Hivatal Anikó, Lendvayné

Életrajz
Színházi szerepek
Foto
Szakirodalom

Hivatal Anikó, Lendvayné
Színésznő

Született:
1814. február 8. Pest, Magyarország,
Elhunyt:
1891. augusztus 6. Pest, Magyarország

Férje:
Lendvay Márton - színész - házasságkötésük éve: 1832. - elváltak


Életrajza:

Adatok:
1820- 6 évesen gyermekszínészként játszik, nagybátyja Balog István társulatában
1825. szeptember 16-án - 11 évesen fellép a pozsonyi országgyűlési társulatban
1825-1833 - a Dunántúli Színjátszó Társasággal a vidék városait járja
1829 - egy rövid ideig Balla Károlynál működik
1830 - Győrött aratja sikereit
1830 - a balatonfüredi nyári színház idején megismerkedik kollégájával Lendvay Mártonnal
1832- házassága Lendvayval
1833- ismét szerepel a pozsonyi országgyűlés színházi előadásain
1833-34 - férjével, Lendvayval Kassára szerződnek
1834-1837 - a budai Várszínházban játszik
1837-1859 között a Pesti Magyar Színház tagja, illetve a Nemzeti Színház művésznője
1860 - nyugdíjaztatják
1860-1891 - a visszavonultan él második férje haláláig boldogságban, majd egyedül.
1890 - a fővárosi ideg-gondozóintézet lakója
1891 - halála
1906. szeptember 23. - sírköve leleplezési időpontja

Összefoglaló

Balog Nina néven lett gyermekszínész nagybátyja a kor ismert vándortársulati igazgató Balog István truppjában. Amáliát játszotta a Bujdosó Ámor c. Kotzebue-darabban 11 évesen a pozsonyi Országgyűlés idején. 1825-től a Komlóssy Ferenc vezette Dunántúli Színjátszó Társasággal járta a vidék nagyobb városait, ahol szép sikereket ért, és vált neves színésznővé. Lendvay Mártonnal, a nemzet "Szép Marcijával" való frigyük kapcsán a kor ideális házaspár eszméjének szerepét töltötték be. (Idővel elváltak) Pályakezdése egybeesett a romantika stílusfordulatával. Eleven, kifejező játékához, elragadó beszédéhez járult feltűnően szép megjelenése, s mint drámai hősnő is elérte kortársai tiszteletét, becsülését, de szinte minden színjátéktípusban sikereket aratott. Legtöbbször azonban naiva szerepkört látott el. Öltözködési kultúrája valóságos forradalmat vitt véghez, a magyar színpadokon, a korábbi felfogásokkal szemben bebizonyította, hogy nem közömbös milyen egy színpadi szereplő megjelenése. A zenés darabokban ő lett az első, aki a szubrett-szerepkört népszerűvé tette, s amelyekben nagy sikereket ért el. A kor neves művészei adóztak tehetsége előtt. Petőfi, Vörösmarty, Garay János versekben írták nevét halhatatlanná.
"Első volt az elsők között és utolsónak maradt azok közül, akik hatalmas alkotóképességeikkel félszázadon át bolyongó színészetünket az első állandó magyar színház biztos révébe vezették." - méltatta búcsúbeszédében Paulay Ede.

Életrajza részletesebben:

Család, pályakezdés

Apja Hivatal Ferenc, szegény sorsú mesterember volt, aki leánya születése után egy év múlva az utolsó nemesi felkelés során vesztette életét. Édesanyja, Balogh Juliska, férje halálát követően, megélhetés végett beállt cselédnek Pesten a Szilassy-családhoz, ahol idővel az egyik legbizalmasabb posztot töltötte be, kulcsárnő lett. A kis Anikó gyermekkorát Pesten töltötte és már ez időben nagy hajlandóságot mutatott a színészet iránt, annál is inkább, mert nagybátyja Balog István a korszak ismert és sikerese színi-direktora hamar felfigyelt a gyermek színészi alakításnak is beillő játékosságára, és úgy döntött, hogy az akkori szokásokkal szakítva, amint lehetséges, a kislányt betanítja és színpadra viszi. Édesanyja a cselédi fizetésből csak gyengén tudta volna eltartani, a színpad jobb megélhetést biztosított a gyermek számára. Akkoriban a gyermekszerepeket fiatalabb, elmaszkírozott nők adták, nem volt szokás serdületlenekre bízni az alakításokat. A kis Anikó volt első magyar hivatásos színésznőnk, aki gyermekszínészként kezdte pályafutását. Hat esztendősen már otthonosan mozgott a gyérvilágítású színpadon. A gördülékeny kezdeteken felbuzdulva Balog István rendszeresen felléptetette gyerekszerepekben, és a kis Anikó, mint Balog Nina aratott szép sikereket.

A Pozsonyi Országgyűlés idején a színészek között arat sikereket

Tizenegy esztendős kamasz lány, és már gyakorlott szereplője volt a daraboknak, amikor sor került élete első nagy megmérettetésére. A magyar színházügy érdekében a koronázó országgyűlés idején Pozsonyban számos magyar társulat tartott előadásokat, hogy az urak és családjaik szívét a nagy munka után felderítsék estéről-estére, remélve, a magyar színjátszás jobbrafordulását, bő támogatások által. Ebben a kulturális "rohamban" a gyermek Hivatal Anikó is kivette a részét, olyan színész nagyságok mellett, mint amilyen Bartha János, Megyeri Károly, vagy amilyen Déryné asszony volt. Anikó gyermeklányként is elbűvölő jelenség volt, kedves mosolygós, és korát meghazudtoló magabiztossággal mozgott előkelő úri társaságokban épp úgy, mint a diákok körében. Szikrázó szőkesége, izzó fekete szemmel párosult, amelyeknek igézetét lehetetlen volt kivédeni, s már a puszta megjelenésével is sikert ért el - mint leírták kortársai. Ma azt mondanánk szuggesztív személyiség volt, amely átsugárzott egész lényén, már egészen ifjú színésznőkorában is. Itt Pozsonyban 1825. szeptember 16-án volt első szerepe a "Bujdosó Ámor" című Kotzebue-darabban, ahol Amáliát alakította, és többször előfordult, hogy visszatapsolták, ismételni kellett jeleneteket, oly nagy lett iránta az érdeklődés.

Hivatal Anikó a magyar vidéki színjátszás új csillaga

Komlóssy Ferenc híres színtársulatával távozott Pozsonyból, ahol évek hosszú során át működött, valód hírnevét is ezen időszak alatt, és vidéki városokban vívta ki. Ezzel a Dunántúli Színjátszó Társasággal egyébként nyolc év múltán, 1833-ban ismét szerepelt az országgyűlés színházi előadásain. A jó erőkből álló trupp a Dunántúl városait látogatta. Ahol csak megfordult felsőfokban áradoztak róla. Leánnyá serdülését követően hangja is megállapodott, és kiderült, hogy hangorgánumának megejtő hajlékonysága vetekedik szépségével. Öltözködési kultúrája pedig valóságos forradalmat vitt véghez, a magyar színpadokon. Korábban a nők nem fektettek nagyobb hangsúlyt a színpadi megjelenéseikre, aminek volt gyakorlatias oka, a sok darab sok ruha elv miatt (a színészek maguknak kellett gondoskodni jelmezeikről, saját pénzből), másrészt a divat, a megjelenés nem játszott akkora szerepet, mint később. Hivatal Anikó ebben is elöl járt, és bebizonyította, hogy nem közömbös milyen egy színpadi szereplő megjelenése. Pontosan elemezte, hogy egy szerep, milyen megjelenést feltételez, korábban erre sem figyeltek. Kínosan ügyelt arra, hogy a viselt jelmezek tökéletes összhangban legyenek az alakított figurával, sőt mozdulatait, színpadi mozgását is a szereplő karakteréhez igazította. Örök változatosság jellemezte, és talán ennek köszönhetően, sok akkori nézőben élt az, hogy újból és újból megnézze ugyanazt az előadást, mert a benne gyönyörködők, nehezen tudtak állandóan új és igéző hatása alól szabadulni. Ő lett a magyar színháztörténet első nőalakja, akinek kocsijából a lelkes nézők kifogták a lovakat, és maguk álltak a lovak helyébe, mint ahogy ez feljegyeztetett a Várszínházban játszott Ophélia (Hamlet) szerepét követően.

Házassága Lendvay Mártonnal

Harmadik igazgatója Fekete Károly lett itt Pesten, és bőven kivette részét a nyomorból, tűrte a mellőzést, majd ismét járta a vidéki városokat és hirdette a kultúrát Sopron, Kolozsvár, Kassa színpadjain. 1829-ben Balla Károlynál működött, majd 1830-ban Győrött aratta sikereit.
Nemsokára (1830) megismerkedett Balatonfüreden Lendvay Mártonnal, a kor neves magyar színész férfiideáljával, akivel Győrött 1832-ben (*1) házasságra lépett. A népszerű Lendvaynak ez a második házassága volt. Nemeik ragyogó képviselői találkoztak e frigyben, akiket egyébként a nézői rajongás már korábban összeboronált. Egy ország örvendezett esküvésüknek. Közösen szerződtek Kassára (1833-34), majd Fáy András hívó szavának eleget téve, a budai Várszínháznál működtek (1834-37). Házasságuk első időszakában komoly előremutató hatással voltak egymás művészi fejlődésére. Lendvay jó meglátással terelte felesége figyelmét, a kor nagy tragikája, a kissé zárkózott ugyanakkor robbanékony Kántorné játékának átgondoltsága felé.
Kántorné szívesen vette pártfogásába az érdeklődő ifjú kolleginát közös várszínházi működésük idején (1834-1837), és lelkesítése kihatással lett Anikó pályájára. Képezte, igyekezett színpadi tudásának esszenciáját átadni ifjú tanítványának. Hivatal Anikó igazi alapjait ekkor kapta képzésének, amely már első nagy feltűnést keltő Belizár leánya-ban való alakításának kirobbanó sikeréhez vezetett, nemessé érlelve az addigi nagy színpadi gyakorlatát.
Férje számára pedig ő adott nagy támaszt, az esti előadások, alakítások részletes elemzésével, amelyben kérlelhetetlen szókimondással hozta felszínre a tévedéseket, a hibákat, vagy a félreértett szerepformálásokat épp úgy, mint alakításának dicsérendő elemeit. Sőt idejekorán felismerte az ifjú Egressy Gábor felívelő tehetségét, és hogy ez a jelentkező új csillag komolyan veszélyezteti férje, a nagy Lendvay korábbi egyeduralmi helyzetét. Idővel azután az esti előadás-elemzések kibővültek Egressy Gábor jelenlétével is, a rá vonatkozó elemző megjegyzésekkel együtt, amelyre Egressy emlékezik vissza szívesen örök hálával. Azután a kialakuló pályarivalizálás egy pontján, megszűnt az egyetértés a házasfelek között, útjuk kettéágazott, bár válásuk pontos okát tapintatos agyonhallgatás övezi, a színháztörténet nagy emlékező könyveiben. Sokan elfelejtik azt a tényt, hogy Anikó elvált a nemzet "Szép Marcijától" és lexikonok, színháztörténeti könyvek többsége, mint Lendvaynét tartja nyílván azóta is.
Következő házassága Latkóczy Lajos festőművészhez kötötte. Házasságkötésük időpontját illetően egymással ellentétes vélemények láttak napvilágot. A Schöpflin Aladár szerkesztette négykötetes színházi lexikon 1848-at tart nyílván, és nyomában minden azt követő lexikon ezt a dátumot tartja közölhetőnek, míg az egy évvel korábban (1930), dr. Németh Antal szerkesztésében, Győző Andor által kiadott kétkötetes Színészeti Lexikon az 1860-as esztendőt tartja hitelesnek, amely egybe esik Anikó nyugdíjaztatásával, és amelyet követően már visszalépett a színpadtól. Egy biztos a festő felesége lett, és e boldog házasságban maradt férje haláláig.

Lendvayné Hivatal Anikó a Nemzeti Színház egyik ünnepelt tagja

Mint Lendvayné lett 1837-ben a Pesti Magyar, majd későbbi nevén a Nemzeti Színház művésznője. A színésznőt személyesítette meg a Nemzeti Színház megnyitásának ünnepén, és ihletetten szavalta a koszorús költő e sorait:

"Csekély erőmet százszorozni kész
Szorgalmam és buzgó hitem vala:
A színvilágot, vágyaim honát,
Bár áldozattal, nagyra vinni egykor!

Első szerepe, a már korábbi sikereit adó "Belizár leánya" címszerepe volt. Igen gyorsan emelkedett hírneve, úgy, hogy rövid időn belül a legkitűnőbb magyar színésznők között tartották nyílván kortársai. Túlnyomóan naiva szerepkört látott el, amire alakjánál, és élénk temperamentumánál fogva a legfőbb hivatása is volt. Hangjának csodálatos csengése ellenállhatatlanul vonzotta a nézők rokonszenvét. Zenés darabok szubrett-szerepeiben első volt, aki ezt a szerepkört népszerűvé tette, és amely szerepkörben nagy sikereket ért el.
"Annyi érzés, bensőség a játékban, csáb és varázs az arckifejezésben, más hazák leányát világhírűvé tudta volna tenni!" - írta róla egy korabeli jellemzés. Pályáját Vörösmarty Mihály, Bajza József, Nyári Pál, Fáy András, Földváry Gábor szimpátiája kísérte végig, és egymás után megnyilatkozva, mindannyian az akkori női rangsor élére helyezték. Dérynét csak azért hagyták meg előtte, mert Patyikás Rózsi (ahogy tréfásan emlegették Dérynét) sokoldalúbb volt, s akkor már elsősorban az operai előadások sztárja. Ám maga Déryné is érezte, hogy addigra már prózai szerepeinek jó részét elhódította Lendvayné, a "tüneményes cselédivadék", de harag, irigység nem volt benne. Sőt Déryné korábbá szerepsikere, a Griseldis alakítása kapcsán, minden elfogultság nélkül nyilatkozott Anikót dicsérve, amely nemes gesztus volt a kor egyik legnagyobb színművészétől.
Eleven, kifejező játékához, elragadó beszédéhez járult feltűnően szép megjelenése, s mint drámai hősnő e kiváló tulajdonságával is elérte kortársai tiszteletét, becsülését. Petőfi Sándor így írt hozzá, az akkor még a nagy színész Lendvay feleségeként ismert szép színésznőhöz, szemérmetlen lobogó tűzzel, egy 1843-ban keltezett versében:

Midőn ajkán a vallomásnak
Első szent hangja reszkete,
S ott én legyek, kit csókra hí fel
Édes, kedves tekintete.

Garay János költő pedig így magasztalta versében:

A szíven, e százhúrú hangszeren
Magas játékod mesterré teszen!...

Az utolsó évek

"Első volt az elsők között és utolsónak maradt azok közül, akik hatalmas alkotóképességeikkel félszázadon át bolyongó színészetünket az első állandó magyar színházat biztos révébe vezették." Érdemei elismerésül élete alkonyán ingyen támlásszéket kapott a Nemzeti Színházban. Kortársaihoz képest idős kort megért. Öreg napjaira volt egy kis megtakarított vagyonkája is, ugyanis a régi jó barát Fáy András, amikor megalapította Pesten az első takarékpénztárt, Anikó több részvényt vásárolt olcsón. Az értékpapírok az árfolyam-emelkedés következtében mind jobban jövedelmeztek. Kis vagyona annál is inkább tudott gyarapodni, mert mindig takarékosan élt. A nagy költekezés nem volt rá jellemző.
Röviddel halála előtt testestül-lelkestül az üldözési-mánia és kényszerképzetek rabságába merült mind mélyebbre. Akkor úgy mondták: "ideges agykórság" tünetei mutatkoztak rajta, egyebek közt rokonairól vélte azt, hogy csekélyke kis vagyonára áhítoznak mindenáron. Állapota mind válságosabbá lett, s egy idő múlva állandó orvosi felügyelet vált szükségessé. Beszállították a Szent János-kórház megfigyelő osztályába, onnan a korszak hírhedt ideggyógyintézetébe, a Schwartzer-be került. Viszonylag keveset gyötrődött itt, mert egy hajnalon csendesen elszenderült.

Halála

Temetésén megjelent a magyar színészet legjava.

"Első volt az elsők között és utolsónak maradt azok közül, akik hatalmas alkotóképességeikkel félszázadon át bolyongó színészetünket az első állandó magyar színház biztos révébe vezették." Olvasta fel Paulay Ede a gyászjelentésen lévő néhány soros idézetet a sírnál tartott beszédében, majd hozzátette:
"Oly igazán betelt e hit, oly igazán sikerült társaival a színvilágot nagyra vinnie!."

A Kerepesi úti temetőbe temették (XXI. tábla, 74. sírhelyére). A sír fölé unokahúga Bakonyiné Balogh Etel emeltetett síremléket, amelyet Füredi Richárd szobrászművész készített, és amelyet 1906. szeptember 23-án lepleztek le. Sírkőfeliratának szövege azonos Vörösmarty Mihálynak 1839-ben hozzá írt versével:

"Játszol örömmel, bánattal, játékodon ámul
A sokaság s tapssal tiszteli szózatidat.
Nem tudják, hogy minden szó, mely szíveket áthat.
Szűdnek egy eltépett életörömbe került."



 

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu