"Fiatal voltam és rajongtam a zenéért. Szegény özvegy édesanyámnak pedig nemigen tellett arra, hogy taníttathasson. Magamnak kellett tehát hozzálátnom, hogy megkeressem azt, amivel az Akadémiára járhassak. Egy alkalommal megtudtam, hogy a Népszínház kórusában szükség van basszistára. Elmentem Rákosi Jenőhöz, aki akkor az igazgató volt. Levitt a zongoraszobába és odahívatta a karmestert.
- Maga muzikális? Tud blattról énekelni? - kérdezte a karmester.
- Hogyne - feleltem szorongva.
A kezem remegett, amint megfogtam a papírlapot.
- Hisz maga fordítva tartja a kottát! - hallottam a karmester hangját.
- Én így is tudok énekelni - vágtam ki magam. És valóban hiba nélkül végigénekeltem egy egész áriát. Rögtön szerződtettek kóristának, havi 25 forint gázsival. Volt hát már pénzem tanulni" - meséli Barna Izsó 74 éves korában tett visszaemlékezési során. Tanulmányait a Zeneakadémián végzi Volkmann Róbert és Nikolits Sándor tanítványaként. A fővárosi Népszínház énekkarában keresi meg tehát a kenyerét és a zenei tanulmányaihoz szükséges pénzt a tanulmányi ideje során.

Szegeden

"Mikor az Akadémiát elvégeztem, lementem az akkor nyitó szegedi színházhoz, Nagy Vince társulatához 1883-ban. Pósa Lajos volt a titkár és Ditrói Mór a rendező. A másik karmester az idősebb Müller Ottó volt, aki meglehetősen rossz szemmel nézte az én előrehaladásomat. Két éve működtünk már gondok és sikerek közt, amikor egy csapásra semmissé lett két év munkánk. Leégett a színház. Estére éppen Pálmay Ilka fellépését hirdettük. Minden jegy elfogyott. Délután bent ültünk épp a színházzal szemben lévő kávéházban, amikor berontott valaki:
- Urak, ég a színház! - Mire átértünk, a színpad felső része teljesen lángokban állt. És ott az égő, ropogó épületben hozzáfogtunk ahhoz, hogy megmentsük a lángoktól azt, amit csak lehet. Ditrói Mór a tűzön keresztül rohant a ruhatárba, kinyitotta az ablakot, és azon át hajigálta az utcára a kosztümöket. Néhányan a zongoráért futottunk. A hatalmas hangversenyzongorát csak a keskeny lépcsőig bírtuk vinni. Addig kínlódtunk ott hiába, míg csak a tűzoltóparancsnok ki nem kergetett a minden percben beomlással fenyegető épületből... A zongorát, megjegyzem, így is megmentettük. A szegedi színház újra felépült, de én nem maradtam ott. Egy ideig nagyobb városokban dolgoztam, majd nyolc évig Aradon voltan, aztán 1896-ban Ditrói Mórhoz kerültem, a megnyíló Vígszínházhoz
Ő a szegedi Nemzeti Színház első karnagya. Később Aradon, majd Nagyváradon működik karmesterként. Nagyváradról Ditrói Mór hozza fel az induló Vígszínházhoz karnagynak. Majd: "Egyébként 1896-ban, a május 1-jén megcsendülő első hangok az én nyitányom akkordjai voltak. A Vígszínházból húsz évre a Népszínházba kerültem."

Barna Izsó emlékezik a múltra, a régi Népszínházra

Hosszú időn keresztül a Népszínház karmestere. "Bizony, csodálatos és felejthetetlen idők voltak azok ott a Népszínházban. Sokat dolgoztam, sőt rendkívül sokat dolgoztam, majdnem minden napon csak az én nevem volt a színlapon. De mindig örömmel és lelkesedéssel dolgoztam. Igaz, hogy volt is miért. Azok a primadonnák, azok az előadások, azok a sikerek! Talán senki sem tudja ma értékelni, hogy mi volt az egy karmesternek olyan színésznőket dirigálni, mint Blaháné, Küry Klára, Pálmay Ilka, Komlóssy Emma, Kopácsy Juliska vagy Fedák Sári. Egyébként Küry Klára, Hegyi Aranka, Pálmay Ilka a maguk idejében, ha szabad azt mondanom, sokkal népszerűbbek voltak, mint a mostani kedvencek. Pedig az újságok akkoriban nem foglalkoztak olyan intenzíven a színészekkel, mint most. De a publikum rendkívül tudott lelkesedni egy-egy kedvencért. Órákig várták a tömegek a kedvenceket a kiskapunál. Szóval, akkor is voltak sztárok, sőt sztárgázsik is. Küry és Pálmay fantasztikus gázsit kaptak akkor is, de művészetük mindent megért. Felejthetetlen számomra Fedák Sári fellépése is, aki igazi nagy népszerűségét a "Bob herceg"-ben szerezte. Emlékszem, az emberek milyen elragadtatva tapsoltak Fedáknak, aki valóban új, érdekes színt hozott. És nem tudok szavakat találni arra, milyen igazán nagy színésznő volt Hegyi Aranka. Meghatódottan tudok mindnyájukra emlékezni és direktoraimra, akik mind igen jók voltak hozzám."

A Blaha Lujza Színház karmestereként

A Népszínháztól aztán a már kissé korosodó mester a frissen megalakuló Blaha Lujza Színházhoz kerül karmesternek. "... a Blaha Lujza Színház megnyitó előadásának nyitányát is én állítottam össze Blaha Lujza dalaiból. Ezt a nyitányt Fricsay Richárd még ma is játssza, és valahányszor ezzel szerepel a rádióban, előre értesítik Horthy Miklós kormányzó urat, aki nagyon szereti hallgatni."

Életműve

Később feltűnik a Városligeti Színkörben is. "Számos operettet, népszínművet zenésítettem. Legnagyobb sikert a "Casanova" című operettem aratta. Rengeteg díjat nyertem. Most (74 évesen, 1933 novemberében), szóval most is van egy kész, új operettem, amelyet Földes Imre librettójára komponáltam. Még nem tudom, mi lesz a sorsa. Visszavonultan és csendesen élek családommal egyébként. Ott van a kis unokám - mutat a falon egy képre, ahonnan kedves, négy-öt éves gyermekfej mosolyog a nagypapára." Számtalan énekes bohózat, paródia, életkép, dal és nóta szerzője Barna Izsó, és több mint ötven esztendőt tölt a karmesteri székben. A második világháború budapesti bombázásai során tűnt el, a legnehezebb hónapok vészterhes idején - pontosan nem tudjuk eltávozásának idejét épp emiatt. Talán szerencsésebb is sok ezrek mulattatójától, Barna Izsótól nem egy fejfánál búcsút venni, hiszen így csupán a varázs, és karmesteri pálcája nyomán felhangzó zene hal el valahol nagyon messze a ködbe veszve.

Kitüntetései: -

Írta és az összeállítást készítette: Takács István
Nyelvi lektor: Dévényi Ildikó

Forrás:
Torday Lajos: Dalművek könyve - Szerzői magánkiadás, Bp., 1936.
Fenyő Pál: Barna Izsó - Délibáb 1933. 45. sz.