Adatok:
1869 - 1874 - A "Neues Pester Journal" színikritikusa
1878 - A Tudományos Egyetem munkatársa
1881 - Gorove-díjat kap az Akadémiától
1881 - 1919 - A "Filozófiai Írók Tárának" társszerkesztője
1882 - 1886 - A "Magyar Tanügy" szerkesztője, amely az Országos Középiskolai
Tanáregyesület közlönye
1884 - Marcibányi-jutalomban, a  Tudományos Akadémia elismerésében részesül
1895 - Rendkívüli egyetemi tanár
1904 márciusa - Rendes egyetemi tanár
1892 - A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
1892 - A Színiakadémia dramaturgiai tanára
1893 - 1914 - A "Budapesti Hírlap" színikritikusa - kritikáit "Alfa" néven jegyzi
1899-től fogva - A Kisfaludy Társaság rendes tagja
1911-től - Tagja a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának
1914 - 1919 - A "Neues Pester Journal" színikritikusa
1919 - A Károlyi-kormányban szerepet vállal
1919 őszén - A Magyar Filozófiai Társaság és a Kisfaludy Társaság testülete egyaránt törli tagjai sorából
1919 - 1922 - Svájcban és Németországban él
1922 - A Színiakadémia drámatanára haláláig
1922 - 1927 - A "Pester Llyod" színikritikusa
1927 - Halála, 77 évesen

Összefoglaló

Korának meghatározó, nagy felkészültségű színházi kritikusa, publikációi jobbára a "Budapesti Hírlap"-ban, majd a "Pester Lloyd"-ban jelennek meg hosszú időn keresztül. Filozófiai tanulmányokat ír, megalapítja a "Filozófiai Írók Tára" című vállal kozást , melynek példátlan hatása van saját korában a filozófiai eszmék terjesztésében hazánkban. Ugyanakkor számos elemzést jelentet meg Shakespeare drámáiról, az egyik legtevékenyebb tagja a Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottságának, miközben mélyreható munkásságot fejt ki a színpadi és drámai bírálatok terén is. Először a hazai irodalomtörténetben - iskolai használatra - jegyzetekkel és vonatkozó tanulmánnyal adja ki Madách: "Az ember tragédiája" című drámáját, fiatalok számára. Pedagógiai elkötelezettségének köszönhetően a "Magyar Tanügy" című folyóirat szerkesztője éveken keresztül. A Károlyi-kormányban szerepet vállal a közoktatás terén 1919-ben. A kommün bukását követően - politikai szerepvállalása miatt - emigrációban él, miközben itthon mind a Magyar Filozófiai Társaság, mind pedig a Kisfaludy Társaság testülete törli tagjai sorából is. Hazatérte után a hátralévő öt esztendőt a közélettől visszavonultan tölti, elévülhetetlen szakmai tudását kamatoztatva a Színiakadémia dramaturgiatanára lesz, miközben a "Pester Llyod" színikritikusa marad.

Alexander Bernát és a filozófia

Alexander Bernát munkásságának legjelentősebb vonala a kiegyezés korának tudományos előretörésénél jelentkezik, a korábban már kialakult magyar nyelvű tudomány számos ága tör utat magának ekkor, megszámlálhatatlan enciklopédia, analizáló szakfolyóirat, könyv jelenik meg, a korábbi időszakhoz képest mindennél gazdagabb bőséggel, amely kapcsán egy-egy tudományág kellő népszerűségnek is örvend. Ám minden tudományág között az átlagérdeklődő számára talán a legnehezebb, a legkevéssé érthető a filozófia. A filozófia gondolata valóban a legnehezebben népszerűsíthető, mert amint kifejtik eredeti szabatos fogalmazásának burkából, az a veszedelem fenyegeti, hogy meghamisítódik. S bizonyos ellenállás is mutatkozik a közvélemény részéről, azt a kényelmes jelszót hangoztatva, hogy a filozófia nem magyar embernek való, a magyar ember hagyományos józansága ellentmond a filozófusok "németes" homályának és gyakorlati érdek nélküli légies eszmélkedésének. Ebben a légkörben kezd dolgozni Alexander Bernát. Nagy tudományos felkészültséggel kezdi a kor legkitűnőbb akkori német filozófusainak lábainál, első nagy tudományos munkája mindjárt Kant életéről és egyéniségéről szól, amely tanulmánya nagy feltűnést kelt.

Alexander Bernát filozófia-népszerűsítő küldetése

A filozófiai ismeretek terjesztőjévé válik igen hamar mint tanár és mint író is. Hallgatói, ismerői mondják, hogy kitűnő pedagógusként megvan az a képessége, hogy filozófiai eszmékről és fogalmakról akár laikusok számára is közérthetően, sőt, vonzóan beszéljen. Afféle nagyon világos fejű ember, aki gondolatait is nagyon áttekinthetően tudja felsorakoztatni, ráadásul szóbeli előadásainak van egy sajátságos vonzereje, szuggesztivitása, és az a képessége, amellyel azonnal kontaktust tud teremteni hallgatóságával. Egyetemi előadásai - a filozófia bármely területéről szóljon is - mindig nagy hallgatóságot vonzanak, sőt, egyetemen kívüli körökben is híre megy gyorsan, olyannyira, hogy számtalan érdeklődő ül be az előadásaira. Kitűnő előadói képességének köszönhetően mindenféle kultúraterjesztő szervezet boldog, ha megnyerheti saját szószólójának, mert minden előadására valósággal tódul az érdeklődő közönség. A filozófia népszerűsítésére megalapítja a " Filozófiai Írók Tára" című vállal kozást , melynek példátlan hatása van saját korában a filozófiai eszmék terjesztésében hazánkban. Kitűnő érzékkel találja meg ennek az egyedül helyes módját: nem a természettudományokban máig divatos ún. "hígító" módszerrel fog neki, mely a tudományt leszorítja a laikus színvonalára, hanem a filozófia klasszikusait viszi az olvasó elé, gondos és szakértő fordításokban, megfelelő magyarázatokkal és jegyzetekkel ellátva. Ebben a munkában ifjúkori barátja, Bánóczi József a munkatársa. Ráadásul ez a vállalkozás az olvasóközönség előtt is jól prosperál, sőt, megesik az a csoda is, hogy például Kant nagy műve, "A tiszta ész kritikája" kettejük magyar fordításában két kiadásban is elfogy, és az utána következő klasszikus filozófusok is mind megtalálják közönségüket. S ezzel kézzelfoghatóan beigazolódik Alexander Bernát felfogásának helyessége, hogy a magyar embereknek igenis van érzékük, érdeklődésük a filozófiai gondolatok iránt, hogy nem vagyunk olyan filozófiátlan nemzet, mint ahogy azt kortársai közül sokan hiszik. Alexander megteremti a talajt a magyar filozófia fejlődéséhez. S ezt úgy tudja megtenni, hogy bármit is engedett volna a filozófia tudományos komolyságából. Filozófia-népszerűsítő munkásságának bizonyára ez a kultúrtörténeti nevezetessége, jelentősége.

Alexander Bernát, a színikritikus

Pedagógiai és filózifia-népszerűsítő munkájával párhuzamosan folyik irodalmi, színházi tevékenysége is. Sőt, elmondható, hogy Alexander Bernát a magyar színibírálat jelentős alakja, munkásságával, példateremtő éleslátásával, korrekt megnyilvánulásával generációkra kijelöli a mára már elhalványulni tűnő utat a színibírálatok terén. Kritikáinak túlnyomó része a közönség szélesebb rétegeihez szól, és azok szellemességével és könnyedségével nagy népszerűségre tesz szert. Színházi bírálataiban lelkiismeretes képet ad a kritizált darabról, a színpadi ábrázolásról, ő alakítja meg hazánkban a deskriprív (leíró) kritika fogalmát, dogmatikus elfogultság nélkül, nyílt szellemmel beszél írásaiban, amely  eljárásért Gyulai Pál nemtetszését is kivívja. A német műveltségű filozófus kritikáiban a nagy francia kritikai iskola tanítványa, valószínű, a világos és pontos kifejezés kultusza vezeti a franciákhoz e téren. Írásaiban nem harcos természetű, irodalmi irányokért nem lelkesedik - múló divatnak tartva azt -, ugyanakkor nem elfogult az új dolgokkal szemben, ma azt mondanánk rá, befogadó természetű, nyitott és higgadt objektivitással szemléli földszinti székéből a színházat, s híven beszámol közönségének élményeiről. A színész lélektana tudományosan is érdekli, több tanulmányban is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Néha rendkívül érzékeny megjegyzéseket fűz, különösen a színészi ábrázolásokra vonatkozólag - a magyar színházi kritika addig nélkülözi ezt a fajta mentalitást, és e tekintetben Alexander a legkülönbek egyike, kimagaslik kortársai közül. Széles körű S hakespeare-műveltsége révén - a magyar Shakespeare-kultusznak a maga korában legfőbb mozgatója és legkomolyabb propagálója - különösen a Nemzeti Színház klasszikus előadásainak értékelésével volt nagy hatása színházi kultúránkra.

Munkamódszere ma már talán "macerásnak" tűnhet: hiszen egy perióduson belül, több előadás megtekintése után, színészekkel, színházi emberekkel történő személyes konzultációja nyomán születő színibírálatai találóak, lényegre törőek, és ami lényeges, többségük kiállja az idő próbáját. Írásai filozofer megközelítésűek, kerülve a személyeskedés, fölényeskedés mindenféle megnyilvánulását. Konkrét, akár lesújtó véleményét személyesen és személyre szabottan, elég tárgyszerűen közli személyesen. Emberi bölcsessége révén tudja, mikor kell hallgatni, és mikor tollhoz nyúlni, tisztában van a publicisztika "hatalmával". Írásaiban akár elmarasztal, akár dicsér, olyan stilisztikai megközelítésben teszi azt, hogy az már-már külön tanulmányt érdemel. Mindehhez egy filozófiaprofesszori múlt, nagy újságírói tapasztalat, színiakadémiai pedagógusi jártasság, számtalan nyelv- és mérhetetlen tárgyi tudás adja a biztos hátteret, amelyhez emberi méltóságán kívül az a rendkívüli képessége járul hozzá, hogy személyes és pillanatnyi érzéseit alá tudja rendelni a helyzet szabta objektivitásnak.

Életútja

Kora ifjúságában már a tudás vonzza, egyetemre jár, s 28 éves, amikor már a Tudományos Egyetem munkatársa, 1895 óta mint rendkívüli, 1904 márciusa óta pedig mint rendes egyetemi tanár. Több éven keresztül tanít a Színművészeti Akadémián is párhuzamban. 1892-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1899-ben pedig a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választják. Működési területe a filozófia, az esztétika és a pedagógia terén oszlik meg, a már korábban is gyakorolt zsurnalisztika mellett.

Munkássága

Kezdetben állandó munkatársa a német nyelvű "Neues Pester Journal"-nak, ahol színikritikusként működik (1869-1874, és később 1914-1919 között), majd a "Budapesti Hírlap" (1893-1914) kötelékébe lép, szintén színikritikusként, ahol bírálatait, írásait "Alfa" álnéven jegyzi. Ugyanitt nagy népszerűséget szerez filozófiai hangvételű tárcáival is. Mélyreható, világosan fogalmazott, dramaturgiához értő tanulmányainak köszönhető, hogy Csiky Gergely halálával a figyelem középpontjába kerül, s a Színiakadémia dramaturgiai tanárává nevezik ki 1892-ben. Munkájának jelentősebb részét teszi ki azonban az esztétikára, irodalomra ható filozófiai tanulmányok folytatása. A kanti filozófiai eszmény egyik hazai hirdetője. Kant élet éről , fejlődés éről és filozófiájáról szóló kétkötetes művet kíván megjelentetni, azonban csak az első jelenik meg, viszont ezzel az egy kötettel is kivívja az Akadémia elismerését, és Marcibányi-jutalomban részesül 1884 -ben. Korábbi könyvéért - amely Schopenhauerről és Hartmannról szól - is jutalmazzák, ez a tanulmánya 1881-ben Gorove-díjat kap az Akadémiától. Az esztétika tárgyában születő "Műveltség Könyvtára" című sorozat szerkesztését vállalja, benne a "Világirodalom", majd a "Művészet" kötetek kivívják a Kisfaludy Társaság figyelmét, s a "Művészet" című kötetért Somogyi-díjjal jutalmazzák. Elkészíti 1902-ben a kor egyik legjobb Shakespeare- tanulmányát, majd esztétikai tanulmánykötete, a "Művészet, a művészet értékéről, a művészeti nevelésről" egyedülálló a magyar tudomány terén akkoriban, amelyet francia, majd német nyelvre is lefordítanak. 1900-ban ő fordítja először magyarra Diderot "Színészparadoxon"-ját. 1898. február 4-én bemutatja a Nemzeti Színház Sardou "Marcelle" című színművét, Alexander Bernát fordításában. 1911-től a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának tagja.

Közéleti szerepvállalásai

Szerteágazó és fáradhatatlan munkabírásának megfelelően 1882-1886 között a "Magyar Tanügy" szerkesztője , ami az Országos Középiskolai Tanáregyesület közlönyeként ismeretes. 1881-től 1919-ig Bánóczi Józseffel szerk eszti a Filozófiai Írók Tárát, 1915-19 között az "Athenaeum" című filozófiai folyóirat szerkesztője. A Magyar Filozófiai Társaságnak előbb alelnöke, majd 1914-19 között elnöke. 1899-től a Kisfaludy Társaság tagja. A filozófia klasszikusainak (Descartes, Hume, Diderot, Kant) műveiből fordít magyarra, és a kor színvonalán álló kommentárokkal, bevezetésekkel látja el a máig is fontos szövegkiadásokat. Sokat tesz a világirodalom nagy műveinek megismertetése, népszerűsítése, a filozófiai műveltség emelése és a filozófiai műnyelv fejlesztése érdekében.

1919-tól haláláig

1919-ben szerepet vállal a kommün első lépcsőjének tekinthető Károlyi-kormányzás idején . Talán a háború után kialakuló lehetetlen helyzet sodorja abba az irányba, hogy tevőlegesen is részt vegyen a változásokban. Rémülten tapasztalja, hogy a várt változások helyett egészen más kezd kibontakozni. Törekvéseit és tanügyi jobbító szándékát azonban rendre figyelmen kívül hagyják, rémülten tapasztalja az elveiben jónak tűnő eszmék romboló hatását a valóságban. A kommün bukása után, korábbi szerepvállalása okán, valamint a kialakuló antiszemita hullám miatt az emigráció mellett dönt.

1919 őszén távollétében mind a Magyar Filozófiai Társaság, mind pedig a Kisfaludy Társaság testülete törli tagjai sorából. Ettől kezdve néhány évig külföldön él (Svájcban és Németországban). 1922 őszén hazatér, és visszavonul minden közéleti tevékenységétől. Hazatérése után, 1922-ben, respektálva mérhetetlen szaktudását, haláláig a Színiakadémia dramaturgiatanára, s vele párhuzamban a "Pester Llyod" színikritikusa marad. A kommünbeli érintettsége miatt kialakuló vele szembeni ellenérzések elmagányosítják. Élete utolsó éveiben kollégái, egykori barátai eltávolodnak tőle, bár szakmai súlya mit sem változott a korábbihoz képest. Végül színházi kritikáival is felhagy, de azért dolgozik utolsó leheletéig a publicisztika terén, úgy is, mint a "Filozófiai Írók Tára" című sorozat szerkesztője. Írásában, munkájában fáradhatatlan, s csak a hirtelen halál tudja kivenni kezéből a tollat.

Unokája, György Edit

Unokája György Edit , az aki az USA-ban már fiatalon, 1935-1938-ban számos filmforgatókönyvet ír a Fox filmgyár részére, Leyila Georgie néven. Ekkor Los Angelesben él, Lengyel Menyhért, Gaál Franciska, Lukács Pál hollywoodi baráti köréhez tartozik a korabeli riportok tanúsága szerint. Majd a háború után, Franciaországban színésznőként működik az 1950-es években, Edith Georges néven. Életéről kevés adat található, annyi bizonyos, hogy a következő francia filmszerepek fűződnek a nevéhez:

L'Homme a l'imperméable (1957) - Nelly
Folies-Bergere (1956) - Rita
Port du désir, Le (1955) - Lola
Les Deux font la paire (1955) - Myra
Rires de Paris (1953)
La Danseuse nue (1952) - Peggy

Az összeállítást készítette: Takács István - 2007 - www.szineszkonyvtar.hu

Korrektor: Dévényi Ildikó

Források: lásd: szakirodalom