Életrajza:

Adatok:
1918 - elveszíti édesapját, nevelőapa viseli gondját tovább
1919. áprilisában önkéntesként tagja lesz a Székely Hadosztálynak,
amelyik egy hét múlva a debreceni fegyverletétel után Brassóba internálják,
hat hónap múlva szabadul a Fekete várból.
1921 - érettségi bizonyítványt szerez
1920-1922, tagja a Szabadkay József vezette szatmárnémeti színháznak
1922-1923-as színházi évadot Fekete Mihály marosvásárhelyi társulatánál tölti
1923-1924-ben ismét tagja a Szabadkay József vezette szatmárnémeti színháznak
1925-1926-ban a Szendrey Mihály igazgatása alá tartozik szatmárnémetiben
1926 végén Magyarországra szökik át, a várható üldöztetések elől
1927-1929 - Pécsett játszik
1929-1932 - Erdélyi Mihálynál, a Horváth-kertben, majd az Erzsébetvárosban, Lavottánál
1932-1934 - a szegedi színháznál, Sziklay Jenő igazgatása alatt.
1936-1937-os évadban annak a Royal Színháznak a művésze, amely intézmény akkor a Vígszínház kamaraszínháza
1937-1939 - Erdélyi Mihály színházainak tagja
1939 - a megalakuló Színművészeti Kamar alelnökévé választják
1939-1940 visszaszerződik a Royal Színházhoz, amelynek az igazgatója már Kertész Dezső, itt marad a színház megszűnéséig
1941-1944 - színigazgatója a Délvidéki Színikerületnek (Kiskunfélegyháza, Magyarkanizsa, Zenta, Újverbász, Áda, Apatin,
Bácsalmás, Bácstopolya, Szenttamás...)
1944. december 20. - megalapítja, és megnyitja Hlatky Lászlóval, a Budai Kamaraszínházat
1945 őszétől -1947 - nem játszik sehol
1948 - második házassága
1949-1951 az országot járja alkalmi társulattal
1951-1964 az színésze
1964 - nyugállományba kerül, de tovább játszik, még 12 évig az Állami Déryné Színházban
1976 - visszavonul a színpadtól
1978 - halála (77 évesen)

Összefoglaló:

Krémer Ferenc színész, rendező, színigazgató Szatmárnémeti szülötte, három gyerekes színészcsalád gyermeke. Édesapja Krémer Sándor színész színigazgató, míg édesanyja Bermann Irma, szintén színész. Alig múlt tizenöt esztendős, amikor édesapját elveszíti. A Krémer féle társulat egyik kitűnő színésze, Szabadkay József, ekkor nem csak a színtársulat vezetését veszi át, hanem a Krémer gyerekek neveltetését is. Ferenc környezetében jobbára színházi emberek élnek, így talán nem meglepő, hogy ezt a pályát választja jövőjéül. A világháború utáni békekötés következtében Szatmárnémeti már Romániához tartozik, amely területi változás sok helyen elégedetlenséget szül. Krémer egy ilyen csoport tagja lesz. A lázadókat azonban leleplezik, menekülnie kell Romániából. 1926-ban érkezik a zöldhatáron keresztül Magyarországra. Kezdetben Pécsett, majd kisebb kitérőkkel Szegeden játszik. Később a fővárosba kerül a Royal Színházhoz, abban az időben, amikor az a Vígszínház kamaraszínházaként funkcionált. Az akkori német mintát követő magyar politikai vezetés létrehozza a szakmai kamarákat, amelyek végeredményben a zsidóság kirekesztését szolgálja, és a Kiss Ferenc vezette Színész Kamara alelnökeként pedig őt választják meg. 1941 től a háború végéig a Délvidéki Színikerületnek (Kiskunfélegyháza, Magyarkanizsa, Zenta, Újverbász, Áda, Apatin, Bácsalmás, Bácstopolya, Szenttamás...) igazatójaként dolgozik. A háború után társulatának megmaradt tagjaival színházát újból indítja. 1945 őszétől fogva (betöltött funkciója miatt) a vizsgálatok lezárásáig, közel két éven keresztül a nem foglalkoztatják. Végül is nem marasztalják el, így ismét játszási engedélyt kap. Az 1951-ben megalakuló Állami Faluszínház, majd 1955-től új nevén az Állami Déryné Színház alapítótagjává válik, amikor leszerződik a társulathoz, és amelyik színháznak 25 éven keresztül hűséges tagja. Több mint 4000 előadásban láthatja a közönség itt a Déryné Színházban, amikor visszavonulás gondol. Az utolsó tizenkét évben már, mint nyugdíjas foglalkoztatják, de egészségi állapota nem enged hosszú pihenést azután sem. 77 évesen távozik szeretteitől. Elporladó életpályáját Csirák Csaba szorgalmas gyűjtőmunkával mentette meg az utókor számára, amelyet most az olvasók elé tárunk.

Életútja részletesebben:

Kisfiú született

Szatmárnémeti egyik szimbólumának, a Tűzoltótoronynak az építési munkálatait 1903-ban kezdik el Meszlányi Gyula püspök kezdeményezésére. Ebben az évben születik meg a döntés a város sorrendben második színházának, a Sétatéri Nyári Színkörnek a lebontásáról. 1903-ban kerül használatba négy új állami népiskola Szatmárnémetiben, a Wesselényi utcai, a Rákóczi utcai, a Kinizsi utcai és a Halász Ferenc utcai. Lendületes fejlődés tapasztalható a város gazdasági, közművelődési életében.
1903 karácsonyán Szatmárnémetiben a Széchenyi utcában bérelt lakásban nagy az izgalom. A 34 esztendős Krémer Sándorné, Bermann Irma kisdedet vár. Elfogyott a karácsonyi bejgli, és a szülési fájdalmak még nem jelentkeznek.
Hétfőn este az "Ocskai brigadéros" előadása után, ahogy lemegy a függöny, azonnal hazarohan a direktor úr. Irma asszony fájdalmakra panaszkodik. Másnap, 1903. december 29-én, kedden reggel 9 órakor Wegra Lujza szülésznő kikiált a konyhába: "Kisfiú!"
A színházban ezen az estén Barna Izsó-Faragó Jenő "Casanova" című operettjét játszották. Casanova Ferenczyvel a címszerepben jó volt, igen szépen énekelt. Szentes, Papír Sándor, Sziklai Blanka és Toronyi szintén jók voltak. "Kornai Margit pedig hármas szerepben oly megkapó közvetlenséggel alakította és énekszámait oly kedvesen adta, hogy a művészetig emelkedni láttuk őt."
Amikor Krémer Sándor január 4-én a városházára ér, hogy az anyakönyvvezetőnek bediktálja a legfiatalabb Krémer adatait, szinte sorba kell állnia. Előbb érkezett Szarvadi Pál rendőrtizedes, aki Anna lányának világra jöttét jött bejelenteni, meg Hajdú Pál gubás, aki Károly nevű fiának örvend, és megérkezik Weisz Benjámin izraelita szabómester is, ő Etel lányának remél a sajátjánál szebb, gondtalanabb életet.
A boldog apa, Krémer Sándor, 45 esztendejével már fiatalnak nem mondható. A Ferenc Géza Aladár nevet diktálja be Biki Károly tiszteletes úrnak az 1904. január 10-ei kereszteléskor. A keresztszülők nem akárkik: Pap Géza polgármester és lánya, Pap Ilona, valamint Hollósi József és neje. Egyrészt Krémer Sándor társadalmi tekintélyét, másrészt a város első emberének közismert nyitottságát bizonyítja ez a keresztelő.
Nehéz napja van Krémer direktornak ezen a vasárnapon. Délelőtt istentisztelet a Láncos templomban, majd keresztelő, azután pedig teljesíteni kell hivatásbeli kötelezettségeit: délután a "Hüvelyk Matyi"-t, este Huszka Jenő-Martos Ferenc "Aranyvirág" című operettjét adják a színházban. A besztercebányai születésű Bermann Irma, Krémer Sándor felesége közben egy imára átszalad a Székesegyházba, mert csak így nyugszik meg az ő katolikus lelke.

Horgászszenvedély a Szamos-parton

A Krémer gyermekek, Ferenc és Lajos szinte ikrekként nőnek fel a szatmári Szamos-parton. A családi emlékezet tudja, hogy együtt jártak halászni, strandolni, csónakázni. Városszerte híressé válnak halásztudományuk révén, amikor kifognak a Szamosból egy 20 kg súlyú harcsát.
Krémer Ferenc Szatmárnémetiben megtanulja a horgászat minden csínját-bínját. Ez a szenvedélye elkíséri élete végéig. Nagy horgásznak tartják ismerős körökben, aki a horgásztudomány legújabb vívmányainak ismeretében, korszerű halászfelszereléssel járja a vízpartokat szabadidejében. Halászik folyóvízben és tavakban, de a Balaton a legkedveltebb halászterülete. Sokszor halásztársakkal ül ki a vízpartra, nemritkán éppen a falu lelkészével vagy plébánosával Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn.

Iskola

Krémer Sándor társulata 1908-ban elhagyja Szatmárnémetit, de a gyermekek itt maradnak. Akárcsak előtte húsz esztendővel kollégája Abday Sándor, Krémer Sándor is Szatmárnémetiben tervezi a család végleges letelepedését.
A Krémer fiúkat a kitűnő Szatmárnémeti Református Gimnáziumba íratják szüleik. Ferenc az elemi népiskola elvégzése után szintén a Szatmárnémeti Ev. Ref. Gimnázium növendéke. Az 1920/1921 tanévet követő vizsgán szerez érettségi oklevelet.
Amikor Krémer Ferenc érettségizik, az intézményt már három évtizede igazgatja a klasszika-filológia szakos Bakcsy Gergely. A tanári kar kiválóságai közül csak néhány ismert nevet említünk, mint dr. Hantz Jenő, a bölcsészet doktora, a híres magyar-latin szakos Mátray Lajos, aki mint író is jeleskedett, és nagy érdemei vannak abban, hogy Krémer Ferenc jól beszélt latinul. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy Mátray tanár úr az osztályfőnöke is. Az ő egyenes, jellemes, önmaga iránt igényes életvitele példaként lebeg a tanítványok előtt, és meghatározó szerepet játszik személyiségük kialakulásában. Külön ki kell emelnünk Szabados Endre nevét, aki magyar-német szakos tanár, költő-író, a későbbi színésztárs, Szabados Árpád édesapja, aki az irodalom iránti olthatatlan szeretetet oltja tanítványai lelkébe.
Az iskola korabeli tanulóinak névsorában szerepelnek a Bánhidi testvérek. Antal, aki világhírű repülőépítő lesz és Bánhidi László, aki jeles személyisége lesz a magyar szín- és filmjátszásnak. Az említett Szabados Árpád későbbi színésztárs mellett Szűcs Kálmán nevét kell megemlíteni, aki a szatmárnémeti színház díszlettervezőjeként működik majd éveken át, és aki Krémer Ferenc húgának, Krémer Mancinak az első férje is lesz egyben.

Új család

Krémer Ferenc tizenöt esztendős korában elveszíti édesapját. A fiatalember legnagyobb fájdalma, hogy a háborús viszonyok miatt nem vehet részt apja temetésén. Ez a nem múló seb sokszor visszatér élete folyamán. Az özvegyen maradt Bermann Irma később feleségül megy a társulat egyik kitűnő színészéhez, Szabadkay Józsefhez, aki átveszi a színtársulat vezetését. Szabadkay nem csak kiváló szervező, megbízható vezető és nagyszerű színházi szakember, hanem az elvesztett apa helyett apjukká lett a Krémer gyermekeknek: Sándornak, Ferencnek, Lajosnak, Mancinak. Tény, hogy Krémer Ferenc édesapjától, majd nevelőapjától, Szabadkay Józseftől tanulta a színjátszás titkait, a színházi erkölcsöt és magát a színházat.

Önkéntesként a nemzet szolgálatában

1919. április 19-én a Székely Hadosztály Szatmárnémetibe érkezik. A tizenhat esztendős Krémer Ferenc jelentkezik, és önkéntesként bevonul a Kratochwill Károly ezredes parancsnoksága alatt működő hadosztályba. Csupán egy hétig szolgál, mert április 26-án a Székely Hadosztály a román túlerővel szemben leteszi a fegyvert. A debreceni fegyverletétel után Krémer Ferencet is Brassóba internálják. Hat hónap múlva szabadul a Fekete várból.

Szatmárnémeti szárnybontogatások

A Krémer névvel 1919-ben találkozunk újból a szatmárnémeti színház színpadán, amikor Szabadkay József társulatának színésze lett a 12 esztendős Krémer Manci. Szabadkay József folytatta azt a tudatos nevelést, amit az édesapa elkezdett. A Krémer gyerekek fiatal koruk ellenére már gyakorlott színészeknek számítanak, mert születésüktől fogva a színpadon nőnek, és lépnek fel.
Az elkövetkező években olvashatjuk a többi Krémer fiú nevét is: Krémer Ferencét, Lajosét (1905-ben született), és az ifj. Krémer Sándorét.
Krémer Ferenc születésétől kezdve színházi közegben élt. 1918-ig az édesapja társulatának környezetében, majd a nevelőapa, Szabadkay József színigazgató társulatának tagjaival együtt éli a színészgyermek életét Szatmárnémetiben, ami azt jelenti, hogy iskolai szünetek idején ő is fel-fel lép, és utazik a társulattal.
Krémer Ferenc három színi évadon át, 1920-1921-ben, 1921-1922-ben, 1923-1924-ben, tagja a Szabadkay József, majd 1925-1926-ban a Szendrey Mihály vezette szatmárnémeti színháznak. Színészi pályájának első négy esztendejét tehát Szatmárnémetiben tölti.
Amikor Szabadkay meghirdeti az 1921-1922-es színi évad társulatát, melyben olvasható Krémer Ferenc neve is, a "Szamos" napilap tudósítója nem tud szó nélkül elmenni mellette, pedig az ezt megelőző két évadban is ott van Krémer Ferenc a színpadon, de az együttes névsorának meghirdetésekor nem szerepel mint színész. "Semmi kétségünk nincs az iránt, hogy Krémer Ferenc a kezdet kezdetén lévő fiatal színészben (ekkor 18 esztendős) megvan a tehetség és a törekvési hajlam a színi pályára, mégis kételkedünk abban, hogy ez a kezdő, a színpaddal kísérletező fiatalember vezető szerepben ki tudja elégíteni fejlett művészi igényű közönségünket" - írja a "Szamos" tudósítója.
1921 őszén a "Szamos" napilap kritikusa így ír "A kis grizett" bemutatója után: "Rákossy, mint mindig vidám, derűs és ötletes volt. Szabadkay Deésy helyett ugrott be és tökéletes volt... A fiatal Krémer Ferenc tehetséges fiú, akiből kellő tanulás és gyakorlás után jó színész lesz. Bár sokszor túllengett játékában a fiatalos túlzás, ez estén azonban szigorú kritikával sem találunk játékában kifogásolnivalót."
A december végén bemutatott "Szilveszter" című operettben nyújtott teljesítményéből a tánctudását dicséri az újság szerkesztője.
Krémer Ferenc szatmárnémeti pályafutása során lírai szerelmes szerepkörben játszott. Színésztársainak hosszú sorából kis ízelítő következik:
Binder Károly, Bizza Ilonka, Bónyi József, Boros Manci, Borovszky Oszkár, Deési Jenő, Ekecs Ferenc, Faragó Sándor, Fehér Erzsi, Fekete Rózsi, Felhő Ervin, Földes Mihály, Görög Olga, Katona Irén, Kecskés Ila, Király József, Kóbor Irén, Kovács Dezső, Krémer Manci, Kürthy Böske, Marsi Gizi, Mihályi Károly, Neményi Lili, Németh Irén, Rajnai Böske, Rákossy Ferenc, Réthy Margit, Soltész Anny, Somogyi Emmi, Somogyi Stefi, Szabadkay József, Szabados Árpád, Szécsi Nándor, Sztankóczy István, Torday Etel, Tóth Böske, Várady Rudolf, Zilahy Irén.
Az 1922-1923-as színházi évadot Fekete Mihály marosvásárhelyi társulatánál tölti, de 1923 őszétől már ismét szatmári színész.

A tollforgató

1923. október 27-én indul útjára Szatmárnémetiben a "Színház és Művészetek" című szépirodalmi hetilap. A felelős szerkesztő az a Szabados Árpád, aki a Református Gimnáziumban iskolatársa volt Krémer Ferencnek, az elmúlt színi évadban pedig Szabadkay társulatának egyik erőssége. A lap főmunkatársa: Pálos István és a húszesztendős Krémer Ferenc. A 16 oldal terjedelmű hetilap színházi beszámolóval, színházi műsorral jelentkezett. A sok reklám mellett helyet kapott a humor, valamint film- és képzőművészeti beszámolók. Az ötödik számtól fogva "Fecsegő" címmel jelent meg.
Krémer Ferenc irodalmi tevékenysége ezzel nem merül ki. "Két kicsi szoba" címmel operettet ír közösen a Bruchner-Bende-Unger hármassal. Krémer már nem volt szatmári színész, amikor az 1933-1934-es színi évad végén műsorára tűzte ezt a darabot a szatmárnémeti színház is. A helyi kritika így ír róla: "Szövegírója Krémer Ferenc, az innen elszármazott fiatal színész. Sok móka, sok szóvicc tárháza az operett. Muzsikája divatos jazz."
Újságírói múltja sem jelentéktelen. A két világháború között az egyik legrangosabb újságnak, a "Brassói Lapok"-nak volt egy darabig munkatársa.
Versei témájának többsége, az érzelmek és a lelki érzékenység körül keresendő. Csak részben politikai indíttatásúak, többnyire a szerelem forró tüze ihleti versírásra. És itt nem csak a sihederre, vagy a fiatalemberre kell gondolni, ugyanis Krémer Ferenc élete végéig folyton szerelmes. Egyik nőből a másikba, egyik szerelemből a másikba esik. Ez ad számára éltető erőt, az öröm forrásának legfontosabb elixírje a szerelem. A névsorban pedig kortárs színésznőtársainak leghíresebbjei ugyanúgy felsorolhatók, mint jelentéktelen táncosnők vagy segédszínészek.

Első házasság

Krémer Ferenc 1925. április 8-án feleségül veszi Egri István járásbíró lányát, Egri Cecília Stefánia Emíliát. Krémer Ferenc református vallású, a menyasszony római katolikus. Az esküvőre a szatmárnémeti Székesegyházban kerül sor, miután dr. Boromisza Tibor szatmári megyéspüspök megadta a házasság megkötéséhez szükséges felmentést.
Érdekesség, hogy a jegyesek az esküvő előtt egy hónappal Szatmárnémeti polgármestere előtt jogérvényes megegyezést kötnek, hogy mindkét nemű gyermekeiket római katolikus vallásra keresztelik meg. Ha már az érdekességeknél tartunk, jegyezzük meg, hogy az ifjú pár esküvői tanúja, a nagykárolyi Bagotai Károly árvaszéki ülnök református vallású, míg Szabadkay József színigazgató zsidó származású.

A kényszerkerékpáros

Krémer Ferenc először csupán egy színi évadra hagyja el szülővárosát, amikor Fekete Mihály marosvásárhelyi társulatához szerződik az 1922-1923-as évadra. A következő esztendőt, 1923-1924-ben Szatmárnémetiben tölti, majd újra hiányzik egy évig az 1924-1925. évben, amikor Gróf László kerül a városba, Szabadkay Józseftől pedig elveszik a játékengedélyt. Krémer utolsó szatmárnémeti szereplése Szendrey Mihály társulatához fűződik az 1925-1926-os évadban. A társulatnak három rendezője volt ekkoriban: Szendrey Mihály, Földes Mihály és Szabadkay József. Az operetteket, operákat és más zenés darabot Szabadkay József rendezte. A prózán a másik két rendező osztozott. Krémer Ferenc ekkor kisebb, karakterszerepeket kapott az "Úri emberek"-ben, "A peleskei nótárius"-ban, a "Leányvásár"-ban, "Az iglói diákok"-ban.
A vesztes háború utáni békekötés következményeként, a trianoni döntés értelmében az egykori Szatmár megye egy része, Bánát, Partium, Erdély Romániához kerül. Miközben az ott élő magyarság egy tapodtat sem tesz lakhelyéről, mégis egy másik ország lakosává lesz, ahol mint kisebbség élhet tovább. Egyetlen művész számára sem lett annyira reménytelenné és lehetetlenné a jövő, mint a romániai magyar színészek számára. A megszorítások, és a visszaélések, az újabbnál újabb rendszabályok, mind-mind a magyarnyelvű színjátszás visszaszorítását célozzák. Sokakban vált ki ellenállást a helyzet fokozatos rosszabbodása. Többeket szervezkedésre, másokat önvédelemre kényszerít. A fiatal Krémer Ferenc hisz abban, hogy vissza lehet állítani a régi rendet, csak harcolni kell érte. Magyarságmentő szervezkedés tagjává válik, mígnem 1926-ban leleplezik őket. Krémer Ferencet, a színészt, magyar kémnek minősíti a vád, sürgősen menekülnie kell az ítélet végrehajtása elől. Elhagyja az országot.
A hivatalos határátkelőkön a hatóság karjaiba futna, azonban a zöldhatár meglehetősen átjárható még a húszas évek közepén. Így körvonalazódik a megoldás is. Ám ahhoz meg kell tanulnia kerékpározni. Szorgalmasan gyakorol. Megtanul felülni, elindulni, sőt, gyorsan pereg lába alatt a kerék, még a kanyarokat is sikerül bevennie, csak megállni nem sikerül mindig. Elvégre minden nem mehet tökéletesen. De már nincs idő megtanulni. Felültetik a kerékpárra, és Csenger körül a zöldhatáron egészen egyszerűen átrobog Magyarországra.

Magyarországon

Krémer Ferenc 1927-1929 között Pécsett játszik, aztán Erdélyi Mihálynál, a Horváth-kertben, Erzsébetvárosban, Lavottánál, Szegeden.
Két színi évadot - 1932-1934 - tölt a szegedi színháznál, Sziklay Jenő igazgatása alatt. Magyar színháztörténeti idő ez a korszak, mert 1933-ban indulnak be a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Szegeden kitűnő együttes alakul a tehetséges színházszervező, Sziklay irányításával. Íme a társulat: Boros Kató, Csele Lajos, Csermák Lajos, Deréky János, Dömötör Ilona, Ekecs János, Elekes Ernő, Fülöp Sándor, Garai Jolán, Herczeg Vilmos, Huszár Baby, Könyves Tóth Erzsi, Kőrössy Zoltán, Krémer Ferenc, Major Kató, Mihályi Mária, Patkós Irma (Sziklai Jenő neje), Pécsi Ili, Szabó István, Szalma Sándor, Szamorjay Anny, Szaplonczay Éva, Sziklay Jenő, Szilassy László, Vágó Mary, Zilahy János.
Az állandó játszótársak mellett Krémer Ferenc együtt lép színpadra olyan vendégművészekkel, mint a Góth házaspár (1934. április 19. - Helyet az ifjúságnak), Szabó Miklós (a Cigánybáróban Mirabella fia). De ő maga is játszik főszerepeket, mint Sidney Kingsley "Az orvos" című színjátékában dr. Brodeyt, vagy "A fenséges asszony"-ban Negrucit.
Az 1936-1937-os évadban annak a Royal Színháznak a művésze, amelyik abban az időben a Vígszínház kamaraszínháza volt.
A következő két évben, az 1937-1938-as és az 1938-1939-es évadban Erdélyi Mihály színházainak tagja.
1939-ben visszaszerződik a Royal Színházhoz, amelynek az igazgatója már Kertész Dezső, és itt marad a színház megszűnéséig, 1940-ig.

Nyári állomás Erdélyben

1941. júniusban a Krémer Ferenc színigazgató vezette társulat Kézdivásárhelyen kezdi a nyári évadot a "Gyergyói bál"-lal. Kézdivásárhelyen kívül Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Szászrégenben volt játékengedélye. Június 24-én búcsúztak "Az ördög nem alszik" című, akár jelképesnek is felfogható darabbal.

A Színművészeti Kamara alelnöke

Az egyre jobbra tolódó belpolitikai élet szabályokat dolgoz ki, amelynek lényege, a zsidó vallásúak diszkriminálása a köz, üzleti, és művészeti életből. A törvények betartatását választott testület, szakmai kamarák látják el. A Színházi szakmát is kötelezik a szakmai testület létrehozatalára, amely 1939-ben megalakul Kiss Ferenc elnökletével, alelnökévé pedig Krémer Ferencet választják.
A szakmai testületnek feladatául tűzik ki a XV. Törvénycikk gyakorlati végrehajtását, amely megjelent az Országos Törvénytár 1938. évi május hó 29-én kiadott 6. számában. Valójában a M. Kir. Minisztérium, a miniszterelnök, a vallás- és közoktatási miniszter vállalta fel a törvény végrehajtását, amelynek alkalmazása terén kivételt is tehet. A kamarára, illetve annak jogkörére vonatkozó törvényi szabályozások végrehajtása nagymértékben függ a két vezetőnek, Kiss Ferencnek és Krémer Ferencnek hozzáállásától, az elvárások kellő kiszolgálásától, vagy éppen antiszemita felfogásától is.
A Színművészeti és Filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet - utasít a törvény. A tagság egyéb feltételeit a M. Kir. Minisztérium rendeletben állapítja meg, majd így folytatja: a Színművészeti és Filmművészeti Kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani:
a) a hadirokkantat, a tűzharcost, továbbá hősi halált halt szülőnek gyermekét és a hadiözvegyet
b) azt, aki az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt tért át valamely más bevett felekezetbe és megszakítás nélkül ugyanennek a felekezetnek a tagja.
Ezeket a rendelkezéseket a munkaadó az 1939. évi december hó 31. napjáig köteles végrehajtani. A M. Kir. Miniszterelnök a végrehajtás módjára utasításokat adhat és közérdekből indokolt esetben kivételt lehet.
Azt azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál milyen arányszámban lehet a törvényben előírt arányokat megtartani.
A későbbiekben a törvény számszerű adatokkal áll elő. Íme:
1920-ban az ország egész területén 2293 színész és színésznő, beleértve a filmszínészeket is; ebből zsidó 521, vagyis 22,7 %. 1930-ban a színészek összes száma az ország egész területén 1970; ebből zsidó 475, azaz 21,1 %.
Mindezekből kiderül, hogy a törvényhozót nem az érdekli, hogy a szakmai intézményekben jó alkotómunka folyjon, hanem mindezekből a zsidók kizárását tűzi ki célul, amelyet kellő módon ki is szolgál, hiszen a korabeli magyar színházi világ legnagyobb mérvű lefejezése köthető a Kamara tevékenységéhez. Színpadról letiltanak sokakat, mások internáló, vagy éppen koncentrációs táborokban végzi, és az egészében, vagy részben érintettek körét is folyamatosan bővítik a törvények. A háború utáni tényfeltárások kapcsán aztán Krémerre is sor kerül, a volt Színészkamarai alelnök úrra. A kivizsgálások során bár akadt kellemetlenségben része, de nem találnak súlyosan elmarasztalható vádpontot Krémerrel szemben, a nem mindig elfogulatlan vizsgálatok időszakában. Az életrajz további követése során néhány példán keresztül megismerkedhetünk Krémer Ferenc felfogásával ilyen tekintetben is.

Krémer Ferenc, mint a Délvidéki Színház színigazgatója

A vallás és közoktatási minisztérium a Színművészeti Kamara előterjesztésére kiadja a vidéki színigazgatói engedélyeket.
Az 1941-1942-es idényben Krémer Ferenc színigazgató a Délvidéki Színikerületet kapja meg, ami azt jelenti, hogy társulatával Kiskunfélegyházán, Magyarkanizsán, Zentán, Újverbászon, Ádán, Apatinban, Bácsalmáson, Bácstopolyán, Bezdán, Szenttamáson és a környék kisebb helységeiben játszhat. A Délvidéki Színikerületet Krémer megtartja 1944 októberéig, az oroszok bejöveteléig.
Becsülettel járja a színikerület településeit. A társulat megszervezése, utaztatása, repertoárjának kidolgozása, új darabok színpadra állítása mellett rengeteget játszik és sokat rendez. A háború, az egyre romló gazdasági, politikai és erkölcsi helyzet tovább nehezíti az igazgató, és egyben a társulat sorsát. Az új kihívások úgy a társulattól, mint igazgatójától nagy áldozatot követelnek, hiszen például az alacsony jövedelemből ételre sem telik, fűtés tekintetében pedig a felforrósított téglákon kívül másra gondolni sem nagyon lehet. Minden nehézséget is vállalva Krémer megmarad Thália papjának. Idézzük Györffy Rózsának, volt feleségének a visszaemlékezését:
"Egyik éjszaka Rózsika nagy motorzúgásra ébredt (Magyarkanizsán, 1944. március 19.). Az országúton hosszú sorban katonai teherautók robogtak el előtte. Másnap reggel aztán a vidám kis városka utcái kihaltak voltak. Rózsika alig látott embert a próbára menet. A próba előtt az igazgató társulati gyűlést rögtönzött. Elmondta:
- Magyarországot megszállták a németek! A rövid 25 évig tartó szabadság, amelyet hazánk Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzása alatt élvezett, véget ért! A jövőt nem lehet tudni, de a múltat igen. Azt, hogy őseink hiába igyekeztek évszázadokon át a német rabságtól megszabadulni.
Társulatom tagjait arra kérem, tartsák távol magukat a megszállóktól. Én is csak annyit érintkezem velük, amennyi feltétlenül szükséges. A vezetőket le fogják váltani, és helyükre németbarátokat fognak kinevezni."
Az élet hamarosan tragikusan igazolja vissza, hogy Krémer Ferenc tárgyilagosan mérlegeli a történéseket. Hamarosan bekövetkezik a német-magyar barátság másik felejthetetlen eseménye, amely 1944 húsvétján történt, amikor a Teleki téri vásárt megtöltő hatalmas embertömeget bombázták, a menekülőkre pedig gépfegyvertűzzel vadásztak a németek.
Magyarkanizsán például két német katona egy zsidó embert lajtoskocsi elé fogott, és ostorral verte, mint a lovat. A próbáról éppen akkor kitóduló színészek elszörnyülködtek a két német kegyetlenségén, megrohanták a lajtoskocsit; húzták-tolták a városon keresztül. Erre Krémer igazgatónak azt javasolta a város vezetősége, hogy haladéktalanul távozzanak. Zsúfolt házak előtt játszották a meghirdetett búcsúelőadásokat.
A politika után következzen egy kritikarészlet: "Magyarkanizsai Tiszavidék", 1942. április 17.: "A Krémer-színtársulat folytatja sikeres előadásainak sorozatát..." Barabás Pál: "A 2000 pengős férfi" című vígjáték kritikája: "... Krémer színigazgató Gáspár szerepében a szokott jó volt, és eléggé nem méltatható művészettel állította elénk a félénk és tapasztalatlan fiatal ügyvédet..."
A Krémer Ferenc vezette Délvidéki Színház 1944. május 22-én az újverbászi cukorgyár fúvószenekarának közreműködésével tartotta meg búcsúfellépését "Magyar est" címmel. Fellépett Krémer Ferenc és felesége, Györffy Rózsa, aki táncolt és verset mondott, valamint: Erőss Irén, Benyovszky Béla, Somogyi János, Csornai Irén, Bánó Mihály (Bánó András újságíró édesapja), Orosz Erzsi, B. Szirmai Gizi (Bánó András édesanyja).
Bácsalmáson játszik a társulat, amikor a zsidók deportálása folyik. Krémer Ferenc társulatának innen meg azért kell távoznia időnap előtt, mert a gettóba hurcoltaknak ételt, csokoládét, cigarettát juttatnak. Az 1943-1944-es színi évadot végül is Makón fejezte be Krémer Ferenc.

"feltétlenül irodalmat akarunk adni"

Krémer társulatával Makóra utazott, Györffy Rózsa is pedig a Madách Színházba szerződött. Közben a front állása napról-napra változik. A németek visszavonulnak, az oroszok előretörnek. Krémer Ferenc és társulata alig kezdi el Makón a működését, amikor vissza kell utaznia Budapestre, ahol a peremvárosokban tartanak délutáni előadásokat. A díszletek, jelmezek, a könyvtár azonban mind Makón maradt.
1944. október közepén éppen Pestszentlőrincen, a Katolikus Kultúrházban játszik a társulat, amikor Horthy Miklós bejelenti a fegyverszünetet. Az utcákon csoportokba verődött emberek éltetik a kormányzót. Majd Horthy lemond, és Szálasi veszi át a hatalmat. Még azon az éjszakán csapatokba tömörült nyilaskeresztes fiatalok garázdálkodnak Budapest utcáin.
Bár fegyverek között hallgatnak a múzsák, 1944 decemberében Budán a Zárda utca 4. szám (ma Rómer Flóris utca) alatti Szent Ferenc rendház kultúrtermében új színház nyílik még, ha kis időre is. Ezt a Zárda utcai épületet szemeli ki Krémer Ferenc és Hlatky László színjátszás céljára. Az új budai színház régi kőépület, állandó színpaddal, öltözőkkel, hideg-meleg vízzel, 350 személyt befogadó nézőtérrel. A termet évek óta úgy felekezeti, mint civil rendezvények céljaira hasznosítja a ferences rend.
Régi hiányt pótol a Budai Kamaraszínház a főváros színjátszásában. Krémerék tulajdonképpen Herczeg Ferenc és Harsányi Zsolt régi álmát valósítják meg a Budai Kamaraszínház életre hívásával. Ők próbálkoznak azzal, hogy a budai közönség számára elérhető közelségben legyen irodalmi értékek színrevitelével elkötelezett színház, még ha éppen nem is a múzsáknak kedvező korban, bombázásokkal, és ostrom közeli időkben
1944. december 20-án nyitja meg Krémer Ferenc és Hlatky László a Budai Kamaraszínházat. A színház- és évadnyitó előadáson a világhírű szerző, Emmert Lavery "Az Úr katonái" című színműve szerepel, dr. Nádas Zoltán, a kitűnő papíró és hitszónok fordításában.
A "Film Színház Irodalom" 1944. decemberi száma részletesen ismerteti az új színház megalakulását. A két igazgató pedig a tervekről beszél: "A következő bemutatónk például eredeti bemutató, Kemény László írta és Boldogság a címe. A darab átdolgozására Szabó Lőrincet, a neves költőt szándékozunk felkérni. Szeretnénk, ha a fiatal írók ellátnának bennünket kamaradarabokkal, mert feltétlenül irodalmat akarunk adni, még az esetben is, ha egy-egy darabunk zenés játék lenne."
Ez a színház lett a magyar színháztörténet egyik legrövidebb ideig élő intézménye, mert négy nap múlva már a főváros ostromával be is szünteti működését.
Budapest ostromát a volt szatmárnémeti színigazgató özvegyénél, Bermann Irma, Murányi utcai lakásában, vagy ha a szükség úgy hozza, pincéjében vészelik át. Krémer Ferenc 1945 márciusában, a front elmúltával, elküldeti az édesapjától örökölt díszletező munkást, Gyula bácsit, aki mint mindenes állandóan a Krémer család szolgálatában állt, hogy utazzon le Makóra, nézze meg, mi van a színházi vagyonnal. Minden érintetlenül és hiánytalanul megvolt. Krémer nyomban értesíti társulatának tagjait, hogy húsvétkor mindenki legyen Makón, mert meg akarja kezdeni az 1945-ös nyári színházi évadot.

Engem nem érdekelnek az oroszok!

"Majd ha az oroszok eltartanak bennünket, lehetnek kívánságaik" - mondta Krémer Ferenc igazgató a háború utáni első színházi megbeszélésen. A színtársulat új karmestere társulati reformot javasolt. Létre kell hozni egy bizottságot, amelyik megmondja, hogy melyek azok a szovjet darabok, amelyeket játszani javasol, hogy az oroszok legyenek megelégedve velünk."Engem nem érdekelnek az oroszok!" - csattant fel Krémer Ferenc. Olyan darabot kell játszanom, amelyre bejön a közönség. Az oroszoknak már nem kell, hogy bejöjjenek, ők itt vannak. Ha eltartanak bennünket, lehetnek kívánságaik.
Az új korszak előrevetíti baljós árnyékát. Nem gondolta volna, hogy az új karmestere felmegy az orosz városparancsnokságra, és feljelenti az igazgatóját. Pedig az történt! Másnap délelőtt próba közben két orosz katona jelent meg a színházban, és a szovjet városparancsnokságra kísérik az igazgatót.
Györffy Rózsa utánament, és elmondta a parancsnoknak, hogy Krémer nem szidta az oroszokat, hanem azt mondta, ha az oroszok eltartanak bennünket, lehetnek kívánságaik.
Mi nem tudjuk eltartani önöket - mondta a parancsnok, de ha egy jó zenés-táncos darabot játszanak, elmegyünk, és én kiutalok a színház számára egy tehenet. A városparancsnok pezsgőt bontott, baráti koccintással végződött a nem túl jól kezdődő beszélgetés Makón 1945. augusztus elején.

Második házasság

Krémer Ferenc 1938 őszétől ismerte Györffy Rózsát. Ott csetlett-botlott előtte a 15 esztendős leány, és az ő szeme előtt nőtt fel, lett belőle színésznő, lett belőle szubrett, majd primadonna. A szerelem pedig hamar beköltözött kettejük lelkébe. 1948 tavaszán Békásmegyeren aztán titokban elmennek az anyakönyvvezető elé, és kimondják a boldogító igent.
Krémer Ferenc és Györffy Rózsa házasságából egyetlen gyermek született, Csaba. Ő a Krémer név továbbvivője és továbbadója. Krémer Csaba a színészettel hivatásszerűen nem foglalkozott. Azonban gyermekként és felnőttként is sikeresen próbálta ki a színészetet. 27 éves korában beugrott a "Jancsi és Juliska" című gyermekdarabba (melynek szerzője nagybátyja, Krémer Jenő), és 46 előadáson játszott. Azonban már Krémer Csaba fiai, Zoltán és Áron nem foglalkoznak színészettel.

Turul Szépmíves Filmgyártó és Filmterjesztő Szövetkezet

1939. május hó első felében alakul a Turul Szépmíves Filmgyártó és Filmterjesztő Szövetkezet. Krémer Ferenc az első pillanattól a szövetkezet vezetőségében foglal helyet mint alapító tag és alelnök. A vezetőségben többek között ott találjuk: Ambrus Józsefet, Kiss Ferencet, dr. Körössy Dezsőt, Pécsy Dénest, Göndör Józsefet. Székhelyük Budapest VIII. ker. József körút 35.
Mudrák József-Deák Tamás: Magyar Hangosfilm Lexikon 1931-1944 című munkájából tudjuk, hogy csak a "Te vagy a dal" című filmet sikerül elkészíteni, még 1940-ben. A "Te vagy a dal" című film Nagymihályi Sándor és Deésy Alfréd szövege alapján készült. Rendezője: Rodriguez Endre, operatőr: Icsey Rezső, gyártásvezető az a Bajusz Péter, akinek a nevével évtizedek múltán is találkozunk a filmszakmában. A kitűnő szereplőgárda névsorát is érdemes felsorolnunk: Sárdy János, Toronyi Imre, Szabó Klári, Vaszary Piri, Feleki Kamill, Misoga László, Mihályffy Béla, Kőváry Gyula, Fáy Béla, Sennyei Vera, Ádám Piri, Kompóthy Gyula. Több vezetőségi váltás következik. Az első 1941 szeptemberében, ekkor Bartos Ernő az igazgató. Krémer Ferenc a felügyelő bizottságban található, de megszaporodik a vezetésben a politikai közélet szereplőinek száma.
Újabb filmet már nem alkot a Turul Szépmíves Filmgyártó és Filmterjesztő Szövetkezet, bár terveik között szerepelt az "Álmában is hazudik", "Felszállott a páva", "Egy magyar nábob", "Kárpáthy Zoltán" című filmek elkészítése. Ám a háborús körülmények, az anyagi gondok és a számukra fennmaradt rövid idő lehetetlenné teszi ezeknek a terveknek a megvalósulását. Így marad Krémer Ferenc életében csak egy statisztikai adat a filmművészeti tevékenysége.

A nagy világégés után

A háború után kimondják a bécsi döntések semmisségét, így visszaállnak ismét a trianoni határok, a korábbi állapotnak megfelelően. A háború alatt Erdély és Felvidék egyes Magyarországhoz csatolt részei visszakerülnek a felosztásnak megfelelően megállapított államok kezelésébe. Zavarodottság, menekültek, és értetlenség, kettészakadt családok volt mindezek következménye. A régi új államok Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, és Szovjetúnió, akik osztoztak ezen a "terület-cseréken". Megindul a környező államokba rekedt magyarság további kálváriája. Egyes helyeken, mint például Csehszlovákiában, a német és magyar nemzetiségüeket különleges bánásmódban részesítve, kitelepítik szülőhelyükről, és az ország más, főképp északi vidékeire száműzve, érik el azt, hogy szórvány népességgé változzanak a nemzetközi hatóságok előtt. Mint akkorban sok más magyar család, a Krémer család is újból kettészakadt. Krémer Manci Romániában maradt, Ferenc pedig az anyaországban vezet tovább színtársulatot. Manci 1946. október 15-én nagyságos Krémer Ferenc színigazgatónak írott leveléből megtudjuk, hogy a tervek szerint anyuka látogatóba érkezik Kolozsvárra, mert "nagyon szomorú, hogy így el vagyunk szakítva egymástól." Pedig a nehéz idők fekete fellegei tovább tornyosulnak a magyarság felett. A határ egyre nehezebben átjárható, következik az államosítás, a nyomor, és a besúgók virágkora, sőt Szatmárnémetiben pedig a másfél évszázados (!) magyar színjátszás hatósági megszüntetése.
1946 karácsonya gyásszal terhelt ünnep a Krémer család számára. December 20-án meghal özv. Krémer Sándorné Bermenn Irma - olvasható a halotti anyakönyvben. A halála igaz, és az is, hogy özvegy volt, sőt, kétszeres özvegy, mert 1946 decemberében Bermann Irma már az Auschwitzban megölt második férj, Szabadkay József özvegye is egyben.

Az új hatalom

Krémer Ferenc feleségének, Györffy Rózsának "Magyar körtánc" című életregényéből idézünk:
"1945 őszén Krémer Ferencet, a volt bácskai színigazgatót senki nem merte szerződtetni. Így délutánonként ő is ott ült egy fekete mellett a New York kávéházban sorstársaival együtt, akiket a politika szintén kiközösített a magyar színjátszásból. A haláltáborokból hazatért megkínzottak mindenkit bűnösnek találtak."
"A népbíróságok egymás után hozzák halálos ítéleteiket. "A bosszúállás olyan méreteket öltött, hogy a zsidóság vezetői jártak közben a hatóságok vezetőinél, hogy fékezzék meg vad indulataikat. Az egész ország dermedt rémületbe süllyed, mindenki félt mindenkitől... Krémer Ferenc teljesen megrendült, amikor megtudta, hogy a híres színésznőt Fedák Sárit háborús bűnösnek nyilvánították frontszínházi szereplései miatt... Így jártak el még több híres színésszel is. Legtöbbjüket, mint fasisztákat leparancsolták a színpadról, ugyanúgy, mint a háború előtt a zsidó színészeket."
Az 1946-1947-es évad semmi jót nem ígér a Krémer-Györffy házaspárnak. A szülők és rokonok adományaiból tartják fenn magukat. 1947 nyarára tisztázódik, hogy Krémer Ferenc bűntelen.

Észak-Pest Megyei Kamaraszínház

Most már politikai értelembe véve is "feddhetetlen" Krémer Ferenc. 1947 szeptemberében kiharcolja magának az Észak-Pest Megyei Kamaraszínházat. A régi kollegák közül sokan visszatérnek hozzá, és új tehetségek is itt próbálják ki első szárnycsapásaikat. Ugyanazokat a tisztségeket tölti be, mint az előző korszakban, vagyis az igazgatás szerteágazó tevékenysége mellett színész és rendező is. Itt kezdi pályáját a jó nevű primadonna, Ila Mary lánya, Polgár Mária, akit Csongrádi Mária néven ismer ma is a színházi világ. Hozzá szerződik Köves Ernő, akiről lesz még szó a későbbiek során.
Nagyon nehéz helyzetben van ezekben az években a magyar színjátszás. Fentről diktálják a műsorrendet, ami eléggé tematikus, hisz többnyire a szovjetek és a nép és a kommunisták dicsőségéről szól. Krémer Ferenc sem tehet mást, megváltoztatja a műsortervet. Ám ez a fajta politikai propagandaszínház nem kell a nézőnek, ahogy a kassza ürességéből az megállapítható. 1948 nyarán csődbe jut a társulat. Színigazgatása alatt először fordul elő Krémer Ferenccel, hogy nem tud fizetni. Ez a helyzet lelkileg teljesen felőrli ezt a mindig megbízható, szavatartó, becsületes, egyenes embert. Elveszíti igazi önmagát. Gyógyíthatatlan, egész hátralévő életére kiható, soha be nem gyógyuló sebeket kap. Ekkor Györffy Rózsa azzal az ötlettel áll elő, hogy osszák ketté a társulatot. Ő a békétlenkedőkkel Pest környékét célozza meg, Ferenc pedig marad Kiskunhalason. Megjegyezzük Györffy Rózsa ekkor már áldott állapotban, a hetedik hónapban van. Ennek ellenére a szó legszorosabb értelmében mindenese Soroksáron a színháznak. Plakátokat fest, takarítja a színháztermet és az öltözőket, ő vezeti a próbákat, ügyeli az előadásokat és játszik. A büfét is kézben tartja, és ő árulja a jegyeket, vagyis pénztáros is. Rövid két hét alatt sikerül behozni a lemaradást, és kifizetni a színészek elmaradt gázsiját.

Az "Esti Budapest" napilap kitámad

A kommunista sajtó nem nézte jó szemmel a polgári ízű darabokat makacsul elő-előszedő igazgatót. Az Esti Budapest című lapban naponta jelennek meg az igazgatót támadó cikkek, vagy egyszerűen betiltják a meghirdetett előadásokat. "Budapest közelében fasiszta művészeket léptet fel Krémer színtársulata" - írta az újság. Ez a kritika visszafelé sült el. Minden este telt ház előtt játszottak, és újabb két hét múlva Rózsa nem csak saját színészeit fizette ki, hanem a társulat Kiskunhalason rekedt részének is kifizette a járandóságát és a továbbutazás költségeit.

Búcsú az igazgatóságtól

Krémer Ferenc 1949 nyarán Monoron ünnepli 25 éves színészi jubileumát. Így hirdetik a plakátok. A valóság azonban más. Hogy miért éppen ebben az évben a huszonötödik, már sohasem tudjuk meg. A valósághoz közelebb állna a harmincadik, hiszen Szatmárnémetiben már 1920-ban tagja Szabadkay József társulatának. Arról nem is beszélve, hogy mint színészcsalád gyermeke gyermekszínészként nő fel a színpadon. Nyolcvanszor huszonhét centiméteres keskeny plakátok hirdetik az ünnepi eseményt:
Nagy szabadtéri előadás, 1949. június 12. vasárnap este 9 órai kezdettel a monori strandfürdőben, Krémer Ferenc színigazgató 25 éves színészi és rendezői jubileumát tartjuk. A műsoron zenekari nyitány, az ünnepelt felköszöntése és végül a Gül Baba című operett, melynek címszerepét az ünnepelt játssza.
Amit a politikában jártas Krémer Ferenc megsejt valamit, ami azután 1949. augusztus 1-jén meg is valósul. Az apai örökségként kapott négy vasúti vagonnyi színházi felszerelést, díszletet, ruhatárat, kottákat, szövegkönyveket, kellékeket, bútorokat egyszerűen államosítják, vagyis minden átmenet nélkül kiveszik a kezükből. Ennek nagyobbik része a Délpesti Kamaraszínház kezeléséből kerül az állam tulajdonába. A tekintélyes számú könyvtár sorsa - mint polgári értékek hordozói - újrafelhasználás céljából a zuzdában teljesedik, és fejeződik be!
Augusztus elsején tehát államosítanak valamennyi színházat, ezzel igazgatói pályafutása is véget ér. A megmaradó díszleteket, jelmezeket, a könyvtárat Monoron hagyja az Iparoskörben, amért még hálás is, hogy ingyen raktározzák. Felesége kétládányi jelmezét a helyi virágüzlet tulajdonosnőjének pincéjében helyezik el. Mindenüket hátrahagyva, pénz nélkül érkeznek vissza Pestre.

Az Állami Faluszínház

1951. augusztus 1-jén megalakul az Állami Faluszínház. 1955-ben felveszi az Állami Déryné Színház nevet. Megszervezője és első igazgatója egészen haláláig Mátrai József. Művészeti vezetője és dramaturgja Ascher Oszkár, akit Mátrai halála után az intézmény igazgatójává is kineveziki. Az Állami Faluszínház feladata, a nép kulturális felemelkedése céljából, hogy azokat a településeket lássa el színházi előadásokkal, ahova korábban sem a fővárosi, sem a vidéki színtársulatok nem jutottak el. Eleinte a Rákosi korszakban a rendszer sugallta tematikus és propaganda céljait szolgáló darabokat visznek a vidéki lakosság színe elé, s központilag meghatározott repertoárját akkoriban hat osztályba sorolják: világirodalom, magyar klasszikusok, szovjet irodalom, mai magyar irodalom, haladó irodalom, zenés darabok. Az előadásokat az osztályharc fontossága, a téeszbe lépés előnyei, és a több termelés embert emberré tevő mondanivalók köré rendszerezik, a kulákok, a régi polgári életvitel más személységeinek, afféle osztályidegeneknek kellő elkülönítésével.
Tevékenységének első öt esztendejében ötvennégy különbféle darabot mutat be, ami vidéki viszonylatban nagyon kevésként értékelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az Állami Faluszínház tizenegy kistársulatból állt, viszont ezeknek az előadásszáma rávert minden korábbi sikermutatónak számító előadásszámra. Ám ez esetben a magas előadásszám nem mindíg fedi a sikert is egyben, mert a divatba jövő un "vattázással" javítják fel az előadást látogatók, a jegyet váltók számát. Vattázás = helyi forrásból finanszírozott, vagy az el nem adott helyekre ülő "kirendelt" nézők, többnyire iskolákból, ifjúsági szervezetekből, téeszekből, nyugdíjas klubokból verbuválva.
A fenti besorolás szerint repertoárjuk az első öt esztendőben így alakul:
A világirodalom klasszikusait nyolc szerzővel képviseli: Balzac (Grandet kisasszony), Goldoni (Két úr szolgája), Moličre (Tartuffe, Fösvény, Dandin),
Osztrovszkij (Karrier), Schiller (Ármány és szerelem), Shakespeare (Ahogy tetszik), Shaw (A szerelem komédiája), Zapolska (Dulska asszony erkölcse).
A magyar irodalom klasszikusai címszóba hét szerző fér be: Eötvös József (Hű szerelmesek), Gárdonyi Géza (A lámpás), Jókai Mór (Az arany ember, A gazdag szegények), Kisfaludy Károly (Három egyszerre), Mikszáth Kálmán (Szépasszony madara), Móricz Zsigmond (Ludas Matyi, Sári bíró), Szigligeti (Liliomfi).
A szovjet irodalom címszóban tíz szerző szerepel. Ezek kultúrpolitikai szempontból a legmegbízhatóbb szerzők a párt ajánlásának megfelelően, velük lehet leginkább példát nyújtani az új, a kommunista eszmerendszernek megfelelően, és az akkori világ egyik legnagyobb hadseregével itt állomásozó szovjethatalom elvárásainak. A tematikus propaganda ízű műveknek gyakran már a címe is "üzenet". Bazilevszkij (Amerikai tragédia, Üzenet az élőknek), Brustein (Tamás bátya kunyhója), Iszajev-Galics (Nem magánügy), Kornejcsuk (Bodzaliget, Csillagtárna), Krapiva (Dalolnak a pacsirták), Lavrenyov (Amerika hangja), Skvarkin (Az idegen gyermek), Szimukov (Hurrá, lányok), Szofronov (A szív nem felejt, Moszkvai jellem).
A mai tárgyú magyar irodalom osztályba hét olyan szerző fér be, akik vagy nem mondtak semmit, vagy szolgáltak: Csizmarek Mátyás (A borjú, Bújócska), Forgách I. (Vándormadarak), Hunyadi J. (Bányászbecsület), Sákody (Lakásszentelő), Sásdi Sándor Cseresznyevirág), Soós György (Pettyes), Urbán Ernő (Gál Anna diadala, Tűzkeresztség). A haladónak kategorizált irodalom is jól jellemzi a kor elvárásait. Ebbe a csoportba három szerzőt sorolnak: Mona Brand (Hamilton család), Egri Viktor (Közös út), Zrotal (Tyúk és a harangozó).
A Faluszínház vezetése is tudja, hogy zenés darabokkal kedveltetheti meg magát a falusi közönséggel is. A "kultúrharc" egyik színteréül szolgáló színház műsorán magyar és szovjet szerzők darabjai egyaránt szerepelnek. Itt, ebben a kategóriában jobban megengedett a "lazább" hangvétel, "elvégre szórakoznia is kell a munkában megfáradt dolgozóknak". Dunajevszkij (Szabad szél, A gazdag menyasszony, Vidám vásár), Fényes Szabolcs (Két szerelem), Kálmán Imre (A montmartre-i ibolya), Lehár Ferenc (Vándordiák), Miljutyin (Szibériai rapszódia), Székely (Aranycsillag), Vaszy-Dankó (Dankó Pista), Véninger (Napfényes mezők). A Faluszínház több társulatra tagozódva, egymással párhuzamosan járja egy-egy produkcióval az országot. Adott körzet központjául választott helyen állomásoznak, meghatározott ideig, és csillag alakban járnak "tájolni" a kijelölt környező kisvárosba, vagy faluba, és ide is térnek vissza előadás után. Rengeteget utaznak, éjszakáznak, fáznak, hurcolják és építik a díszletet, izzadnak, nem válogathatnak nagyon a munkák között. Nem ritka az olyan eset, amikor az egyik faluban felépítik a díszletet, eljátsszák a feladatul kitűzött darabot, majd lebontják a díszleteket, felpakolják a tehergépkocsikra, és még aznap újból felállítják, és megtartják a második előadást másutt.

Az Állami Faluszínház tagja

Krémer az államosítás után (1949. augusztus 1.) a Szakszervezetek Országos Tanácsa (Sz. O. T.) által működtetett ún. kultúrautón járja az országot többedmagával, a mindennapi betevő falatokért. (Ebben az időben mondja Gombaszögi Ella, hogy igen elszerződtem ide, meg oda, mert nem volt kabátom...) Bohózatokat játszanak, amivel be lehet csalni a közönséget. És a közönség vevő, sőt nagyon is vevő a vidámságra, a felhőtlen kacagásra, hisz a mindennapjaira rátelepülő politika kevés színteret hagy a fellélegzéshez. Politikai vezényszavak a házak falain, termekben, ebédlőkben, a sajtóban és a rádióban mindenütt. A békekölcsön jegyzés propagandája keveredik az ellenségekké tett "belső ellenség" a korábbi pártemberekkel szembeni nyílt perekkel, a Szabadnép félórák, pedig a Marxista Leninista Esti Egyetemek pártörténeti ismertetéseivel.
Miután a háború alatti tevékenységét vizsgáló bizottság nem talál súlyos vétséget, játszási engedélyt kap, majd elszerződhet az Állami Faluszínházhoz. Az első szerződést Mátrai József igazgató szignálja, így 1951. augusztus 1-től tagja az intézménynek, ám az induló szerződés 1952. július 31-ig érvényes Krémer Ferenc "munkavállalóval", havi 950 Ft javadalmazással. Így Krémer Ferenc is a színház alapító tagjai közé tartozik.
A szerződés szövege rögzíti munkavállaló tag kötelességeit, hogy teljes tudásával a színház rendelkezésére kell állnia. Köteles az igazgató által reá kiosztott szerepeket a színház által bárhol, bármely időben tartott előadáson legjobb tudása szerint eljátszani. Az igazgató engedélye nélkül a színház székhelyét el nem hagyhatja. A továbbiakban idézzük a szerződés szövegét, mely híven tükrözi a kor elvárást az ott dolgozóval szemben.
"Máshol művészi természetű elfoglaltságot, beleértve a film- és rádiószereplést is, csak az igazgató engedélyével vállalhat... Minthogy az igazgató és a tag között minden jelentősebb ügyben az érintkezés írásban történik, a szolgálati viszonyra vonatkozó esetleges szóbeli megegyezések érvénytelenek... Színházunk különleges feladatainak elvégzése a próbákon és szerepléseken kívül más munkát is megkíván, és ezeket a szerződtetett tag köteles elvégezni." 1957-ben nevezik ki Ascher Oszkárt a Déryné Színház új igazgatójává, aki viszont nem kívánja meghosszabbítani Krémer szerződését. Ekkor kényszerűségből az igazgató feletteséhez, adott esetben Aczél György kultuszminiszterhez fordul jogorvoslatért. Aczél fogadja, majd hatáskörénél fogva intézkedik, és így másnap reggel Krémer már aláírhatja a munkaszerződést. Kap szép feladatokat is, mint Rank doktor, vagy néhány jó Moliére-, Shakespeare-szerepet. Ám a színház profiljának megfelelően a megszokottnál is több a tematikus színpadi mű szerepeit kellett eljátszania. Ez nem is a mondanivaló sablonossága miatt okoz fájdalmas nehézséget, hanem az eljátszhatatlan papírfigurák életre keltése, a nem életszerű helyzetek élettel történő felpumpálása.
Több alkalommal kap meghívást a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra is egyébként, ahol klasszikus és kortárs szerzők műveiben lép fel a legjelentősebb fővárosi is vidéki színésztársakkal.
És bár alapvetően gyötrelmes, szinte már-már nehezen elviselhető munkahely számára a Déryné Színház, mégis több mint félszáz szerepben állja meg a helyét. Sőt 1964-ben bekövetkező nyugdíjazása után sem hagyja el a színpadot, még tizenkét éven át, egészen 1976-ig játszik. Vállalja a munkát, amennyi csak erejéből és tehetségéből telik. "Egy színész addig színész, ameddig mondanivalója van. Én úgy érzem, hogy az évek ellenére nekem még nagyon sok mondanivalóm van" - mondja nyugdíjba vonulása alkalmával.

"a fizetés másik fele"

A jó színészt nem felejti el a jó közönség. Krémer Ferenc például a "Szeress belém" című darabban a zenerajongó Sándort játssza, "A szerelem nem válóok"-ban Guszti bácsit, a "Majd a papa" című vígjátékban a Papát, mindezeket olyan sikerrel, hogy az ország népe azon a néven szólította, amelyik szerepet épp alakítja. Azt tartja a közmondás, hogy ismétlés a tudás anyja. Nos, a magyar színházi közönség csak a Déryné Színház tagjaként fellépett Krémer Ferencet összességében 4000! alkalommal láthatta, 4000 ismételt találkozás, 4000 emlékezetgyakorlat. Ezért ismeri az egész ország színházszerető közönsége akkoriban.
1966-ban fennállásának 15. évfordulóját ünnepli a Déryné Színház. Ebből az alkalomból Szakály Éva, a "Vas Népe" riportere beszélgetett a színházalapító művésszel. Frappánsan fogalmaz Krémer: "Az eredményeket mindig elismerik, de a tetteket még nem." A Déryné Színház művészei sokszoros hátrányt szenvednek a kőszínházak színészeivel szemben: "Nem vitás, hogy a mi színházunk gárdája anyagi áldozatot hoz erkölcsi megbecsülésért. A színész fizetése mindig is kettős: a fizetés másik fele a közönség mindenkori szeretete." Ezt viszont Ő megkapta.

Partnerek

Egy Krémer Ferencről készülő portré esetén a legképtelenebb alcím, amikor a művész partnereiről szólunk, hiszen játszott Ő a huszadik század első két harmadának legnagyobb magyar színészeivel. Kivétel alig-alig akad. Már fentebb szerepel néhány kiválóság neve. Itt csak két művész kerül említésre, Csortos Gyula és Honthy Hanna neve. Egyszerűen azért, mert őket egy történet kapcsolja össze. Innen adjuk át a szót Krémer Ferencnek:
"Nyári produkció volt, szerepelt benne Csortos Gyula is. Éppen összezördült valamiért Hannával, és köztudott, hogy Csortos nem szokott adós maradni. Ezúttal a visszavágás áldozata én voltam. Fiatal és ambiciózus színészként jelenetem előtt pár perccel mindig a színfalak mögött álldogáltam, nehogy lekéssem. Most is igyekeztem, nehogy Honthyt megvárakoztassam, mert éppen az ő jelenete zajlott a színpadon. Csortos nyitott ajtó mellet öltözött s amikor előtte elmentem, utánam szólt, majd behívott az öltözőbe és leültetett. Rendkívül megtisztelőnek éreztem, hogy szinte baráti közvetlenséggel és életem folyása felől szokatlan aprólékossággal és igen melegen érdeklődik. Tudtam, hogy apámat ismerte, nagyra becsülte, ebben kerestem a magyarázatot. A számomra rendkívül jóleső párbeszéd azzal végződött, hogy az ajtóban feltűnt az ügyelő, és szó nélkül a színpadra penderített. Lekéstem. Helyesebben Csortos lekésetett. Szerencsémre Honthy pár pillanat várakozás után, óriási színpadi rutinjával áthidalta a kínos szituációt. Olyan szellemesen rögtönzött, hogy percekig tartó tapsot kapott. Ennek köszönhettem, hogy bocsánatot nyertem. Csortost viszont soha többé nem érdekelték családi ügyeim."

Ecsettel a kézben

Lelkében folyton tüzek égnek. A színészhivatás iránti ösztönző vágy családi örökség a gyermek számára, melyet a tehetség áldása-átka tesz széppé- és elviselhetetlenné. Végül a színészet lesz az élete. Kevesebben tudják, hogy már szinte gyermekkorától fogva ragaszkodik a halászathoz. A nőkkel való kapcsolatai pedig sodró erejű érzelmeket és verseket váltanak ki belőle. Minden egyes szerelméhez verset ír. Beszéltünk a színész, a rendező, a színigazgató, a tollforgató, a halász Krémer Ferencről. Kevesen tudnak festőművészi tevékenységéről. A családi lakás falain ott függ néhány munkája, de erről a Krémer Ferencről alig tud a világ. Pedig ő is oda sorolható azon színésztársak közé, akik nem kis dicsőséggel forgatták az ecsetet, mint Kürthy György, Kassai Vidor, Szacsvay Imre, Agárdi Gábor, Koncz Zsuzsa stb. Már mint a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákja látogatja a szabadkézi rajzkört. Hatvani Béla tanár úr megtanítja az önkéntes jelentkezőket az egyszerűbb síkdíszítmények, majd az árnyékolások, levelek, virágok, lepkék, kitömött madarak, különféle használati tárgyak, végül emberfejek, alakok rajzolására és festésére.
Nyaranta ellátogat a világhírű nagybányai festőiskolába. Ennek a családi hagyományok tárházában marad nyoma, mely szerint főleg Ferenczy Bénihez fűzi baráti kapcsolat. A festészet iránti érdeklődés elkíséri később is, jó kapcsolatot ápol a forradalmár kortársakkal is, mint Kassák Lajossal. Amíg színtársulatot vezet, játszik, rendez, nem jut idő a rajzolásra, festésre. Régi vágya az ötvenes évek közepétől teljesülhet, amikor a Déryné Színházzal járja az országot. Keresi a lehetőséget a néppel való találkozásra. Bemegy a falusi kocsmába, szóba áll az emberekkel, kiszemel egy-egy érdekes arcot, vázlatot készít. Máskor magával viszi a teljes felszerelést, és egy-egy megkapó természeti szépséget próbál meg rögzíteni. Nem lehet tudni, hány képet készített. Szinte mindig elajándékozta őket. A család tulajdonában valamivel több mint egy tucat képe van, köztük olaj, akvarell, szén- és ceruzarajzok. Mondják, inkább az impresszionista hatás érződik képein, ami a nagybányai iskolához való kapcsolódása miatt magától értetődő. Egy alkalommal kiállítás keretében jelentkezett képeivel a Rátkai Márton Klubban. Az arcképek mellet főleg tájképeket fest, utóbbiak nem csak az ábrázolt természet iránti csodálatáról, hanem szenvedélyes szeretetéről festett vallomások. Tájképei mellett kiemelendő az Üllői út 1956 című festménye, melyben két nagy szenvedélye, a festés és a politika ölt formát.

A politizáló

Krémer Ferenc nem volt politikus, de szenvedélyes, nemzetmegváltó politizálóként ismerte a New York kávéház törzsközönsége. Elkötelezett jobboldalisága talán a szatmárnémeti gimnáziumi évekhez és a családi hagyományokhoz vezethető vissza. Innen származik töretlen ragaszkodása a konzervatív értékekhez, és ezen belül nemzetmegtartó elképzeléseit sem tartja titokban. A szovjet megszállással, a kommunisták hatalomra jutásával megkezdődik a jobboldali értelmiség üldözése. A nagy lendülettel végzett politikai tisztogatásnak sokan esnek áldozatul okkal, ok nélkül. Krémer Ferencet a kamarai vezetői funkcióján kívül, családjában is találnak "osztályidegen elemet" testvérhúga házassága révén, gróf Teleki Ádám személyében. Krémer múltbeli poziciója, antiszemita felfogása, nyílt jobboldalisága sok mindenben gátolja a szocialista éra alatt, és valószínűsíthető, hogy a vándorszínházbeli kizárólagos működési lehetősége is ennek köszönhető.
Már-már kisajátító szeretettel ragaszkodik fiához. Ez a vele készült interjúkból is kiolvasható. A Déryné Színházról kérdezi a riporter, de Ő kap az alkalmon, és elmondja: "Van egy fiam. Vele járok horgászni, kirándulni, csónakázni. Ő hűségesen megnéz minden szerepemben. Szigorú. Megmondja alaposan a véleményét, ha indokoltnak látja." Hogyan látja a "Nógrád" című lap 1965. október 5-i színikritikája Fényes Szabolcs-Kállai István a "Majd a papa" című zenés játék címszereplőjét? "... Tetszett a darab főszerepében az eszközeivel mértéktartó, művészi fegyelmezettséggel többnyire a belső humort kereső Krémer Ferenc."

Köves Ernő nyugdíjas színművész, volt kollegája Krémer Ferencről

"Krémer Ferencet jó karakterszínésznek tartom. Nagyon sok darabban sok szerepet eljátszott, talán Luciferje marad a legemlékezetesebb. Luciferje "Krémer Ferenc" volt. A gonosz helyett egy jó ember. Kétségtelen, hogy az ő erős egyénisége dominálta Lucifer alakját."

Csongrádi Mária Jászai-díjas színész, rendező Krémer Ferencről

"1946-ban a Színiakadémia elvégzése után Krémer Ferenc igazgató szerződtetett le az Észak-Pest Megyei Kamaraszínházhoz. Mindig közel éreztem magamat Krémer Ferenchez, mert én is színészcsaládból származom, mint ő. Első direktornémmal, Györffy Rózsával is sokat játszottam. Rózsa sokoldalú színész, nem csak zenés darabokban, hanem prózában is jó volt.
Krémer Ferenc kellemes, udvarias, szellemes, humoros ember volt. Sok nő szeretett bele. Szívesen voltam színpadi partnere, mert kitűnő színész volt! Egy személyben volt táncos, énekes, operettszínész, és vígjátéki vagy drámai hős. Az Ő János vitéze éppen olyan felejthetetlen, mint Luciferje, vagy Bóni grófja a Csárdáskirálynőből.
A rendező Krémer Ferenctől is sokat tanultam. Például azt, hogy csak jó hangulatú próbákon lehet jó alkotást létrehozni. Nem kell a színésszel kiabálni, hanem négyszemközt javítjuk ki a hibáikat. A rendező Krémer nem másolta le a híres színházak híres előadásait. Ő önálló alkotó, gondolkodó színész és rendező volt. Sokszor magunkra hagyott bennünket a próbán, ezzel arra ösztönzött, hogy egyéniségünket, saját ötleteinket is bevigyük az előadásba.
Hogy én is udvarias legyek, úgy mondom, hogy Krémer Ferenc nem szórta a pénzt. Egy év után is Krémer társulatánál maradtam volna, mert sok jó szerepet, sok főszerepet kaptam és szerettem a direktoromat, de Ő nem volt hajlandó a fizetésemet emelni, ezért a férjem biztatására otthagytam a társulatot. A Krémer-portréhoz ez is hozzátartozik, de az vitathatatlan, hogy az Ő emberi, művészi, vezetői erényeit ez mit sem csökkenti."

Volt felesége, Györffy Rózsa színésznő, író visszaemlékezése

"Krémer Ferenc mint színész mindenütt a közönség kedvence volt. Magas, sudár termetével, férfiasan szép arcával hódító volt. Jellegzetesen magas homlokáról sugárzott az értelem és intelligencia. Elegáns mozdulataival, nagyúri megjelenésével történelmünk nagyjait hitelesen alakította. Kossuthot a Mária főhadnagyban, Andrássy Gyulát az Erzsébet című operettben, II. József császárt az Erdészlányban, Harsányi Zsolt Bolond Ásvaynéjában Ásvayt, Herczeg Ferenc Kék rókájában az Aviatikust.
Ő volt az operettek elegáns bonvivánja. Hangja nem volt nagy terjedelmű, de ügyesen tudott bánni vele. Énektechnikája egyéni, utánozhatatlan volt. A prózából oly ügyesen tért át az éneklésbe, hogy észre sem lehetett venni. Nem választotta el a prózát az énektől, így az nem vált külön produkcióvá a darabon belül, hanem szerves része maradt annak. Ez a stílus hangulatilag is és érzelmileg is magasra emelte az Ő jelenéseit. Legfőbb törekvése minden szerepében a világos fogalmazás, a megértetés művészete volt.
Egyedülálló színészi stílusához társult még udvarias közvetlensége, gyermekségéből megmaradt őszintesége. A nők úgy mondják, hogy neki sármja volt.
Ezért is tudta olyan jól eljátszani a János vitézt, a tiszta lelkű hős parasztfiút, amilyennek Petőfi azt megírta. Felejthetetlen volt Lehár "A mosoly országá"-ban is, amiben Ferit a K. und K. tisztjét játszotta.
Szmokingos, frakkos szerepeiben gyakran viselt monoklit. A dzsentri kisnemesi úri világ olykor léha ifjait is hitelesen alakította. Ő volt a díszmagyar, katonai egyenruhák és uralkodói öltözékek délceg viselője. A Sárgapitykés közlegény című Erdélyi Mihály-operettben fehér pilótatiszti egyenruhájában hódítóan szép volt.
Amikor kellett, táncolt is, igen elegáns mozdulatokkal, mértéktartóan, úrhoz illően. Nem csoda, ha minden nő szerelmes volt bele. Ő volt a lányok fehér lovon érkező királyfia.
Színészetének megkoronázása Madách Imre Az ember tragédiájának Luciferje volt. Krémer Ferenc Luciferjének gondolatokat ébresztő, nevelő hatása volt. Ennek ellenére óriási volt! Ma is előttem van, amikor 1949-ben Lucifert alakította. Mi színészek kilopakodtunk az öltözőből, úgy csodáltuk Ferit. Olyan volt, mint Ő maga, mint az Ő egész lénye: nagy tudású, félelmetes, tekintélyt parancsoló személyiség, ugyanakkor szeretetreméltó, amint az első képben Istennel kötekedik: "Győztél felettem, mert ez végzetem, hogy harcaimban bukjam..." A kritika is nagyon nagy elismeréssel méltatta."

Krémer Ferenc, a színigazgató-rendezőről Györffy Rózsa szemével

Arcélének felidézésére ismét Györffy Rózsa visszaemlékezéséből másolunk ide néhány bekezdést.
"Az ember tragédiájának rendelkező próbáin kezében tartotta és követte az ősi példányt, amelyből még apja, Krémer Sándor tanulta a szerepét, és húzta meg a szöveget, hogy az előadás rövidebb és érthetőbb legyen.
Krémer Ferenc színészelődeinek nagyhangú pátoszát mellőzve nagyúri tartással ábrázolta Lucifert. A próbákon most is gyakran hangoztatta:
Csak egyszerűen, közvetlenül, úgy, hogy mindenki megértse! Az ember szíve csendben szakad meg, akkor minek a nagy kiabálás?
Az első rendelkező próbán részletesen ismertette társulatának tagjaival Madách élettörténetét. Meggyőződése volt, hogy csak az író ismeretében érthetjük meg a mű valódi hangsúlyait, ezért az élete ismeretének fényében lehet értelmezni a szöveget.
Krémer Ferenc mint rendező a színészre bízta a szerep megformálását. Csak akkor kezdte a színészt irányítani, ha az szerepének egyéniségével nem tudott összehangolódni."
A repertoár alakításában le kellett ereszkednie a néző igénytelenségéhez. Erre a megélhetés parancsa kényszerítette. A közönség kiszolgálásának eredményeképpen elsősorban zenés bohózatok, vígjátékok, operettek szerepeltek színháza műsorán. Krémer Ferenc igyekezett az ún. könnyű műfajból az értéket műsorára tűzni. Így egy sor értékes zenéjű operettet láthatott színházának közönsége, olyan szerzőktől, mint Kacsó Pongrác, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Kálmán Imre, Johann Strauss stb.
Próza, főleg klasszikus művek, alig-alig fedezhetők fel műsorán. Érdeme, hogy a kor színházi divatjától eltérően Ő még műsoron tartott egy-két Herczeg Ferenc-darabot. Vállalta Márai Sándor Kalandjának bemutatóját is.
Szintén kora utolsó színigazgatói közé tartozik abban a tekintetben is, hogy Az ember tragédiájának műsorra tűzését, mint igazgató, mint rendező egyaránt kötelességének tekintette.

Beszélgetés Köves Ernő ny. színművésszel Krémer Ferencről, az igazgatóról és az emberről

Amikor felkértem Köves Ernő nyugdíjas színművészt, az Ódry Színészotthon lakóját, hogy néhány ecsetvonással járuljon hozzá a Krémer Ferencről készülő arckép megfestéséhez, örömmel vállalta a beszélgetést. Arra a kérésemre, hogy beszéljünk külön az emberről és külön a színigazgató-rendező Krémer Ferencről, azt válaszolta: nem lehet, mert a Feri esetében ezek elválaszthatatlanok egymástól.
"Szívesen beszélek és szívesen emlékezem Krémer Ferencre. Mint kezdő fiatal színész kerültem hozzá 1947-ben. Két évig dolgoztunk együtt, én csak arról a két évről szólhatok hitelesen.
Pesten a Kisszínpadon játszottam rövid ideig. Havas Pista színészbarátom javasolta, hogy menjek ki vidékre, ott formálódik igazán ki a színész egyénisége és alapozódik meg művészi eszköztára. Hajlottam a baráti tanácsra és megbeszéltük, hogy az Emkében találkozunk, és ő bemutat egy komoly igazgatónak. Ekkor ismerkedtem meg Krémer Ferenccel. Tíz perc alatt egyeztünk meg és búcsúztunk egymástól azzal, hogy Monoron találkozunk. Így kerültem a Krémer Ferenc igazgatta Észak-Pest megyei Kamaraszínházhoz.
Az első pillanattól baráti, sőt merem mondani, testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk. Igen, nem csak igazgatóm, nem csak kollegám volt, szinte apa-fiúi viszonyban voltunk egymással.
Nekem szerencsém volt a Ferivel, mert ő értette a színházat, ránevelt a színházra, igényes, nagyon igényes igazgató és művész volt. Megtanított a színházi pontosságra, nem engedett lazaságot. Parancsszavak nélkül tanított meg a színészi kötelességtudásra, színészi magatartásra, és a színház iránti alázatra.
Rövid idő alatt abban a kitüntetésben részesültem én mint kezdő színész, hogy kikérte a véleményemet is. Megbeszéltük a szakmai és emberi dolgainkat. Mindenkinek jó volt a közérzete, jó volt a munkahangulata.
Krémer Feri vezetői és emberi nagyságát jól illusztrálja az én egyik esetem. Saját hibámból hiányoztam az egyik főpróbáról, és este életemben először és utoljára ittasan mentem be a színházba.
Az utolsó Verebély lányban játszottam egy jelentős szerepemet. Az öltözőben az előadás alatt oktatgattam az igazgatómat, hogy ilyen darabokat tart műsoron, igazi művészi értékek helyett stb. Krémer csillapított, de egy rossz szót sem szólt. Másnap jön az ügyelő, hogy rendkívüli törvényszéket tartanak a tegnapi esetem kapcsán. Fel voltam készülve mindenre, akkor sem lepődtem volna meg, ha kirúgnak. Nem ez történt. Egy havi gázsim bánta a főpróbáról való elmaradást, az ittasan való szereplést és az előadás zavarását. Krémer Ferenc hazafelé menet az utcán átölelte a vállamat és azt mondta: tudja, hogy elengedhetném a maga büntetését? De én magát szeretem, ezért nem engedem el. Ezt jegyezze meg. Megjegyeztem!
Ez volt Krémer Ferenc igazsága, és én egy életre szóló tanulsággal úsztam meg a kihágást.
1949-ben elváltak az útjaink. Ez abból a történelmi kényszerből fakadt, hogy államosították a színházát, amint az összes magánszínházakat. Azután egy alkalommal találkoztunk, amikor fölkerestem Cházár András utcai lakásán, hogy egy színdarabot kérjek tőle. Gazdag könyvtára volt. Nem szereztem tudomást arról sem, amikor meghalt. Én akkor a József Attila Színházban játszottam, és nagyon sokat. Olyan természetű ember vagyok, aki nem szereti magát másokra erőltetni. Feri is elfoglalt volt, másrészt barátságos, de távolságtartó ember."
Köves Ernő nyugdíjas színművész a színészotthon kapujáig kísért ki. Egy órával előbb a bemutatkozásunk alkalmával némi bizalmatlanságot éreztem a kézfogásában, és a szemében furcsa fényt. Magamban még azzal is meggyanúsítom, hogy nem igazán boldog ember. Talán nyugdíjasként a színház hiánya teszi.

Dobozon kívül

Krémer Ferenc sokoldalú, nem beskatulyázott művész volt. Drámai és vígjátéki, prózai és zenés színpadon is otthon volt. Ezekhez párosuló vezető egyénisége alkalmassá tette őt a legnehezebb rendezői feladatok megoldására. Szervezőkészsége kora legjobb színigazgatójává emelte.
"Apám nehéz ember volt" - emlékezik Csaba fia. Voltak elvei és azokhoz körömszakadtáig ragaszkodott. Színész létére olyan ember volt, akiben bízni, akinek hinni lehetett. A bohémságot nem tartotta a színészettel kötelező módon együtt járó sajátosságnak. Szigorú, erkölcsös volt, de a nők meg tudták olvasztani a szívét.

A fekete ágy

Krémer Ferenc Budapesten halt meg 1978. április 4-én, a Cházár András utcai lakásban, ugyanabban a fekete ágyban, amelyikben az édesanyja, Bermann Irma is meghalt. A fekete ágy ma is ott van Krémer Csaba szobájában. Nem csak a színe szokatlan, de szokatlanul nagy színháztörténeti emlékek őrzője és felidézője. A Krémer színészdinasztia százesztendős nemzetépítő történetének tanúja, ma már színháztörténeti ereklye.
Krémer Ferenc halálos ágyánál ott volt fia, Csaba és a felesége, Valéria; valamint volt neje, Györffy Rózsa is, aki ekkor már dr. Molnár Károly felesége.

A vándorút vége

Ha a hatalom boldogsággal járna, akkor Krémer Ferenc, a soha meg nem elégedett ember, boldog lehetett volna. Boldog lehetett volna, mert hatalma volt színészek és színésznők felett, mert hatalma volt írók szövegei felett, mert hatalma volt Magyarország színházi közönségének nagyobbik felén.
Szatmárnémetiből indult, és dolgozott Erdélyben, Magyarország számtalan településén. Lehet, hogy az út végén a művészember lelke a szülőhelyen nyugodott volna meg igazán. De mit törődnek a hatalmak a lelkekkel? Ezt nagyon jól tudta és tapasztalta nap mint nap Krémer Ferenc is. Ezért nem élt ő soha az élet kínálta hatalommal, ezért nem tette őt boldoggá a hatalom, ezért volt ő ember színészként, rendezőként, igazgatóként egyaránt.
Lehet, hogy Szatmárban, ahol már Krémer Sándor is kereste az otthonát, és Ő sem kaphatta meg - az eredeti tervek szerint csak ideiglenesen temették el Gyulán -, Krémer Ferenc is megtalálta volna a végleges hazát. De a hatalmak korlátozó határokat húznak, ezért a család Tahitótfaluban, a református temetőben keresi a véglegesen összegyűjtő otthont, a megváltoztathatatlant.
A nagy színészdinasztia tagjainak és hozzátartozóiknak porai Kolozsváron, Gyulán, Tahiban, Budapesten, Auschwitzban keveredtek el a világgal. Krémer Ferencét Tahiban, szűk családi körben fogadta be a Föld mint persely. Ott volt a Déryné Színház néhány tagja. A színművészek szakszervezetének egyetlen koszorúját Csongrádi Mária vitte el, képviselve a sok száz kollegát. Abban a temetési pillanatban kezdődött el Krémer Ferenc színész elfelejtésének folyamata. Az egyetlen kopjafa a tahitótfalui református temetőben, Krémer Ferenc színész, rendező, színigazgató sírja felett őrzi szótlanul, de sokat mondva egy nagy színházi ember porait.

Írta: Csirák Csaba, Szatmárnémeti, 2007- www.szineszkonyvtar.hu
Korrektor: Dévényi Ildikó

Kitüntetései:
A Munka Érdemrend bronz fokozatát 1964-ben vette át a művész, nyugdíjazása alkalmával.