Ráthonyi Ákos

Életrajz
Filmszerepei
Színházi szerepek
Foto
Szakirodalom

Ráthonyi Ákos Színész, operett-, és népszínmű-énekes

Született:
1868. november 8. Kökényesd, Magyarország, ma Porumbesti Románia

Elhunyt:
1923. március 25. Nagyszőlős, Magyarország, ma Vinogradov, Ukraina

Fia: ifjabb Ráthonyi Ákos - filmrendező

Életrajza:

Adatok:
1892. április - a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz szerződteti Ditrói Mór
1894 - a budapesti Népszínház tagja lesz
1894 - 1896 - a Népszínházban
1896 - a megalakuló Vígszínházhoz szerződik
1896 - 1898 - a Vígszínház tagja
1898 - 1907 - a Magyar Színház tagja
1907 - 1908 - a Király Színházban
1908 - megnősül másodjára is, kolléganőjét, Borbély Erzsébetet veszi feleségül

Összefoglaló

Ráthonyi Ákos! De sok női szív dobbant sokáig, ha csak a nevét olvasta is valaki... Budapest egyik legdaliásabb, legünnepeltebb és legkitűnőbb színésze volt egykor. Sem előtte, sem azóta nem volt hasonló operett-bonviván. Az eszményi Daniló a "Víg özvegy"-ből - mintha egyenesen rá írták volna. Kevesebben tudják, hogy az alapvetően nemesi származású fiatalember a családjában szokatlan fordulattal válik színészakadémistává. Akadémiai vizsgája után rögtön Kolozsvárra szerződteti Ditrói Mór 1892 áprilisában. Innen Evva Lajos 1894-ben a Népszínházba viszi, majd az 1896-ban megalakuló Vígszínházban alkalmazza ugyanaz a Ditrói Mór, aki korábban Erdélybe szerződtette. 1898-ban a Magyar, majd 1907-ben a Király Színházhoz szerződik. Ekkor éri el pályája csúcsát. 1908-ban elveszi második feleségét, Borbély Erzsébetet és váratlanul egyik napról a másikra elhagyja a pályát. Elegáns és könnyed bonviváni szerepkörében, és természetes színpadi mozgás jellemezi, amely abban a korban még korántsem általános a hazai színjátszás történetében. Vidéki, örökölt máramarosi birtokára költözik gazdálkodni. Negyvenéves, amikor lelép a pályáról Ráthonyi Ákos, a színművész, és 55 éves, amikor meghal Ráthonyi Ákos, a földesúr, főszolgabíró, a református egyházkerület gondnoka.

Életútja részletesebben

A családi háttér

Nemesi származású, erdélyi földbirtokos-család sarja. A visszaemlékezők egyike sem tud arról, hogy valamelyik Ráthonyit látta volna valaki a színház körül őgyelegni valaha is. A család éli megszokott nemesi életét, amelybe nem tartozik bele ez az úri huncutság. Hogy az ifjú Ráthonyi figyelme miképp fordul az alma mater helyett a színitanoda irányába, az talán sohasem derül ki. Viszont nem szerepel élettörténetében az ilyenkor megszokott és romantikus családi kitagadás, és átok sem. Az is bizonyos, hogy a nélkülözés, éhezés sem lett sorsa vállalásának következményeként, és ha meg is nyílik időnként a családi kassza, az is inkább azért, hogy úgy ne grasszáljon, mint vándorszínész korában Megyeri. Kontaktusa a bohém világgal nem volt sohasem az ősi fészeknek, és Ráthonyi maga is csak mint volt, sőt, múltját megtagadott színész teszi be lábát a kúriába. Tegyük hozzá - nem csak a lábát, hanem a megtagadott múltjából való kis vagyonát is, ami adott esetben a szabószámlák kifizetésénél nem hátrány. Tudni való, hogy ekkoriban a színész dolga gondoskodnia a jelmezéről, színpadon viselt öltözékéről, ami gyakorta elemi akadályokba ütközik...

Kolozsvárott

Akadémiai vizsgája után rögtön Kolozsvárra szerződtetik. Színiakadémiai vizsgaelőadásán egyébként Sheridan "A rágalom iskolája" című darabjában lép fel, és társai közül rögvest kitűnik karcsú, magas, feltűnően jól öltözködő, és behízelgő bariton hangú növendékként, így érthető, hogy Ditrói Mór nyomban magával viszi. Kolozsvárott a színházat fenntartó közönség - a lakosság felső rétege, mágnások, dzsentrik és dzsentroid polgárok - a minden tekintetben jó bizonyítvánnyal és szép ruhatárral érkező színészt egykettőre kegyeibe fogadja. Drámákban és vígjátékokban lép fel, a szerződésben kikötött szerelmes-, úgynevezett amorózó-szerepekben. Az ifjú pedig betölti szerepét, mert mint amorózó hódít a színpadon és hódít a fehér leányszobák, úri szalonok és úri kaszinók tájékán is egyaránt. A színpadra árad a taps, öltözője és szállása felé pedig a színes, szagos levelek tömege. A tapsokat megköszöni, a levelekhez viszont hozzá sem nyúl. Kerüli a kalandokat, kerüli a bohém társaságot. Színházban és színházon kívül megőrzi elszigetelt, előkelő magányát.

Budapesten

Két évig marad Kolozsvárott. Pestre, akadémiai tanulmányának színterére már kialakult rutinnal és hírrel érkezik vissza. Első stációként a Népszínház szerződteti. Itt az árvalányhajas, bő gatyás népszínművek és alkalmi látványosságok között nem találja helyét. Talán a "Szókimondó asszonyság" Neiperg-je az egyetlen szerep, amelyre a közönség és ő is szívesen emlékezik. Innen Ditrói Mór jóvoltából - aki már Kolozsvárott beírta noteszába Ráthonyi nevét - kerül át a Vígszínházhoz, ahol az ifjú Beöthy László "Béni bácsi" című darabjában kap végre neki való szerepet. A Vígszínház levegőjében friss oxigént lélegzik be a színész, és a vígszínházi válogatott színészkollégák seregében még jobban kifejlődik természetes játékstílusa, amelynek oly nagy hasznát veszi később. Első énekes szerepében, a "Szegény Jonathán"-ban, a megszokott peckesen álló, karlengetős, tátogó szájú, fehér fogú bonviván-szépfiú típus helyett egy könnyed és szép tartású, természetes beszédű "embert" lát és hall a néző. Kellemes baritonja befut egyenesen a szívekbe, ezt ő tudja, de azt is tudja ugyanakkor, hogy a füleket elámítani nem tudja sokáig a hangjával, annak terjedelmi korlátai miatt. Ritmusérzékével, jó hallásával, szinkronban a melódiákkal, a kottafejek alá "mondja" a szöveget, dalolást imitáló parlandóval. S a hatás nem marad el. Ráthonyi Ákos befut ebben az új szerepkörben, és énekes bonvivánná válik.

A Magyar Színházban

A reménytelenség stigmájával induló sötét, külvárosi új színháznak, a Magyar Színháznak egyik becsali neve lesz az új tag, Ráthonyi Ákos neve. Itt felváltva játszik prózai és zenés darabot. A bestsellerré váló "A Gyurkovics lányok" a Vígből átköltözik időközben a Magyarba, és a benne Horkay Ferit alakító Ráthonyi miatt megelevenedik a lassan holttá nyilvánított színház forgalma is. Pedig nincs könnyű dolga Ráthonyinak. Még akkor sem, ha neve mellett a régebbi és új kedvencek nevei egyaránt virítanak a plakátokon, Pálmay Ilka, Szoyer Ilonka, Kornai Berta. Sziklay Kornél, Rózsahegyi Kálmán és egy egészen új fiú, Rátkai Márton neve, a többi között. Ám a két versenytárs, a Népszínház, és az újonnan belépő operettszínház, a Király Színház is erősen rákapcsol. A "Bob herceg" megy az egyikben, az "Aranyvirág" a másikban, Fedák előbb az egyikben, majd egy "izgalmas közjáték" után a másikban beveszi a nehéz várat.
De rajtol a Magyar Színház is egyebek közt Ráthonyival, aki addigra már szóbeszéd, attrakció, divat- és testtartás-irányító. A "Drótostót" (Pfefferkorn), majd a "Hajdúk hadnagya" (Boronkay) különösen ez utóbbi szerepének méltatása a sajtóban már több mint kritika: pontos illusztráció róla: "... Ráthonyi olyan volt - írja méltatója - törökkori magyar vitéz ruhájában, mint egy megelevenedett festmény valami régi, családi képtárból." A pályán persze buktatók is vannak. De neki még a bukott darabokban is személyes sikere van. Mint pl. a színészkolléga, Sziklay Kornél által írott "Napóleon"-jában, vagy a dramatizált "Raquin Teréz"-ben, amelyben a Nemzetitől áthozatott Maróthy Margit szépsége a közönség körében kevéssé, de Ráthonyi szívében annál inkább gyökeret vert. De ahogy megbukott ez a darab, amelyet Rajna Ferenc dramatizált, úgy bukik meg a gyönyörű Margittal kötött házassága is, amelyet egy új vallási irányzat, a teozófia és Pestre érkezett papnője, Annie Besant dramatizálnak.

Ráthonyi pályája csúcsán

Kisebb-nagyobb sikerű darabok után elkövetkezik végre az igazi nagy siker: "A víg özvegy". Induláskor csak a közönség előtt, mert a sajtó ezért a Lehár-darabért nem lelkesedik túlzottan, nem érzik meg benne azt, amivé végül is lesz: a világsikert. Daniló gróf és Glavári Hanna szerelme azonban rögtön hódít a közönség körében, és amikor Bécsben már a 400. előadás felé fut a darab, Budapesten is eléri a 200-as jubileumot. A 285. előadás után az időközben kizárólag prózai műfajra áttérő Magyar Színházból Beöthy átköltözteti "A víg özvegy"-et a Király Színházba, ahol Fedák Sári veszi át Glavári Hanna szerepét. Innentől fogva azután végképp Ráthonyi nevétől hangos a város. A levelek újra áradnak az öltözőbe, de ő még a feladók nevére se kíváncsi. Nem társalog, nem anekdotázik. Este előadás után aztán leveti a grófi maszkot, és felölti elegáns civil ruháját. Még a művészkaput is elkerüli, lámpaoltás után a főkapun civilben oson ki az utcára és, "mint kastélya felé igyekvő főnemes" siet haza, az Erzsébet körúti lakásba.
Aztán jön a "Varázskeringő", és valóban, a keringők varázsa hódít és bódít, a siker tartós, és a korábbiakhoz képest is fokozható. Ráthonyi mint Niki hadnagy rádupláz Daniló grófra is. A testreszabott szerepben még a parlandójával is fülbemászó a muzsika, és vele mocorog és dúdol a nézőtér, amikor Ráthonyi azt énekli, hogy "Csak párosan szép ez az élet és kínszenvedés egyedül"... Mindent elsöprő diadal. Telt házakkal, példátlan sikerrel fut a darab Ráthonyival a századik előadás felé. Aztán egyik este csöndben elköszön, és nem jön többet soha még a színpad közelébe sem. Talán, mert nemrég kötött másodjára is házasságot, esetleg édesanyja halála miatt, vagy elege lett a színházból egy pillanat alatt... Talán soha senki nem fejti meg a titkot, a rejtélyt, hogy egy színész a pálya csúcsán, képességei teljében, életereje, hangja virágjában - bár megjegyzendő, éneklési hangja soha nem volt, de elbűvölő parlandóval tudja "eladni magát" -, egy nagy sikerű operett felszökő szériája közben hátat fordítson a múzsáknak és a közönségnek, amelynek valóságos bálványa ő. Nem, ezt a rejtélyt nem lehetett megfejteni. Legendákat szőni, megkeresni a titokzatos csomóban a mélyebben megbúvó szálakat, ezt lehetett, tették és teszik is sokan. De a világos válasszal adós marad a különös életpálya, a korai halál és az azóta elpergett sok-sok idő. A rejtélyt még jobban csomózzák a visszalépés körülményei. Ráthonyi Ákos ugyanis minden jelzés és észrevehető jelek nélkül, anélkül, hogy valaki is sejtett volna valamit, nem szólva senkinek, vonul ki a színházi kiskapun, és mond búcsút örökre a művészpályának.

A sikerek csúcsán visszavonul a pályától

A Monarchia utolsó évtizedét sokan utólag a béke és nyugalom jelzőivel aggatják tele, egyfajta szirupos nosztalgiával beszélve a jó öreg Ferenc Jóska idejéről, pedig jó szembesíteni magunkat a kétmilliónyi szükségből kivándorolt magyarjaink keserű sorsával, és azoknak a még keserűbb sorsával is, akiknek a kivándorlás lehetőségére sem futotta... ők maradtak. A városokra alapvetően a későbbi évtizedekhez képesti csend és békesség a jellemző, ahol egy-egy színielőadás, egy-egy botrány hozza lázba az embereket, különben csöndesen csordogál és folyik az élet... Ebben a világban robban a nagy és országos szenzáció. Két nappal a századik előadás előtt, amelyre Strauss Oszkárt, a zeneszerzőt is Pestre várják, pontosan 1908. február 18-án Ráthonyi Ákos nevét át kell ragasztani a színlapokon, Niki hadnagy neve mellé a másodbonviván Csapó Jenő kerül eztán.
Az országos lapokban a szokásos napihírek között azonban néhány soros közlemény olvasható különböző tálalásban, amely szerint Ráthonyi Ákos visszavonul. A Budapesti Hírlap szerint, mert elfáradt, nyugalomra van szüksége. "Az Újság" tudni véli, hogy "már néhány esztendő előtt, anyja halálakor erősen foglalkozott a gondolattal, hogy hazamegy gazdálkodni az öröklött családi birtokra, ámde győzött a színpad varázsa, maradt." Majd így folytatja a lap: "Micsoda csalódások érhették legutóbb a kiváló művészt, ki tudná megmondani. Tény az, hogy már napok óta kedvetlen volt, valami bántotta. Tegnap este már hiába várták a színházba, levelet küldött maga helyett, megírva benne, hogy elutazott." Mi bántotta, ki bántotta, senki nem tudja. A pályatársak közül tulajdonképpen igazi barátja nem akad, igazgatójától, Beöthy Lászlótól nem búcsúzik el személyesen, csak egy rövid levélben, de ismerni olyan verziót is, hogy még levelet sem írt, csak leadta szerepét a színészbejáró portásának, ezekkel a szavakkal: "Mondja meg az igazgatójának, hogy holnap én már nem jövök be..."
Így is történt. Ráthonyi elment, és maradt az örök rejtély. Utólag sokan sok mindent mondanak. Emlegetik, hogy tulajdonképpen egész pályáját átitatja az az ideiglenesség, amelyet ő gondolt a tulajdon színpadi sorsa felől. Szerelmese ő nem a színháznak volt, hanem inkább a szerepnek, amelyet játszott. Mások mondják, hogy a színészpálya számára az, ami a vagyonát vesztett főúrnak a szerencsejáték, addig ülni a kártyaasztal mellett, amíg össze nem jön az a nyert pénz, amivel már fel lehet ugrani és futni haza, a pátriába, és rendbe hozni a zilált régi fészket. Negyvenéves, amikor lelép a pályáról Ráthonyi Ákos, a színművész, és 55 éves, amikor meghal Ráthonyi Ákos, a földesúr, főszolgabíró, a református egyházkerület gondnoka.
Ám a kör mégsem itt zárul, ugyanis második házasságából született fia, ifjabb Ráthonyi Ákos retrográd irányban futja meg a romantikus pályát: papnövendékből lesz kiváló filmrendező.

Ráthonyi Ákos, a fiú...

Ráthonyi Ákos eleinte papnövendék, de idővel színésznek tanul, és énekórákat vesz nagy elánnal. Pesttől mégis messze van a Ráthonyi-birtok. A fiú is sokat ingadozik a gazdálkodás, a föld, és a színpad között. A fiú már modern, mai ember. Az apja daliás termete már karcsú és idegen a fiúban, régi magyar temperamentumát már átjárja az európai kultúra. De a Ráthonyi-vér ott pezseg az ereiben, ahogy megszólal, ahogy jár-kel, ahogy tesz, filmez, művészet az a javából.
"Kilenc évig éltem Londonban, Párizsban és Hollywoodban. Voltam moziszínész, rendező, szcenáriumíró. Korda mellett dolgoztam mint segédrendező Londonban. Én írtam Anne Harding, John Boles drehbuchjait. Huszonkét éves vagyok. Apa nem akarta, hogy a színház közelébe kerüljek, de alig érettségiztem le, húzott, vonzott a film. Így lettem filmszínész Londonban. A hangosfilm végett vetett a színészi karrieremnek, aztán rendeztem és írtam. Amerikában Francis Ledernél rendeztem. Az Irene Dunne-filmeknél dolgoztam. Egyébként tudják-e, hogy Dunne is magyar származású? A nagyapja vándorolt ki Magyarországról. Ő már azonban nem tud magyarul, de sokszor és sok helyen hangoztatja magyar származását... (akkor, Hollywoodban ez nem hátrány! - a szerk.). Hollywood egyébként olyan, mint Pest - mondja nevetve az ifjú Ráthonyi. - Majdnem mindenki magyar. A kedves linkségek, szokások, a levegő egész Pest..." Legnagyobb amerikai élménye közt emlegeti, hogy "bemutattak Fuchs Vilmos miskolci szénakereskedőnek, aki ma nem más, mint William Fox, a 20-th Century Fox alapító elnöke. Amerikában egyébként pilótavizsgát is tesz, sőt, egy ízben le is zuhan, igaz szerencsés kimenetelű a baleset. New Yorkban regénye jelenik meg 1935-ben. "Hogy mégis miért jöttem haza Amerikából? Lejárt a tartózkodási engedélyem..." Hazatér tehát, igaz, Korda hívja Londonba, ám ő inkább itthon színpadi terveket dédelget. Ismét énekelni tanul, operett-bonviván szerepkörről álmodik, de végül is a hazai filmipar vonzásába kerül. 1936-1947 között Budapesten filmrendezőként működik. Egy ideig Tolnay Klári férjeként is ismertté válik. Megalapítja az Objektív Filmgyártó és Kölcsönző vállalatot. Közel harminc nagy sikerű filmet forgat ez idő alatt, ilyeneket, mint az "Egy csók és más semmi", "A hölgy egy kissé bogaras", "Gyimesi vadvirág", "A nőnek mindig sikerül", "Fűszer és csemege", "Muki", "Katyi" stb.
Az államosítás idején, a várható megkülönböztetések elől Londonba emigrál, majd Németországba él, itt is rendez számos nagy sikerű filmet, és itt is hal meg 1969-ben. Tolnay Kláritól való leánya, Ráthonyi Zsuzsa is filmrendező lesz egy jó időre, ma Bécsben él... Annak idején, felnőtté válásakor Ráthonyi Ákos özvegye, a szép fehér hajú özvegyasszony gyakran mosolyogva nézi fiát: "hasonlít rá, de mégsem olyan, mint Ő..."

Hiteles beszámoló a főszolgabíró uramról

"...A legendák anyaga látszatkombináció: ez így tudja, az úgy. A tény azonban, vagyis hogy egy ünnepelt színész, egy remekbe szabott férfipéldány, két nappal az ünnepségre előkészített századik előadás előtt, egy rövid levélkét hátrahagyva eltávozik a színházból, ahová soha többé nem tér vissza, ez - akárhogy vesszük - szokatlan eset. És még szokatlanabb, hogy soha többé nem érintkezett senkivel, aki csak emlékeztethette volna őt, Ráthonyi Ákos földbirtokost, tb. főszolgabírót és a református egyházkerület gondnokát, a szakállas, elegáns nemes urat, művészi múltjára.
Ha pedig igen, akkor meg úgy járt, mint én. Aki viszont egy nagyon ellentétes oldalról jutottam az alkalomhoz, hogy gyerekfejjel egy eleven főszolgabíróval kerüljek szembe. Az ellentétes oldal Varga Jenő - az osztályfőnökünk -, majd a világhírű tudós volt. Neki köszönhettem, hogy jómódú, de nehézfejű diáktársak mellé kerültem instruktornak. Így lettem pótvizsgára előkészítője a nyári vakáció alatt egy országszéli tanyán Z. Traján nagygazda fiának. Itt, a tornyos-tornácos kúrián volt a szerencsés találkozás, amely egy elszólással balul ütött ki. Egy nap átjött látogatóba a szomszéd birtokos. Kétlovas, csengős hintón érkezett. Odalopakodtunk Kristóffal, a tanítvánnyal a kerti lugas mögé. Kristóf apja észrevette, ránk szólt: "Te fiú, gyere csak elő te is" - mutatott rám. Aztán vendégéhez fordult: "Na, nézzed mán. Ez a vakarcs fogja kihúzni a fiamat a slamasztikából. Na, mutatkozz be a főszolgabíró úrnak." Elállt a lélegzetem. Nem ilyennek képzeltem ezt a méltóságot. Az én "kúriámon", a Tisza Kálmán téren, a nagygyűléseken a szónokok egészen másképp írták le őket. Hanem ez a vendég. Ez a porcelánnadrágos, gombos, lakkcipős, szép szál férfi! És ez a gondosan nyírt körszakáll, fölötte ez a szobor szép metszésű orr! És ezek a komoly, de mégis meleg tekintetű szemek. Hol láttam én ilyen szakállas embert? Az a Szvengáli, akit a Kis Színkörben láttam, ahol vizet árultam, nem, az nem ilyen volt. Hanem ... igen, igen, az volt ilyen, abban a darabban, ahová anyám vitt el, mert a darab címe - "Csöppség" - után azt hitte, gyerekdarabot adnak.
A szakállas férfi vállamra tette kezét: "Szóval te jó tanuló vagy? És mi leszel, ha megnősz?" - "Színész!" - húztam ki magam, a nagy rang fensőséges teltségévei a hangomban. Elkapta a kezét, sarkon fordult, és bement a házba. "Te ló - okított a tökfejű tanítvány -, akármit mondhattál volna neki, csak ezt nem. Ákos bácsi nem szereti a színésznépséget".
Jóval később, amikor már a "színésznépséggel" együtt lubickoltam a mélyvízben, kapcsoltam vissza erre a találkozásra, és az élményre, arra, hogy az az Ákos bácsi, akinél "baki"-ra szaladt a szám (hiszen én írót akartam mondani), az a Ráthonyi Ákos nevű kökényesdi földesúr, az a főszolgabíró, és Ráthonyi Ákos, az egykori híres színész, egy és ugyanaz a személy.
Egykori? Rovancsoltam a régi évszámokat. Összesen nyolc év telt el azóta, hogy 1908 februárjában otthagyta sikerei színterét. Spétreakcióval előkerült egy másik élmény is: az a színdarab, amelynek szakállas főszereplőjére emlékeztetett a kökényesdi főbíró, Fényes Samu "Csöppség" című vígjátéka volt. És milyen különös, mint a megvallatott színháztörténetből kiderült, Ráthonyi ebben a darabban valóban egy főszolgabírót játszott, aki egy elárvult, rakoncátlan rokonlány megnevelése közben beleszeret a neveltjébe. De a Pygmalionnal ellentétben ő feleségül veszi a leánykát. Nem kétséges, hogy Fényes Samu ebben a darabban nem világnézetével - amely miatt majd emigrációra is kényszerül - jelentkezett, hanem csak szórakoztató tehetségével, és visszagondolva a szakállas főszolgabíró-figurára, Ráthonyi Ákos mintha ebben az alakban prejudikálta volna a későbbi, az életben még a színpadinál is plasztikusabb szerepét" - írja Boross Géza, a komikus és színpadi szerző visszaemlékezéseiben Ráthonyi Ákosról.

Az összeállítást készítette: Takács István - www.szineszkonyvtar.hu - 2006-12-17
Munkatárs: dr. Vasass Veronika
Korrektor: Dévényi Ildikó

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu