Életrajza:

Adatok:

1844. december 17. - első fellépése
1845 decembere - szerződése a Nemzetiben lejár
1846-ban - Debrecenben szerelem Petőfivel, véletlen, hogy nem házasok
1849 - férjhez megy Hidassy Elemérhez, s két évig nem játszik
1850-től - Hidassy társulatával járja a felső-magyarországi városokat
1854-56 - Latabár Endre társulatánál
1857 - a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja
1857. október 7 - 9 -11. - vendégszerepel a Nemzetiben, sikert arat
1859. április 25-től - egy évig a Nemzeti tagja
1860 - 61 - több előadáson Pécsett lép föl
1861. április 15-től haláláig - tagja marad a Nemzetinek
1872 - Szerdahelyi Kálmán első és harmadik férje, állandó színpadi partnere váratlanul meghal
1881. február 7-én - Örökös tagságot kap, a Nemzeti életében először
1887. május 21. - megnyílik kezdeményezésére a máramarosszigeti nyári színház
1896. augusztus 30. - leleplezik Máramarosszigeten szülőházán az emléktáblát
1905 kora őszén - házasságot köt a nála jóval fiatalabb Rozsnyai Elemérrel
1906. február 27-én - eltemetik, két nappal korábban hunyt el

Életútja részletesebben

A család és a kezdetek

Mondják, hogy apai ágon francia emigráns ősök leszármazottja, anyai ágon pedig közeli rokonságban áll Antónia Kilényi Dáviddal, az úttörő színigazgatóval. Tizenkét éves, amikor 1836. június 27-én öccse, Péter megszületése kapcsán édesanyja - feltehetően a gyermekágyi láz következtében - elhuny. Már gyerekkorában fellép szülővárosának műkedvelő előadásain, s az édesanya halála után neveltetésükről Kilényi Dávid gondoskodik, aki az első magyar vándorszínész-társulat igazgatója. Talán itt gyökeredzik a színház és a színművészet iránti olthatatlan szeretete a későbbi nagy művészkirálynőnek. Kilényi sógornője, Déryné pártfogásába veszi a tehetséges gyermeket, s színészképző iskola híján ő maga gondoskodik képzéséről. Jó barátság fűzi a kor másik nagy színészegyéniségéhez is, Kántorné Engelhart Annához, akit később - visszaemlékezései kapcsán - második nagy mesterének mond Prielle Kornélia.

Déryné élete alkonyán így ír Kornéliához

"...neked, drága Nellim, miként jelentsem ki hálámat? A művész csak az ő világában él, őt nem a földi, anyagi élvezet élteti, de azon csillag, mely őt az igénytelen családi körből kiragadva azon világba vezette, melybe lelke táplálatát föltálalta. Mi által hálálhatnám neked széplelkű tettedet, te jó, mintha azt kívánom: napjaidra ragyogjon csillagod teljes fényében, melynek te adád tudományos művészeteddel a fényt, - mert azon csillag csak vezéred volt pályádon, de fényt te adtál neki. Hiszen valaha én is éreztem csillagom vezérletét - még akkor, midőn fiatal gyermek valék -, s épp azért tudom tán legjobban megérteni s méltányolni a te magasságodat és valódi érzelmeidet. Ne vedd üres hízelgésnek soraimat - mert tudod, mindég szerettelek - s ha éltem is többé világomban körülötted, de a kerítésen kívül - mindig tudnivággyal gyönyörködtem szeretteim tündöklő sikerein. Tündökölj hát soká, soká, jó Nellim, ragyogjon csillagod a nagy művészet egén, mert fájdalom, vajmi kevés a beavatott csemete, mely virágot hajtson."

A vándorévek

1841-ben - Szatmáron - Tóth István társulatánál lép színre először az akkor még alig 15 esztendős gyermekleány. Majd Kilényi társulatával járja Erdély városait 1844-ig, amikor Nagyszeben városában felfigyel rá a Nemzeti Színház képviseletében Szigligeti Ede, s a fővárosban szerződést ajánl föl számára. 1844-ben egy évadra Pestre kerül, ahol Szigligeti "Zsidó" című népszínművében debütál. Ez alatt a Pesten töltött évad alatt játszik az induló Nemzeti Színház szinte valamennyi, azóta legendássá lett színészével. Partnerei, kollégái: Egressy Gábor, Lendvay Márton, Lendvayné Hivatal Anikó, Szentpétery Zsigmond, Bartha János, valamint Laborfalvi Róza. Az ő jeles példájuk Kornélia élete későbbi szakaszában ad elég erőt a pálya folytatásához. Ekkor azonban túl friss az élmény, és ő túl fiatal ahhoz, hogy mérlegelni tudja ennek jelentőségét. Vidéki évek következnek ismét, 1845-46-ban főképp Debrecen, 1846-ban Kolozsvár, majd az 1847-es évben Pozsony, Székesfehérvár, Nagyszeben.

A Petőfi és Prielle Kornélia közötti szerelem

1846-ban, Debrecenben találkozik Petőfivel. Aznap este Szigligeti "Két pisztoly"-a megy a színen, amelyben Prielle is játszik. A két felvonás közt leeresztett függönyön át is áthallatszik az a szokatlan tapsvihar a nézőtéren, amely az ifjú költő megjelenését kíséri. A debreceni nézők tiszteletük jeléül hatalmas vastapsban részesítik Petőfit. A szokatlan jelenségre felfigyelnek a színfalak mögött, és hamar elterjed a híre, milyen nevezetes vendége van az előadásnak. Prielle jelenete következik, és az előírástól eltérően, Kornélia Petőfi kedves dalával kezdi az új felvonást, a "Virágnak megtiltani nem lehet...". A dalnak oly sikere lesz, hogy az előadást megszakítva tapsorkánnal ünneplik az ifjú színésznőt, és a nézőtéren hajlongó Petőfit. Az előadás után Petőfi a színfalak mögé siet, hogy megköszönje a nem várt ünneplést. Aztán másnap délelőtt látogatást tesz ismét Kornéliánál. Az együtt töltött délelőttöt ebéd követi, s már délután az a legfőbb gondja a két fiatalnak, hogy papot találjanak. Tudniillik, Petőfi megkéri a kezét, mert beleszeret a húszesztendős Prielle Kornéliába.

Petőfi Kornélia helyett mégis csak Szendrey Júlia mellett dönt

Hogy a hirtelen támadt szerelemből mégsem lett házasság, ennek legfőbb oka a papok akadékoskodása volt holmi diszpenzáció (keresztlevél, s szülői belegyezés) körül, s ez akadályozza meg a frigy létrejöttét. Hisz Petőfi első lelkesültségében még aznap házasságot akar kötni, de sem a református, sem pedig a katolikus pap nem adja őket össze, a fenti szülői beleegyezések hiányában. Túl fiatal mindkét fél, és az egyházfik pedig nem merik vállalni a hivatalos út megkerülésével járó esetleges konfliktust. Útjára megy a két fiatal, Petőfi továbbutazik, Prielle Kornélia pedig a társulattal megy tovább... Aztán a következő évben Petőfi feleségül veszi Szendrey Júliát, természetesen akkor már mindenféle hivatalos okiratokkal kísérve... és a többit innentől fogva ismerjük. Kevéssé ismert azonban, hogy Kornélia, mikor hírét veszi Petőfi esküvőjének, ő is férjhez megy gyorsan, mégpedig a híres zeneszerző és színész, Szerdahelyi József akkor nála két esztendővel fiatalabb fiához, Szerdahelyi Kálmánhoz. Szerdahelyi ekkoriban vidéki társulatot vezet, nála játszik Kornélia, amikor a házasság megköttetik. Az öreg Szerdahelyi kiveszi Kornéliát a darabokból, nem engedi játszatni menyét. Aztán egy nap férje, Kálmán úgy dönt, hogy beáll a szabadságharcosok sorába, 122 színésztársával egyetemben, hogy fegyverrel kezében vívja ki a magyar szabadságot. Távolléte során Kornélia megismerkedik Hidassy Elek huszárkapitánnyal, viszonyuknak hamar híre megy. Az ifjú Szerdahelyitől elválik, és hozzámegy Hidassy huszárkapitány úrhoz.

A szabadság harc után

Azonban a Petőfi és Prielle Kornélia között hirtelen fellángoló szerelem - különösen a szabadságharc bukása, és Petőfi korai halálát követően - egyfajta mítoszként lengi körül a színésznőt, s nagy tiszteletet vált ki a kollégák és a nézők körében egyaránt. Kossuth híve a szabadságharc idején, sőt aktív részese is annak a maga módján. Lelkesítő, hazafias esteket ad Kornélia több helyütt a frontra indulóknak. A forradalom elbukása után többeket bújtat házában hónapokon keresztül gondoskodva róluk, így többek között Teleki Sándor ezredest, akihez később érzelmi kapcsolatok is fűzték. Erről tanúskodnak a művésznőhöz írt levelei és versei.

Útja a Nemzeti Színházig

Hidassyval való házassága idején, 1849-től, három esztendőre visszavonul a színpadtól, s legközelebb 1852-ben lép színre, Hidassy elzüllött életét háta mögött hagyva. Hidassy ugyan színtársulatot verbuvál, de lump, italos, kártyás életvitele hamar csődbe juttatja a családot is. Önálló életet kezd hát. Először Eperjesen, majd Kassán és Miskolcon játszik, majd itt csatlakozik a nagy hírű direktor, Latabár Endre társulatához, akikkel Szekesfehérváron, majd Győrben is időznek néhány hónapot. Valószínű, hogy azokban a szerepekben, amelyeket akkor reá osztottak nem találta meg becsvágya kielégülését. Jobbára romantikus darabok szokványos fiatal lányait bízzák rá legtöbb esetben, másodrendű alakokat, akiknél a szép és fiatal színésznő személye, és a mély érzelmeket sejtető meleg szeme fontosabb szempont, mintsem a színészi tudás. Latabár társulata után újabb vándorévek következtek. Megfordul Nagyváradon, Kolozsvárott, Debrecenben, Miskolcon, Aradon, Temesvárott, Szabadkán, és mindenütt nagy sikert arat, és művészi hírneve nőttön nő. 1856-tól fogva rövid időre egy-egy társulatnál dolgozik. Hírnevére való tekintettel 1857-ben vendégszereplésre hívják a Nemzetiben, ahol sikert arat, s állást ajánlanak számára. Megtudja, hogy, vagy-vagy alapon (ha őt felveszik, másokat elbocsátanak) a nagy hírű, és az óta vidékre szerződött Egressy Gábortól venné el álláshelyét, s visszalép a szerződéstől. A nagy pályatárs és egykori kolléga iránt érzett tisztelete adja, hogy Egressy visszatérését ne akadályozza meg ezzel a lemondásával. Egressy valóban visszatér, és 1866-ig, a színpadon bekövetkezett haláláig a színház tagja marad. Gyulai Ferenc, Hegedüs Lajos, Havi Mihály, majd Miklósy Gyula társulatának tagja, elidőzve néhány szerep erejéig egy-egy társulatnál. 1859. április 25-én leszerződik a Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig megbecsült és ünnepelt tagja marad, néhány vendégszereplését leszámítva. Katona József "Bánk bán"-jának Melindájaként lép először színre. 1860 nyarán: Nagykanizsán, télen Pécsett játszik még, egy korábbi szóbeli megállapodása okán.

A beteljesülés évei

Prielle Kornélia Nemzeti Színház-beli sikerei és diadalútja összekapcsolódik a magyar színpadra akkortájt bevonuló francia, könnyed, kedves vígjátékokkal, és egyúttal azokkal a hazai írókkal, akik ugyanezen forrásból merítve vitték színre a kor emberi és társadalmi problémáit, Szigligeti Edével, Csiky Gergellyel, és a többi követőivel. (Az erős cenzúra mellett másra aligha volt lehetőség.) Prielle Kornélia és Szerdahelyi Kálmán - a magyar színjátszás első nagy párosaként - szinte valamennyi darabjukban elsöprő sikert aratnak, mind a közönség, mind pedig a kritikusok körében. Úgy tudták a mondatokat egymásnak feladni, olyan könnyed természetességgel, hogy az lenyűgözte még a kollégákat is. "ha Ők ketten voltak színpadon - mondja Alexander Bernát, a nagy hírű korabeli kritikus - minden dialógus olyan volt, mintha két nagyon ügyes, és szellemes tőrvívó csatázna egymással."

Prielle és Szerdahelyi házassága másodjára

A sok közös játékuknak köszönhetően ismét házasságot köt Szerdahelyi Kálmánnal, első férjével. Először ugyan dacból választja az ifjú Szerdahelyit, hogy tromfot vegyen Petőfin, és méltó "bosszút álljon", most azonban tiszta és őszinte szeretetből lesz párja az akkor már korántsem olyan ifjú Szerdahelyinek. Társa marad közel tizenöt esztendeig, egészen Szerdahelyi 1872-ben bekövetkező haláláig. Szerdahelyi halálával azonban nem csak a férjét, hanem állandó színpadi partnerét is elveszíti. A színpadon Szerdahelyi pótlásául többen mellé sorolódnak, ám a korábbi briliáns Szerdahelyi - Prielle-páros alakításai már végleg a múltba ködlenek. Kezdetben ifj. Lendvay, aztán Feleky, később Nagy Imre, Halmi Ferenc majd Szacsvay Imre mellett talán a legösszecsiszoltabban Náday Ferenc partnereként látjuk viszont. Idővel Prielle és Náday válik legendás párossá a Nemzeti színpadán. Prielle színészi nagyságát egy később nekrológként megjelenő cikkben méltatja talán a legtalálóbb módon Márkus László a "HÉT" című újság hasábjain: "...A belső átélésnek az ereje lelkesítette át az Ő kifejezőeszközeit...Prielle Kornélia úgy vette kezébe a szerepet, hogy rögtön emberi alak nőtt ki előtte a szerepből. A szerepnek ez a megérzése volt közös őbenne a modernekkel. Minden szerepét egy örök szempontból nézte, az emberi igazság szempontjából." (1906)

Túl az élet delén

Paulay tanácsára az asszonyszerepek, az idősebb, a fehér hajú dámák megformálásában jeleskedik, és nagy sikereket arat. Csiky Gergely "A nagymama" című darab ősbemutatóján Ő az első Szerémy grófnő, vagy kitűnő Reville hercegnő (Pailleron: Ahol unatkoznak), és Erzsébet asszony (Szigeti: Rang és mód). 1881-ben Podmaniczky Frigyes, a Nemzeti Színház intendánsa "életfogytiglanig tartó szerződést ajánl" föl a művésznőnek, ami később, mint "örökös tagság" válik ismertté, s első ízben Prielle Kornélia kapja meg ezt a kitüntető lehetőséget. Szellemi frissességére jellemző módon 1905-ben, még 78 évesen új szerep betanulásába is belefog. 1892-ben, amikor a színház bécsi vendégszereplésre indul, kizárólag Prielle iránti tiszteletből tűzik műsorra Csiky Gergely "A nagymama" című darabját, amelynek főszerepét adja, nagy sikert aratva a császárvárosban is. Csiky egyébiránt a nagymamaszerepet direkt Prielle számára írja. A szerepben egy bókoló öreg gavallér azt mondja neki: "Ön húsz év alatt mit sem változott, asszonyom..." Mire Prielle szerepe szerint így válaszol: "Úgy látszik, én nem öregszem" - és a bécsi közönség is óriási tapsorkánnal köszönti a művésznőt, állva... Hat és fél évtizedes színészi múltja során csak a Nemzeti Színházban közel háromszáz szerepben, majd háromezer estén keresztül szolgálta művészetével a közönségét. A vándorévek során még másik háromszáz szerep betanulását nyugodtan hozzátehetjük, az ott eltöltött további megszámlálhatatlan esték során. Színészi működése kapocs a magyar színjátszás kezdetei és a modern típusú színjátszás között. Élete során fellépett számtalanszor Kántornéval, Dérynével, mindkét Egressyvel, Fáncsi Lajossal. A kezdetek során játszott Petőfivel, Laborfalvy Rózával, a Lendvay házaspárral. A Paulay-korszakban Jászai Marival, Újházy Edével; és számtalan ifjú színészjelölt, vagy épp már kezdő színész láthatta még a századelőn az élő legendát, Prielle Kornéliát.

A közéleti ember

1887. május 21-én Prielle Kornélia vendégszereplésével nyitja meg kapuit a máramarosszigeti nyári színház, ahol Csiky Gergely "Buborékok" című vígjátékát adják elő. Érdemes megjegyezni, hogy a színház díszfüggönyét Prielle Kornélia színművésznő hozza Budapestről (eredetileg a Pesti Nyári Színkör megnyitásakor használták). Prielle Kornélia belopja magát a nézők szívébe, játékát végtelen természetesség és igazi francia finomság jellemzi. A városka heteken keresztül ünnepli a kitűnő művésznőt, aki tiszteletdíját nagylelkűen az épülő kórháznak ajánlja fel. 1890 áprilisában már Kolozsvár nézőközönsége tapsol vendégszereplése kapcsán. A Kolozsvári Színház igazgatója élő babérfával és remek kivitelű bársony támlásszékkel ajándékozza meg kitűnő játékáért. A támlásszék belső támláján a művésznő legjobb szerepeinek neve látható. A karosszék jelenleg a máramarosszigeti Református Egyház tulajdonában van. A művésznő egyébként csaknem minden nyáron hazalátogat szülővárosába. A Tisza túloldalán, az Aknaszlatina mellett levő Pável-sósfürdői villájában pihen néhány hetet. Ilyenkor - még idősebb korában is - fellépéseivel segíti a máramarosszigeti műkedvelők nyári előadásait. A szlatinai Pável-fürdő valóságos találkozóhelye a máramarosszigeti és budapesti értelmiségnek. 1896. augusztus 30-án nagy ünnepség közepette leleplezik Máramarosszigeten azt az emléktáblát, amelyet a születése helyén épült ház falára erősítettek. Ott van az ünnepelt művésznő is az egyik első emeleti ablakmélyedésben, mert közismert szerénységénél fogva az ablaknál sem jelenik meg. Az újonnan felépülő ház akkori tulajdonosa Szabó Aurél ügyvéd. Jókai, aki különös figyelemmel kísérte a művésznő pályafutását a kezdetektől fogva, a következőket írja róla: "Csupa szív az egész lény, önfeláldozó szív, akinek még az árnyéka is fényes."

A megbecsülés középpontjában

Nagy gondot fordít a fiatalok bátorítására. Premierekre jár, s többek közt az akkor haladó szellemiséget képviselő Thália Társulat számos bemutatóján az első sorban ül, s gratulál az ifjak merész és előremutató színjátékához. Az ajándékul kapott rózsákat egy életen át őrzött, becses emlékként tartja sokuk számon. 1902. június 5-én felavatják márványszobrát a Nemzeti Színház társalgójában (Telcs Ede alkotása), ahol maga szerénységből nem jelenik meg, a köszöntő küldöttséget Vas utcai otthonában fogadja, ahol Márkus Emília mondja el köszöntő beszédét. Korábban, 1891-ben, a kor nagy kritikus személyisége, Rakodczay Pál írja meg élete történetét, és méltatását. "Prielle Kornélia élete és művészete" címmel jelenik meg, ám a kötet azért is meglepő, mert hagyományosan posthumus szokták az ilyen életrajzi írásokat megjelentetni. 1904-ben a Nemzeti Színházban eltöltött 60 éves tagsága alkalmából nem csak színházában rendeznek emlékműsort a tiszteletére, hanem országszerte is megemlékeznek a kitűnő művészről.

Új szerepében mint Rozsnyai Kálmánné

1905 kora őszén a nyolcvanadik születésnapja felé közeledő Prielle Kornélia házasságot köt Rozsnyai Kálmánnal, aki majd négy évtizeddel fiatalabb nála. A kalandos életű férj Holske Kálmán néven született Aradon, s a grafika új irányzatait kijelölő holland Walter Crane titkáraként, mint Vander Hoske vált ismertté a művészvilágban Európa-szerte. Angliában, majd Párizsban él, s hazatérve pazar berendezésű lakásában állandó művésztársaság látogatja, s egy ilyen alkalommal ismerkednek meg, Rodin-grafikák és -szobrok társaságában. A házasságuk kapcsán van, aki megbotránkozik, mások nevetségesnek tartják a helyzetet meg méltánytalannak, a nemzet, és Petőfi hagyományának elárulásáról beszélnek, megint mások rejtélyes titkot vélnek a háttérben meghúzódni. Egy biztos, hogy a sandaságok, pletykák, és rosszindulatú, no meg irigykedő vélemények ellenére a pár boldog, és Prielle Kornélia minden megnyilvánulásában örömének ad hangot. "... Bánom is én, akármit fecsegnek rólunk. Sok boldogtalanság és rosszul végződő házasság után ismét boldog vagyok" - mondja kollégáinak. Aki annyi szépséget adott és legalább annyit kapott az élettől, egy végső gesztussal még utoljára valami szépet és örömtelit akart megragadni. Búcsúajándéka mindössze fél évig tart, mert 1906. február 25-én végleg elhagyja e világot. A Nemzeti Színházban ravatalozzák föl, temetésén az akkori színházvilág és állami elöljárók vannak jelen. A szokásoktól eltérően a ravatalról leemelt koporsót felviszik a színpadra, ahol az igazgató, Somló Sándor ott mondja el búcsúbeszédét. Végső nyughelyre Szabadszálláson talál. A városhoz utolsó férje, Rozsnyai Kálmán író, műfordító kötődött erősen, s így kerül a volt feleség, a színészkirálynő is ide. A színésznő azóta felújított síremléke a református temetőben található. (Szabadszállás, Bercsényi Miklós utcai temető.)

Forrás:
Greguss Ágost: Tanulmányok II. / Színi bírálatok - Pest, 1872.
Benkő Kálmán: Magyar színvilág - Bp., 1873.
Molnár György: Világos előtt - Szabadka, 1880.
Rakodczay Pál: Színpadi tanulmányok - Bp., 1881.
Molnár György: Világostól Világosig, emlékeim 1849-1881, Arad, 1881.
Beöthy Zsolt: Színműírók és színészek, 1878-1881. Atheneum Kiadása, Bp., 1882.
Rakodczay Pál: Prielle Kornélia élete és művészete - 1891.
Mándoky Béla: Emléklapok - Debrecen, 1891.
Dr. Adolf Silberstein: Im Strome der Zeit - Dritter Band, Bp., 1895.
Vedress Gyula: Színészek naptára, 1896. évre - Bp., 1896.
Váli Béla: Az Aradi színház története - Franklin Társulat kiadása, Bp., 1889.
Keresztes Sándor: Színházi jubileumi album 1857-1907. Miskolc, 1907.
Incze Henrik: Magyar művészeti almanach - Bp., 1907.
Salamon Ferenc: Dramaturgiai dolgozatok I-II. - Bp., 1907.
Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban - Kisfaludy Társaság kiadása, Bp., 1909.
Szász Károly: Várszínházi emlékek - Lampel Róbert kiadása, Bp., 1921.
Rakodczay Pál: Prielle Kornélia élete és művészete - Singer és Wolfner, Bp., 1921.
Rozsnyay Kálmán: Cornélia Debrecenben- Képek egy szép életből - magánkiadás, 1923.
Dr. Németh Antal: Színészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Bp., 1930.
Dr. Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpadon - Bp., 1935.
Dr. Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon - Bp., 1935.
Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története - Bp., 1937.
Magyar Bálint: A százéves Nemzeti Színház - Bp., 1937.
Hevesi Sándor: Színház - Bp., 1938.
Staud Géza: Magyar Színészeti bibliográfia - Bp., 1938.
Kassai Vidor: Emlékezések - Magyar Könyvbarátok Kiadása, Bp., 1940.
Szacsvay Imre: Életem és emlékeim - szerzői magánkiadás, Bp., 1940.
Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története I-II. - Bp., 1940.
Janovics Jenő: A Farkas utcai színház - Bp., 1941.
Bayer József: Déryné - Déryné levelei - Bp., 1944.
Mályuszné Császár Edit: Egy színész házaspár élete - 1956.
Czenner Mihály: Prielle Kornélia - adattár 1957.