Nóti Károly

Életrajz
Filmszerepei
Foto

Blaskó Béla Ferenc Dezső - Bela Lugosi
Színész, az első és klasszikus Drakula
Olt Arisztid néven szerepel 1917-18-ban

Született:
1882. október 20. Lugos, Magyarország, ma Lugoj, Románia
Elhunyt:
1956. augusztus 16. Los Angeles, California, USA (szívroham)


Életrajza:

Adatok:

Feleségek:

Szmik Ilona (1917. június 25. - 1920)
Ilona von Montagh (1921. szeptember - 1924. február)
Beatrice Weeks (1929. szeptember 29. - 1929 október 2.)
Lillian Arch (1933 - 1953 július 17.) - fia: Georg Bela Lugosi Jnr.
Hope Lininger - (1955. augusztus 25. - 1956. augusztus 16.) haláláig

Magassága:

185 cm

Beceneve:

Adalbert (ez volt a konfirmációs neve is)

Sírja:

Holy Cross Cemetery, Culver City, California, USA. / Grotto, L120, 1.

Elöljáró beszéd Lugosi Béla kapcsán

A mai kor meghatározó információ forrásában, az internet világában Bela Lugosi néven a Google-keresőben közel három-millió találat, míg az elsősorban angolszász nyelvterületen használt Yahoo keresőben több mint ötmillió találat jelzi személyének "súlyát", hiszen a világ szinte minden országában jegyzik, számon tartják személyét, pályája az egyetemes filmtörténet egy önálló fejezete lett, amíg itthon kevésbé ismert valaki. "Egy átlagos magyar színpadi színész, nagy mázlival" - tartotta róla a hazai színházi közvélemény évtizedeken keresztül, aki ráadásul sikerei csúcsán nem éppen az ifjúság számára példaadó életet élt Amerikában. Alakításai a hazai mozi-nézők számára jórészt ismeretlen volt egykor, filmjeinek jó részét nálunk be sem mutatták (legtöbb esetben akkor be volt tiltva), pedig 120 filmben játszott, többnyire főszerepeket alakítva. Amíg itthon több mint öt évtizeden keresztül "magyar származású amerikai filmszínészként" aposztrofálták, addig a világban a magyarnak lenni kifejezés mögött a Puskas - Rubik-cube - Lugosi-Drakula meghatározás élt az átlagfejekben, a nemzeti sztereotípiák sorát gyarapítva. Ennek persze sokan nem örülnek idehaza, amivel meg a külföld nem tud mit kezdeni, és talán nem is érti. Hosszú időbe telik, amíg önmagunkat megtanuljuk más szempontok alapján is észrevenni. Pedig Bela Lugosi egy jó lehetősége az egyetemes magyar kultúrának, hogy ezen a kitaposott ösvényen haladva, megmutathassuk más, általunk fontosnak, és igaznak tartott értékeinket, gazdagságunkat, de ahhoz kellenek olyan szószólók, amely kapcsán a világ ránk figyel, azzal együtt is, hogy meg kell ismerni a jó, és tudni kell a hazai füleknek nem olyan kellemes részét is a Lugosi történetnek, a fényes és árnyoldalát egyaránt

Összefoglaló:

Negyvenfelé járt, amikor Amerikába került, és közel ötven éves volt, amikor élete nagy kiugrására sor került, a Drakula című film főszerepére, amely meghatározta és kijelölte pályájának további ívét. "Játszott százféle gonoszt, ezer féle színben. És ő megkísérelte a lehetetlent. A kegyetlen orvosok, tébolyult tudósok, ocsmány szörnyek, megszállott hipnotizőrök, vérszívó grófok arzenáljában aprólékos műgonddal igyekezett felépíteni az egyes jellemeket. Tucatjával vitte hátán a rémfilmeket... (...) Bírája lehet mindenki, aki utánacsinálja" (MGP) Lugosi Béla több mint százhúsz filmben állt a kamerák elé, bár már itthon is a némafilm kedvelt arcai közé tartozott, két év alatt tizenkét magyar filmet forgatott. Fiatalon szökött el otthonról apja szigora elől, s dolgozott szénbányában, és kétkezi alkalmi munkából élt már 12 évesen, mire segédszínésznek állt. A szakmát esti színjátékok mellett tanulta ki, saját keresetéből finanszírozva Temesvárott.
A Drakula sikereit követően élete a gyógyszerek (morfin, metadon), a válások és rémfilmek háromszögében telt.

Életútja részletesebben:

Ifjú kora

Blaskó Béla, Blaskó István banktisztviselő negyedik gyermekként született Lugoson. Édesanyja Vojnich Paula (Paula de Vojnich), mint háztartásbeli gondoskodott a négy gyerekről. 12 éves korában, apja kemény szigorától egy veszekedés kapcsán menekült el otthonról, megszakítva iskolai tanulmányait. Többnyire kétkezi alkalmi-munkából élt ekkoriban, büszkén és önállóan. Rövid idő alatt több helyen megfordult, egyebek közt szénbányában is dolgozott, de az egészségét is kikezdő kemény fizikai munka elől idővel megszökött egy vándorszíni társulattal. Régi gyerekkori álmát betöltve színésznek állt, mindenféle előképzettség nélkül. Idővel nagyobb városokban lépett színpadra segédszínészként a kamasz fiú.

Vidéki színészként

1901-ben Pesti-Ihász Lajos társulatában volt az első sikeres fellépése Szabadkán. Majd Polgár Károly utána pedig Krecsányi Ignác direktorok szerződtették őt, felismerve tehetségét. Játszott Temesvárott, s itt kapta meg hivatalosan is gyakorlati képzését 1902-1904 között. Sok nélkülözés közepette, a maga keresetepéből finanszírozta tanulmányait. Esti szerepléseiért kapott pénzt fektette be délelőtti tanulásaiba. Megélhetésre már alig jutott. Kilenc évig vidéken szerepelt, amely időszak alatt egy évadot töltött egyebek közt Debrecenben (1909-10), majd innét Szegedre szerződött (1910-11). Szegeden gyorsan felfigyeltek egyedi alakításaira, sugárzó egyéniségére. A Réti Színházi-ügynökség látóterébe kerülvén karrierje gyorsan felfelé ívelt. Szegedről a nagyhírű Beöthy László direktor szerződtette Pestre, prózai színházához, a Magyar Színházhoz, ahol az Anna Karenina, Wronsky gróf szerepében debütált. A kritika és a közönség egyaránt jól fogadta a vidéki színész első pesti szereplését. Képzésének hiányosságait pótolandó Beöthy László, édesanyja nagyhírű magán-színiiskolájába, a Rákosi Szidi vezette színitanodába rendelte Lugosit. Rákosi Szidi néni keze alatt vált Beöthy zenés színházának, a Király Színháznak is kedvelt, szerelmes szerepkört játszó színészévé.

A budapesti Nemzeti Színházban

1912-ben pályája jelentős fordulataként a Nemzeti Színház szerződtette, ugyancsak hős-szerelmes szerepkörre, azonban a Nemzeti nagy gárdája mellett nehezen jutott tehetségéhez méltó feladatokhoz, inkább afféle tartalék-állományban játszatta színháza, az ügyeletes hősszerelmes Somlay Artur, Rajnai Gábor, és a rendszeres külföldi szereplése mellett időnként feltűnő Beregi Oszkár mögött. Ezzel együtt is olyan produkciókban lépett fel, mint a Paulay Ede rendezte Az ember tragédiája, Catulus szerepében, Pethes Imre (Péter Apostol) Bakó László (Ádám) Gyenes (Luciifer) Gál Gyula (Tudós) Rajnai Gábor (Sain-Just) alakítása mellett.
Somlay Artur, Pethes Imre, Bartos Gyula, Gál Gyula partnereként pedig Achillast alakította a "Ceasar és Kleopatra"-ban, amely alakítására már a kritika is felfigyelt, név szerint kiemelte, a Nemzeti nagy gárdája-ként emlegetett színészek szerepformálásai mellett.
A Csathó Kálmán rendezte öt felvonásos Sardou drámában, A boszorkány-ban pedig ugyancsak a Nemzeti nagy gárdájával játszotta Fray Eugenio Calabazas inkvizítort (1913 március), a már ritkán színpadra lépő Jászai Mari (Afrida), az örökké üde Márkus Emilia (Zoraya mórnő), valamint Ivánfi Jenő (Ximenes főinkvizítor) Szacsvay Imre (Don Lopez de Padilla), Rózsahegyi Kálmán (Olivera), Rajnai Gábor (Fray Teofilo Ibara) partnereként.
A Paulay rendezte Hamletben Rosenkrantz-ot személyesítette meg, Beregi Oszkár legendássá lett Hamlet alakítása mellett. Hedvé alakját vitte színre Henry Bataille "A fáklyák" című három-felvonásos színművében, amelyben a főszerepet Márkus Emilia (Bouguetné) és Gál Gyula (Bouguet) alakította, és amelyben a rendező Paulay Ede maga is színre lépett Arthur szerepében. Jászai Mari (Bebek Éva, Drugeth István neje) és a leányát alakító Márkus Emília főszereplésével színpadra állított három-felvonásos Pekár Gyula dráma, "Drághy Éva esküje"-ben pedig már vezető szerepet kapott Weér Farkas megformálásával. (persze mit is játszhasson színpadon egy leendő horrorfilm-csillag... bocsánat a közjátékért szerk.)
1913 júniusában a Nemzeti bezárásakor, a Tóth direktor és Újházi Ede könnyeitől is bőven öntözött búcsú-ünnepségen ő is részt vett, amely során a Nemzeti Színház régi és egyben első épületében kialudt utoljára és végleg a központi csillár, hogy ősszel már a korábbi Népszínházból lett Nemzeti Színházban folytassa tovább pályáját ő is, annyi más színészkollégájával együtt.

Az első világháború idején

A Nemzeti Színház átköltöztetése és az első világháború kitörése közötti évad idején jobbára régebbi szerepeit viszi tovább, új szerepként életrajzírói elsősorban a karácsonykor bemutatásra került "Mária Magdolna" (1913) című színpadi műben Jézus Krisztus alakítását emelek ki. Néhány hónap múlva, az első világháború kitörésekor önkéntesnek jelentkezett az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe, bár mint a Nemzeti Színház, az ország első színházának tagja kaphatna felmentést is akár a frontkatonai szolgálat alól. A gyalogságnál szolgált, s közel hat hónap elteltével súlyos lábsérülést szenvedett az orosz fronton. Egy budapesti kórházba szállították, ahol többször megműtötték. Felgyógyulását követően folytatta tovább frontkatonai szolgálatát. Egy idő múlva ismét kórházba került - az átélt borzalmak és tragédiák hatására - akkor idegösszeomlással. Korábbi lábsérülése kapcsán a gerincének alsó részei, csípőjenek gerincoszlop-közeli területe, valamint forgója is megsérült, amely bajok, a kórházi kezelés után is megmaradtak, és periodikusan visszatérő, éles fájdalmmal gyötörték később is. Lassan épült fel bajából, bár lábfájása innentől fogva élete további részében állandóan kísérőjévé szegődött, és idővel sorstragédiájának egyik forrásává lett, amikor fájdalmait később amerikai orvosa morfiummal csillapította.
Akkor azonban idegösszeomlásakor, a másodszori kórházi ápolását követően eleinte szabadságolták, majd mint gyalogsági hadnagy kapott obsitot a hadseregből való leszerelésekor, és kitüntették a háborús hősöknek kijáró magas rangú kitüntetéssel, a Bíbor Szívvel. Hamarosan már ismét a Nemzeti Színház színpadán játszott, és egyebek mellett Kosztolányi Dezső "Görögtűz" című darabjában dobogtatta meg a hölgynézők szívét, mint újból aktív hős-szerelmes színész. A kritika ugyan kissé fanyalogva fogata színpadi alakításait, nem így azonban a közönség. "(...) Lugosi Béla délceg jelenség, a frakk úgy áll karcsú termetén, mintha ráöntötték volna, s láttára a nézőtér hangosan felsóhajt." - írta a korabeli kritikájában a Pesti Napló.
Egy kőmüvest alakított visszatérését követően, Kárpáti Aurél-Vajda László: Kőmüves Kelemen című 3 felvonásos drámában, amelyet Hevesi Sándor rendezett. A felüpéléséből épp hogy csak visszatért művész, olyan partnerekkel játszott együtt a darabban, mint Jászai Mari, Márkus Emília, Fáy Szeréna, és Nagy Teréz.
Játszott 1917 márciusában Hevesi Sándor történelmi vígjátékában a Hadifogoly-ban is. A világháború egyfajta parafrázisának is felfogható a darab, bár a páviai csata és a mohácsi vész korában, 1526-1525 közötti korszakban játszódik, Madriban. A történelmi párhuzam a mohácsi vész és a világháború elvesztésének előrevetülő árnyáka, Hevesi éleslátását dícséri, évekkel Trianon bekövetkezte előtt már. Egyébként Hevesi maga rendezte saját darabját, amelyben a hadigyőztes király és hódító elbukik, mint saját foglyának a Francia királynak ellenfele. Vagyis a nyertes és a vesztes fogalomköre kezd teljesen összemosódni, akárcsak az I. Világháború egyre elborzasztóbb mindkétoldali vesztesége kapcsán kialakult helyzet. Ebben a furcsa, szatírában alakította Lugosi Talmont Henri herceget, Pethes Imre alakította V. Károly Spanyol király, és Ódry Árpád formálta I. Ferenc francia király méltó partnereként.

Olt Aristid néven filmszínész Magyrországon

A Star-filmgyár 1917 február 23-án alakult, a ma is filmgyárként működő Pasaréti úti gyártelepen és a működésének két éve alatt több mint ötven film leforgatása fűződött nevéhez. A gyárat Rákosi Tibor alapította, aki ügyvezető igazgatója is volt egyben a filmgyárnak, az ismert politikusból lett elnöke, dr. Lukács György mellett, miközben vezérigazgatónak Geiger Richárdot választották ki a befektetők.
Az első Star-film Illés Jenő produkciója, a János Vitéz volt, amely több mint háromezer statisztájával és kétszázezer koronás költségvetésével a kor egyik magyar szuperprodukciójává nőtte ki magát. Ennek a filmnek a sikere alapozta meg a Star anyagi alapjait, így aztán volt módjuk arra, hogy a hazai viszonyoktól eltérően, a filmgyár állandóan foglalkoztatott színészgárdát szervezzen maga köré. Ennek a színészgárdának lett tagja Lugosi Béla is, igaz, hogy Nemzeti Színházbeli szerepléseit ne keresztezze álnéven, Olt Arisztidként működött, az első hazai mozicsillag Lóth Ila (Rónai Margit) partnereként, és olyan kollégákkal, mint Vándory Gusztáv, Hollay Kamilla, és Dán Norbert...stb. Az első két filmet (János Vitézt - Illés Jenő forgatta, míg Kertész Mihály a Karthauzi-t) követően első sorban Deésy Alfréd lett a Star-filmgyár vezető rendezője, Lugossi is az ő filmjeiben szerepelt jobbára.
Játszotta egyebek mellett a Leoni Leó címszerepét, szerepelt a filmtörténet első Casanova-feldolgozásában, amelyben maga a rendező Deésy formálta meg Casanova alakját, de játszotta az Oscar Wilde regénye - a Dorian Gray arcképe - nyomán készült "Az élet királyá"-nak egyik vezető szerepét is. A később Oscar-díjassá lett Kertész Mihállyal három ízben dolgozott együtt Magyarországon. Első alkalommal éppen Lugosi első filmpróbálkozásánál találkoztak "Az ezredes" című moziban ahol Mály Gerő, Huszár Pufi (Charles H. Puffy), Góth Sándor partnereként szerepelt, de kamera elé lépett később a Kertész rendezte Luluban, és "A 99-es számú bérkocsi"-ban, amely egyben Lugosi utolsó magyarországi filmjének is számít. Tizenkét magyar némafilm fűződik hazai filmszínészi tevékenységéhez. Az itthon szerzett filmes tapasztalata tette lehetővé, hogy két év múlva Németországban ugyancsak a filmkamera előtt folytathassa karrierjét. Magyarországi filmjei, akárcsak a féltve őrzött többi némafilmek un. nullkópiáinak túlnyomó többsége a II világháború utolsó évében, Budapest bombázásakor pusztultak el Pasaréten. A megmaradt példányok itt-ott előkerült töredékekből adódnak jobbára össze. Lugossi mindössze két filmjének néhány métere maradt csupán fenn, magyarországi működése idejéből. A Casanová-nak néhány percnyi jelenete, amelyben éppen ő nem látható, míg viszont a Küzdelem a létért című néma mozifilm pár percnyi villanásában feltűnik alakja.

A Tanácskormányzás ideje

A három forradalom: a polgári, a kommunista, és az ellenforradalom gyűjtőnévként Kommünnek titulált rövid, de annál veszedelmesebb történelmi időben, a közben államosított filmes szakma is forrongását élte. Egy-két hét leforgása alatt egyre másra alakultak meg szakszervezetek, egymás ellenében és egymás segítésére, gyakorlatilag azonban nagyjából ugyanazon tagságra építve. Megalakult egyebek mellett a Mozgóképszínházi Alkalmazottak Szövetsége, de vele együtt a Filmgyári és Mozgóképszínházi Munkások Szakszervezete, a Moziszínészek Szövetsége, illetve a Mozgófényképszakma Műszaki Szakszervezete is. Lugossi jó szándéka, cselekvőkészsége politikai szerepvállalásba sodorta. A Színházi Alkalmazottak Szabad Szervezete néven szövetséget alakított felkérésre, amelynek a titkára lett. A szakma szövevényes érdekhálójában vergődő alkalmazottak érdekében tett lépéseket a felsőbb hatóságoknál, abban a néhány hétben, amíg feladatkörét ellátta, illetve a közben központosítottá vált színházi irányítás, és az egyes színházak között végzett koordinációs tevékenységet. Később legfőbb érv ellene mégiscsak az volt, hogy a Kommün kialakulása körüli időkben, kormányellenes tüntetéseken vett részt. A kommün bukása után az ellenforradalom idején - mint érintett - eljárás indult egyebek közt ellene is, amely során a Nemzeti Színház igazoló bizottsága állásvesztésre ítélte 1919-ben. A súlyosabb megtorlások és politikai meghurcolások elől - sok más jóhiszemű, de érintett honfitársához hasonlóan emigrációba szorult. Először Bécsbe, majd onnét Berlinbe távozott. Mint azt utólag tudni lehet, a Nemzeti Színháznál nem tekintették véglegesnek Lugossi elbocsátását, inkább a politika pillanatnyi nyomásának engedve cselekedtek, szándékukban állt később tárgyalásokat kezdeményezni színházi tagságának megújításáról, de ezt akkor már nem tudták Lugossi értésére adni. Külföldre távozott. (1926-ban egyébként is amnesztiában részesült). Az országból való távozása, és hiánya a Nemzeti Színházban szinte azonnal jelentkezett, már 1921-ben, ugyanis betöltetlen maradt a hős-szerelmes státusz. Rajnai Gábor - mint szóba kerülő jelölt - a háború előtt megkezdett Faun sikersorozatának folytatásával újabb időszakra kötötte le erőit. Beregi szintén külföldre távozott, Somlay 1921-ben ugyancsak elhagyta a színházat, Berlinbe ment filmezni, Lugossi távozásával pedig átmenetileg betöltetlen maradt a színház szerelmes bonviván szerepkör státusza. Bayor Gizi állandó partnerhiányban szenvedett a színpadon, amely a műsorrend folyamatos változtatgatásához vezetett. Bayor vezető színésznőként időről-időre sürgette az igazgatóságot, a helyzet megoldását várta. Aztán javaslatára Petheö Attila személye került előtérbe, de leigazolására várni kellett még, mert Petheöt szerződés kötötte más színházhoz. Újabb egy évre volt szükség mire Petheö megérkezett, hogy közel tíz évre ellássa szerepteendőit a Nemzetiben. Talán ha Lugossi itthon maradt volna, lehetett volna belőle egy nagy magyar - külföld számára azonban tökéletesen ismeretlen - színész, sok más hazai kollégájához hasonlóan... Akkor viszont a világ lenne kevesebb a horror műfaj megteremtőjének drámai fordulatoktól sem mentes pályafutásától.

Lugosi Béla "szőkésben áll"

37 évesen sok sikerrel és sok keserves tapasztalattal a háta mögött új életet kezdett külföldön. Még filmsikereinek kezdetén, az első világháború alatt ismerte meg Szmick Ilonát, a pesti jogász leányát. Házasságuk azonban rövidéletűnek bizonyult. Szmick szülei eleve ellenezték a kapcsolatot (egy "éhenkórász pojácával"), és ez a szülői ellenállás csak erősödött Lugossi politikai szerepvállalása kapcsán. Lugossinak hirtelenül és gyorsan kellett dönteni az ország elhagyásáról, ahová neje - szülei nyomására - már nem követte férjét. A válóper Lugossi távollétében zajlott le 1920-ban. A tárgyalás menetét gyorsította, hogy a hivatalos körök szemében a férj érintett volt a Tanácskormányzás idején, és a tárgyalás pillanatában is "szökésben állt", de a család számára is fontos volt, hogy minél gyorsabban elhatárolódjanak hivatalosan is Lugositól, és személyéhez kötődően nézetitől, cselekedeteitől, dr. Szmick ügyvédi jó hírneve, és magas körökben mozgó ügyfélköre megőrzése céljából.

Németországban

Színházából kitették. Rebesgették, hogy ez egy ideiglenes dolog, várjon, de attól még neki nem volt fizetése, élni, pedig kell valamiből. A filmgyártás lelassult, majd kis időre teljesen megállt Magyarországon a világháború után. Apósa révén magánéletét sem érezhette sikertörténetnek. Nem volt sok vesztenivalója, amikor Bécsbe utazott, s gyakorlatilag családját, rokonait, feleségét, barátait, minden ingóságát hátrahagyva újra kezdte az életét - eleinte Bécsben - majd rövidesen Németországban.
Berlinben, mint moziszínész kereste a kenyerét. 1920 és 1922 között több mint egy tucat német filmben kapott karakterszerepeket, nem kisebb filmes személyiség, mint Richard Eichberg rendező felfedezettjeként. Eichberg egyebek mellett Marlene Dietrich, és a magyar Eggerth Márta felfedezőjeként is nevet szerzett idővel magának de általában az új világban rendre felfigyeltek kiválasztottjaira, akik azután néha messze túlszárnyalták a német filmrendező egyéb filmes tevékenységét. Akkoriban Németország-szerte közkedvelt indiántörténetek szereplőjeként is debütált, James Fenimore Cooper közkedvelt félig-indián félig-western történetében, "Az utolsó mohikán" (Der Letzte der Mohikaner,1920) című német némafilmben például Chingachgookot alakította, de játszott "A vadölő" és a "Bőrharisnya" Cooper filmadaptációiban is. Sejket alakított a kor kedvelt western-, sőt a népszerű Winnetou könyvek szerzője Karl May egyik regényének megfilmesített változatában is, a "Halálkaraván"-ban (Die Todeskarawane, 1920) . Az elhíresült Murnau produkcióban pedig, amely Robert Louis Stevenson féle Dr. Jekyll és Mr. Hyde" történet, és a Cserépy-Atelier (a magyar Cserépy Arzén német filmvállalata) által gyártott filmváltozatában már vezető szerepet kapott, úgy is mint a főszereplő Dr. Warren komornyikja.
Amerikába, Hamburg kikötőjéből indulva hajón érkezett, de nem első, vagy másod-osztályon utazó utasként, és nem is a turista-osztály kissé kényelmetlen kabinjában, hanem mint hajómunkás, fűtő érkezett New Orleansba, a megmaradt hivatalos bevándorlási adatok szerint: 1920 december 4-én , hogy a hajót otthagyva letelepedhessen az államokban.

Amerikában

38 éves volt, amikor az újvilágba megérkezvén, nyelvet nem ismerve New Yorkba utazott. Kezdetben, mint színpadi színész működött többnyire magyar előadásokon fellépve. 1922-től 1928-ig Palásthy Sándor Amerikai Magyar Színtársulatával, majd a Tóth István-féle New York-i Magyar Színpaddal járta az amerikai vidéket. Működött Darvas Károlyal társulatában is, sőt itt a rendezőként is bemutatkozott. Sőt magyar színháztörténeti jelentőségű premier fűződik nevéhez, mégpedig Madách Imre Az ember tragédiájá-nak első amerikai bemutatásának rendezése (1922. ápr. 9-én, a New York-i Lexington Theatre). Ezt követően Chicago és Cleveland magyar-ajkú közönsége is láthatta a Lugosi rendezte klasszikus drámát. Idővel az angol nyelvet elsajátítva, már angol nyelvű darabokban is kapott fellépési lehetőséget. Főképp olyan szerepek jutottak osztályrészül, amelyek sajátos akcentust követeltek meg a színészektől. Lugosi élete végéig erős akcentussal beszélt angolul. Első angol nyelvű fellépése a "The Red Poppy" című darabban volt, bár akkoriban még angolul rosszul tudott, fonetikusan tanulta meg az egész színjátékot. Karakteres arca, hűvös, de mégis elegáns színpadi megjelenése lett népszerűségének záloga. Majd pályájának egyik jelentős fordulataként 1927-ben őt választották a "Drakula" című Broadway darab címszerepének eljátszására (ez a szerep is akcentust igényelt), amelyet azután az évek során több mint ötszázszor adott elő a Fulton Theater produkciójában. "Eleganciáján, megjelenésén, atmoszférateremtő képességén átsütött a klasszikus európai műveltsége" - írta róla a kritika.

1922-1930 között

Színpadi tevékenységével párhuzamosan indult tovább a Magyarországon elkezdett, és Németországban folytatott filmes karrierje is. 1923-ban már egy egész estés némafilm egyik vezető szerepét játszotta el, a "The Silent Command" (1923) című, J. Gordon Edwards filmben. Évente két-három filmben tűnt fel alakja a némafilm korszak végéig. Játszott egyebek közt a Vajda Ernő dramaturgiai feldolgozásában filmre kerülő drámában, a Veszélyes emberek-ben (1930) (Such Men Are Dangerous) Paul Strohm, és Ludwig Kranz oldalán.
Bela Lugosi a néma korszakban egy színész volt a százával megjelenő hollywoodi színészek, és a néha rövidebb-hosszabb ideig ragyogni tudó filmcsillagok között. Ismert színész volt, de a címlapokat mások foglalták le. A némafilm-korszakot szinte hetek alatt váltotta fel, a hangosfilmezés, amely lényegesen átrendezte a szakmát, idővel nem csak Amerikában. Korábbi sztárok kerültek igen gyorsan süllyesztőbe, nem ritkán örökre, és addig ismeretlen, amerikai és európai csillagok tűntek fel a filmművészet egén. Kevés színész állta meg a helyét mindkét moziműfajban, főképp ha az a valaki olyan karakteres akcentussal beszélt, mint azt Lugosi is tette. Számtalan némafilm, és néhány hangosfilm volt mögötte, amikor sor került a Drakula című hangosfilm főszerepének eljátszására, amelyre az Universal stúdió vezérkara választotta ki.

Lugosit Drakulának választották - 1931.

Lugosi Béla sorsa alakulásában döntő fordulatot hozott a "Drakula" c. film főszerepe, pályájának betetőzése lett ez a mozi, bár számtalan alakítás fűződött még később is nevéhez. Hosszú és keserves, számtalan újrakezdéssel tarkított élete során, ezzel a filmmel 49 évesen érkezett el a csúcsra.
"Már-már azt hittük, hogy senkivel sem tudjuk betölteni a közelmúltban elhunyt Lon Chaney helyét és most erre a szerepkörre, olyan színész akadt, akire eddig nem is gondoltunk. Lugosi új szerepeiben valóban megrázó és lenyűgöző!" - nyilatkozta az Universal Pictures igazgatója a korabeli sajtónak, döntésüket követően. (Délibáb, 1931. augusztus 29.) A Drakula-szerepet eredetileg Chaney-nak szánták, de Lon Chaney halálával megmozdult a filmipar. A kor egyik nagyformátumú jellemszínészének és a maszkírozás mesterének megüresedett helyét valóban nehéz volt pótolni. Wallace Berry, és Lyonel Barrymore neve merült föl eleinte, de végül is a Drakulát már vagy ötszázszor színpadon eljátszó, filmezésben jártas, de alapvetően Broadway-színésznek elkönyvelt, magyar Lugosi Bélára esett a választás.

Mondják egy film sorsát sohasem lehet előre kiszámítani. Így volt ez a Drakula esetében is, bár az 1897-ben megjelenő Bram Stoker bestseller-írónő Drakula címmel megjelent és évek alatt sok-milliós példányszámban elkelt könyvsikere komoly része volt, hogy megalapozza a megfilmesítés kirobbanó fogadtatását. Ráadásul több évvel korábban a Drakulának már a színpadi változata is elkészült, amely biztos megélhetést és kellő ismertséget biztosított a benne főszerepet játszó magyar Lugosi Bélának. A Deane és Balderson-féle színpadi feldolgozás is más volt, mint a könyv volt eredetileg, több szakaszban dramaturgiai szempontok figyelembevételével átírták, színpadivá fésülve a bestseller szövegét. A film pedig, ezt a Deane és Balderson feldolgozást is megváltoztatta több helyen. Az Universal talán ez esetben kevesebbet kockáztatott, bár már maga a főszereplő kiválasztása is nagy fiaskó volt, mert az döntően befolyásolta a film későbbi sorsát. Hasonló kozkázat volt a korábban cirkusz világából filmrendezővé előlépett, és néhány korábbi horror-film, vagy ahogy akkoriban hívták nálunk "rém-dráma" leforgatásával már némi gyakorlatot szerző Tod Browning alkalmazása is.
Lugosi már játszott egyébként két évvel korábban, 1929-ben Tod Browning-filmben, A tizenharmadik szék címűben, ahol nyomozót alakított, amely alakítására a filmszakma is felfigyelt. Az új közös munkájuk végeredménye pedig önmagáért beszélt. Műfajteremtő film lett a Drakula. A horror filmek al-kategóriájává előlépő vámpírtörténetek sorát indította el. Az 1931-es bemutató óta, a világban eddig több mint 160 filmalkotás dolgozta fel az erdélyi gróf vérfagyasztó legendáját. A számos kitűnőséget felvonultató film-vátozatok, és a technikailag egyre tökéletesebb megvalósítás ellenére is a Drakulák közül az elsőt, Lugossi Bélát tekintik sokan az egyetlen Drakulának, pedig játszotta egyebek mellett Gary Oldman, Frank Langella, Christopher Lee, John Carradine is, akit az egyik legrosszab Drakulának tartanak többen. A számtalan feldolgozás közül kiemelkedik a Terence Fisher rendezte angol változat, Christopher Lee főszereplésével, vagy a Werner Herzog által filmre vitt Nosferatu, Klaus Kinski tolmácsolásában, aki a szépséges Isabelle Adjani nyaka láttán jött zavarba, míg Ford Coppola sztárparádé segítségével elevenítette fel 1992-ben, a legendás történetet rengeteg technikai újítást alkalmazva, és dinamikussá varázsolt dramaturgiával élve.

A nyelvi változatok kérdése

A filmeket még a hangosfilmezés hajnalán, 1931-ben nem szinkronizálták. A nyelvi verziókat külön-külön forgatták le, a többi nyelvi verzióval megegyező díszletezéssel, és kamera-beálásokkal, több ízben szereplőket lecserélve, idomulva a nyelvi verzió célközönségéhez. A Drakula angol, magyar és spanyol nyelvű változatban készült el. Sok kritikus úgy tartja, hogy a spanyol verzió megelőzi több tekintetben az eredetinek tekinthető angol verziót. A spanyol változatban Carlos Villarias (1892-1976) játszotta Drakula szerepét, nem Lugosi, de ma már egyre több olyan hangot hallani, hogy talán Lugosival szerencsésebb lett volna leforgatni. Van aki szerint tehát a spanyol változat jobb, de talán még többen vannak, akik a spanyol verziót tartják éppen rozsdásnak, hiányolva Lugosi egyéniségét, szürkébbnek tartva Villarias alakítását. Spanyolországban egyébként a spanyol és az angol verzió egyaránt forgalomba került, utóbb az feliratozva. Tömegek nézték meg mindkét változatot, s talán ennek is köszönhető, hogy a latin nyelvterületű helyeken számos ma is aktív Bela Lugosi Klubb működik. A magyar verzió pedig határozottabban vágott jeleneteket tartalmaz, s helyenként rövidítettek a részeken, sorokat kihagyva, a hazai filmcenzúra szempontjait figyelembe véve. Később számos Lugosi filmre mondott nemet ugyan ez a magyar filmcenzúra bizottság, így nem kerülhettek a hazai nézők elé akkoriban például olyan "rémfilmek", mint "The Black Cat" A feket macska (1934), vagy Poe Edgar kisregényéből született "A Morgue utcai gyilkosság" (1934) sem.

A film előzményei

A Drakula a maga korában a legnagyobb filmsikert elérő vámpírtörténet volt, de megjelenése nem volt, minden előzmény nélkül. Sőt... A némafilm idején Nosferatu (1922) címmel Friedrich Wilhelm Murnau (1888-1931), aki Max Reinhardt színházi újító asszisztenseként működött sokáig, lepergetett már nagy nézettséget elérő vámpírhistóriát Németországban Max Schreck főszereplésével. Sőt nevéhez fűződik a műfaj egy másik korai kimagasló alkotása is Dr. Jekyll and Mr. Hyde (1920) című mozija is, amelyet hazájában Der Januskopf címen forgalmaztak, és ebben már vezető szerep jutott Lugosi Bélának, a Dr Warren lakáj megformálásával. Azt viszont kevesen tudják, hogy 1921-ben Lajtha Károly - megelőzve a nagy Murnaut - Drakula címmel, már megrendezte magyar filmen a vámpírhistóriát, a világon elsőként, de a vesztes világháború és trianon okozta sokkhatás, valamint háború következményeként fellépő gazdasági krízis okán, túlságos nagy híre nem lett ennek a filmnek, néhányhetes kasszasikert leszámítva a hazai mozikban. De a Lajtha feldolgozású Drakula film sem volt előzmény nélkül itthon, hiszen egy évvel korábban (1920), egy keleties miliőbe helyezett vámpírtörténeten borzonghatott a magyar közönség, "A tizenegyedik" című hazai rémfilmben, ahol Mattyasovszky Ilona, a hazai némafilmek kedvelt csillaga kínálta fel alabástrom nyakát, a vágyakozva rátekintő vámpírt alakító, későbbi filmrendező férj, akkor színészként játszó Bolváry Géza előtt, egy háremnek berendezett kastélyszárnyban. Később Geza von Bolvary és Ilona von Mattyasovszky házaspár az egyetemes filmtörténet lapjaira átkerülve, folytatták közös pályájukat, egészen Ilona váratlan, gyorslefolyású és korai halálához vezető megfázásáig.
Lugosi Drakula alakításának hazai előfutáraként tekintik sokan, az egykori Nemzeti Színházi kolléga, Sugár Károly szerepformálását és maszkját, Balogh Béla "Veszélyben a pokol" (1922) című hazai gyártású némafilmben. A nyárspolgári környezetbe helyezett dráma férfihősének (Sugár) tébolyult tekintete, előrefésült, homlokáig hegyesedő hajviselete, mintha a közel tíz évvel későbbi Lugosi alakításának előhírnöke lenne. Sugár Károly partnernője, az utóbb hollywoodi karriert befutó Bánky Vilma volt, aki az empire stílusú félhomályos szoba kerevetén várta a filmszerinti dráma kibontakozását.

Rémdráma közép-európai előzményei

Maga a rém-dráma műfajának különbféle jelenléte itt közép-európában, a középkorig nyúlik vissza. Az ezernyolcszázas évek első évtizedére került a vásárterekről színpadokra elsősorban, mint a német romantika jellegzetes terméke, lovagdrámák a középkorban játszódó rémtörténetek formájában a német nyelvterületeken. Idehaza, a magyar színjátszás hajnalán is német-színjátszó társulatok borzongatták történeteikkel a vidék eseményekben szegény hétköznapjait élő nézőközönséget, illetve magyar fordításban került magyar nyelven is színpadra ilyen német eredetű rémhistória. A rémtörténetek afféle vásári műfajjá nőtték ki magukat egyébként az évszázadok során, és ponyvafüzetek formájában tartották rémületben az írni-olvasni tudókat, míg az írástudatlanok a felnőtteknek szóló vásári játékokon szoronghattak kedvükre.
Katona József például egyetemista diákként, 1811-ben kezdte a bécsi műsor darabjait fordítani, 1812-ben pedig már ezen lovagregények dramatizálásán gyakorolta a színpadi technikát és a szenvedélyek ábrázolását. 1813-ban már első saját történelmi drámáját írta, amely nem nélkülözte a német lovagdrámák naturalista jellegű dramaturgiai fordulatait sem. A huszonegykét éves Katona József miközben darabokat magyarított, dramatizált, aközben segített a díszletmunkáknál, sőt, ha kellett, játszott is. Megnézte, milyen darabok kerültek repertoárba, és kellő választék híján gyártott nekik olyan darabokat. Írói munkássága kezdetén még eredeti művei is rémhistóriák voltak. Az elsőnek már a címe is sokat sejtető: "A borzasztó torony, vagyis a gonosz talált gyermek" (1813). Még a nagy drámai erőről tanúskodó második színpadi műve, a "Jeruzsálem pusztulása" (1814) is tele van hatásvadászó borzalmakkal. Darab cselekménye időszámításunk szerinti 70-be repíti el képzeletbeli utazásai során a nézőt, és a város ostroma, a rómaiak által való legyőzetése idején történnek az események. A dráma utolsó részében, amikor azután Jeruzsálem ostroma végsőszakaszba lép, a pusztítás démona diadalmaskodik a város felett. Az irtózatos ínség, nyomor, éhínség ábrázolására egy többek szerint indokolatlan, ráadásul mellékszálon futó jelenetsorral gazdagította Katona József az egyébként sem túl egyszerű meseszövést. Ez a rész, nagy közfelháborodást okozott. Talán ez is volt az oka, hogy a darab mihamarébb, néhány előadás után megbukva lekerült a repertoárból. Az ellenállást kiváltó jelenetsor, a következő volt: Az éhségében mániákus félőrültté váló Mária (mellékszereplő) egy reményvesztett, és őrült pillanatában még legfőbb kincsét, a kisfiát is meggyilkolja. Amikor pedig ráeszmél tettére, megtébolyul. Viszont az őrület eltúlzott realizmusa szükségtelenül vérfagyasztó, indokolatlanul megdöbbentő, sőt gyomorforgatóra sikeredett. (gyermekét Mária báránynak nézi, és megfőzi, eszik is a húsából, sőt a fazekat még ide-oda vonszolják később is a színpadon...stb) Mentségére szóljon, hogy ezeken a korai néhány előadást megérő zsengéken csiszolta tökéletesre színpadtechnikai tudását, és tette lehetővé, hogy olyan cizellált és máig érvényes történelmi drámát írjon, mint amilyen az 1815-ben - tehát egy-két évre rá - keletkező Bánk bán.
A romantika hazai elterjedésével is teret nyert igaz megszelídített formában a különössé csillapuló rém-történetek sora. De a kettős életet élő emberek, kísértetek, lidércek, lápi boszorkák, különös szokásokat felvett gazdag grófok, és fehérmájú hercegnők szerepelnek bőven a magyar népmesei hagyományokban is, gazdagítva a hosszú téli estéken összebúvásra sarkalló, kukoricamorzsolást, együttes varrást, hímzést kísérő felnőtt mesék sorát. Nemritkán regősök, mesemondók ültek vendégként ilyenkor a szomszédokból, és falu felnőttjeiből álló közösség tagjai közé. A népmesék állandóan változó előadásmódjával, mégis évszázadokon keresztül változatlan formában maradtak fenn ezek a történetek.

Rémületkeltés a képzőművészetben

A borzongatás vizuális mestereinek ecsetjeit kezdetben mélységes hit, vallási elkötelezettség irányította, élen a Giotto di Bondone (1267-1337), az első nevét vállaló szerzetes-festő, a fresco, a gyors falfestészet egyik kezdeti nagymesterének, például Bethlehem pusztítását oly realisztikus ábrázolásával. Olyan nagymesterek jelzik további állomásokat, mint flamand reneszánsz nagymestere Hieronimus Bosch (1450 - 1516), akinek vászonra vetett szürrealisztikus pokol-látomásait, és a gyönyörök kertjének jellemábrázolásait, nehéz felülmúlni a mai korszerű 3D technikával készült lélegzetelállító filmek sorával is. De míg a pokol, a pusztítás démonának ábrázolásai a képzőművészetben az isteni jóság ellentételezéseként jelentek meg, addig a későközépkori időszakban önálló életre kelve, a szerelmes történetek műfajával karöltve, vonultak a vásári ponyvák felcsipeszelt árnyékába, a nyomdatechnika megjelenésével nagy tömegek számára egyre elérhetőbb módon. Későbbi állomásként, említhető a hallását is elvesztő Francisco José de Goya y Lucientes (1746-1828) például, akinek grafikáiban egyes festményeiben már rémképei, vizuális valósággá tett belső vívódásai is megjelennek. A film műfajának kialakulásáig folytatódik a sor világszerte, ahol mindez mozgással, később hanghatásokkal, majd számítástechnikai betétekkel is kiegészülve egyre jobban tökéletesedik technikai megvalósításában. A rémisztés képzőművészeti megjelenése Magyarországon elsősorban, a romatikához kötődik, és grafika műfajához, természetesen megszelídített formában, a XIX század második felében. Holdfény, háború, sötétszándékú, éjszaka árnyékban bujkáló, fokosokkal járó, rémisztő alakok illusztrációi sora jelenik meg, a beinduló magyarnyelvű sajtó egyre bővülő lapkínálatában.

A Lugosi filmek fogadtatása idehaza - hazai ismeretlenségének okai

A halloween nyugaton elterjedt ünnepe, ebben formájában itthon teljesen gyökértelen, ismeretlen szokás, és gyenge szálon futó hazai elterjedése is többnyire majd 60 évvel később 1990 utánra tehető. Talán a halloween-nél is nagyobb hátszelet kapott az itthon ugyancsak gyökértelen Valentin-napi szerelmes ünnep, amelynek elterjedésében szerepet játszhatott az a háttéripar, amely mindebből pompásan megél 1990 óta. Amerikában a halloween ideje az, amely kellően megalapozta a jó horror-filmek és ezen belül a vámpír-históriák népszerűségét is. A műfaj a II világháború előtt idehaza bár nem volt ismeretlen, de horror néven nem jelölték önálló filmkategóriaként, helyette a rémdráma kifejezéssel élve utaltak a lélegzetfojtó történetfolyamra. A "legrémesebb borzalmakat", a "minden eddigi szörnyűséget" felülmúló filmeket azonban a hazai filmcenzúra nem engedte a nézők elé. Így számos Boris Karloff és Lugosi Béla história ezért nálunk moziba sem kerülhetett a háború előtt. Az utána elkövetkező szocialista érában sem verhetett gyökeret a műfaj idehaza, ugyanis a horror a jóléti kapitalista-rendszer, valódi társadalmi problémákat megkerülő túlkapásaként kezelt filmtípus volt. Afféle mellékes, inkább érdekes, mint sem önálló filmkategória, "hát a gazdag nyugaton van ilyen is" - műfajok közé besorolva, a vámpírfilmek, a szex- és pornófilmek, erőszakos filmek, és a megtűrtebbnek tekintett Sci-Fi filmek közé ékelve. A Kádár-érában, erősen megszűrték, mi kerüljön a nézők elé a mozikban a borzongatási műfaj nagyjai közül is. Lugosi ebbe a körbe nem igazán került bele akkor sem. Ráadásul Lugosi nyíltan felvállalt morfin-függősége sem kedvezett a Lugosi filmek hazai népszerűsítésnek a Rákosi-Kádár nevével fémjelzett hazai történelmi időszakok idején, ifjúságvédelmi okokból kifolyólag, Kosztolányi Dezső rokona, a neves orvos-író, a később morfin-függővé váló és öngyilkosságot elkövető Csáth Gézához hasonlóan.
Talán ezek miatt is lett Lugosi életpályája itthon ennyire ismeretlen, miközben külföldön a Puskás - Rubik-cube - Lugosi hármas fémjelezte a magyarnak lenni fogalomkörét az átlag emberek tudatában a francia pezsgő, a svájci óra/bicska, a német precizitás, a svéd acél meg az angol humor, és a skót zsugoriság sztereotípiái között. Bár megjegyzendő, hogy az utóbbi években Románia beelőzött bennünket a nemzetközi színtéren, és úgy tűnik a Transsylvania - Drakula vár - horror műfaját kellően vonzó turisztikai látványosságnak tekintve, egész iparágat kíván a magyar Lugosi kapcsán magának vindikálni és nem minden alap nélkül.
Idehaza Lugosi egyfajta átlagos képességű, de mázlista színészként lett elkönyvelve a szakmai közvélemény számára, aki ráadásul sikerei csúcsán nem éppen az ifjúság számára példaadó életet élt Amerikában, addig itthon számtalan arra érdemesebb színházi ember neve került, és kerül elő, akik Lugosinál mind nagyobb kvalitással rendelkeztek, és akik nemzetközi figyelemre is érdemesebbek lehetnének.
De mégis maradt nekünk Lugosi, a maga esendőségeivel együtt is az egyik legismertebb magyar, és nem csak Amerikában. Ez az, amit viszont a hazai közvélemény nem nagyon akar tudomásul venni, a külföld általános értetlenségével kísérve.
Talán a saját értékeinket csak saját értékrendszerében vizsgálni hajlandó hazai szűklátókörű szemlélet ködjének felszállása, eloszlása után vesszük csak észre, hogy egy nagyon gazdag raktárban toporgunk már jó ideje, amelynek ajtaját belülről magunkra zárva várjuk, hogy mások is ránk találjanak, ránk csodálkozzanak. Az ajtót néha olyanok nyitják ki a külvilág felé, akikre mi nem is gondolunk idehaza, de ezen az ösvényen haladva viszont lehetőség nyílna, valódi értékeinket is az érdeklődéssel ide forduló világ számára feltárni. De a sorrend az fontos, nem összecserélhető. olyanok nyissák ki ezt az ajtót, akikre a világ érdeklődése számot tart valamiért, mint például ez Lugosi esetében is megvalósult!
Nekünk nem tetsző személyek esetében sértődötten elfordulni lehet, de az a másik oldalról, a többség felől szemlélve nagyfokú önteltségre vall, és a világban ellenérzéseket keltő, mint azt láthattuk a Kertész Imre irodalmi Nobel-díja kapcsán keltett hazai politikai hisztéria kapcsán. Rendre elszalasztjuk azokat az időket, amelyek jó hátszelet biztosítanának, és messzire repíthetnék a jogos - nem alul értékelt, de nem is túl dimenzionált - magyar önérzetet, a nemzetközi színtéren is elhelyezni tudó, helyén kezelt magyarság tudatot. Lugosi Béla esete is egy ilyen hátszél lehetőségét hordozza magában, azzal együtt is, hogy meg kell ismerni a jó, és tudni kell a hazai füleknek nem olyan kellemes részét is a történetnek.

A Drakula amerikai sikerének titkát keresve

Az 1929-30-as világválság sújtotta Amerika sokkal érzékenyebb és fogékonyabbá lett az olyan valóságtól eltávolodni tudó históriákra, mint a Drakula gróf története. A messzi Transszilvánia szövevényes, kusza utjai végén áldogálló magányos kastély tulajdonosának, az éjszaka különös szokásokat felvevő, előkelő román grófnak szeszélyeit hatásosan, de a nyárspolgári szórakozás keretei között tartó borzalmak bemutatása jókor, jó időben történt meg, amelyre előre nem nagyon lehetett felkészülni. A bravúros világítási technika, a festői hangulatú díszletek, a még ma is kitűnően ható maszkok, a tempó mesterséges fokozása, és lassítása, ezek remek keverése adták meg a film lélegzetelállító atmoszféráját. De mindezek felett áll Lugosi egyedülálló alakítása, magával ragadó, elegáns ugyanakkor félelmet keltően hiteles színészi játéka, a helyénvaló, ugyanakkor idegenszerűen ható akcentusa, gesztusai, az arckifejezései, amellyel megteremtette, létrehozta - igaz nem minden előzmény nélkül - de mégis szinte a semmiből Drakulát. A film kapcsán emlegetett lélegzetelállító atmoszférát valójában ezen körülmények szerencsés együttállása viszik tökélyre. Drakulától datálják sokan az Universal rémfilmjei aranykorának kezdetét.

Lugosi nőügyei - feleségei

Közel ötvenedik életévéhez Drakulaként, Lugosi állítólag több szerelmes levelet kapott, mint a korabeli szerelmes film-bonvivánok együttvéve. Pedig botrányoktól sem mentes magánélete eddig sem a családi nyugalom szigetét jelentették életében. Első feleségét, Szmik Ilonát Magyarországon hátrahagyva egy rövid életű házasságba menekült az államokban. A magyar származású színésznővel Ilona von Montagh-al való házasságában hamar színész-rivalizálássá alakult magánéletük.
Lugosi egyébként nem fogta vissza magát, ha nőügyekről volt szó. A lapok korbeli rendszeres szereplőjeként tűnt fel időnként botrányos nőkapcsolataival. Nagy vihart kavart, a szintén botrányhős Clara Bow-val való kapcsolata, akiért a házasságkötés után néhány nappal elhagyta harmadik feleségét, egy vagyonos San Franciscó-i özvegyet. "Bow hatalmas szemű, csókos szájú tiniként robbant be a filmiparba. Évekig a Paramount színésznője volt, egyike az első szex-szimbólumoknak. 1927-ben, a Hula címszerepében például közfelháborodást okozott, mert meztelenül jelent meg a vásznon. Kora etikai mércéje szerint erkölcstelen életmódot folytatott." - írja róla a Filmvilág. Néhány évi házasságszünetet követően elvette feleségül élete legnagyobb szerelmét, Stevan Arch magyar emigráns lányát, a nála jóval fiatalabb Lilliant. 1938-ban megszületett egyetlen közös gyermekük, Lugosi Béla jr., aki később jól menő ügyvéd lett Los Angelesben, ahol ma is él.

A Lugosi csődhelyzetben

A Drakula film nyomán sorra érkeztek az újabbnál újabb felkérések, a rémisztőbbnél-rémisztőbb karakterek megformálására. Ő lett "White Zombie" gátlástalan gyilkosa, és Ő lett az Edgar Alan Poe kisregényének megfilmesítéséből készült "A Morgue utcai gyilkosság" című filmben Dr. Mirakle, ahol egy igazi eleven gorilla volt partnere. De ezzel együtt is bekövetkezett a nem várt a fordulat éve Lugosi életében. A gyorsan jött siker, anyagi fellendülés és a mindent elsöprő sztár helyzete önteltté, és kissé elvakulttá tette. Mondják nem megfelelően kezelte karrierjét, és pénzügyeit. Rideg, arrogáns és elutasító nyilatkozatot tett például Frankenstein filmhez való meghívást illetően, amelyet a filmgyári hatalmasok nem fogadtak szívesen, és amelynek meg lett a maga gyümölcse, mert két éven keresztül alig kapott érdemének kijáró munkát, sztár helyzete ellenére is. Sőt többen ennek tudták be, hogy később Boris Karloffal való közös szereplésük alkalmaikor Karloff kapta az A kategóriás gázsit, míg Lugosinak be kellett érnie végig a B, vagy a C változatú, alacsonyabb szerződéssel. Ezzel párhuzamosan pénzügyeire sem fordított kellő figyelmet, 1933 év végére beállt az anyagi csőd a Lugosi-házban, a gyönyörű villát fel kellett cserélni olcsóbb bérlakásra. A hirtelen jött siker után beálló, és szűnni nem akaró szakmai csöndet nehezen viselte. Tervei voltak, amelyet rendre nem tudott megvalósítani, mert elfogyott körülötte a levegő. Azokhoz a filmekhez, amelyekben bizonyítani tudta volna színészi képességeit, azokhoz nem őt szerződtették le, bár a producerek ismerték Lugosi vágyát, viszont a borzongatás nem túl emelkedett figuráit rendre megkapta. Lugosi szakmai tökéllyel teljesített filmjeiben, de a nagy váltás, amire oly annyira vágyott, egyre messzebb került tőle, és igazából soha sem következett be. Az italhoz nyúlt, és az erősen italozó korszaka sem segítette a bajból való kilábalását. Ráadásul a 1931-1934 közötti időszakban leforgatott filmjei alatt háborús sérülése is felerősödött az erőteljesebb igénybevételnek megfelelően, és a szűnni nem akaró fájdalmait egyre erősebb szerekkel közömbösítették a forgatások idejére, amelynek eredményeként lassan kialakult a morfin-függősége. A korszak végére, gyermeke Lugosi Béla György születésekor (1938) már anyagi nehézségekkel küzdött a családja, segítségre szorult, Színészi Alap fizette például a kórházi költségeit, annak a sztárnak, aki néhány évvel korábban nem kis összegeket tudhatott bankszámláján.

Boris Karloff kontra Lugosi Béla

Három nagy név merült fel akkoriban a rémület-keltés nagy mestereinek névsorában: a viszonylag korán elhunyt Lon Chaney, a később Frankenstein alakításáról is elhíresült Boris Karloff, valamint a drakula szerepétől nevezetessé váló Bela Lugosi. Karloff és Lugosi a hangosfilm kezdeti időszakának legendás és egyben ma már klasszikusnak tekintett horror-színészeivé léptek elő. Ugyanakkor az is tény, hogy akaratuk ellenére is egymásnak riválisai voltak, amelyet a produkciók kellőképpen ki is aknáztak, nem ritkán a sajtó nyilvánossága előtt zajló provokatív célzatú riportok sorával. Hogy aztán volt-e valós alapja a sokat és sok helyen emlegetett Karloff-Lugosi ellentétének, vagy csupán a sajtó kreált magának érdekesnek tűnő beszédtémát? Vagy talán ez is csupán egy reklámfogás, amelyet a médiának találtak ki ügyes film-marketing Managerek? Ez egy máig tartó legenda, amelyet még megerősített a közelmúlt egyik filmje, a HBO tévécsatorna híres személyiség-párokat taglaló életrajz-filmsorozatának a Boris Karloff & Lugosi Béla páros életpályáját bemutató epizódja, közösen forgatott nyolc filmjük kapcsán. (Fekete péntek, A holló, A fekete macska, A láthatatlan sugár...stb) amelyek közül számosat még ma is a műfaj legjobbjai között tartanak számon.
A mende-mondának alapot jelenthettek olyan közös munkák, mint amilyen "A fekete macska" története volt, amelyben Boris Karloff alakította Herbert Poelzig majorgazda szerepét, míg a majorság intézőjét, Verdegast professzort Lugosi, aki valóságos rabszolgája volt szerepe szerint gazdájának. A majorságban évek óta nem beszélgetnek egyébként, csak parancsszavak hangzanak el, és a vérszomjas, kínzásokban örömét lelő gazda kegyetlenkedései elől menekíti ki Lugosi végül is fogolyként ott tartott, kegyetlen halálra szánt Marie-t, a gazdája nem mindennapi elpusztításával, mintegy a sötét történet egyetlen pozitív hőseként. Tehát a sztereotípia kézenfekvő, Boris Karloff a gazda, Lugosi az alapvetően jó szándékú, de alárendelt, és innen csak egy lépés, hogy a nézők, és a sajtó munkatársai ezt a felállást projektálják a hétköznapokra is. A valóság azonban sokkal kiábrándítóbb, és kevésbé kívánkozik a lapok hasábjaira. A tények tükrében inkább az tűnik valósnak, hogy nemhogy ellenlábasai, riválisai lettek volna egymásnak, gyűlölték volna egymást, hanem épp ellenkezőleg, barátok voltak a magánéletben.
Karloff sikereit elsősorban a filmnek köszönhette, míg Lugosi mögött hatalmas színpadi tapasztalat állt már mire filmsikereit elérte. Lugosi addigra nagy szakmai tiszteletnek örvendetett, amikor ők ketten összekerültek filmeken. Karloffnak viszonylag egyenletesen alakult élete, míg Lugosi sorsa a szüntelen újrakezdés, a felemelkedés és bukás örvényében meanderezett. Karloff életéből kimaradtak a nagy drámai fordulatok, míg ezt Lugosi nem mondhatta el, sőt épp ellenkezőleg.
Annak idején Frankenstein szerepét eredetileg Lugosinak ajánlották föl, de ezt Ő igen határozottan visszautasította, s bár a nyilatkozatát többen nagyképűnek tartották, elsősorban a szerep sivársága volt az, ami őt igazán elriasztotta, bár tény az is, hogy ennek "lekommunikálását" nem a legmegfelelőbben intézte. Úgy gondolta, hogy nem tenne jót karrierjének, egy ilyen ösztönlény megformálása. Még, hogy ő egy morgó, hörgő, értelmes mondatokban nem beszélő - szörnyeteget alakítson egy egész filmen keresztül, hallani sem akart erről. Karloff viszont habozás nélkül elvállalta a számára is felkínált szerepet, amely viszont az ő karrierjének tett jót. Lugosinak viszont a túl büszke nyilatkozatait követően be kellett érnie, hogy kettejük közül Karloff kapta mindig a top illetményeket, míg ő kénytelen volt elfogadni a második, vagy harmadik fizetési kategóriát. Lugosi nem látott összefüggést nyilatkozatai, a kétéves letiltása és a fizetési különbözőségek között. A problémát ő akkor elsősorban az európai és amerikaiak között fennálló fizetési különbözőségnek tudta be, ha volt is közöttük valami nézetkülönbség, ez inkább ebből fakadt. A mozisok viszont jól profitáltak kettejükből, megesett, hogy egymás után pergették le, a Drakulát, és a Frankenstein filmket, egy vetítéssel. Amerikában egyébként kollégái Lugosit egy régi vágású európai úrnak tartották, és nem csak megjelenésében, jellemében is. Talán fiatalkorának meghatározó évei, a budapesti Nemzeti Színház nagy színészgárdájának lelki eleganciája hatott rá oly erősen, hogy ezt a fajta emberi tartást hordozta egész életében később is. Sok nyilatkozatot tett, néhányat meg is bánt utólag, de véleményt Karloffról egyszer sem mondott, igaz pozitívan sem nyilatkozott, de elmarasztalót sem mondott, ami azért Karloffról nem volt mindig mondható el.
Lugosi kellemesen és szellemesen kikerülte ezek a kérdéseket. Karloff is többnyire a lehető legudvariasabban nyilatkozott kollégájáról. "Lugosi egy érzékeny és tehetséges színész" - mondogatta a sajtó képviselőinek gyakran, az egyébként hirtelenharagú, és indulatos megnyilvánulásoktól sem visszariadó Boris. Amikor Lugosi öntelt nyilatkozatával magára haragította az Universal Pictures vezérkarát, éppen Karloff volt, az aki idővel hatalmas diplomáciai érzékkel visszacsempészte a stúdióba Lugosit. Kitartott mellette akkor is, amikor 1944-ben Lugosi elérte kábítószer-függőségi korszakának csúcsát, és még ekkor is szerzett számára szerepeket. Az is biztos Lugosi nem volt egy könnyű ember, barátja sem volt sok. De amikor hagyta, hogy a kábítószer eluralkodjék életén, akkor még elviselhetetlenebbé vált. Nagy türelem kellett hozzá. A rendezők bár tehetségét maradéktalanul elismerték, de problémamentesebb megoldást keresve, hamarosan más után néztek.

Karrierjének második nagy szakasza

56 éves elmúlt, amikor Boris Karloff személyes támogató ajánlásával visszakerült az Universal-hoz egy jó szerződéssel, így karrierje kaphatott egy második esélyt. A Son of Frankenstein (Frankenstein fia) (1939) című filmben játszotta a szakállas, púpos és ravasz Ygor karakter szerepét, erős sminkben. Még ebben az évben vaskalapos Razinin elvtárs szerepét alakította a Greta Garbo főszereplésével játszott Ernst Lubitsch rendezte vígjátékában a Ninotchká-ban. Majd jó néhány Monogram Pictures készítésű vígjátékokban, horror filmekben, valamint pszichopata gyilkosokat felvonultató B-filmekben szerepelt.
Ezek a B-filmek 45-50 perces mozik voltak és a filmszínházak afféle néző-csalogatónak szánták, hogy az un. "A" film mellé egy - illetve egyes mozikban - két B filmet is kaphatott a néző egy jegy áráért. Minden lehetősége meg volt, hogy pályája élete utolsó időszakára egy megnyugtató megélhetést biztosítson. De Lugosi költséges függősége rendszeresen bajba sodorta. A filmgyár gyakran kapott csillagászati összeget Lugosi kapcsán, amelyek egy részét ugyan kifizette, de fájdalomcsillapítók, különösen a morfin és a metadon szedésének növekedésével fordított arányban romlottak a filmvászonra kerülésének lehetőségei. Kellemetlenné tette a vele való munkát, hogy forgatások alatt rendszeresen kölcsön kért kollégáitól, statisztáktól egyaránt. 1942-ben játszotta ismét régi szerepét, Ygort "The Ghost of Frankenstein" című szörny-filmben, majd Rolfot a komornyikot alakította a "Night Monster" (1942) misztikus-thriller-ben, majd 1943-ban "Frankenstein Meets the Wolfman" című filmekben a megvakított Szörnyeteg alakjába bújt, akibe Ygor (korábbi szerepe) agyát beültették. Lugosi szerepe szerinti vaksága miatt alvajáró-szerű, merev mozgású szörnyetege inkább nevetségesen hatott, mint félelemkeltően. Hogy a szerep kívánta így, vagy a karaktert alakították és idomították át, az addigra önpusztításban ragyogóan teljesítő Lugosira nem tudni, de talán mindkettő igaz lehet. Ráadásul az alapvetően nem sokat beszélő figura, amikor megszólal, azt az ifjú Lon Chaney szinkronhangján tette, és a film vetítésekor nem volt szinkron a megszólaló hang és a látvány között, jól láthatóan elcsúszott Lugosi szájmozgása, amely kiábrándítóan hatott, már akkor is. Szerepeltetése egyre inkább nehézségbe ütközött. Korábbi filmjeihez hasonlóan majmokkal szerepel a Zombik a Broadway-n (1945) című gyenge filmben, amelyben a zombik New York színpadait árasztják el. Több film után az utolsó említésre méltó mozija az Abbott and Costello Meet Frankenstein (1948) ahol, mint Drakula gróf szerepelt újból, régi dicsőségét előrángatva. Ekkoriban már aktív kábítószer használatáról volt híres, és nem csak a filmes szakmában. Az 1950-es évek elején tett nyilatkozatai kapcsán ismét az érdeklődés homlokterébe került Lugosi, és több gyártó meglepődött, mert fogalmuk sem volt arról, hogy egyáltalában életben van, oly mértékben leírta magát a szakmában, az egykor egyes számú hollywoodi sztárként ismertté vált színész.

Akinek a magánélete is horror

A pokoli élet, amelyet oly kitűnően képviselt filmeken, egy napon valósággá terebélyesedett, elhatalmasodott tulajdon magánéletén is. Az újrakezdés, visszaesés hullámzásában élt. Fellendülő korszakában Lugosi rövid időre visszatért a kontinensre, és Angliában életre hívott egy társulatot, amely azonban életképtelennek bizonyult. Az 1940-es évek végére - legnagyobb sajnálatára felbomlott - a vele való együttélés nehézségei miatt - negyedik házassága is. Lillian Arch színésznő, akit egyébként nagyra becsült, és akitől a fia is született, erre az időre már teljesen felőrlődött a szélsőséges állapotok közepette, és egy napon elhagyta Lugosit, bár a válást csak évek múlva mondták ki. 1950-es évek elején ismét Londonba ment, eleget téve egy Brit filmes felkérésnek. Egy nyárspolgári vígjátékban Mother Riley Meets the Vampire-ban komédiázott, s visszatérve Amerikába, a televízióban nyilatkozott arról, hogy szívesen dolgozna komédiákban, vígjátékokban annyi sötét és szörnyű film után. Vagy ahogy Ő mondta: "Now I am the boogie man", egykori filmjére utalva. Jack Broder független producer pedig szaván fogva Lugosit leszerződtette a Bela Lugosi Meets a Brooklyn Gorilla (1952) című vígjátékhoz. Később alakított még egy kissé bolond tudóst, egy elszánt professzort, aki agydaganatokat gyógyít, és holtakat éleszt fel különös szereivel.
Szóba került még egy élő CBC tévéprogram is, egy vidám szórakoztató sorozat, amelyhez Red Skelton hívta meg szerepelni, ám Lugosi már nem tudta megjegyezni a forgatókönyvet, összekeverte a dialógusokat, a helyszíneket, így ez csak elképzelés maradt, egy elmulasztott lehetőség. Annak ellenére is, hogy a Lugosi által ábrázolt esemény alapvetően helyes volt, csak nem azon az úton jutott el oda, ahogy azt a rendező kívánta, és amely metódust Lugosi tulajdonképen egy korábbi tévéfilm kapcsán ki is próbált, még 1949-ben.

Az ötvenes évek elején

Saját függősége okozta problémái egyre erősödtek, miközben állandósultak anyagi gondjai is. Amikor sor került 1953-ban a válóperi tárgyalásra - akkor bár nem számolt vele - de maga az elszakadás ténye nagyon megviselte. Lilian hiánya egyre kínzóbban gyötörte. Elhatározásra jutott, és kiállt a nyilvánosság elé, az akkor gyerekcipőben járó, és nagy nézőközönségnek örvendő televíziózást is felhasználva, elsőként a nagy hollywoodi sztárok közül feltárta őszintén narkotikumoktól való függőségét. Nagy nyilvánosság előtt kötelezte el magát függősége kezelésére, 1955 áprilisában. A kezelésre 1955 augusztusában került sor, és három hónapig tartott. Frank Sinatra, amikor tévén keresztül értesült Lugosi problémájáról, egy jelentékeny összeggel segítette a kórházi ápolás költségeit enyhíteni, sőt meg látogatta személyesen is a kórházban, de ez a találkozás mellőzte a romantika minden kellékét. A világtól közben majdnem teljesen elszakadó Lugosi ugyanis nem ismerte fel a nagy énekest, azt sem tudta kicsoda Sinatra. Idő közben újból megházasodott, és elvette a nála 30 évvel fiatalabb lelkes rajongóját Hope Liningert. Lugosi 73 évesen nősült ötödjére, és egyben utoljára is. Bár Lugosi életrajzírói rendre megjegyzik, hogy Hope elbűvölő menyasszony volt, de kibírhatatlanul házsártos feleség.
Lugosi szervezetét erősen megviselte a narkotikum, és ital függősége, s amikor valóban "tiszta" lett, akkor fejtették ki a korábban ért biológiai stresszek, életelvonó hatásukat. Önként vonult egyébként a kórházba, a Metropolitan State Hospital-ba, hogy megszabaduljon egész életét megkeserítő szörnyű szenvedélyétől. A kezelés három hónapja alatt iszonyú szenvedéseken ment keresztül, de bátran viselte a fájdalmakat. Végül gyógyultan hagyta el a kórház rehabilitációs osztályát. Beszéde tiszta volt érthető korábbi állapotaihoz képest elképesztő változást jelentett ez. Amikor kezelése véget ért egy mozit még vállalt családja unszolására, az utolsót, bár nehezményezte, hogy szerepe szerint némát kellett alakítania. Egy olcsó apartmanban hunyt el, szívroham következtében Los Angeles-ben, ahol Hope-al akkoriban éltek. Pedig korábban legendákat meséltek a Lugosi kitűnő ízléssel berendezett villájáról. Ma egykori Los Angeles-i otthonában Johnny Depp filmcsillag él.

Városi legendák Lugosi halála körül

Halálához is, mint életének számos pontjához legendák fűződnek. Valószínű a jó és ingyenes reklám lehetőségét kihasználva elterjedt róla, hogy a következő Ed Wood-project filmjének forgatókönyvével a kezében hunyt el a szívrohama során, Los Angelesi bérelt lakásának ágyán. Sőt amikor a halál végképp leeresztette a vasfüggönyt Lugosi számára, a végső pillanatokban is ezt a forgatókönyvet szorította magához. Egy filmben dramaturgiai szempontok szerint haladva, nagyon jó utolsó vágókép készülhet ebből a jelenetből, mint ahogy készült is, az életéről forgatott filmjében, de sajnos a történet így nem igaz. Mint, ahogy számos róla keringő legenda sem. A temetéséről például elterjedt az a hír, hogy Frank Sinatra fizette a számlát, de ezt maga Sinatra cáfolta meg Kitty Kelly által írott életrajzi könyvében, egy feltett kérdésre válaszolva. Sinatra: "(...) - Fizettem ugyan néhány Lugosi kórházköltséget, de a temetést nem én álltam" (szabad fordításban) A Kalifornia állambeli Culver Cityben, a Szent Kereszt temetőben helyezték örök nyugalomba legendássá vált Drakula-jelmezében felravatalozva. A közhiedelemmel ellentétben ő maga soha sem kérte, hogy népszerű jelmezében temessék el, ezt fia és annak édesanyja, Lugosi negyedik felesége Lilian saját döntése volt, hogy filmfelvétel céljából, akkor még utoljára jelmezében maradjon meg az emberek emlékezetében. Ezt számos alkalommal erősítette meg azóta is Georg Bela Lugosi Jr. nyilatkozatai során. Ugyanis felvétel készült a felravatalozott Lugosiról, amely egyben utolsó filmje is lett, és amelynek három évvel későbbi premierjét így már nem érhette meg.

A valóság mindig egy kicsit kiábrándító

Misztikus thriller hőshöz méltó módon tehát posztumusz film is készült vele, illetve nélküle, a "Plan 9 from Outer Space" (A 9-es terv a világűrből). Bár ebben Lugosi csak keveset szerepelt, mert még a forgatás megkezdése előtt meghalt és csak a rendező Ed Wood-dal forgatott kézi kamerás felvételei jelentek meg a filmben, a filmet mégis Lugosi nevével adták el, mintegy három évvel Lugosi halála után, 1959-ben. A film egyik zárójelenetét adó külvárosi temető kép például, még Lugosi életében készült el, a lakásának közelében rögtönzött díszletekkel, ahová a mesternek "csak" ki kellett sétálnia megfelelő jelmezben. A valódi forgatás megkezdésekor a rendező Lugosi hiányának pótlására a filmben dublőrt alkalmazott, aki még csak nem is nagyon emlékeztetett a neves filmcsillagra, és aki nála termetre is vékonyabb volt. Néha Lugosi által alkalmazott trükkel, vagyis a fejére omló köpenye által félig eltakart arccal jelent meg a filmvásznon. Az eredeti filmforgatókönyv útmutatása szerint Lugosi halálakor a felravatalozott színészről készült felvételt is felhasználták volna a filmben, amelyet később egy hosszadalmas per nyomán kihagytak a film végleges változatából. A kaliforniai Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bela Lugosi személyiségi jogait sérti a felvétel. A per azért is húzódott sokáig, mert nehézségbe ütközött annak megállapítása, hogy a még éppen élő hollywoodi sztár rendelkezhetett-e a néhány nap múlva már halott Lugosiról készült felvétel jogai felől, amely alapvetően egy produkció védőhálója alá tartozott. Egy másik törvény értelmében pedig kegyeleti okból halottakat nem lehet közszemlére (film, tévé, fotó) tenni, és végrendelkezni sem lehet másképp. Ráadásul az egyik megjelölt örökös adott esetben, nem az akkori törvényes felesége, hanem a már válóperrel különváltan élt negyedik feleség volt. Öntudatánál volt-e vagy sem a lobogtatott szerződések aláírásánál? A bíróság végül is emberiességi okokból döntött a filmrészlet kihagyása mellett. De mire a határozat megszületett, az alapvetően csapnivaló film már réges-régen a süllyesztőbe került, így ebből a szempontból közömbös, hogy utólag végül is milyen döntés született, oly hosszasan.

Lugosi utóélete

Bár a horror műfaja alapvetően átalakult az eltelt 70-80 évben, sokkal több az erőszakos, valósághű borzalom, nagyobb hangsúly került a vulgáris megjelenítésre, a feszültségkeltés is sokat változott mégis a műfaj klasszikusai Boris Karloff és Lugosi Béla jelölték ki azt az utat, amelyen halad ma is. Az egykor oly rémisztő filmek ma már ugyan sokat veszítettek hatásukból, mégis egyfajta állandóságot jelentenek a nézőközönség számára. Azzal együtt is, hogy ma az internet korában minden nagyon felgyorsult, megváltozott, a közönségnek más ingerek kellenek, más fajta rémületkeltés, és a számítástechnika-ipar bekapcsolódásával a horror műfaja számára csupán a képzelet szab határt. A képzeletről viszont tudjuk: határtalan. Szomorú fintora a sorsnak, hogy míg Lugosit életében kevés elismerés érte, addig halálát követően, a hozzá kapcsolódó mítoszok és legendák nyomát követő sok film közül a Tim Burton rendezte életrajzi filmben (1994) játszó Martin Landau az Akadémiától Oscar-díjat kapott Lugosi-alakításáért. Pedig kezdetben ifjabb Lugosi, ellenezte, sőt elutasította a Landau által kialakított Lugosi-portrét, azt állítva, hogy az általa felidézett, és szerepei fogságában vergődő színészt ő sosem látta viszont édesapjában. Csak hosszú levelezést követően másította meg véleményét, látva, hogy a film valóban Apja emléke előtt kíván tisztelegni, és nem pedig szenzációhajhászásra törekvő ál-életrajzi filmmel van dolga. Hozzátéve, hogy míg Lugosi pályája kezdetén, korai filmjeiben volt személyiségében valami erőteljes kisugárzás, amelyet a nők nagyon jól érzékeltek, addig Landau megfogalmazásában Lugosi csupán félelmetes volt, ezt magnetikus szexuális vonzást nem tudta visszaadni, ami pedig kétség kívül Lugosi sikereinek egyik nehezen megfejthető titka volt.

Lugosi utóélete II.

Idehaza a Madách színpadán az Oscar-díjas Szabó István rendezte meg, Müller Péter színházi közegbe álmodott Lugosi pályafutásáról szóló életrajzi játékát, s Darvas Iván élhette át a világ rémségeit adó színész szorongásait, szenvedéseit, küzdelmét belső szörnyeivel. Halálának 50. évfordulója alkalmából pedig, a Román filmrendező, Florin Iepan Lugosi Béla, a bukott vámpír (Bela Lugosi: Dracula's Dubbelganger) címmel színes, fekete-fehér filmrészletekkel tagolt román-francia-osztrák-német-holland gyártású 51 perces dokumentum-filmmel tisztelgett a legendás színész munkássága előtt 2007-ben, forrásként használva az eddig legteljesebb Lugosi életrajzot, Gary Rhodes által megjelentett Bela Lugosi, Dreams and Nightmares című könyvét alapul véve. Iepan körbejárta azt a titkot, amellyel Lugosi a vérszomjas román grófot úgy tudta megszemélyesíteni, hogy ezzel a maradandó alakítást hozva létre, beírta nevét az egyetemes filmtörténet krónikájába. Méltatják őt közvetlen ma még élő színész ismerősei és munkatársai, valamint fia, ifj. Lugosi Béla György, felvételről Boris Karloff is látható, de megszólalnak olyan színészóriások, mint Clark Gable vagy ifjabb Lon Chaney is, de elmondja róla gondolatait egyebek közt Szabó István filmrendező és Müller Péter író is. A dokumentumfilm Lugosi egykori filmrészleteivel kevert riportjai között fel-feltűnik Rafael Vasilcin, Wolfgang Cehmann operatőrök kamerája előtt a Bánságban és Erdélyben máig élő egykori halottkultuszról készült felvétel is.

Lugosi utóélete III.

A színészkönyvtár számos levelet kapott még sok évvel ezelőtt, a honlap megalakulásakor külföldről, a külföldön működő Bela Lugosi klubboktól közbenjárásunkat kérve, hogy a hazai ilyesféle nagylétszámú klubbokal szeretnének kapcsolatot teremteni. Senki nem hitte el, hogy Magyarországon nincs és nem is volt soha, de még ötven évvel ezelőtt sem egyetlen Bela Lugosi Fanklub sem, nem hogy nagylétszámú. Ha mostanában alakult is ilyen, néhány lelkes filmrajongónak köszönhetően, de ezek nem történelmi hagyományokkal bíró, sok embert összekapcsoló összetartozások, mint amilyen van világszerte számos városban. Valamiféle ostoba tréfának vélték többen a válaszlevelemet, soha semmilyen későbbi megkeresésre sem reagálva. Nem hitték el, itthon nem jegyzik a nagyok között őt, inkább afféle érdekesség, különcség még ma is személye. Megsértődtek az otrombának vélt szellemeskedésemen. Ekkor kezdtem el először foglalkozni a fenti szócikk szereplőjének személyével. Ki is ez az ember, aki ekkora hatással volt a világra?
Így született meg ez az összefoglaló, amely inkább ízelítőt kíván adni egy különös magyar karriertörténetről.

Az összefoglalót írta: Takács István - 2010. www.szineszkonyvtar.hu

 

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu