Adatok:
1919 - a pályát kardalosként
kezdi a Feld-féle Budapesti Színházban, de statisztál
az Operában is
1920 - 22 - Miskolcon kardalos
1923 - 1925 - az Országos Színészegyesület színiiskoláját
végzi, majd Szegedre szerződik
1926 - 1927 - a Király Színházban tölti, de közben
visszajár Szegedre is
1928 - 1929 - a Belvárosi Színháznál játszik
1929 - 1931 - a Miskolci Nemzeti Színház tagja
1931 - 1932 - a Fővárosi Operettszínház,
1932 - 1933 - a Terézkörúti Színpad tagja
1933 - 1944 - az Andrássy úti és a Magyar Színházban
játszik
1945 után - a Belvárosi Művész, a Magyar, a Medgyaszay,
ill. a Modern Színházban és az Operettszínházban szerepel
rendszeresen
1949-ben, az államosítás után - ismét az Operettszínházhoz
kerül
1952 - 54 - a Vígszínház tagja, amit közben átkeresztelnek
A Magyar Néphadsereg Színházának, majd
1962-től - ismét a Vígszínház tagja - 1968-ig, nyugdíjba
vonulásáig
1968 - nyugdíjba vonul
1981. április 27. - az utolsó előadása: a "Sanda bohóc"-ban
Sajt Hugót alakítja
Életútja részletesebben
Család, szülők
Bilicsi Tivadar - eredeti
nevén Grawatsch Tivadar - 1901.szeptember 6-án született
Budapesten az Iskola u. 38-as számú házban, ahol nem
csak az otthonuk, hanem Édesapjának könyvkötő műhelye
és papírkereskedése is volt. Édesanyja Tarczal Szerafin
énektanárnő, a Budai Iskolában tanított. A családban
nem akadt színész, ahogy Ő írta önéletírásában:
"Nem csörgedezett bennem komédiás vér, kispolgári
ősök, kiskereskedők, hivatalnokok leszármazottja vagyok."
A család Morvaország BILICS nevű községéből települt
át először Bécsbe, majd Budapestre. A Medve utcai
elemi iskolába íratták be szülei, ahol többek között
osztálytársa volt a híres íróvá lett Németh László.
(Érdekessége a sorsnak, hogy Veszprémben a "Nagy család"
című darabjában Bilicsi Tivadar lánya, Mária játszotta
az egyik főszerepet - közben eltelt 60 év!)
Első színházi élménye a Bábszínház. Ezt követően kedvenc
játéka egy édesapja által készített házi bábszínház
volt, amiben maga kigondolt meséket, színdarabokat
adott elő.
Életében először hétévesen lépett fel a Budai Polgári
Lövészegyesületben - aminek Édesapja és Édesanyja
is tagja volt - a céllövőversenyek után rendezett
műkedvelő előadáson. Ezt követően nem lett belőle
gyerekszínész, de e fellépés meghatározó élménye volt,
mert a színházért ettől kezdve rajongott.
Iskolás évek
Az elemi után a Ferenc József
Gimnáziumba járt, ahol az osztály kedvence lett hetek
alatt, humora, jó utánzókészsége miatt, amivel sok
örömöt szerzett a gyerekeknek, annál több bosszúságot
tanárainak. Mindez persze a tanulás rovására ment,
így nem csoda, hogy bukdácsolt. A negyedik osztályt
már a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte,
ám itt sem sokáig koptatta az iskola padját, eltanácsolták,
így került be a Felső Kereskedelmi Iskolába.
Otthon nővérével és a házban lakó többi gyerekkel
- közülük is meg kell említeni Kozma Józsefet, aki
Franciaországban híres zeneszerző lett - állandóan
színházasdit játszottak. Az egész család sokat járt
színházba, elsősorban a Horvát-kertben lévő Budai
Színkörbe.
"A színészbejáróra kiírt "Idegennek belépni tilos"
tábla előtt, Istenem, hányszor, de hányszor gondoltam
kisdiák koromban, milyen jó volna oda belépni és körülnézni
abban a csodavilágban" - írta emlékirataiban. Akkor
még nem gondolta, hogy milyen sokszor fog oda belépni.
Sok nehézség árán - miután sosem volt a kedvenc elfoglaltsága
a tanulás - leérettségizett. Közben egyre gyakrabban
járt színházba, némafilmeket játszó moziba és cirkuszba.
Ez a miliő, ez a világ vonzotta igazából.
A valóságban azért ennél sokkal prózaibb munkahelyre
ment dolgozni. A Nagymező utcai postahivatalba, aminek
szülei nagyon örültek, hiszen ez akkor nyugdíjas állás
volt.
A kezdetek
Ott a postahivatalban végezte
naponta a mondhatni, nem túl felemelő kartotékrakosgatást.
"Ám egy szép napon megláttam egy újsághirdetést, ami
így hangzott - Budapesti Színház jó megjelenésű, jó
énekhanggal rendelkező nőket és férfiakat keres kórusba
való felvétel céljából - mint a villámcsapás, úgy
hatott rám ez a hirdetés. Gondolkozás nélkül letettem
a tollat, illetve stemplit, és elindultam a Feld Színház
felé. Miután külcsínem és belbecsem megfelelt - felvettek!
Nálam boldogabb ember nem volt akkor. Már másnap felmondtam
és örök búcsút vettem a postától.
Rengeteg darabban statisztáltam, énekeltem a kórusban
estéről estére, és mint érdekességet említem meg,
több mint 60 év távlatából emlékszem ezekre a dalszövegekre.
Hihetetlen érdekes, furcsa a színész emlékezőkészsége"
- írta 79 évesen az emlékirataiban.
1920-ban Simonyi Dezső színházigazgató hívására Miskolcra
szerződött. Itt már kisebb-nagyobb szerepeket is játszott
a rendkívül változatos zenés, prózai, drámai előadásokon.
Első sikerét a "Náni" című darab hozta meg. Így írt
erről az eseményről:
"Kedves, szeplős, mélaszájú kamaszt játszottam a darabban.
Idétlenül, riadtan szaladtam be a többszöri "Bódi!
Bódi! Hol kószálsz, Bódi?" végszóra. Apámat alakító
színész előtt megálltam tátott szájjal. "Bódi, már
megint nyitva van a szád!" - mondta. Mire én: "Tudom,
idösapám, én hagytam nyitva" - mondtam mint kicsit
ütődött gyerek. A közönség nevetéssel és nyílt színi
tapssal honorálta. Végignevették a jelenetet, kétség
nélkül állíthatom, nagy sikerem volt!
Ösztönszerűen a komikusszerepekhez vonzódott, a humor,
a komikum volt az, ami mindig vonzóvá tette számára
ezt a pályát. Fiatal színész korában evvel kapcsolatban
így nyilatkozott:
"Minden vágyam, minden törekvésem a mulattatás, a
megnevettetés, a szórakoztatás öröme volt. Talán az
a vágy hajszolt erre, hogy másokat boldoggá tegyek?
Valahol egyszer olvastam: igazán boldog csak az lehet,
aki másokat is boldoggá tud tenni."
GRAWATSCH-tól BILICSI-ig
Mikor Sebestyén Géza lett
a miskolci színház igazgatója, egyre jobb szerepeket
kapott, egyre többször szerepelt a neve a színlapokon.
Sebestyén Gézával jó kapcsolata alakult ki. Erre az
időszakra így emlékszik vissza írásaiban:
"Magánbeszélgetéseink során többször tanácsolta, hogy
iratkozzak be színiiskolába, mert nekem nagyon érdemes
lenne. Idővel meg is fogadtam a tanácsát. A nevemet
is igazából neki köszönhetem. Egyszer megkérdezte,
honnan a nehezen kiejthető családi nevem. Mondtam,
Morvaországból valók vagyunk, nagyapám Bilics községben
született. Erre ellenkezést nem tűrő hangon mondta:
vedd tudomásul, hogy mától kezdve BILICSI TIVADAR
lesz a neved! Utasítást adott, hogy a nyomdába kerülő
plakátokon már ezen a néven szerepeljek. ...Így hát
akkor tulajdonképpen az igazgató úr a kereszt, illetve
második apám - mondtam neki, amin aztán harsogva nevetett..."
/ Így jutott el GRAWATSCH-tól Grawáts, Kravács, Gravács,
Bilitsy, Pilicsi, Bilicsy, BILICSI-ig/
Bilicsiből hivatásos
színész lesz
1923-ban beiratkozott a főiskolára,
erre így emlékszik vissza:
"Elhatároztam, hogy megfogadom Sebestyén Géza tanácsát
és komoly tanulmányokat fogok folytatni az országos
Színészegyesület Színészképző Iskolájában. A tanfolyam
kétéves. Ettől kezdve egy nyugodt pillanatom nem volt.
Mit énekeljek, mit szavaljak a felvételi vizsgán?
Végül a Mágnás Miskából egy slágert, vidám versnek
Petőfi: Szeget szeggel című költeményét, és komoly
versként Csengey Gusztáv: A fogoly lengyel költeményét
választottam. Izgalmak közepette jött el a felvételi
napja. A zsűri Vidor Dezső, Pataky József, Stella
Gyula, Fehér Gyula, Bárdossy Irén, valamint az elméletet
oktató dr. Galamb Sándorból állt.
Mikor az én nevemet mondta a titkár, a szívem úgy
dobogott, majd kiugrott a helyéből, a lábam meg úgy
reszketett, hogy azt hittem nem tudok felmenni a dobogóra.
Elmondtam a verset, elénekeltem "A nő szívét ki ismeri"
kezdetű dalt. Megköszönték és mondták, várakozzak
odakint. Mikor aztán a felvettek felsorolásakor én
is meghallottam a nevemet, majdnem elájultam örömömben."
A két év úgy telt el, hogy délelőtt 8-2-ig dolgozott
a Belügyminisztériumban mint adminisztrátor - elméleti
tantárgyakból felmentették az érettségije miatt -,
délután a színiiskola óráin vett részt, este pedig
statisztált a Városi- és Vígszínházakban, mert ez
meg kötelező volt mindenkinek. Első színpadi fényképe
a Belügyminisztérium műkedvelő előadásából maradt
fenn, ahol osztatlan sikert aratott, kitűnt az amatőrök
közül.
Tanulmányait nagyon komolyan vette, tanárai elégedettek
voltak és minden rostavizsgán jól szerepelt.
Vidor Dezső, az igazgató, a záróünnepségen elmondott
beszédét azzal fejezte be, hogy a színészi karrier
eléréséhez három tényező szükséges, ezek: a tehetség,
az egészség és a becsületesség. Bilicsi Tivadar hatvanéves
színészi múlttal még hozzáfűzte, hogy nagy szükség
van a szerencsére is! 1925-ben kapta kézhez a diplomáját,
most már valóban hivatásos színész lett. A Belügyminisztériumban
természetesen azonnal felmondott.
A diploma után Szegeden
A nyári szünet alatt a Városi
Színház égisze alatt működő daltársulathoz szerződött,
Fóton, Mogyoródon játszottak. Majd a Színházi ügynökségen
keresztül jutott el az Andor Zsigmond vezette szegedi
színházba.
Az itteni élményeiről így írt:
"A színház jól ment, jó darabokat játszottunk, különösen
nagy sikere volt Zerkovitz Béla "Csókos asszony" című
operettjének. Én Kubanek, sváb hentesmestert játszottam,
szerénytelenség nélkül mondhatom, kitörő sikerrel.
Az akkoriban népszerű kritikus, dr. Kormányos István
a "Színház és társaság" című lapban egészen kiváló
méltatást írt rólam, és külön örültem, hogy nemcsak
mint színészt, de mint embert is igyekezett bemutatni
eképpen: "Drámaiságig duzzadó komikusi vénája, groteszksége
a szegedi színészek legderekabb tagjává avatták. Bilicsi
Tivadar őszinte és közvetlen, nem kenyere az intellektus
mímelése, de annál erősebb nála a kollegiális szolidaritás.
S ez a pálya lendülőjén álló művész erényei és kvalitása
révén el fog jutni arra a helyre, ahová a sorsa kijelölte."
A Király Színházban,
majd a Belvárosiban
1929-ben Lázár Ödön a budapesti
Király Színház igazgatója megnézte Szegeden, és azonnal
3 évre leszerződtette, azaz "felszerződtette" Budapestre.
Itt azonban csalódás érte, mert Szegeden népszerű
közismert kedvence lett a közönségnek, itt Pesten
viszont semmi komoly feladatot nem kapott.
Egyszer volt ugyan egy igazi nagy feladata, amikor
id. Latabár Árpád megbetegedett, és neki kellett átvenni
a szerepet. A beugrás remekül sikerült, nagy sikere
volt, de ezután megint csak lific-lafac szerepeket
kapott. Érthető, hogy semmi szívfájdalmat nem érzett,
mikor felbontotta a szerződését és visszament Szegedre.
Egy szezon telt el Szegeden, amikor egy alkalommal
a Belvárosi Színház igazgatója, Beöthy László nézte
meg és szerződést kínált neki. Erre az eseményre így
emlékezik vissza:
"Reményekkel néztem a jövőbe, mert Beöthy a nagy felfedezők
közé tartozott. A "Szegény lányt nem lehet elvenni"
című darab a premieren nagy sikert aratott s nekem,
mint vidékről felkerült ismeretlen színésznek, mind
a sajtóban, mind a közönség és szakma körében nagyon
szerencsés bemutatkozást jelentett. Ezt követően az
"Én és a kisöcsém" előadására a Honthy apját játszó
szerepet osztották rám, ami ellen Honthy Hanna erősen
tiltakozott. A direktor úr megnyugtatta, hogy biztosan
nagyszerű leszek ebben az öregember-szerepben is,
és a siker Beöthyt igazolta."
Az első nagy sikerek
Mikor váratlanul Beöthy meghalt,
a színházi vezetést egy konzorcium vette át, ami nem
volt Bilicsi Tivadar ínyére való. Ügynöksége a Sebestyén
Mihály vezette miskolci színházat javasolta. Le is
szerződött.
Itt aztán nem lehetett szó panaszról, rengeteg jó
szerepet kapott.
A sok szép feladat, próba, előadás mellett mindig
szakított időt magának a művelődésre, olvasásra. "...
bár a mai színészek el sem tudják képzelni, hogy abban
az időben milyen sokat dolgozott egy vidéki színész.
Majdnem minden héten egy új darab bemutatója - vagy
prózai mű, vagy operett... A rengeteg új szerep betanulása,
a hajszolt próbák, az izgalmas premierek azért kimerítettek.
...játszottunk mi mindent. Operettet, népszínművet,
klasszikus tragédiát, modern drámát és vígjátékot...
persze azért a nagy munka közben előfordult egy-egy
vidám közjáték is..."
Jászai Marit és Pethes Imrét tartotta egyébként a
példaképeinek. Egy komoly színházi könyvtárat gyűjtött
össze élete folyamán, amiből sokat tanult a mesterségről,
tehetségről, emberségről.
Közben egyik jobb szerepet játszotta a másik után,
a színházi kritikák egybehangzóan szinte csak dicsérték.
Érdekességként jegyezte le az alábbi kis történetet:
"Legnagyobb siker számomra a "Csodabár" című darabban
Wunder bártulajdonos szerepe volt. A miskolci bemutatóra
lejött Sebestyén Géza az Operett színigazgatója is,
azzal a szándékkal, hogy engem leszerződtessen. Ez
a nap egybeesett öccsének, Sebestyén Mihálynak születésnapjával.
Mint jó testvér mindig megajándékozta fivérét valami
komoly ajándékkal. Most is megkérdezte, hogy minek
örülne. Mire Mihály azt felelte: Hagyd itt nekem még
egy évig Bilicsit. Így lettem születésnapi ajándék.
A Miskolcon töltött 2 év alatt 60 szerepet játszottam
el nem kis sikerrel."
A következő évadot már a Fővárosi Operettszínházban
kezdte, de nem sok öröme tellett benne, így továbbállt
és a következő állomás a Terézkörúti Színház volt,
ahol már a tehetségének megfelelő feladatokkal bízták
meg.
1932-ben a "Weekend" című darabban például másodszereposztásban
kiosztották rá Csortos szerepét. Erre így emlékszik
vissza:
"Egy napon értesítettek, hogy Csortos megbetegedett,
és másnap már én játszom a szerepet. Nagyszerűen sikerült
a beugrás, óriási sikerem volt. Csak előadás után
tudtam meg, hogy míg én önfeledten komédiáztam a színpadon,
azalatt Édesapám örökre itthagyott minket. Tipikus
színészsors, hogy ilyenkor is helyt kell állni. Tragikus
fordulata az életnek, hogy amikor a pályámon ilyen
nagy boldogság ért, nem tudtam önfeledten örülni,
mert ez volt magánéletem első igazán nagy csapása.
Ezután a véletlen úgy hozta, hogy az első könyv, amit
a kezembe vettem Gárdonyi Géza "A földre néző szem
és az égre néző lélek" című műve volt. Ez tulajdonképpen
nem novellás kötet, hanem aforizmák, maximák, filozofikus
mű, az élettel és a halállal foglalkozik. Eddig eszembe
se jutott a vallás, Isten gondolata, éltem bele a
vakvilágba. Ettől kezdve azonban egyre jobban foglalkoztatott
és erősödött bennem az istenhit, és el is kísér életem
végéig."
Bilicsi Tivadar, az ismert
és kedvelt fiatal színész
1932-től 1935-ig a Terézkörúti
és az Andrássy úti Színházakban játszott. Ez alatt
a 4 év alatt 24 szerepet játszott el, egyik sikeresebb,
mint a másik. Egyre népszerűbb, egyre ismertebb és
egyre kedveltebb lett a közönség, a kritikusok és
a rendezők körében is.
A kritikák hihetetlen szuperlatívuszokban írtak róla.
Itt kell megemlíteni egy érdekességet, hogy abban
az időben mennyi napilap, színházi folyóirat foglalkozott
egy-egy premierrel. Kuriózumként álljon itt egy példa:
1937 - Andrássy úti színház - "Különös szerelem"-előadásáról
írt a "Pesti Hírlap", az "Újság", a "Magyarság", az
"Új Magyarság", a "8 Órai Újság", a "Magyarország",
a "Pesti Napló", a "Hétfői napló", a "Film Színház
Társaság", a "Magyar Hírlap", az "Esti Színházi Újság",
a "Függetlenség", a "Pester Llyod", "A Mai Nap".
Filmözön
A filmrendezők egész sora
figyelt fel egyéni humorára, kedvességére, tehetségére.
Ahogy az akkori sajtó is írta: egy igazi tehetséget
fedezett fel a magyar filmgyártás.
Egyik jobb szerepet kapta a másik után, játszott a
"Vén gazember"-től, a "Tokaji Aszú"-tól, a "Csákó
és kalap"-on, a "Katyi"-n keresztül egészen a "Bob
herceg"-ig, a "Semmelweis"-ig mindenben.
Az akkori időszak legkiválóbb filmrendezőivel dolgozott
együtt, hogy csak néhányat említsünk: Keleti Márton,
Martonffy Emil, Nádassdy Kálmán, Vaszary János, Kalmár
László.
Alig lehetett elképzelni a 30-as évek végén, a 40-es
évek elején filmet nélküle. Partnerei is közismert,
kitűnő színészek, színésznők voltak, a teljesség igénye
nélkül, csak a legnagyobbakat említve álljon itt egy
névsor: Latabár Kálmán, Mály Gerő, Rózsahegyi Kálmán,
Kabos Gyula, Jávor Pál, Rajnay Gábor, Makláry Zoltán,
Turai Ida, Tolnay Klári, Vaszari Piri, Szeleczky Zita.
Felsorolhatatlan névsor - hiszen akkoriban mindenkit
foglalkoztattak, aki tehetséges volt.
1930-tól 1952-ig 81 filmszerepet játszott el, nagyon
komoly sikerrel.
Ezt követően nem látta, nem láthatta magyar közönség
Bilicsi Tivadart új filmben. Hogy miért, arra egy
későbbi fejezetben visszatérünk.
Érdekességük ezeknek az akkor készült filmeknek, hogy
ma is szórakoztatóak, kedvesek, kedveltek. Valószínű,
ezért tűzi műsorára időről időre a Duna Televízió
és a Filmmúzeum is.
Bilicsi ma már nem látható
filmjei
Számos filmje, melyben játszott,
elveszett a háború forgatagában, mint például az 1943-ban
készült "Anyámasszony katonája", és a szintén ekkor
forgatott "Egy nap a világ" és a "Megálmodtalak",
vagy az 1938-ban gyártott "Beszállásolás", akárcsak
a többi 1938-as filmje, a "Fehérvári Huszárok" és
a "Nehéz apának lenni". Ugyancsak nem látható ma már
a "Hölgyek előnyben" (1939) és a "Nem loptam én életemben"
(1939), "Pénz áll a házhoz" (1939) vagy a "Magyar
feltámadás" (1939), vagy Vaszary János filmje, a "Rád
bízom a feleségem" (1937), a háború kezdetén forgatott
Bán Frigyes-film, a "Zavaros éjszaka" (1940), éppúgy,
mint az "Alkalom (1942), és a Jókai-film az "Aranyember
(1936), vagy az 1938-ban készült "János vitéz". Nem
látható továbbá a Szilágyi László forgatókönyvéből
készült és Bánky Viktor által leforgatott "Kölcsönkért
férjek" (1941), vagy az 1940-ben felvett "Tokaji aszú"
sem. Viszont öröm, hogy 1994-ben Kanadából megkerült
az 1938-ban forgatott "Nincsenek véletlenek" című
Kalmár László rendezte filmje, talán egyszer a nagyközönség
is láthatja Timár József, Turay Ida, és Szombathelyi
Blanka partnereként Bilicsi Tivadart, a fiatal és
fess színészt.
"Kedves hódolóm, egy kisgyerek, a múltkor elküldte
levélben annak a hetvenegy filmnek a címét, amelyekben
a felszabadulásig játszottam. Kiírta valahonnan. Én
hozzáírtam még hármat. Ennyiben játszottam a felszabadulás
óta... De ezt sem írom a passzív tételek közé. Vannak
még el nem ért kis vágyak. A Volpone címszerepe, s
talán Harpagon" - mondja a hetvenesztendős Bilicsi,
mindenféle indulat, vagy harag nélkül, de kicsit szomorúan.
Családot alapít
1938-ban a Magyar Színház,
ahol Bilicsi Tivadar is játszott, négy, a főiskolán
akkor végzett színésznőt szerződtetett, többek között
TÍMÁR Lizát, aki a régmúltra így emlékezett vissza
írásában:
"A Dinasztia című darab próbáin kerültünk össze. Én
egy kis udvarhölgyet játszottam, aki szerelmes a Bilicsi
alakította Ágostba. A színpadon kívül sokat beszélgettünk
könyvekről, filmekről és az élet dolgairól. Egyikünk
sem gondolt ekkor még szerelemre, csak azt éreztük
mind a ketten, hogy nagyon jó együtt lenni. Néhány
hónap elteltével azonban már mindkettőnk számára ez
a kapcsolat több volt, mint barátság. Igen! Ez az
igazi szerelem, szeretet lett, ami egy életre szólt."
1942-ben összeházasodtak. 43-ban megszületett Mária,
majd 44-ben Katalin, ezután 46-ban Erzsébet és végül
48-ban Éva. Így nem is volt kétséges, hogy a szép
reményű tehetséges színésznő ezután már csak "anya"-szerepet
vállalt. Emellett társa, partnere, támogatója, egyszóval
mindene lett Bilicsi Tivadarnak egy életen keresztül.
Ritkaságszámba ment akkor is, ma is, hogy mennyire
össze tudta hangolni Bilicsi Tivadar a kiegyensúlyozott
családi életet a néha komoly megpróbáltatásokkal járó
színészi pályával. Természetesen ehhez egy olyan társ
kellett, mint az Ő felesége.
A nagy család miatt sokszor vállalt fellépéseket -
amiért elég gyakran bírálták, az anyagiak miatt azonban
erre szükség volt, de Ő mindig nagyon vigyázott arra,
hogy ez a "pendlizés" ne menjen a művészi teljesítmény
rovására.
Sajnos, Bilicsinél színészdinasztiáról nem lehet beszélni,
mert ugyan Mária a színészi pályát választotta, de
ő fiatalon hunyt el. Kati kozmetikus volt, majd a
három lánya mellett főállású anya lett. Erzsit a színház
iránti szeretete vezérelte a Magyar Televízióhoz,
ahol rendezőként 35 évet dolgozott, egészen a nyugdíjazásáig.
A "szöszi Éva" Svájcba ment férjhez, és a METRO cég
könyvelésén dolgozik.
Itt kell megemlíteni, hogy miután fiúgyerekük nem
volt, aki továbbvitte volna a BILICSI nevet, így ez
egyszeri és megismételhetetlen.
A politika átrajzolja
a színészkarriert
A háború után, 1945-ben,
a Fővárosi Operettszínházhoz került Honthy, Feleky,
Mezey, Ajtay, Latabár, Rátonyival együtt - csak hogy
a legismertebbeket említsük. Az államosítások után
Gáspár Margit lett az igazgató, aki az akkori kultuszminisztérium
teljes bizalmát élvezte. Eleinte nagyszerű szerepeket
kapott, de nem tudni miért, Gáspár Margit nem fogadta
a kegyeibe és a továbbiakban egyre kisebb, jelentéktelenebb
feladatokkal bízta meg. Bilicsinek ez természetesen
rosszul esett és nem is igazán értette az okát, de
azért valamit sejtett, mert akkoriban ezt írta:
"A politikai helyzet egyre nehezebbé vált, benne voltunk
a személyi kultusz kellős közepében. Talán az volt
Margit szemében a legnagyobb hibám, hogy sosem voltam
egy politikusalkat. Sosem titkoltam világnézetemet,
Isten-hitemet. Ennek kapcsán kerültem életem egyik
komoly következményekkel járó konfliktusába."
1952-ben az "Orfeusz az alvilágban" című darabban
Zeusz főistent kellett volna eljátszania. Ez a szerep
azonban nem volt összeegyeztethető vallásosságával,
ezért ezt nem vállalta el, és őszintén meg is mondta
az igazi okát. Gáspár Margit ezt szabotázsnak minősítette,
és azonnal véget vetett az operettszínházi tagságának.
Talán ez is közrejátszott abban, hogy 1952-től Bilicsi
Tivadart élete végéig nem láthatta új magyar filmben
a közönség.
A Szent István körúti Néphadsereg Színházhoz /későbbi
Vígszínház/ került, lényegesen kevesebb gázsiért.
A történtekkel kapcsolatban később így nyilatkozott:
"Sosem bántam meg, hogy akkor a lelkiismeretemre hallgattam,
jól döntöttem!
1956 után
A Néphadsereg Színházánál
vegyesen kapott jó és kevésbé jó szerepeket, aztán
inkább már csak epizódfeladatokkal bízták meg. Ez
nagyon bántotta, s mikor egy külföldről hazatelepült
színész miatt a megszokott öltözőjéből is kitették,
olyan elkeseredett lett, hogy elhatározta, Ő is elhagyja
az országot egész családjával együtt, 1957 év elején.
A disszidálási kísérlet nem sikerült, a határnál feltartoztatták
a külföldre távozni szándékozókat. Visszahozták Budapestre.
Itt legjobb barátja, Feleky Kamill, és a Néphadsereg
Színházának akkori igazgatója, Magyar Bálint mindent
megtettek annak érdekében, hogy emiatt ne legyen bántódása.
"Hálát adtam Istennek, hogy így történt, már nem vágyódtam
elmenni és boldog voltam, hogy ilyen barátaim vannak"
- írta emlékirataiban.
Ezt követően egyre jobb szerepeket kapott. Legkedvesebb
szerepei: "Esőcsináló" - öreg Curry, "Rómeó és Júlia"
- Lőrinc barát, "Az öreg hölgy látogatása" - Ill.
Szép sikerei voltak és a vezetőség is elismerését
fejezte ki, mikor 1962-ben Érdemes Művész lett, majd
1975-ben megkapta a Kiváló Művész-díjat is.
Színészbőrben a színpadon
"Hány színészt is játszottam
már? - Talán először Miskolcon, még Sebestyén Gézánál
voltam Szellemfi. Ezt később a rádióban is eljátszottam.
Aztán még háború előtt, a "Josephine" című vígjátékban
mint Talma, a nagy francia színész léptem színre.
Ezt eredetileg Csortos Gyulára osztották. Csortos
elolvasta a darabot, majd megkérdezte, hogy Moustache-ot,
az öreg katonát ki alakítja. "Bilicsi" - válaszolták.
És ha megbetegszik? Ezzel az "és ha megbetegszik"-kel
fejezte ki, közvetve, hogy a nekem szánt szerep jobban
tetszik neki. Így lettem Talma, a színész, aztán játszottam
Rettegi Fridolin ripacs-direktort, a "Szabin nők elrablásá"-ban;
Vidorov vándorkomédiást az "Erdő" című Osztrovszkij-vígjátékban.
És tizenöt évvel ezelőtt, (1946-ban) a még fűtetlen
Belvárosi Színházban - Almádyt!" Molnár Ferenc "Játék
a kastélyban" című vígjátékának Almády színész-alakját
később 1961-ben is eljátssza, igaz, akkor már Benkő
Gyula rendezésében a Vígszínházban. "Nem ez az első
eset, hogy egy szereppel ismét találkozom, hiszen
"A néma levente" Beppóját játszottam 1936-ban, 1946-ban,
1956-ban, és szeretném 1966-ban is eljátszani..."
A Bilicsi-szerepekről
"Zavarba jönnék, ha Bilicsi
játékának nüanszait nekem kellene ilyen módon kielemeznem
- mondja Sas György. - Idézgetem magamban színpadi
szerepeit, csak amelyeket magam is láttam. Beppo,
Mosca, Lőrinc barát, Ill, Rettegi Fridolin, Tschöl
papa, dalok csengenek a fülemben: "Asszonykám, adj
egy kis kimenőt...", "Apu, hod med be...", "Nem wurlitzer
a verkli...", s hallom Bruhaha Kelemen mókáit a Csinn-Bumm
Cirkuszból." (Leszkai András-Szőnyi Zoltán: Csinn-Bumm
Cirkusz - azonos szereplőkkel játszódó, de folyvást
változó történet, egy cirkusz életéről. A sorozat
1953-tól folyamatosan műsoron van, sőt, még a hatvanas
évek elején is játsszák egyes előadásait. Egyik főszereplője
az örökké vidám, Bruhaha Kelemen - Bilicsi Tivadar.
Robi - Rátonyi Róbert, Bikkmakk - Ascher Oszkár, Bukfenc
- Pethes Ferenc, Szamóca - Keleti László, Emilke -
Komlós Vilmos... stb.)
"... Engem a gyerekek meg a nyugdíjasok szeretnek különösképp
- válaszolja Bilicsi -, néha bohém, kapatos emberek
is odajönnek hozzám barátkozni, mert azt hiszik, olyan
békebeli fiákerező, orfeumjáró bohém vagyok, amilyennek
gyakran a szerepeimben, a dalaimban mutatkozom. Ilyenkor
így morgok: ez a népszerűség átka. De ha nem jönnének
oda, bízvást rossz néven venném."
Bilicsi ars poeticája
"Véleményem szerint jó színész
is csak az lehet, aki jó néző is egyben; akit a függöny
másik oldalán, a zsöllyében is megtapad a játék varázsa.
A magam részéről mindig azokért a kollégákért, pályatársakért
lelkesedtem, akiknek nem láttam be a kulisszatitkai
közé, akiknél nem jöttem rá a színészi műhelymunka
apró fogásaira; akiket ámuló nézőként tudtam csodálni.
Számomra, talán éppen ezért - mutat rá a fotográfiák
mellett függő képre, Pethes Imre arcképére - Ő volt
a legnagyobb. Az utolérhetetlen. Ő volt az, aki megtanította
hallgatni a nézőteret. De sokan vannak ilyenek; a
régiek között is, akikkel még mint fiatal színész
játszottam együtt, s az újak között, akik mellett
én vagyok az öreg. Ez a csoda, ahogy egy művész a
mesterség megtanulható, megismerhető fogásaival meg
nem magyarázható módon, mások által megismételhetetlen
jelenségként találja telibe a figurát, ez, s az örök
játékosság tart a bűvkörében, amikor azt mondom.:
ha újra kezdhetném az életet, mindig a színpadot választanám."
Bilicsi Tivadar szerepeiről
Verebes István
"... egy város állt bosszút
rajta ifjúkori hűtlenségéért "Az öreg hölgy látogatásá"-ban.
A szívem szakadt meg érte. A leghívebb barátként átkozta
új gazdáját, Moliere-t a "Cyrano" ötödik felvonásában.
A szívem szakadt meg a haldokló Cyranóért. Férjet
akart csúnyácska lányának, mint öreg farmer az "Esőcsináló"-
ban. A szívem szakadt meg Bulla Elmáért. Feküdt a
kórházi ágyban, és ugráltatta Somogyvárit, Koncz Gabit
a "Nagyvizit"-ben. Sírtam és röhögtem. Megcsalták,
vénségére rajtakapta feleségét, Náray Terit az "Eredeti
helyszín"-ben. Röhögtem és sírtam. "Nem wurlitzer
a verkli", meg "Asszonykám, adj egy kis kimenőt",
meg "Jöjjön ki Óbudára", és "Apu, hod med be", őt
hallom, csak az ő hangját, mert beleépült a dalokba,
amiket énekelt, mert mástól nekem azok már fabatkát
sem érnek...!" - emlékezik vissza Verebes István.
"Harmadvirágzás"
Ezt a "harmadvirágzás" elnevezést
és ezt a sikeres időszakot is Gyurkovics Tibor írónak
köszönhette. A Vígszínházban egyre-másra játszotta
a kisebb-nagyobb szerepeket, de talán a koránál fogva
már igazi nagy feladatot nem kapott a 70-es években.
Ekkor osztották rá Gyurkovics Tibor új darabjában
"Az Öreg"-ben a Szomszéd szerepét, amiben kirobbanó
sikert aratott. Gyurkovics így nyilatkozott a premier
után: "Bilicsi Tivadarról külön kell szólnom. Amit
a darabomban produkál, az a színjátszás magasiskolája.
Az örökös vitát, hogy mi az abszurd, mi a reális,
mi a modern - egy csapásra eldöntötte. Felejthetetlen
!!!"
"A legutóbbi bemutatkozása valóságos meglepetést keltett
- írja a korabeli "Film Színház Muzsika" hasábjain
Sas György. - "Gyurkovics Tibor Az Öreg című darabjában
Winter kertész lomha, kopott, lassú észjárású, de
ravasz epizódfiguráját olyan leszűrten, karakteresen
fogalmazta meg s alakítja, hogy az a modern, elvonatkoztatottabb
színpadi stílus iránti nagyfokú, eleven érzékenységről
tanúskodik. Bilicsi nem mai színész, s íme, mégis
mennyire mai. Honnan ez a modernség, ez a telibe talált
karikírozó felfogás?
- Mondjam azt, hogy ötvenéves színészi pályámon volt
alkalmam megtanulni? Talán minden az emlékezés örökös
permanenciáján múlik. Az emlékeknek a színész számára
nem csak tárgyi formái vannak - és körbemutat a szobán
-, hanem az idegei közé rejtett titkai is. Igen, az
emlékek titkot rejtenek. Én, jóllehet olykor önkéntelenül
és tudattalanul, impressziókat is gyűjtök. Látok,
megismerek, megfigyelek valakit-valamit az életben,
elraktározom, aztán egy adott pillanatban kiválasztom
az emlékképek sokaságából, s átmintázom az adott feladatra
és szituációra. Megmondhatom, Winter eljátszásához
a modell siófoki villánk már meghalt kertésze, szegény
Gyula bácsi, az dünnyögött így, az volt ilyesforma..."
- mondja Bilicsi a riporternek válaszolva. Mozdulatokra,
ötletvillanásokra emlékezik, amelyek maguk is még
régebbi emlékekből táplálkoztak. El is játssza őket.
Egy régvolt miskolci rendőrkapitány gesztusait például,
melyet a "Doktor úr"-ban használ fel. Majd hirtelen
a zsebéből előránt valamit. Mintha fegyver volna,
egészen megrémít vele. Aztán békésen s kicsit vagányul
fésülködni kezd azzal a valamivel. Hiszen csak fésű.
"Ezt a Topaze-ban csináltam. S valamikor Velencében
láttam; két gondolás közt játszódott le. Ezek ötletek,
fogások. De a számomra az az igazi nagy színész, akinek
a műhelytitkai egyszerűen tetten érhetetlenek. Vagy
csak nehezen megfejthetők."
Túl a hetvenen...
"És játszom, amíg hívnak,
lankadatlanul. És utazom. Jártam kétszer a magyarok
közt Amerikában, felléptem szilveszterkor Kolozsvárott,
hívnak Kanadába. Kértem a múltkor a feleségemet, figyelmeztessen,
ha már nem talál a réginek, s eléggé fiatalosnak a
színpadon... Azt mondta erre tréfásan: - Ugyan, Bil,
miért nem szóltál egy héttel ezelőtt? Még megy a szereptanulás.
De nem akarok úgy járni, mint a kolléga, akihez így
fordult az egyik próbán társulatunk egy tréfacsinálója:
- Nekem te túl gyanúsan jól tudod a szerepet... Mire
ő: - És baj az? - Baj hát. És ha a premierre elfelejted?
S ami az időmúlást illeti: van bennem valami hajlam
az összegezésre, keresem a bölcsek kövét, ezért sok
színészkönyvet olvasok. Gyárfás Miklós írja egy Somló
István-kötet előszavában: ...Játékosság. Ezzel a rejtéllyel
eddig alig foglalkoztak a színészírók, holott egyedül
a játékos ösztönök érvényesülése adja a színésznek
a sikereken, elismeréseken túli erőt a pálya kegyetlen
sajátosságainak elviselésére..." Talán ebben áll a nagy
titok, a játékosságban. Az én rezümém nem az, amit
a bábjátékos mond a Tragédia londoni színében: "Mulattattam,
de nem mulattam." Én mulattattam, de mulattam is..."
"... ma is ugyanolyan érzés fog el, amikor a színpadra
lépek, mint amilyen fél évszázaddal ezelőtt - de furcsán
hangzik ez a fél évszázad! - elfogott. Ezt a szerepet
- az asztalról rövid keresgélés után felemeli a Gyermekszínházban
bemutatásra kerülő Csipkerózsika példányát - ugyanolyan
elfogódottan és ugyanolyan lelkesedéssel vettem kézbe,
mint pályakezdő éveim első szerepét. Boldog vagyok,
hogy a sors megajándékozott a játékosság szenvedélyével,
és ez a szenvedély az idő múlásával nemhogy lanyhult
volna, hanem inkább erősödött. Különben is: nagyon
szeretek gyerekeknek játszani. Fogékony, nyílt közönség,
és mindenekelőtt: - őszinte. De talán a felnőttközönség
is ilyen lenne, ha többet törődnénk azzal, hogy mit
játszunk, és hogyan, a gyerekeknek. Mert ők a holnapi
közönség..."
Sas György látogatása
Bilicsi otthonában
"A mozdulat gyengédsége,
ahogyan vitrinjéből kiemeli sok régi színészrekvizitum
és irat közül kicsit már megkopott kellékdiadémot:
felér egy hitvallással. Szertartásosság nélküli szertartás
ez, családias meghittségű kultikus pillanat. Bilicsi
Tivadar tenyerén tartja a pálya jelképes koronáját.
Ezt a diadémot Jászai Mari hordta homlokán a Bánk
bánban, Gertrudis szerepében. De ha valódi drágakövekkel
kirakott királynői hajék volna, akkor sem lehetne
drágább és féltettebb kincse Bilicsi Tivadar olthatatlan
gyűjtőszenvedélyének.
Emlékeket őrző, idéző tárgyak, festmények, könyvek,
levelek, a falat beborító fényképgyűjtemény az egykori
szerepekből... S mégsem múzeum ez a hajlék, s a vitrin
sem házoltár. Csupa mozgás, készülődés, elevenség,
életöröm: igazi családi tűzhely ez a ház. Itt nem
csak a nagy pályát befutott színészt, hanem a derűt
és nyugalmat megtestesítő családfőt is megismerhetem.
S mégis, inkább a matriarchátus ezer jelét tapasztalom.
Liza asszony, a feleség féltő gyengédsége, mindennel
törődő szorgossága a legfőbb jelenvaló erő. A színházi
képeslapokban oly sokszor megírt négy Bilicsi lány
már felnőtt, közülük kettő látogatásunk közben át
is viharzott a "színen", mert itt ez a jövés-menés,
azt hiszem, a kialakult életforma. És a munkából megtérő
színész számára a legfőbb pihenés.
S akkor még nem említettem a nőuralom legfrissebb
hajtását, az egyelőre egyetlen unokát, a hatéves Katit.
Ő aztán az igazi "zsarnok"; minden szavát és szeme
rebbenését figyelni kell. Groteszk kis játékot eszelt
ki most is magának. Beállít a másik szobából csupa
csipketerítőbe öltözötten. Menyasszony. S ki más lehetne
a vőlegény, mint a nagypapa?"
"Az Unokám. Az első és eddig még az egyetlen - mondja
Bil -, de már úton van a második, azután, remélem,
jön még jó néhány. Négy lányom közül ketten maradtak
a mesterség, a színház igézetében: Mária, vidéki együtteseknél,
s a Vígszínháznál töltött évek után most a Mikroszkóp
Színház tagja, Erzsi lányom a televízióban rendezőasszisztens;
de valamennyien, azok is, akik más pályát választottak,
rajonganak a színházért. És így van ez rendjén."
Kollégákról, Darvas Ivánról
"Darvas Ivánt nagy színésznek
tartom, nagynak a nehezen kiismerhetők közül. Tegnap
este aztán, A vörös postakocsi színpadán, ahol én
Unghonberky urat játszom, ismét figyelni, fülelni
kezdtem Darvas Iván magával ragadó dikcióját. Az erőteljesen
ejtett, szinte háromszorosra felerősített "r" hangzói
jelentenék a kulcsot mondatai, sőt játéka dinamizmusához?
S milyen ismerősek ezek az r-ek. Igen, csakugyan:
régen, Pethes Imrétől minden idők egyik legnagyobb
színészétől, példaképemtől hallottam ilyeneket. Így
van ez, még ha éppen nem is keresgélünk az emlékeink
közt, egyszer csak felhallatszik belül egy távoli
hang és felénk közelít. Néha egy hangárnyalat is képes
áthidalni az évek szakadékait, felismerésül s kérdéseinkre
magyarázatul."
Hol vagytok, ti régi
játszótársak?
"Énbennem leküzdhetetlen
az élni akarás. Elmondok erre egy tréfás esetet: Az
öreg hölgy látogatásában játszottam akkor Illt. Egy
reggel belépvén a Rádió pagodájába valaki elébem állt:
- Hát te élsz? - majd kissé felocsúdva folytatta.
- Bocsáss meg, láttalak tegnap a Dürrenmatt-darabban.
Ott meghaltál... Lám, ilyen viszonylagos az élet és
halál kérdése..." - mondja hetvenévesen Bilicsi.
Ezt követte azután a "Nagyvizit" Badary bácsija, amit
Gyurkovics lehet, hogy már személyesen neki írt. Hatalmas
siker volt az előadás, és Bilicsi Tivadar valóban
harmadvirágzását élte. Hasonló nagy sikert hozott
a "Hárman a padon" bemutatója is Páger Antallal és
Bulla Elmával.
Hozzákezdett megírni első könyvét "Hol vagytok, ti
régi játszótársak?" címmel. Nagyon sok munkát jelentett
a régi nagy színészek archív anyagának feldolgozása,
de egyben nagy örömöt is és rendkívül jó elfoglaltságot.
Sajnos, a sors úgy hozta, hogy a könyv megjelenését
nem élte meg, de azt, hogy kiadja a Gondolat Könyvkiadó,
már tudta. A második könyvének a címe az lett volna
"Mulatattam, de magam is jól mulattam" - ezt azonban
már nem volt ideje befejezni.
Kiegyensúlyozott, szép időszak volt, csak a betegsége
okozott egyre több gondot, a tüdőtágulat - ahogy Ő
tudta. Valójában a gyilkos kór, a tüdőrák falósejtjei
gyengítették egyre jobban szervezetét.
Kisebb szerepeket azért még el tudott játszani, mint
"A 22-es csapdájá"-ban az öregembert és végül a "Sanda
bohóc"-ban Sajt Hugót. 1981-ben, április 27-én volt
az utolsó előadása. Azon az estén még játszott...
Szomorú szívvel tudatjuk
Egészségi állapota hétről
hétre romlott. Orvosai szerint nem volt lehetőség
a műtétre. Lefogyott és egyre nehezebben lélegzett.
Elment belőle az élet.
1981. július 11-én, Balatonon, családja körében aludt
el csendesen, örökre.
Ahogy legjobb barátja és kollegája mondta: "Olyan
elegánsan halt meg, ahogy élt. Nem kellett előadást
lemondani miatta, nem okozott gondot színházának,
a nyári szünetben hagyta itt az árnyékvilágot."
Nagyon szép, méltató nekrológok jelentek meg az újságokban.
A temetésén ott volt mindenki, aki tisztelte, szerette
Bilicsi Tivadart.
Gyurkovics Tibor így búcsúzott tőle:
"A halál kíméletlen, hihetetlen tények elé állít bennünket.
Hihetetlenül ideállít minket Bilicsi Tivadar koporsója
elé. Lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította
zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem
hisszük el. Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott
az arcunkba és mindentudó, huncut bölcsséggel tudtunkra
adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes...
...Bill, az öreg Bill, a zseniális Bill, az ember, a
színész, az apa, a nagyapa, itthagyott minket. Bilicsi
családteremtő színész volt. Nem sztár volt - rokon.
Művészetének is ez volt a titka: családot varázsolt
maga köré. Határtalan csodára volt képes ez a színész,
ez az ember.
... Minden halál lesújt. Az övé fölemel. Megvallom,
nem rendített meg a halála, személyes elmúlása. Miért?
Mert nem múlt el. Bennem él, milliókban él, segít,
lebeg, mosolyog, beszél - ez az Ő halhatatlansága."
Bill a barátok szemében
"A derű volt maga - mondja
Verebes István, majd így folytatja. - Nem. Így pontatlan
és közhelyes. Itt járt köztünk hetven, nyolcvan évig
a derű, akit Bilicsinek hívtak. Egyetlenegyszer találkoztam
vele élete legvégén. Roggyantan ült a Vígszínház társalgójában.
Annyira görnyedt és lesoványodott volt, hogy megnyúlt
álla majdnem elfogyott pocakja helyére esett. Amíg
nem vett észre, láttam rajta, tudja, nemsokára meghal.
Amikor észrevett, kiegyenesedett a széken, hatalmas
szemhéjainak vékony rései felcsillogtak, mosolyogva
felém nyúlt, magához ölelt és megcsókolt. Elbúcsúzott
még tőlem is, mert tudta, hogy nagyon szeretem. Azt
hiszem, megsajnált, mert biztos volt benne, hogy hamarosan
bánatot okoz majd nekem is. Pedig olyat soha életében
nem okozott senkinek...! Nem sokkal utána sem hűséges
hitvesén, Lizán, sem a lányokon nem fedeztem föl a
közhelyes, képmutató szomorkodást. Úgy emlékszem,
mosollyal az arcukon gyászoltak, úgy, ahogy méltó
volt!... Ők tudták, tudják, Bill a dolgát letudva,
jól tudta, boldogan tudta, boldogságot adományozva
tudta, kerek volt az élete, kerek az alkata, a légköre,
kerek az emléke is."
Bilicsi Tivadar Lelkes
Péter szerint:
"Júliust írtunk 1981-ben,
amikor a Farkasréti temető széljárta szomorúfűzei
és juharfái között utolsó útjára kísérték a magyar
színjátszás talán utolsó "virtigli", nagy clownját,
a nyolcvanéves Bilicsi Tivadart. A színésztársak nevében
egyebek közt Miklósy György búcsúztatta. Bill egyik
legutolsó szerepében egy kályhást alakított. A búcsúztató
szavak őt magát is egy kályháshoz hasonlították. Maga
körül mindig is melegséget árasztott. Ha a kereskedelmi
érettségi után marad tisztviselő (és nem áll be kardalosnak
a városligeti Feld Színházba), akkor a kliensek egymás
között azt súgták volna: ahhoz a snájdig fiatalemberhez
menjetek, az a legaranyosabb. Ha történetesen a fodrászatban
helyezkedik el, ő lett volna a nők kedvence. "Tivikém,
egy berakást kérek, ahogy szoktuk." Miután azonban
a színészetet választotta, hát e masztixszagú világban
szerették meg. Kis magyar színházi életünk tele van
intrikákkal, féltékenységgel. A sikernek nem örülni
szoktak, hanem irigykedni rá. A gratulálóknak nem
lehet hinni. A próbák tele vannak kínnal, könnyel,
megaláztatással. Színházi humuszunk az értékek mellett
televénye a szerepért való könyöklésnek, lobbizásnak
is. Mégis, mikor Bilicsi tucatnyi színésztársával
beszéltem e sorok szerkesztése közben, egyetlen sem
akadt, akiben bármilyen tüske lett volna, aki egyetlen
bántó szavára, tettére emlékezett volna. Egy rideg,
lápos mikrofaunában mindenki felmelegedett, aki a
"kályhás" közelébe került.
"Kedvet csinált az élethez. Nem, többet tett ennél:
lényének létével bizonyította, hogy embernek érdemes
lenni" - Kadelka László, a Terasz.hu főszerkesztője
Gyurkovics Tibor: Bilicsi
- az életművész
Bill! - ha csak elhangzik
a színház folyosóján, már mindenki fölkapja a fejét,
abbahagyja a mondókáit, és vár valamit. Mint amikor
egy texasi füstös fogadóba belép a környék igazi cowboya,
élet, izgalom, vibrálás tör a levegőbe.
"Bill - brill!" - írtam annak idején Az Öreg című
darabom bemutatóján hálateli soraimat neki. Várkonyi
végigviharzott az öltözőkön, hogy üdvözölje. "Ezt
tanítani kéne. Megszületett a magyar abszurd. Angolok
se tudnák így csinálni! Bill! Hol vagy?"
S ott állt egy jóságos és kedves civil ember, azzal
a szerénységgel, amit csak a megélt sors és az eredendően
jóravaló alkat tud ajándékul adni az embernek, s amit
annyira szeretnek a nézők is, a színésztársak is.
Egy ember állt ott az öltözőben, aki ma is fél hatra
bemegy a színházába, hogy szoktassa magát a fellépésre.
Persze, nem kellett már elbűvölnie a közönségét akkor.
Évtizedeken át barátjává lett, egyik legjobb barátjává.
Vidám szerepei, énekei miatt, de a nagy súlyosságú
Dürrenmatt-szerep miatt is Az öreg hölgy látogatásában.
Ez a szerep mégis új volt, a legmodernebb színjátszás
terméke. Mit csinált Bill? Wintert, a szomszédot alakította,
aki egyedül él a kutyájával, gyűrött, büdös ruhájában,
élete vegetatív magányában. És valóban "szaga" volt
ennek az alaknak, "szaga" volt a besüppedt életnek,
a ravasz érdeklődésnek, a vacsorára leütött halnak,
ahogy Bill bejött könyékig fölgyűrt zakóujjban, nehézkes
léptekkel. Anélkül hogy szimbolikus jelentést akartunk
volna adni a figurának - mindenki egy kicsit az "örök
szomszédot" érezte benne. Pedig Bill egyáltalán nem
absztrahált, nem talált ki új módit az alakításhoz.
Sőt. Ízes hangján ejtette ki az azóta legendává lett
szót, a "faanyagot". Valahogy összerántotta a szót,
amiből "fa-nyag" lett. Vagy, ahogy a fűtenek helyett
nyomatékosan "füttenek"-et ejtett. S ez volt a lényege.
Azt hiszem, sokan tévednek, mikor a modern abszurd
színjátszást valami ál-európai stilizáltsággal tévesztik
össze. Azt hiszem, az igazi abszurd valami lemeztelenített
természetesség. Ellentétben a handabandázó és vadul
beleélő naturalizmussal, valami "hanyag" természetesség,
mely föltárja a színész belső világát. Persze, ha
van mit föltárni, ha van a színésznek belső súlya,
egyénisége. S ez Bilicsi titka. Ez a belső világ.
Nem a színjátszása, hanem az egyénisége. Ugyanakkor
persze úgy kell érteni a mesterségét, mint a hegedűművésznek,
hogy azt varázsolja elő lélekhegedűjéből, amit csak
lehet. Ehhez az igazi kabaré nagy iskolája kell, mikor
bukfencet tudunk vetni lelkünk színpadán. S ez a mesterség
Bilicsi hegedű-kisujjában van.
Ez a belső világ egy emberszerető, jó szándékú, istenáldotta
világ - Bilicsit nem azért szólítják meg gyerekek,
lányok, öregek, járókelők, mert egyszerűen a nagy
művészre kíváncsiak. Hanem mert emberi kisugárzása
van, ők is érzik, hogy Bilicsi is kíváncsi rájuk,
nem idegen, hanem nagy rokon ezen a földgolyón.
Ez a belső világ teremtette meg csodálatos alakításában
Badarit, a Nagyvizit című darabomban. A mohó, sosem
igazán élő, most a halálos ágyon az életszerepet eljátszó
öregembert, aki mindenbe beleszólhat végre, betegsége,
életveszélye halhatatlanná, királlyá teszi őt betegtársai
közt, aki okvetetlenkedhet kedvére, aki bizakodhat,
aki eleszi társa elől az ebédet, aki a főorvossal
is úgy beszél, mintha a világtörténelem egyetlen kérdése
lenne az ő halhatatlan lúdtalpa. Arcára figyelő értetlenkedés
ült, fölfoghatatlan csodálkozás a betegágyban: hát
ilyen nagyszerű az élet? Ilyen nagyszerű betegnek
lenni? Akadékoskodik, gyűlölködik, intézkedik, tanácsot
osztogat, de a végén ő menti meg a társát az öngyilkosságtól,
akár saját halála árán is. "Még jó, hogy maga megmenekült"
- suttogja végső perceiben. Mert az élet szép.
Mi adja ezeknek a felejthetetlen alakításoknak a nagyságát?
A humor. A játéktechnika. A hanganyag. A belső természetességű
gesztusok. De főleg - a mögöttes élet, a lélek háttere,
melyben hit van, csalafinta, játékos bizakodás. Ebben
a nehéz huszadik században, a katasztrófákon, válságokon
túlmutató tanítás a legtöbb, amit a színházból tanulhatunk.
Hogy érdemes. (Gyurkovics Tibor: Színház az egész
- nem is - világ, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1984.
a vonatkozó rész a szerző hozzájárulásával közölve)
És azóta...
Lányai igyekeznek mindent
megtenni, hogy Édesapjuk emléke minél tovább fennmaradjon,
hogy minél tovább, minél többen emlékezzenek rá.
2001 szeptemberében Bilicsi Tivadar születésének 100.
évfordulójára kiállítást és emlékműsort szerveztek
a XII. kerületi a MOM-ban BILLENEUM címmel. Nagyon
szép, megható produkciókkal emlékeztek rá régi kollegái,
színésztársai.
A kiállításon láthatók voltak Bilicsi Tivadar legfontosabb
állomásairól, szerepeiből fényképek, relikviák.
A Magyar Könyvklub újra kiadta a könyvét, a Hanglemezgyártó
Vállalat pedig a régi dalaiból összeállított CD-t.
A Vígszínház, ahonnét nyugdíjba ment, és ahol annyi
esztendőt töltött, emlékére Bilicsi Tivadar-bérletet
hív életre, amely azóta is kedvelt a közönség körében.
Bilicsi-díj
Bilicsi Tivadar 2001-ben
lett volna 100 éves. Ebből az alkalomból lányai és
családja megalapították a BILICSI DÍJ-at, melyet azóta
minden évben kiosztanak. Ebből az alkalomból V. Majzik
Mária szobrászművész készítette a kis szobrot. A családi
kuratórium pedig minden év szeptemberében adja át
a díjat. Díjazott lehet az a művész, aki, mint Bill,
mosolyt tud csalni személyiségével, munkásságával
az emberek arcára.
Eddigi díjazottak:
Tordy Géza, Halász Jutka, Gyurkovics Tibor, Dobsa
Sándor és Gálffi László.
A család minden álma és vágya, hogy legyen egy állandó
kiállítás, ahol ennek a különösen gazdag élet- és
színészi pályának örökre nyoma marad.
Írták lányai: Bilicsi
Katalin, és Bilicsi
Erzsébet - 2006. www.szineszkonyvtar.hu
Bilicsi
Tivadar