Életrajza:

1945 - A mai Romániában található Nagybányáról Szegedre telepítik át a Boncz családot
1961 - Rádió, -villamossági, -műszaki cikk eladó szakképesítést szerez.
1967 - A szegedi Kristály zenekar tagjaként a salgótarjáni könnyűzenei fesztiválon aranydiplomát szerez a Villon balladával. A dal szövegét Boncz Géza írta.
1970 - Gimnáziumi érettségi vizsgát tesz
1970 - A SOTE orvosi egyetem klubjának vezetője.
1974 - A Magyar Rádió I. Humorfesztiváljának harmadik helyezettje, ettől kezdve a Rádiókabaré rendszeres szereplője, írója haláláig.
1975 - Budapestre költözik
1980 - Házasságot köt Sándorfi Zsuzsannával
1981 - Megszületik első gyermeke Dániel
1982 - A II. Humorfesztiválon nyertes Markos-Nádas duóval megalakul a Markos-Nádas-Boncz trió
1983 - Megszületik második gyermeke Gábor
1983 - Fogarasi János zongoristával és Lehr Ferenccel magalakítja az Atléta Triót, ami elsősorban zenei paródiákat játszik
1987 - Megjelenik szerzői nagylemeze
1991 - A Markos-Nádas-Boncz: "Csak 18 éven felülieknek!" című nagylemez, aranylemez lesz
1992 - Az "Aladdin és a Skodalámpa" nevű humoristazenekar tagja
1992 - Nádas Györggyel vállal fellépéseket, több lemezt adnak ki közösen
1995 - A Markos-Nádas-Boncz: Még jó hogy bele nem léptünk c. lemez aranylemez lesz

2006 - Egykori szegedi lakhelyénél barátai emléktáblát avatnak fel

Összefoglaló

Azt mondják róla a barátai, hogy csak úgy szórta a poénjait, s adta mindenkinek, így aztán azok közkinccsé lettek, csak ő nem gazdagodott meg belőlük soha. 1974-ben tűnt fel, a Magyar Rádió I. Humorfesztiváljának harmadik helyezettjeként, és ettől kezdve a Rádiókabaré rendszeres szereplője, írója haláláig. Az abszurd, asszociatív humor hazai megteremtője és virtuóz művelője. Szójátékai, szótömörítései pillanatok alatt elterjedtek széles körben, afféle városi folklór jelleget öltve. Humorának ősereje, és kifogyhatatlan forrása találkozott a II. Humorfesztiválon nyertes Markos-Nádas duó komédiázó kedvével, és a magyar kabaré újkori históriájának egy fejezetét jelentő korszakot nyitnak, amikor 1982-ben megalakul a Markos-Nádas-Boncz trió. Innentől kezdve majd húsz éven át ők hárman, és a hozzájuk kapcsolódó kollégák jelentik a hazai kabaré felső fokát, a népszerűség terén. A rádió és a tévécsatornák fő műsorszámai. Afféle modernkori "commedia d'el arte"-ét varázsolnak ők a közönség elé, a szüntelen rögtönzéseikkel, egymás helyzetbe hozásával, tegyük hozzá: a közönség veszi is a lapot. És mindenkori néző együtt fuldoklik a röhögéstől, a nekik háttal álló Markossal, akinek csak a piros füle árulja csak el, hogy a publikum szeme láttára lezajló előbbi események - finoman szólva semmilyen forgatókönyvben sem szerepelnek. Aztán egy nap mindhárman ráébrednek, megváltozik minden körülöttük, leginkább a kor. A politika átveszi a közélet és a hétköznapi élet, szinte teljes sávszélességét. A könnyű műfaj általuk képviselt vonala, az egyik oldalnak túl könnyű, a másiknak meg nem annyira célzottan politikai ízű. Mesterségesen kikerülnek az "érdeklődés" homlokteréből - miközben hang és képfelvételeik rekordokat döntögetnek az üzletekben - lekerülnek a tévécsatornák főhelyéről, a kabaré egyéb szereplőivel együtt. A nap mint nap együtt töltött húsz esztendő is terheli a hármast, és a szorító külső körülmények is közrejátszanak abban, hogy a trió kimondva kimondatlanul felbomlik, és külön utakon járnak azóta is. Mindenki reménykedik, mint egykor a Hofi-Koós duó felbomlásakor, hogy ismét összeáll a nagy hármas, de Boncz Géza egy váratlan csattanóként kilép a földi életből. Léte, lénye, személye vízbe dobott kőként még sokáig hullámzik itt nekünk a parton ülőknek. Markost, vagy Nádast hallgatva tulajdonképpen nem is halt meg ő, csak elutazott messzebbre a marhája, addig meg míg visszaér elmesélünk róla néhány történetet...
Ilyen sorok sem azelőtt, sem azóta nem íródtak le: - "Terihegy. Illatfelhő. A kölni járat megérkezik... A hangulat és Sándor rózsás. A vadász sem találja a kijáratot. Ajtóvadászat...stb"

Mozaikok Boncz Géza életéből

Részleteket olvashatnak Boncz Dániel 2007-ben megjelent, édesapjáról szóló kötetéből, amelyet ajánlunk a nyájas olvasók figyelmébe. (weboldalunkon keresztül is megvásárolható)
A színészkönyvtár oldalán található Boncz Géza bibliográfiát, Boncz Dániel állította össze.

Milyen a Boncz? Vajon mit válaszolna erre Boncz Géza, aki lassan már 7 éve a felhők felett szórakoztatja az ottani nagyérdeműt? Kedves, vidám és szomorú történeteket olvashatunk róla - pont olyanokat, amilyen Ő volt - 197 oldalon, fotókkal illusztrálva. Elolvashatjuk írásait, dalszövegeit, álhíreit és talán választ is kapunk a kérdésre.

Farkasházy Tivadar

1974-ben, a Humorfesztivál első fordulója után, már asszisztensként dolgoztam a rádióban. Az első forduló után Géza nem jutott tovább, a zsűriben lévő Tabi László és Kellér Dezső - stílszerűen fogalmazva - nem nagyon szúrták ezt a dumát. Nyilas Jancsi -akivel azóta is együtt dolgozom- viszont folyton rágta Gézáért Marton fülét, ezért azt üzent neki a Frici, hogy küldjön írást a második fordulóra is. Géza szokása szerint az utolsó pillanatban küldte be az anyagot, amikor már próbáltuk a többit. Ekkorra a színészeknek kezdett elege lenni a többnyire dilettáns írásokból, és úgy érezték, hogy eddigi sikereiket kockáztatják velük. Bodrogi Gyulának kellett felolvasni szegény Tormai Laci "A konzervek beszélgetnek" című írását, amire nagyon fintorgott. Mire Marton, hogy mentse a helyzetet, azt mondta:

- Á, ez nem is a tied! A Bán Zoli, vagy a Nyilas biztos összecserélte!
Elszedte, és az asztal alatt kiszedte a borítékból Boncz frissen érkezett levelét.
- Ez a tied!

Vagyis úgy adta oda a Bodroginak, hogy meg se tudta nézni. Gyula elkezdte olvasni, a mindnyájunknak ismeretlen szöveget. Mivel a Boncz ízére nem lehet elsőre rátalálni, az első mondatoknál jelezte enyhe undorát. Aztán a negyedik mondat tájékán rájött arra, hogy nem egyszerű szóviccekről van szó, hanem ennek belső logikája van, így előbb elismerően bólintott, majd egyre lelkesebbé vált. Abban a pillanatban eldőlt a Géza sorsa. Nagyon sokat köszönhetett Martonnak ezért a hazardírozásért, és Bodroginak is, aki azonnal ráérzett a stílusára. A Humorfesztiválon mi hárman -a Sinkóval- lettünk elsők, és akkor készült is rólunk egy fotó -máig ez a kedvencem-, a Nemzeti Múzeum kertjében, három ember síremléke előtt. Mi előttük állunk, és igencsak hasonlítunk a mögöttünk lévőkre. Nap, mint nap egyre nagyobb döbbenettel veszem tudomásul, hogy kicsit a saját síremlékünk elé álltunk, legalább is, ami Gézát illeti. Hihetetlenül hiányzik.
Egyszer Szoboszlóról rohantunk Debrecenbe, Daciát vezettem, aminek az egyetlen extrája az a papundekli volt, amit a porlasztó lefagyása ellen kellett a hűtőrácsra rakni. Ettől viszont azonnal túlmelegedett. Viszont választani lehetett, hogy lefagy a porlasztó, vagy felforr a víz. A sokadik megállás után idegesen bepattantam az autóba, és próbáltam beindítani. Nem sikerült. Csönd, egy szót nem szólt a Géza. Olyan furcsa volt az egész, mivel a slusszkulcsot sehogy sem sikerült bedugnom a lyukba. Mire Géza végre valahára megszólalt:
- Próbáld meg egy sorral előrébb!
A fellépések iránti utálatot is tőle tanultam meg, mert eleinte azt hittem, hogy bejárjuk majd az egész országot, szép élményekben lesz részünk, érdekes emberekkel fogunk megismerkedni. Ehelyett lepusztult kultúrházaknak a hihetetlen állapotú öltözői vártak ránk. Egyszer Hévízre mentünk, aznap futották a galoppon a Nemzeti-díjat, de három fellépést ígértek. Ez menet közben már kettőre változott, és mire megérkeztünk, egy lett. Szóval már eleve elegem volt az egészből. Ráadásul rettenetesen esett az eső, mi meg nem tudtuk, hogy melyik SZOT-üdülőbe kell mennünk. Az egyikhez érve Gézát küldtük be, aki még a szokottnál is szomorúbban jött vissza.
- Nem ez az épület?
- Nem, de nem ez a probléma.
- Hát micsoda?
- Nem Hévíz, Hajdúszoboszló.

Lehr Ferenc

Volkswagen Bogaram volt, az M7-esen mentünk. Elég jól ment a kocsi, és véletlenül lehagytunk egy Mercedest. Az bepipult, és elhúzott mellettünk. Na, akkor én is felgyorsítottam, és a gyorsulás ideje alatt Géza letolta a nadrágját, megfordult a hatalmas testével, és a fél szélvédő tele volt az ellapuló seggével, és így húztunk el mellette. Majd átintettünk: Hello!
Mentük egyszer le valahová, és két csaj áll az út szélén. Fölvettük őket, hátra beültek, és elkezdtünk beszélgetni. Tudtam, hogy van egy kis idő, és kérdezem a Gézától magázva, mintha ő is egy stoppos lenne:
- Uram maga is abba a városba megy?
- Nem, én egészen elmegyek Szekszárdig.
- És az a bőrönd az tényleg tele van galambbal? -kérdeztem később.
- Igen, megyek Szekszárdra, galambbál lesz, -dobta vissza a labdát- minden évben megrendezik a galambbált, és az én galambjaim híres postagalambok, és egy kis kényeztetést minden évben megérdemelnek. Van Budapesten egy Galambruházati KTSZ, mindig csinálnak nekik egy jelmezt. Az egyik például szakszervezeti bizalmi lesz, kis kemény kalapocskával -leírta, hogy fog kinézni a galamb szakszervezeti cájgban- a másik például kapott egy kis WC pumpából átalakított öntapadót, tudniillik neki az a rögeszméje, hogy fölszáll a padlástérbe, föltapasztja magát, fejjel lefelé lóg, és denevérekkel beszélget.

Ilyen szinten ment a beszélgetés, és megérkeztünk abba a faluba, amit a lányok meghatároztak. "Köszönjük szépen" kinyitották az ajtót, és csak egy kondenzcsíkot, ennyit láttam, úgy menekültek.

Markos György

Ő volt az idősebb, én felnéztem rá, ő vitt bele a humorba, az ő hatására kerültem a humorfesztiválra is. Nádas Gyuri szólt, hogy már a középdöntőre nincs ötlet a humorfesztiválon, na akkor Géza sziporkázott. Eszelősen sok ötletet adott embereknek.
Ha hárman voltunk a színpadon együtt, az életveszélyes volt, és a Marton Frici bácsi adott is egy papírt, hogyha ezek hárman együtt vannak színpadon, röhöghetnek, mert félt, hogy infarktust kapunk, ha visszafogjuk magunkat.
- Hogyan alakult ki a legendás négyes a Telepohárban?
- Nem volt számunk, és azt mondta a Verebes Pista, hogy nyugodtan bohóckodhatunk, jópofizhatunk, de ha nincs ötlet, akkor kihagy a műsorból minket. Akkor találtuk ki, hogy én vagyok a főnök, a Nádas a segéd, a Boncz dadog, meg mutogat és a Katona Jani a részeg, aki alig tud már beszélni. Innentől kezdve a mi produkciónkat követelte a közönség. Ez tíz évig ment, mert én a rádiós és a tévés "agyelszívástól" egyszerűen besokalltam. Utána a Nádassal elmentek kettesben haknizni, de külön kívánságra néha felléptem velük.

Nádas György

Elmebeteg dolgokra volt képes a színpadon, de ez is elsősorban a kollegáknak szólt. A Telepohár olyan volt, hogy körülbelül nyolcat-tízet játszottunk zsinórban, és az utolsó kettőt-hármat vette fel a tévé. A felvételek alatt már a vége felé nagyon untuk, és sokszor volt úgy, hogy mi bent voltunk a színpadon, de mögöttünk játszódott a jelenet, és mi a sötétben álltunk. Szegény Horváth Tivadarnak volt egy monológja, s addig mi ott voltunk a színpadon. Ilyenkor az ember ugye nézi a közönséget, mert beszélni nem nagyon lehet. Észrevettünk a harmadik sor közepén egy rettenetes nagyfejű kopasz embert, akinek egyetlen egy hajszála volt és az úgy el volt fésülve, teljesen olyan volt, mintha valaki odarajzolta volna Gusztávot, a rajzfilm figurát. Apád megszólalt:
- Pssssz figyelj, harmadik sor, közepe, ott ül Gusztáv.
Mire én elkezdtem a Gusztáv filmzenéjét, a Markos ettől már sírva röhögött, és erre még úgy rátett mindig apád, hogy a Markos dögöljön meg a röhögéstől.
- Tudod mekkora vízfeje van? Benn a fejében a vízen egy gyertyamotoros papírcsónak megy körbe-körbe.
Ez volt az a mindene, hogy kiborítsa a partnert a színpadon a röhögéstől.

Egy történet Boncz Gézától:

"Egy humoros műsor volt valamelyik városi Kulturális Központban. Miután kicsi volt a terem, mikrofon nélkül zajlott az előadás. Volt velünk egy nagyon kezdő és fiatal kolléga, kevés tapasztalattal, de annál nagyobb önbizalommal. "Nagyon tehetséges" - állította magáról.
Na, ez meg lesz tréfálva - gondoltuk a többiekkel.
Színpadra lépés előtt közöltük vele, hogy a közönség jelentős része halláskárosult. Ha lehet, hangosan, jól artikulálva adja elő műsorát.
Bejelentették, bement, és aki mit sem sejt, elkezdte ordítva, artikulálva mondani a számát. Mi meg jót röhögtünk a színfalak mögött.
A műsor után megkérdezte a kultúros: "Ne haragudjanak, de mit történt a művész úrral?" "Semmi" - mondtuk- "csak uszodában volt, és nem jött ki a víz rendesen a füléből, még benne van!" "Ja".

"Azt mondják róla a barátai ebben a könyvben, hogy csak úgy szórta a poénjait, s adta mindenkinek, így aztán azok közkinccsé lettek, csak ő nem gazdagodott meg belőlük soha. Azon gondolkodom, hogyan is lehetett volna másképp. Olyan nincs, hogy az ember ül társaságban, szituáció kellős közepében, és ugye mindig szituáció van, eszébe jut valami, egy jó mondat, egy gesztus, és akkor azt nem mondja ki, nem mutatja, mondván, most nincs helyzet."
Megyesi Gusztáv

"Az ő poénjain mindig gondolkodni kellett, szóval mindig volt még valami mögötte. Olyan volt a humorban, mint Máté Péter a zenében. Mindkettőjüknek voltak rejtett értékeik."
Benkóczi Zoltán

Tehát: Milyen a Boncz? - Részletek a könyvben...

Részletek, és további megszólalók a könyvben...

A könyvben megszólalók a teljesség igénye nélkül:
Martonyi János, Benkóczi Zoltán, Kelemen István, Temesi Ferenc, Nagy Bandó András, Jobbágy Dezső, Riskó Géza, Nyilas János, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Arató András, Böröczky József, Danyi Attila, Lehr Ferenc, Fogarasi János, Frenreisz Károly, Benkő László, Gábor László, Heilig Gábor, Fábry Sándor, Heller Tamás, Katona János, Keresztes Tibor Cintula, Lukács Sándor, Markos György, Nádas György, Pálmai Zoltán, Sas József, Selmeczi Tibor, Szilágyi György, Ungár István, Verebes István, Bajor Imre, Gálvölgyi János, Kaposvári József, Megyesi Gusztáv.

Link

Állomás.
Megszólal a hangosbemondó:
Figyelem!
Figyelem!
Elhagyott szomorú lélek elindul a hetedik magányon

Boncz Géza - Álmaim (részlet)

Linkek:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

Kitüntetései:
1994 - Karinthy-gyűrű
1998 - Bon-bon díj
1999 - Bon-bon díj
2000 - Bon-bon díj (posztumusz)
Emellett számos nívódíjjal jutalmazzák a Magyar Rádióban.