Életrajza:

Adatok:
1799 - 1803 - a győri bencés gimnázium tanulója
1803 - a Győrben akkor megnyíló katonai nevelőintézetbe kerül
1804. október 1-jén - Pesten mint kadét katonának áll
1805. szeptember 1. - mint zászlótartó részt vesz a Napóleon ellen Caldierónál kivívott győzelemben
1806 - 1809 - a Szerémségben határőrzésre rendelik ki
1809. február 16-án - alhadnaggyá léptetik elő
1809. május 25. - Jellasich ezredével Münchenben, Leobennél harcol, ott fogságba kerül
1809. augusztus 23. - a fogságból visszaszökik hadosztályához - főhadnaggyá léptetik elő
1811. augusztus 15-én - szerelmi dacból kilép a szolgálatból, hazamegy Tétre
1811 - 1812 február - a Vas megyei Vönöckön él nővérénél
1812 - 1817 - Pesten, Bécsben, Münchenben, Pozsonyban, majd Itáliában gyalog kóborol - fest
1817 - 1819 - Pesten él, a Magyar utcában - többnyire szegényen
1819. május 3. - "A tatárok Magyarországon" című darabját műsorra tűzik Pesten - kirobbanó siker
1819 - 1823 - Kisfaludy-drámák sora
1822 - megindul szépirodalmi közlönye "Auróra" néven
1822-től - ő az irodalmi "vezér" Pesten
1829 - 1830 - Széchenyivel "Jelenkor" címen lapot alapít
1829 - 1930 - betegsége kiújul, szervezete legyengül
1830 - a Magyar Gazdasági Egyesület titkárává teszi az alapító Széchenyi
1830. november 17. - a Pozsonyban megalakuló Magyar Tudományos Akadémia első rendes tagjává választják
1830. november 21. - halála
1897 - színházat neveznek el róla először Budapesten, Óbudán, a III. kerületben

Összefoglaló:

A magyar romantika a XIX. század kezdetétől fogva készülődött, hogy azután 1820 körül, Kisfaludy Károly kirobbanó sikerével uralomra kerüljön. Ettől kezdve tíz éven át ő a magyar irodalom főszereplője, a romantikusok szervezője, Vörösmarty nemzedékének ösztönzője, a kezdődő reformkor bizakodásainak kifejezője. Amikor 1830-ban, negyvenkét éves korában meghal, úgy gyászolja az ország, a főváros, az irodalom, mint legnagyobb fiát. Annyi bizonyos, hogy ha ösztönző hatása jelentékenyebb is, mint műveinek túlnyomó többsége, ha kétségtelenül nagy tehetségével több hevenyészett írást hoz létre, mint halhatatlan alkotást - hazai irodalom-, és drámatörténetünk egyik legvonzóbb, legrokonszenvesebb alakja. Néhány, kivételesen fegyelmezett költeményével, legsikerültebb vígjátékával, prózájának ironikus humorával maradandó helye van klasszikusaink között.

Életútja részletesebben:

Gyermekkor - iskolák

Kisfaludy Károly 1788. február 5-én a Győr megyei Téten látja meg a napvilágot, Kisfaludy Mihály Győr vármegye főbírája és Sándorfy Anna - tekintélyes zalai földesúr leánya - nyolcadik gyermekeként. Legidősebb bátyja Kisfaludy Sándor, a költő ("Himfy-dalok"). Anyja a szülés következtében másnap meghal, és ekkor a fiú a nála tíz évvel idősebb testvérnénje, Kisfaludy Teréz gondozása alá kerül, akire ezért is állandó szeretettel és hálával gondol. Anyja halálát sohasem tudja megbocsátani igazán édesapja. Kettejük viszonya a legkevésbé sem nevezhető harmonikusnak, apja folyvást keményen és szigorúan bánik vele, ami a fiúból időről időre konok dacosságot vált ki.
1799-től a győri bencés gimnáziumba jár, ahol eleinte szorgalmasan tanul, de idővel elhanyagolja tanulását. A heves, dacos és kissé konok fiú egyszer az őt megfeddő tanára elé dobja tintatartóját - megbuktatják. A szigorú apa ekkor, akinek három testvére is hadi pályára lépett már korábban, kiveszi az iskolából, és a Győrött éppen megnyíló katonai nevelőintézetbe adja.

Katonai pályán

Győrből, a katonai nevelőintézetből egy év múlva, 1804-ben Pestre megy, ahol október 1-jén mint kadét katonának áll. Egy év múltán, 1805. szeptember 1-jén már mint zászlótartó küzd a Napóleon elleni csatákban, és részt vesz a Caldierónál kivívott győzelemben. 1806-tól fogva a Szerémségben határőrzésre rendelik ki. 1809. február 16-án alhadnaggyá léptetik elő, majd ezredével Jellasich hadosztályánál Münchenben állomásozik, sőt, május 25-én Leobennél harcol és ott fogságba is kerül. A fogságból nagy szerencsével megszökik, és visszamegy hadosztályához. 1809. augusztus 23-án főhadnaggyá léptetik elő. Jól alakuló katonai karrierjének egy szerelem vet véget. Beleszeret, sőt, feleségül is akarja venni a teljesen vagyontalan, vönöcki Heppler Katalint, egy elszegényedett özvegyasszony leányát, aki őt kikosarazza. A "bolondos házasságra készülődő" fiút az apja kitagadja, mivel a lány kedvéért dacból lemond huszártiszti rangjáról, s 1811. augusztus 15-én kilép a szolgálatból. Hazamegy Tétre, de felbőszült apja hallani sem akar róla. A szerelmében is csalódott Kisfaludy testben-lélekben megtörve, mindenkitől félrevonulva, a nővérééknél húzza meg magát, aki ekkor már férjével, Farkas Gábor nyugalmazott kapitánnyal a Vas megyei Vönöckön lakik. Itt tölt néhány nyugalmas hónapot, gyakorolja magát a rajzban és a költészetben.

Kisfaludy Bécsben

Hepplernétől megtudja, hogy nagy szerelme, Katalin időközben máshoz férjhez ment. 1812 februárjában elhagyja Vönöcköt, majd Bécsbe készül azzal a szándékkal, hogy a festészetben alaposabban kiképezhesse magát. Atyja, az akkor már nagykorúnak számító fia szabad rendelkezésére bocsátja Zala megyében fekvő anyai örökségrészét; aki ezt hamar pénzzé teszi, elzálogosítja a Sümegen lakó Boldizsár bátyjának. Amikor végül is Bécsbe ér, a tanulmányai első lépéseként szerelmi csalódását öli könnyelmű dorbézolásba. Tanulmányait a művészeti akadémián - kissé bohém életvitele miatt - állandósuló pénzzavarai nehezítik, és négy hónap elteltével már azt fontolgatja, hogy Oroszországba utazik, ahol reményei szerint a festészetből talán meg tudna élni. A távoli nagy utazás helyett a közeli Pozsonyba érkezik, majd két hónap múlva ismét visszatér Bécsbe. Kimarad a művészeti akadémiáról. Helyette inkább színházi előadásokra jár, s megismerkedik a kor romantikus képzőművészeti irányzatával. Közben szorgalmasan fest is, elsősorban megélhetés végett. Különösen arcképfestésre adja magát, majd Bécsben, egy nagy hírű metszőműhelyben a rézmetszést is megtanulja. Végül adósságai úgy felszaporodnak, hogy ellehetetlenedik további Bécsben tartózkodása is. Szégyen vagy sem, de negyedfél évnyi bécsi tartózkodás után, ahol egyebek közt Körner Tivadar és Pichler Karolina német írókkal is megismerkedik, Itáliába megy, gyalogosan utazva, és akkor is a festészet biztosítja kenyerét. Bekóborolja, javarészt gyalog, Ausztria, Svájc és főleg Itália tájait. Világlátottan, az új európai irodalom ismeretében érkezik haza.

Kisfaludy, a festő

1816 nyarán már ismét Bécsben találni őt, majd honvágytól űzve 1817-ben Pozsonyba jön, igazából Tétre szeretne hazamenni, de sem a pozsonyi jó barát, Ballus Pál, sem Teréz nővére, sem pedig nagy hírű Sándor bátyja közbenjárására nem békül meg édesapja. Atyja úgy nyilatkozik üzenet formájában, hogy amíg szolgálatba nem lép, vagy meg nem házasodik, addig maga elé nem ereszti, megbocsátani nem fog. Némi segítséget azonban Teréz útján ad neki. Pestre megy tehát, ahol barátai tárt karokkal fogadják. Megélhetésből a Nemzeti Múzeum képtár-őrévé akarják tenni némi közbenjárásra, de a nádor nem nevezi ki, állhatatlan természete miatt. Végül is egy becsületes vargamesternél kap állandó szállást csekélyke fizetségért, a pesti Magyar utcában. Akvarell tájképeket fest, amik néha jól mennek, de többnyire csak csöndes nyomorra futja belőlük. Pénzsegélyt nem fogad el barátaitól, ismerőseitől, akik ezért inkább kölcsönadnak neki pénzt, vagy megveszik szánalomból a képeit. A festészetet jó színvonalon űzi, de hiányzik belőle valamilyenféle plusz, amitől igazi és nagy művésszé válhatna, amit ő maga is belát idővel, annak ellenére is, hogy menet közben Stáhly tanárnál anatómiát tanul. Hírét veszi, hogy atyja még az akkor elkészülő végrendeletéből is kitagadja 1818-ban, annyira haragszik rá. Ekkor Győrbe utazik, hogy atyjával valahogy a kibékülést újra megkísérelje, de minden közbenjárás hiába, édesapja hajthatatlan.

Kisfaludy drámájával Magyarországon is győz a romantika

Világlátása révén felismeri, hogy az ország szellemi középpontjának Pesten kell lennie, nem Széphalmon. Itt, Pesten telepszik hát le, és él egyszerre könnyelműen bohém, ugyanakkor szívósan programszerű életet. Érvényt akar szerezni az újfajta költészetnek, drámának, új módon akarja szervezni a hazai irodalmat. Összebarátkozik Kazinczy pesti körével, különösen Szemere Pállal, ugyanakkor kapcsolatokat talál az ország színtársulataival. Ő az első nálunk, aki irodalomból él. Ez már polgári életforma, habár ennek az életformának ő a bohém szélsősége. Egyelőre még nyomorog a Magyar utcában a már említett varga iparosmester házában, és ha nincs pénze, dohányszelencékre fest erotikus képeket. Közben 1819. április 18-án Székesfehérvárott már játszották is az egyik drámáját, de a siker csak akkor következik be, amikor Eder György fehérvári társulata 1819. május 3-án Pesten vendégszerepel Brunszvik Ferenc gróf, a pesti városi színház haszonbérlője meghívására, és műsorára tűzi Kisfaludy Károly vadromantikus, még pufogó pátoszú, "A tatárok Magyarországon" című drámáját. Szerzője is tudja, hogy gyenge darab ez, viszont magán hordja a romantika minden jegyét. És telibe talál. Azok a hazafias és liberális szenvedélyek, amelyek hat évvel később már politikai hangot kapnak az első reformországgyűlésen, hangosan szólalnak meg akkor ott a színpadon. Ezzel győz itthon is a romantika. Olyan nagy a siker, hogy a közönség új Kisfaludy-drámát követel azonnal, és az egyszerre ünnepeltté váló író négy nap alatt, kávéházi asztal mellett összeüt egy még frázisosabb, még gyengébb darabot: az "Ilká"-t, amelynek még nagyobb a sikere.

A Kisfaludy-drámák sora

Ettől a sikerétől kezdve Kisfaludynak könnyebb az élete, de sokkal több a dolga. A nyomor éveiben tüdőbajt szerez, de még tíz évig játszani tud a végzettel. Tisztességes lakásba költözik a Váci utcában, és a maga sajátos életformájában, amelyben egybefonódik a rendszertelen élet és a rendszeres munka, ital és pipafüst mellett, változatos szerelmek körében éjjel-nappal írja műveit, amelyeket irodalomra és romantikára éhesen kapkod a közönség. Hibáit maga látja legjobban, kis versikékben gúnyolja saját magát is, ugyanakkor van ereje nagyobb igénnyel tragédiát is írni. A "Stibor vajda" már a jó drámák határát súrolja, és jambusaiban megszólal a nemesi-jobbágyi ellentét - miközben Katona "Bánk bán"-járól senki sem tud - a "Stibor vajdá"-t tehát a nagy nemzeti tragédiaként veszik tudomásul, mert magyar színpadon először a "Stibor vajdá"-ban testesülnek szóvá demokratikus gondolatok.
Majd következik végre egy igazi jó romantikus tragédia, az "Iréne". De alkatának, hajlandóságainak igazán a vígjáték felel meg. Eredendő humora, cselekménybonyolító képessége, anekdotázó kedve és a drámaírói gyakorlatban kialakult színpadismerete egyesül ebben a műnemben. A kitűnő "A kérők"-kel kezdődik a magyar vígjáték története. S mellette "A pártütők" és a "Csalódások" máig is a legjobb magyar komédiák közé tartozik. Könnyed, nem nagy súlyú, de jó hatású, lelket derítő színpadi játékok ezek. Innét kezdve egyenes a fejlődés vonala Kisfaludytól Szigligetiig, Szigligetitől Csiky Gergelyig és Csiky Gergelytől Molnár Ferencig. Aligha tagadható, hogy ez a könnyed színházi játék a magyar drámatörténet fővonala. A nagy súlyúak, Katona, Madách, Móricz Zsigmond, mindig kívül maradtak a fővonulaton, ők jelentették a rendkívülit; a szabvány irányát Kisfaludy mutatta meg. Ez a polgári igény, és Kisfaludy Károly irodalmi főalakja a nemzet polgáriasításának. "Kisfaludy Károly volt az első, ki a drámai irodalomnak magasabb lendületet adott" - írja róla Arany János.

Kisfaludy küzdelme a cenzúrával

Színművei egymás után kerülnek színpadra. Hamarosan szembekerül a cenzorokkal, mert megérzik - inkább, mint meglátják - benne a felvilágosodás Grál-lovagját. Színdarabjain végigtarol a cenzor tilalmakat rovó lúdtolla, sőt, némely színjátéka még színpadra sem juthat (Záchok, Salamon király). Leveleiben keserűen szól a "meztelen igazságok"-at kitörlő cenzúra ellen. Egyik levelében panaszolja például, hogy a "Stibor vajda" miatt ellenségei támadtak - "azt hiszik, hogy a magyar paraszt nyomatását akarom a világnak hirdetni". A reformokat sürgető színdarabíró azonban nem csak politikai hitvallásában újító, hanem művészetében is. A klasszicizmussal szemben haladva a nyugaton előretörő romanticizmus hatja át, de az valószínűbben, egészségesebben nyilatkozik meg munkáiban, mint általa is ismert német mestereinél. Akkor modern módon, vígjátékaiban saját korának magyar társadalmát rajzolja és a nevettetés, derűs csúfolódás eszközeivel küzd a ferdeségek, maradiságok ellen. A cenzúra még itt is akadékoskodik (Pártütők), de Kisfaludy színre eleveníti a magyar élet akkori fonák alakjait. Erőset markolt - a falusi kupaktanács vidám gúnyrajzában minden hahotát vagy ostorozást érdemlő parlamentek tükröt találhatnak. Talán még ma is ismerős nekünk a külföldieskedő, léha mágnás, meg a vidéki elmaradott ember, ki akkor a kurta nemesként ismerszik.
Előadott drámáit Kisfaludy nyomban ki is adatja, s egy példány Bécsben Gaal György kezébe kerül, aki az első három megjelent darabját lefordítja. Megismerkedik Helmeczy Mihállyal, és az ő révén a nyelvújítással, ismeri Kazinczy Ferenc munkáit, és rövidesen egyike lesz leghívebb követőinek. Ugyanakkor barátai óvják őt a sebtiben való sok írástól, és ő ezt megfogadva lassabban halad alkotásaiban, sőt, régibb darabjait is részben átdolgozza.

Az "Auróra"

Nagyszerűen prosperáló drámaírói munkássága némiképp megakad az "Auróra" megalapítása körüli szervezési munkálataival. Az "Auróra" egy szépirodalmi évkönyv, ami teljesen Kisfaludy "találmánya", és amely jelzésértékkel bíróan Pest irodalmi központiságát hivatott hirdetni, azáltal is, hogy a kor jelesei és az ifjabb nemzedék tagjai is Kisfaludy ez új szépirodalmi közlönye köré gyűlnek. Alapításkor mellé áll bátyja, Kisfaludy Sándor is, aki a regéiért nyert Marczibányi-jutalmat ajánlja föl, és Horváth István lelkesítésére más hazafiak is elég összeget tesznek le a vállalkozáshoz, mely 1822-ben indul meg. (Ezért 1826-ban a Marczibányi-intézet a nagy jutalmat is neki ítéli oda.) Élete középpontjában tehát az irodalomszervezés áll már ekkoriban. Körülötte kristályosodik ki a magyar romantika, amelynek ez, az "Auróra" című évkönyv, az új irodalom legfontosabb orgánuma és szervezőereje. A következő nemzedék itt csoportosul, Kisfaludy felneveli a nála nagyobbakat. Vörösmarty, Czuczor, Bajza, az irodalomtörténész, Toldy Ferenc együtt lép ki a nagy ösztönző asztaltársaságából. S úgy is tekintenek mindannyian rá, mint előttük járó útmutatóra.
Lássuk hát, kik azok a reformer-szerkesztő köré csoportosult akkori modernek, vagy ahogy akkoriban hívják őket: "aurórások", akik publikálnak mindjárt az első 1922-es "Aurórá"-ban: Kazinczy, Kölcsey versekkel, Kisfaludy Sándor regéjével, Kisfaludy Károly keleti drámájával és több versével, Szent-Miklósy Alajos epigrammákkal köszönt reánk. Helmezy Tassó-fordítást ad, Döbrentei Gábor (ki később támadta az aurórásokat) "A kenyérmezei diadal"-ról énekel - prózában, gróf Mailáth János vágvölgyi lovagtörténetet regél, Horváth Endre Szittya üdőkről ír, Szemere Pál "történetet levelek"-ben (Kisfaludy Károly új formája), Fáy András meséket, Horváth István és gróf Teleky József történeti írásokat hoznak. Kultsár István, Vitkovics Mihály, Thaisz és gróf Dessewffy József mellett két nő író szerepel: Dukai Takács Judit és Képlaky Vilma (Szemere Pálné) - az aurórások, Kisfaludy Károly vezérségével, ... akkor a hajnal hegedősei, aurórás igricek - akiknek viaskodása elé "Superint." Kis János így énekel az évkönyvet útjára indító versében Aurorához: "Menj! jó szerentse mindenütt vezessen, Előtted éj' s felhők oszoljanak, Pirultod szebb virradást fénylessen..." Az éjt, és felhőt oszlató "Auróra" tíz éven át szebb virradás pirkadati fényével világít a magyar irodalmi életbe. 1930 őszén a nagybeteg Kisfaludy helyett már Bártfay végzi a levelezést, és az anyagok egy részének áttekintését. A tizedik évkönyv épp a vezér halálakor jelenik meg.
Az "Aurórá"-ban publikál idővel sok akkori jelesünk, mint Kazinczy Ferenc, Katona József, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, vagy a fiatal Bajza József és Toldy Ferenc. Itt jelenik meg egyik legnépiesebb verse is, a "Szülőföldem szép határa" címmel, melyet Siklós Albert zenésít meg, valamint a sokat és sokszor idézett hazafias költeménye, a "Mohács" című vers, melyből Kodály Zoltán készít jóval később vegyeskari művet, de a győri zeneszerzőt, Halmos Lászlót is megihleti.

Kisfaludy Károly költészete, prózája

De nem kevésbé jelentékeny költészete sem. A romantikus múltidézés, mint a jövő építésének eszköze, sehol sem talált olyan pátoszteljesen szép megfogalmazásra, mint nagy elégiájában, a "Mohács"-ban, ebben a hamar klasszikussá váló, hibátlan költeményben. Az "Alkonyi dal"-ban, legszebb szerelmi versében már a "Szeptember végén"-nek anapesztikus dallamosságát előlegezi, az "Eprészlány" pedig egyenesen Vörösmarty "Szép Ilonká"-jának előkészítése. És ami előbb Csokonainál, utóbb Vitkovicsnál kísérlet, a népdal, az Kisfaludynál romantikus programmá lesz. Huszonnégy népdala, köztük a műfaj mintaremeke, a "Szülőföldem szép határa", irányt mutat a következő nemzedékeknek, innét egyenes az út Czuczor Gergelyen át Petőfiig. És még hamar divatossá vált balladaköltészetünket is vele kell kezdenünk.
Kétségtelen, hogy túlságos rögtönzőképessége, természetében rejtőző rendetlensége, bohém könnyelműsége folytán nagyon egyenetlen az életműve. Sok benne a gyorsan romló, a csak napi hatást kiváltó. Még jó tragédiáin is ott ülepszik az idő pora. Prózájában is fontosabb az indítóerő, az ösztönző hatás, mintsem az időálló irodalmi érték. De néhány vígjátéka, köztük üde egyfelvonásosai, friss hatású népdalai és komoly hangvételű költeményei közül a "Mohács" és az "Alkonyi dal" maradandó irodalmi értékek hordozója. Alakja, egyénisége, szenvedélyekben és munkában elégő élete pedig irodalmi múltunk egyik legszeretetreméltóbb alakjává teszik. Elbeszélő prózájával előkészíti a magyar romantikus regényt. Itt is legsikerültebbek vidám írásai, az anekdotázó "Tollagi Jónás" és a szatirikus "Súlyosdi Simon". De az olyan vértől ázó kisregények, mint a "Tihamér" vagy a "Vérpohár" is közvetlen előkészítői a nemsokára megjelenő Jósika-regényeknek.

Az utolsó mozgalmas esztendők

Kisfaludy ekkor már az új irodalom feje és vezére, és innentől fogva az irodalom központja sem Széphalom többé, hanem véglegesen Pest. Tíz éven át ő a magyar irodalom főszereplője, a romantikusok szervezője, Vörösmarty nemzedékének ösztönzője, a kezdődő reformkor bizakodásainak kifejezője.
1826-ban Kisfaludy Löffler orvosnál lakik, és a költő utolsó nagy szerelme épp az orvos leánya, Nina lesz. Minthogy Nina, az izraelita lány nem akar vallásából kitérni, a szerető lelkek nem lehetnek hivatalosan is egymáséi. 1826 végén kritikai lapot akar kiadni, amely azonban csak halála után, Bajza József szerkesztésében jön létre. Testvérei által mégis némileg lecsillapított atyjától évenként kap anyagi segítséget is, sőt, örökségébe is visszahelyezi, amelyet atyjának 1826-ban bekövetkező halála után igénybe is vesz. Ám az ismételt megcsalatások, a jótékonysága, amellyel méltatlanok gyakran visszaélnek, az életszeretete, valamint a gazdálkodásban való gondatlansága, s végezetül becses képtárának költségei kapcsán időnként komoly pénzbeli zavarok sem hiányoznak életéből. Ám becsülésre méltó jellemét semmi szenny nem éri, s ragyogó munkássága országos tisztelettel veszi körül. A festészettel ekkor sem hagy fel, de abból nem szerez vagyont akkor sem, egyedül gyönyörűségére űzi. 1828-ban megismerkedik Széchenyivel, és a nagy államférfi eszméi és törekvései mély hatással vannak reá. Midőn Kulcsár 1828-ban meghal, Kisfaludy Széchenyivel együtt egy új politikai lapot tervez, a "Jelenkor"-t, amelynek alapítása végett 1829 végén az engedély kiadásáért a helytartótanácshoz fordulnak. 1830-ban alakítja meg Széchenyi a Magyar Gazdasági Egyesületet, melynek első titkárai Döbrentey és Kisfaludy lesznek.

Halála

1829 végén kiújul régen, a nyomorúság idején szerzett betegsége, a tüdőbaj, de a következő év tavaszán egészsége kissé jobbra fordul. Midőn látszólag lábadozik, augusztusban hírét veszi szeretett nénjének, Trézsijének súlyos betegségéről, és azonnal Győrbe utazik. Pár hét múlva ismét Pestre szállítják. Itthon, Pesten baja súlyosbodik. Ugyanakkor betegsége ellenére, vagy tán érzi az idő szabta korlátokat - fokozódik ereje, és megszervezi a korábban elhatározott módon a "Jelenkor" szerkesztőségét, s dolgozik utolsó, befejezetlenül maradó drámáján a "Csák Máté"-n. Október 23-án nevelője és egyben nénje, Trézsi meghal. A hír végzetes számára, megtöri, elveszíti élni akarását.
Közben a Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én megalakul Pozsonyban, és a nyelvtudományi osztályba egyhangúlag őt választják meg helybeli első rendes tagnak. Ennek hírét már nem veheti, mert november 21-én vasárnap délután harmadfél órakor Váci utcai lakásán (a Kappel-házban, hol később Heckenast Gusztáv könyvárus boltja volt), negyvenkét éves korában meghal.
Temetésén hatalmas tömeg vesz részt, úgy gyászolja az ország, a főváros, az irodalom, mint legnagyobb fiát, és Pest méltó tisztelettel adózik az írónak, aki irodalmi központtá tette, és példát mutatott a városi, polgárosodó életformára és gondolkodásra. Sírját első nagy szerelme, és kalandos életének elindítója, Heppler Katalin virágai is elborítják - Kisfaludy Károly szerelmének végzetesen elkésett viszonzásaképpen.

"Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, ó honfi,
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld:
Itt csak elomlandó tetemét jelelék ki baráti
Fen van időt múló szelleme műveiben."
(Vörösmarty Mihály: Kisfaludy Károly sírjára)

Sírja

Katona kontra Kisfaludy

Ha irodalmárok akkoriban együtt említik is őket, azt hosszú ideig Katona rovására teszik, sohasem együtt, egyenrangúan kezelve. A 19 éves Arany Jánost például kinevetik akkor, amikor a "Bánk bán"-t Kisfaludy "Stibor vajdá"-ja elé helyezi. Még a "Bánk bán" korai méltatójának tartott Garay János is abban látja az érdemét, hogy Dugonics András drámái után abban lehet a magyar világot föllelni, Kisfaludy Károly azonban hosszabb pályáján belső erőben - szerinte is - fölülmúlja Katonát. Ezzel szemben Toldy Ferenc kitart a mellett a nézete mellett, hogy a "Bánk bán" elmarad Kisfaludy drámáitól. Gyulai Pál pedig, akinek ezzel ellentétes a véleménye, mégis úgy érzi, mentegetőznie kell e miatt a nézet miatt. Az akadémiai székfoglaló tanulmányát közlő "Budapesti Szemle" szerkesztőjének, Csengery Antalnak ezt írja: "... meg vagyok győződve, hogy cikkem visszatetszést fog szülni, mert Katonát nem valék képes úgy méltányolni, hogy Kisfaludy Károly tragédiáit ne devalváljam..."
A kor emberének kettejükhöz való viszonyát jól jellemzi az, ahogy búcsút vesz a nép halálukban tőlük. Mind a ketten ugyanis 1830-ban haltak meg: Katona áprilisban, Kisfaludy novemberben. Katonát csak a család és néhány hivatalnoktárs kíséri utolsó útján, Kisfaludyt írótársak és olvasók, tisztelők tömege. Katonáról kevesen tudják városában, hogy író is egyben, viszont Kisfaludy írótársai hamarosan róla elnevezett irodalmi társaságot hoznak létre, s műveit már a halála utáni évben tíz kötetben adják ki.
Katona remekművével megelőzi a korát, Kisfaludy a középszerűt csak ritkán meghaladó alkotásaival képes írótársai körében tekintélyt szerezni, az olvasókban érdeklődést ébreszteni. Életműve terjedelemben is, műfaji változatosságban is jóval meghaladja Katonáét. A kortársak róluk kialakult véleményét bizonyára nagyban befolyásolja az is, hogy a többnyire komor, szótlan, kapcsolatok kiépítésére nehézkes Katonával szemben Kisfaludyról joggal írhatta Horváth János: "Emberi egyénisége a legkedvesebbek egyike, melyet irodalmunkban ismerünk" - írja Orosz László tanulmányában. (Orosz László: Katona József és Kisfaludy Károly)

A Kisfaludy Társaság

Kisfaludy Károly halála után barátai létrehoznak egy tíz tagból (Bajza József, Bártfay László, Helmeczy Mihály, Toldy Ferenc, Stettner György, Vörösmarty Mihály írókból, és Bugát Pál, Forgó György, Szalay Imre és Waltherr László tudósokból) álló egyesületet mint "Kisfaludy Károly emlékére és munkái kiadására ügyelő társaság"-ot, mely felhívást bocsát ki adakozásra és előfizetésre Kisfaludy emlékművének felállítása, illetve munkáinak kiadása érdekében. A felhívás 11.000 aranyforintnyi eredménnyel jár 1836-ban, s az emlékszobrot Ferenczy István szobrászművész el is készíti. Mivel a költségek kifizetése után még nagyobb összeg megmaradt, a Társaság Toldy Ferenc indítványára 1836. november 12-én elhatározza, hogy az összeget irodalomelméleti és szépirodalmi pályamunkák jutalmazására fogja fordítani, maga pedig felveszi a Kisfaludy Társaság nevet. Kidolgozzák az alapszabályokat, melyek a tagság létszámát húszban határozzák meg (később negyvenre emelik). A Társaság minden évben Kisfaludy Károly születésnapján tartja közgyűlését; ilyenkor kiosztják a jutalmakat, és a koszorúzott pályaműveket felolvassák. Igazgatóvá Fáy Andrást választják, akit e tisztségben 1840-ben Jósika Miklós követ. Az irodalmi élet felélénkülése hamarosan lehetővé teszi, sőt, meg is kívánja, hogy a Kisfaludy Társaság, mely kezdetben csak jutalmazó társaság volt, kibővítse működését. 1841-ben új alapszabályokat készítenek, melyek értelmében a Társaság "Magyar Szépirodalmi Intézet"-té alakul, azzal a céllal, hogy tagjai rendszeresen műveljék az irodalomelméletet és a szépirodalmat, jó műfordításokat hozzanak létre és munkásságuk eredményét saját kiadványaikban tegyék közzé. Hogy ehhez a szükséges anyagi alapot előteremtsék, pártoló tagokat szereznek; elhatározzák továbbá, hogy havonként tartott üléseken a tagok felolvassák műveiket, és megbírálják egymás dolgozatait. Majd a Társaság vezetősége kibővül: élén az elnök áll (előbb Jósika, 1848., majd amikor több mint egy évtizedes szünet után a társaság újra megkezdi működését, a 60-as évek elejétől Eötvös), az alelnöki tisztet Schedius Lajos, az egyetem esztétika tanára, majd Császár Ferenc tölti be. Az igazgatói munkakör megmarad, ezt Toldy Ferenc látja el, titkárok és másodtitkárok Tóth Lőrinc, Erdélyi János, Nagy Ignác és Garay János lesznek. 1844-ben a Társaságot maga az uralkodó nyilvános jogú intézménynek ismeri el, az ezzel kapcsolatos ünnepi ülésre írja Vörösmarty a "Hymnus" című költeményt.

A Kisfaludy Társaság működése 1849-ig

A Kisfaludy Társaság 1841-től számos értékes kiadvánnyal gazdagítja a magyar irodalmat. Működéséről, a pályatételekről, a legfontosabb felolvasásokról "A Kisfaludy Társaság Évlapjai" adnak számot (1849-ig hét kötet). A társaság egy kritikai-elméleti folyóirat kiadását is tervbe veszi, ez 1847-ben indul meg "Magyar Szépirodalmi Szemle" címmel Erdélyi János szerkesztésében. A Társaság égisze alatt jelenik meg a "Külföldi Regénytár" Nagy Ignác szerkesztésében (huszonnégy kötet), melyet a tízkötetes "Új Külföldi Regénytár" követ. A "Külföldi Regénytár"-t George Sand "Mauprat"-jával akarják kezdeni, de mivel ezt a cenzúra nem engedélyezi, Balzac "Grandet Eugéniá"-ját adják ki (1843) Nagy Ignác tartalmas Balzac-jellemzésével. E sorozatban lát napvilágot Petőfi két regényfordítása is (Bernard: A koros hölgy és James: Robin Hood). Még két nagyobb műfordítás-sorozatot indít el a Kisfaludy Társaság a szabadságharc előtt: a "Hellén Könyvtár"-t (Iszokratész, Szophoklész, Euripidész) és - az elméleti irodalmat támogató célkitűzésének megfelelően - a széptani remekírók gyűjteményét (Arisztotelész, Longinus, Horatius költészettani műveivel). Ehhez a vállalkozáshoz csatlakoznak az "Évlapok"-ban megjelent Pope- és Boileau-fordítások. A Társaság adja ki Greguss Ágost esztétikai munkáját: "A szépészet alapvonalai"-t is. Toldy buzgólkodására határozza el a Társaság a "Nemzeti Könyvtár" kiadását. Ebben a sorozatban Kisfaludy Károly, Csokonai, Kis János és Vörösmarty minden munkái jelennek meg.
A Kisfaludy Társaság nagy érdeme a népköltészet ügyének felkarolása. Az irodalmi népiesség kérdését a Társaság pályatételül tűzi ki. Erdélyi sürgetésére határozza el a Társaság 1843-ban a magyar népköltészet alkotásainak nagyszabású gyűjtését és kiadását. Ezzel a tervvel előzőleg az Akadémia is foglalkozik, de a szándékot csak a Kisfaludy Társaság, személy szerint pedig Erdélyi János fáradozása valósítja meg 1846 és 1848 között a "Népdalok és mondák" háromkötetes gyűjteményével.
A Társaság minden évben egy-egy elméleti kérdés megvitatására és egy "költői feladás" megoldására hirdet pályázatot. Az elméleti pályatételek a dramaturgiának, a nemzeti és a népi viszonyának stb. témáit tűzik ki tanulmányozás céljából, a költői "feladások" meghatározott témájú balladát, szatírát, tankölteményt, víg eposzt, népies hangú költői beszélyt kívánnak. E pályázatok egyik legnagyobb eredménye Arany János felfedezése, aki a Társaság 1845. évi vígeposz-pályázatára írta "Az elveszett alkotmány"-t, majd a következő évben a népies költői beszélyre hirdetett pályázatra a "Toldi"-t. Ez utóbbi pályatételt Gaal József javasolja a Társaságnak. A magyar történelem híres nőalakjainak megéneklésére is pályázatot hirdet a Kisfaludy Társaság, s ez ad alkalmat Petőfinek a "Szécsi Mária" és Aranynak a "Murány ostroma" elkészítésére, bár a pályázaton nem vesznek részt műveikkel.
Az 1849-ig terjedő időszakban a Kisfaludy Társaság igen nagy és hasznos munkát végez, és úgyszólván minden jelentős magyar írót tagjai közé számlál. Csak Petőfi nem tagja; Jókai emlékezése szerint, amikor szóba került jelölése, kijelentette, hogy nem kíván tagja lenni sem a Kisfaludy Társaságnak, sem az Akadémiának. Arany Jánost 1848. február 1-jén választja tagjai közé a Kisfaludy Társaság.

A Kisfaludy-szobor kálváriája

A "Kisfaludy Károly emlékére és munkái kiadására ügyelő társaság" határozatot hoz Kisfaludy szobrának elkészítésére. Amikor már egy bizonyos összeg együtt van, tárgyalásba bocsátkoznak az akkor élő egyetlen magyar szobrásszal: Ferenczy Istvánnal. Ferenczy elkészíti a szobor tervét, sőt, 1831-ben meg is mintázza azt, s az 1832-i "Aurórá"-ban Hofmann rézkarcával publikálják is. 4000 forint értéket képvisel az emlékmű teljes költsége, amelyből a portré 600 forintban állapíttatott meg. A közönségnek és a Kisfaludy Társaságnak rendkívül tetszik a terv, s 1833. december 22-én megkötik Ferenczyvel az első szerződést a portrészoborra vonatkozólag. Miután a befolyt pénzek összege rohamosan nő, 1834. júl. 13-án megkötik Ferenczyvel a második szerződést is, azt kívánván tőle, hogy 1835. november 21-én a szobor, minden mellékfigurájával együtt, fel legyen állítva. Az összeg kifizetésre akkor kerül, amikor az felállíttatott. Ferenczy elkészül a művel, de a felállítás helyszíne körül vita támad, addig kérik, hogy tartsa műtermében a szobor elemeit. Eredendően a városligeti tó szigetére tervezik elhelyezni, de ezt elvetik, s a Nemzeti Múzeum, a kultúra akkori központja tűnik helyesebb megoldásnak.
A Kisfaludy Társaságnak 1844. február 1-jei emlékünnepén pedig, amit a Nemzeti Színházban tartanak meg, a program végén "befejezésül a színpad hátterén Kisfaludy Károly emléke tűnik fel, Erkel "Hunyady László" című énekes játékából a "Hattyúdal" kíséretében". Tehát bemutatják a szobrot hivatalosan.
1847 tavaszára tervezik a szobor avatását, de az elmarad, nem találva alkalmasnak a kijelölt helyszínt. Az elkészült szobor ott várakozik továbbra is Ferenczy műtermében, sok esztendőn keresztül. Kialkudott járandóságához nem tud hozzájutni, mert nem állíttatott fel műve. Az elszegényedett és betegeskedő mester ugyanakkor nem tudja felszámolni pesti műtermét, a szobor ottléte miatt. A Nemzeti Múzeum belső udvarára történő kihelyezést azonban elvetik, helyette egy illő park létesítésével az épületet övező parkban kívánják elhelyezni. Addig azonban Ferenczy műterméből átszállítják a szoborcsoportot a Nemzeti Múzeum raktárába - ideiglenesen -, mint ahogy kiderült, több mint húsz évre! Így a mellszobor és a női alak a raktárakban várják a kert elkészülését. 1854-ben ismét vita van a facsoportok kialakítása körül, de a szobor még a Nemzeti Múzeum raktárában hever továbbra is, jobb sorsát várva.
Ferenczy elkeseredetten panaszkodik József öccsének, hogy "a Művészet rovására s az ő nevére összeszedett pénz az Irodalom s Írók javára fordíttatott. A Kisfaludy Társaság alakult s jutalmakat osztogat, az emlék felállítására nem volt pénz s most is porban hever". És csakugyan van is abban igen sok ferdeség, hogy valami, ami egy nemzetnek éveken át olyan fontosnak, nemzeti ügynek tűnik, amihez egy egész nemzet lelkesedéssel adja össze a filléreit, jelentőségét elveszti, aztán úgyszólván feledésbe megy, és másvalami, ami annak tulajdonképpen csak a maradékából születik meg, lesz kiemelt jelentőségű, a pénzfölöslegből támad nemzeti ügy és fontosból pedig mellékes.
A szobor húsz év múlva már csak töredékében van meg, a Ferenczy-portré és a nőalak még igen, de a többi elveszett, vagy eleve a felállításkor került volna oda, és kőfaragókkal kell legyártatni. Viszont a kőfaragó kifizetésére sincs elegendő pénz, az elfogyott másra, még a Ferenczynek szánt pénz is. Így egyszerűsítik a megjelenést, olcsóbbá téve az egész szoboregyüttest. Ferenczy nem éri meg a huzavonát, nem látja szobrának csonkját talapzaton. Toldy Ferenc halála előtt még hivatalos helyeken dohog, és háborog a szobor sorsa miatt. Országos ünnepséget tervez az avatásra, ám a szobor felállítására végül is 1875 szeptemberében szinte lopva, mindenféle ünnepség és ceremónia nélkül kerül sor a Nemzeti Múzeum parkjában. Közben Toldy is jobblétre szenderül. Pontos dátuma azért nincs, mert senki sem jegyezte fel, tulajdonképpen mikor is történt a szoborállítás.
A szobor az eredeti elképzelésnek inkább a karikatúrája, semmint nemes gondolat közvetítője. Ha Ferenczy felállításában kaptuk volna a szobrot, szabad ég alatt álló legszebb pesti szobraink közé tartozhatna, különösen, ha tervei szerint valósul meg, alacsony, bokorszerű fák meleg lombozata fogadja magába és nem merev, csupasz fatörzsek veszik körül, melyeknek egyhangúságába kitűnően játszik bele az olcsón kifaragtatott, rossz arányú oszlop formátlansága. Így lesz a nemes ügyből fiskális pamflet...

Az első Kisfaludy Színház

Kisfaludy Károlyról színházat először 1897-ben neveztek el Budapesten, Óbudán, a III. kerületben, a Lajos utcában. Pontosabban 1897. február 20-án nyílt meg, és 1945-ig állt az épület maga. Bernthal és Bauer tervei alapján épült fel a 450 férőhelyes színházépület, és a II. világháború során sérült annyira meg, hogy felújítása reménytelennek tűnt akkor, lebontották. Helyére vagy közelébe nem építettek azóta sem színházépületet. Így a Várszínház az egyetlen eredendően színjátszásra szánt budai színházépület azóta is - a mozikból vagy más átalakításból nyert színháztermeket nem számolva. Első igazgatója Serly Lajos volt, aki nagy személyes áldozatok árán sem tudta rentábilisan működtetni, nyomában Hatvani Károly, Károlyi Lajos, Fehér Dezső, Havi Lajos, Bokros József, Kaposi Ernő, majd Kövesi Albert, Pintér Imre, később pedig Széll József irányítása alatt is csupán időszakos sikereket tudtak elérni, veszteséggel zárva mind. Sok-sok évbe telt, mire a kultúra fiskális irányítói ráébredtek, hogy kis népeknek a kultúra intézményeit nem lehet gazdasági alapon működtetni, egész egyszerűen nincsenek annyian, nem lehet annyi kifizetődő előadást létrehozni. Nagyobb nemzetek esetében egy-egy sikerre számszerűen több érdeklődés esik, amely már átlendül ezen a kritikus gazdaságossági küszöbértéken. A Kisfaludy Színházat sem tudták így működtetni, aminek a végére egy, az Óbudai Hajógyárat célzó szőnyegbombázás tett végérvényesen pontot.

Kisfaludy jelentősége

A magyar romantika XIX. század kezdetétől fogva készülődik, hogy azután 1820 körül, Kisfaludy Károly kirobbanó sikerével uralomra kerüljön. Ettől kezdve tíz éven át ő a magyar irodalom főszereplője, a romantikusok szervezője, Vörösmarty nemzedékének ösztönzője, a kezdődő reformkor bizakodásainak kifejezője. Amikor 1830-ban, negyvenkét éves korában meghal, úgy gyászolja az ország, a főváros, az irodalom, mint legnagyobb fiát. Annyi bizonyos, hogy ha ösztönző hatása jelentékenyebb is, mint műveinek túlnyomó többsége, ha kétségtelenül nagy tehetségével több hevenyészett írást hoz létre, mint halhatatlan alkotást - hazai irodalom- és drámatörténetünk egyik legvonzóbb, legrokonszenvesebb alakja. Néhány, kivételesen fegyelmezett költeményével, legsikerültebb vígjátékaival, prózájának ironikus humorával maradandó helye van klasszikusaink között.

Szülővárosa, Tét

Az összeállítást készítette: Takács István
Korrektor: Dévényi Ildikó
www.szineszkonyvtar.hu - 2007