Makláry János

Életrajz
Színházi szerepek
Tv és filmszerepek
Foto
Szakirodalom

Makláry János Színész, epizódszínész

Született:
1907. február 10. Budapest, Magyarország
Elhunyt:
1980. november 18. Budapest, Magyarország


Életrajza:

Adatok:
1925 - a Színiakadémia hallgatója
1927 - eltanácsolják az Akadémiáról
1927 - a Vígszínházban lép fel először
1927 - 1936 vidéki társulatoknál
1936 - Bárdos Artúr a Belvárosi Színházhoz szerződteti
1937-1938 - Művész Színház tagja
1939 - 1944 Andrássy úti Színház tagja
1945 - 1971 a Nemzeti Színház tagja
1969 - életművét Érdemes Művész - kitüntetéssel díjjazzák
1980 - utolsó filmszerepe, majd 73 évesen halála

Életútja részletesebben

A pályakezdés

Makláry Zoltán öccse. 1925-ben felvételt nyer a Színiakadémiára, ahová bátyja biztatására jelentkezik, civil foglalkozását felhagyva. Tehetségtelennek tartják és eltanácsolják az akadémiáról, így a második esztendőben abbahagyja tanulmányait. Fellép elsőként a Vígszínház színpadán epizódszerepben, 1927-ben, majd kilenc esztendeig vidéket járva gyakorlja a szakmát. 1936-ban Bárdos Artúr szerződteti a Belvárosi Színházhoz. Élete harmadik színpadi szerepe hozza meg a szakmai elismerést első ízben, a fővárosban, "Az ördög cimborája" című darabban Törzs Jenő és Csortos Gyula partnereként, Kristóf szerepét a korabeli kritika is kimeli.

Makláry János és Moliére

Számtalan jelenetben, kisebb-nagyobb epizódszerepeben tűnik fel eleinte a Belvárosi Színházban, később a Művész, a Magyar, majd az Andrássy úti Színház tagjaként. A Magyar Színházban Moliére: "Kényeskedője" című vígjátékában játszik. "Az első izgalmas szerepem, és az első Moliére-szerep számomra igen emlékezetes. Ismeretlen terület volt ez még számomra. Nem tudom ki, hogy van az ilyesmivel, én Moliére-nél úgy éreztem, hogy az óvodából egyből az egyetemre kerülök..." - nyilatkozza a korabeli riporternek.

A háború után a Nemzeti színpadán

1945-től nyugdíjazásáig a Nemzeti Színházban játszik drámai karakterszerepeket, népi epizódfigurákat. Első nemzetis szerepei közül való az öreg paraszt szerepe, ahol Bajor Gizi partnereként játszik. "... nagy izgalommal készültem az Antonius és Cleopatra öreg parasztjára; ő viszi a királynőnek a halált hozó kígyókat. Bajor Gizi nagy szeretettel beszélt nekem erről a figuráról. Nem csoda: ő még a nagy Gabányi Árpádtól látta, és minden mozdulatára emlékezett..." mondja Makláry erről a szerepéről.

Shakespeare-i kis-nagyszerepek

"Egyik legkedvesebb szerepem" - vallja Makláry - "a Szentivánéji álom mesteremberei közül Ösztövér, a szabó. A Nemzeti Színházban, a Margitszigeten is éveken át játszottam Ösztövért, egy kiskutyával a karomon. A kiskutyák egymás után "öregedtek ki" szerepükből, az évek folyamán, idővel majd egy falkára való..." egyedül Makláry János Ösztövére maradt állandóságul. Aztán átveszi Galagonya szerepét is: "... talán legnezebb beugrásom volt a "sok hűhó semmiért" - Galagonyája." Bartros Gyula - aki évtizedeken át játssza ezt a szerepet - az 1958-as felújítás után még betegen is. Aztán Makláry Jánosnak egyetlen éjszaka leforgása alatt kell megtanulnia Galagonya szerepét, betegsége folytán Bartos nem lép többé színre... "Reggel aludtam el, a szereppel a kezemben. Este már játszottam. Utána több mint százszor..."

A két Makláry egy színpadon

Makláry Zoltánnal, bátyjával, többször is játszanak egy színpadon. Mende-monda kering arról, hogy édesanyjuk nem szereti őket együtt látni a színpadon, mert mindig olyan "szolga-szerepben" találkozik velük, soha sem urat játszva, amire talán büszkébb lehetne anyai szíve. Az ötvenes évek elején Kornejcsuk: "Az Ukrajna mezőin"-ben lépnek ismét közösen színre. Mindketten kolhozbéli-halászt alakítanak, és aztán kitalálnak maguknak egy sokszor felhasználható, afféle adu-ászként szolgáló "ohohohó" hangot, aminek eltérő hangsúlyozásával sok mindent ki tudnak fejezni a darab során, pár szavas kis szerepük ellensúlyozására. Sokszor és sok helyen felhangzik ez a hang tőlük, annak ellenére, hogy nincs a szövegkönyvben annyiszor. Gyakran a büfében, maguk között és baráti társaságukban is használtatik bármire, olyannyira, hogy a későbbiek során már-már feledésbe merül az eredete... Csinos tánckaros hölgy a büfében: "ohohohó", november hetedikei pénzjutalom: "ohohohó", tévészerep: "ohohohó" stb. További közös alakításuk a "Vágy a szilfák alatt" és az "Úri muri" -ban válik emlékezetessé.

A Makláry testvérek

Zoltán és János évtizedeken keresztül egy színház - a Nemzeti - közel azonos szerepkörében, szinte egymás "árnyékában" lépnek fel. Alkati azonosságukon túl művészetük számtalan közös vonása - árnyalt jellemábrázolás, mértéktartó egyszerűség, szinte eszköztelen jellemformálás, fanyar filozofikus humor, kiváló stílusérzék - kapcsolja őket össze. Elsősorban a kisemberek világának avatott megjelenítői, de számtalan szerepben bizonyították művészi sokoldalúságukat.

Önvallomás

"... én nem játszom filmfőszerepeket, gyakran még a rádióban is csak egyszavas szövegem van. Sajnos beteg vagyok... Úgy érzem, hogy nekem már csak a nyugalom szerezne örömöt. Nem vittem sokra. Hogy szeret a közönség? Tudom és köszönöm." Nyilatkozza húsz évvel a halála előtt álló örök epizodista, 1960-ban egy riporteri "zaklató" kérdésre. A riport alatt végig kitérő válaszokat ad, másokra, öltözőasztal kollégáira szeretné terelni a szót, Bitskei Tiborra és Somogyvári Rudolfra inkább.

Makláry János az örök epizodista

Valaki mondotta egyszer még a régi Nemzeti Színház táján, úgy 1938-ban, hogy epizodista az, aki a kis szerepből nagyot csinál. Nem úgy persze, hogy megtoldja a szűken mért mondatok számát. Úgy inkább, hogy rövid jelenéseit, esetleg egyetlen jelenését, egyetlen mondatát, egyetlen szavát - mert ilyen epizódszerepre is van számtalan példa - oly sűrítetté, oly hangsúlyossá tudja tenni, hogy nem terjedelmében, de hatásában, emlékezetességben megnő a szerep. Makláry Jánosnak sok jelenésére, mondatára, szavára emlékezhetünk. 1958-1959-es évadban Goldoni komédiájában, a "Két úr szolgájában" alakítja kitűnően Lombardi doktor szerepét. "Ez sem főszerep. Makláry János nem játszik főszerepet. Mégis: mennyivel gazdagabb a Nemzeti Színház vele, mint nélküle..." mondja a Film, Színház, Muzsika névtelen publicistája, 1959-ben. "...Makláry János a miniatűr remeklések mestere, képes egy-egy színpadi villanásban egy teljes emberi életutat megmutatni. Valódi karakterszínész, aki rövid jelenéseit mindig sűrítetté, hangsúlyossá, emlékezetessé tudja tenni. A nagy epizodisták közé tartozik, akik a vázlatos figurákba is életet tudnak lehellni." -írja róla Wellmann Nóra 1981-ben.

Színpadon aktívan

Rákospalotán házat épít az 1950-es évek végén, és ott lakik élete végéig. 53 évesen már beteg, de minden este, amikor játszik, egy pillanat alatt elrepül minden emberi nyűg és nyavalya körülötte, csak a szerep van. Hamlet sírásóját alakítja megrázóan, a Revizor szolgája, az "Ördög cimborájá"-ban Kristófot játssza, az "Antonius és Cleopatra" paraszt alakításával írja be magát a "kis-nagy" szerepek sorába. A hatvanas évek végén, 1968-ban, a Katona József Színházban, Sánta Ferenc Éjszaka című drámájának parasztjaként arat nagy sikert.

Filmszerepei

1938-ban, két esztendővel a pályára lépését követően kezd filmezni. Először "A leányvári boszorkány" című filmben áll felvevőgép elé, mint lámpagyújtogató. Élete során többnyire epizódszerepekben látni a filmvásznon, vagy tévéjátékokban. Élete során több mint száz film és tévéjáték-szerepet (102) alakít, néha címszerepben, leggyakrabban epizodistaként. Többnyire kisember alakítója: cipész, kocsis, inas, titkár, hivatalszolga, számos filmben alakít parasztot, idős földműves embert, többször szerepel, mint katona, vagy őrmester, máskor, mint bohóc látjuk a filmvásznon, néha negatív szerepkörben, mint például a "Két félidő a pokolban" filmbeli szadista őrmester szerepében. Aztán a Rákosi korszakban ő alakítja a "reakciós mozdonyvezető"-t a "Teljes gőzzel"-ben. Általában kimondható róla, hogy az egyik legmarkánsabb filmepizodista, remekbe formált paraszthőseivel, egyszerű emberek megformálásával írja be magát a magyar film történetébe. Film alakításai között kiemelkedik a Sánta Ferenc regényének megfilmesítéséből készült "Húsz óra" című filmje.

Visszavonultan

1971-ben nyugdíjba vonul színházától a Nemzeti Színháztól, és ettől fogva visszavonultan él házában, a bátyjához hasonlóan a színpadtól, filmtől távol, bár korántsem olyan erőteljes az elvonulása, mint testvérének a szakmai visszahúzódása. Utoljára nem sokkal a halála előtt áll a film rendelkezésére, ismét epizódistaként, 1980-ban. Dacára, hogy az ötvenes évektől fogva, majd harminc esztendőn át apróbb-nagyobb betegségekkel küzd, a soha sem beteg, nála 11 évvel idősebb testvérbátyja hal meg mégis előbb, ám ő csak két esztendővel éli túl testvérét.


Kitüntetései: Érdemes Művész - 1969.

Forrás:
Magyar Színházművészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Bános Tibor: Mosolyország - Minerva, Bp., 1988.
Nemlaha György: Emlékezés Makláry Jánosra - Heves megyei Népújság, 1982. febr. 20.
Színészmúzeum / Wellmann Nóra: Makláry testvérek - Magyar Színházi Intézet, Bp., 1981.
Új Filmlexikon: Akadémiai kiadó, Bp., 1973.
Hont-Staud: Színházi kislexikon - Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Lelkes Éva: Az epizodista... Makláry János különös vallomása - Film Színház Muzsika, 1960. szept. 30.
Pályámról - Film, Színház, Muzsika, 1959. dec. 11.


 

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu