Góth Sándor

Életrajz
Filmszerepek
Film rendezései
Színházi szerepek
Művei
Foto
Szakirodalom

Góth Sándor színész, rendező, színészpedagógus

Született:
1869. október 19. Pest, Magyarország

Elhunyt:
1946. szeptember 7. Budapest, Magyarország

Életrajza:

Adatok:
1890 - elvégzi a Színművészeti Akadémiát
1890 - 91 - Debrecenbe szerződik
1891 - 92 - Aradon játszik
1892 - 1894 - Temesvárott tagja a társulatnak
1894 - 1896 - Kolozsvárott szerepel
1896 - 1910 - A Vígszínház alapító tagja
1910 - 1914 - A Magyar, majd ismét a Vígszínházban játszik
1921 - 22 - A Renaissance Színház igazgatója és színésze is egyben
1923-1932 - ismét csak a Vígszínházban
1931 - 1939 - a Színművészeti Akadémián drámai és vígjátéki gyakorlatot tanít.
1932 - 33 - A Magyar Színház tagja
1933 - 34 - A Fővárosi Operettszínház egyes darabokra szerződteti színésznek és rendezőnek
1934 - 35 - Ismét a Vígszínházban játszik
1935 - 1937 - A Nemzeti Színház tagja
1937 - 38 - A Belvárosi és Művész Színházban lép színpadra.
1927 - 28, majd 1930 - 1933 között - A Magyar Színházban vállal fellépéseket
1930, 1932 - 33 - A Belvárosi Színházban játszik
1936 - A Royal, 1939 - a Városi, 1941 - a Madách Színházban szerepel
1941-től - származása miatt nem szerződtetik.
1945 - a Medgyaszay, majd 1945 - 46 - a Belvárosi Színházban játszik
1946 - még fellép a Fővárosi Operettszínházban
1945 - 46 - rendez a Belvárosi Színházban
1946 - a Pesti Színházban is színre visz darabot, magántanítványai mellett

Összefoglaló

Budapesten született. A Színiakadémia elvégzése után Debrecenben, majd Kolozsvárott játszik. 1896-ban a megalakult Vígszínház tagja lesz, s néhány rövidebb-hosszabb vendégjátékot leszámítva évtizedekig itt működik. A harmincas években tanár a Színművészeti Akadémián, s mint színész a Nemzeti Színház kötelékébe lép. Kivételes műveltségével, gazdag színészi eszköztárával, könnyed játékmódjával a vígszínházi stílus egyik megteremtője. Különösen vígjátékokban, kortárs francia és magyar szerzők darabjaiban volt utolérhetetlen. Gyakran játszott együtt feleségével, Kertész Ellával. Rendezőként is elsősorban vígjátékokat és kortárs műveket állít színre. Termékeny műfordító. A II. világháború alatt például Moliere összes művét lefordítja. Az 1910-es években, a némafilmek idején foglalkoztatott filmrendező, s több filmben ő maga is szerepel, sőt, önálló színműveket is ír.

Életrajza részletesebben:

A gyerekkori elkötelezettség

"Alig tizenhárom esztendős nebuló voltam - meséli pályája derekán visszaemlékezve Góth -, amikor az önképzőkörben tartott Arany- és Petőfi-szavalataim után az önképzőkör tanárelnöke, egyébként osztályfőnököm, rábeszélt, hogy színész legyek. Engem tehát senki se okoljon! A hetedikben már olyan türelmetlenül vágytam a pálya után, hogy be sem várva a nyolcadikat, beiratkoztam az Akadémiára és a következő évben, magánúton végeztem a nyolcadik osztályt. Érettséginél - életemben nem először, majdnem nagy bajba kerültem és csak a színészi "presztízs" mentett meg. Petőfi "Az apostol"-áról tartottam hosszú értekezést, amelyben rettentően megtámadtam Beöthy Zsoltot. Hogy utolsó percben nagyobb baj nem lett, azt a vizsgáztató miniszteri biztosnak köszönhetem, aki legyintett egyet és azzal a kiáltással, hogy - bolond színész - futni hagyott.
Ugyanígy menekültem ki a csávából fiatal, hadgyakorlatos tiszt koromban is. A fegyvergyakorlatok végén, az utolsó napon a főparancsnok: Lipót Szalvátor főherceg megbeszélésre hívta össze a tisztikart egy erdei tisztáson. Én hátul álltam, s azt hittem, hogy jól fedezve vagyok, és rágyújtottam egy cigarettára. A főherceg észrevette. Nem szólt semmit, csak egy lesújtó pillantást vetett rám. Már előre láttam magamat a rácsok mögött töprengeni a józan ész fölött, amikor a megbeszélés befejeztével a főherceg mellettem elhaladt. Haptákba vágtam magam, de olyan keserves arcot vághattam jobb jövőm reményében, hogy a főherceg elnevette magát és hátraszólt az ezredesemnek: "Hagyják ezt a bolond színészt!" Megmenekültem."

A színészakadémián

"(.) Az Akadémián, hogy el ne térjek, simán ment minden. Tanáraim közül különösen Ujházy és Nagy Imre kedveltek. Természetesen, drámai hősnek készültem." Nem csak tanárai, hanem a korabeli sajtó is hamar felfigyel tehetségére. 1889-ben, másodéves vizsgaelőadása alkalmával például ("Borgia Lucretia" és "Alfonz úr") a következőket írja róla a "Fővárosi Lapok" (91.szám.): "(.) Végül még Góth Sándort említjük meg, ki mindkét darabban pompásan maszkírozott szolga volt s a vígjátékban ügyesen mondta el mondókáit is. Csak másodéves lévén, még reménységgel várjuk további haladását."
Később Csiky Gergely "Jóslat" című darabjában is feltűnő sikerrel vizsgázik. Mint akadémiai növendék a Nemzeti Színház előadásain többször is játszik nagyobb szerepeket.
"(.) Első sikeres pesti fellépésem azonban nem a Vígben folyt le, ahova Ditrói Kolozsvárról később többünket felhozott magával, hanem még mint akadémiai növendék arattam "sikert" a Nemzeti Színház színpadán. "A bagdadi hercegnő" című francia szalondarabban egy inast "alakítottam". De szerepemnek, úgy látszik, kissé túlságosan nagy fontosságot tulajdonítottam, és annyira ki találtam domborítani, hogy karikatúra lett belőle. Zajosan megtapsoltak" - emlékezik vissza 1929-ben a "Délibáb" című hetilap hasábjain.

A pályakezdés esztendeje

1890-ben záróvizsgáját követően a tehetséges, fiatal művész színiakadémiai diplomával a kezében Valentin Lajos debreceni színigazgatóhoz szerződik, s egy akkor népszerű spanyol darab, Echegaray "A nagy Galeottó"-jának egyik főszerepében, Ernestó alakjában kell bemutatkoznia. A szerepet tudja, hiszen mint színinövendék már tanulta ezt a darabot.
Nagy reménykedéssel indul útnak otthonról, Budapestről. A Nyugati pályaudvar előcsarnokában meglepetésére ott találja tanárát, a Nemzeti Színház daliás hősszerelmesét és tragikusát, Nagy Imrét.
- Téged várlak. Ne válts jegyet. Én már megvettem mindkettőnknek. Gyorsvonat - első osztály. Veled utazom. Igazgatóddal levélben megállapodtam, hogy Galeottóban én játszom Don Juliánt. Én akarlak a debreceni közönség elé vezetni.
A fiatal művész valósággal szédeleg a boldogságtól, s a bemutatkozás kitűnően sikerül. Nagy Imre vezetésével lép tehát a közönség elé a huszonegy éves Góth Sándor. (Olyan kérdést pedig fel sem vetek, hogy ma mely nagynevű, sztárgázsira kacsingató színész tenné meg ezt kezdő színészpalántával.)
Sokan úgy tartják, hogy Góth elindulásának körülményei szimbolikusak szinte egész életpályájára nézve. Nem kell magát Thespis vándorkordéján rázatnia, hanem folyvást sebesen előre, sőt, mindig első osztályon! Apró kis akadályok, kudarcok előfordulnak ugyan néha, de hiszen a gyorsvonat is megáll néha nyílt pályán. Utána annál gyorsabban hozza helyre a késedelmet, és mindig célba fut.

Erdélyben

1891-92-ben Aradon játszik, majd 1892-1894-ben Temesvárott tagja a társulatnak. 1894 januárjában Kolozsvárra hívják meg, Ditrói Mór kitűnő vezetése alá, Hegedűs Gyulával, Szerémy Zoltánnal és Gál Gyulával kerül egy társulatba, ahol Rómeó szerepében aratja első sikerét. "(.) Kétévi kolozsvári működés után Pest következett. A közönség melegen búcsúzott el tőlem. Erre vall legalábbis, hogy gyűjtést indítottak, hogy valamely emléktárggyal megajándékozhassanak. Ma sem értem, miért éppen egy alumínium zsúrasztalkát nyújtottak fel a zenekarból egy, mondjuk, értékes gyűrű helyett. Oda is adtam a szobaasszonyomnak tartozásom, a több hónapi lakbérhátralék fejében." - Szegény Góthnak fogalma sincs arról, hogy akkoriban az alumínium a gyémántnál is ritkább, és felettébb drága fémnek számított. Ma platinával helyettesítik azt, amit akkoriban az alumínium jelentett, hiszen laboratóriumi körülmények között tudtak 1894-96 körül még igen csekély mennyiségben előállítani. Jellemző, hogy a méregdrága millenniumi emlékérem számozott, kevéske példányát is alumíniumból állítják elő, a többszörösen olcsóbb arany emlékéremhez képest. Húsz-harminc évvel később ezek a tompaszürke könnyűfémből készült érmek filléres semmiségekké törpülnek, a tömeges alumíniumgyártás idején. Ma senkinek sem jut eszébe, hogy ezek a kezdeti alumíniumtárgyak a platina árával vetekedő különlegességnek számítanak akkoriban. Egy millenniumi vékonyka emlékérem láttán pedig kevéssé hisszük.
Ezután Krecsányi Ignác társulatához szerződik, Pozsonyban és Budán játszanak. Vidéki működése alatt játssza Hamletet, Jagót, Lucifert, Figarót, Mizantrópot, stb.

Az első vígszínházi esztendők

Ditrói Mór az l896-ban megnyíló Vígszínházba Hegedűs Gyulával, Szerémy Zoltánnal és Gál Gyulával egyetemben őt is magával viszi. Ám kevesen tudják, hogy vígszínházi tagságának első két esztendejében nem is igen jut szóhoz a kissé elhízott Góth Sándor. Mindössze egy szerepet játszik, azt is másodszereposztásban. Fontolóra veszi még a színház elhagyását is, hiszen ekkoriban Ráthonyi Ákos és Tapolczai Dezső a két kiemelt kedvenc. Az ő árnyékukban kevés fény kerül rá. De amikor 1898-ban eljátssza Menszky Boriszt a "Mozgófényképek"-ben, rögtön utána pedig "A hálókocsi ellenőr"-ét, egy csapásra meghódítja a közönséget. Ez a Menszky Borisz kedves lengyel figura. Maleczky Vilmos operaénekestől tanulja el azt a komikus beszédmodort, amelyen akkoriban egész Pest mulat:
"- Tetszik maganjak? Maganjak adom!"
Még tán fukar, zsugori embereket is elfog az ajándékozási vágy, csak azért, hogy Góthot utánozva elmondhassák ezt a néhány szót.

Góth Sándor, az ember

Az örökké dolgozó, örökké tanuló és csak a színpadnak, a színháznak élő komoly ember egy kicsit léha, egy kicsit lump, egy kicsit kártyás és nagyon éjszakázó fiatalúrként tűnt fel, mindaddig, amíg meg nem nősült. A szép hölgyeket sem vetette meg. Olykor még a próbákról is elkésett. Ilyenkor a kollégák kórussal fogadták:
- Sándornak úgy látszik, az éjjel sok volt a d'Olga!
"És ebből a léha ifjúból, egyik napról a másikra, az a csodálatos, fegyelmezett művész vált, akihez foghatót nem ismertem" - mondja Bárdi Ödön visszaemlékezésében.
Délelőtt rendezett és a darab főszerepét próbálta - a cigarettaszünetben már fordította egy másik darab francia, vagy angol szövegét. Délután tanított és este játszott. Ha tíz perc ideje akadt két jelenet között, megint csak fordított az ügyelőpulton, vagy nyelveket tanult, igen könnyen tanulta az idegen nyelveket. Közel ötven darab fordítása fűződik a nevéhez. Nyelvtanulási ambícióit jól mutatja az a fogadalom, hogy egy olasz társulat vendégjátéka után megfogadta, hogy mire azok visszatérnek romániai turnéjukról, megtanul olaszul. Meg is tanult, legalábbis annyira, hogy jól megértette előadásukat. Amikor Jusnijjal, a Kék madár színpad szellemes direktorával összebarátkozott, aki őt állandóan Herrgottnak hívta, és akinek német konferanszait Góth fordította magyarra, a Kék madár legközelebbi vendégjátékán a német beszédet, Jusnij, és a közönség ámulatára, oroszul tolmácsolta" - emlékezik vissza Bárdi Ödön.

Góth és Góthné Kertész Ella

1904. március 15-én feleségül veszi Kertész Ellát, a Vígszínház nagynevű művésznőjét, akinek ez már a második házassága. Maga a nősülés valóban nagy változást hoz életében, hiszen egyik napról a másikra szorgalmas embert varázsol a kissé mulatós színészből. Többek sajnálatára ezzel együtt a kedves és mulatságos jó barát is éppen úgy megváltozik - törtető, és most már a felesége sikeréért is kissé erőszakoskodó, határozott céltudatos művésszé válik. Ez a művész már szalont tart, amelyben a régi jó barátok csak szerény szerepet kapnak. Rokonságba kerül Cebián grófnővel, Hubay Jenő feleségével, és a barátok úgy érzik, ettől fejébe száll a dicsőség, és ez a fajta feltörekvő "urizálás" károsan hat a kollegalitás egészséges pajtásszellemére is a színházban. Góth nősülése megszakítja régi, még Kolozsvárról gyökerező barátságát Hegedűs Gyulával is, pedig sok dologban hasonlítottak egymáshoz, sok közös élményük is összefűzte sorsukat. Pesten a kezdetek idején egy lakást is bérelt Hegedűs, Fenyvesi és Góth, sőt, nyaranta is együtt utaztak mindenfelé - örökké tréfálkozva, egymást ugratva - egy ízben még Olaszországba is.
Egy rövid időre még a színháziakat is megosztja Góthék fennhéjázása, Varsányi-Hegedűs-pártra, és Góth-pártra. Ez utóbbi a házaspárból állt, míg a másik az egész társulatból. Így azután - meséli Bárdi Ödön -, hogy magukra maradtak, leszálltak a magas paripáról, és rendeződött ez az elkülönülés is, bár a színházhoz és a kollégákhoz fűződő viszonyukat - kimondva és kimondatlanul is - ez végig befolyásolta.
Góthék harmonikus házasélete közismert az akkori sajtó és a közönség szemében egyaránt. Amely darabban játszik Góth, ott bizton számítani lehet rá, hogy megjelenik Kertész Ella is. Kritikákban is, de sajtónyilatkozataikban is együtt emlegetik őket: "A Góthék".
Ha egyiküknek gondja támad a színházi vezetéssel, ott a másikuk is lépni fog. Így történik ez 1910. január 23-án, amikor mindketten elhagyják a Vígszínházat, és a Magyar Színházhoz szerződnek. Itt, a Magyar Színházban az "Anna Karenina" című darabban kirobbanó és szenzációs sikert érnek el. Tolsztoj regényét Guiraud francia szerző dolgozza darabbá, hazai színpadra pedig Góth Sándor alkalmazza. Vronszkij grófot ő maga játssza, míg a címszerepet felesége. Góthot annyira foglalkoztatja Tolsztoj témája, hogy tizenhárom év múlva operalibrettót készít belőle. A zenét pedig rokona, Hubay Jenő írja. Az Operában ez is sikert arat.
Azután szép csendben visszaszerződnek a Vígszínházhoz ismét. Majd tíz múlva megint elhagyják rövid időre a Vígszínházat, mert 1921. április 15-től 1922. február 22-ig a Renaissance Színháznál működnek, de azután visszatérnek újra a Vígszínházhoz. Itt 1922. június 25-én lépnek ismét fel közösen a "Mérföldkövek"-ben.

Góth Sándor, a filmes úttörő

Góth Sándort a magyar filmgyártás úttörőjeként is tisztelik, hiszen az 1910-es években mint rendező a néma rövidfilmek egész sorát forgatja a Hunnia Biográf cég részére, eleinte erősen színpadias stílusban, aminek egyik oka lehetett, hogy olyan felvételeket kellett készíteniük, amelyek alkalmasak a vetítéseket megszakító helyszíni színpadi játékra, ezek az ún. filmszkeccsek akkoriban - a színpad és a mozi ötvözésének eredményeként - jelentős üzleti szegmenst képeztek.
A Hunnia Biográfról eleinte a filmszkeccsek készítésénél lehet hallani, készítenek néhány híradófilmet is, mint az augusztus huszadikai repülőnapon lezuhant Takács pilóta temetéséről, aki a magyar repüléstörténet első áldozata is egyben, majd a rákosi akadályversenyről.
Több Góth rendezte néhány rövidfilmet követően forgat két, gyermekek számára készült kisfilmet, "Az állatok barátja" és "A bűvös palack" címen. Majd 1912. május 13-án megjelenik a mozikban az első önálló, mai értelemben vett magyar játékfilmek egyike, az "Egy csók története" címmel, ezt egy hét múlva követi a "Keserű szerelem", más néven "Hunyadi János". Ám a szakadatlan versenyben, ami akkor a filmterén mutatkozik, a Projectograph vállalat "Tüzet kérek - A pesti riporter" című játékfilmje mégis előbb kerül bemutatásra, ami ilyenformán Góth és a Hunnia Biográf úttörő kezdeményezését a második-harmadik helyre szorítja vissza a kezdeti önálló magyar játékfilmgyártás elsősége terén.
Az "Egy csók története" című film jelentőségét a hazai forgalmazók utólag a Hunnia Biográf felbomlásakor látják be igazán. "Jobb az amerikaiaknál - írja a filmről később a "Pesti Hírlap", és az elragadtatás hangján szól "Az Újság" is: "(.) ma már az "Egy csók történetét" mutogatják mindazokban az országokban, ahonnét eddig csak importáltunk, de ahová eddig egy métert sem exportáltunk" - írja a büszkén mélabús visszaemlékezés a bemutatkozás után egy évvel, egyben a filmgyár működésének lassú befejezésekor. (Mozgófénykép Hiradó, 1913. március 16-án.)

Az "Egy csók története" - második önálló magyar játékfilm, 1912. május

"(.) gyakorlottságra, és kiváló rendezői érzékre vall az "Egy csók történeté"-ben Vendrey és Mészáros Giza telefonbeszélgetésének ábrázolása: a két telefonkagyló közti távolság mozgó panorámája egyenesen amerikai stílű." (Mozgókép Újság, 1912. június 1.) Bár a kritikus nem nevezi nevén, de végeredményben komoly dicséretet kap Góth mindjárt az első játékfilmjéért.
Az "Egy csók története" 500 méter hosszú film, amelyet Gervay Andor írt, és a négy főszerepet Tanay Frigyessel, Vendrey Ferenccel (a Tata) és Csortos Gyulával, illetve Csortos későbbi nejével, Mészáros Gizával láthatta a nagyérdemű, Góth Sándor rendezésében. Az akkori kritika nem szakosodott még a filmgyártásra, jobbára közhelyekkel él, és keresi a fogást, amely mentén meg tud nevezni filmes jelenségeket. Kicsit darabosan: "Az amerikai filmek stílusában tartott ötletes, hatásos dolognak" nevezi összességében a korabeli kritikus az "Egy csók története" című filmet. A második játékfilmet, a "Keserű szerelem" címűt már kicsit lehúzta a kritika. "Kevésbé sikerült, kissé drasztikus, amellett nem új téma: sokszor feldolgozták már a hashajtóval nevetségessé tett öreg szerelmes históriáját." A kritikusnak akár még igaza is lehet (a film eredetije a II. világégés során elpusztult), bár egy kicsit megkérdőjelezi a bírálat pártatlanságát az a tény, hogy a Projectograph cég, vagyis a konkurencia által fenntartott "Mozgókép Újság" hozza le az írást.
Az első két film után néhány hónap szünet következik. 1912. augusztus 23-án a "Benjamin karrierje" című film kezdi meg a sort, majd októbertől szinte hetenként jelenik meg egy-egy újabb Hunnia Biográf-film, mindegyik Góth rendezésében. A "Víg özvegy" (nem az ismert operett, hanem csak utal rá), a "Halász leánya", a "Tata mint dada" és az "Aladár a tűzoltónapon", novemberben a "Pater és a Péter", végezetül 1913 januárjában a "Csikós", a "Marhakereskedő" és a "Papagáj" című filmek követik. Van közöttük "dráma a dunai halászok életéből", "hortobágyi életkép", társadalmi dráma éppúgy, mint "biedermeyer idill", de többségében inkább egyszerű helyzetbohózat. Ezen filmek közül többen is játszik Fenyvesi Emil, Tanay Frigyes, Szerémy Zoltán partnereként, ám igazi sikere mégis Sarkady Aladárnak ("mulatságos Mokány Berci-alakot produkált") és Vendrey Tatának van, akit az újságok kritikusai a "magyar mozivilág méltán dédelgetett kedvence"-ként emlegetnek. Mindannyian beleértve Góthot is a Vígszínház tagjai, amely a Hunnia Biográf cég és a Vígszínház azonos érdekeltségéből fakad, a közös tulajdonos révén (Faludi Miklós).
Ám a Hunnia Biográf 1913 tavaszán eljut a válságközeli állapotba, annak ellenére is, hogy a nagy lendülettel elindult önálló magyar játékfilm gyártása nagy sikereket is eredményezett, mert filmjeit vásárolták és vetítették a világ számos országában. Hiszen a Góth Sándor rendezte történetek egyikét-másikát vetítik Oroszországban, sőt, még Brazíliában is.

Góth akadály, és nem előrevivő tényező a némafilm-gyártásban

Góth Sándor szerepe a Hunnia Biográf vonatkozásában rendkívül fontos és kiemelkedő tény azzal együtt is, hogy nem túl pozitív. Az 1913 közepén gyártásra kerülő két Hunnia-film esetében már kapkodásra van szükség, épp Góth rendezői bizonytalansága miatt. Az utolsó pillanatban aztán francia rendezőt szerződtetnek a film játékmesteri posztjára. A filmgyár azonban a tetszhalál állapotába kerül 1913 nyarára - és a művészi sikertelenség okát burkoltan Góth Sándornak tulajdonítja a korabeli filmesszakma. Korda Sándor, a későbbi Sir Alexander Korda így ír, Góth Sándor nevének említése nélkül: "(.) a rendezők nemcsak híján vannak a szakértelemnek, de azt hitték, hogy a színpadi rendezés szabályai állnak a mozifilmekre is. Ezenkívül hiányzik belőlük a mozirendező egy igen-igen fontos tulajdonsága, a lelemény is." (Mozgófénykép Hiradó, 1913. május 11.)
1913 nyarán úgy tűnt, van remény a cég megmentésére, legalábbis Faludi Miklós nyilatkozatai alapján erre lehetett következtetni, ám a nyilatkozatot nem követte a befektetők rohama, így a cég több filmet forgatni nem tudott, csak névleg állt fent, de viszonylag hamar, 1915. október 23-án sor került a működő cégek közül való hivatalos törlésre is.
Góth később is szerepet vállal filmekben, de többé nem rendez. Szerepel 1930-ban a Párizsban készülő két magyar verziójú produkcióban (Az orvos titka, Kacagó asszony), amely filmek voltaképpen hangosfilm-gyártásunk kezdetét jelentik. A hangosfilmek idején viszont többnyire karakterszerepeket játszik, de ennél sokkal többet jelentő művészi lehetőség közelébe sem kerül, ami talán igen bántja az egyébként színpadi sikereire méltán oly büszke színészt.

Góth Sándor, a művész

Góth Sándor az akkori fővárosi színházi kultúrának népszerű és jelentős alakja. Sokoldalú színész, kitűnő színházi rendező, finom műfordító, nagy eredményeket elérő tanár (legkiválóbb tanítványa Darvas Lili) és sokoldalúan művelt ember. Góth Sándor mint vígjátéki és bohózati színész az élénk, különösen a részletmunkában gazdag fantáziájú színpadi művészek fajtájából való, színészi eszközeiben ízlésesen mértéktartó, és bámulatosan fejlett beszédtechnikája legendás. Ugyanakkor minden alakításából férfias szeretetreméltóság sugárzik.
Nem magas növésű termet, de eleven mozgású, tágra nyílt szemű, kitűnő színpadi jelenség. Beszéde rendkívül értelmes, világosan tagolt, mégis vágtató iramú. A kissé kényelmes magyar színpadi beszéd meggyorsításában történeti érdemei vannak. E tekintetben Náday Ferenc és Ódry Árpád közé kell helyezni, ha időrendet akarunk megállapítani. A dikció egyéb sajátságai tekintetében Góth Sándor az akkortájt vígszínházinak nevezett közvetlen modort követi. A mindennapi társalgást mímelendő, Hegedűs Gyulával együtt szívesen állnak meg röpke gondolkozási szünetre - még az azonos értelmű szavak között is -, sőt, egy-egy kötőszót ismételnek is. A Vígszínháznak akkor tömegével játszott francia bohózataiban ez a beszédstílus megállja a helyét. Hogy azután epigonjaiknak alkalmazásában ez a módszer túlzottan is kivirágzik, sőt, már-már banálissá válik, arról sem Hegedűs, sem Góth nem tehet. Góth esetében a különös az, hogy a szavaló Nagy Imrének tanítványa miképpen tudott erre a stílusra áttérni.
Ám emelkedettebb hangú szerepben ő sem él ezzel a móddal. A század első évtizedében a Vígszínház Oscar Wilde "Salomé"-ját hozza színre, s ő adja Johanant, széles terítésű beszéddel, stilizált hangoztatással.
Egyszer együtt játszik Jászai Marival, a régi stílus nagy képviselőjével, aki a Nemzetiből egy évre átszerződik a Vígszínházhoz. Verga ízig-vérig verista darabja, a paraszttárgyú "Nőstényfarkas" kerül színre. A címszerepet, egy forróvérű szicíliai parasztasszonyt, Jászai játssza, míg a vejét a fiatal Góth Sándor. A nőstényfarkas elcsábítja. Pokollá teszi családi életét, s végül a vő fejszével agyonvágja anyósát. Jászai Mari hátborzongató erejű a szerepben, de beszéde és egész játékstílusa nem vág a darab naturalista jellegéhez. Viszont sokan úgy tartják a kollégák körében, hogy Góth Sándor akkor megközelíti őt erőben, stílusa pedig összhangban áll a paraszttragédia stílusával.

Milyen az a "Góth-stílus"?

Szász Zoltán így jellemzi Góth Sándor művészetét még 1930-ban:
"Rám Góth mindig mint az akarat megtestesülése hatott. Ez a virulóan egészséges, mozgékony és mégis nyugodt, finom és mégis erőteljes összbenyomású ember mindig valami készen felszerelt, a legnagyobb sebességeket magában hordó motort juttat eszembe, egy autót vagy repülőgépet, mely elegánsan, kicsiszoltan, nyugodtan áll a helyén, de belsejében hatalmas, biztosan működő erőket rejt s ha megindul, biztosan és ellenállhatatlanul száll a céljai felé. A Góth Sándor nevű motort azonban nem benzin vagy villamosság fűti és viszi, hanem egy mindennél finomabb és hatalmasabb erő: az ész. Góth a színpadon és az életben egyaránt ész-ember, ami - tekintve, hogy a színészek legnagyobb része úgy az életben, mint a színpadon inkább az ötleteknek és indulatoknak rabja, inkább szív- vagy ideg- vagy testiség-ember - nem jelentéktelen dolog."
Csodálatos memóriájáról messze híres volt kollégái között, már csak azért is, mert a súgónak még a próbák során sem volt szabad súgnia, annyira kifogástalanul tudta mindig nem csak a szerepét, hanem az egész darabot.
A Vígszínház 30 éves jubileuma alkalmából e színházban több évtizeden át kifejtett, művészi sikerekben gazdag munkásságáért kormányzói elismerésben részesül, s bár már testben-lélekben megtörten, de a színház 40 éves évfordulóján is részt vesz a háború után.

Nevezetes Góth-alakítások

Egy idő után többen is mondogatják, hogy át kellene térnie a tragikus színű szerepekre, de nem teszi, nem is teheti, hiszen a Vígszínház akkori műsora főképpen vígjátéki és bohózati feladatokra épít esetében. Eleven mozgása, szédületes iramú beszéde, és játékötletekben való gazdagsága jól illik ehhez a műfajhoz. Rendszerint keres az ábrázolt alak számára valami furcsa, de jellegzetes szokást. Valami visszatérő mozdulatot, valami kiejtésbeli különösséget, s ezzel kacagtató hatást tud kelteni.
Nehéz volna valamennyi vígjátéki nagy szerepét felsorolni. Csak a legkiválóbb álljon itt. Flers, Caillavet és Arene többször felújított politikai szatírájában, "A király"-ban ő játszotta Bourdiert, a törtető képviselőt. Változatos színekben pompázó alakítás ez - ahol a szituáció megengedi -, kíméletlen fölény jellemzi az alakot, ahol az opportunitás, a képmutatás egyik jellegzetes formája Elejétől a végéig valami önteltség, valami bornírtság árad a Góth megformálta alakból.
Hatalmas sikert arat Bernstein francia szerző komoly tárgyú darabjaiban, a "Baccarat"-ban és "A tolvaj"-ban is. Nem valami tartalmas mondanivalójú színművek ezek, de boszorkányos technikájukkal és izgalmas meséjükkel elvarázsolják az akkori közönséget, amely lélegzet-visszafojtva követi a cselekmény fordulatait. A pompás bernsteini technika nagyszerű színpadi megjelenítőre akad Góth Sándorban. Segítségére siet ebben a színház ragyogó együttese, kiváltképp pedig Góthné Kertész Ella, a szintén igen jeles művésznő. "A tolvaj" című darab hosszú második felvonása pusztán kettejük között játszott. Olyan idegkorbácsoló izgalmat tudnak a színpadra teremteni, hogy a közönség minden előadáson áttapsolja a második és harmadik felvonás közötti szünetet.
Nagyon otthon érzi magát Góth a Molnár Ferenc-darabokban, "A doktor úr"-ban, az "Olympiá"-ban, "Az ismeretlen lány"-ban, de legkivált az "Egy-kettő-három"-ban, amelynek a szerzőtől kívánt szélvésziramát teljesen megvalósítja, s ebbe az iramba magával tudta ragadni játszótársait is.
Bravúros alakítása Pirandello "Hat szerep keres egy szerzőt" című darabjában az igazgató-rendező. A vígből a komolyba, a realitásból az irreális groteszkbe való átcsapásokat mesterien valósítja meg. A rendezőből afféle aprólékos játékmestert formál, aki nem csak útbaigazításokkal vezeti a színészt, hanem el is játssza előtte, amit kíván. S aki elolvassa az első előadásról fennmaradt súgópéldányt, egy Góthra jellemző néhány sor betoldást talál benne. Rendezője szájába az olasz szerző csak játék- és mozdulatutasításokat ad, de Góth ezzel nem elégszik meg, s beleír efféléket: "A szavakat ne nyelje be". A beszédművész Góthnak nagyon drága volt a helyes színpadi hangoztatás, és ezen betoldásokat valószínű maga a szerző, Pirandello is elfogadta volna.

Sikerek és bukások, magasztalások és gúny.

Nagy bukást csak egy feladata szenvedett. A Nemzeti Színház "Faust"-előadásán ő játssza akkoriban Mefisztofelészt. Már kissé köpcös alakja sem illik a szerephez. És stílusa, amely akkor már teljesen realistává konzerválódott, meg éppen nem. A mefisztói kópéságot kitűnően eljátssza, de a kópéságon átvillódzó démoniságot egyáltalán nem. Nem hisszük el neki, hogy ő az a Szellem, ő a nagy Egésznek az a Része, amely mindig rosszat akar, és mindig jót idéz föl. Nagy virtuozitása azonban ebben a szerepben is többször megcsillan.
S ha már leírtuk ezt a szót: virtuóz, hadd említsük meg, hogy színházi körökben újra meg újra felbukkan vele szemben az a megállapítás, hogy inkább virtuóz, mint igazi művész, hogy több benne a művesség, mint a művészet. Ebből talán annyi igaz is, hogy az érzelmesség, a kedély melegsége, a líra heve hiányzik belőle. De ezzel szemben mesterségtudása már olyan magas volt, hivatástudata olyan hőfokú, pályája iránt való lelkesedése olyan lobogó, hogy ezek együtt igenis a művészet magasságába viszik.
Általában tisztelik is, de akadnak, akik ebbe a tiszteletbe gonoszkodó tréfák kíséretében valami megrovást is vegyítenek. Háta mögött felróják "előkelősködését". Sokat ad a társas érintkezés formáira, de ezzel senkit sem sért, s modora kifogástalan. És talán azt csak nem lehet rossz néven venni tőle, hogy szeret, és kitűnően tud lovagolni, s hogy reggelenként - nyilván az elhízás ellen - a Vérmezőt többször körüllovagolja.

Góth Sándor, a műfordító

A színjátszáson kívül szenvedélye az írás és a műfordítás. Jól beszél franciául, és tömérdek francia darabot ültet át magyarra. Fordításainak fő érdeme, hogy könnyen beszélhetők, közvetlen mondatokat adnak a színész szájába. Eredetinek számító darabjai közül hadd álljon itt kettő. Ő segít Pásztor Árpádnak a "Vengerkák" című regényéből színművet formálni, valamint Relle Pálnak Móra Ferenc "Ének a búzamezőkről" című elbeszélő művéből színdarabot alkotni, amelynek a filmváltozatánál is jelentős segítséget ad.
Írói és színészi ideálja, és valósággal rajongott költője Moliere. Életét apróra tanulmányozza évtizedeken keresztül, s e tanulmány eredménye a II. világháború alatt keletkező kis életrajzféle mű: amely szerzői magánkiadásban "Ha Moliere naplót írt volna" címmel jelent meg - a kötet német fordításban is napvilágot látott. Góth több mint húsz darabot fordított le Moliere-től. Nyomtatásig azonban ezek nem jutottak el, csak kéziratban maradtak fenn. A közben kitört új háború, és a törvények szabta némaság, nem teszi lehetővé a publikációt. Inkább az életben maradás napi küzdelme kerül előtérbe, a hétköznapivá süllyedt faji gyűlölet, a művészet egészének háttérbe szorulása a háború szívszorító eseményeinek sodrában. Akik olvashatták fordításainak kéziratait, úgy tartják, hogy a verses vígjátékok szövege kissé laza ritmusú, de a prózában fordítottak fordulatos, jól érthető, kitűnően játszható magyar nyelven szólnak, igazi színpadi alkotások ezek, csupán a port kéne letörölni róluk, és elővenni, játszani.
Góth Sándor szeretett volna sok Moliere-hőst alakítani, igazi Moliere-színésszé válni, de sajnos pályafutása során csak kétszer jut Moliere-szerephez, a pályája kezdetén és végén. Mint fiatal színész Kolozsvárott a "Misantrope" főszerepét játssza, és mint öreg színész a Nemzeti Színházban "A tudós nők" Trissotinjét. Ennek a diadalokban gazdag, zökkenőmentes színészi életpályának teljességéhez - sokan úgy tartják - egyedül csak Moliere-szerepek sora hiányzott.

Egy legenda léket kap.

Góth és Góthné házasságának legendáját Kertész Ella szomorú halála zárta le egy időre még 1936-ban, és ez a hamvadó legenda újjáéledt akkor, amikor az idő a nagyszerű asszony halálának egyéves évfordulójához érkezett. Nyomtatott meghívó emlékeztette a barátokat, ismerősöket a szomorú ünnepre. Ez a bensőséges ünnepség évről évre megismétlődött, és évről évre egyre kevesebbeket érintett meg a részvétlátogatás ténye. Góth hosszú időt töltött a temetőben, míg egy nap rá kellett ébrednie, egyedül maradt a szép síremlék árnyékában.
Túl azon, hogy Góth 1939 után nem léphet színpadra, és a szörnyű idők őt magát is megtörik, mégis némi Góth-féle szándékos, kissé rámenős reklám-ízt éreznek a barátok, ismerősök az évfordulók kapcsán. Mintha egy kicsit arról is szólna a dolog: itt vagyok én, még élek - bár nem léphetek most színpadra - számítsatok még azért rám, mert igenis vagyok.
Sokak számára meglepő fordulat, hogy a legendás Góth házaspár magára maradt tagja, Sándor a háború után hetvenhat éves korában nőül veszi a huszonöt esztendős, csinos, szőke gépírókisasszonyt, azt a lányt, aki a háború és az ostrom ideje alatt féltő gondját viseli, bearanyozza a szomorú magány esztendeit, és akinek diktálja Moliere-fordításait. Kétségkívül megérdemli a fénylő művésznevet, amellyel a neves színész megajándékozza, ám mégis sokan visszásnak érzik a dolgot. Bárdi Ödön, a közeli barát úgy fogalmaz: "Ránk mégis úgy hatott ez a házasság, mintha Ferenc József leborotváltatta volna mindenki által ismert császárszakállát." Többen érzik úgy akkoriban, hogy ettől a házasságtól léket kapott a legenda.

Egy boldog és szabad esztendő a háború után

A háború megviseli szervezetét, idegeit egyaránt. Lesoványodva, kissé meggyengült fizikai állapotban kerül ismét színpadra. De munkatempója mit sem változott az évek során. 1945-ben a Medgyaszay, majd az 1945-ös év őszétől a Belvárosi Színházban játszik, ahol tanítványai körében rendezői feladatokat is ellát, sőt, még 1946 elején fellép a Fővárosi Operettszínházban is. 1946 késő tavaszán még a Pesti Színházban színre visz darabot, magántanítványai oktatása mellett. Nyáron színpadon játszik - több helyen is - majd a Vígszínház 40 éves évfordulójának ünnepségein egyike ő nagy a díszvendégeknek, úgy is, mint alapító színésze a háznak. Aztán hirtelen, de nem váratlanul kórházba kerül. Már sokadjára, de ezúttal végleg. Baja egyre inkább hatalmába keríti szervezetét, törékeny testét.

Budai szanatóriumban.

Somló István, a kolléga, a pályatárs - aki mestereként tekint Góth Sándorra - látogatja meg utoljára, halála előtti utolsó estéjén, a Farkasréti temető közelében lévő szanatórium elhagyatott és magányos szobájában. "A véletlen úgy hozta, hogy én voltam az utolsó látogató Góth Sándor betegágyánál. Szombati napon, a hajnali órákban lélegzett utoljára, és én pénteken a késő esti órákban búcsúztam el tőle. (.) Erre a szerepre - az utolsóra - igényesebben készült Sándor, mint bármilyen másra. Festék semmi. Egy-két alig elrajzolt vonás, néhány hosszúkás, véres karcolás a mellén. De nem tűtől, vagy körömtől, mint azt felületes szemlélődő gondolhatná, hanem a vészesen megfogyatkozott vörösvérsejtek erőszakos elhelyezkedése következtében. Az árulkodó jelek valamilyen nagyszabású összefoglalást sejtettek: az igényes, rátarti művész gondos szűrését, aki sok száz szereparzenáljából most már a halhatatlanságnak válogat.
(.) Ugyan ki fogja elhinni, hogy amikor az orbánc alattomos baktériuma elkezdte hatalmas szervezete porlasztását, és az első vérátömlesztés és hidegrázás után kezelőorvosa meglátogatta, legnagyobb meglepetésére szemüveggel a szemén találta ágyában. Dolgozott. Egy angol színdarab fordításának korrekciójával foglalatoskodott. Ki fogja elhinni, aki nem ismerte örökös mozgását, örökös tevékenykedését. Még felvonások alatt, tíz-tizenöt perces jelenetszünetekben is az öltözőjében rendezőpéldányt javított, vagy éppen egy francia vígjáték oldalát fordította. Aki éveket élt vele együtt a Vígszínház falai között, látta és tudta, hogy gazdag és a sors kegyelméből elég hosszú életét nem vesztegette haszontalan dolgokra.
(.) Rózsaszínű írisze alatt, melyen már egy új világ bánata nedvedzett, könnycseppszerű gyülekezést láttam. És ekkor. mint aki eddig egy hálátlan, nem neki való szerepben feszengett, egyszerre eldobta a "felvett" hangot, és halkan a legtermészetesebb sajátjával, lassan, értelmesen és világosan ezt mondotta:
- Hát te most elmégysz. Szervusz.
És elmentem. Én mentem el annak a világnak pereméről, ahol ő azóta megkezdte ellenőrizhetetlen szereplését" - 1946. szeptember közepe, Somló István.
Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Góth Sándor. Ők voltak az első nagy Vígszínház három oszlopa. "Most kidőlt a harmadik is" - írja akkoriban Bárdi Ödön.
Kidőlt ugyan, de a vígszínházi oszlopokat ma már mások tartják, éppúgy, mint az utána jövő generáció tette ezt, és ez a folyamatosság az, ami engedi Góth, Hegedűs és Varsányi szellemét tovább életben tartani ma is.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István
Digitalizálás: Dr. Vasass Veronika, Madarász Anna
Korrektor: Dévényi Ildikó
Copyright - 2008 - www. szineszkonyvtar. hu



© 2003 www.szineszkonyvtar.hu