Kacsóh Pongrác

Életrajz
Szinapszis
Művei
Foto
Szakirodalom

Kacsóh Pongrác zeneszerző, zenepedagógus, tanár

Született:
1873. december 15. Budapest, Magyarország
Elhunyt:
1923. december 18. Budapest, Magyarország


Életrajza:

Adatok:
1892 - 1896 - a kolozsvári egyetem természettudományi karán hallgató
1896 - bölcsészdoktori diplomát szerez Kolozsvárott
1898 - 1909 - Budapesten matematika-fizika szakos tanár
1903 - 1905 - Zenevilág című szakmai folyóirat munkatársa, majd szerkesztője
1904 júliusában - megbízást kap Bakonyi Károlytól a "János vitéz" megzenésítésére
1904. november 18. - a "János vitéz" bemutatója a Király Színházban, 689 estén játsszák
1906. november 21. - bemutatják "Rákóczi" című dalművét a Király Színházban
1907 - 1918 - prózai darabokhoz ír kísérőzenéket (többnyire a Vígszínháznak)
1908 - "Mary-Anne" című daljátékának bemutatója
1909 - 1912 - Kecskeméten a főreáliskola igazgatója
1912 - 1923 - Budapesten él
1912 - 1922 - a fővárosi közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatója
1909 - megírja zenepedagógiai könyvét: A zene fejlődéstörténete címmel
1918 - befejezi a "Dorottya" című daljátékát (kéziratban marad)
1912 - 1923 - a székesfőváros zenei szakelőadója, sokáig a Székesfővárosi Énekkar vezetője, az Országos Dalosszövetség igazgatója, valamint az Országos Zenészszövetség elnöke
1923 - halála - éppen csak elmúlt 50 éves
1929 - "Dorottya" című daljátékának posthumus bemutatója
1931 - Buttkay Ákos átdolgozza operává a "János vitéz"-t

Összefoglaló

Talán még ma sem veszünk tudomást Kacsóh igazi nagyságáról. Nem ismerjük-e eléggé a zseniális zeneírót, aki zenei lapokban és napilapokban harcol, küzd az igaz tudásért, aki rendkívüli éleslátással szinte elsőnek fedezi fel Bartókot (akit akkor még teljes értetlenség vesz körül)? Külföldet járja, és tanulmányozza ott az énekoktatást, hogy aztán hazaérkezve megváltoztassa a magyar énektanítást, de legalábbis változást idézzen elő írásaival, személyes kiállásával. Kacsóhról leginkább csak azt tudjuk, hogy ő írta a "János vitéz"-t. Pesten születik, majd édesapja áthelyeztetése miatt Kolozsvárra kerül, iskoláit is itt végzi, mint a református lyceum növendéke. Középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvári konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanul, sőt, a zeneelmélet elemeire maga Farkas Ödön, a konzervatórium igazgatója, az ismert kiváló magyar zeneszerző tanítja. Egyetemi tanulmányai után fizika és matematika tanár Budapesten. Diákjainak egy háromfelvonásos dalművet szerez, amelynek iskolai bemutatójára elhívja régi barátait is, akik a látottak alapján megbízzák a "János vitéz" zenéjének megkomponálásával. A premieren egy csapásra országos hírű zeneköltővé válik a tanár úr, és neve örökre bekerül a hazai nagyságok panoptikumába. Csak a Király Színházban játsszák 689 előadásban. A "János vitéz" elsöprő sikerét későbbi művei sohasem érik el. Hivatali alkalmazott, 1912-től a székesfőváros zenei szakelőadója, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatója, hosszú ideig a Székesfővárosi Énekkar vezetője, az Országos Dalosszövetség igazgatója, valamint az Országos Zenészszövetség elnöke. Három nappal éli túl az ötvenedik születésnapját. Korai halála kettészeli gyönyörű ívű zenei karrierjét, de legelső színpadi daljátéksikere, a "János vitéz" örökre halhatatlanná teszi nevét.

Életrajza

Kacsóh életéről számol be kortársa, Szabados Béla, de hozzáteszi: "gyerekkoráról, zenei hajlamának első megnyilatkozásáról kevés adatunk van".
Kacsóh Pongrác Budapesten született, 1873. december 15-én. Édesatyja a Magyar Államvasutak főtisztviselője, s nem sokkal a kis Pongrác születése után Kolozsvárra áthelyeztetik, és az ottani államvasúti üzletvezetőség kötelékében teljesít szolgálatot. A család tehát Kolozsvárra kerül. Így természetes, hogy amikor eljön az idő, iskolai tanulmányait is Kolozsváron végzi mint a református lyceum növendéke. Jó tanuló, s tanárainak is hamar feltűnik a serdülő gyermek kivételes akaratereje, éles megfigyelőképessége. Középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvári konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanul, sőt, a zeneelmélet elemeire maga Farkas Ödön, a konzervatórium igazgatója, az ismert kiváló magyar zeneszerző tanítja.

Kacsóh, az egyetemista

Kitűnő szervező-talentumáról is bizonyságot tesz azzal, hogy a lyceum növendékei körében iskolai zenekart szervez, s azt több alkalommal maga vezeti. Hajlamait követve, a középiskola elvégzése után a tanári pályát választja élete céljául. A kolozsvári egyetemen a bölcsészeti fakultás hallgatója lesz, s bölcsészetdoktori oklevelét a természettudományi szakon - summa cum laude - 1896. június 13-án szerzi meg. Nehéz és komoly egyetemi stúdiumai idején sem hanyagolja el azonban zenei tanulmányait. A zene iránt táplált rajongó szeretete arra ösztönzi, hogy magát ebben az irányban is tovább képezze. Lelkesedéssel tanulmányozza a nagy mesterek örökbecsű műveit, s mint ahogy a történelmi emlékekben gazdag Kolozsvár patinás falai között megtelik a lelke az izzó magyarság érzéseivel, úgy szívja magába Beethoven szonátáiból és szimfóniáiból a klasszikusok tiszteletét is.
"... sokszor hallottam tőle, hogy elfáradva a legnehezebb matematikai problémák fejtegetései közben, üdülést és felfrissülést csak egy-egy örök életű zenemű eljátszásában talált" - mondja kortársa, jó ismerője, Szabados Béla. Az egzisztencia megteremtésének gondjai később sem téríthetik el a művészettől, a zene iránt érzett rajongó szeretete állandóan ott parázslik minden szépért hevülő ifjú szívében.

Kacsóh tanár úr

1897. szeptember 15-én Kacsóh Pongrác tanári oklevelet kap, s ennek alapján rövidesen - 1898-ban - visszatérve a fővárosba - megkezdi tanári működését Budapesten, a Vlll. kerületi. állami főgimnáziumnál. Mint mindenbe, amivel foglalkozik, Kacsóh új hivatásába, a pedagógiai munkájába is teljes lelkesedését viszi bele. Mondják, hogy diákjaival szemben igen szigorú, és következetes tanár, szigorúsága azonban főleg a tunya, sablonos gondolkodás, az önmagáért való rendbontás és a nyegle fegyelmezetlenség ellen irányul. Diákjai szerint érthetően, logikusan érvelve, szemléletesen oktat, a házi feladatokat, diákmunkákat könyörtelenül "bevasalja", a lustasággal szemben nem elnéző. Sok diák - akinek felkelti érdeklődését a nehéz egzakt tudományok iránt - kifejezetten lelkesedik érte. A szorgalom, a rendszeres munkavégzés viszont olyan erény, amelyet Kacsóh tanár úr kellőképpen értékel.

Kacsóh zenei érdeklődése újjáéled

Erre az időpontra esnek Kacsóh tudományos dolgozatai, értekezései, amelyek a szak-, és tudományos körök figyelmét a fiatal pedagógusra irányítják, ugyanakkor, és a fentiekkel szinte egy időben zenei érdeklődése is új lendületet vesz.
Állandó látogatója a hangversenyeknek, az Operának, aktív részese a főváros zenei életének, ráadásul a legszűkebb baráti körben már egy-egy kompozíciója is elismerést arat. E szerény sikerek zenei képzettségének, tudásának tökéletesítésére ösztönzik.
A zeneszerzés iránti érdeklődése vezeti el oda, hogy korábbi zenetanulmányokkal kiegészülő ösztönös tehetségét tovább képezve, magánúton az elméleti zenei tudását tökéletesítse. Baráti közvetítéssel jut el Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanárhoz, és tanulmányokat folytat az ő vezetése mellett. Gyakorlati tapasztalatainak gyarapítása végett viszont zenetanári állást vállal a Málnai-féle, akkor ismert leánynevelő intézetben. Az állandó zenei foglalkozás csakhamar kibontakozásra juttatja Kacsóh Pongrác igazi hivatását. Komoly és kitartó zenei tanulmányai hatására megérlelődik benne, és lassan kikristályosodik talentuma.

Kacsóh elindul a zenei pályán

Egy iskolai színielőadásra, a Málnai-féle intézet növendékei részére, "Csipkerózsika" címmel daljátékot ír. A bemutatóra elhívja néhány barátját és ismerősét, aminek kapcsán magára vonja Bakonyi Károly, Huszka Jenő, és általuk a Király Színház igazgatója, Beöthy László figyelmét is.
Huszka Jenőt, a modern hazai operett egyik első, hanem épp a legelső tagját még az egyetemről ismeri egyébiránt; amikor Kacsóh a szegedi egyetem egy-egy szemeszterére átjárt, ott ismerkedett meg a szegedi jogászhallgató Huszkával, pontosabban Huszka húgával és annak férjével, Klimkó Istvánnal. A Huszka-házban gyakoriak a hangversenyek és a baráti összejövetelek, itt számos alkalommal zongorázik Huszka és Kacsóh együtt. Jó zenésznek tartja Huszka Kacsóht, és kapcsolatuk - még ha laza szálon is, de - később is tovább fut, Budapesten is gyakorta találkoznak. Huszka nyomon követi Gráci sorsát, bár Kacsóh tanári állása miatt eleinte nem mint kollégára, hanem mint régi szegedi ismerősre tekint. Véleménye és álláspontja akkor változik meg jelentősen, amikor Gráci szíves meghívásának eleget téve közös barátjukkal, Bakonyi Károllyal elmennek az iskolai bemutatóra. A "Csipkerózsika" zenéjének keresetlen magyarsága, mezei virágokhoz hasonló harmatos üdesége megnyeri a kényes ízlésű színházi szakemberek tetszését. Egyébiránt Bakonyi Karcsit is régről ismeri Kacsóh, szintén a szegedi Huszka-házból.

A "János vitéz" előzménye

Huszka Jenő és Bakonyi megírják a "Bob herceg" című kirobbanó sikerű operettjüket, és nagy szériát ígérő darab közeledik a századik előadáshoz a Király Színházban, amikor Gráci tollából egy beharangozót olvasni a zenei újságban: "...felhívjuk olvasóink figyelmét a Népszínház következő újdonságára, a "Kínai mézeshetek" című operettre, amelynek főszereplője mindannyiunk kedvence, Küry Klára..."
Hogy Kacsóh cikke hatott kedvezőtlenül a színház vezérkarára vagy csak véletlenek egybeesése, ma már nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a 100. előadás után a "Bob herceg"-et - sikere teljében - leveszik a műsorról. Huszkát és Bakonyit érzékenyen érinti, megbántódnak, mert a cikknek tulajdonítják, hogy leveszik darabjukat a műsorról, és különösen bánkódnak, hogy Kacsóh a cikk szerzője. Csak később tudják meg, hogy hátsó szándék nélküli az ügy, egyszerűen arról van szó, hogy Kacsóh "rajong" Küry Kláráért...
Bakonyi második - immáron nagy jelentőségű közös operettjükre gondolva - elkészíti Petőfi "János vitéz"-ének operett-librettóját. Huszka ez idő alatt "Aranyvirág" című operettjével van elfoglalva, majd a bemutatók izgalma köti le. Közben érkezik barátja és szerzőtársa megkeresése, hogy szerezzen muzsikát a "János vitéz"-re. Huszka fiókba teszi a szövegkönyvet, amelyhez időközben már Heltai Jenő egy-két dalnyi verset is ír. Az "Aranyvirág" körüli események foglalják le figyelmét, amikor Bakonyi többszöri figyelmeztetése ellenére sincs változás a "János vitéz" körül. Huszka átfutja ugyan a szövegkönyvet, de magára nézve nem lát benne fantáziát, húzza az időt. Bakonyi egy napon a librettó átadására szólítja fel, Huszka pedig sűrű bocsánatkérés közepette visszaadja a fiókban rekedt művet.
Bakonyi külön köröket fut, persze barátságukat ez az incidens nem befolyásolja. Sztojanovits Jenőt kéri fel a zene megkomponálására. Sztojanovits nagy tekintélyű zeneszerző, jó muzsikus, de a darabhoz írt zenéje mégsem nyeri el Bakonyi tetszését. Az ügy annál is kínosabb, mert hosszú heteket foglalkozott már vele, és majdnem kész, amikor Bakonyi visszavonja a megbízatást. Ismét Huszkához fordul, hogy veselkedjék már neki, hisz ebből nagy sikert lehet kovácsolni. Huszka vonakodik, bár már tetszik neki az ötlet, különösen Heltai népdalszerűen csengő verse kelti fel érdeklődését. Ugyanakkor jól ismeri Sztojanovitsot, nem szeretne vele konfrontálódni. "Hidd el, lenne kedvem hozzá - mondja Huszka Bakonyinak -, de Sztojanovits kitűnő muzsikus, jó barátom is, dolgozott már a darabon, beleélte magát. Én sem örülnék, ha velem ilyesmi történne..."
Abban az időben érkezik Kacsóh iskolai bemutatójának a meghívója, s mindketten elmennek a zenés háromfelvonásos mesejáték bemutatójára.

Nehéz Bakonyit meggyőzni...

Kicsit neheztelnek ugyan Kacsóhra a "Bob herceg"-ügy miatt, de a felcsendülő muzsika hatására pillanatok alatt a régi jó barátság bársonyos melegségével lelkesednek Kacsóh zenéje iránt, elfeledve minden korábbi bosszúságot.
"Nagyon tehetséges, eredeti magyaros ízű muzsika - mondja Huszka Bakonyinak. - Te, Karcsi, tudod, mit gondoltam? Ez a Gráci remekül megzenésíthetné a "János vitéz"-t. Ő talán nem ismeri Sztojanovitsot, s így nem lehetnek lelkiismereti aggályai. A muzsikájában pedig van valami elbűvölő népies íz, egyszerűség, ami remekül illik a darabodhoz. Még ebből a mesejátékból is át lehetne szinte minden változtatás nélkül venni egy-két számot... - Szóval, Te nem vállalod? - kérdi Bakonyi. - Lásd be, hogy nem tehetem. De próbálkozz meg Grácival, s ha nem megy, majd kieszelek valamit. De szerintem menni fog!" - emlékezik vissza Huszka Jenő a "Csipkerózsika" bemutatójára. Ki írhatná le Kacsóh határtalan örömét, amikor a nem remélt kitüntető megbízást kapja!

A bemutató körülményei

A "János vitéz" bemutatójának kellemesen megágyaz Huszka és Bakonyi "Bob herceg"-sikere. Beöthy bízik Bakonyiék jó megérzésében, ráadásul neki is teszik a darab, fantáziát lát benne, és nagy sikert sejtet a sok-sok betétdal... Elmondható ugyanakkor, hogy az isten is a "János vitéz" bemutatására érlelte meg az időt!
1904 őszén az ellenzéki pártok komoly ideológiai rohamra készülnek a királyhű kormánypárt ellen, mindenáron meg akarják buktatni a Tisza-kormányt. A Függetlenségi Párt programját a 1848-as eszmék éltetik, és meg kívánják teremteni a független Magyarországot, a Monarchia felmondásával, elszakadva Ausztriától. "Lerázni Bécs igáját" a jelszó. Ezzel a politikai hátszéllel kialakul az a szemlélet, mely szerint minden utálatos, ami külföldi, és minden kedves, ami hazai, legyen szó konkrét termékről, vagy szellemi termékről. Fedák a főszerepet adja a darabban, miközben maga is a Bárd-kiadó pultjánál állva dedikálja a "János vitéz" kottáit, és a közben népszerűsíti a tulipán jelvényt, amely annak bizonyítása, hogy az illető nem vásárol külföldi árut. No hát, Fedák e mozgalom élére áll... talán érdemes megjegyezni, hogy Fedák is a szegedi Huszka-ház gyakori vendége egykor, és innen fogva mind Bakonyit, mind Huszkát, mind pedig a tanár urat, Kacsóht gyereklány kora óta ismeri. Ez utóbbit később letagadja, és jó néhány évvel később őszinte megdöbbenésének ad hangot a "János vitéz" próbáinak elején, hogy egy ismeretlen kezdő darabjában őt fel meri valaki léptetni...

Elkészül a mű...

Kacsóh 5 hónap alatt, tehát a legjobbkor készül el a "János vitéz"-zel. A zenét elsőként Huszka zongoráján játssza el, kikérve a jó barát és a neves szakember véleményét. Huszkát őszintén megindítja Gráci dallamainak szívhez szóló egyszerűsége, és az ízig-vérig magyaros melódiák. Bár őszinte kritikaként megfogalmazza, hogy hiányoznak a hangszerelésből a dalok, a kettősök, együttesek meleg hangszínei, s a bensőséges hangulat. Kacsóh talán irigységnek véli Huszka kritikáját, és úgy gondolja, hogy talán a féltékenység beszél belőle. Azután a gyakorlat bizonyít, a próbák során Konti karmester szembesíti a valóval, és a zenekar feje olyan nyomatékkal ad hangot véleményének, hogy a végén Beöthy újrahangszerelteti Vincze Zsigmonddal a darab jelentős részét. A darab talán épp ezért is kirobbanó siker, és percek alatt országos hírű zeneszerzőt csinál a tanár úrból, és olyan légkörben zajlik, hogy például az ellenzéki Zichy Jenő gróf egy parlamenti szék letört lábával érkezik a Király Színházba - ugyanis aznap bukott meg a Tisza-kormány. Amíg Pesten tomboló siker a "János vitéz", addig Bécsben a király fogadja a három ellenzéki párt legmagasabb rangú képviselő urainak küldöttségét, akik az audiencián megpróbálják kijárni Ferenc Józsefnél, hogy legalább a közös hadsereg honi osztagaiban engedélyezze a magyar vezényszavak használatát. "Az urak pedig egyszer és mindenkorra vegyék tudomásul, hogy erről pedig szó nem lehet" - hangzik a fenséges dörgedelem a bécsi Burgban.
A dalok verseit egyébiránt Heltai Jenő írja, aki aggodalmának ad hangot, hogy egy ismeretlen zeneszerző dallamaihoz verset írni elég nagy rizikó neki. Bakonyi habozás nélkül benyúl a kabátzsebébe, és a nála lévő hatszáz koronáért örök áron megveszi a verseket a darab számára. Heltai megnyugszik, hogy bukás esetén is megvan a tantiemje... később ezerszer megbánta az elhamarkodott döntését. Hosszas kérelmezésre később minden huszonötödik előadás után kapott még további 100 koronát a versek aggodalmas költője, legalább is a Király Színháztól, illetve Beöthy Lászlótól... halála után aztán még azt sem.

Fedák a "János vitéz"-ről

"Az Újság" riporterének így vall Fedák Sári a "János vitéz" próbáiról: "A Király Színház akkor nagyon rosszul állt. Rákosi Szidinél laktam akkoriban, Beöthy László mamájánál. Ő aggódott legjobban fia színházának anyagi helyzete miatt. Akárhányszor hazajöttem a próbákról (János vitéz próbáiról) mindig faggatott: Lesz ennek sikere?... de jó lenne, ha legalább huszonötször lemenne... Nem tudtam megnyugtatni. Aztán amikor először próbáltunk jelmezzel, zenekarral, Szidi néni lejött a próbára. Voltak még vagy harmincan a nézőtéren. Akkor elénekeltem az "Egy rózsaszál szebben beszél"-t, s már eldőlt a darab sorsa. Mindenki sírt a nézőtéren, én is velük. Beöthy feljött a színpadra és ezt mondta: Ez a darab százszor fog menni! Szidi mama ráduplázott: Kétszázszor. Mindketten tévedtek. Csak én játszottam eddig 574-szer!"
Fedák eredendően nem szerepelt a tervekben. Amikor Bakonyi szövegkönyve a kezébe kerül, megtetszik neki a darab, és szerepet kér benne Beöthytől, de megjegyzi: "Nekem ismeretlen zeneszerző nem kell. Írasd meg a zenét Huszkával!" Addigra azonban már kész a mű, és "vagy ezzel a zenével énekled el, vagy sehogy" - mondja válaszképpen Beöthy. Aztán egy délelőtt Fedák elmegy Kacsóh lakására, és kéri, játsszon a darabból... A ismeretlen ismerős, megszeppenve az országos sztárrá váló Fedák Sári dörgedelmes modorától, elzongorázza előzetesen a főbb melódiákat. Fedák megköszöni, és eltávozik. Mindenki legnagyobb elképedésére János vitéz szerepét választja. Fedák tántoríthatatlanul ragaszkodik ehhez a szerephez, pedig azt a korábban letárgyaltak szerint Takáts Mihállyal, a neves operaházi baritonistával kívánja eljátszatni Beöthy. Végül is, a botrányközeli helyzetet felvállalva, Fedák játssza el Kukorica Jancsi nadrágos szerepét, miközben a szépséges Medgyaszay Vilma alakítja Iluskát. Apropó nadrág... Fedák sok előzetes izgalmat adó színpadi kellékét, a nadrágot, a hozzátartozó mezei virágokkal és árvalányhajjal díszített kalapot, a karikás ostort, meg a szépen szóló furulyát Fedák a magyar színpadművészet egyik legnagyobb jellemábrázolójától, a Nemzeti Színház büszkeségétől, Újházi Edétől kapja. Az öregedő Mester a premieren saját kezűleg teszi Fedák fejére a kalapot, adja kezébe a karikást és a furulyát, aztán csak ennyit mond: "Azt még megvárom, hogy amikor a Rózsaszált énekled, igazi könnyeket sírsz-e? ...Aztán megyek a Gambrinusba vacsorázni!"...

A János vitéz

A partitúra tehát csakhamar elkészül, magába foglalva Kacsóh kivételes, eredeti tehetségének legszebb kivirágzását. A művet a "Csipkerózsiká"-ban is feltűnt egyszerű, tiszta, keresetlen, édes-bús magyarság jellemzi. A naivitásában elbájoló népies elem megkapóan szövi át a "János vitéz" dalait. A dallamok feldolgozása, formába öntése természetes, és mesterkéltség nélkül való. Minden hangja szívből fakad, és szívhez szól. És ami a legcsodálatosabb: a fiatal szerző sehol sem esik a kezdők szokásos túlzásainak hibájába. A drámai jeleneteknél sem veszti szem elől a helyes mértéket, a mesejáték egyszerű, gyermekies hangja sohasem téved a szertelenség útvesztőjébe. A második felvonás francia miliője sem zökkenti ki a helyes irányból: itt is megőrzi az egyszerű, népies hangot, csodálatos ösztöne nem engedi lesiklani a mese poézisének virágos ősvényéről. Mindent összevéve a "János vitéz" tündöklő sikerének titka, hogy zenéjének megírását éppen Kacsoh Pongrácra bízták, viszont az is, hogy Kacsóh tüneményes felbukkanását főleg az magyarázza, hogy éppen a János vitéz megzenésítésére kapott megbízást."

A "János vitéz" premierje

1904. november 18-án este a Király Színház zenekarában Konti József karmesteri pálcájának intésére felcsendül először Kacsóh Pongrác gyönyörű muzsikája, és ezzel elkezdődik - nem csak az előadás, hanem a "János vitéz" azóta is megállíthatatlan karrierje.
"Petőfi szőke Iluskáját és János vitézét ma operett-formában játsszák a Király Színház színpadán. Feltámadt körülöttünk az egész gyönyörűséges regevilág, a pipacsvirágos rét, ahol Kukoricza Jancsi nyáját legelteti, a söprűn lovagoló gonosz mostoha, a szerelmes francia királylány, a piros dolmányos huszársereg és a szépséges Tündérország, ahol János vitéz viszontlátja szíve Iluskáját. Be szép is ez a mese. Üde és pompázatos, mint a réti virágból font koszorú. Sok édes poézis és bűbájos naivitás. Olyan, aminő csak a nép lelkéből és a nép költőjének fantáziájából fakadhat... Kacsóh Pongrác a költő nyomán haladva nem törölve le durva kézzel a szép mese hímporát, édes naivitását, nem zavarta meg ízléstelen operett-trükkökkel, csodálatos szép muzsikája magyarságával, őszinte népies hangvételével élesen különbözik minden eddigi operettzenétől" - írja Páriss Pál "Az Újság" hasábjain megjelenő kritikájában másnap.
"Fedák Sári játssza János vitézt. Amikor cifra szűrében, karikás ostorával nagyokat csattintva a színpadra lép, zajos tapssal fogadja a közönség... - folytatja "Az Újság"-beli leírást Páriss Pál -, a szőke Iluska-szerep a színház új tagjának, Medgyaszay Vilmának jutott. (Ez a darab hozza meg átütő sikerét.) Nagyon szépen énekelt és játszott. Iluska mostohájának szerepében a fiatalságát sikerrel palástoló Csatay Janka vívta ki a közönség elismerését. Bagó trombitás szerepét felejthetetlenül és meghatóan játszotta Papp Mihály, a humorról a francia király szerepében Németh Jóska gondoskodott, alaposan megkacagtatva a publikumot..." - fejezi be a korabeli leírás.
Kacsóh Pongrác "János vitéz"-ével új korszak nyílik meg a magyar zeneirodalom, a hazai operett és a Király Színház történetében. Ez a darab jelenti az operett és a Király Színház aranykorát - mondja Rátonyi Róbert az "Operett" című kétkötetes operett-történeti áttekintésében.

Kacsóh a "János vitéz" után

"Tulajdonképpen autodidakta volt - írja Szirmai Albert Kacsóh Pongrácról (Nyugat, 1924. 1. szám / Figyelő), majd így folytatja -, csak a János vitéz sikere után mélyedt el a zenei diszciplínákban. Szüntelenül olvasott és tanult azzal a fanatikus szorgalommal, amely egyik legsajátabb egyéni vonása volt. Mikor már a "János vitéz" hírétől és dicsőségétől visszhangzott az ország, Kacsóh a nap jelentékeny részét a zongoránál töltötte, példátlan energiával gyakorolt, hogy fogyatékosnak vélt technikáját tökéletesítse. És e szikár alakú, aszkéta arcú professzor agyában és szívében termettek azok a melódiák, amiknél szebbeket talán senki sem írt még e hazában. Én tisztelettel és hódolattal hajlok meg azok tudása és tehetsége előtt, akik a zenei evolúció után új eszközökkel, új formákkal törnek az ideális cél felé. De viszont bátran és állhatatosan teszek hitvallást amellett, hogy csak egy igaz szentség van a zenében: a melódia. Adhat-e muzsikus szebbet és nagyobbat, mint melódiákat, amelyek milliók szeméből könnyeket fakasztanak? Elvonultatom emlékezetemben Kacsóh dalait és nem tudok betelni a gyönyörűséggel! Mily gyönyörű vonalai a melódiaképzésnek, mily szent, mily puritán egyszerűség és mily mély, igaz érzés! Mert Kacsóh melódiái elsősorban igazak..." - mondja Szirmai Albert zeneszerző-kollégájáról.

A következő állomás: "Rákóczi" című daljátéka

A korabeli szemtanú bizonyosságával kövessük végig a premiert, a száz év előtti kritika és leírás alapján: "Egy óriási színpadi siker nimbuszának a terhével léptek ma este ismét a budapesti közönség elé Bakonyi Károly és Kacsóh Pongrác, a 300 és egynehány előadást ért János vitéz szerzői - írja a Pesti Napló 1906. november 21-én, a Király Színházban bemutatott "Rákóczi" című daljáték kapcsán, majd így folytatja: - A siker kötelez. Az olyan kolosszális siker pedig, mint amilyet a két szerző első közös színpadi művével aratott: a közönség felcsigázott várakozására és szigorúságára ad jogosultságot. Akik olyan színpadi sikert arattak, mint a János vitéz szerzői: e sikerre való eleven emlékezés kapcsán jóindulatú elnézésre, jóakaratú vállveregetésre, a magyar szerzők munkájával szemben támasztott igények szokásba vett, szinte törvényszerű lefokozására nem számíthatnak. A siker kötelez, és a Király Színház mai bemutatójának közönsége, velünk együtt a legnagyobb bizalommal, de egyúttal a legfelfokozottabb ellenőrző, bíráló, sőt akadékoskodó kedvvel nézett a Rákóczi felé. Éppen azért szenzációs meglepetés volt, hogy a Rákóczi a ma esti premieren nagy és megérdemelt sikert aratott. A János vitéz szerzői külsőségekben zajos, különösen pedig belső tartalmában értékes sikert arattak. Sikerük egyúttal örvendetes fejlődésüket is dicséri, mind a szöveg írója, mind a zene szerzője nem állott meg azon az úton, amelyen együtt megindultak, hanem nagy lépéssel haladtak előre. Zenés dráma a Rákóczi, vagy ha úgy tetszik: dráma zenével. Olyan új forma, amelyben a szöveg és zene egymásért vannak, egymás mellett, együtt szerves, szétbonthatatlan művészi közösségben. A szöveg nem szolgai alárendelése a zenének, és a zene nem élénkítője, úgynevezett cicomája a szövegnek. A szöveg és a zene együtt viszi előre a cselekményt, anélkül, hogy egymás rovására dominálnának. Együvé tartoznak, elválaszthatatlanok, és ezért a szövegíró és a komponista munkájának hatása egy oszthatatlan sikerben nyilvánul.
Az egész Rákóczit és az egész kuruckorszak tragikumát sikerült adnia Bakonyinak a Rákóczi négy felvonásában. Rákóczi és a kuruckorszak lelke sugárzik a munkából, és ezért egységes a dráma hatása. Részletei, felépítése, epizódjai a fegyelmezett ízlésű színpadi íróra vallanak. Ízlését és mértéktartását mi sem jellemzi ékesebben, mint az, hogy mindvégig el tudta kerülni a dráma hőse és cselekménye dacára az üres, lélektelen hazafias puffogtatásokat. Pedig, ami természetes, elejétől végig a hazáról, a szabadságról folyik a szó. De a dráma mozgató erői nem hangos és hazug színpadi kuruckodások, hanem mélységes, érthető és mindenkihez közelálló személyi momentumok. Tagadhatatlan, hogy a mai premier-est közönsége, érdeklődésének nagyobb intenzitásával Kacsóh Pongrác új munkája felé fordult. Kacsóhnak a János vitéz muzsikája olyan népszerűséget szerzett, hogy most már, ha nem is rendkívülit, de mindenesetre olyat vártak tőle, mint amilyen a János vitéz zenéje volt.
Nos, Kacsóh új művével két meglepetést szerzett nekünk. Az egyik az, hogy a Rákóczi muzsikája teljesen más, mint a János vitézé, a másik, hogy sokkal különb annál. A Rákóczi muzsikája művészibb, öntudatosabb, előkelőbb stílusú és maradandóbb becsű, mint a János vitéz muzsikája. Hogy az újdonságban sikerült jellemezni az igazi Rákóczit és az egész kuruckorszakot, ahhoz Kacsóh muzsikája legalább olyan mértékben járult hozzá, mint Bakonyi szövege. A Rákóczi muzsikájában benne sír az ezredéves nagy magyar fájdalom, és benne nyugtalankodik a soha ki nem irtható magyar reménykedés. A dalokon elömlik ugyanaz a bensőséges, őszinte lírizálás, amely a János vitéz dalainak adott utolérhetetlen hangulatosságot. Hogy dallamkincsben gazdagodott és hogy ötleteiben és humorában is találékonyabb, előkelőbb lett: azt az első felvonás elmés és hatásos kezdő együttese bizonyítja. Csodálatosan haladt Kacsóh Pongrác első műve óta a hangszerelés művészetében is: zenekara csupa szín, jellemző erő és fordulatosság.
Az előadás női főszerepében, egy terjedelmére nem nagy, de határozott talentum után áhítozó szerepben Küry Klára lépett fel, akit a közönség percekig zúgó tüntető tapssal üdvözölt, amikor az első felvonásban, a magyar színpadtól való hosszú távollét után eléje lépett. Kitűnő drámai színésznőnek bizonyult ma este Küry Klára.
Környey Béla kitűnően személyesítette Rákóczi Ferencet: ének dolgában a Király Színház hangóriása ma aratta legnagyobb diadalát. A legőszintébb dicséretet érdemlik Papp Mihály, Csiszér és Sziklai Kornél, aki egyedül képviselte a vidámságot, de felért tízzel, Harmat Ilona, Szentgyörgyi Lenke, Vágó, Horváth, Molnár és Rátkai Márton, valamennyi erősségei az előadásnak."

Kacsóh Pongrác, az ember

Szenvedélyesen szereti az életet. Baráti társaságokban, összejöveteleken sodró, pezsgő habitusával valósággal felvillanyozza baráti körét, vagy hallgatóságát. Mondják, tanítani, nevelni is ilyen szenvedélyes hevülettel égett az órákon. Magyarázataival, gyakorlatias példáival sokszor elbűvöli hallgatóságát, amely pedagógiai szemlélet nem korlátozódik matematika- és fizikaóráira, átterjed zenei nevelésére, a zene iránti szeretet hallgatóságában való felgyújtására. Előadásokat tart szinte mindenütt, ahol csak teheti, ahol a hallgatóság érdeklődésének csak a kis szikrája is érzékelhető, így többek között az akkori Német utcában működő, úgynevezett Erzsébet Népakadémián is. Hosszan és szenvedélyesen beszél arról, hogyan hallgassunk zenét, milyen az a zene, amelynek hallgatásával fejleszthetjük zenei ízlésünket, milyen érzéseket fejezhetünk ki zenével. Síkraszáll a giccs-zene ellen, és egyik előadásában ezzel kapcsolatosan a következőket mondja: "A közönséges muzsika rosszabb a krajcáros, piaci versfüzetnél, az olajnyomatnál és a gipszfiguránál, mert mélyebben hinti el mételyét a lelkekben, tehát káros hatása nehezebben orvosolható."

Egyéb munkásságának áttekintése

A "Zenevilág" című folyóirat munkatársa, majd 1903-1905 között szerkesztője is. Publikációival, kritikáival a modern magyar zene útját egyengeti. Elsőként ír vezércikket egyebek közt az ifjú Bartók Béláról. 1904-től fogva tagja a Színpadi Szerzők Egyesületének. 1909-1912 között a kecskeméti reáliskola igazgatójaként megszervezi a város amatőr zenei életét. Fontos szerepet játszik az 1911-ben létrejött, az új magyar zenét támogató társaság, az Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) megszületésében. 1912 és 1922 között a székesfőváros zenei szakelőadója, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatója, és ebbéli minőségében tankönyvet ír, irányítja a szakszerű zeneoktatást. Könyvet ír a zene fejlődéstörténetéről, "Prolegomena a zene positív aesthetikájához" címmel 1909-ben. Hosszú ideig a Székesfővárosi Énekkar vezetője, az Országos Dalosszövetség igazgatója, valamint az Országos Zenészszövetség elnöke. Számos korabeli színdarab kísérőzenéjének megírására is megbízást kap. Így Pásztor Árpád "A harang" című drámai legendájához komponál dalokat (1907), majd Molnár Ferenc három színművéhez ír kísérőzenét, a "Liliom (1909), "A fehér felhő" (1909), valamint az "Aranyásó" (1918) című színdarabokhoz, de melódiái felcsendülnek Maeterlinck "A kék madár"-előadásain is. 1918-ban fejezi be a Csokonai műve nyomán írt daljátékát, a "Dorottyá"-t, amit egyesek vígoperának is titulálnak. Mondják ismerői, sokat és hosszam dolgozik ezen művén. A háború fejleményei, majd a kommün időszaka azonban nem kedveznek egy esetleges bemutatónak. Fiókba kerül a mű, csak halála után, 1929-ben kerül sor a bemutatóra.

Halála

Három nappal éli túl az ötvenedik születésnapját. Korai halála kettészeli gyönyörű ívű zenei karrierjét, de legelső színpadi daljáték-sikere, a "János vitéz" örökre halhatatlanná teszi nevét.
"EGY SUDÁR TÖLGY dőlt ki a magyar muzsika ősrengetegében. Egy tölgy, amelynek kisarjadzását senki sem vette észre, növekedését senki sem figyelte. Csak akkor vettünk tudomást róla, amikor törzse jelentékenyen kimagaslott az őserdőből, és koronájának dús lombozata nagy területet árnyékolt már be. Hirtelen nőtt, páratlanul, társtalanul és keményen állt aránylag rövid ideig" - írja Harmat Artúr professzor Kacsóh halála kapcsán, 1923 decemberében.

Szirmai Albert, a kolléga és jó barát visszaemlékezése a "Nyugat"-ban

"Tizenhat év óta ismertem. Soha mást nem tudtam benne látni, mint a muzsikust. Tágra nyílott, nagy szemeiben valami szent tűz lobogott. Furcsa, tar feje, kissé raccsoló, de mégis meleg, melodikus beszéde, sajátságosan ritmikus járása erősen egyéni bélyeget adtak neki. Nem is lehetett volna más, mint muzsikus. Pedig élete java részét a pedagógia emésztette meg. Előbb a gimnázium, aztán a főváros zenei intézményei, amelyeket mind az ő fanatikus hite teremtett meg.
Örök kár, hogy élete utolsó dekádjaiban a zenei szervezkedés, igazgatás bürokratikus munkája csaknem teljesen elvonta őt a zenei alkotás teréről. Örök kár, hogy Kacsóh Pongrácnak aktákat kellett szerkesztenie, hivatalos órákat betartani, referálni és városházi urak előtt hajbókolni, hogy megélhessen. Kacsóh zenéje a legigazibb zene volt, amit magyar zeneköltő valaha adott.
Ez a titka Kacsóh hódító sikereinek és ez a nyitja annak, hogyan tudta ez a kolozsvári matematikatanár egy egész ország lelkét elandalítani és elbűvölni." (Szirmai Albert: Kacsóh Pongrác - Nyugat, 1924. 1. szám / Figyelő)

Kacsóh Pongrác fia emlékeiről mesél

"Nagyon kicsi fiú voltam, amikor édesapám meghalt és még kisebb, amikor szegény, szellemi élőhalottá vált - meséli kicsit keserűen Kacsóh János, Kacsóh Pongrác fia, amikor őt ezredével, 1941 májusában Nagyváradra vezényelnek. Ennek kapcsán ad interjút, majd így folytatja: - Mégis emlékszem, hogy még iskolába sem jártam, amikor apám zongorázott nekem és megengedte azt is, hogy egy ujjal leüssem a fekete-fehér billentyűket. Emlékszem a "János vitéz"-előadásra a Király Színházban, Fedák Sárival a címszerepben. Azóta persze láttam még jó néhányszor a "János vitéz"-t és talán - teszi hozzá - a címszerepet is el tudnám játszani, tudom a szöveget, legalább is így értem, no meg aztán katona lettem, sőt Huszár is vagyok, meg János is". Egyébként 1941 májusában Nagyváradon felkérik a huszártiszt urat, azaz Kacsóh fiát, hogy vezényelje ő el egyik este a "János vitéz"-t, amely kérésnek ő szíves örömest eleget tesz. "Azt hiszem, az a taps, amely a felvonás végén felzúgott, annak szólt, hogy a zenekart nemcsak az apám iránt érzett kegyelettel és lelkesedéssel, de tudással is vezényeltem. Nem vagyok elbizakodott, nem érzek magamban semmi rendkívüli tehetséget, zeneszerzéssel eddig jóformán nem is foglalkoztam, egy-két könnyű dalocskát leszámítva, de a "János vitéz" nekem szívügyem..." Búcsúzóul készíttetett magáról egy felvételt a nagyváradi Kacsóh Pongrác utcában egy tábla mellett állva, hisz épp Nagyvárad város vezetősége volt az első, aki Kacsóh emlékének áldozva utcát nevezett el róla.
Kevéssé ismert azonban, hogy Kacsóh János, Gráci fia polgári foglalkozására nézve igen távol áll a színház világától, hiszen tulajdonképpen hivatásos tűzoltó, bár ő maga is zeneszerzéssel foglalkozik néha, de édesapjának árnyéka súlyosan vetül rá. "János vitéz örökébe lépni lehetetlenség, ebben a műfajban nincs továbbhaladás. Az a néhány kísérlet, amely a magyar népi képzelet szerint való mese-operetteket akarta felfrissíteni, és új formába önteni - nagyon kevéssé elégítette ki a közönséget, vagy a szakértő zenészeket. Éppen ezért az én számomra a kísérlet ezerszeresen veszélyesebb volna, mint bárki másnak - hiszen a "János vitéz"-re emlékezve vagy túlságosan elnézők lennének velem szemben az apám emléke miatt, vagy éppen az apai örökség terhe súlyosodna rám annyira, hogy nem lehetne elfogulatlan kritikai méltatásban részem éppen amiatt, mert az összehasonlítás eleve az apán javára szolgálna.
Helyzetem nemcsak ezek miatt súlyos és aggályos, hanem azért is, mert nincsenek jó szövegeim, de jó librettó is úgy kellene, mint egy falat kenyér, mert az is lehetetlen helyzet, amit a mostani operetteknél tapasztalunk, hogy a zene, s különösen a dalok szövege teljesen független az operett meséjétől. A muzsika önmagában mese, szerelem, magasrendű érzelmek, humor nélkül mit sem ér. Szomorú, hogy a mai szövegírók mennyire lebecsülik a zeneszerzőt, s a dallamokhoz annyi együgyű helyzetet rendelnek a szövegeikben, hogy az semmiben sem lelkesíti az olyan embert, aki a zenében lelket, magasabb rendű szellemi megnyilatkozást szeretne belevinni...!"
Társaságban, szűk körű koncertező helyen előadja zongorán szonátáit, dalait, de közismertség tekintetében édesapja nyomdokaiban lépdel csupán, a rávetülő árnyék alól nem tud kitérni soha.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István
Korrektor: Dévényi Ildikó
www.szineszkonyvtar.hu - 2006

Sírja

 


 

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu