Adatok:
1948-1952 - a budapesti Képzőművészeti Főiskola festő-szakára jár,
egyebek közt Bernáth Aurél tanítványa
1953-1956 - a Madách Színház ösztöndíjasaként jelmeztervező
1957-1959 - Ford-ösztöndíjasként a müncheni Képzőművészeti Főiskola díszlettervezési szakán
Helmut Jürgens professzor a vezető tanára.
1960-1961 - Karlsruheben jelmeztervező
1961-1970 - a Bavaria Televízió Stúdió jelmeztervezője Münchenben,
ahol több mint 110 film kosztümjeit tervezi,
egyebek közt az "Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai"-nak legendás ruháit
1967-1968 - közben újból beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Főiskolára,
Rudolf Heinrich professzornál díszlettervezői diplomát szerez
1969 - Oscar Schlemmer "Triadikus balett" című "metafizikai revüjének" film , 18 kubisztikus
figurájának rekonstrukciója
1970-től kizárólag színházi produkciók díszlettervezője,
adott színházi produkciók számára készít díszlet-, és jelmezterveket
Több mint 100 színházi produkcióban vesz részt:
Stadtheater Freiburg, Opernhaus Zürich, Deutsche Oper Berlin,
Staatstheater Kassel. Stadttheater Basel.
Adolf Dresen rendezővel 13 produkcíóba vesz részt, mint díszlettervező: Münchener Kammerspiele, Hamburgische Staatsoper, Burgtheater Wien, Covent Garden Opera London, Royal de la Monnai Brüssel, Antwerpen, Theatre Chatelet Paris.

Összefoglaló:

"Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai" (1966) volt az első viszonylag gyorsan átvett tévéműsorok egyike a hatvanas évek hazai televíziózásában. Akkor kevesen tudták, hogy Tamara Jagellovsk (Eva Pflug), Helga Legrelle (Ursula Lillig) később trenddé váló hajviseletét, ruháit a magyar Bárdy Margit tervezi, mint a Bavaria Stúdió kosztümtervezője. A film '80-as évektől úgynevezett kultúrfilmnek számított a nézők újabb nemzedékének körében, és nem csak Európában.
Bárdy (Kreibich) Margit Tanulmányait egyébként a budapesti Képzőművészeti Főiskola festő-szakán kezdi, többek közt Bernáth Aurél tanítványa. A Madách Színház ösztöndíjasaként jelmeztervezővé válik az ötvenes évek derekán. Azután 1957-ben már Németországban találni, vagy ahogy akkoriban hívták, Nyugat-Németországban. Ford-ösztöndíjasként a müncheni Képzőművészeti Főiskola díszlettervezési szakán folytatja tovább tanulmányait. Karlsruheben jelmeztervezőként kezd, majd a Bavaria Televízió Stúdió jelmeztervezője lesz Münchenben, ahol kilenc éven keresztül, több mint 110 film kosztümjeit tervezi, egyebek közt az "Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai"-nak legendás ruháit. Közben újból beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Főiskolára, és Rudolf Heinrich professzornál díszlettervezői diplomát szerez. 1969-ben, nevéhez fűződik, a Bauhaus szcenikai műhelyét vezető Oscar Schlemmer, 50 évvel korábban készült "Triadikus balett" című "metafizikai revü" film, 18 kubisztikus figurájának rekonstrukciója. 1970-től kizárólag színházi produkciók díszlettervezője. Több mint 100 színházi produkcióban vesz részt: Stadtheater Freiburg, Opernhaus Zürich, Deutsche Oper Berlin, Staatstheater Kassel. Stadttheater Basel, továbbá Adolf Dresen rendezővel 13 produkcíóba vesz részt, mint díszlettervező a következő helyiszíneken: Münchener Kammerspiele, Hamburgische Staatsoper, Burgtheater Wien, Covent Garden Opera London, Royal de la Monnai Brüssel, Antwerpen, Theatre Chatelet Paris. Itthon is, külföldön is számos kiállításon mutatta be munkásságának egy-egy állomását.
"Ebben minden benne van, amit fontosnak tartok magamról, életemről, a munkámról" - mondja a levélinterjúként formálódott összefoglalóról, maga a művész, Bárdy (Kreibich) Margit.

Pályaindulás

Édesapja Kreibich Alfréd, aki főkönyvelője a győri ÉDÁSZ vállalatnak. Édesanyja pedig Günther Margit. Középiskoláit a győri állami leányliceumban végzi érettségivel és tanítónői diplomával. 1948 - 1952 között a Képzőművészeti Főiskolán Budapesten a festő szakon Bernáth Aurél, Bence László, Bortnyik Sándor növendéke. "Sosem csináltam titkot abból, milyen ambivalens volt a viszonyom egykori mesteremmel az akadémián, hiszen Bernáth tanár úr minden korrektúrát azzal kezdett, hogy tíz percig szapulta Kassákot... persze az érem másik oldala, hogy Kossuth-díjából vásárolt balatoni villáját időnként tanítványai is igénybe vehették." Majd negyven esztendő múlva, amikor az ábrahámhegyi Bernáth Aurél Galériában többször is megfordul az egykori tanítvány kiállítása kapcsán, már feloldódni látszik a sok esztendős kettős érzés: "... a róla elnevezett galéria előtt álldogálva eleinte az a kényszerképzetem támadt, hogy itt - megfelelő reklámozás híján - legfeljebb tévedésből áll meg egy autó, vagy akkor ha defektet kap. Megszponzoráltam hát egy szép nagy plexiüveg cégtáblát és a kiállításhoz is készítettem külső plakátot, paravántologatás közben pedig sikerült véglegesen békét kötnöm Bernáth Aurél emlékével"

Díszlet és jelmeztervezéssel kíván foglalkozni

Aztán még az akadémián, a végzős festőnő számára élesen kirajzolódik az a vonal, amelyet követni szeretne, élete további útján, és az a vonal a színház felé orientálja. "22 évesen, mint fiatal festő - a Képzőművészeti Akadémián eltöltött négy év tanulmányai után - nem akartam műteremben festőállvány mögött képeket festeni - hanem valami konkrét dolgot a művészettel csinálni. - így kezdtem el a színházat - aztán a filmet, színházi plakátot, díszlet-, és jelmezterveket, illusztrációt, komixet "Fix und Foxi"-nak, aquarellt, kollázst, objektetket dobozban, és könyvet. Öt-hat évvel azelőtt ismerkedtem meg - Ljubov, Popova, Varvara, Stephanova, Aleksandra Ékster orosz festőnők és más 20-as évek művészeinek alkotásaival. Behatóan foglalkoztam törekvésükkel, életükkel - sok közös vonást fedeztem fel az ő és saját munkásságom és meggyőződésem között. Ők is továbbléptek - produkciókba - színház - ipar - könyv - plakát - felé. Forradalmiságuk és erejük maradandó műveket hozott magával, amelyeket ma csodálunk. Munkáimat festői látásmódom befolyásolja. A festészetből mindig nagy energiát és kreativitást merítettem (Forrás: Bárdy Margit, 1995., Berlin Insel Galerie) Egyébként is - ahogy mondja - "... egy festőművész - nem áll messze, hogy díszletet csináljon. Sőt továbbmegyek, egy jó díszlettervező elsősorban jó festő - és nem fordítva. Sok képzőművész a múltban színháznak is dolgozott, pl.: Picasso, az összes orosz avantgárd művészek a század elején és sokan mások"

A Madách Színház ösztöndíjas tervezője

Egy nap jelentkezik Horvai Istvánnál, az akkori Madách Színház igazgatói irodájában. (Az Izabella téri épület korábban a Magyar Színház nevet viseli, akárcsak ma, ám volt időszak, amikor a lebontott Nemzeti Színház - korábban meg mint, Népszínház - jogutódjaként, Nemzeti Színház néven működik) Horvai maga erre így emlékezik vissza: "... az igazgatói irodában,... illetve időleges igazgatói irodájában, amely a sarkon egy körülkerített földszinti üzlethelyiségben székelt, mivel az épületben levőt éppen renoválták, szóval ebbe a kopár helyiségben megjelent egy magas, vékony, elragadóan szép, hosszú hajú leány egy nagy mappával a kezében. És megilletődötten, akadozva kibökte, hogy ő jelmeztervező szeretne lenni. A fantáziája, képességei efelé orientálják. Bernáth Aurél nem tudott jelmeztervezői ambícióiról...később én jeleztem Bernáth professzornak növendéke szándékát, és akkor ...egy meleghangú levélben ajánlotta őt. Minthogy státuszunk nem volt, hiszen Mialkovszky Erzsébet, a Madách Színház ma (1984. -szerk.) is ott alkotó jelmeztervezője volt állandó tervezőnk, meg aztán valahová sietnem is kellett, kértem a fiatal hölgyet, hogy ha gondolja, tartson velem, és közben kitaláljuk, mit lehet csinálni az érdekében. A Wesselényi utca hosszában, meg a Kőrúton folyamatosan bizonygatta, hogy ő tervező szeretne lenni, no meg még előbb a mappából is előkerültek igen tehetséges eredeti látásmódú rajzok - eldőlt az ügy: Kreibich Margit a Madách Színház ösztöndíjas tervezője lett"

A Madách Színházban 1953-1956 között eltelt négy szezonról

Ez alatt az idő alatt a Madách Színház szinte minden rendezőjével dolgozik. "Mindenki: rendezők és színészek nagyon szerették eredetisége, humora, egyéniesen eltalált figuraábrázolásai, váratlan, szellemes színkompozíciói és sablonmentes formai megoldásai miatt. Meg az, az egész nagydarab emberke gyermekies tisztasága, a munka fölött érzett izgatottsága rendkívül vonzó volt" - mondja Horvai. Első bemutatkozó tervezése Ádám Ottó rendezésében adódik, egy szovjet darabhoz tervez - Kron: "Halott völgye"- hez, 1953. januárjában. Bozóky Istvánnal a "Nórát", az "Egy pohár vizet" és a "Sose lehet tudni"-t csinálja. Pártos Gézával a "Tévedések vígjátékát" és Hubay Miklós: "Egy magyar nyár" című darabját. Vámos Lászlónak egy igen híres előadást tervez, Hugo: "Királyasszony lovagjá"-t. Horvai István és Ádám Ottóval közösen rendezett "Körtvélyesi csíny"-t, és annak a korszaknak egy másik jelentős előadását a "Dulszka asszony erkölcsé"-t. Egy ízben Fábri Zoltánt kapja rendezőtársul, az utóbbi azután 1954-ben filmrendezőként őt kéri fel az "Életjel" című filmje jelmeztervezőjének. Így kerül Kreibich Margit a filmművészettel is kapcsolatba.1956 ősze Bécsben találja, ahol épp tanulmányúton van. Kint marad, és azóta alapvetően külföldön él. Bár valóságos világpolgár munkája révén, hisz tervezései számtalan országba, városba szólítják, igazi nyugvópontját azonban Münchenben találja meg, hosszú-hosszú esztendőkre, ahol jelenleg is él.

1957-1959 között Ford-ösztöndíjat kap és a Müncheni Képzőművészeti Akadémia szcenikai osztályán tanul díszlet- és jelmeztervezést, Helmut Jürgens professzor növendékeként. Ekkor ismeri fel, hogy a drámai tér megtervezésének komponensei (színpadkép, jelmez, plakát, műsorfüzet) között szoros koncepcionális összefüggés van. Bárdy Margit 1988-as kiállításának katalógusában szerepel Helmut Jürgens, első díszlettervező professzorának Testamentuma, amely egy életre szóló rendezőelvként meghatározza munkásságát. Maga a kézzel írott Testamentum magyarul így szól:

Tíz évvel később, 1967-1968-ban ugyanitt újabb ösztönzést kap, amikor Rudolf Heinrich tanítványaként díszlettervezői diplomát is szerez. Látóköre kiszélesedéséről később így vall: "Díszlet- és kosztümtervek, fotók, makettekről bemutatókról... sokszor a plakátot is én csinálom, ez nálam a tervezési munka mellékterméke, és a koncepciót fejezi ki. Egy-egy darab előkészítése sokszor gyötrelmes folyamat, mert újra, meg újra a darab lényegének és jellemének megfelelő kifejezési formát és nyelvet keresek... megkíséreltem, hogy az eredetileg a rendezés kezére játszó, szolgáltató jellegű munkát a produkció egyik önértékű, de integrált elemévé... mintegy a tartalom szerves alkotórészévé és sűrített képi reflexiójává tegyem."

Az Orion űrhajó kalandjai...

Tanulmányai végeztével először, egy esztendőn keresztül a karlsruhei Staatstheaterben kezd dolgozni, majd nagy műfajváltás következik be életében, amikor a Bavaria Stúdió kosztümtervezője lesz. 1961 és 1970 között több mint 110 film jelmeztervei fűződnek nevéhez, közöttük az "Orion" című világszerte ismertté vált tudományos fantasztikus tévéfilmsorozat. Bárdy (Kreiblich) Margit 1965-ös szűkszavú kalendáriumi bejegyzései segítségével így emlékezik vissza: "...valamikor januárban hívott fel lakásomon a Bavaria filmstúdió gyártásvezetője, Lutz Hengst, hogy egy Orion űrőrjárat címmel tervezett sci-fi ciklushoz rajzoljak jelmezterveket. ...őszintén bevallom, nem nagyon lelkesedtem, mert akkoriban már a hetvenedik tévés megbízás táján tartottam, de nem akartam csalódást okozni neki, így aztán olcsó ezüstös kartont vásároltam, keresztül-kasul hengereltem szürke temperával, amíg teljesen futurista karaktert kapott az alapozás. Aztán tűhegyes ceruzával realisztikus férfi és női figurákat rajzoltam áttetsző pauszpapírra, majd ollóval körbevágva a sziluetteket a kartonra ragasztottam azokat. Így valami szokatlan és "műszakias" hangulat született. Csalódásomat nem tudtam leplezni, mert már előre láttam azt a sok mérgelődést, ami a varrodától a színésznőkig várt rám terveim maradéktalan keresztülvitelében... Persze utólag már örülök, hogy a sorozat ekkora siker lett, sőt a '80-as évektől úgynevezett kultúrfilmnek számított a nézők újabb nemzedékének körében. 2003-ban pedig a Bavaria Film hétórányi anyag ezer jelenetét összevágta kilencvenperces mozifilmmé, amelynek előzetes bemutatója épp az ábrahámhegyi tárlatnyitásom másnapján volt Münchenben, úgyhogy hajnalig tartó autózás után félórás késéssel estünk be a délutáni ünnepélyre..."

Az Orion űrhajó és Bárdy Margit tervezte jelmezek trenddé válnak

A STAR TREK előtti időszak az egyik legjelentősebb sci-fi filmsikere, Magyarországra is begyűrűzik, nálunk egyébként az Orion űrhajó "Őrjárat a kozmoszban" címet viseli, alcíme: "Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai" (1966) volt az első viszonylag gyorsan átvett tévéműsorok egyike a hatvanas évek közepén. A bevett szokásjog alapján az ezernyi szempontból ítélkező filmbírálók szintjein hosszasan jutnak át az időben a "nyugati" filmek és tévéjátékok, ez a ciklus valahogy kivételes "gyorsasággal" már szinte azonnal a nézők elé kerülhet. 1967-ben kezdődik a szinkron a Pannónia Filmstúdióban és 1968. február 3-án elkezdi vetíteni az akkor egy csatornájú Magyar Televízió, a sorozatot. 1970. július 19-én kezdődően pedig az első ismétlést izgulhatjuk végig, nyáron. (1980-ban az MTV, majd 2003-ban a Filmmúzeum csatorna ismétli a szériát) Itthon soha sem látott sikert arat a sorozat, kiürülnek az utcák, amikor a film megy, az ország szinte valamennyi városában. Bárdy Margit pedig a film kapcsán trendet teremt a nylon-űrkorszak letisztult vonalvezetésű, futurisztikus kosztümjeivel. Divatirányzat alakul a tévéfilm nyomán külföldön épp úgy mint itthon. Az egyszerűséget képviselő testhezálló szabásvonalak megjelennek a divatmagazinok címlapján, a butikok kirakataiban, és egyfajta jellegzetes, de határozott divatarculat bontakozik ki a film kapcsán, már-már elfeledkezve a gyökerénél megtalálható Bárdy Margit, és az Orion űrhajó katalizátor szerepéről. Egyebek mellett Magyarországon divat lesz a Tamara Jagellovsk (Eva Pflug), Helga Legrelle (Ursula Lillig) hajviselete, az Orion többi hölgytagjának frizurájával egyetemben, akárcsak Európa más országaiban. Itthon a lányok, asszonyok tömkelege megy fodrászához, hogy olyan "Tamara Jagellós hajat szeretnék", egyértelműen kijelenthetjük hajviselet terén is trendit alkot Bárdy. Színésznők, fotómodellek, a korabeli hazai újságok, legfőképpen pedig a Füles címlapjára, máshogyan ekkoriban nem igazán pályázhat sikerrel, mint a Bárdy tervezte frizurák valamelyik változatával. Cliff Allister McLane kapitány (Dietmar Schönherr), Mario de Monti (Wolfgang Völz), Hasso Sigbjörnsen mérnök (Claus Holm), Atan Shubashi (Friedrich G. Beckhaus), Wamsler generális (Benno Sterzenbach), Lydia van Dyke (Charlotte Kerr) mind a kultúránk részévé lett, egyebek közt Bárdy Margit által. Hollandiában, Svédországban, Olaszországban, Franciaországban, Portugáliában, Ausztriában egyébként 1967-ben, Jugoszláviában, Magyarországon 1968-ban, Svájcban 1970-ben kerül bemutatásra, az ottani televíziókban. 1975-ben rekordokat dönt a Brazil televíziózás a film kapcsán, akárcsak a délafrikai Televízió, ugyancsak 1975-ben. Érdekes, hogy sem Nagybritanniában, sem az USA-ban nem kerül soha képernyőre.
még több Orion>>>

Ebben az időszakban egyébként számos más német és osztrák televíziós játékfilmstúdiónál is dolgozik vendégtervezőként, és a szóban forgó munkák között koprodukciók is akadnak, mint például a MAFILM-el. A Süddeutsche Rundfunk Stuttgart, Norddeutsche Rundfunk Hamburg, Radio Bremen, ZDF Mainz-Berlin-Frankfurt, Bayerische Rundfunk München, ORF Wien, Elanfilm München, televízió studióinak tervez vendégként.

Oscar Schlemmer (Bauhaus) "Triadische balett" 18 figurájának rekonstrukciója

Tervező és alkotótárs Bárdy a Stúdió tánc- és szcenográfia-történetileg alighanem legérdekesebb vállalkozásában, a Bauhaus szcenikai műhelyét vezető Oscar Schlemmer "Triadikus balett" című "metafizikai revüjének" filmművészeti rekonstrukciójában. ("Das Triadische Ballett") A koreográfiát és a forgatókönyvet Margarete Hasting írja, művészeti tanácsadó pedig a Bauhaus-festő Xanti Schawinsky/ New York, és Tut Schlemmer. Ez az első rekonstrukciója a Tradische Ballett-nek. "Nem a néhány fennmaradt eredeti figura (Schlemmertől) után dolgoztam - amit Beuys néhány éve a Stuttgarti Múzeumban magas posztamensekre állított - hanem a "Figurenplan 1922 Das Triadische Ballett" egy fekete tintával festett és kiszínezett dokument után. Közel 50 évvel később rekonstruálni Schlemmer Das Triadische Balettjét - világos volt előttem, hogy 1969-ben az akkor adott új technikai lehetőségeket - az akkor teljesen új PVC plastikot és a vele kapcsolatos módszert és gépet kell bevonni a rekonstrukcióba - ezért is mert a "Figurenplan 1922 Das Triadische Ballett" majdnem kubisztikus rajzával egyenesen erre kényszerít. Ha a filmet ma (1998. szerk) látom, meg vagyok lepve, mennyire friss még 30 év után is mennyire nem muzeális. Egész más lett volna a film, ha fennmaradt 5-6 figurát másoltuk volna - és hozzá "költöttük" volna a többi - meglevő hiányos fényképek után a 20-as évek manírjában. De Schlemmer kubisztikus rajzaival a jövőbe mutatott és mi ezt komolyan vettük. Ezért olyan aktuális a film ma is mint rekonstrukció. A filmet ma is a Schlemmer kiállításon bemutatják. A rekonstruált filmben 2 táncos, és 1 táncosnő táncoltak. A legfontosabb munkatársaim Jürgen Rieger építész és képzőművész Berlinből és John Stephens festő Londonból voltak. Szobrász-, lakatos-, szabóműhely és a Bavaria GmbH mélylehúzó műhelye (1969-ben ez volt az első Németországban) a PVC plastik feldolgozásban - dolgoztak a projekten. Az első feljegyzésem a munkanaplómban 1969. január 17-én, "megbeszélés Margarete Hasting koreográfus és film forgatókönyv írójával a 40 perces művészfilmhez a Triadisches Ballett-hez". A 18 figura a sárga rózsaszín és fekete térben 1969. október 18-án lett készen. A filmforgatás 1969. november 19-ig tartott. A sokrétegűsége ennek a rekonstrukciós munkának és az érzékenysége, volt az számomra - amire azt mondhatom, egyike a legnehezebb feladatom közé tartoznak"

Triadische Ballett rekonstruálás fotói egy kiállításon, Magyarországon

"A Veszprémi Mestermű Galéria" kiállításomon 1988-ban mutattam be 7 átfestett színes fotókópiámat a Tradische Ballett általam rekonstruált Oskar Schlemmer figuráiról és ebbe a tablóba egy általam írt kis tanulmányt is bele komponáltam, ez egy gépelt oldalnyi szöveg csupán - de a legfontosabbat tartalmazza a rekonstruálásom mozgató erőiről. A 40-perces film 1969-ben készült, tehát 36 évvel ezelőtt és rekonstruálási munkám még ma is számomra érvényes."

1970-1985 tizenöt esztendő

1970 és 1985 közötti alkotó korszaka első sorban a színházhoz kötődik, ahol szabadúszóként, egy-egy felkérésnek eleget téve, adott produkciókhoz szerződik. Ez időben több mint negyvenöt színházi előadáshoz tervez díszletet és vagy jelmezt. München, Bázel, Bécs, Hamburg, Zürich, Freiburg, Kassel és Berlin színházaiban és Operaházaiban, olyan rendezőkkel és dirigensekkel, mint Gerd Albrecht, Christoph von Dohnanyi, Adolf Dressen, August Everding, Götz Friedrich, Rolnad Gall, Heinrich Holzheiser. Ennek a korszakának egyik kiemelkedő teljesítménye a müncheni Kammerspiele számára, Else Lasker-Schüler: "Die Wupper" című darabjához készült szcenikai vízió (1974). Adolf Dresen rendezi vendégrendezőként. Adolf Dresen a rendező visszaemlékezése a Bárdy Margittal való közös munkákra: "1974-ben Münchenbe kaptam meghívást. Else Lasker-Schüler: "Die Wupper" c. darabjának megrendezésére. "Minthogy nem hozhattam magammal az NDK-ból erre a célra senkit" - mondja Adolf Dresen - "Münchenben három előkelő férfi várt rám, akik úgymond, jártas díszlettervező hírében állnak. Bizonyára azok voltak és meglehetősen kedves benyomást is tettek rám. A találkozás után behívott magához az igazgató és megkérdezte, melyikükre esne a választásom. Magam is meglepődtem, mikor azt feleltem: egyikükre sem. Zavaros lett a helyzet, kicsit kínos is, tanácstalanságommal már-már az egész produkciót veszélyeztettem. Legalább még valamit mondani akartam, ezért elkezdtem érdeklődni, ki is volt az a nő, akit egyik a három jeles úr közül a jelmeztervek elkészítésére megemlített. Az igazgató nem emlékezett, hogy kiről is lehet szó, de megígérte, hogy megtudakolja. Én meg gyorsan egy fél oldalon felírtam, ami szcenikai elgondolásom kapcsán eszembe jutott. Aztán minden ment, mint a karikacsapás. Hamarosan tudtomra hozták, hogy az illetőt Bárdy Margitnak hívják, aki Münchenben, itt és itt lakik. Meglátogattam. Már kész makettel várt. ...Aztán a makett előtt gubbasztottunk. A darab arról az áthidalhatatlan kontrasztról szól, amelyet egy koromsötét iparvidék és Lasker-Schüler költői Jeruzsálem-égboltja képeznek. Amint elkezdtem fitymálni a makettet, egyszeriben felderült a Bárdy arca, ...észlelhető örömmel eltávolította a kis színpadtérből a némileg naturálisan ható téglavörös házfalakat, csaknem úgy tűnt, eredetileg is pusztán rám való tekintettel állította oda őket, nehogy elriasszon a radikalitásával. Pár pillanat alatt egy új makettet épített fel, amit aztán nemcsak, hogy elfogadtam, hanem ami további közös együttműködésünket évekre megalapozta." - emlékezik közös munkájuk kezdeteire Adolf Dresen.
A korszakának egy másik súlypontos szcenikai teljesítménye is Dresenhez köti, az 1985-ben, a hamburgi operaházban rendezőként és tervezőként együtt viszik színre az operatörténeti kuriózumként, egyben színházi bravúrként az újabb nagy bécsi komponistagárda egyik legismertebb képviselőjének, ugyanakkor Schönberg tanárának, Alexander Zemlinskynek Oscar Wilde-művekre szerzett operáit, a Firenzei tragédiát, és Az infánsnő születésnapját. Bárdy Margit drámai tervei és jelmezkölteményei kiválóan szolgálják a két szerző, Wilde és Zemlinsky fájdalmas szépség- és másság-kultuszát.

Bárdy Margit, mint művész, és mint ember

"Bárdy Margittal való első találkozásom jellegzetes volt. Ő nem tartozik azok közé, akik legelöl sürgölődnek. Ha munkáról van szó, olykor barátságtalan, sőt nyers is tud lenni. Mindig akadnak emberek, akiknek a lábára lép és akik erre megfelelő hangerővel reagálnak. Ha valaki munkájához mindenek előtt bájos légkört igényel, számítását kevéssé fogja megtalálni nála. Úgy dolgozik, mint egy igásló, és ugyanezt várja a többiektől. Ha ezt vállalja az ember, akkor kiderül, hogy vannak más oldalai is. Hamburgban, amikor a Zemlinsky-operára készültünk, a legkeményebb szakasz idejére beszállásolta magát Hamburg legdrágább helyén a "Hotel Vier Jahreszeiten"-be. És mialatt mi izzadtan és koszosan gürcöltük végig az utolsó próbákat, rajongva mondta nekem közbe-közbe, milyen műveltek ott a pincérek, és hogy ott torták vannak, majdnem olyan jók, mint Magyarországon. A főfodrásszal folytatott megbeszélésünkön aranybrossokkal a mellén jelent meg, amelynek összsúlya legalább másfél kilót rúghatott - állítása szerint taktikai okokból, hogy jó benyomást keltsen. Nevetnem kellett, mert taktikához aztán jóformán semmit sem ért. Egyszerűen beleszeretett abba az érdekes ékszerbe. Engem egyszer sikerült rászednie, épp amikor zsebemben a frissen átvett gázsival Hamburgban kódorogtam, hogy vegyek érte magamnak valami eszméletlen nercprémmel bélelt zekét, amelynek szükségét a legkevésbé sem éreztem - ő "látott" benne engem. Azt hiszem a lelke legmélyén úgy viszonyul a luxushoz, mint egy született grófnő. De azt hiszem, sem a luxus, sem bármi egyéb által nem megvesztegethető. Boldog vagyok és büszke rá, hogy vele dolgozom". - Adolf Dresen, rendező, 1985.

Bárdy Margit ars poétikája

"A mű (opera vagy színdarab) olvasása (kipreparálása) napokig tart - már kis vázlatokkal sok felírt jegyzetekkel. Mindent fel kell írni - mert az ember mindent elfelejthet. A jegyzetek néha egy vastag könyvvé duzzadnak - mint szövegkönyv.
A rendező konzept-papírjának többszöri olvasása - tanulmányozása. Jegyzetelés. Nagyon szoros együttműködés a rendezővel. Nem öncélú mutogatása - "zsenialitásomnak" - ismétlése, amit a legutóbbi produkcióban már sikeresen csináltam. Mindig az "O" pontból indulni.
Sokszor - mint például a Zemlinsky: Infánsnő születésnapja című operájának díszlet munkája előtt, egy szín- és anyag kollázst csinálok - a darab hangulatát megtalálni. Nagyon sok ilyen kollázsom van, különböző produkciókból, ahol díszlet- és kosztüm terveket készítettem - akkor segítőim voltak egy opera vizuális megfogalmazásában - amiket galériásom most kiállít és talán el is ad.
Technikai feltételek: színpad nagysága, hány felvonásos a darab, milyen gyors átépítést kíván a darab.
Sosem festettem "gyönyörű" díszletterveket A3 nagyságban. Mindig csodálkoztam, hogyan jön ki abból a festményből egy igazi díszlet 1 : 1 - ben.
"Modell" bauen = makettet építeni 1 : 20 -ban számomra a legfontosabb. A fekete "Modellbaukasten" ahol rögtön megjelölöm a portálkivágást - megjelölöm a színpad mélységét és szélességét annak, ahova a produkció készül - már kicsit meghatározza a teret - a fekete szín mágikus és absztrakt, és ha egy kockacukrot teszek bele - jelentősége lesz. Valami nagyszerű történik ott - amiről nem lehet tudni - mi is lesz. Izgalmas. Korlátlan szabadság. Legkésőbb akkor jön a realitás - amikor a Technischedirektor (gazdasági igazgató - aki a pénzeket kezeli, ezt az álmot megtépázza - de ez is hozzátartozik ahhoz a harchoz, ami legkésőbb a premier napján feloldódik. Aztán jön a szomorúság a "gyermekem" önálló lett, már nincs szüksége rám."

Munkamódszere

"... a munka, egy darab előkészítésénél, sokszor fájdalmas és gyötrő, mert mindig újból keresem az új, a darab lényegét és karakterisztikumát fedő kifejezési formát és nyelvet. Az eredetileg a rendezés kezére játszó, szolgáltató jellegű munkát megpróbáltam a rendezés egyik önértékű, de integrált elemévé, mintegy központi ismertetőjelévé tenni, ami nem háttér, nem körítés, hanem a tartalom szerves alkotórésze és sűrített képi reflexiója. Így mindig változtatom munkám jellegét, például ha kosztümtervet csinálok - a nagyságát - és más és más munkaeszközöket választok - ceruzát, golyóstollat, filcírónt, temperát, pasztellt, csomagoló-, vagy újságpapírt, fóliát, selyempapírt - és kényszerítem magam - minden előbbit elfelejteni - hogy ezzel az új darabot szűziesen szolgálhassam..." - mondja Bárdy (Kreiblich) Margit 1984-ben, a Győri Műcsarnokban megrendezett Díszlet és Kosztüm kiállítás katalógusában. "Sokszor egyébként a plakátot is én csinálom, ami nálam a tervezési munkának a mellékterméke és a koncepciót fejezi ki"
Talán mert éppen festőként gondolkodik, a kép, a látvány teljessége érdekli, ezért nem vállal külön díszlet, vagy jelmeztervezést, csak mindkettőt együtt. "...ahhoz, hogy a rendezőnek meg tudjam mutatni hogyan képzelem a színpadképet, mindent egyszerre kell látnia: a hátteret, esetleg a negyventagú kórus jelenlétét. És mindig gyorsan kell dolgoznom! Ezért együtt formálódik mindig a díszlet és jelmezek terve. Rudolf Heinrichtől tanulja például a "kocka-cukor trükköt". "Bárhol vagyok, összegyűjtöm a kockacukrot, vendéglőben, eszpresszóban. Ugyanis, amikor díszletterveimben meg kell jelenítenem a figurákat, szükséges, hogy terük legyen. Egy szem mögéjük ragasztott mokkacukor elemeli őket a háttértől."

Újra Magyarországon

1984. májusában az akkor még egységes Jugoszláviához tartozó Újvidéken (ma: Szerbia és Montenegró), a Sterija Játékokhoz kapcsolódó, VII. Nemzetközi Színházi Díszlet-, és Jelmeztervezési Triennálén, az NSZK kiállítógárdájának tagjaként, a jelmeztervezési szekcióban ezüst érmet nyer, Korngold: A halott város című darabjához készítette jelmezeiért. 1984. őszén pedig sor kerül hosszú-hosszú évek óta először Bárdy Margit magyarországi kiállítására, amelynek a Győri Műcsarnok adott otthont. Tervek, makettek, fotók, reprezentálják ekkor Bárdy Margit művészetét. A kedvező fogadtatás hatására, és Vámos László meghívásának eleget téve, 1985 elején már a Nemzeti Színház "A királyasszony lovagja" jelmezeit készíti. Huszonkilenc évvel azután, hogy már a Madách Színház számára, ennek a darabnak tervezett már kosztümöket, és akkor is Vámos László társaként. Ennek a darabnak kapcsán aztán 1985 márciusában kiállítása nyílik a Várszínház Galériában.
Badacsonytomajon házat vásárol. Gondosan ápolja kertjében virágait, amelyek hosszabb-rövidebb itt tartózkodásai idején akvarelljeinek főszereplőjévé is válnak. Pünkösdi rózsák, liliomok, kannák, és begóniák, petúniák lobéliák születnek keze alatt "és természetesen újra meg újra a mályvák..." mutatja be az érdeklődő újságírónőnek Bárdy hűséges modelljeit kertjében.

A kiállítások időszaka

1988. tavaszán újabb magyarországi kiállítása nyílik ezúttal tihanyi múzeumban, a korábbinál jóval több jelmezzel és ruhával.
A rákövetkező években három kiállítása is nyílik Berlinben. Bild und Kunst, 1989., Galerie der Prenzlauerallee, 1991-1993.,
1994-ben pedig workshopot tart a drezdai főiskolán. 1995 őszén egyfajta összefoglaló, életmű-kiállítás, amely a hatvan és kilencvenes évek között létrejött színházi produkció tervezési dokumentumait, termékeit, eszközeit tárja a látogatók elé. 16 aquarell afféle Haiku-versként demonstrálja, egyfajta vizuális esszenciaként Bárdy Margit képzőművészeti világfelfogását, és ebben ez a technika méltó segítőtársa. Az aquarell gyors műfaj, ettől éppen könnyűnek hat, ám épp gyorsasága okán nagy átgondoltságot, követel valamint egészséges harmóniát a fegyelem és költőiség szabadsága között. Azonban az életmű-kiállításán túlnyomórészt un. "objektképeket" találni, amelyek reprezentálják címűk, és keletkezési dátumuk alapján, azt a tervezési folyamatot, amely Bárdy Margit eddigi pályájának általa fontosnak tartott stációit tartalmazza.

Objektképek

"A díszlettervezési munkám folyamata közben születnek a kollázs figurák, mikor a makett 1:20-hoz építem. A térbe épített egyazon mértékegységű figurával a tér és az ember viszonyának problémáját érezhetőbbé tudom tenni. ...Amikor egy darab megvalósul, akkor a munka a díszletépítő műhelyekben meg a varrodákban folytatódik, és persze a színpadon. Ezekre a vázlatokra nincs többé szükség. De mindig sajnáltam őket elajándékozni vagy - Isten ments - kidobni. Én ezekhez mindent felhasználtam a papír-fecniktől a rongydarabokig, gyöngy, toll, szösz-mösz került a minél hűségesebb ábrázolás érdekében rájuk. A másik dolog, hogy gyűjtögetem a képkereteket. És ezekből együtt születnek meg ezek a kiállítási tárgyak, amelyeket én objektképeknek hívok, kollázs-figurákkal. Dehogy gondoltam én kiállításra, a műhelyben felakasztottam őket, kitettem a falra, aztán valahogy egyre több lett belőlük. Az anyagmintákat is gyűjtöttem. volt úgy, hogy hasonló jellegű anyagokat fakítottam ki hypóval, a kórus tagjainak ruhái ebből készültek. Akkor például ezt az anyagmintaképet a varrodában is kiraktuk, a varroda vezetője még a kórus tagjainak a neveit is odatűzte az anyagok mellé. Ez az 1980-as Anyegin előadás - a Komische Operben - parasztkórusának öltözéke volt. Mellesleg hadd dicsekedjem vele, hogy ezért a munkáért kaptam meg az egyik utolsó szocialista kitüntetést, 1988-ban az NDK-ban, amelyet két évvel később vettem csak át...
A kollázs figurák"...nemcsak az ember és a tér viszonyát szolgálta, hanem a szerephez asszociált víziómat próbáltam megfogalmazni magamnak csak, mint memóriám segítőjét. Ami korábban gyorsan odavetett kollázs skicc volt - feladata, hogy legrövidebb idő alatt vizuális illúziót adjon nekem a szerephez és semmiféle spekuláció nem volt mögötte, hogy most művészetet csinálok, "szép" lesz-e vagy sem, rohanás és harc az anyaggal, az ábrázolással, az ideával és magammal egy, egyszeri pillanat, nem megismételhető és ezért számomra értékes - most objektkép.
Papír, szövet, vatta, festék, filcírón, gyöngy, toll, piszok. Legszívesebben az utcán talált dolgokat, mint gyűrött, kifakult, piszkos papírokat szeretek feldolgozni - mert ezeknek a szenzibilitása és poétikája utolérhetetlen.
Jóval későbben rámákba építem bele és létrejött az objekt-karakterű "kép". Most látványjellege lett.
Nevei, címei azonban megmaradtak azoknak, aminek készültek. Tehát egy szereplő, amit az író, vagy komponista talált ki - mint "a szürke úr" E.T.A. Hoffmann: Der Sandmann-ból - vagy "Yvette Pottier, lágerkurva" Brecht: Kurázsi mama és gyermekéből - vagy a "három szociáldemokrata a süllyesztőből kijőve" Else Lasker-Schüler: Die Wupper-jából.
Ezek a különösen hangzó, a szereposztásból jövő nevek és egyben az objektkép címe hozzájárulnak ahhoz, hogy az objektkép az anonimitásból konkrétté válik.
Az évszámok az objektképeknél a díszlet-, jelmeztervezés idejét jelzik. A képpé építés ideje a ma..." - írja Bárdy (Kreibich) Margit, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett, Objektképek és aquarellek" című kiállítás katalógusában (Budapest, 1995. március).

Bárdy (Kreiblich) Margit 2005 májusában

Nem intimitások formájában, de talán sokakat érdekelhet jelenlegi a magánélete?
"Kedves elfoglaltságom: a vasárnap ill., a hétvége - ahol a papírkosárnak is lehet dolgozni - itt a legszebb a munka."
Milyen volt magyarként Németországban, egyfajta emigrációban élni?
"Németország nagyon kemény ország - ahol nagyon keményen kell dolgozni."
Tudta-e, tudja-e tartani a kapcsolatot a hazai barátokkal, ismerősökkel, a volt, egykori kollégákkal?
"Kapcsolatokat barátokkal - láthatja - hogy régi rendezőim nyitották meg kiállításaimat, Vámos László, Horvai István, Darvas Iván, Hegyeshalmi László, Beke László, Sík Csaba, Psota Irén és mások. Sokan már elmentek. Konok Tamás, Balázs József, Gresznáryk Pál, Pákovics Miklós még vannak. Még van Kassák Lajos, akinek a munkáit még ma is csodálom és iránymutatóm."
Egykor megvalósult öltözetei, designja végül is gyermekeinek tekinthető, mennyire tudja számon tartani ezeknek a "gyermekeknek" a sorsát. Mi lett például az Orion ruháival, azok megmaradtak 30 év után is?
"A Tradische Ballett 18 figurája (rekonstruálási munkám) és az általam tervezett ruhák az Orion Űrhajó-ból múzeumban vannak."
(Forrás: Bárdy (Kreiblich) Margit levélinterjú-válasza, Takács István kérdéseire, a www.szineszkonyvtar.hu honlap számára, 2005. május 9.)

Post Scriptum

"Kérem a rendelkezésre bocsátott szövegeket nem átírni - hanem mint idézeteket használni változtatás nélkül, még akkor is, ha szokatlanok." - Így jártunk el. Amit Bárdy (Kreiblich) Margit üzenni kíván a jövőnek leíratott.
"Ebben minden benne van, amit fontosnak tartok magamról, életemről, a munkámról"

Az összeállítást készítette: Takács István - 2005, 2006. www.szineszkonyvtar.hu
Az anyagot Bárdy (Kreiblich) Margit kontrollálta

Kitüntetései:

1984 Ezüst érem 7. Internationale Triennale Novisad -
Alexander Korngold: Die Tote Stadt jelmezeivel.
1988 Kritiker Preis der Berliner Zeitung - Tschaikovsky: Eugen Onegin jelmezeivel.
1998 Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem - Budapest

Link:

Bárdy Margitról ismertető, magyar nyelven: 1 2

Az Orion űrhajóról:

Magyarul: 1 2

Németül/angolul: 1