Életrajza:

Kezdetben szülővárosában tanul, és már 9 esztendős korában hangversenyezik. Zenei tanulmányait 1842 - 45 között a bécsi konzervatóriumban Josef Böhmnél folytatja. Bécsből hazatérve, 20 évesen, tevékeny szerepet vállal a szabadságharcban. Görgey tábornok segédtisztje, aki idővel kedvenc hegedűse is lesz. Emiatt aztán a szabadságharc leverését követően (1849) külföldi emigrációba kényszerül. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül Amerikába vezet útja. Mint képzett, kulturált hegedűművész tér vissza Európába, ahol rendkívül rövid idő alatt páratlan karriert fut be. Kapcsolatba kerül a kor több kiemelkedő zeneszerzőjével, például 1852 - 53-ban a fiatal Brahmsot viszi magával hangversenyútjaira. 1853-ban Liszt Ferenc Weimari Társaságához is kapcsolódik. 1854-ben hosszabb ideig Londonban működik, ahol Viktória királynő "udvari virtuóz" címmel tünteti ki, sőt kinevezik a királynő hegedűsévé. 1855-ben Amerikába távozik, ahol öt esztendőt tölt, majd amikor 1860-ban amnesztiát kap, hazatér.

15 éven át a magyar zenei élet egyik központi szereplője, és ünnepelt egyénisége. Hangversenyeket adott az ország különböző városaiban, számos nagy jelentőségű alapítványt tett. 1870-ben báró Orczy István, a Nemzeti Színház intendánsa hangversenymesternek szerződteti. Ám hamarosan otthagyja állását, mert folytonosan hangversenyeket szervez és rendez, még Ázsiában és Ausztráliában is. A hazai közművelődés javára igen sokat áldoz. Ő kezdeményezi a Petőfi-szoboralapra történő gyűjtést, amely érdekében önmaga is komoly áldozatot vállal. Koncertkörutat szervez, amelynek bevételét a Petőfi-szobor, valamint a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozza, mintegy 70 000 aranyforint értékben. Sőt részt vesz a budapesti Zeneakadémia megalapításában is, 1875-ben. Nőül veszi Fáy Antal leányát, Fáy Gizellát. A házasságát követően nejével külföldre távozik. Párizs, London után - 1878 őszén - pedig véglegesen az USA-ban telepedik le, ahonnan már csak koncertutakra jön át Európába. Így jut el még egyszer 1891-ben Magyarországra is. Egyik San Franciscó-i koncertjén hegedülés közben, a dobogón éri utol a halál.

A XIX. századi nemzeti zenekultúránk egyik legjelentősebb képviselője az előadóművészet területén. Hegedűjátéka, bármit is játszik, mindig valami jellegzetes magyaros-cigányos kolorittól fényes, ami előadásának rendkívüli szuggesztív erőt, és egyéni színt kölcsönöz. Kitűnő hegedűvirtuóz, aki hangversenyein bárhol is jár, a magyar zenét népszerűsíti hazai zenekultúránk igazi nagyköveteként. Zeneszerzői tevékenysége kevésbé jelentős, inkább zenei átiratai teszik őt nevezetessé. Ezek közül is kiemelkedik a "Repülj fecském", "Ezt a kerek erdőt", "Hulladoz a hársfavirág" kezdetű dalok népzenei átirata, valamint a Rákóczy-induló hegedűátirata.

Emődön zeneiskolát neveztek el róla.

Kitüntetései:

Művei:

Eredeti magyar népdalok és csárdások: Nagy hallgató magyar (1863)
Magyar hegedűverseny-darab (1865); virtuóz hegedűátiratok

Róla írják:

Arany János: Reményinek Emlékkönyvbe - vers, 1859.
Lestyán Sándor: Repülj fecském - regény, Bp., 1942.
Zsigray Julianna: Tékozló élet - Reményi Ede életregénye, Bp., 1963.