővé vált. Már több nagy filmet forgattak le ebben az évben idehaza mint az előző évben, s míg korábban a magyar mozikba kerülő külhoni filmek forgalmazását lekötendő kellett külföldre utazni, ebben az évben már éppen külföldről érkeztek Budapestre, s a hazai gyártásúakat kezdték lekötni külföld számára. Ez a fordulat a magyar film felé fordította a befektető cégek figyelmét, s a következő esztendőkben egyre jobban megerősödött filmipar.

"(...) Ha végig böngésszük a budapesti filmszínházak műsorát, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar filmek egyre nagyobb tért hódítanak és e pillanatban is egyszerre hét magyar film szórakoztatja a város különböző filmszínházaiban a közönséget. "Az édes mostoha", a "Halló Budapest", a "Szent Péter esernyője", a "Csúnya lány", az "Elnök kisasszony", a "Budai cukrászda" és a "Királyné huszárja". Hét film, amelyeket rövidesen újabb jó magyar filmek fognak követni." - írta a Délibáb cikkírója két esztendő elmúltával. (Délibáb, 1935. 50.sz., december 7.) Sok kritika éri ma már ezeket a kezdeti filmeket. Van aki megmosolyogtatónak tartja, mások sablonokról beszélnek, egykaptafára készülő vígjátékokról szólnak. Kabos és Jávor, Ráday, Erdélyi Mici, Dayka, meg Ágay, Mály Gerő, Perczel Zita, Csortos, Gózon, Makláry meg a többiek, a magyar színészgárda legjava áldozta tudását, tehetségét, népszerűségét egy-egy produkcióba, hogy a nagy áttörés, a szinte a semmiből újjáéledő magyar filmgyártás megmaradjon, és azóta is virágozzék jól, máskor kevésbé jól. A magyar humor és kifogyhatatlan tréfáló kedv, a népszerű hazai dallamok, filmbetét-dalok, a semmivel sem összetéveszthető hazai viszonyok megtestesülése, a filmes mesélőkedv párosult a nagyszerű színészek játékaival, és ezek mind együttesen kialakították a közönség igényét ezek iránt. A kor megváltozott, a technika is alaposan. Ma már másképp látjuk ezeket a "klasszikusokat", de ne feledjük, ezek a dalok, poénok, szerelmes tekintetek voltak, amik megváltották a bérletet a mához.

Ágai Irén a Székely-féle színész-stáb tagja

Székely a rövid határidők, és a behatárolt pénzek miatt nem sok mozgástere volt, s igyekezett mindenkor biztosra menni. Ennek egyik lehetőségeként adódott a már befutott, színpadi siker-darabok kerültek megfilmesítésre, olyan szerzőkkel az élen, mint Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Szép Ernő, Hunyady Sándor, Gárdonyi Géza. Másik fix pontot az jelentette, hogy egy viszonylag állandó szereplőgárdával dolgozott praktikus okokból. A színészek idővel már, félszavakból megértették egymást, a szabók, a fodrászok már ráálltak az adott színészek karakterére, és szinte próba nélkül lehetett ruhát, kosztümöt, jelmezt csináltattatni Ágaira, Jávorra, Kabosra, nagyobb előkészületek nélkül.. Sok színészt éppen Székely hozott be a film világába. Kabos Gyula, Jávor Pál, Csortos Gyula, Tímár József, Rajnai Gábor, Fedák Sári, Ágay Irén, Turay Ida, Erdélyi Mici, Bajor Gizi, Mály Gerő, Kiss Manyi, Vaszary Piri min-mind Székelynél kezdett a film világához csatlakozni. Persze voltak többen, akik korábban, a némafilm időszakában is szerepeltek filmekben, de a hangosfilm számára mégis Székely talált számukra testre szabott feladatot. Forgatókönyv írás rejtelmeibe pedig olyan embereket sikerült megnyernie, mint Mihály István, Szatmári Jenő, és a külföldön már oly sikeres Nóti Károly. Sőt a Zilahy Lajost is ő vezette be a forgatókönyv írás rejtelmeibe. Ebből a szempontból szinte kézenfekvő, hogy mért épp Ágay Irén oly sok Székely film főszereplője, ugyanakkor kívülről nézve, könnyen rásüthetőe az elfogult favorizálás bélyege. Ezzel kapcsolatosan számos bírálat is éri a rendezőt. Ágai számos filmszerepe kapcsán egyre erősebb fókuszba került, s rendre érkezett kikérő Ágai filmforgatásai miatt. A színház az előadások folyamatossága végett rendre másnak tettá át a szerepeket, miközben a művésznő egyre zajosabb módon adott hangot elégedetlenségének, hogy színháza kevéssé foglalkoztatja, épp ez tette lehetővé, hogy a film számára szabad maradhasson, és olyan Székely-filmekben vigyen vezető szerepeket, mint az Iza néni (1933), az Ida regénye (1934), vagy mint a Lila ákác (1934).

Filmfőszerepekben

A Gárdonyi posztumusz regénye alapján készülő "Ida regénye" (1934) esetében haladta meg elsőként Székely a régi német filmes szabályt, családtaggal ne forgasson. Az otthon gyakorlásul számtalanszor előre lepróbált jeleneteket végül is feleségével Ágai Irénnel játszatta el a filmkamerák előtt is. A teszt jól sikerült, a dolog bevált. Így a következő film, a "Lila ákác" (1934) esetében már eleve a jól bevált stáb tagjai közé került Ágai is, Kabos Gyula, Gózon Gyula Biller Irén partnereként. 1934 novemberében férjével látogatást tettek Kordáék londoni műtermében, amelyről természetesen riport is készült, s a forgatások szünetében még közös képen is pózolhattak a világhírű szereplőkkel, s Kordáékkal. Azonban a protokollárisnak tűnő látogatás mögött igen csak gyakorlatias ok húzódik. Székely minden alkalmat megragadott, hogy az aktuális technikai fejlesztések dokumentációit elkérje, az új ötleteket hazaszállítsa, s itthon hasznosítsa azokat, napi munkájában.

Az 1934-es nyár Székely filmjei élén Ágay Irén. Mind a "Búzavirág" (1934. július), mind az "Emmy" (1934 augusztus) című film forgatókönyv írója, a Székely-tanítvány, Mihály István volt. A stáb többi tagjai Kabos Gyula, Gózon Gyula, Berky Lili, Rajnai Gábor, Gombaszögi Ella, Rátkai Márton, Rózsahegyi Kálmán. stb., pedig kellően keveredve játszottak ki az egyik, ki a másik filmben. Azután két év szünet következett a Székely-Ágai filmek terén, az őket ért rosszalló megjegyzések miatt elsősorban. Székely leforgatta a "Bál a Savoyban (1934), című német piacra szánt zenés filmet, majd az egyik legjobb filmjének tartott "Cafe Moszka" (1935) forgatását is befejezte, elkészült az azóta már a legendássá váló "Légy jó mindhalálig" filmes változatával is. Ágai a szünetet követően, az 1935 decemberében bemutatott "Címzett ismeretlen" című Bús-Fekete forgatókönyvéből készült Gál Béla rendezte filmben lépett ismét kamerák elé. (Megjegyzés: a forgatókönyvet Székely is jegyzi) Ez a mozi a frissen alakult társaság, az un. Művészfilm második filmvállalkozása volt, a nagysikerű "Emmy"-t követően. Bús-Feketének ez volt az első filmforgatókönyve. Gál Béla leginkább az 1934. december 14-én bemutatott Mesautó (1934) filmsikerével vált ismertté, és érett, befutott filmrendezővé. A "Címzett ismeretlen"-ben Ágai, mint Terike postáskisasszony vitte női főszerepet, míg partnere a filmbonviván szerepkörben népszerű Ráday Imre volt, ezúttal mint titkár szerepelt. Góthné és Góth a filmben is házaspárt alakítottak, míg Kabos, mint Stangl biciglikereskedő mulatatta a mozinézőket. Az alapvetően vígszínházi színészekből álló film együttesét Ernst Heinz Häussermann, a Burgtheater ifjű művésze egészítette ki, a maga Tóni hotel-boy szerepével. Kedves közjáték, hogy Vaszary Piri és Kabos Gyula Balatonban játszódó fuldoklási jelenetét a tervezettnél többször kellett felvenni. Szerep szerint Vaszary és Kabos egy csónak-kiránduláson vesz részt, amikor Kabos váratlanul kizuhan a ladikból, s fuldokolni kezd. A partról az egész jelenetet bámuló - de nem értő - külföldi turisták egyike, rémülten vetette magát a vízbe az élethűen vergődő Kabos megmentésére. Az operatőr rémülten konstatálta a látómezőbe beúszó ruhás ember jelenlétét. A következő felvétel azonban már kitűnően sikerült. Akkoriban nem volt annyira ismert dolog, a külső helyszíneken dolgozó filmes-stáb jelenléte, főképp nem a Balaton partján. (Délibáb, 1935. 36.sz., aug. 31).

Ágay 1935 nyarán és őszén ugyanakkor egy osztrák zenés vígjáték főszerepét is vitte. Hoheit tanzt Walzer (1935) című Osztrák filmben játszott egy magyar hercegnőt, Prinzessin Marikát, amely szerep miatt volt gyakori vendég Prágában, az AB Barrandov Stúdióban, s gyakorta megfordult Bécsben is. A felvételek túlnyomó része azonban Prágában készült, ennek fő oka, hogy a gyártó a cseh Elektafilm vállalkozás volt. Többször saját autóján tette meg a nem kis távolságot Budapest és Prága között úgy, hogy egyik forgatási helyszínről a másikra hajtatott. A két film bemutatója is nagyjából évvégére esett. Az osztrák Max Neufeld rendezte Hoheit tanzt Walzer 1935 karácsony első napján, december 25-én debütált Bécsben, sőt a díszvetítésen maga a férj Székely is jelen volt. A filmnek készült cseh változata is, amelyet "Tanecek panny márinky" (1935) címmel mutattak be még azon az évben Csehországban is. Ágai ezen a bemutatón is díszvendég volt.

Újabb Ágay sikerek

Ebben az időben a szinkronizálás fogalma még nem volt bevezetett dolog, így a filmeket több nyelvi verzióban is leforgatták, időnként a cél-ország nyelvének színészeire kicserélve az egyes szereplőket. Leforgatták az egyik nyelvi verzió beállított jeleneteit, majd ugyanabba a díszletbe, ugyanazon technikusokkal leforgatták a másik változat jelenetét is. A színváltozás csak ezek után jöhetett létre. Így lehetett kevesebb pénzből mégis többet varázsolni. A nyelvi változatok egyidejű leforgatásának egyik nagymestere volt hazánkban annak idején Székely István rendező. A "Nászút féláron" is egy ilyen duplán forgatott film volt a német nyelvű piacra is kacsintva. A film egyik érdekessége, hogy ez volt az első olyan hazai gyártású film, amelynek számtalan jelenetét külföldön forgatták, jelesül Olaszországban. Egyes vágóképekhez szükség volt az olasz haditengerészet egyik tengeralattjárójára is, amelyet az olasz kultuszminisztérium készséggel bocsátott a filmstáb részére, annak ellenére is, hogy a közben kialakuló politikai helyzet, nem kedvezett a forgatásnak. Akkoriban tört ki az olasz-abesszin háború, amely Mussolini nagyhatalmi politikájának a részeként, területszerző háborúnak aposztrofált a nemzetközi közvélemény és általános bojkott alá vették Olaszországot. A bojkott része volt az energiahordozók, a benzin, a dízelolaj korlátozása is, és félő volt, hogy a forgatásokhoz szükséges üzemanyagot megtagadja az olasz haditengerészet. Ám talán féltek rossz hírét viszi a stáb az olasz hadseregnek, lehet egész más okból kifolyólag biztosat nem tudni, de lényeg az, hogy korlátozás nélkül állították Székely rendelkezésére a hajókat a felvételek idejére az olasz tábornokok. (Székely István: Hyppolittól a Lila ákácig - Gondolat Kiadó, Bp., 1978.) Ágai mindkét nyelvi verzióban hozta Kati szerepét. A Székely rendezte Lux-filmet "Hochzeitsreise zu 50%" (1936) címen mutattak be Ausztriában. Érdekes, hogy a hivatalosan magyar stáblistában eredetileg nem szerepelt Ágai neve (a negatív megjegyzéseket kerülendő), ám a film magyar változatában mégis Ágai Irén játszotta Kovács Katót, ahogy a német változatban is ő volt Käthe, Jávor Pál, Kabos Gyula, Erdélyi Mici, Dénes György felejthetetlen játéka mellett.

A Magyar Filmiroda megbízásából készülő, és több epizódból álló filmösszeállítás a Szenzáció (1936) keretjátékában is játszott, mint újságírónő, ugyanakkor szerepelt ennek a filmösszeállításnak, a férje rendezte Emlékül Katicának részében is, ahol magát a főszereplőt, Katicát alakította Rózsahegyi Kálmán (Katica apja), valamint Berend István, Szombathelyi Blanka partnereként. Egy másik Székely rendezte mozi, a Segítség, örököltem! (1937) női főszerepét is ő alakította ekkoriban, ahol Bartha Zsókát elevenítette meg, az 1937. augusztus 2-án bemutatott Globus-filmben. Vaszary Piroska (Mari néni), Uray Tivadar (István Báró), Rajnai Gábor (Dombay ügyvéd), Gózon Gyula (Bartha), Sennyei Vera (Piri a komorna), Dénes György (George a komornyik), Huszár Károly (Főszakács) voltak filmbeli partnerei.

Zilahy Lajos regényéből maga az író írta át forgatókönyvvé az első-világháború utáni fogolytáborban játszódó háborúellenes történetet, amelyet Székely rendezett filmmé. A film női főszerepére az évek óta nem filmező, magyar színpadi színésznő óriást, Bayor Gizit kérte fel. A férfi főszerepet a jól bevált Jávor Pál alakította emlékezetesen. A film cselekménye szerint Bayor Gizi férje Jávor (Takács Péter) a szibériai fogolytáborból való szabadulása idején fedezi fel magának Zinaidát (Ágai Irén) a szép orosz lányt, akibe beleszeret. Székely érzékeny, finom hangvételű háborúellenes filmje a második világháború előrevetülő árnyékában különös hangsúlyt kapott, különösen fél év múlva bekövetkező anschluss árnyékának előrevetülésével.

Székely ezen az utolsó 1937-es évben hét filmet forgatott, csak de csak kettőt Ágay szerepeltetésével. (Segítség örököltem! / május, Szerelemből nősültem / június, Pusztai szél / június, A 111-es / július, Két fogoly / augusztus, A Noszty fiú esete Tóth Marival / augusztus -szeptember, Egy leány elindul / november)

Székely - Ágai házaspár Amerikában

Székely István régóta gondolt arra, hogy Amerikában vállal munkát, s viszi magával feleségét is. Kapóra jött egy New York-i meghívás, amely 1937 év végére szólt. 1937. december elején feleségével, Irénnel Párizsba utaztak, és ott néhány napig Székely testvérénél várták meg az utazás kezdetét. Az amerikai turné sztárja azonban nem Székely volt, hanem Ágai Irén, akinek a filmjeit már jól ismerte az amerikai magyar közönség. December végén személyes megjelenésükkel emelték a New York-i Danubia magyar mozi hangulatát, amikor sor került Székely Segítség örököltem! című film bemutatóján.

1937 szilveszterét New York-ban töltötték, majd az újévben New Jersey következett, szintén filmbemutatókkal, Ágai kitartóan írta alá a képeslapokat, fényképeket, s mosolygóan elbűvölő volt. Majd a következő állomásként Cleveland következett. Itt vásároltak egy személygépkocsit és autóval mentek tovább. Chichago, South Bend, Detroit, Flint, St. Louis, Oklahoma, El Paso útvonalon tartottak California irányába, hogy megérkezzenek Hollywoodba. Itt a film fővárosában már az egész magyar kolónia várta őket 1938 tavaszán, élén Gaál Franciskával, Verebes Ernővel, Lugosi Bélával, Herczeg Gézával, Lukács Pállal, és Bánky Vilmával és az örök házigazdával Joe Pastrenakkal. Bejártak számos filmstúdiót, forgatásokat is láthattak, de csak mint látogatók járkáltak a budapestihez képest elképesztően felszerelt, óriási stúdiókban.
A helyismeret és az amerikai törvények nem ismerete hamar bajba sodorta őket, amely itt Los Angelesben csúcsosodott ki. Kiderült az ügynökség, akik ígéretes szerződés fejébe csábították őket az újvilágba, eltűnt. Meg sem alakult még. Lehet perelni őket, de az időbe kerül. Kiderült az is: beutazó útlevelük nem alkalmas arra, hogy munkát vállaljanak az Államokban. Oda bevándorló vízum kell nem turista. Úgy értesültek, hogy ha Mexikóba utaznak, akkor mindketten megkapják gyorsan 24 óra alatt a szükséges papírokat, amellyel már szabadon vállalhatnak munkát Hollywoodban is. Mexikóba mentek pár napra. Hónapok lettek belőle. Közben beutazó útlevelük érvényét vesztette, és a papírok csapdájába esve az amerikai álom szertefoszlott néhány óra leforgása alatt. Hosszú telefonálgatás után barátjuk, a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmíró, Herczeg Géza küldött táviratot Budapestre Bethlen István miniszternek tájékoztatva, hogy Székely István és neje Ágai Irén Mexikóban rekedtek, mert betelt a Magyarországnak járó amerikai letelepedési kvóta. Az amerikai hatóságok égül is kiutaltak Székelynek egy, azaz egy beutazó vízumot. Székelynek be kellett utaznia az Államokba, és ott igazoltan élni, hogy azután neje Ágai Irén kérvényezhesse a kvótán felüli belépést az Államok területére.

Gyakorlatilag Székely már hónapok óta Los Angelesben élt, és már dolgozott, mire a Mexikóban rekedt Ágai is átkerülhetett a határon, és ezzel a némi közjátékkal megkezdhették amerikai életüket, 1938 közepén. Köztes időben hétvégéken találkozhattak, amikor Székely elautózott Mexikóba, majd vissza hétfőre, hogy a frissen kapott filmállását betölthesse. Kellett a pénzkereset.

Lépésről lépésre jutottak előre az érvényesülés útján. De kettejük szekere nem egyszerre futott. Elsősorban Székely lett a kenyér-kereső, Irénnek elvétve akad feladat, elsősorban magyarnyelvű színházi csoportokban. Hivatalosan ezt úgy szokták mondani visszavonult a színpadtól és a filmtől. Ám ez így nem igaz ebben az esetben.

Ágai apróbb szerepekben

A háború alatt hosszabb kihagyás után vezető szerepet kapott a "Don't mention it" (Szóra sem érdemes) című Seattle-ben bemutatott darabban, ahol egy emigráns magyar cselédlányt keltett életre, aki egy bostoni famíliához kerül, és akiknek zavaros családi ügyeit végül is rendbe hozza. A darab jó kritikákat kapott, kiemelték benne Irén játékát. Több városban is játszották mire elért San Francisco-ba az darab. Ez az előadás-sorozat hosszabb időre lekötötte erőit.

A második világháború idején, mint, hogy egymással harcban álló felekként állt egymással szemben Amerika és Magyarország, a kommunikáció igen vékony szálon csordogált. Irén otthon lévő szülei és testvérei miatt aggódott naponta, de csak néha érkezett a vöröskereszten keresztül egy két üzenet: "megvannak, élnek" Irén úgy érezte tevőlegesen is részt kell vállalnia a háború minél gyorsabb befejezése érdekében. Mint hogy jó sofőr volt vöröskeresztes autót szeretett volna vezetni, ahol szívesen is fogadták. Ám az egészségügyi rutinvizsgánál derült ki baj van. Hypertoniát, azaz magas vérnyomást diagnosztizáltak nála. Akkoriban keveset tudtak erről a betegségről, kezelése pedig gyermekcipőben járt. Gyógyszer még nemigen volt ellene. Egyedül étrendi változást javasoltak, kevés só, sok rizs... S mint hogy nem járt semmilyen érzékelhető tünettel a baj, túlságosan komolyan sem vette. Senki sem gondolta volna még akkor, hogy korai halálához épp ez a baj vezet majd.

Irén sokat foglalkozott ebben az időben is festéssel. Számos portét készített férje Székely István kollégáiról, színészekről, színésznőkről, sőt nem ritkán rendelésre is dolgozott, azonban egészségi állapota mind rosszabb lett. Magas vérnyomása már kihatott látására is. Egyre gyakoribb volt, hogy festés közben nem látta jól a színeket. A szemorvosok végül is a magas vérnyomásra vezették vissza ennek a bajnak okát.

Hosszú idők után ismét kamera elé állt és Ginette szerepét formálta meg a férje rendezte "A Fabulous Suzanne" (1946) című 71 perces fekete-fehér amerikai karriertörténetben, amelyben Suzanne (Barbara Britton) a pincérnő útját követhetjük nyomon. Suzanne élete bővelkedik a szerencsés fordulatokban, ám a nagyon gazdagok világába érkezve is Suzanne megőrzi mindvégig a józan egyszerűségét. Férje mindig kikérte a véleményét a filmek kapcsán, s vele beszélte meg az egyes szereplők lehetséges listáját is. 1949-ben szervezőképességére való tekintettel mint társ-producert is szerepeltette a stáblistában Irént férje, az Amazon Quest (1949) című filmben.

Utolsó filmjének forgatása közben hunyt el.

Székely István meghívást kapott Mexikóban egy film megrendezésére, amelyben Ágai Irénnek is szerepet szántak a producerek. A film túlnyomó részét Mexikóban forgatták két verzióban. Mindkét nyelvi verzió, a spanyol és az angol verziónak Steve Sekely volt a rendezője. A spanyol nyelvű verziót még Víctor Urruchúa (1912-1981) ismert mexikói filmrendező is jegyezte, aki egy másik alkotásával a "Luz en el Páramo" (1953) cíművel még a Cannes-i Filmfesztivál nagydíjára is jelölt volt. A főszereplőket leszámítva a két nyelvi változat szereplőgárdája nagyjából azonos volt. Ágay Irén Miksa császár feleségének szerepét Carlotta alakját formálta meg az 1850-es évek Mexikójában játszódó történet angol (Stronghold - Az erőd) verziójában. Tervek szerint a spanyol nyelvű változatban (Furia Roja) is ő formálta volna meg ezt a sugárzó nőalakot, ám Mexikó-cityben a forgatások megkezdésekor Irén állapota folyvást romlott. Miután nem voltak hathatós ellenszerek még akkoriban a krónikus magas-vérnyomás kezelésére, a tünetek erősödtek a nagy meleg miatt. Férje gyorsan leforgatta vele a vonatkozó jeleneteket, azzal a tervvel, hogy Irén mihamarébb visszarepülve Los Angelesbe, a megfelelő orvosi kezelést követően majd visszatérhet a filmforgatás egy későbbi szakaszában. Ez terv megváltozott később, és María Teresa Piana, ismert mexikói színésznő vállalta magára a beugrást. A forgatások első időszakában tehát, amikor az erősödő látászavara nem szűnt, Irén repülővel visszatért Los Angelesbe, miközben a már megkezdett forgatásokat végezte Székely Mexikó-cityben. Los Angelesben azonban várakozásokkal ellentétben az orvos nem rendelte el az azonnali szemműtétet, pihenést írt elő a színésznőnek. Székely megkérte a Los Angelesben tartózkodó Balla Lici színésznőt, aki számos magyar filmjében játszott, hogy a Hollywood-i lakásban egyedül lévő Irén mellett maradjon ezekben, a nehéz napokban, míg visszatér Mexikóból. Közben megérkezett Párizsból Ágai István, Irén öccse is, aki a FOX híradónak volt kitűnő operatőre a Francia fővárosban. A forgatások befejezésével, de még az utómunkák előtt Székely visszautazott Los Angelesbe a feleségéhez. Irén állapota folyamatosan romlott, kórházba került. Irén elvesztette a látását, mert az állandósuló magas vérnyomás teljesen tönkretette látóidegeit. Az orvosok nem vállalták a műtétet. Már késő. "A felesége nem élhet tovább, mint két napot... talán hármat." Közölték az orvosok Székellyel. Majd hét napig élt még, vakon. 38 éves volt.

Temetése minden külsőségtől mentes volt, Irén kérésének megfelelően. Állandó film-partnere Jávor Pál és felesége mellett néhányan családtagok, Balla Lici színésznő és férje valamint a magyar származású Hans Habe volt jelen. Irén utolsó kívánságát azonban nem teljesíthették. Szerette volna hamvait a Csendes-óceánba szóratni. Akkor ezt a hatóságok nem engedélyezték.

Az élet nem állt meg. Férje megtört szívvel, s munka-terápiával küzdötte le a felfoghatatlant. Visszatért Székely Mexikóba befejezni a filmet.

Ágai Irén távol a hazától, kedvenc helye a Csendes-óceán közelében alussza örök álmát, miközben filmfelújítások, DVD kiadások tucatjainál kerül elő neve ma is a hazai nézők, a magyar közönség elé. A magyar hangosfilm kezdeteinek egyik kedvelt színésznőjéről vajmi kevés információ maradt fenn. Keveset és nehezen adott interjút, kerülte a sztárolás minden formáját, hatalmas alázattal szemlélte a kor ismert nagy magyar színművészeit, és nem tartotta fontosnak, hogy a lapok vele, életével, munkásságával foglalkozzanak. Így történhetett meg, hogy neve még oly gyakran kerül elő ma is filmjei kapcsán, róla magárol oly keveset tudunk. Ezen írás is ezt a hiányosságot kívánja ellensúlyozni.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István - 2011. www.szineszkonyvtar.hu
Forrás lásd.: Szakirodalom.

Linkek:

Link 1

Link 2

Link 3

 

 

 


© 2003 www.szineszkonyvtar.hu