Életrajza:

Adatok:

A musicalműfaj egyik korai, népszerű úttörője

Sokan mondják rá az Államokban, hogy ő az amerikai operett és musical atyja, de ez természetesen túlzás, és így ebben a formájában nem is igaz, viszont ennek a műfajnak egyik korai úttörője, és népszerűsége, valamint munkássága révén a műfaj kimagasló alakja, és a zenés műfaj térhódításának és aranykorának egyik meghatározó komponistája a Broadwayn. Szerelmes melódiáival meghódította lassan szinte az egész világot. Közel 2000 dalát, 78 musicaljét játszották és játsszák ma is.

Rövid musicaltörténelem

Ahhoz, hogy kellőképpen lássuk Romberg őt megillető helyét, egy rövid musicaláttekintést kell, tegyünk:
Ennek a ma már népszerű nemzetközi zenés műfajnak gyökereit Amerikában kell keresnünk, mégpedig New Yorkban, a közismert Broadwayn. Talán az angol illetőségű Edward (Ned) Harrigan és Tony Hart kezdik itt a sort még 1880 táján, amikor is az európai operettek helyett itt az államokban "Musical Comedy" -műfaj megjelöléssel játsszák az első, alapjában véve vígoperettjeiket. Igazi változást először a Broadwayn a The Creole Show (1890) című zenés darab megjelenése hoz, a feketezene színpadra kerülő, teljesen újszerű hangzásával. Rögtön megjelennek ennek a feketezenének az első sztár szerzői is, Bob Cole és J.R. Johnson személyében, így ők lesznek az afroamerikai zenélés első nagy néger Broadway-szerzői 1896-ban már. Ez persze nem azonos az 1939-1944 közötti magyar "néger zenéléssel". Ez utóbbi a saját nevükön nem munkálkodható szerzőket jelöli, akik jobbára feketekávé hatása alatt írnak feketén zenéket, merthogy szükség volt muzsikájukra, de legálisan nem írhatták alá a nevüket, a fennálló zsidótörvények miatt. Többnyire némi levonásokkal, de azért így is csekélyke pénzhez jutottak, míg a hallgatók a megszokott melódiákat élvezhették továbbra is.
Visszatérve, az operett műfajából kibontakozó musicalműfaj egyik nagy brit párosa itt a Broadwayn William Gilbert és Arthur Sullivan, akik nálunk jobbára operettszerzőként vannak elkönyvelve, de az Államokban a zenés-táncos musicalműfaj egyik korai úttörőinek számítanak. A musicalszülők között a XX. század elején ott találjuk Victor Herbert zeneszerzőt, akinek 1903-as első musicaljei a magyar operett második nagy hullámának megjelenésével párhuzamosan haladó zenei irányzatot képviselik. Aztán Jerome Kern, Ivan Caryll, Irving Berlin és Rudolph Friml jelöli ki a század elejétől az irányt, majd Vincent Youmans & Irving Caesar, Richard Rodgers és Lorenz Hart musicaljei már az 1920-as évek Broadway-sikerek aranykorának nyitányát jelentik. Ebben a sorban jelenik meg Sigmund Romberg és George Gershwin a zenés műfaj két pólusaként az 1920-as évek második felére, Cole Porter és Gus Kahn mellett. Romberg 1915-ös kezdőpontú megjelenésével egy önálló fejezetet írt a világ musicaltörténetének könyvébe, 20-as évekbeli sikerei pedig feljogosítják arra - igaz csak halála után -, hogy kitörölhetetlen tagja legyen az egyik legnagyobb amerikai rangot jelentő "Dalszerző Hírességek Csarnoká"-nak (Songwriters' Hall of Fame).

Romberg jelentősége

Külföldön, és főképp Amerikában, magyar-amerikai zeneszerzőnek titulálják, a magyar kultúra exkluzív nagyköveteként emlegetik. Itthon pedig egyetlen lexikon sem tesz róla említést, publikáció is alig jelenik meg róla a hazai sajtóban. Pedig az 1920-1930 közötti időszak egyik legnépszerűbb zeneszerzője, és talán nem csak az Egyesült Államokban. Van időszak, amikor a New York-i Broadwayn egyszerre több mint hat darabját játsszák, telt házakkal és óriási sikerrel. Élete során több mint 78 operett és többnyire musical zenéje fűződik nevéhez. Vannak köztük sikeresek, gyengék, sokat játszott és gyors bukásra ítélt művek, ám a legnevezetesebb Romberg-szerzemények ma már az örökzöld dallamok körét gazdagítják kitörölhetetlenül. Amerikában a 30-40-es évek rádiózásában nincs olyan hét, hogy valamelyik adón ne lehetne Romberg-szerzeményt hallani. Az egyik legnépszerűbb zeneszerző akkoriban. A kezdő, fiatal énekesek sora népszerűsíti dalait a színpadokon, revükben, rádióállomások mikrofonja előtt, hisz egy Romberg-szerzeményt énekelni már eleve félsiker. Talán nem véletlen, hogy a "Három Nagy Tenor" CD-jéről sem maradhat ki Romberg-melódia. Sok darabját megfilmesítenek művei közül. Zenéje kapcsán a legtöbbet játszott szerzők egyikeként emlegetik az új kontinensen, miközben idehaza alig-alig akad ismert, játszott dallama. A szerzeményeiből készült felvételek sora meghaladja a 100 CD- és LP-megjelenést. Itthon a jelenlegi kínálatban egyelőre nem találtam ilyet. (Persze, azért elképzelhető, hogy talán egy-egy szám felett esetleg elsiklottam, jó lenne, ha lenne ilyen.) Ilyen filmcímek, mint az "Orgonavirágzás" errefelé ismeretlenek, vagy akár az egyik leghíresebb zeneszámának a címe is, a "Deep in the Heart of Texas". Világhírű művei: "Maytime" (1917), "The Rose of Stamboul" (1922), "The student prince" (1924) és "The Desert Song" (1926). Egykori koncertzenekera ma is élő, létező együttes, igaz kicserélődtek jócskán a tagok koruknál fogva, de a Maxwell C. King vezetése alatt álló "The New Sigmund Romberg Orchestra" Amerika első számú könnyűzenei utazózenekara, és állandó repertoáron tartják Romberg szerzeményeit, Richard Cormier karmester és művészeti igazgató irányításával.

A gyermekkor

Édesapja műkedvelő zenész, édesanyja - ma úgy mondanánk - háztartásbeli, és szabadidejében - már amennyi adódott a Romberg fiúk mellett - pedig afféle titkos kis költő, ám jobbára naplójának írja a verseit. Munkahelyén Nagykanizsáról Eszékre helyezik édesapját, aminek következtében a család elhagyja Nagykanizsát. A kis Zsigmond hegedülni hat, zongorázni nyolc éves korában kezd. Szülei ugyanakkor valamilyen gyakorlatiasabb karriert szánnak fiuknak, és így az Eszéki Reáliskolába, vagy ahogy akkoriban hívták, az Osiek Realschuléba íratták, hogy mérnöki pályára készüljön. Egyik tanára, aki egyúttal az iskolai zenekar vezetője is, amikor meghallja Romberg Zsigát hegedülni, úgy dönt, hogy feloldja azt az iskolai szabályt, amely nem engedi, hogy ötödik évfolyam előtt a diákok a zenekar tagjai lehessenek. A zene alapjait a szülőktől, majd ettől a kitűnő eszéki énektanárától sajátítja el. A reáliskolában töltött öt év után ugyan iskolaváltás következik életében, de ez zenei pályafutásán mit sem változtat, sőt az új helyen mindjárt az első évében indulót komponál a város nagyhercegnője, a helyi vöröskeresztes szervezet vezetőjének tiszteletére. Eszék ekkoriban, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, egy igazi multikulturális város, hiszen horvát, szerb, magyar, német és zsidó származású művészek és tudósok sora él itt, és a soknemzetiségű város példát ad a békés elfogadás és egymás iránti tolarencia tekintetében. A soknyelvűség és a számos nemzetiség állandó jelenléte nyitottá teszi még a legegyszerűbb embert is. Egyébként Eszék lokálpatriotizmusára jellemző módon sok-sok évvel ezelőtt emléktáblát avatnak a Kuhae utcában Romberg (Rosenberg) Zsigmond tiszteletére.

Romberg Bécsben

Tanulmányait Pécsett a műszaki egyetemen folytatja, de mérnöki diplomáját, édesapja nyomására, a bécsi Politechnische Hochschuléban szerzi meg. Itt, a századfordulós Monarchiabeli "Alt Wien"-ben az egyetemista Romberg valósággal megfertőződik Bécs pezsgő szellemi és zenei életétől, gazdag és inspiratív művészi, és színházi világától. Egzakt mérnöki hivatása mellett zenei tanulmányainak felelevenítését is kezdeményezi. Ebben az elhatározásában bizonyára jelentősebb szerepet játszanak a két jó baráttal, Kálmán Imrével és Lehár Ferenccel való mindennapos találkozásai, és az átbeszélgetett éjszakák sora a bécsi kávéházak egyikében-másikában. Végül is Victor Heubergernél kezd összhangzattant és zeneszerzést tanulni. Amikor csak tud, operába és koncertekre jár. Egyik barátjának köszönhetően a Theater an der Wienben bebocsátást nyer a színfalak mögé is, és innen szemlélheti a próbákat. Rövid időre még a színházban a színházi ügyelő segédjeként is működik. Mérnöki diplomájának megszerzése után a hadseregbe vonulva a 19. Honvéd Gyalogezredben szolgál. Több mint másfél éves szolgálatát is Bécsben tölti. Ezen időszakban merül fel benne az amerikai kivándorlás gondolata, mivel úgy véli, talán ott a zenei konkurencia kisebb, mint a Strauss, Lehár és Kálmán Imre zajos sikereihez szokott Bécsben.

A lehetőségek országában, Amerikában

1909-ben, 300 dollárnak megfelelő megtakarított pénzével érkezik New Yorkba. Egy ceruzagyárban, heti 7 dolláros fizetésért vállal munkát, vagy talán csak itt kap álláslehetőséget. Kis idő múltán egy Hetedik sugárúti kávéház zongoristájaként tud elhelyezkedni, heti 15 dollárért. Nem sokkal később a Pabst-Harlem Restaurantban dolgozik, a számára akkor szinte elképzelhetetlen heti 55 dollárért. Tehetségét értékelve, 1912-ben, New York talán legjobb étterme, a Bustanoby's alkalmazza mint a "ház" szalonzenekarának karmesterét, és itt születik meg benne a jövendőre vonatkozó új elképzelése. Zeneszerzéssel kezd foglalkozni, egyelőre titokban, inkább csak úgy magának. Kíváncsiságból és egyfajta szakmai szorongástól vezettetve egy este saját szerzeményét is becsempészi a játszott darabok közé. Aztán ez a próbálkozás lassan mindennapossá válik, míg végül szinte minden este játszik a számok között egy olyat is, amire lehet táncolni. Persze, a nagyérdeműnek fogalma sincs, mely darab kinek is a szerzeménye tulajdonképpen. Ekkoriban még Amerikában sem volt illő dolog nyilvános helyen táncolni, de így vagy úgy, az elképzelés itt bevált, és lassan a Bustanoby's népszerű találkozóhellyé vált, Romberg vezénylésével. Így Romberg fizetése 1912-ben már az igen figyelemreméltó 150 dolláros összegre emelkedik, és ez a fizetés akkoriban nem számít hétköznapi dolognak New Yorkban sem, főképp egy nemrég bevándoroltnak.

A Broadway egyik sikeres szerzője lesz

Romberg még csak három éve van Amerikában. Ezután tánczeneszerzéssel kezd foglalkozni. A Tin Pan Alley által kiadott "Leg of Mutton" és a "Some Smoke" One Step táncok voltak első nyomtatásban is megjelent szerzeményei, amelyre felfigyelnek a Schubert testvérek is, és ennek kapcsán szerződtetik a "The Whirl of the World" című zenés darab megírására. Louis Hirsch, a Schubert testvérek házi zeneszerzője 1914-ben távozik állásából, és tulajdonképpen az ő helyettesítésére alkalmazzák Romberget. Így kerül sor arra, hogy 1914-ben megírja első Broadway-musicaljét, azt a bizonyos "The Whirl of the World"-öt, a Schubert testvérek felkérésének eleget téve, melyet a Wintergarden Theaterben állítanak színpadra a magyar Dolly Sisters, valamint Willie és Eugene Howard főszereplésével. E darab sikere alapozza meg Romberg jövőjét a Broadway színpadjain. Ez 1914-ben történt, és 1917-re már több mint 300 dalt ír Romberg, 17-nél is több musicalhez, melyek közül többet Al Jolson főszereplésével adnak elő a Wintergardenben. A "The Passing Show"-t több előadásban, és 1915-ben a "The Blue Paradise" című operettet. A "The Blue Paradise"-ban hangzik el első nagy slágere, az "Auf Wiedersehen", melynek szövegét Herbert Reynolds írja.

Az első világháború idején

Romberg a Schubert testvérekkel való további együttműködése során musicalkomédiákat és -revüket ír, ugyanakkor igazán nagy hírnévre az európai hagyományokat követő operettekkel tesz szert. Ezek közül is a legsikeresebb operettjei: "Maytime", "Will You Remember"; (1917, szöveg: Rida Johnson Young). A "Maytime" után több musicalt is ír, melyek közül némelyiknek Fred és Adele Astaire a főszereplője, másoknak pedig Al Jolson, az akkor híres színpadi sztár. Az első világháború alatt az amerikai hadseregben szolgál, és olyan musicaleket ír, amelyekkel a laktanyákat látogatják. Az első világháború ideje alatt egyébként mintegy 23 többfelvonásos musical és operett fűződik a nevéhez.

A Romberg-operettek fénykora, 1921-1926

A háború után nem sokkal éri el pályájának egyik csúcsát, az 1921-ben bemutatott "Blossom Time" című operettjével, amelyben Franz Shubert életét dolgozza fel, a bécsi operettek hagyományait átültetve az amerikai közönség számára. Az osztrák főváros legendássá váló Prátere mint helyszín, Schönbrunn, a Mozart-kert, valamint a Krantz-ház szobái mind-mind romantikus újdonságok az amerikai nézők számára, ebben a kissé szentimentális előadásban. A dalok többnyire Shubert "Befejezetlen szimfóniá"-jának témáira épülnek, vagy ezt a témát járják körül. Az összes dalszöveg Dorothy Donnelly munkája. Nevezetes, és sokszor külön is énekelt dalai az operettnek: "Song of Love", "Three Little Maids", "Tell Me Daisy", "Lonely Heart", "My Springtime Thou Art". A jó produkció és a többszöri átírás ellenére egyetlen repríze sem sikeres, a közönség számára idegen marad. Egyébként közvetlenül a háború után Romberg két-három Broadway-musicalnek nem csak szerzője, hanem producere is lesz, ám ezek mindegyike bukáshoz vezet, az egyetlenegy tragédiájával az élen. Többet nem is próbálkozik ezzel a műfajjal. Viszont az azt követő évek sohasem látott sikereket eredményeznek. Az 1924-es "The Student Prince..." szintén egy európai operett amerikai adaptációja, igazi és kirobbanó Broadway-siker, a Jolson's 59th Street Theatre-ban két esztendő alatt 608 előadást tartanak telt házzal! Az összes dal szövegét, valamint az amerikai összekötő szöveget Dorothy Donnelly írja. (Legismertebb dalai: Deep In My Heart, Golden Days, Serenade, Drinking Song.)

A sikerszéria folytatódik 1926-1929 között

Talán az előző sikert is felülmúló módon lesz kedvelt az 1926-os "The Desert Song" című operettje, amely már afféle igazi amerikai szerzemény. Két év alatt 471 előadást ér meg, a New York-i Shubert Theatre-ban, Ethel Allen és Amy Atkinson főszereplésével. A szövegkönyvet és a dalszövegeket Otto Harbach, Frank Mandel és Oscar Hammerstein II. készíti. Ez az operett Romberg szerzeményei közül talán az egyik legismertebb és legnépszerűbb, tele olyan betétdalokkal, amelyek azóta is az előadó-pódiumok visszatérő, biztos adu ászai. Ezernyi előadó számtalan felfogásban játssza, énekli, és az amerikai nosztalgia egyik rendszeres forrásává lesz. A címadó dal a "The Desert Song" vezeti a listát, bár népszerűségében nem vetekedhet a "One Alone" című dallal, hisz ez a legnagyobb sláger évtizedekig, de a további dalok, a "The Saber Song", valamint a "French Marching Song" is elég ismertek. Következő operettje, a "My Maryland" (1927) a New York-i Jolson's 59th Street Theatre-ban 312 előadással jár a nézők kedvében, egy évad alatt. Néhány kudarc után ismét egy siker, a "Rosalie" című operettje, amely a New Amsterdam Theatre-ban januártól októberig 335 előadást ér meg. Sokan jelzésértékűnek tartják, és az operettműfaj haláláról beszélnek azért, mert Romberg, az amerikai operett koronázatlan királya megírja utolsó operettjét 1928-ban, a "The New Moon"-t. Műfaji megjelölésében hivatalosan már a romantikus komédia szerepel, nem az operett. A New Orleans közeli kisvárosban, Monsieur Beaunoir nagyszalonjában játszódó történet 509 estén keresztül ejti rabul a nézőket, másfél éven keresztül. Szöveget a már bevált partner, Oscar Hammerstein II. írja ez esetben is. Elhíresült betétdalai: "Stout Hearted Men", "One Kiss", "Lover Come Back to Me", amely szerzemény egy Csajkovszkij-zongorakompozíció adaptálása, és a "Softly, As In A Morning Sunrise". Ezt követően leginkább a filmipar foglalkoztatja, illetve musicalek írásával foglakozik.

Amerikában elhal az operett - itthon virágzik

Érdekes megjegyezni, hogy miközben Amerikában az operett műfaja leáldozik, és a korszerűbb hangzásvilágú, "modern" hangszerelésű, gyakorta jazzelemeket is tartalmazó musicalek irányába mozdul el a zenés, könnyűműfaj, addig Európában és főképp Magyarországon sokadik virágzását éli. Operettek sora íródik, örökzöld slágerek váratnak még magukra, és talán sohasem volt annyi remek szerző és darab, mint épp ekkortájt. Budapesten például jó ideig szinte 2-3 hetente jelenik meg egy-egy újabb operett, és egymás elől vonzzák be szinte a közönséget. A politika dominanciája, a hangosfilm megjelenése ugyan kedvezőtlenül hat a magyar operett világára, de lendülete alig törik meg. Még a politikai keleti blokk idején is születnek örökbecsű művek, utoljára talán az 1970-es években. Aztán koruknál fogva el-eltűnik fokozatosan az a komponista gárda, akik motorját jelentik a hazai operettvilágnak, míg végül zajos sikerekkel kísérve megérkeznek - talán épp a "nyugati" híres musicalek nyomán - az első magyar musicalek is, élükön a Popfesztivállal és az István, a királlyal. A külföld persze mindezekből mit sem lát és érzékel, hisz sem a két háború közti időben, sem a szovjet érában a politikai elkülönülés, a hidegháborús rezerváltság nem kedvez a politikamentes, ugyanakkor kedves és hallatlanul muzikális magyar operettek külföldi megismerésének, ráadásul úgy, hogy a hazai szakma is egyfajta műfaji lenézéssel kezeli az egészet. Az operett egyenlő számukra a rózsaszín sziruppal leöntött tortával, émelyítő dalaival, bárgyú históriáival, kiszámítható szereplőivel - mondják ellenzői, miközben dramaturgiai szempontból ehhez képest szinte üres, mesefűzés tekintetében igencsak kezdetleges cipőben járó, egyszerű és még inkább kiszámítható dialógusokkal rendelkező külhoni musicalek sora jelenik meg itthon is, hazai adaptációban. Talán egyszer ráébredünk mi is, és újra felfedezzük, milyen kincs birtokában vagyunk (mert ebben a műfajban tényleg "jók vagyunk", csak még nem hisszük el...), és akkor esetleg a világ is megtudhatja tőlünk (ki mástól?), hogy van a bécsi operett, és van a pesti. Igaz, Bécsben van már számtalan zenés színház, amelyik az ideérkező turistákat fogadja jószerivel éjjel-nappal - hisz Párizsban a Kánkán és a Moulen Rouge... "Bécsben pedig látni kell egy operettet" - mondják a japán és amerikai (és más) turisták. Igaz, ezekben az országokban nem lamentálnak ezen, hogy szakmai értelembe véve jó-e ez a műfaj nekik, csak csinálják... és a lehető legjobban.

Az első színes mozifilmek egyike Romberg-muzsikával

A hangosfilm megjelenésével Romberg mint szerző, és sikerdarabjai ismét az érdeklődés fókuszába kerülnek. Először az 1926-os "The Desert Song"-ot filmesítik meg 1929-ben. Később már kifejezetten filmre írt zenés darabokat készít, mint például a "Bécsi éjszakák" (Viennese Nights) című zenés film esetében teszi (1930). A Monarchia főképp osztrák és néha-néha magyar helyszínei jelennek meg a filmen, a boldog békeidők romantikus visszaidézésével. A bécsi magyar követ szerepében pedig a később drakulaként elhíresült Bela Lugossyt láthatja a közönség. Sokan, akik csak rémisztő arcát ismerik, meglepődnek színészi kvalitásán, amelyet egyebek közt ebben a filmben is fel-felvillant. A film egy másik érdekessége, hogy az első ún. technicolor-eljárással készített színes mozifilmek egyike (1930!). Gyönyörű zene, gyönyörű lányok, elbűvölő meseszövés és lenyűgöző színes film, és az új hangtechnikai berendezéssel hibátlan hangzás (vitaphone). Mindezek együttesen a kor egyik kimagasló moziprodukciójává teszik a "Bécsi éjszakák"-at Amerikában. A technicolor eljárás lényege, hogy a színcsatornák egy-egy egymás felett elhelyezkedő rétegben "maródnak ki", így bár kicsit körülményes eljárás, de tartós, és már igen korán gyönyörű színeket eredményez, szemben az igen sérülékeny, bár igaz, sokkalta könnyebb kezelésű Agfa-eljárással, amely egyrétegű, egyszerűbb eljárásnak tűnt. Igaz, az Agfa csak tíz évvel később, 1940-felé jelenik meg először színes mozifilmjeivel. Ma már tudjuk, hogy az Agfa-filmekre leforgatott mozik túlnyomó többsége 10-20 év alatt elveszítette színeit a filmdobozokban, szemben a technicolor máig is hibátlanul élvezhető korai darabjaival (lásd a magyar, Lúdas Matyi című filmet... stb.). Az ún. Vitaphone-hangkeverési eljárást pedig 1929-re dolgozták ki, és kilenc évig szinte egyeduralta a hangosfilm világát. 1929-1938 között 410 film készült el ezzel a hangtechnikai eljárással.

A "The Desert Song" útja

1931-ben mutatják be az 1928-as Romberg-Hammerstein színpadi Broadway-sikert, a "The New Moon"-t. Amikor a Kaszpi-tenger hullámain játszó holdfényt keresztezi a rajta átúszó hófehér hajó árnyéka, akkor találkozik az ifjú Petroff őrmester a gyönyörű Tanya Strogoff hercegnővel, és egy romantikus románc bontakozik ki a nézők előtt, szívet dobogtató dalokkal, kedves és elbűvölő színészekkel, egy hosszú ideig sikeres közönségfilmen. Az 1926-os Broadway-sikert, a "The Desert Song"-ot már 1929-ben megfilmesítik, de röviddel utána, 1932-ben újra átdolgozást nyer, "The Red Shadow" címmel. A francia Marokkóban játszódó arab történet Romberg dalait az örökzöld dallamok világába repíti, most már megállíthatatlanul. Egyébként ez a történet új feldolgozást nyer 1943-ban a "The Desert Song" című technicolor-eljárással készült színes filmben, amelyet 1945-ben Oscar-díjra is jelölnek (Best Art Direction-Interior Decoration, Color kategóriában jelölik a film két készítőjét: Charles Novit és Jack McConaghyt). 1953-ban egy nagyszabású színes film készül belőle, amelynek DVD-változata ma is kapható, sőt a zenéjét külön forgalmazták már a film elkészülte után nem sokkal. Ám a "The Desert Song" még 1955-ben, az amerikai televíziózás aranykorában is előkerül. Az NBC társaság mutatja be Nelson Eddy és Gale Sherwood főszereplésével, és bár már akkor Romberg négy esztendeje nincs az élők között, dallamai élőbbekké teszik, mint korábban bármikor is. Milliók dúdolják melódiáit a sokszor megismételt tévéfelvételen, amelyet a VHS (videókazetta)-korszak elejétől fogva meg lehet vásárolni, és igen hamar felkerül a legkeresettebb kazetták sorába.

1933-1939

A "Blue of the Night" (1933) című zenés filmkomédiája a fiatal, induló Bing Crosby számára jelent igazi kiugrási lehetőséget. Jack Smith-ként gyakorlatilag önmagát alakítva berobog a Romberg-melódia vonatán, és expressz sebességgel a hollywoodi sztárok közé. A "Maytime" (1937) című zenés film, az 1917-es népszerű New York-i Broadway-operett megfilmesítése igazi filmsikert hoz Rombergnek. A filmet 1938-ban jelölik a "Legjobb zenés film" kategóriában Oscar-díjra (2 Oscar-jelölése is van a filmnek). E filmben látható a magyar Lukács Pál, azaz Paul Lukas - Nikolai Nazaroffként - első olyan figyelemre méltó hollywoodi alakítása, amely már előrevetíti a később neki kijáró Oscar-díjat is. Lukas mellett John Barrymore, Jeanette MacDonald, Nelson Eddy játsszák a főbb szerepeket. A "Maytime" édes-romantikus dallamvilágának folytatásaként emlegetik Mary Robbins és Jack Rance Sheriff vadnyugati szerelmi történetének zenés film-változatát, "The Girl of the Golden West" (1938) címmel. "Broadway Serenade" (1939) című filmje pedig nem más, mint egy klasszikusnak tekinthető szerelmi háromszög, romantikus zenével körítve. Mary Hale (Jeanette MacDonald), az aranyhangú bárénekesnő, és Jimmy Seymour (Lew Ayres), a zeneszerző, no meg bárzongorista együtt tervezgetik jövőjüket mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Larry Bryant (Ian Hunter), a Broadway-producer, aki felfigyel Mary tehetségére... Lew Ayres és Jeanette MacDonald ún. "soft focus" eljárással ellágyított szerelmi jelenetei igazi romantikus pár benyomását keltik a korabeli nézőben, az egyébként is eleve szépia színűre forgatott filmen. Azóta már ez az eljárás a standard esküvői fotók/filmek eljárásává - közhelyesedve - bagatellizálódott. (A lágylencsés, barnított/vagy színes kép már önálló megrendelési kategória ebben a világban...)
Romberg a második világháború idején
1942-ben a William Morris Ügynökség ráveszi Romberget, hogy alakítson egy zenekart. Nem sokkal Pearl Harbor megtámadása után ezzel a zenekarral indul turnéra, és 128 amerikai városban összesen 277 előadást tartanak. Azonban amíg az együttes első három turnéja pénzügyileg sikertelen, mondhatni inkább anyagi csőd, addig az 1943-ban, a New York-i Carnegie Hallban induló széria, az "Egy este Sigmund Romberggel" című koncertsorozata igazán nagy sikernek bizonyul.

Romberg pályájának fináléja

Az "Up In Central Park" című Broadway-musical Romberg utolsó színpadi sikere 1945-ben. A dalszövegeket ez esetben is Dorothy és Herbert Fields írja. (Nevezetes dalai: Close as Pages in a Book, és Carousel in the Park.) Többi zenés darabjához hasonlóan ez a musical is filmvászonra kerül, három évvel a New York-i bemutató után, ugyanazzal a címmel (1948). A New York városvezetésének korrupciós ügyeit feltáró riporter esete azóta újból és újból előkerülő téma, azzal együtt is, hogy majd harminc esztendő múlva a valósággá váló Watergate-ügy sok mindent megváltoztat. Ám a Dorothy és Herbert Fields, valamint Karl Tunberg szövegkönyvére épülő film Romberg zenéjével ennek a témasorozatnak szinte az első, még vidám feldolgozása. Halála előtt nem sokkal írja a "The Two Mouseketeers" (1951) című Oscar-díjas, "Tom és Jerry" című rajzfilm zenéjét, pontosabban annak egyik betétdallamát. A számos animációs film kapcsán azóta nevezetessé váló híres páros, Joseph Barbera és William Hanna rendezi a rajzfilmet, de magát a díjat a zseniális Fred Quimby, a "Tom és Jerry" szülőatyja kapja. Külön érdekesség tehát, hogy a nevezetes 8 perces rajzfilm betétdalát, a "Soldiers of Fortune Are We" címűt, a magyar Romberg írja. A "The Girl In Pink Tights" című musicalkomédián dolgozik, amikor megmagyarázhatatlan és furcsa érzés fogja el, valahogy megérzi, vagy csak tán megsejti az idő végességét. Önmagát se nagyon kímélve veti papírra ennek a zenés darabjának a melódiáit. Aztán egy nap befejezi ezt is akárcsak korábban, több mint hetven alkalommal előző "gyermekeit" is. A mű kész, a szerző megpihenhet. Rommy - ahogy közeli barátai nevezik - elalszik csendben, és örökre. Sigmund Romberg imádta az életet, a jó ételeket, a zamatos borokat, a bécsire vagy a magyar süteményekre emlékeztető desszerteket, a derűt, a nevetést, a bájos nők társaságát, a barátokat.

Utolsó kudarcát nem éri meg

1951. november 9-én hal meg, nem sokkal azután, hogy utolsó darabját éppen befejezte. A bukást már nem érhette meg. Talán azt mondhatjuk, hál' Istennek. Három évvel halála után kerül sor a premierre, 1954. március 5-én, de a közönség valahogy megváltozott, vagy a darab csapnivaló, mindenesetre rövidesen senkit se nagyon érdekel Romberg utolsó édes melódiája. Regénybe illő életét a José Ferrer főszereplésével készült "Deep in My Heart" (1954) című MGM-filmben viszik filmvászonra. A film természetesen nem nélkülözi a nevezetesebb Romberg-dalokat sem. Halála után Sigmund Romberget beválasztják a "Dalszerző Hírességek Csarnoka" tagjai közé...

Romberg utóélete

Romberg zenéinek, operettjeinek folyamatos felújításának köszönhetően az emberek tudatában tulajdonképpen halhatatlanná lesz. Mario Lanza főszereplésével például 1954-ben felújítják a "The Student Prince" című nagy sikerű operettjét, amelyben Joseph Ruderként még Szőke Szakáll is remekel. A film és a zene kapcsán igen hamar elterjed, hogy "The World's Greatest Love Musical" (A Világ Legjobb Szerelmes Musicalje), és sokan az MGM legjobb filmjei közé sorolják. "That's Entertainment" címmel 1974-ben kétrészes emlékműsort sugároz számos amerikai televízióállomás az MGM aranykorszakáról, amelyben természetesen Romberg - szerzeményei révén - fronthelyen szerepel. A New York City Opera's produkciójaként 1989-ben ismét filmre, ezúttal tévéfilmre veszi a "The New Moon" című korábbi sikerét. Aztán Romberg neve ismét előkerül a Paul Newmann és Joanne Woodward főszereplésével elkészülő "Mr. & Mrs. Bridge" (1990) című, számos díjra felterjesztett film kapcsán, hisz egyik betétdala, a "Stouthearted Men" egy addig publikálatlan Romberg-szerzemény. Joanne Woodward egyébként elnyeri ezzel az alakításával a New York-i Filmkritikusok díját, a legjobb női alakítás kategóriájában. Utoljára a "Some Enchanted Evening: Celebrating Oscar Hammerstein II." (1995) című tévéműsorban gyakorta szóba kerül, ugyanis a legnagyobb Romberg-operettek és musicalek kedvelt szövegírójára emlékeznek a műsorban a legendás sikerek egykori, még élő szereplői. Egykori zenekarának utódja ma is népszerűsíti világszerte dallamait. Itthon? Romberg neve egyetlen lexikonban sem szerepel, sem szakmai vonalon, sem pedig a híres magyarok közt nem emlegetik. Darabjainak jó része ismeretlen, egy-egy dala a rádióból, lemezekről, CD-kről tűnhet ismerősnek csupán. Hazánkban éppúgy, mint szülővárosában Nagykanizsán nincs köztudatban a neve, emléktábla sem őrzi sehol sem igencsak elmúló emlékét. Szobor, utcanév, esetleg emlékszoba, amelyben az arra járók számára tovább élhetne itthon is a tengerentúl egyik legnagyobb zeneszerzőjének számon tartott Romberg Zsigmond emléke... Milyen groteszk dolog is az, hogy a leghíresebb magyarok egyike itthon ennyire ismeretlen...

Magyarra fordított kevés dala

Egy-egy dala magyar szöveggel még a harmincas évek derekán sláger. Ezek közül is talán a legismertebb a "Miért hagytál el, mondd?" címmel válik népszerűvé, amelyet Kovách Aladár ír, Romberg: "Lover come back to me" kezdetű dalára.
Ennek a szerelemes dalnak a magyar verziójával emlékezzünk a mesterre:

A nap lement - feljő a hold,
Emlékszel-é, gyönyörű volt...
Azóta lettem ilyen árva!
Miért hagytál el, mondd?

Hány éjszakán hittél nekem?
Új volt a hold s a szerelem...
Mégis azóta lettem árva!
Miért hagytál el, mondd?

Most minden drága percet visszaálmodok, mi volt...
Szívem vérzik!
Azt a parkot, amelyben ajkad annyit rám hajolt,
Már mással járom végig!

Lement a hold - s nem vagy velem!
Sötét az ég - s az életem!
De én csak várok rád és könnyes szemmel kérdem:
Miért hagytál el, mondd?...

Írta: Takács István
Készült Horváth Boldizsár fordításainak felhasználásával
Nyelvi lektorálás: Dévényi Ildikó
CC - szineszkonyvtar.hu