Balázs Samu

Életrajz
Színházi szerepei
Filmszerepei
Foto
Szakirodalom

Balázs Samu Színész

Született:
1906. május 18. Bánffyhunyad, (Bánfihunyad) Magyarország
ma Huedin, Romania
Elhunyt:
1981. szeptember 25. Budapest, Magyarország

Életrajza:

Adatok:
1928 elvégzi a Színművészeti Akadémiát
1928 - 1936 a Kolozsvári Magyar Színház tagja
1938 - 1970 a Nemzeti Színház tagja, nyugdíjaztatásáig
1946 - 1952 tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán
1970 nyugdíjazzák
1972-től játszik több alkalommal a Madách Színházban

Összefoglaló

Idén májusban ünnepeltük csöndes magányunkban Balázs Samu születésének 100 évfordulóját. Nem volt kedvéért filmismétlés a televízióban, nem fabrikáltak kiállítást sehol tiszteletére, nem nagyon jelent meg emlékező cikk sem a sajtóban. A jeles évforduló pont úgy telt, ahogy talán ő is szerette volna, csöndesen, nem nagy plénum előtt. " ...vállalom, hogy zárkózott vagyok - mondja egy interjúban Balázs Samu - nem szeretek autogramot adni. Ha vége az előadásnak, nem jövök ki a színházból, míg a közönség el nem megy. Képtelen vagyok a közönséggel találkozni. Nem szeretek "meztelenül" mutatkozni".
A Színművészeti Akadémiát 1928-ban végezi el, majd a kolozsvári Magyar Színházhoz szerződik. Tíz éven keresztül tagja a színháznak, ahol többnyire hősszerepeket játszik: Bánk bán (Katona József; címszerep); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája). Aztán hívják és megy a fővárosba, és 1938. szeptember 31-től nyugdíjazásáig, 32 éven keresztül a Nemzeti Színházban játszik. A "Csongor és Tünde" okos Tudósa, Lucifer a "Tragédiá"-ban, a "Tanner John" sofőrje, Jan Six Rembrandt városának polgármestere, a "Lyuk az életrajzon" című darabban Sümeghy, a lecsúszott egykori államtitkár. Gomböntőként elmondott súlyos szavait soká hordozza a közönség, az akkori "Peer Gynt"-ből. A "Pygmalion" Pickering ezredeseként elegáns, kedves és lehengerlően angol úr, aztán ismét egy klasszikus szerepben, professzorként a "Ványa bácsi"-ban, és Malvolio Mészáros Ági mellett a "Vízkereszt"-ben. Nyugdíjazása után (1970) már, jobbára csak szerepekre szerződve, a Madách Színházban lép föl. Még néhány filmszerep és eltűnik örökre a lekapcsolt lámpájú színházi művészbejárók elcsöndesedő éjszakai sötétjében.

Életútja részletesebben

A színészpálya elindul

A Színművészeti Akadémiát 1928-ban végezi el, majd a kolozsvári Magyar Színházhoz szerződik. Tíz éven keresztül tagja a színháznak, ahol többnyire hősszerepeket játszik: Bánk bán (Katona József; címszerep); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája).
"... Huszonnégy éves voltam, s nem kaptam huszonnégy éves szerepeket, csakis öregebbeket. Magyarázták: egy ilyen hosszú, sovány fiatalember nem lehet hős - mondja Balázs Samu egy interjúban a kolozsvári esztendőkre emlékezve, majd így folytatja - ...de én a Színiakadémián Bánk bánnal és Ádámmal vizsgáztam. Vártam hát... s megkaptam Ocskay brigadérost. Olyannyira hős voltam, hogy a második előadásra teljesen berekedtem. Aztán Földényi László helyett mégis beugorhattam Ádám szerepébe... Bajor Gizi jött le vendégszerepelni, az Azrában, a partnere lettem. Hamletet alakítottam Brassóban, szabadtéren... Vállaltam rendezést is: nagyon küzdelmes volt kevés próbával sokat produkálni. Vállaltam dramaturgfeladatot, de micsoda szerep volt ez is: ha magyar szerző darabját elutasították, rám hivatkoztak... Aztán feljöttem Pestre. Pedig Kolozsvárott már befutott színész voltam..."

A Nemzeti Színház tagja

Különösen nagy kitüntetés számára, hogy visszakerülhet az anyaországba, és a főváros vezető színháza ajánl fel állást. Sas Györgynek, az újságírónak megmutatja személyi igazolványát. Munkáltató neve: Nemzeti Színház. Munkaviszony kezdete: 1938. szeptember 31.
"... akkortájt történt. Nem hívott senki, nem várt itt senki. Gondolnom sem lehetett rá, hogy azokban a nehéz években, Hóman kultuszminisztersége idején, új státus nyíljék meg a Nemzeti Színházban. Csak egyre gondoltam: ha az ember tehetséges, ki kell, hogy jöjjön... Vagy ha nem? Akkor jobb is, ha belepusztul. Egy kis epizódszerepet mégis kaptam a Nemzetiben, egy lengyel darabban felvonásvégre jöttem be. - Doktor úr, doktor úr! - kiáltott értem a főszereplő. S én bejöttem fehér orvosi köpenyben, fejemen cilinderrel. Az ügyelőt megkértem, adjon rám fehér fényt. Egy mondatom volt csak: konstatáltam a főszereplő halálát. Feltűnést keltett az alig perces megjelenésem a színpadon: azt mondták, messze túlléptem az orvos figuráján. Én voltam a halál szimbóluma."
Itt a sok nagy név között rá korántsem kerül akkora fény (az ügyelő ellenére sem... bocsánat), mint azt korábban Kolozsvárott megszokhatta, csak néhány mondatos epizódszerepekben mutatkozhat be akkor. Igazi tehetsége azonban csak 1945 után bontakozik ki, amikor is feltűnik fanyar humorával, és klasszikus darabok méltóságteljes alakjainak ábrázolásával.

Balázs Samu, a színész és a magánember

Nagy formátumú jellemszínész, alkatának megfelelően, fanyar méltósága és kesernyés okossága elsősorban szatirikus és intrikus figurák alakítására predesztinálja. Minden játékon túl azonban érezni a bölcs fölényét szerepeiben, "ítélj, egyszersmind ne mozdulj ki a színpadi figura világából, de ne kötelezd el magad".
Ezt a semlegességét mind színész, mind a magánember vonatkozásaiban érvényre juttatja. Nem jár el kollégáival éjszakai, előadások utáni ünneplésekre, vagy ha épp kikerülhetetlen az ottléte, akkor is a mértéktartás jellemzi...
Magánéletéről nem szeret beszélni. Egyenesen visszariasztja, ha saját személyében kell valahol előállni, szerepelni. Autogramot sohasem ad. Minek? Micsoda nevetséges dolog értéket tulajdonítani egy odafirkantott névnek: Balázs Samu? A színész személye érdektelen, csak akit életre kelt, az a fontos. Meztelennek érzi magát civil emberként a közönség előtt. Kikerül minden olyan kérdést az évek során, amely a privát Balázs Samura vonatkozik. Kiköti a riportok előtt például, hogy az intimebb magánéletére vonatkozó kérdéseket még csak föl se tegyenek neki, mert ezzel ő befejezettnek tekinti a felkészületlen újságíróval a beszélgetést.
Feljegyeztetett Molnár Gál Péter által, hogy nyáron üdüléskor, az ebédlőben, az akkor néhány esztendős fiát, Ádámot magázva figyelmezteti. Kívülállóként megmosolyogni való, azonban ismerve Balázs Samut, a magázás szinte természetes...

"Azonosulj és ítélj. Ne mozdulj ki a színpadi figura világából, de ne add fel magad."

E mögött a nemritkán kínos semlegesség mögött húzódik egyfajta védekezés, különösen az ötvenes évek táján. Tudni való, hogy "...Majláth Máriához, színésznő feleségéhez keménykezű sógora, a belügyminiszter, Erdei Ferenc adta hozzá" - már ahogy Molnár Gál mondja Balázs Samuról írott összefoglalójában. Érdekes felállás már eleve a rendíthetetlen, angol hidegvérrel és objektív kívülállással ("...Még az ördögtől is megtartva a három lépés távolságot" - MGP) apolitikus Balázs Samu, és a politikus, igen rámenős, lobbanékony Majláth Mária házassága. Tetézve a számos miniszteri tárcát időszakosan birtokló, sőt, az 1944-ben újjáalakult magyar kormány egyik alapító miniszterével való rokoni viszonya, ismert a színházában is, amely talán egyfajta védettséget jelent rövid ideig, abban a zűrzavaros időben.
Nem így Majláth Mária... A szakmában szóbeszéd, hogy Major Tamással való tettlegességig fajuló konfliktusa (állítólag arcul ütötte direktorát?!) idején Erdei Ferenc sem tudja megvédeni a vidéki (fegyelmi) áthelyezéstől Majláthot, igaz akkor a hatalmi játszmák okán már Erdei leváltott tisztségviselő...
Balázs Samu viszont talán inkább tudásával, tiszteletet parancsoló megjelenésével vívja ki színházában, hogy sem politikai okból "nem piszkálják", és művészi szempontból sem merül fel ellene semmilyen koncepció. Egyszerűen békén hagyják, s ő ezt maximálisan kihasználva, töretlenül teszi a dolgát. Egy róla írott cikkben így fogalmazza meg önmagával szemben megkövetelt színészi parancsát: "Azonosulj és ítélj. Ne mozdulj ki a színpadi figura világából, de ne add fel magad."

Balázs Samu szerepei

A "Csongor és Tünde" okos Tudósa, Lucifer a "Tragédiá"-ban, a "Tanner John" sofőrje, Jan Six Rembrandt városának polgármestere, a "Lyuk az életrajzon" című darabban Sümeghy, a lecsúszott egykori államtitkár. Gomböntőként elmondott súlyos szavait soká hordozza a közönség, az akkori "Peer Gynt"-ből. A "Pygmalion" Pickering ezredeseként elegáns, kedves és lehengerlően angol úr, aztán ismét egy klasszikus szerepben, professzorként a "Ványa bácsi"-ban. (1960) A "Ványa bácsi" professzorát egyébként megosztva játssza direktorával, Major Tamással.
A "Ványa bácsi"-előadás zsakettes Szerebrjadov professzora-alakításáról így ír a korabeli kritikus:
"... egyszerre játssza el az üres pozőrnek a leleplezését és egyben a tragédiáját is. Bizarr önirónia suhintja meg játékában a sikeres, áltudós figuráját. Súlya és jelentősége van a színésznek, ezért olyan súlytalan és jelentéktelen ez a Szerebrjadov, akit Balázs Samu hallatlan pontossággal, sajátosan eredeti művészettel életre kelt" - írja róla Demeter Imre a kritikájában (Film Színház Muzsika, 1960. március 4.)
Malvolio Mészáros Ági mellett a "Vízkereszt"-ben. Gellért Endre utolsó rendezése egyébként ez az előadás. A premiert megérte, a róla megjelent kritikát már nem. Közben Gellért már elindítja következő darabjának, a "Sok hűhó semmiért"-nek a próbáit is, de ennek a próbasorozatnak az elején "kivonul" a próbákról, a színházból, örökre... Balázs Samu darabbeli partnerei még: a játékával oly nagyszerű Gózon Gyula, a bölcs szépségű Lukács Margit, aki tiszta és tündökletes alakításával teszi a darabot örökre emlékezetessé.
Vörösmarty "Csongor és Tünde", a Balázs Samu alakította Tudósa kapcsán pedig valahogy rá is nagyon illenek a Tudós sorai:

Fáradtam annyit éjimen,
s naponnan,
hogy elmondhassam, semmit
sem tudok

"... tudni kell viszont felejteni is. Most például Sartoriust játszom "A szerelem árá"-ban. Valamikor Rátkay Márton játszotta, de milyen nagyszerűen. Mégis el kellett felejtenem, hiszen az én alkatom szerinti Sartorius egészen más. Én Cokane-t játszottam akkor, most Major Tamás játssza; az én Cokane-emet is el kellett felejtenem... A szerepformálás nemcsak alkotás; gyakran bonyolult és tudatos elvetés, elvonatkoztatás is."
"... Oly jó és megfiatalító együtt játszania a mai harminc körüliekkel... Törőcsikkel, Sztankayval, a többiekkel... akkor Balázs Samu hatvanéves, de a harmincévesekről beszél. És kifejti: művészi kockázatvállalás nélkül nem volna szabad egyetlen mai színésznek sem átlépnie a harmadik évtized küszöbét."

"Az ügynök halála" - Ben szerepe

Tirestasként meghajol a hosszan tapsoló közönség előtt. Az Oedipus tragédiáját megjövendölő jós kicsit olyan, mint az "V. Szimfónia" sorsmotívuma. Hányszor is volt Balázs Samu ilyen drámai sorsmotívum? Az átal-útnál megjelenő Gombkötő szerepében, aki Peert be akarja olvasztani, mert nem tudja kifejezni önmagát. S milyen sorsmotívum Ben is, "Az ügynök halálá"-ban, Willy Loman bátyja, aki 17 éves korában bement a dzsungelbe, és 21 évesen, gazdagon jött ki onnan, s aki végül elővéve az óráját figyelmezteti Willyt, hogy induljanak, mert lekési a hajót.
- Hívnom kellett őt - mondja Balázs Samu nagyszerű kollégájáról, Timár Józsefről - Nem tudom, megértik-e, mit jelentett, hogy hívnom kellett, amikor láttam a szemében, hogy tudja, nemsokára valóban elmegy. Volt néhány előadás, amikor bizton tudták... Timár érezte, hogy valóban meg kell halnia. Láttam, amint egy utolsó előadáson csendesen elbúcsúzott a Lindát játszó Somogyi Erzsitől.
Willy a darabban egy régi ügynök hatalmas temetéséről beszél, akit rengetegen kísértek útjára. Nos, egyre inkább úgy éreztem, hogy előadásról előadásra szubjektívebbé válik, s önmagáról beszél.
- S nem árulta el Timár, hogy ismerte a betegségét?
- Nem. Miért zavarja meg az élőket?

Balázs Samu, az elkönyvelt intrikus...

Ha színpadra lép, sokáig csak gonosznak, intrikusnak nézik, afféle örök Lucifernek.
"... egyszer aztán egy magyar darabban jó szándékú embert játszottam, S minden kelléket felhasználtam, hogy annak is látsszam. Ettől még gyanúsabbá váltam a nézők szemében. Ahá, álcázom magam. Várták, mikor ölök meg valakit, mikor robbantom fel a színházat..."
Talán az első fordulat művészi pályáján a "Vízkereszt" Malvoliója. Aztán a sok jól ismert sikeres szerepe után eljut az "Oppenheimer-ügy" humanista Evans bírójáig. Később a Déry Tibor-darab pocakos vendéglős-szerepét játssza, és Fábri Zoltán akkor készülő filmjének egyik főszerepére is felkérést kap. Annyi epizód jellegű filmszerep után először Fábri-filmben főszerep... és lassan eltelt életéből hatvan esztendő, és mégis jön akkor egy új lehetőség valami újra. "... az évek nem számítanak - mondja. - Csak az ember fantáziája ne fakuljon el..."

Színjátszásának nagy pillanatai

Talán mindig akkor jegyezhető meg egy-egy nagy színpadi pillanat, ha a színész érezhetően megpróbál társszerző lenni. Balázs Samu pedig tetten érhetően több ízben is tud "társszerző" lenni, mint például Reginald Rose "Tizenkét dühös ember" című darabjában, vagy Pickering szerepében. Dénes György, az egykori nagyszerű Henry Higgins csodálkozva ül be az egyik előadásra, mert nem hiszi, hogy ebben a szerepben valakinek egyáltalán sikere lehet. Különösen nem a második felvonásban, ahol az ezredesnek alig öt mondata van. Nos, Balázs Samu, amikor Pearcené bejött Higginset figyelmeztetni, hogy milyen illetlen szót ne mondjon Elisa előtt, s ez az illetlenség már ott is lebegett a nyelve hegyén, elpirulva hol egy képet kezd nézegetni, hol egy könyvállvány mögé készül bújni, vagy kisurranni a szobából, s így fakaszt nevetést. A teázó jelenetben pedig megpróbál úgy viselkedni, hogy akár képet is lehetett volna róla festeni ezzel a címmel: angol úriember teázik.
"Persze - mondja Balázs Samu -, ez a pickeringi etikett csak a középosztályra kötelező. A valódi angol úriember nyugodtan lehúzhatja cipőjét társaságban."
Az azonosulásról és ítéletről beszél egy másik riportjában Nagy Juditnak. "Azonosulni Malvolio szerepével, e figurával - egyben az ítélkezést is jelenti. Shakespeare a korabeli puritánokat akarja kicsúfolni, az álerkölcsöt, szerepem csúcspontjának azt jelölték meg, amikor Malvolio elolvassa az Oliviának tulajdonított szerelmes levelet és felkiált: "Mosolyogni fogok! Mosolyogni!" Én, ott a színpadon - ez, úgy tudom, nincs a szövegben - előbb elcsodálkoztam a mosolygás gondolatán, és ott a helyszínen megpróbáltam arcom redőit nevetésre igazítani - életemben először".

Malvolio botját por lepi a raktárban

Megbetegszik. "Egy-két év óta nehéz operációkon estem át, s le kellett mondanom néhány kedves szerepemről. Sajnos! Ennyit szeretnék a magánéletemről mondani. Ugye, kikapcsoljuk az olyan kérdéseket, hogy szeretek-e sakkozni? Vagy hogy mit csinálok szabadidőmben?" - nyilatkozza egy ízben. A Katona József Színház Pygmalion-előadásán már nem ő játssza az angol úriemberek mintapéldányát, Pickeringet. "Az ember tragédiája" prágai képében, Rudolf császár szerepében is már egy idő múlva más leckézteti meg Ádámot. Malvolio botja viszont tétlenül hever a kelléktárban, a "Vízkereszt"-et leveszik a műsorról.
Majd ismét játszani kezd. Látjuk Loxias szolgájaként, mint Tiresias színre lép az "Oedipus király" előadásán. A hangja ismét a régi, a legmélyebb regiszterben szólal meg az előadás koncertjében. Szolgának vallja ugyan magát, de valójában Apolló földi helytartója, Oedipus ellenfele, aki eljött, hogy megjósolja a végzetét a diadalában és boldogságában teljes királyra.

Önmagáról

" ...vállalom, hogy zárkózott vagyok - mondja egy interjúban Balázs Samu -, nem szeretek autogramot adni. Ha vége az előadásnak, nem jövök ki a színházból, míg a közönség el nem megy. Képtelen vagyok a közönséggel találkozni. Nem szeretek "meztelenül" mutatkozni. Előfordul, hogy megy egy film, amelyben játszom, én véletlenül a mozi közelében járok, s felismernek. Ez nekem kellemetlen. A színpadon? A színpadon a közönség sem "meztelen". Ott élnek velem, velünk a darabban. A színésznek pedig az a kötelessége, hogy a rá kiosztott szerepet, jól vagy rosszul, sértődötten vagy boldogan, de eljátssza, legjobb tudása szerint. "Dobni" a szerepet, vagy unatkozni a színpadon - szerintem fegyelmi bíróság elé tartozik. A közönséget nem szabad dezilluzionálni."

A fals érzelmek irtózata...

"Kilencéves kolozsvári színi pályafutásom alatt történt. Jártuk az erdélyi városokat. Anyaszínésznőnk akkor hatvanéves lett, épp, mint most én, és a tiszteletére tartott előadás előtt a színpadon a társulat, s a város előkelő vezetői rövid szónoklatokkal köszöntötték fel. Az ünnepelt is felkészült a meghatott válaszadásra, de csak az elfúló megszólításig jutott el. A többi szöveget elfelejtette. Könnyekben tört ki. Nagyon kínosan éreztük magunkat; a függönyt le kellett bocsátani. A közönség azonban a félbeszakadt jelenetre tomboló ünneplésben tört ki. A siker láttán turnénk további állomáshelyein már tervszerűen így zajlott le a felköszöntés: szónoklatok, meghatott köszönet a megszólításig, elfúlás, könnyek, függöny, tomboló taps..."
A fals érzelmek irtózata színészi magatartásának egyik legfőbb építőeleme.

Balázs Samu művészi ars poeticája

"Hogy elfeledkezhet-e a színész önmagáról a színpadon? Igen. És teljesen mégsem lehet. A színésznek át kell lényegülni, de teljes átlényegülés nem létezik. Az egyéniség - amely egy jellemet átél -, ez adja a színpadi feszültséget" - mondja Balázs Samu.
Teljes mértékben magáénak vallja Shakespeare sorait a "Hamlet"-ből: "No meg, aki köztetek a bohócot játssza, ne mondjon többet, mint írva van neki, mert vannak azok közt is, akik magok nevetnek, hogy egy csapat bárgyú néző utánok nevessen, ha szinte a darabnak éppen valamely fontos mozzanata forog is fenn. Ez gyalázatosság és igen nyomorult becsvágyat mutat a bohóc részéről, ki e fogással él." És nemcsak hogy magáénak vallja, hanem eszerint is cselekszik.
Abban az öltőzőben "él", amelyben egykori nagy kollégája, Pethes Imre is. A régi 7-es. Pethes nem írta ki a nevét. Egy jelszót írt ki csupán: "A színjátszás átélés nélkül kutyakomédia". Mindenki tudta ezt akkor, miért írta, ki írta ki ezt mégis? Lehet, hogy ma is tudja sok színész. És mégis, talán újra ki kellene írni...

"Samu nyuszizik"...

"Megemlíthetjük két modorosságát is - mondja Molnár Gál Péter. - Nevezzük inkább stílussajátosságnak. Saját színészi kalligráfiának.
Az egyik különös járása. A legsimább terepen is holdkórosan imbolygott. A leghétköznapibb úton is csillagok között bóklászott. Végül Ronyecz figyelte ki, mitől annyira kísérteties Balázs Samu járása. A kilépő lábbal ellentétes karját lendíti előre minden ember. Balázs azonban párhuzamosan jártatta kezét-lábát. Kóros bábfiguraként közlekedett. Középkori csodadoktor vagy kegyszerárus járt így a vásárban.
Másik modorossága orrának-szájának egyszerre mozgatása, összehúzása. Úgy hívták ezt a színházban: "Samu nyuszizik". Elugrani kész, gyanakvó nyúl tétováz ilyen pillogó-szimatoló összpontosítással. Ezt a mimikai fortélyt Balázs egyaránt alkalmazta tragédiában, komédiában és középfajú drámában. Egyformán használta tragikus és vidor eszközként. Talán annak a hamleti sornak arcjátéki megfelelője volt, hogy "valami bűzlik Dániában..." Arcán jólneveltség temperálta finom undor futott végig. Halvány gyanúja: elromlott itt minden. Szagot kapott az ígéretes kikelet."

A ráció, a tudomány szerepe...

Nem szeret ünnepelni. Ebben nem ismer tréfát. Olykor a sors is furcsa tréfát űz vele. Amikor például Kossuth-díjjal tüntetik ki (1951), épp operáción esik át. Egy napon kapják meg a Kossuth-díjat: ő és a híres orvosprofesszor, aki őt operálja. Ezt hallva, miután tudvalevőleg Balázs Samu nem kedveli még színpadon sem a "színpadias", érzelgős hatásokat, az embernek önkéntelenül is az a groteszk kép jut eszébe, és szinte látja, amint az orvos és a beteg meleg kézszorítással gratulál egymásnak a műtőasztalon. Persze bornírt ötlet, és rögtön el is vetem. Az viszont tény, valóban nagyon nem szeret ünnepelni.
Betegségen esik át a hatvanas évek közepén is, amelyből sikeresen felgyógyul. Azután a jó egészség, az életkedv sem ragadják érzelmes hangulatba. Racionális elme. "... a modern tudomány kitolta az emberi átlagéletkor határát - mondja. - ...de jó! Sok még a mulasztásom, be kell pótolni őket." A tudományban bízik. Az értelemben.

Balázs Samu csöndesen elköszön..., s hátra el...

Nyugdíjazása után (1970) már, jobbára csak szerepekre szerződve, a Madách Színházban lép föl. Korábban az ifjúság oktatásával is foglalkozott, hisz 1946-tól 1952-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán beszédművészetet és színészmesterséget tanított.
Azután egyre ritkábban látni alakját, csontos és kemény szálfatermetét a színházak környékén, s a gondolkodó főt a színfalak előtt, amely a színpadon megszólaltatott szó minden hangzójával oly tisztán és világosan értelmezi az adott szerepet. S hány új figurát tud magára ölteni, és hányat tud magáról levetni, ha kell... Néha kamerák elé áll még. Ferenc Józsefet alakítja például a "Csontváry" című Huszárik filmben. Utoljára viszont Firsz szerepében láthatja a közönség, Csehov "Cseresznyéskert"-jének televízió változatában.

Kitüntetései: Érdemes Művész (1963)
Kossuth-díj (1951)

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu