Adatok:
1798 - Pécsett diák
1806 - Pesten tanul
1807-1811 statisztál a Rondellában, és a Szálában
1811 - 1814 a Nemzeti Színjátszó Társaság tagja
1815 - átveszi a debreceni "Köztársaság" nevű színi-társulat igazgatását
1815 - saját színi-társulatával a bécsi kongresszus tiszteletére játszott
1818 - az ő társulata nyitja meg a Székesfehérvári Színházat
1825 - 1831 között vándortársulatával járja a vidéket
1831 - a trupp a kolerajárvány miatt nem játszhat tovább, Balog anyagilag tönkre megy
1832-1838 - vándorszínészként működik
1839. január 1 . - komikusnak szerződik a megalakuló Pesti Magyar Színház társulatához
(a Nemzeti Színház jogelődje).
1839 végén visszavonul a színészi pályától
1839-54 - a Nemzeti Színház légszesz világításának kezelését irányítja
1854 - nyugdíjba vonul, de továbbra is a színháznál marad
1854-1873 - a Nemzeti Színház pénztárosa
1873 - halála

Összefoglaló:

Korának egyik kedvelt komikusszínésze volt, de ismertebbé inkább, mint vándortársulati direktor lett. Tehetősebb család gyermekeként, tudatosan vállalta a magyarnyelvű színjátszás küldetését, egy olyan korban ahol elfogadott inkább német-nyelvű színjátszás volt. Pályája elején játszott a pesti Rondellában, a Múzeum körúton lévő a Hattyú-szálában, s a Beleznay-kertben, majd a Nemzeti Színjátszó Társaság tagja lett, annak feloszlatásáig. 1815-ben átvette a debreceni "Köztársaság" nevű vándortársulat igazgatását, és ő nyitotta meg direktorként 1818-ban a meginduló Székesfehérvári Színházat. Vándortársulatával 1831-ig járta a vidéket, ameddig ezt a kolerajárvány engedte. A járvány megfékezése miatt nem engedélyezték arra az időre a színjátszást. A kényszerű és hosszabb játékszünet miatt tönkrement, truppját feloszlatta, s színészként működött tovább 1838 végéig. A megalakuló Pesti Magyar Színház társulatához (a Nemzeti Színház jogelődje), mint komikus színész szerződött, ötvenévesen. A több mint 30 éven keresztül vándorélethez szokott ember számára az állandó kőszínházi működés valóságos rabságnak számított. Egy év múltán visszavonult a színészi pályától 1839-ben, és a színháznál különböző technikai feladatokat látott el. 1854-ben vonult nyugdíjba. Majd közel 20 éven át, haláláig ő volt a Nemzeti Színház jegypénztárosa.
Több mint 30 bohózatot fordított, és dramatizált. Színpadra átírta Mészáros Ignác Kártigámját és Csokonai V. Mihály Dorottyáját. Írt bábszínműveket, feldolgozta egyebek mellett a Don Juan-témát és az Árgirus-széphistóriát. Saját színdarabjai közül több, korának ismert és kedvelt színművei lettek (Angyal Bandi, 1812; Az aranyhajú Tündér Ilona, 1827; Ludas Matyi, 1838; Mátyás diák, 1838) A kortárs eseményeket feldolgozó szerb témájú drámáját, a Cserny Györgyöt (1812) országszerte játszották. Gyermekei is a színpad, vagy a pódium világában érvényesültek. Unokája volt az a nevezetes Balogh Béla, aki sok viszontagság után a filmnél kötött ki, és filmrendezőként csak 1929 tavaszáig több mint 50 (!) filmet forgatott le, a magyar némafilmkorszak idején.

Életrajza részletesebben:

Balog iskolái

Előkelő somogyi földbirtokos család sarja volt, aki gimnáziumi tanulmányait Pécsett végezte egyházi iskolában, mint papnövendék. Majd 1806-tól fogva Pesten tanult az egyetemen. "Várady Antal "Régi magyar színészvilág" (Franklin Társulat kiadása, 1911.) című könyvében, mint jogászhallgatóról tesz róla említést. Viszont ő maga erről így beszél, az "Egy agg magyar színész életéből" című önéletírásában: "A tanulóknak a vallásosság ellen elkövetett kicsapongása következtében a pécsi akadémia eltöröltetvén, éppen akkor, midőn már hat gimnáziumi osztályt bevégzése után a kispapi ruhát kellett volna magamra öltenem, pap bátyám, László, pestre küldött filozófiára, logikát hallgatni". Ám Váradinak joghallgatás terén azért talán mégis igaza lehet, mert később (1828-29) majd két évre Kaposvárra szegődik nótáriusnak, vagyis jogásznak, csak éppen nem tudott ebből megélni, ezért tovább állt, és folytatta a színi pályát.

Színi-pályára lép

Pesti tanulóévei alatt került kapcsolatba a színházzal. László nevű, időközben pappá lett bátyja révén egy bizonyos Németi kapitány leányának lett diák-tanítója, az egyetemi tanulmányai mellett, s így bejárása lett a nagy invalidus-kaszárnyába, Pesten. A család bizalmát kiérdemelvén, egyre másra kísérte el a kapitány ifjú feleségét lámpással az esti színházi előadásokra s vissza, amely előadásokra így meghívást nyert. Igaz nem a drága földszinti helyekre, hanem az olcsóbb kakasülőn, de végignézhette az előadást. A német színház ekkor a pesti Városfal egyik tornyában működött, s kerekded formája okán nyerte el a Rondella elnevezést.
Magyarul az utca embere beszélt. Ekkoriban a deák nyelv a latin volt, míg a hivatali ügyeket német nyelven lehetett intézni, sőt a színházban is természetes volt a német szó, amit a magyar ember már azért sem tekintett oly nagy bűnnek, "hájszen" ők csak csináljanak magukból pojácát, "festékezzék" csak ki magukat, és öltözzenek mindenféle cifra, tarkabarka, harsogó színű ruhákba, mert így némi kárörvendéssel és legálisan lehet rajtuk mulatni. "De hát az már nem illik, hogy magyar ember bolondot űzzön magából, mert szégyent találnak hozni a nemzetre" - tartotta a közfelfogás sokáig, amely előítélet igen komoly gátat szabott hosszú időn keresztül a magyar nyelven történő színjátszás széleskörű elterjedésének.
Balog is egyszer, amikor 1807 táján kezébe került egy magyar nyelvű színlap - az Erdélyből a Rondellába érkező magyar színtársulat nyomtatványa - hitetlenkedett, hogy magyarok fognak németül játszani? Micsoda, hogy maga a komédia is magyarul fog menni?
Ez skandalum számban ment. De aztán, ahogy megtekintette az előadást, és a "színészek tiszta magyar beszédét a szégyenkezés és lelkesedés sajátszerű vegyületével hallgatám", egy csapásra a magyarnyelvű színjátszás elkötelezett pártfogója lett.
Sőt hírét vette az egyetemen egy nap, hogy néhány krajcárért statisztálhat a színi előadások során, afféle néma szerepben. Fizetnek azért, hogy közvetlen közelről láthassa a színészeket, a színpadot. Ez a dolog fordulatot hozott életébe, mert amikor "egyszer rálépünk e bűvös deszkákra, testestül-lelkestül odatapadunk" - vallja az öregedő komikus, kezdő idejéről.

Színészi pályakezdése

Csakhamar felcsapott színésznek. Játszott a Rondellában, később a Hattyú-szálában és a Beleznay-kertben működő nyári előadásokon is, sőt - miután jól beszélt németül - a német színházban is fellépett. Kezdetben statisztált (1807-től), majd szerepeket is kapott, de belesült többször is. Némi elszenvedett kudarc után elhagyta a színpadot, és néhány évig katonai szolgálatot látott el. Idővel aztán visszatért a színpadhoz. 1811-ben Kultsár István társulatához szerződött, ahol egyebek mellett a Bohó Misi darabban aratott szép sikereket, amely élmény megfordította színpadról, és a színészetről vallott addigi nézeteit. Rövidesen a Nemzeti Színjátszó Társaságnak lett tagja Pesten.

Korai szerepeiről

Alakította Bernfield "Test Örző Tisztet" a Kaziczy Ferenc Shakespeare fordításában előadásra került Hamlet-ben (1812), játszotta Körtést, a gróf mindenes inasát, Katona József "A lutza széke" című "néző játékában" (1813), Rádó testőrkapitányt elevenítette meg Katona József másik színre kerülő darabjában, az "István a Magyarok első királya" című "Új Nemzeti Vitézi Néző Játék"-ban (1813 augusztus 19.), amely az István király történetének szabad átdolgozása volt német eredetiből. Ez a dráma már egyenesen vezet az önálló nemzeti dráma-irodalom felé. 23 évesen a főszereplő fiát alakította a kor népszerű darabjának a Rinaldo Rinaldini folytatásában játszott "Ferrandino" színjátékban (1813), Katona Józseffel a főszerepben és Dérynével egy színpadon, akivel egyébként akkoriban gyakorta játszott. Kotzebue egy felvonásosában, "A szegény lakatos"-ban egy Hun vitézt, míg a másik Kotzebue egy felvonásosban, "Az alortzások"-ban a Láng Ádám játszotta gróf Kőházy mellet, annak inasát, Konrádot vitte színre. Katona József "törvényi tanuló" fordításában láthatták a "Szmolenszk ostroma" című négy felvonásost, amelyben így "Balog Úr" Toktamis szerepét vitte színre (1813). Ugyancsak Kotzebue sikere volt "Az új század" Láng Ádám fordításában, amelynek egyik karakterszerepét, Doctor Potens-et lakította alig 22 esztendősen Balog István (1812), ugyancsak orovost formált egy másik Kotzebue színdarabban, "Az üstökös csillag"-ban, amelyet viszont a még igencsak diák Katona József fordított németről magyarra (1812).

Balog, mint vándorszíntársulat direktora

1815-ben átvette a debreceni "Köztársaság" nevű társulat igazgatását, és főképpen "faluztatta" truppját, vagyis leginkább kisvárosokban, vagy éppen faluhelyen léptette fel, mondván: "A nagyváros úgyis művelt, a városiaknak nem köll tanítás, de műveljük a falut, mert annak soha sem jut ki a szellemi élvezetből". Mindezen elvek megtartásával, azért minden nagyobb országos megmozdulások idején is jelen volt társulatával, amely alkalmak elsősorban a bevétel fellendítését célozták meg. Ebből finanszírozta, a nagy szegénység közepette zajló faluztatás időszakait. 1815-ban például játszott társulatával a bécsi kongresszus tiszteletére. Eredetileg komikus színész lévén, humorát később sem vesztette, évtizedek múlva, mikor kollégái faggatták mit játszottak akkor 1815-ben a bécsi kongresszus tiszteletére, azt válaszolta:
- Kérdezd meg a balerinákat, azok már akkor ott táncoltak.

1818-ban az ő társulata nyitotta meg a Székesfehérvári Színházat

1816-ban Komáromban működött. Aztán két év múlva megerősített társulatával Ő nyitotta meg a meginduló Székesfehérvári Színházat 1818-ban. 1819-ben pedig már Kolozsvár környékén működött a színlapok szerint. Fenn maradt naplójának első feljegyzései 1820-tól kezdődnek, innen tudni, hogy az év októberétől több mint egy hónapig Kunszentmiklós, majd Paks, Kalocsa, Veszprém és környéke a vándortruppjának útiránya, később Szombathelyen időznek. A repertoár a kor színházi műsoraival összevetve egész rangosnak mondható. Báthori Mária, gróf Benyovszky, Kemény Simon, Az élet álom, Tündérkastély, Peleskei nótárius, Ilka, Talált gyermek stb.
1820-ban belefáradt az igazgatásba. Csekély ruhatára is elégett - bár rossz nyelvek szerint inkább a foktűi csárda tulajdonosa foglalta azt le, a társulat által megivott és ki nem fizetett "karcos" (bor) fejében.

Balog orvosnak tanult

1820-1825 között műfajt váltva orvosi szakon volt hallgató a pesti egyetemen, amelyet állítólag el is végzett, de nincs tudomásunk arról, hogy valaha is praktizált volna. Fennmaradt viszont a doktor-direktor egyik balsikerű gyógyításának legendája, miszerint Szilágyi Pál úttörő-színész kollégája egyszer segítségét kérte Phaon nevű kutyája ügyében. Az ebnek Balogh be is adott valamit, amitől aztán az "két napig szánkázott a homokban". Nem is bízta többé Phaont Baloghra. Az esetnek olyan híre ment, hogy a kollégák jobbnak találták nem kikérni az orvosi szakvéleményét egyes helyzetekben, még később se.

Ismét igazgatója saját vándortársulatának

Orvosi tanulmányait bevégezvén 1825-től visszatért ismét Tháliához, és újra direktori székben találni. Pozsonyba vitt társulatot, a Karolina Auguszta császárnét királynévá történő koronázó gyűlésére. Tudnivaló, hogy ilyenkor az ország nemes urai, gazadag kereskedői, és ahogy mondani szokták, aki számít, az ilyenkor Pozsonyban volt, tehát volt kellő fizetőképes néző az előadásokra. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek biztosítottak némi anyagi fellendülést, a hét szűk esztendők világában. Ekkor mutatta be egyébként társulatának egyik ifjú felfedezettjét, a később nagy színészi pályát befutó, de akkor még gyermekkorúnak számító rokonát, Hivatal Anikót. Félbeszakadt direktori pályafutását Vácott folytatta, ahol helyzetét "egy asszonnyal is komplikáltatván" (új feleségével) valamint Vásárhelyi nevű úttörő-színésszel és a kor egyik nagy színésznőjének tartott Kántornéval bővítette ki társulatát. Kántorné, már dolgozott korábban Székesfehérvárott Baloggal, így megvolt a bizodalma iránta. Tudta, hogy becsületes műsorral, és pontos elszámolással kalkulálhat. Gyarmat (Balassagyarmat) Losoncz, Beszterce, Léva, Nyitra, Nagyszombat, Galánta, majd Szandahely voltak a felvidéki turnéjának állomáshelyei ekkor. Majd "megest" visszatért Veszprémbe, onnét Kővágóörsre vezetett útjuk, majd Badacsony, Keszthely, Pápa, Győr, Tata, Zirc, Tapolca, Sümeg állomáshelyeket járták végig, mindenütt egy-két hetet töltve, ahol "erősebb" közönség akadt, ott akár egy hónapot is időztek.

Nehéz esztendők 1826-1831

1826. szeptember vége keserves időket hozott, az egyre apadó bevétel. Két tag is megszökött a társulattól némi pénzzel a zsebükben. Balogék Zágráb felé vették útjukat, s a feljegyzések szerint még Fiumében is játszottak, ám Zágráb felé visszajövet eloszlott a társaság. Bányainé énekesnő, Szaplonczay nevű tenorista, és Jánosi nevű karakterszínész kilépett a truppból és egy német társulathoz csatlakozott. A maradék csapattal folytatta útját Csurgó, Atád (ma Nagyatád) és Kaposvár állomáshelyek felé. Kaposvárott annyira megkedvelték őt személy szerint, hogy lemondatván igazgatói posztjáról, 1828 januárjától fogva nótárius (jogász) lett a városban. De csekély jövedelméből nem tudott kijönni, így 1829. november 5-én másodmagával elindult Pusztakovácsiba és "dilettánsok segedelmével" két hónapon keresztül játszottak a környék falvaiban. A közben hét főre gyarapodó társulatával Lengyeltótiba folytatták vándorlásukat, majd Tabon játszottak, és Mágocson (ma Nagymágocs), ahol egyébként 1830. április 7-én megszületett fia, Balog Béla, aki később színész lett, apja nyomdokain haladva, akárcsak többi gyermeke.
Átmennek Tolna megyébe, és ott számtalan település után játszottak egyebek közt Szekszárdon is. Szekcső, Bésa, Siklós, Harkány és Pusztanyék után pedig Pestre vitte jó soruk. Bekvártélyozták magukat a Beleznay-kertbe és egészen következő év március végéig hol Pesten, hol Budán a Várszínházban játszottak. Március végén újból útra keltek néhány hónapra, nyugat Magyarország felé véve az irány. Csorna, Mosony, Galgócza után Sopronban érte utol, a közben négy főre lecsökkent létszámú társulatot a kolera járvány. 1831. június 13-án nyilvánították ki hivatalosan is, a kolera járványszerű terjedését, amely baj először Tokaj felől támadott, így még néhány hét előnyre tehettek szert Balogék akkori tartózkodási helyükön, Sopronban, azzal együtt is, hogy a nézői létszám már ott is azért jelentősen lecsökkent. A kolerajárvány azután végképp betette a kaput, a társulat Balog vezetésével feloszlott. A nyilvános előadások megtartása a járvány terjedése miatt kerülendő eseménynek számított, s bevétel híján Balog nem tudta finanszírozni tovább a truppot.

Felhagy igazgatói tevékenységével, színésznek áll

Balog ismét színésznek szerződött visszalépvén az igazgatói posztról, amelyben őt annyi anyagi veszteség érte. Előbb Horváth, majd később 1833-tól fogva Komlossy színtársulatához csatlakozva barangolt faluról falura. Lecsökkent jövedelmét színművek, és regények fordításával egészítette ki, és írások mások fordításainak korrektúrázásával. De ezek mellett sem tudott előrébb jutni anyagilag, így 1834 áprilisában otthagyta Komlossyt is. Újabb négy esztendő telik el vidéki vándorlással, sárban, hidegben, fagyban és hőségben, porban egyaránt, mire egy küldöttség kereste föl, hogy szegődjél el a megalakuló Pesti Magyar Színházhoz (a Nemzeti Színház jogelődjének tekintett társulat). Az ötvenedik életéve felé közeledő, és az igazgatásban elszegényedett Balog István, mint komikus színész lett tagja a színháznak, 1838 január első munkanapján.

Pesti Magyar Színház tagja (a Nemzeti Színház jogelődje)

Ezt a felkérést nem csak a Nemzeti Színjátszó Társaságbeli múltjára való tekintettel, és nem csak a székesfehérvári színtársulat vezetése miatt, hanem a kis falvakban tett jószolgálataiért is mindenki kiérdemeltnek tartotta. Szigligeti Ede maga nagyra becsülte Balog István színházi tapasztalatait, és Thália ekhós szekerein teljesített évtizedeit. A színháznál 20 forint volt a fizetése, amit még színmű-, és cikkírással, könyv és darab-fordításokkal egészített ki, de ezzel együtt sem volt elegendő a szükséges minimális megélhetésre. Az addigra már sikeres színésszé lett Lendvay, Síp utcai házában kapott ingyen szállást, egészen a nagy pesti árvíz bekövetkeztéig, amikor is a ház oldala bedőlt. Színészként "igaz nem vették hasznomat, és úgyszólván apró, semmit jelentő szerepeket játszottam, mellyek nem is esnek fakkomba, kivévén vagy kettőt, ...így tespedek nagy nyugalomba."
Kényszerűségből 1838. október 24-én korábbi színi rekvizitumainak jó részét eladta összesen 100 pengőforintért. Gyermekei egymás után elhaltak, és Pest városa számára a sok viszontagságot megélt, de folyton úton levő vándorszínész, és direktor számára valóságos börtönnek számított. Egészsége, sőt hallása is megromlott. Felhagyott a színész mesterséggel és 1839-től fogva a színház légszesz világításának kezelését bízták rá.

Nyugdíjba vonult, és a Nemzeti jegypénztárosa lett

1854. március 18-án vonult nyugdíjba, 453 Ft 60 krajcárral, majd a Nemzeti Színház jegypénztárosa lett. 1856-ban még egyszer színpadra lépett, a negyven éves jubileuma alkalmából, és eljátszotta saját darabjának, Cserni Györgynek a vezető szerepét. Vastaps, és tengernyi virág köszönte meg az úttörőszínész élete munkáját. Sírva búcsúzott el a színpadtól, és amikor keresztül ment a színház üvegcsarnokán állva tapsolták.
- Meg vagyok bőven jutalmazva - dadogta könnyes szemmel az agg színész, aki ezek után már másnap este ott ült a jegypénztári fülkében, ahogy tizenhét éven keresztül minden nap.
Mint jegypénztáros is legendás lett. Sokféle kunsztot megtett a közönség érdekében, a szerelmének egy egész galériát váltó suszterlegény esetétől, a magányos vénkisasszonyok kommendálásáig terjedt szervezőkészségének széles palettája. Eleven adomatár volt, a színészi nyomorúság kitűnő karikatúra-írója. Számtalan színházi naptárban jelentek meg írásai, és a kor kedvelt hetilapja a Hölgyfutár is rendszeresen közölte vidám és szatirikus élű írásait, de publikált a Magyarország, és a Nagyvilág hasábjain is. Aki pedig hallotta beszélni az öregurat egyenesen el volt ragadtatva. Eleven humora igazi szín volt a Nemzeti Színház egyébként is színes (zöld) kispadján, ahol Csepreghyvel, a színműíróval ücsörögtek hosszú órákon keresztül, csöndben csibukolva (pipázva). Számtalan történet maradt fenn a pipázgató Balog mindent elsöprő bemondásairól. Valaki ecsetelte a például saját színpadi megszállottságát, hogy amikor ő színpadra lép eltűnik előle az ég, a föld a közönség...
- Tudom - mondta az öreg Balog - mert a kasszánál ültem, némelyik még a pénzt is visszakérte.

Balog István és Katona József barátsága

Balogh István egyébként jó barátságot tartott fent Katona Józseffel, a Bánk bán szerzőjével. Barátságuk kezdete még Katona egyetemi éveire tehető (Váradi: A régi magyar színészvilág). Katona színházi működése kezdetén találkozott Baloggal, együtt játszottak a Rondellában, és akivel hamar megérették egymás. Balog jó humora, fényes kedve, állandó góbéságon járó gondolkodása, ugyanakkor kedves lenyűgöző személyisége hamar rabul ejtette Katona Józsefet is, mint annyi kortársát. Barátságuk még akkor is tartott, amikor már Katona, mint városi ügyész szerepelt Kecskeméten. Katona halála után, viszont nemigen fordult meg Kecskeméten. Az, hogy a Bánk bán nem felejtődött el, és előkerült az "ismeretlenségből" - mondják - az részben Balog István jó emlékezetének is köszönhető, aki kezdettől kellően kardoskodott a mű népszerűsítése mellett a kulisszák mögött, a direktori szobákban. A Bánk bánt már mint tervet is ismerte, viszont soha sem játszotta sem vidéki vándorszínész, sem pesti színész korában. Amikor erről érdeklődtek nála egy Vörösmarty sorral felelt mindig:
... E szent jelnek,
Ha erőtök nem felel meg,
Békét hagyjatok!...

Az utolsó csöndes esztendők

Mint komikus színész rövid időre fellépett Keszy József társulatánál 1858-ban, és feljegyeztetett, hogy 1861. áprilisában néhány alkalommal játszott Újpesten egy korcsmában harmadmagával. 1857. augusztus 31-én ünnepelték 50 éves jubileumát a Nemzeti Színházban a Cserny György című saját operájával.
Az Ősz utcában lakott, (ma a Szentkirály utca) egész életében Pesten, és abban a házban (12. szám) is pipázgatta át magát a túlvilágra 1873. június 21-én, egy szombat délután. Másnap nem zörgött reggel kilenckor a kulccsal Balog bácsi, mint azt mindenki megszokta az elmúlt több mint tizenhét év alatt, a jegyek is ott maradtak érintetlenül... egy darabig. Aztán az élet ment tovább, rövidesen Némethy György egykori jeles színész és énekes ült abban a "füstös ketrecben", majd Kéler váltotta őt, utána a szintén idővel legendássá lett Sántha Tóni a Nemzeti egyik jeles művésze, és jubilánsa adogatta a jegyeket. Koporsójánál Feleky Miklós tartott búcsúbeszédet, és eltemették dísz-sírhelyre a Kerepesi Temetőbe, amely sírhelyet a harmincéves ciklus letelte után is meghagyott sokáig a főváros tiszteletből.

Színműírói munkássága

Közel 30 bohózatot fordított, magyarított egyebek közt Moliére-t (A botcsinálta doktor) lefordította a Tankréd című opera szövegkönyvét, valamint a kor egyik kedvelt darabját, a "Paszitát". A Gróf Benyovszky, az Árkádiai menyasszony, a Bársony cipő, a Hamis pénzverők, a Míveltség és természet című darabok magyarítása is nevéhez fűződik. Dramatizálta Mészáros Ignác Kártigámját és Csokonai Vitéz Mihály Dorottyáját; írt tablókat és bábszínműveket, így dolgozta fel pl. a Don Juan-témát és az Árgirus-széphistóriát. Dramaturgiai szempintok szerint "igazított" (átírt) a "Formentériai remete" című darabon. Irodalmi előképek nyomán írt darabjait (Angyal Bandi, 1813; Tündér Ilona, 1827; Mátrrai banditák 1836, Ludas Matyi, 1838; Mátyás diák, 1838) és a kortárs eseményeket feldolgozó Cserny György (1812) című operát, melynek szövegét írta, országszerte játszották, nyomtatásban szerzőjük életében nem jelentek meg. Hadzsits Antal elbeszéléséből tudni, hogy ez a darab milyen kedvező hatást gyakorolt a pesti szerbekre, mert nagyon rokonszenvesen tárgyalta a nemzeti hős alakját, s ezért több jutalomban is részesült a mű szerzője a szerbektől. A Monarchia kényes kérdésnek tekintette a területén élő nemzetiségek önrendelkezésére tett minden nemű - akárcsak - utalást is. Egy opera keretei között fellelt történet pedig a még eltűrhető jelenlétét adta, annak az egyre erősödő nemzeti érzésnek, ami azután sok évtized múlva a Monarchia kereteit, és határait is szétfeszítette.

Gyermekei

1830. április 7-én megszületett fia, Balog Béla, aki később színész lett, apja nyomdokain haladva, akárcsak többi gyermeke.
Ám nem azonos azzal a nevezetesebb Balogh Béla színésszel, aki viszont Gusztáv nevű karmesterré lett fiának volt a gyermeke. Ez a Balogh Béla, Balog István úttörőszínész és igazgató unokája sok viszontagság után a filmnél kötött ki, és csak 1929 tavaszáig több mint 60 filmet forgatott le, a magyar némafilmkorszak idején. Leányai Jozefa és Etel. Balog Etel jó nevű és képzett hangú vidéki primadonnaként volt ismert, később annak a Bakonyi István színésznek a neje lett, aki megalakította Pesten az első magyar daltársulatot. Balog Etel kezdetben a Miklóssy Gyula vezette pesti színháznál működött és itt egyebek mellett Offenbach operettjeinek a címszerepeit játszotta el nagy sikerrel, majd férjénél játszott a Beleznay és a Komló-kert társulatánál, innen szerződött a megalakuló Operaházhoz, ahol 30 évi működés után, 1905. január 1-én vonult nyugalomba. Balog István első felesége a világszép Tenkler Gizi volt, az akkori vidék egyik legünnepeltebb színésznője, és nem csak szépsége okán, míg második neje Magda Emília lett.