Rákosi Szidi

Életrajz
Filmszerepei
Színházi szerepek
Foto
Szakirodalom

Rákosi Szidi, Kremsner Szidónia
Drámai színésznő, színészpedagógus,
színiiskola-alapító és -vezető

Született:
1852. május 28. Ötvös, Magyarország
Elhunyt:
1935. október 20. Budapest, Magyarország

Életrajza:

Adatok:

1867 - először lép fel a budai Népszínházban
1868 - beiratkozik a színitanodába
1870 - a Nemzeti Színház tagja lesz
1872 - férjhez megy Beöthy Zsolthoz, és megválik a színpadtól
1877 - elválik férjétől, és újra a Népszínházhoz szerződik
1885 - ismét a Nemzeti Színház tagja
1892 - színiiskolát nyit
1909 - a Nemzeti Színház örökös tagja lesz
1911. július 14. - I. Ferenc József császár és király Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesíti
1928 - a Nemzeti Színház tiszteletbeli tagja
1929 - a Király Színházban megünneplik 40 éves színésznevelői munkáját


Életútja részletesebben:

Rákosi Szidi családjáról

"... az én családomban sok volt az okos ember. A legokosabb azonban mégiscsak a nagyapám lehetett. Ő az én egyik priuszom. Szép, derék embernek írta le őt anyám. Németországban élt. Napóleon betörése idején megtudta, hogy a francia császár - minden jóképű férfit arra kényszerít, hogy lépjen be a hadseregébe - Bécsbe menekült. Itt ismerkedett meg Esterházy herceggel. A nagyapám jól énekelt, kellemes énekhangja volt és a herceg fel akarta léptetni. Nagyapám azonban nem akart énekelni, röstellte azt. A herceg erre gazdasági főintézőjének szerződtette, és tanulni Pestre küldte. Így származtunk át Németországból. Az öreg nemes magyar nőt vett el feleségül. A színházat azonban anyám szerette nagyon. Ő a másik priuszom. Amikor elhatároztam, hogy színésznő leszek, megsimogatta a fejem, és megcsókolt. Hagyta, tegyem, amit felvállaltam. Tőle örököltem a színházhoz való ragaszkodásomat."

Kisgyermekkor

"... hatesztendős lehettem. Befont hajú, pajkos kislány voltam. Zala megyében, Ukk községben volt apámnak birtoka, és én ott éltem boldog gyermekéveimet. A mi kúriánk közelében lakott egy anyóka. Púpos, görnyedt hátú néni volt, olyan boszorkányféle kinézetű. Roskadozó viskója mindig rettegéssel töltött el, ha ránéztem. Az anyóka libákat legeltetett, abból élt, és mindég a mi veteményesünkön keresztül vezetett az útja, az anyám nagy bosszúságára. Aztán egyszer elébe álltam, és mérgemben egy követ hajítottam a libái közé. Az egyik gúnárja menten fel is fordult. Akkor az anyóka felemelte mankószerű botját, és átkozódni kezdett: - Megver az Isten tégedet, meglásd, csak megver az Isten... Most, hogy öregszem, és elnézem magam a tükörbe, gyakran jut eszembe ez a hajdani átok... és mindannyiszor sírni kezdek. ...Néha szeretném fellapozni a családi albumot és megnézni magamat, hogy is nézhettem ki gyermekéveimben, de nincs fényképem. Akkor még bűnnek tartották, ha valaki lefotografáltatja magát. Szegény édesanyámat is csak késő öregkorában tudtam egyszer rávenni arra, hogy odaálljon a lencse elé."

A Rákosi család ismert tagjai

Két leánytestvére mellett két fiútestvérével öten gyermekek a Kremsner família később Rákosi családnéven ismertté váló tagjai. Rákosi Szidónia, "a méltóságos asszony" - ahogy egykori férje, Beöthy Zsolt után szólítani lehet akkoriban hivatalosan - nem egyedül ismert a családban, hanem - ahogy némi felhanggal emlegetik "Rákosi klán"-ként a famíliát - a család többi tagja is viszi valamire.
Rákosi Jenő, a legidősebb Rákosi a testvérek között, színműíró, rendező, de legfőképpen újságíró. 1867-ben jogi tanulmányai befejeztével a "Pesti Napló" munkatársa, ebben az időben magyarosítja nevét Rákosira. 1875-81-ben a Népszínház első igazgatója. Megalapítja a "Budapesti Hírlap"-ot, és több mint 30 éven keresztül főszerkesztője ennek a lapnak, de további lapokat is alapít, mint például a "Divatújság"-ot és a krajcáros "Esti Újság"-ot. A millennium idején nemesi rangot kap. Heves agitációt fejt ki a nemzetiségek erőszakos magyarosítása érdekében; a "harmincmillió magyar impériumának" megvalósítását sürgeti. Az 1900-as években Tisza István oldalán harcol az általános választójog ellen. Nagy szerepet játszik ugyanakkor az Ady és a modern költészet elleni irodalmi hajszában is. Az I. világháború idején a végsőkig folytatandó háborút propagálja, majd a háború elvesztése után a revizionista mozgalom egyik élharcosa lesz. Ugyanakkor részben az ő nevéhez fűződik a Népszínház megalapítása, vagy inkább megszervezése, az első operetteteket is Ő rendezi itt. Direktorként nagy része van a magyar nyelvű színjátszás térhódításában, a zenés műfajok magyarítása és népszerűsítése, műsoron tartása által. Blaha Lujza, Tamássy József, Pálmay Ilka, Hegyi Aranka Népszínházhoz szerződtetése is nevéhez fűződik. Életútja ma is sok vitára ad okot, de tény: akkoriban nagy hatalmú újságíró, afféle befolyásos ember. Egyébként fia, Rákosi Gyula is nevezetes személy, újságíró. Jogi tanulmányokat folytat, de már egyetemi hallgató korában ír a "Budapesti Hírlap"-ba, 1907-ben Svájcba megy tanulmányútra, a "Journal de Geneve"-be ír magyar vonatkozású cikkeket, 1915-től a "Budapesti Hírlap" szerkesztője, 1927-től 1934-ig a "Pesti Hírlap" munkatársa. 1934-től a Zsófia Gyermekszanatórium főigazgatója.
Rákosi Viktor - vagy, ahogy cikkeit jegyzi, Sipulusz, Szidi öccse szintén újságíró jó néhány lapnál, mígnem 1894-től alapítója és szerkesztője a "Kakas Márton" című élclapnak. Némi különállása bátyjától afféle feketebáránnyá teszi a családban. Élete utolsó 12 évében paralízisben fekszik, otthoni ápolásra szorul.
Rákosi Márta nevű testvérének a férjét Evva Lajosnak hívják, aki a Népszínház direktoraként, később pedig a Magyar Színház alapítójaként válik ismertté. Szidi néni, ahogy mindenki ismeri akkoriban, egyébként még Rákosi Ida jelmeztervező húga, és annak férje, Csepreghy Ferenc (1842-1880) népszínműíró sógornője, és öt éven át Beöthy Zsolt (1848-1922) irodalomtörténész felesége. Közös gyermeküket, ifj. Beöthy Lászlót (1873-1931), a későbbi "Vezér"-t - ahogy szólítják a színigazgatót - Rákosi Szidi neveli fel egyedül, éppúgy, mint ifj. Beöthy Zsigmondot (1875-1901), a későbbi, fiatalon elhunyt színészt. Beöthy László lánya, Beöthy Lídia (1903-1951) egyébként színésznő, majd 1935-től fogva Beöthy Baba néven rádió-bemondónő lesz.

Rákosi Szidi iskolás esztendei

Sopronban az orsoliták zárdájában nevelkedik, és minden más szabadidejét, szünidejét a zalai Ukk községben tölti ez időben. Így emlékszik vissza a kamaszkorára: "... ott kezdődött, hogy tizennégy éves koromban, miközben mezítláb tapostam a falusi utcák pocsolyáit, egy nap minden átmenet nélkül más játékot kellett játszanom. A szüleim ezüstlakodalmát ünnepeltük, mely alkalomra Jenő bátyám, aki már akkor pesti zsurnaliszta volt, kis egyfelvonásos darabot írt a három leánytestvér számára, és az egyik szerepet, egy rossz kislányt, aki kiereszti a madarat a kalitkából, énrám osztotta ki. Én azután, aki amúgy is elég vad és rakoncátlan voltam, olyan élethűen alakítottam, hogy Jenő előadás után megígérte, hogy ha nem mászok bele minduntalan a pocsolyába, egyszer felvisz Pestre a színiiskolába, és színésznőt csinál belőlem..." Így is történik, igaz, persze jóval később, Jenő kijárja, hogy 1867 telén a budai Népszínházban kipróbálja a mesterséget az addigra, már 25 esztendős leány, Dóczy Lajos "Utolsó prófétá"-jában. Az előadást megtekintő szakember egyöntetű véleménye, hogy képzést javasolnak Szidóniának.

A Színiakadémián

1868-ban beiratkozik a színészakadémiára, és még ugyanezen év novemberében, egy esztendővel az első próbálkozása után ismét fellép a budai Népszínházban. A Színiakadémián "... Gyulai Pál volt a legkedvesebb tanárom, nagyon kedvelt engem, csak azt kifogásolta, hogy olyan fiús vagyok, mondotta, kár, hogy nem születtem fiúnak. Lám, most jut eszembe, hogy én akkor, évtizedekkel ezelőtt, már modern nő voltam. Gyakran fel is léptem vizsgaelőadásokon nadrágos szerepekben. Boldog idők voltak azok. Istenem, milyen boldogság, hogy Prielle Kornéliát az esti statisztálások alkalmával közvetlen közelről láthattam! Egy másik tanárom, Tóth József, aki pedig szintén szeretett, de a túlságosan parasztos dunántúli kiejtésemet kifogásolta: azt jósolta, hogy sohasem fogok becsületesen magyarul beszélni... Még a színiiskolától datálódik az egész életemre ragadt "Szidi néni" elnevezés is. Egész fiatal lányka voltam még akkor. Egyik vizsgaelőadáson Berczik Árpád valamelyik darabját próbáltuk, és Ligeti Juliska, a partnerem, egy helyütt, amikor a szöveg szerint úgy kellett volna szólni hozzám, hogy: - De Rózsi néni! - azt találta mondani: - De Szidi néni! - Te, ide figyelj, ne Szidi nénizz! - mondtam neki, mert az előadáson is azt találod majd mondani, és jól sejtettem: így is történt, az esti előadáson is Szidi nénit mondott. Azóta én csak Szidi néni vagyok..."

Rákosi Szidi és Erzsébet királyné

"... Paulay igazgatása alatt jött látogatóba a Színitanodába Erzsébet királyné. Engem szemeltek ki az üdvözlő vers elmondására, no meg az ünnepi csokor átadására. Mint 15 éves kezdő, el is mondtam becsülettel a köszöntőt, pedig remegtem, mint a nyárfalevél. Őfelsége kedvesen megköszönte a fogadtatást és kérdezett valamit, amit nem értettem meg. Kétségbeesve néztem a kísérő udvarhölgyre, Eötvös bárónéra, aki kedvesen tolmácsolta a királynő szavait. Őfelsége látva könnyes szemeimet, magyarul mondta: - Ne féljen - és mosolygott. Én megijedtem, hogy kinevetnek, alig bírtam sírásomat visszatartani. Távozásunk után tanárom, Gyulai Pál, a híres kritikus ennyit mondott: - Na, Szidi, magából jó színésznő lesz! - Azt hitte, hogy a félelmet megjátszottam..." Egyébként ez a találkozás egy életre szóló élményévé válik. Büszkén meséli, többször is tanítványainak (nemritkán egy-egy hét különbséggel ezt a történetet, akik kicsit gonoszkodva meg is jegyzik aztán), Sziszit igazi példaképének tekinti, és elérzékenyülésének egyik visszatérő forrása is ő. Hogy aztán a fiatalsága iránt érzett nosztalgiájából fakad, vagy egy mesebeli operett-történet előkelő hölgyének szól ez a meghitt áhítat, azt ma már nehéz kideríteni.

Kezdő színésznőként a Nemzeti Színház tagja

1870 februárjában fellép - tegyük hozzá: vendégként - a Nemzeti Színházban, és ennek hatására 1870 áprilisában a színház tagjává szerződtetik. Itt először az Aesopus "Erotá"-jában mutatkozik be. "Amikor leszerződtem a Nemzetihez az első kisebb szerepek után, Prielle kijelentette, hogy én leszek az utóda. - meséli Rákosi Szidi idős korában - ...Prielle jóslata rövid idő múlva bevált, mert sorra vettem át az ő híres szerepeit..." Ám Szidi néni szájából hallatlan sikeres időszaknak tűnhet, így utólag a Nemzetiben töltött első két esztendője, holott koránt sem erről van szó. Sőt épp ellenkezőleg, két eléggé meddő évet tölt itt, számtalan kísérletezéssel - vallják kortársai egybehangzóan. Ebben szerepet játszhat egyébként, hogy bátyja, Rákosi Jenő, az akkor már nagy hatalmú szerkesztő és színpadi író, szóval Rákosi Jenő járja ki, hogy húgát odaszerződtesse a Nemzeti, sőt néhány szerepet is kitapos Szidinek. Ám protekció ide, támogató oda, a színpadon neki magának kell megnyernie a közönséget, és hát Rákosi Szidi nem talál hangjára eleinte, a ráerőltetett szerepkörökben felejthetőt produkál. A szerepválasztásnál sorra tőle idegen kedves leányalakokat kell magára ölteni, és ez az afféle szerelmes primadonna-szerepkör a kissé csúnyácska, vékony, és koránt se kellemes hangú ifjú hölgytől távol áll. Ezt főnökei is hamar felismerik, és egyre kevesebb szereppel bízzák meg. A neki való komikai szerepkörre, csak színészi működésének második periódusában talál rá egyébként, így ez az első időszak, nagy tanúságokkal járó kudarcélményként vonul be emlékei közé, bár mint olvashatjuk utólag az emlékezet némiképp át is festi a szürkét, színesre. A Nemzeti Színházban töltött második évadjának végén otthagyja a színi pályát, és férjhez megy Beöthy Zsolthoz, aki később, mint a magyar irodalomtörténet egyetemi professzora válik ismertté, ám akkoriban még csak pénzügyminiszteri segédfogalmazó, akinek ugyan már megjelent néhány írása és egy-két elbeszélő kötete. "... a Nemzeti Színházban soká nem kaptam szerepet. Elkeseredtem. Csúnyácska voltam. Szerdahelyi Kálmán, a híres művész, látva csüggedésemet ezt tanácsolta: - Szidi, maga olyan derék lány, de nem ide való. Maga itt az őszinteségével nem ér el semmit... Menjen férjhez! Újházi Ede bemutatta Beöthy Zsoltot, és minthogy nekem megtetszett a vőlegényjelölt, férjhez is mentem hozzá..."

Rákosi Szidi házassága 1872-1877

Házassága idején két fia születik: Beöthy László 1873-ban, és Beöthy Zsigmond két esztendővel később, 1875-ben. Rákosi Szidi ettől kezdve első sorban anya- és feleségszerepet játszik, és nem a Nemzetiben, hanem otthon. Ám, hogy öt esztendő múlva tulajdonképpen miért is bomlik fel a házasság, ez sohasem derült ki az évek során. Hozzá kell tenni, hogy Beöthy Zsolt ezt követő számtalan házassága egyike sem a hagyományos értelemben vett, nagy szerelem lezárásaképpen alakul ki, Rákosi Szidivel való házasságához hasonlóan, ám Szidikével történő házassága a sorban az első volt. Tudni lehet, hogy Beöthy Zsolt valamilyen különös tisztelettel viszonyul mindvégig, első feleségéhez, és minden egyes esetben, amikor házasságot szeretne kötni Beöthy, először Rákosi Szidihez megy, megkérni ismét a kezét. Rákosi Szidi szinte már hagyományosan, természetesen elutasítja, és csak ez után veszi el a kiszemelt arát Beöthy. Senki sem tudja, miért alakult ez így, és senki sem vette a bátorságot, hogy e felől konkrétan érdeklődjön bármelyikőjüknél - magyarázatért. A válást kimondó bírói ítélet jogot biztosít az asszonynak férje nevének használatára, ő azonban úgy az életben, mint a színpadon leánynevén szerepel haláláig. Férje nevének használati jogát csupán annyira veszi igénybe, hogy amikor Beöthy később, mint egyetemi tanár méltóságos úr lesz, otthon ő is méltóságoltatja magát a személyzet részéről.

A Népszínházban, majd a Nemzeti Színházban

Válása után Rákosi Szidi vissza akar térni a színpadhoz, így megint bátyjához, Rákosi Jenőhöz fordul támogatásért. Jenőnek viszont nincs könnyű dolga, mert amikor felkeresi báró Podmaniczky Frigyes intendánst, azt a választ kapja, hogy: "a Nemzeti Színház nem reflektál Rákosi Szidire" - írja Rákosi Jenő az "Emlékezések" című könyvében, majd így folytatja: "... mit volt mit tennem, felvettem - mert akkor igazgatója voltam - a Népszínház kötelékébe, ahol igen sokféle szerepben igen jó szolgálatokat tett." Tehát a Nemzeti nem veszi vissza Rákosi Szidit, így családi kapcsolata révén, a Nemzeti Színház társintézményéhez, a zenés darabok színházához, a Népszínházhoz kerül. "... Később - már akkor megint újságíró voltam (írja Rákosi Jenő) - sikerült őt felléptetni a Nemzeti Színházban, s oly sikerrel, hogy nem lehetett nem szerződtetni. Szerződtették, de igen kevés köszönet volt benne. Csak elvétve jutott alárendelt szerephez, s lassan oly szörnyen elkeseredett, hogy felkeresett, s arra kért, lépjek közbe, mert neki már tűrhetetlen a helyzete." Az akkori igazgató, Paulay Ede azonban nem osztozik Rákosi Jenő elragadtatott véleményében húgát illetően. A tárgyilagosságáról ismert igazgató mindenféle protektorral szemben ezt a nézetét vallja, amiből a Rákosi család azt a sértődött következtetést vonja le, hogy "Paulay elfogult Szidivel szemben". Csathó Kálmán - aki jobbára csak idősebb korában ismerhette meg - írja erről, "Rákosi Szidi kortársainak véleményéből lehet arra következtetni, hogy valójában mennyire igaza is lehetett Paulaynak a fiatal Rákosi Szidit illetően." Tudni illik, a vele egyívásúak hitetlenkedve hallják, amikor Rákosi Szidit dicséri valaki, és legföljebb annyit mondanak, hogy "Rákosi Szidi holmi kiállhatatlanságukban komikus vénasszonyokban meg gonosz boszorkányokban elég jó. Mikor magamagát játssza" - mondják nem túl hízelgően. Rákosi Szidi később erről úgy beszél, hogy a "mellőztetése és kényszerű tétlenségének évei". Nos hát ez viszi rá, hogy színésziskolát nyisson, és tudását, ha már gyakorlatilag nem érvényesítheti a színpadon, átadhassa a fiataloknak. Kezdetben még kijár óraadó tanárnak egy gyakorló színiiskolába, és csak később - némi üzleti szándék is fellelhető ebben - nyitja meg a saját iskoláját. Üzleti szándék annyiban húzódik meg a háttérben, hogy míg a többi színészképző elsősorban a hagyományos prózai szakon képzi diákjait, addig a Rákosi-féle iskolában az akkor oly divatos operett számára is képeznek zenés-táncos színészeket, sőt egyedülálló módon, külön operett szakot működtetnek.

Rákosi Szidi Színésziskolája 1893-1935

Az egyik legnevezetesebb magán-színészképző iskola egyébként az 1945 előtti magyar színháztörténetben, és Rákosi Szidi mint a Nemzeti Színház tagja alapítja. Akkoriban Pest-szerte elszaporodnak a zugszíniiskolák, amelyeknek a színvonala elmarad jócskán az elvárásoktól. Egyébként ő maga is mint a Nemzeti Színház tagja tanít a Fülöp-féle gyakorló színésziskolában, tanárként. Ám egy napon elhatározza egy komolyabb, magasabb színvonalú színészképző életre hívását. Színiiskolát alapít, ami 1893. szeptember 5-én nyílik meg, 49 növendékkel a Rökk Szilárd u. 4. sz. alatt. Az első évfolyamban - a 43 főből - 32-en a drámai és 17-en az énekes szakra iratkoznak be. A tanári kar az első évben három tagból áll: Rákosi Szidi drámát, Hermann Aranka ének-zenét, Somló Sándor szavalást, esztétikát, irodalomtörténetet tanít. Az iskola 1894 február 7-én tartja első vizsgaelőadását a minisztérium képviselete előtt, és az iskola ekkor először csak 3 évre kap működési engedélyt, gróf Csáky Albin közoktatásügyi minisztertől. 1894 májusában Evva Lajos (aki, egyébként rokona a Rákosi családnak), a Népszínház igazgatója megengedi, hogy Rákosi Szidi növendékei ezentúl a Népszínházban vizsgázhassanak. 1894. május 6-án van az első növendék-előadás a Népszínházban, ahol Csiky Gergely "A nagymama" című darabját mutatják be a hallgatók. A következő évben 56, a harmadik évben pedig már 70 személyt vesznek fel az iskolába. Az iskola különbféle ösztöndíjrendszert működtet, lehetővé téve a szegény sorsú, de tehetséges ifjak képzését is. 1893-ban a Rákóczi út 29. szám alá költözik, majd 1905 szeptemberében végleges helyére, a Csengery u. 28. szám alá, a Király Színház épületébe. Vizsgaelőadásaikat 1896-ig Evva Lajos Népszínházában, 1897-től 1926-ig a Magyar, 1929-ig pedig a Belvárosi Színházban tartják, de mindenekelőtt, és legfőképpen a Király Színházban. 1929. május 4-én megünneplik a növendékek, hogy 25 esztendeje tarthatják a vizsgaelőadásokat itt, a Király Színházban, de ez az ünnepség egyben Rákosi Szidi 40 esztendős színészpedagógusi múltjának megünneplése is. Eredményes működését a hallgatói létszám növekedése is igazolja. Az 1920-as évektől az Unió Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság Színészképző Iskolája néven is említik. Rákosi Szidi Színésziskolájának tanára volt hosszú fennállása alatt többek között még Diettrichné Papp Júlia (színpadi gyakorlat és elmélet), Farkas Ferenc és Koncz Ferenc (ének), Molnárné Utasi Gizella (tánc), Nádujfalvy József (vívás), Rákosi Pál (drámai gyakorlat), Vándory Gusztáv (film), Szerb Antal (irodalom). Az iskola egyik legkitűnőbb vezetőtanára Diettrichné Papp Júlia, akinek sok nagy tehetséget köszönhet a magyar színművészet. De tanított itt az említetteken kívül Márkus Emília, Szabados Béla, Mihályfi Károly, Beregi Oszkár, Tanayné Halmi Margit, Schmidek Gizella, Vágó Béla, Váradi Antal. Végzett növendékei közül a teljesség igénye nélkül néhány nevezetes név: Abonyi Géza, Anday Béla, Bársony Rózsi, Bárdi Ödön, Bérczi Ernő, Békássy István, Bilicsi Tivadar, Boross Géza; Fedák Sári, Feleki Kamill, Felhő Rózsi, Feledi Boriska; Fenyvessi Éva, a "Hippolyt, a lakáj" című, nagy sikerű film egyik felfedezettje, Fodor Oszkár, Forrai Róza, Gabányi László; Gózon Gyula, Gyenge Anna, aki később Amerikában Anna Roselle néven világkarriert fut be operaénekesnőként, vagy a később szövegíróként elhíresült Harmath Imre; Seress Rezső, a későbbi, "Szomorú vasárnap" című világhírű szám szerzője, Halmay Tibor, Honthy Hanna, Kazal László, Király Ernő, Keleti László, Komlóssy Erzsi, Kosáry Emmi, Latabár Kálmán, Laurisin Lajos, Lábass Juci, Ledovszki Gizella, Makláry Zoltán, Orosz Vilma, Petheő Attila, Sándor Stefi, Simon Marcsa, Somló Emma, Tanay Frigyes, Tihanyi Vilma, Vaály Ilona, Vaszary Piri, Zöldhelyi Anna.

Beöthy Zsigmond

Rákosi Szidi másik fia Beöthy Zsigmond (1875-1901), a család jó szelleme, aki szintén színésszé lesz, és benne ölt testet Rákosi Szidi mindenféle teljesületlen színészálma is - ám egy napon, s tegyük hozzá: igen fiatalon meghal, alig 26 esztendősen. A művésznő gyászában porig sújtva, megkettőzött erővel dolgozik, az életben maradt másik fia útjának egyengetésén. Beöthy Lászlónak pedig testvérétől való óriási különbözőségét számtalanszor olvassa a fejére. Bár idővel a "bezzeg a Zsiga..." kezdetű mondatok lassan-lassan leperegnek róla. "Bezzeg a Zsiga ezt nem így csinálná..., a Zsiga persze más... Na a Zsiga, az aztán tudta..." Beöthyt, a híres-nevezetes "Vezért" ezzel a minden észérvet nélkülöző Zsiga-mondatokkal a sírba lehet kergetni. Édesanyja iránt érzett tisztelet okán, bár néha felcsattan, de alapjában véve soha sem lázad emiatt a Mama ellen, miközben testvérének utólag megszépült jósága, egyfajta rémképként kísérti egy életen át. Rákosi Szidi az idő múlásával, valamilyen "titkos csatornán" keresztül egész hátralevő életében folyvást szellemi kapcsolatban marad néhai fiával, párbeszédet folytat vele, részben a Nemzeti Színházbéli kollégájához, Gabányi Árpádhoz kapcsolódó, akkor oly divatos spiritiszta körök közreműködésével. Szidi néni gyakorta kikéri szellem-fia véleményét munka közben is, és "amire a Zsiga azt mondja, hogy jó, akkor az jó is...". Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el próba közben, és a fültanuk, a kollégák ilyenkor gyakorta összesúgnak a háta mögött, miközben kényszeresen bólogatnak rá szemtől szemben, afféle "öregasszonyi" bolondériának tekintve ezt. "... és minthogy Zsigával szemben senki sem mert érvelni, Szidi néni a vitákat többnyire a megboldogult tekintélyével döntötte el..." írja a munkatárs, és szemtanú Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház akkori rendezője, Rákosi Szidiről szóló visszaemlékezésében.

A Magyar Színház története

Rákosi Jenő sógora, Evva Lajos 1881-től vezeti a Népszínházat, egészen 1896-ig, 15 esztendőn át. Evva Lajos igazgatása alatt kezdi meg működését Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, majd Küry Klára, hogy a három legnagyobb akkori primadonnát említsük, természetesen Blaha Lujzán kívül, a nevéhez fűződő felvirágoztatások jéghegycsúcsairól szólva. A magyarul játszott operettek népszerűsége lassan-lassan beéri, sőt idővel felülmúlja a német nyelvű előadások látványos sikereit, és így az elnémetesedő főváros nyelvi megújításának egyik fontos láncszemévé válik az akkori Népszínház, Evva igazgatásával és műsorpolitikájával. Rákosi Szidi, lévén, hogy az egyetlen komoly operettszínész-képző magán-intézményt mozgatja és igazgatja a fővárosban, diákjaival folyamatosan ellátja a statisztériát egy-egy látványosabb kiállású mű interpretálásakor is. 1896-ban Evva új vállalkozásba kezd a Rákosi család anyagi és erkölcsi támogatásával, létrehozatja és megalapítja a mai Izabella téren álló Magyar Színházat, amely helyében nem, de épületében teljesen különbözik a mostani Magyar Színháztól. A Rákosi család által teremtett színház kisebb és díszesebb épület volt a mainál, de ezt lebontják, és helyébe felépítik a jelenleg is látható épületet, amelyet felépülte után, közel harminc évig "ideiglenesen" Nemzeti Színháznak hívnak. Tudni illik a hatvanas évek közepén a metróépítkezés miatt lebontott, és a Blaha Lujza téren álló Népszínház társulatát, amely színházat idővel átkereszteltek Nemzeti Színháznak, szóval ennek a második Nemzeti Színháznak a társulatát fogadja be idővel itt, az Izabella téren újonnan felépített Nemzeti Színházzá keresztelt Magyar Színház. Szóljanak, ha elakadtak! (Érdekes, hogy a bank-épületeknek, nincs ilyen kálváriája?) Jóval később aztán, a mostani, Duna-parti Nemzeti Színház építkezésének kezdetén, az Izabella téri épületet visszakeresztelik a Rákosi család által 1896-ban felépített alapszínház nevére, Magyar Színházzá. Magyar Színház - Nemzeti Színház, aztán megint Magyar Színház. Ja, és hogy el ne felejtsem, 1948-tól fogva a Rákosi család által létrehozott szép épületet nem lehetett nevén nevezni, túlzottan nemzeti-sovinisztának tűnt az akkori művészetpolitika számára a "magyar" elnevezés, így ekkor Madách Színház néven ismert. A díszlet és a helyszín ugyanaz, pusztán a névtáblakészítők és neonfelirat-gyártók szorgoskodnak időről időre. Bár egyszer azért a díszletet (az épületet) is cserélik. De térjünk vissza a kezdetekhez, hisz a színház építésének első fázisában Magyar Színház Részvénytársaságot hívnak életre, amely irányítja a színház felépítését. A részvénytársaság első ténykedéseinek egyike, hogy 78790 forintért megvásárolja a színház felépítésére kiszemelt telket Evva Lajostól, (tegyük hozzá: véletlenül...) aki ezzel a vásárlással majdnem 9000 forintos nyereséghez jut. Az építkezés csakhamar elkezdődik, mert a színházat minél előbb tető alá akarták hozni. Az építés költségeiről eléggé ellentmondásos információk látnak napvilágot, azonban hamarosan áll a színház. Rákosi Szidi és Evva Lajos a Magyar Színház első társulatát az alapítási elképzelésekben megjelölt vegyes műsornak megfelelően válogatja ki. A színészek legnagyobb részét - például Boross Endrét, Balla Kálmánt, Csík Irént - vidékről szerződtetik. Sziklay Kornél és Szilassy Rózsa a Vígszínházból, Iványi Antal és Láng Etel, Feld Zsigmond a Városligeti Színkörből szerződik a Magyar Színházba. A fiatalok nagy része - Felhő Rózsi, Balog Etel, Szegedi Irén, Aranyossy Janka, Szarvassy Ilona, Somló Emma - Rákosi Szidi színiiskolájában tanulja korábban a mesterséget. A vidéki színházak és a magániskolák túlsúlya a társulat utánpótlásának biztosításában, a későbbiekben állandósul. 1897. szeptember 16. Felhangzik az első előadás Budapest ötödik állandó színházában, a Magyar Színházban. A megalakuló társulat élére tehát Evva Lajos, az alapító kerül, ám két év múlva, 1899-ben, Evva visszavonul a földesúri magánéletbe, és ekkor Rákosi Szidi 25 esztendős fia, Beöthy László kerül a családi vállalkozás élére. Két esztendőt tölt itt Beöthy, a későbbi vezér, édesanyja hathatós támogatása mellett. Gyakorlatilag azonban az elmondható, hogy Rákosi Szidinek szabad beleszólása van a színház életébe, mert fia kártyaadósságai miatt folyamatosan szükség van a mama anyagi támogatására, és ennek kapcsán Rákosi Szidi feljogosítva érzi magát a színházban is arra, hogy fia nem mindig bölcs döntéseit felülbírálja, vagy hogy jó tanácsokkal lássa el egy-egy konkrét ügyben.

Rákosi Szidi fia lesz a Nemzeti Színház direktora

Egy kicsit lemodellezi az akkori magyar színházi világ valóságát az, ahogyan aztán a 27 esztendős, hát mondjuk ki, nagy tapasztalatokkal azért nem rendelkező fiatalember, Beöthy László a Nemzeti Színház igazgatói székébe kerül 1900-ban. Természetesen a háttérben itt is a Rákosi család összetartó erejét lehet felfedezni. A történet gróf Keglevics intendánssal kezdődik. Tudni illik, a Nemzeti Színház akkori intendánsa, gróf Keglevich István ellen egyfajta kampány indult már korábban, több minden miatt támadják a képviselő urak, és gróf Keglevich, hogy a legnagyobb zsurnalisztikai tekintély kegyét elnyerje, annak protektorát, Beöthy Lászlót kinevezi a Nemzeti Színház élére. Rákosi Jenő és az akkor már az egyik legnagyobb újságnak számító "Budapesti Hírlap" támogatására szüksége van, és ezt kihasználva Rákosi Jenő ismét fellép a család érdekében, tegyük hozzá sikerrel. Ez a siker ugyanakkor két-oldalú, egyik oldalon nyereség, másik oldalon veszteség, mert Rákosi Szidinek vagy akár a frissen odakerült direktornak, Beöthynek ekkor meg kellene válnia a színháztól, hisz az igazgató nem állhat ilyen szoros családi kapcsolatban egy művésztaggal. Írott szabály ide, hagyomány oda, Rákosiék azonban nem zavartatják magukat, mert hiszen Szidi is, Beöthy László is a helyén marad. Rákosi Szidi nemcsak hogy játszik a színházban, hanem minden szerepet, amilyet csak óhajt, megkap. Sőt a repertoárdarabok kiválasztásánál is ott bábáskodik még, ha ezt nem is feltűnően teszi. Ám a fiatal direktor korai bukásának egyik oka is ez lesz, hisz Beöthy könnyelmű viselkedése mellett épp Rákosi Szidi túlzott szerepeltetése az a másik indok, amivel aztán az intendatúra felmenti állásából Beöthy Lászlót később.

A Király Színház

Beöthy a bukás kísérte sajtó-kampány idején külföldre távozik, édesanyja azonban azon van, hogy fia számára egzisztenciát teremtsen itthon újból, és ennek kapcsán megtalálja az évek óta használaton kívüli Somossy-mulató helyiségét a Király utca 71. szám alatt, amelyet akkor Rémi Tivadar árul. Ebben a kopott helyiségben - a köznyelv a "kripta" becenéven emlegeti - hozzáfog a Király Színház megteremtéséhez, amelyet - ahogy Rákosi Jenő könyvében említi - teljesen az Ő, azaz Rákosi Szidi energikus személyisége hoz létre, jóformán egyedül. A nem túl biztatóan hangzó "kripta" nevet egyébként a korábban több halálos áldozatot is követelő mulató gyakori tűzbaleseteiről és lehangoló belső tereiről nyeri. A tervezésben, illetve később a megvalósítás anyagi terén van egyedül segítségére húga, aki egyébként Csepreghy népszínműíró özvegye. A megnyitás hercehurcája miatt azonban ismét Jenő kapcsolataira van szükség. Történetesen az épület átalakítása során az olcsóbb, egyszerűbb megoldást követve történik minden, aminek következtében bizonyos hatósági tűzrendészeti követelményeknek valóban nem felel meg a létesülő színház. Miután ez az épület korábban már kiégett néhányszor - ráadásul nem sokkal korábban, sőt botrányt kavart halálesetekkel is tűzdelve -, a hatóság jóval körültekintőbb, mint azt tenné hagyományosan egy színház-nyitás engedélyeztetése kapcsán. Rákosiék olvasatában azonban ez a procedúra úgy hangzik, mintha a konkurencia gáncsoskodásainak hatására még a Minisztérium is akadályokat gördít a színház megnyitása ellen, és ezzel a tűzrendészeti - mondvacsinált indokkal kívánják tönkretenni a színházat már rögtön az indulásnál. Az igazság, mint oly sok esetben, talán most is középütt húzódik. Tény azonban, hogy Rákosi Jenő, jó ismerőséhez, Khuen-Héderváry miniszterelnökhöz fordul, hogy személyesen foglalkozzék ezzel az üggyel. A Miniszterelnök közbenjárására bizottság száll ki hamarost a Király utcába, és döntése értelmében végül megkapja a játszási engedélyt a színház, amelynek az élére a külföldi útjáról immáron dicsőségesen hazatérő, egyébként bukott Nemzeti Színház-direktor, Beöthy László kerül.

A Király Színház a magyar operett fellegvára lesz

Minden eddig elhangzott, talán némi visszatetszést kiváltó tény ellenére a Király Színház szerepe elvitathatatlan és óriási, afféle motorjává lesz a magyar operettnek, merthogy természetesen a lecsengő népszínműveket fokozatosan felváltó operett egyik legfontosabb hazai bázisává alakul. Az, hogy a Király Színház jól, sőt kitűnően prosperál, e mögött Rákosi Szidi fia, Beöthy László igazgatása áll. A korábban kissé bohém, szórt fiatalember idővel bölcs döntéseket hozó, tehetséges, ugyanakkor még mindig ifjú, és megnyerő modorú, hallatlanul kedves férfiúvá érik Idővel, pedig a kor egyik legkiválóbb színházi szakembere válik belőle. Egyébként egyik legjobb tulajdonsága, hogy rendkívül jó szervező, tele sziporkázó ötletekkel, és csalhatatlan módon tudja, mi kell a közönségnek. Kitűnően ért a darabok, a színészek megítéléséhez. Sok felfedezettje egyértelműen neki köszönheti karrierjét. Magyar zeneszerzők tucatjai válnak híressé, sőt nemegyszer világhíressé színházában, és megszámlálhatatlan nagy színészkarrier kezdete fűződik nevéhez. Beöthy László gyenge pontja ugyanakkor a zöld asztal, a kártya. Valóságos szenvedélyévé válik idővel, egyre kevéssé köti le a színház a figyelmét, s annak helyét az "ördög bibliája" tölti ki, így szükséges is édesanyjának, Rákosi Szidinek a jelenléte a színház vezetésében. Ő őrködik a színház felett, a darabok, a színészek kiválasztásába, sőt még a kardalos lányok kiválasztásába is beleszól, szava a színház területén szent és sérthetetlen. Az idővel a Király Színház épületébe átköltöző színitanoda révén az oktatások, a statisztéria, a színészek szárnypróbálgatásai átfedik a színház egyébként természetes életmenetét, amit tulajdonképpen jó a diákoknak, jó a színháznak és végső soron a közönségnek is.

Szerepeiben

Szerepeiben eleinte jelentéktelen figurákat hoz, többnyire epizódszerepelőket alakít, később, ahogy helyzete megerősödik a színházban, akkor már ő maga szállítja a színdarabokat, azokat főképp, amelyekben neki előre bérelt helye van, és ezen szerepeiben nemritkán valóban kimagasló alakítások jellemzik. Talán ez alól, a jelentősebb szerepek alól kivétel Szomory Dezső: "A rajongó Bolzay lány" című darabjában játszott kicsinyke kis szerepe, amelyet felvállal a Gyenes nevű vezető színész-kollégájának elvét magára véve - miszerint "magyar darabban nincs kis szerep" - így elvállalja Bolzay Kamilla édesanyjának, rövid néhány-mondatos szerepét is. Viszont Csathó Kálmán, a darab rendezője szerint inkább - és kevéssé tisztelettudóan - a darab kellékeként szereplő művészi festményért. Tudniillik Szomory megbeszéli a színház vezetőivel, hogy az általa festetett, és Rákosi Szidit ábrázoló Rippl-Rónai-festmény lóg majd Bolzay Kamilla szobájának falán, mint elengedhetetlenül fontos kellék, amelyet majd a várható sikerszéria befejeztével Rákosi Szidi hazavihet. A "Bolzay lány" azonban nem ad sikerszériát. A festményt mégis megkapja Rákosi Szidi, bár jelenlegi sorsa e képnek nem ismert. Ezután egy Rákosi Szidi által Párizsból hozott darab, a Lavedan: "Sire" című színművének női főszerepe provokálódik ki. számára "Kár volt pedig nem csak a darabért, hanem a kitűnő előadásért is, elsősorban Ódry tüneményes alakításáért, amely még az ő remek figurái közt is egyike volt a legjobbaknak. De jók voltak az epizódalakok is csaknem mind, sőt ami a megjátszást illeti, abban nem volt hiba Rákosi Szidi részéről sem. De hát mit használt, akármilyen jól játszott is, ha öreg tündér helyett olyan volt, mint valami gyalogboszorkány. Ő azonban erről mit sem tudott..." - írja, a már idézett Csathó Kálmán, szemtanúként. A rendező, az igazgató mindenki előre látja a bukást, de nem merik elmozdítani pozíciójából, a főszerepről, így az erre sokkalta alkalmasabb Csillag Teréz, vagy Alszeghy Irma helyett játssza ő. A bukást követően ilyenféle női-főszerepeket nem kap többet, sőt a többi Prielle Kornélia által játszott, és reá osztott nagy szerepeket is igyekeznek a direktorok visszavenni tőle. Valljuk be, nem mindig eredményesen, mert elért "pozíciójáért" szerepért derekasan megküzd a színfalak mögött. Minden olyan szerep rosszul áll neki egyébként, amiben egy kis kellem, egy kis báj, egy kis kedvesség szükségeltetik. Hanem az olyan szerepekben, amelyekben ezek nem kellenek és pótolni lehet humorral, utolérhetetlenül remek. Ilyen szerepei a "Csalódások" Luca kisasszonya, vagy "A menyem" című vígjáték anyósa, Berczik Árpád "Himfy dalai"-ban Bíró Józsefné nemzetes asszonya, "A vén gazember" Perkálné parasztasszonya vagy a Csathó Kálmán "Új rokon" című darabjának Tóni mamája - ezekben egyszerűen lenyűgöző, és messze leiskoláz minden kollégáját. Nagyszerű alakításai közé tartozik egyébként még Sas Ede "Blaháné"-jában az idős Blaháné szerepe, sok személyes apró, és hiteles gesztust beleszőve játékába. Mint kollega nagyon tisztelte Blahánét, és halálát követően, kifejezett megtiszteltetésnek veszi a felkérést. Sas Ede, a nemzet csalogányának életútját dolgozza fel daljáték formában Barna Izsó hangulatos zenéjével, és négy képben. A fiatal és a befutott Blahánét Kölesi Lujza, no meg Somogyi Bogyó viszik színre, míg a visszaemlékező "Nagymamát" és az ezüstmosolyú Blahánét alakítja Rákosi Szidi, 1926 májusában, és tegyük hozzá, kirobbanó szakmai és közönség-sikerrel.

Rákosi Szidi - mint színésznő

Minthogy előkelő dámákat vagy kedvességgel bíró személyeket nem lehet vele játszatni, mert egyszerűen idegen személyiségétől (és ez lassan köztudottá lesz) - sokan azt a következtetést vonnák le, hogy híre és védett helyzete nagyobb, mint tehetsége. Pedig Rákosi Szidi igazán nagyon nagy művésznő - játéka: egyszerű, őszinte, természetes és közvetlen, amellett mély és bensőséges. Pompás humora kitűnő komikai érzékkel párosul, amelyet végig mértéktartás jellemez, amely sohasem engedi, hogy a vígjátéki stílusból kiesve bohózati túlzásokba tévedjen. Mint mondják: a legcsodálatosabb azonban a tragikus szenvedés ábrázolásában, hisz oly szívet tépően és megrendítően tud mérhetetlen fájdalmat egészen halk, és kis eszközökkel érzékeltetni, hogy néhány ilyen jelenetének emléke sokáig kíséri a nézőt. Tökéletesen ura mindenkor a színjátszás mesterségbeli részének. Mondja Csathó, egykori rendezője, hogy egészen sajátos, és egyéni technikával tudja például érvényre juttatni a legváratlanabb poénokat, éppen azzal élezve ki csattanójukat, hogy látszólag elejti őket, amivel azt is eléri, hogy önkénteleneknek, szándéktalanoknak tűnnek fel, és ezzel még inkább hatnak. Vannak művészetének hibái is, amelyek sokáig megakadályozzák, hogy méltó helyét elfoglalhassa a magyar színművészet magasában. Az akkori darabok túlnyomó többségében az elbűvölően gyönyörű, csinos, hódító hölgyeké a főszerep, akikbe a darabok szerinti férfiak és bonvivánok szerelmesek szoktak volt lenni, és hát az ő alkata nem ilyen, és időbe telik, amíg megtalálja a rászabott feladatkört, keserves tapasztalatok árán. Kemény munka helyettesíti azt a belső vonzerőt, sex appealt, amely belőle teljesen hiányzik. Baj van a kiejtésével is, ami egyébként szép és tagolt beszédét rendre elcsúfítja. Dunántúli akcentusa párosul egyfajta német-magyar kiejtéssel, amely következtében a szóvégeket gyakorta túlhangsúlyozza. Az "a" és "e" betűs szavak kiejtésénél lehet tetten érni ezt az akcentust. "E" helyett rövid "é"-t, az "a" helyett németes rövid "á"-t mond, mindezzel együtt pedig a mondatok végén felvíve a hangsúlyt, és az utolsó szótagnál kissé elnyújtva. Ő maga nincs tisztában ezzel, vagy legalábbis soha sem beszél róla. Mindezen hibáit azonban játékának árnyalt sokszínűségével kompenzálja olyan természetességgel, hogy igazán nem válik uralkodóvá, feltűnővé, sőt egyfajta sajátosságot kölcsönöz Rákosi Szidi összetett művészetében. "Aki annyi közvetlenséggel és érzéssel tud játszani, az nagyon tudott szeretni és sokat szenvedett. Azért kárpótolja őt a színpad oly sok dicsőséggel" - mondja Porzsolt Kálmán a Blaha Lujza-emlékalbumban Rákosi Szidiről, 1926-ban.

Az Unió története

Rákosi Szidi fia, Beöthy László révén eléri élete legnagyobb üzleti sikerét, megalakul Magyarország első színházi fúziója, az Unió Rt., amely kezdetben a Király, a Magyar, a Belvárosi, és a Blaha Lujza színházakat egyesíti magában, és színházi-trösztté válik, amely szerveződésbe ki nem mondva, de becsatlakozik Rákosi Szidi is a színitanodájával. Főrészvényese és elnök igazgatója fia, Beöthy László. Rákosi Szidi most már négy színházra terjesztheti ki működési körét, mint főellenőr és porkoláb, miközben sikereket arat színésznőként a Nemzeti Színház színpadán. Az Unió felvirágzik, ontják a pénzt a színházak, annak ellenére is, hogy a direktor Beöthy, ahogy már akkoriban hívják, "A Vezér" csak ímmel-ámmal foglalkozik színházaival. Műsorainak sikerei éppúgy hidegen hagyják, mint egyes színházainak esetleges bukása, szép lassan elveszíti teljes érdeklődését irányítása alá kerülő intézményei felett, de annál jobban izgatja a kártyajáték. Egyre szenvedélyesebben, miközben veszít. Egyre többet veszít. Egy nap azután az Unió részvénytöbbségét is elveszíti kártyán, és a részvénycsomagot kártya-adósságának fejében eladja Kohner bárónak. Kohner eleinte segítőkész, azért is vásárolja fel az Unió többségi tulajdonát, hogy Beöthy közömbösségét tudatos színházi-irányítással váltassa fel, "hátha Beöthy észre tér" de hetek múltán látva Beöthy nemtörődömségét egyszerre csak elege lesz az egészből, megszabadul a nyűgös színházaktól, és Beöthytől. Eladja a tulajdontöbbséget a konkurens Faludi Jenőnek, illetve az általa képviselt pénzügyi csoportnak. Új tulajdonosa, Faludi viszont, hozzá nem értő módon vezet, annak ellenére is, hogy a Vígszínházban igazi vezetési sikereket mondhat magáénak, de egy - idő közben már öt - nagyszínházból álló gigantikus színházi társulat vezetése teljesen más hozzáállást kíván. Ez a nagyban gondolkodás idegen Faluditól. A sorozatos rossz döntések és feleslegesen hazardírozó gazdálkodása nyomán hamar pusztulásnak indul a színházi-tröszt. Ám lévén, hogy a hazai viszonyok között az egyik legnagyobb színházi magánvállalkozás, a tröszt bukása, egyben országos színházi válságot gerjeszt. Az Unió ügye nagy sajtó visszhangra lel, a közérdeklődés középpontjába kerül. Az anyagi veszteségek, minden képzeletet felül múlnak. Faludi belemegy eleinte a kényszeregyezségbe, amitől megoldást remél, de ez sem vezet eredményre, a csőd most már elkerülhetetlenné válik. Beöthy László ekkoriban 55 éves és gyakorlatilag kezdheti elölről az egész pályát, mert szinte semmije sem maradt, minden vagyonát, ingó és ingatlanját felemészti az adósságok rendezése. Rákosi Szidi azonban a legnagyobb vesztese mégis ennek a kudarcnak, amit erős lélekkel, mondhatni hősiesen visel, pedig nem kevesebb, mint szinte egész életműve pusztul el, ráadásul egy csapásra. Nem volt többé színháza egy sem, ahol dirigálhatott volna, egyedül színiiskoláját biztosítja be utolsó pillanatban még, és a veszteséghez képest elenyésző kis jövedelmét öreg napjaira. (Az elveszített igazgatónői állásáért 33 600 000 korona követelést támaszt, az ingyen-lakás és a megtérítendő telefonköltségek mellett, ami az ő szerinti "járandósága" - tegyük hozzá: megkapja.) Leomlott körülötte minden, egyedül a művészete marad meg a Nemzeti Színpadán, amelyhez viszont jobban ragaszkodik most már mindennél.

A színházi válság és Szidi néni

Az 1930-as gazdasági válság mellé párosul a hangosfilm megjelenésével kialakuló rohamos nézőszám csökkenés, ami bizony megtépázza a színházi szakmát újfent. A mozikba tódulnak inkább nézők, többnyire a tengerentúli hangosfilmek megtekintéséhez, mert az egyfajta kuriózum, látványosság, amit mindenkinek látni és hallani kell. Kabos Gyula neve például márka, mégis kevés ahhoz, hogy az Operettszínházat fenntartsa, a hangosfilm-mozikkal szemben, és rövidesen megbukik, mint igazgató. Az ő kudarcának esete lemodellezi az országos viszonyokat, és bizony a színházak hatalmas küzdelmet folytatnak az egyre fogyatkozó számú fizetőképes nézőkért. Egyes sztárok neve azonban még így is bevételt hoz. Ennek következtében, rövid idő leforgása alatt egekbe szöknek a gázsik. Minél nagyobb húzónév valaki, annál több bevétel remélhető, és annál inkább emelkedik a neve mellett álló összeg, és főképp igaz ez a színésznők esetében. Egy ponton ez a gázsi-emelkedés átlépi a racionális határokat. Nemritkán egy estére annyit kap egy kiemelt gázsijú primadonna, mint egy akkori munkavállaló több esztendő alatt se, miközben a lapok beszámolnak arról, hogy "egyes tízezer-lakosú városunkban, a színház tegnap esti bevétele nem haladta meg a 96 fillért." (!!!!) A helyzet nem sokáig tartható. Így aztán a gazdasági válság mellé felzárkózik - igaz a világválsághoz képest csak kis törpeválsággal - a színházi is. Ennek a kibontakozódó színházi dekonjuktúrának idején, kikérik Rákosi Szidi véleményét is többek közt. Szidi néni - már közel a nyolcvanhoz - józanul mérlegel és nyilatkozik a Színházi Életben: "... Ma, amikor nagyobb a nyomor, mint valaha. Ma, amikor tömegesen mennek tönkre emberek, üzletek, vállalkozások. Ma, amikor megbénít mindent a pénztelenség, a fiatal tehetségek reménytelenül állanak színházi irodák előszobájában. Mikor a polgár, a színház publikuma bár igen éhes a művészetre s minden érdekelné, látni, tudni, tanulni akar, mégis százszor összeszámolja garasait, míg egy színházi belépőjegyet megvált. Ma méltányosabban kellene a színészeknek fellépti díjaikat megszabni. Ha nem saját érdekükben - akkor a színház, az igazgató, a publikum érdekében volna kötelessége. A mi időnkben nem a színész, hanem a direktor állapította meg a gázsit. Ha voltak is differenciák anyagi téren - azok minimálisak voltak az egész társulathoz képest. A színész is engedett, a direktor is, de mindig kölcsönös megelégedésre intéződött el a kérdés." Mértéktartásról beszél később, hogy az elégséges életnívót jócskán meghaladó luxusról átmenetileg le lehet mondania "egyes" színésznőknek, a színház, a színjátszás folyamatosságának fenntartása érdekében. A rongyrázás ebben a nehéz időben több mint tapintatlanság. Ám Szidi néni bölcs szavai nem hatják meg a hölgyeket és az urakat. Miközben mindenki helyesel az elhangzottakkal kapcsolatosan, azon közben őt magát kivételnek tekinti, és magára vonatkozólag semmiképpen nem tekinti követendőnek, bezzeg mások... Senki sem mond le tulajdonképpen önként semmiről. Úgynevezett "Gázsi-moratóriumnak" és kirobbanó világsikereknek kell elkövetkezniük ahhoz, hogy ez a helyzet némiképpen javuljék, a válságot követően.

Szomorú öregség

Élete legnagyobb és legnevezetesebb alakításai fűződnek időskori szerepeihez, aki egyébként fiatalon is inkább idősebb hölgyek megszemélyesítései kapcsán arat sikereket. Ám közel a nyolcvanadik életévéhez Szidi nénire lassan-lassan ráborul az öregség, a maga fizikai valójában is. Testileg még aránylag friss, de szellemileg kétség kívül hanyatlásnak indul. Kezd kihagyni emlékezőtehetsége, többször összezavarja a szövegeket. Egyre gyakrabban kiesik szerepköréből, és szövegrészek kihagyásával ugrik a szövegkönyvben, ezzel mindenkit lehetetlen helyzetbe hoz a színpadon előadások közben. Egyre többen panaszkodnak Szidi nénire, és az általa gerjesztett kínos pillanatokra. A helyzet lassan tarthatatlanná válik. Rákosi Szidit nem szabad többé játszatni - merül fel egy nap a Nemzeti Színház vezetésében, és Hevesi Sándor ennek szellemében egyre több régi szerepét veszi el tőle. Azonban ez nem megy simán. Makacsul ragaszkodik minden egyes játszott alakjához és minden követ megmozgat annak érdekében, hogy visszakapja azokat. Hallatlan procedúrával jár mindenegyes tőle visszavont szerep. Panasz, intrika, dühöngés, harag, kellemetlen szituációk sorozata jár nyomában. Ám egykori protektorai addigra kihalnak. Rákosi Jenő például, aki sok bajból kihúzta már eddig is ismeretségi körével, már rég halott. Tény azonban, hogy a szerepek egyre fogynak Szidi néni repertoárjából. Ő ezt persze nem hagyja annyiban. Jobb híján sokat kellemetlenkedik utódaival, de panaszain már csupán mosolyognak, nyugtatják, nem veszik komolyan, amit mond, időskori rigolyát látnak benne, "az öregasszony" sajnálni való kapálódzását. Kietlen, örömtelen, szívszorítóan magányos öregség jut osztályrészéül magánéletében is, amelyet az egykori tanítványok látogatása színez, de ezek is inkább az udvariasság szabályai szerint történnek, semmint belülről fakadó őszinte szeretetből. Anyai szívének kérlelhetetlenül kegyetlen döfését azonban első szülött fiának halála adja meg. Gyakorta emlegeti a kínjai között, hogy meg kell érnie fia halálát. A másodikat is. Beöthy Lászlót, "A Vezért" épp éjszakai kártyázás közben szólítja el a kérlelhetetlen úr. Eltemeti tisztességgel, de talán - mint mondják - kevesebb szomorúsággal, mint amennyit élete során okozott neki. Unokája Zoli - Beöthy fia - is folyton fejtörést és megaláztatást hoz fejére. Folyvást fizetni kell utána, lumpen, felelőtlen életet él, a feje felett lebeg szinte már állandóan, hogy valaki feljelenti és bebörtönzik, és ez utóbbit aztán nem is sikerül elkerülnie. Egy el nem készült, de már elköltött reklámfilm díja okozza a vesztét. Aztán őt is, Beöthy Zolit az igen fiatalon és tragikus körülmények közt elhunyt unokát is el kell temetnie.

30 éves a Király Színház

1933 novemberében a Király Színház fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. Az ünnepség részeként, a színház előcsarnokában felavatják a "vezér", Beöthy László szobrát. A szobor márványtalapzatának szövege szerint: "E házat Te emelted, szellemed itt él és őrzi emléked" Ám házbeli szellem körét legfőképpen Rákosi Szidi és családja teszi ki, a fotók tanúsága szerint. Már az is eredmény, hogy a szoboravatásra sor kerülhet, az új vezetés, nem túlzottan örül a néhai vezér és családjának jelenléte miatt, azzal együtt is, hogy szemtől szemben a legnagyobb tisztelet hangján köszöntik Rákosi Szidit a színház előcsarnokában. Szidi néni pedig az ünnepség-sorozat egyik kiemelt díszvendégeként többször is megtiszteli jelenlétével az előadásokat. Az ünnepségen egyébként Beöthy Lídia, a leánygyermek, özv. Beöthy Lászlóné, a feleség, valamint Rákosi Szidi az édesanya képviselik első sorban a szűk családot, a megjelent számtalan pályatárs közepette Ez a "kegyeletes" megemlékezés aztán megismétlődik egy év múlva is, 1934. október elején, ugyanott az előcsarnokban a vezér szobra előtt. Ám ezúttal az új igazgató, Zoltán Ignác felvállalja Beöthy "szellemének képviseletét" a szobortalapzat szövege értelmében is. Az ünnepségen Emőd Tamás, a régi kolléga és pályatárs köszönti a megjelenteket, valamit Rákosi Szidit, a díszvendéget, a színház teremtő édesanyját. Ez az ünnepség azonban már árva, szívszorító, mert kevés a megjelent érdeklődő, és ráadásul már kísérti a színház majdani bezáratásának rossz szelleme is.

A közönség tiszteli és szereti

Miközben a kulisszák mögött zajlik a már említett keserű és való élet, miközben sorra kell elszenvednie a sors reá mért csapásait, addig a közönség szívében még sohasem él ennyire mélyen, afféle dédelgetett kedvenc, "mindenki nagymamája". Egyik ekkortájt vele készült beszélgetésben így ír a lelkesült riporter: "... Ő a legkedvesebb "Nagymama". Ha látjuk, nyári alkonyatokra, habos-kávés uzsonnákra emlékezünk a vidéki kúriák verandáján. Ezüst haja vidáman ragyog, mint az égi felhő. Az ereiben bujkáló mosoly kikandikál a két szemén, kibuggyan a száján és pajzánul felénk int. Ilyenkor szeretnénk hozzásietni és megcsókolni a kezét. Máskor meg valósággal mámoros a jókedvtől, a saját bizarr, féktelen humorától, táncolva örül, karjaival is kiáltoz és a szerepbeli atyafiát úgy öleli mellére, hogy az majd meghal szegény a nagy riadalomtól. Szidi néni ilyenkor eleven, mint egy régi nagy gyermek, aki egy üveg tokajit csent és ivott meg valahol, ahol nem nagyon ügyeltek rá. És most kijött a színpadra és mindnyájunkat megmámorosít, olyan kackiás, betyárkodó és sziporkázó..." (B.: Az örökifjú Rákosi Szidi -Tolnai Világlapja / Világszínpad, 1926. augusztus 25.) A közönség tehát imádja, a sajtó magasztalja, miközben kollégái meg folyamatosan bosszankodnak miatta, mert gyakorta kerülnek lehetetlen helyzetekbe, Szidi néni memória-kiesései által. Ő mindenféle felé irányuló szándékot alapvetően ellenségesnek tart, a saját pozícióinak meggyengítéseként értékel. Hevesi Sándor látván a megfáradt idős asszonyt terheit könnyítendő, nem bombázza sokoldalas szövegekkel. Hát ez végképp piros posztó Rákosi Szidi szemében, sérelmezi, hogy egyszerűen leírták őt. Miközben esetlegesen elkövetett hibáit észre sem veszi, és harcias amazonként veszi védelmébe, most már vészesen fogyatkozó-számú játszott szerepeit. Aztán elkövetkezik az a nap, amikor a színház igazgatója dönt nyugdíjaztatásáról, amit jószerivel korábban senki sem mert, még csak kezdeményezni is.

Rákosi Szidi a nyugdíjaztatását "kéri"

Bálint Lajos később emlékirataiban említi, milyen nehézséget jelentett számára, mint fiatalembernek az a kegyetlen küzdelem, amivel rábeszéli Rákosi Szidit a nyugdíjaztatására. "... életem egyik nehéz óráját szerezte egyébként, mikor nekem kellett vele közölnöm, hogy igazgatóm helyesnek látná - azaz ragaszkodik hozzá -, hogy a művésznő nyugdíjaztatását kérje. Úgy látszik, akkori igazgatómnak ahhoz sem volt elég mersze, hogy személyesen közölje vele. Ami a visszavonulását illeti, azt előbb már említett memóriazavarai tették egyre indokoltabbá, hogy ez bekövetkezzék. Másfél órán át iparkodtam megértetni vele... Sehogy sem tudta, vagy akarta megérteni, hogy ő, mint a színház örökös és tiszteletbeli tagja - hogyan is mehetne nyugdíjba... papírt és ceruzát szedtem elő, s egyszerű számításokkal bizonyítottam, hogy évi ötezer pengő nyugdíjával, tizenkétezer pengő örökös tagsági díjával és a részére szerződésileg biztosított húsz fellépéssel, néhány ezer pengővel több lesz az évi jövedelme. - Áhá - mondta, hirtelen fölvillanó értelmességgel, és szó nélkül aláírta a magammal hozott írást. Amit neki mondtam, egyébként tökéletesen megfelelt az igazságnak. A nyugdíjat a nyugdíjintézet, az örökös tagsági díjat pedig az állampénztár fizette. A színház pedig a fölszabadult költségvetési tételen három fiatal művészt szerződtethetett..." Aztán nem sokáig élvezheti a nyugdíjat, hamar utoléri a tétlenség, és a feladathiány okozta lelki trauma, az átélt izgalmak az Unió körül, fiai elvesztése, vagyonának elvesztése, memóriájának elvesztése...

Szidi néni utolsó születés napja

83-dik születésnapja kapcsán riporter keresi fel Király utcai lakásában. ".. ki meri azt mondani, hogy Szidi néni a napokban lesz 83 éves? Annyi vitalitás, energia van minden mozdulatában, hogy kölcsön adhatna belőle. Ugyan az elmúlt héten egyszer sem láthattuk a Nemzeti Színház színpadán, de most nemrégen Budán játszott a fiatalokkal, a "Tommy és társá"-ban. ... pedig sokszor azt hiszem, hogy a mai generáció elfelejtett engem" - mondja Szidi néni. Otthonában egyedül él, emlékei közt. "A falak tele vannak fotográfiákkal. Legkedvesebb fia, Beöthy Zsigmond, aki színész volt, korán hunyt el, öt-hat helyen fordítja klasszikus profilját a látogató felé. Beöthy Zsolt, az ura, szegény Beöthy Zoli, az unokája, aki olyan tragikusan és fiatalon halt meg, Rákosi Ida, a legkedvesebb nővére, Rákosi Jenő, a magyar újságírás Apponyija, Beöthy László, a vezér - mind itt vannak, mind - írja a Délibáb riportere, majd folytatja a tudósítást: "... Csupa halott. Az irodalom, és színművészet nagy halottai közé tartozik legtöbb. Furcsa és érdekes, hogy a számtalan fotográfia között egy képe sincs a legbájosabb Nagymama, a mulatságosan tudálékos Tundrusia megszemélyesítőjének, Rákosi Szidinek. "- Így élek - mondja és a szeméből, lassan megered a könny - egyedül; nem tudom mit vétettem, hogy a jó Isten ezt a megpróbáltatást mérte rám. Egyedül maradtam, mind elmentek mellőlem, a fiaim, a bátyám, az unokám, mind. Viszont annyian szeretnek, és különösen most érzem ezt, amikor a születésnapom kapcsán egész búcsújárás van nálam. Egészen idegen emberek keresnek fel, Máskor eléggé visszavonultan élek, de most a világ minden részéből kapok üdvözlőleveleket." A sok tanítvány üdvözlete mellett egyébként Lord Rothermere, vagy Albrecht főherceg őfenségének a kitüntető sorait is ott találni. Így él fehér, selymes hajú, aranyos nagyasszonyként Rákosi Szidi, akit egy ország szeretete becéz már Szidi néninek.

Elment a Nagymama

83 esztendős korában, életéhez képest is nagyon magányosan távozik e világról. "Elment a nagyasszony, akiről az élet árnyakat növesztő alkonyatában már rég nem lehetett tisztán látni: élő ember-e még, vagy már szobor? Gondolatban sok-sok évvel ezelőtt már talapzatra állítottuk, és koszorút helyeztünk a lába elé. Pedig Rákosi Szidi olyan elevenen élt, mozgott, beszélt, mosolygott köztünk, hogy most, amikor nincs, egész valószínűtlennek tetszik az elmúlása... ha látunk egy gesztenyés kofát, egy hárászkendős parasztasszonykát, egy méltóságos agg dámát ódon csipkével és lorgnonnal, egy szatyorral eltipegő szegény asszonyt vagy egy régi családi faliképről letekintő szigorú nénit, önkénytelenül az ötlik fel: ni éppen olyan, mint Rákosi Szidi! ...Olyan volt, mint a népmesékben azok a pici öreganyók, akik rőzsét szednek az erdőn, vagy az országúton görcsös botra támaszkodva cipekednek nehéz batyuikkal... Most Szidi mama is megtért az ő egyetlen hatalmas fiához. ...a Nagymama színpadi ruhájában temették el. Elment a Nagymama a magyar színészet virágoskertjéből, ahol olyan sokáig nevelt, palántázott, kertészkedett. Nem lehet annyi rózsát, violát, muskátlit, árvácskát hordani a sírjára, amennyit megérdemel..." Emőd Tamás (Színházi Élet, 1935. 44. sz.).

Összegzés

Rákosi Szidi színészként egyfajta fordított karriert fut be, fiatalon kevéssé sikeres, számos próbálkozás útján sikerül rátalálnia színpadi egyéniségére. Hosszú idő alatt érik be művészete, és éri el a legmagasabb fokot idősebb korára. Mind tragikai, mind pedig komikai szerepkörökben utánozhatatlanul egyedi, ugyanakkor játéka mély és bensőséges. Fia révén befolyással bír eleinte a Király és a Magyar Színház működésére, később, az Unió Színházi Rt. megalakulásával pedig öt fővárosi színház tevékenységére. A Magyar Színház megálmodója, de azt a színházat még rokonaival, ismerőseivel, befektetőivel részvénytársasági alapon építteti. Viszont 1903-ban a Király Színház létrejötte már jobbára az Ő személyes sikere - megalapítója, kiharcolója és működtetője. Színháza a magyar operett fellegvára lesz, és motorja a hazai zenés színjátszásnak. Zeneszerzők, librettisták, primadonnák és bonvivánok, táncosok, színészek és színésznők megszámlálhatatlan sora köszönheti pályafutását ennek a ma már legendás színháznak. Közel 40 esztendős színészpedagógusi tevékenységének szerepe pedig meghatározó jelentőségű a XX. századi magyar színjátszás szinte teljes vertikumára nézve. Fedák Sári, Honthy Hanna, Bársony Rózsi, Fenyvessi Éva, Vaszary Piri, Abonyi Géza, Bárdi Ödön, Bilicsi, Feleki Kamill, Gózon Gyula, Kazal László, Latabár Kálmán, Makláry Zoltán, Tanay Frigyes a jéghegy csúcsai, azoknak a százaknak névsorából, akiket Rákosi Szidi Színitanodája adott a magyar színjátszásnak. Olyan próbálkozókról nem is beszélve, mint Rejtő Jenő, vagy a későbbi slágergyáros, Harmath Imre, és az egyik dala kapcsán méltán világhírűvé váló Seress Rezső, akik szintén Szidi néni nevelő kezei alól kerültek ki, igaz más területen kamatoztatva tehetségüket. Rákosi Szidi életpályája a maga ellentmondásosságával, protekcionizmusával átszőve is fontos, kimagasló és meghatározó jellegű. Igyekeztünk árnyalt és őszinte képet nyújtani erről a nagyszerű művésznőről. Ma nagyon érezni hiányát a hozzá még csak hasonló kvalitású színházi embereknek. Rákosi Szidi tengernyi neveltjének egyéniségét tiszteletben tartva is nyirbálta, metszette okos kertész módján a vadhajtásokat. Egyfajta stabil értékrendet képviselt jelenléte a színházi világban, ugyanakkor ért a "sztárcsináláshoz", tudja, hogy ez adja el a színházat, az előadást, de mindenkor helyére téve dolgokat - mértéktartó módon - nem engedi a sztárok túlburjánzását. Igazi színházi ember, nagyszerű művész, zseniális pedagógus, energikus személyiség, aki erejéhez mérten igenis sokat adott a magyar egyetemes kultúrának.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István
Nyelvi lektor: Dévényi Ildikó

Forrás:

Csiffáry Gabriella szerk.: Születtem... - Palatinus Könyvkiadó, Bp., 2001.
Magyar Színházművészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Sas György: Kamillka - Háttér Kft. kiadása, 1988.
Blaha Lujza naplója - Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1987.
Bános Tibor: Aki szelet vet...(fejezetek Fedák Sári életéből) - Magvető Kiadó, Bp., 1986.
Magyar Bálint: A Magyar Színház története - Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1985.
Rátonyi Róbert: Operett I-II. Zeneműkiadó Bp., 1984.
Színészmúzeum - Magyar Színházi Intézet kiadása, Bp., 1981.
Bános Tibor: Regény a pesti színházakról - Magvető Kiadó, Bp., 1973.
Kürthy György: Derű a deszkán - Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1969.
Hont-Staud: Színházi kislexikon - Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1969.
Bálint Lajos: Vastaps / Rákosi Szidi - Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969.
Kellér Andor: Bal négyes páholy - Bp., 1960.
Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket - Bp., 1957.
Izsáky Margit: Beszélgetés a nagyasszonnyal - Rákosi Szidi 83 éves - Délibáb, 1934. 22. sz.
Rákosi Szidi - Képes Krónika, 1931. szept. 20. sz.
Németh Antal: Színészeti lexikon - Győző Andor kiadása, Bp., 1930.
Miből lesz a cserebogár? / Rákosi Szidónia - Délibáb, 1928. június 2.
Harsányi Kálmán: Színházi esték - Győző Andor kiadása, Bp., 1927.
Verő György: Blaha Lujza és a Népszínház - Franklin-Társulat Kiadása, Bp., 1926.
Blaha Lujza-emlékalbum / Porzsolt Kálmán: Rákosi Szidi - Bp., 1926.
B.: Az örökifjú Rákosi Szidi -Tolnai Világlapja / Világszínpad, 1926. augusztus 25.
Anonym: Ifj. Rákosi Szidi - Tolnai Világlapja, 1926. május 12.
Rákosi Szidi nyilvánossági joggal felruházott színésziskolájának története - 1896.


Kitüntetései:
I. Ferenc József császár és király, Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesíti (1911. július 14.)


© 2003 www.szineszkonyvtar.hu