Életrajza:

Adatok:

1870 - Makó, nyár: Miskolc
1870 - 71- Szabadka
1871 - Munkács, Ungvár, Buda, Máramarossziget, Szabadka, Pécs
1872 - Nagykanizsa, István tér
1873 - Losonc, Rozsnyó - igazgatóként
1874 - Pozsony, István téri Színház - igazgatóként
1874 - 75 - Temesvár, Szeged - igazgatóként
1886 - Magyar Dalcsarnok néven mulatót alapít
1887 - vidéki körút
1888. május - Budai Színkör
1894 - Színiiskolát nyit Budapesten
1904 - utolsó előadása, majd nyugalomba vonul
1909- Debrecenben szónok-iskolát nyit

Áttekintő életrajza

Erdélyből, az akkori Alsó-Fehér megyéből, Tövisről származik, és Sipos néven, Sipos Elekként születik meg. Színészként veszi fel az előkelőbbnek ható Solymossy nevet, Molnár György javaslatára. Molnár György a maga idejében páratlan népszerűségnek örvendő tragikus hősszínész, aki nem is mellesleg a Budai Népszínházat igazgatja ez időben. A gimnázium egyik megunt felsőbb osztályából érkezik hozzá ide Budára Siposként, majd már mint Solymossy Elek tanul Molnártól. Mondhatnánk szerencsés időben: közvetlenül a kiegyezés után, amikor a lenézett és üldözött magyar szó ismét szárnya kélhet, akkor kerül Molnár keze alá, és ez jó iskola számára. "Nem ül többé már cenzor az írói és színészi lelkiismereten, ágálhat és szavalhat magyarul a színész jóllakásig..."

Molnár Györgynél

Molnár György egyébként nemcsak hogy korának kimagasló, és hallatlanul népszerű drámai színésze, de vérbeli igazgató is egyben. Ennek bizonyságául álljon itt egy róla szóló történet: - Mesélik, például, hogy egyszer a legvérfagyasztóbb pillanatban, a "Lear király" tragikus felhördülés drámai pillanatában, amikor valósággal felüvölt: "Megőőőrülööök" odasúgja közvetlenül az utána bekövetkező feszült csendben partnerének fülébe, aki mellesleg a titkára is egyben, hogy: "aztán vigyázzék kend az elszámolásnál, a zsöllyéken összesen hat hely üres csupán..." Solymossy, mint mondják, nem igazán ereszthet pocakot mesterénél, és első igazgatójánál, legalábbis gázsijából nem.

A nagy ívű pálya döcögve indul

Solymossy nyurga, vézna fiatalemberré érik hamarosan. Mondják, hosszúságban talán a népszerűségében addigra halványulni tűnő, hosszúra nyúlt valamikori tenoristával, Zajonghy Elemérrel vetélkedhet. Ahogy a nagy emlékező, Szerémy Zoltán mondja: "... a létrahosszú ifjú színész, először az ťÖrdög piluláiŤ című színpadi ős-revueben lépett színpadra" Budán a Népszínházban, Molnár György igazgatása idején. Ezt követően vastagabb szelet kenyér reményében Szabadkára szerződik Hubay Gusztávhoz, de ez a működése inkább a szerencsepróbálás kategóriába kerül, mert hamarosan Miklóssy Gyula színigazgató hívásának eleget téve a fővárosi István téri Színházhoz (ma: Klauzál tér) szegődik, egészen annak hamarosan bekövetkező bukásáig. Utána szintén a vastagabb kenyér reményében vándorszínész-igazgatóvá válik vállalkozásképpen.

Solymossy társulata Losonc városában - 1873.

A társulatához veszi Kassai Vidort is, akinek visszaemlékezéséből válik ismertté az utókor számára is ez az időszak. 1873 késő őszén a Solymossy-társulat Losoncra utazik. Sokan tartoznak a nevesebb színészek közé a társulat tagjaiból, ám a losonci közönségnek fogalma sincs, kik is az arra járó "csepűrágók". Egyébként közel öt hetet töltenek Losoncon, és hát "társulatunk elég gyöngécske volt, nem is részesült valami nagy tetszésben..." - írja Kassai. Az 1873 nov. 20-ai Losonci Lapok pedig így: "A ťPóruljárt finánckomisszáriusŤ előadása minden tekintetben sikerültebbnek mondható. Az oroszlánrész most is Kassaié lett, ki minden eddigi alakításánál jobb volt." (Hajnik Béla) Aztán egy nap, senki se tudja honnét, de jött egy szőke, kékszemű, szelíd ember, közepes színész, de már két színművét is játssza a társulat. (Kerekes András, és a Schneider Fáni.) Az előadások során fellép, és az esti ugratások során derül ki, hogy újabb darabja is a hóna alatt van már, egy bizonyos "Falu rossza" nevű népszínmű. A fiatalembert, akinek a hitvese Benedek Mari színésznő, és így tartozik a társasághoz, barátságból fel is lépve, Tóth Edének, a későbbi híres színműírónak hívják. (A "Falu rossza" a legtöbbet játszott népszínműve lesz - Solymossynál fejezte be!)

Újra a fővárosban

1874 januárjában mennek Rozsnyóba. Itt már Tóth Ede és Tóthné is játszik a "Csikós"-ban, és a lapok meg is emlékeznek Kassai Vidort is emlegetve. A Solymossy-társulat egy része néhány napra Dobsinára is eljut. Majd két hónapos itt-tartózkodás után a tavaszt már a fővárosban tölti a társulat. Ott feloszlik, és mindenki megy, amerre lát. Solymossy meg visszatér az István téri Színházhoz, de már mint igazgató. Egy évadon keresztül vezeti és irányítja ezt a színházat, és egyáltalán nem rosszul. Talán épp erre figyelnek fel az épp felépült Népszínház intendánsai, amikor átszerződtetik az alapító társulat tagjai közé.

A Népszínházban

1875. október 15-én az első magyar szót mondja az azóta már lebontott egykori Népszínház színpadán Solymossy Elek. A különös sorsú épület Népszínházként, afféle zenés színházként épül a magyar nyelv népszerűsítése céljából, amelyet híven betölt. Majd a népszínmű válságával és egy telekpanamával egybekötött korrupció fordulatával válik "és" Magyar Nemzeti Színházzá, később a Népszínház szó is eltűnik nevéből, lesz "csak" Nemzeti Színház. Aztán egyszer csak a metróépítők útjába kerül az épület, macerás dolog bajmolódni, kikerülni, alternatív tervet kidolgozni, siettet a határidő is, ezért aztán kényelmi okból kifolyólag inkább lebontják, ám az ígért új Nemzeti nem épül fel akkor. Tervek, tégla-jegyakció, Deák téri gödör és botrányokkal kavart új pályázat után helyébe igazi Nemzeti Színház közel harminc év múlva, csak nemrég épülhetett. Akkor azonban, 1875-ben, a Népszínház friss festékillatú nézőteréről hallhatják a fess Solymossy Elek avatóbeszédét, prológusát, az első szavakat, amely betöltötte a Népszínház legkisebb zugait is elsőnek, és amely épület oly sokáig a magyar szó, a magyar operett, és népszínmű egyes számú otthona, és amely épület - a túlnyomórészt német ajkú lakosság számára - a magyar nyelv iránti kedvcsináló intézményévé lép elő nem is oly sokára azzal, hogy dalait, énekeit magyarul dudorászták a cipőpucolók, kofák, s az utca emberei, a gimnazista fiatalemberek, és a fővárosba látogató vidéki gyárosok, tisztviselők és mágnások, egyszóval a nézők. Blaha Lujza és Pálmay Ilka, Küry Klára, Hegyi Aranka dalait éneklik országszerte, a Népszínház falaiból ezerfelé kisugározva ezeket az édes melódiákat.

Blaha Lujza és Solymossy Elek

Itt a Népszínházban aztán Solymossy oly sokoldalú és népszerű színésszé válik, hogy amikor valaki Pestre utazik, és itt "mulatirozván" ismét hazakerül a maga fatornyos pátriájába, a kérdésekkel megostromolt számára, az egyik bizton megválaszolandó kérdéssé lép elő: "- Hát Somossyt látta-e Kend a Népszínházban?" Mire következik persze a derék, és főképpen pedig mulatságos Solymossy egy-egy jelenetének emlegetése. A derék, jó Solymossy pedig gyakorlatilag játszik - was gut und teuer -, vagyis mindent, ami csak jólesik. Korában, a Népszínház indulásának éveiben két fő személy miatt vált jegyet Pest lakosságának jelentékeny hányadában német nyelvű lakossága, az egyik Blaha Lujza, a másik pedig épp Solymossy Elek.

Szerepeiben

Verhetetlen népszerűségét tekintve a népszínművekben, és az operettekben egyaránt. Kedélyes zsidófigurái közszájon forognak éppúgy, mint a "Tótleány" Misójaként, és mint a divatos operettek baritonszerepei bármelyikében. Főleg a "Lili" Plinchardjában, a "Nap és a Hold hercegé"-ben (Lecocque), vagy a "Koldusdiák" Ollendorf ezredeseként, a "Kapitánykisasszony" Don Januariójaként, az "Orfeusz" Jupitereként éppúgy, mint a Konti-féle "Citerás" Kukurillójaként, Strogoff Mihály mókás hírlapírójaként, a "Magdolna" lágy szívű, de dadogó Sisa jegyzőjeként, a "Sárga csikó" Boltos Icigjeként, közel száz különböző szerepben.

Solymossy Elek elméleti tanulmányai

1882-ben kijárja, hogy mint rendkívüli egyetemi hallgató beiratkozhassék, és több éven keresztül Gyulai Pál növendékeként a nagy magyar kritikus és irodalomesztéta óráit látogathassa, annak ellenére is, hogy ünnepelt, országos hírű színész. Színházelméleti elképzeléseit támasztja alá a szerzett tudással. Talán épp az elméleti érdeklődésének köszönhető, hogy könyvet ír a vidéki magyar színészet általa tervezett reformjáról, és egy másik tanulmánykötetet a színészet tanításáról. Színésznaplójának részletei is napvilágra kerülnek egy kötetben. Ennek második, befejező könyvét korai halála akadályozza meg. Ennek a tervezett II. résznek jelentékeny része elkészül ugyan, de a záró rész hiánya, és néhány közbülső rész töredékessége miatt kéziratban marad ez utóbbi könyve. Kiadására sor nem kerül, sőt a kézirat maga is elkallódik. Szerémy Zoltán maga látja a kéziratkupacot, innét tudjuk, hogy egyáltalában létezett. 1881-ben átveszi a Bártfai P. Antal által alapított Gyakorló Színésziskola irányítását.

Magyar Dalcsarnok néven mulatót alapít

Sikerei csúcsán úgy gondolja, hogy a maga javára fordíthatja népszerűségét, és részben önálló vállalkozásként, 1893. december 2-án a kőbányai illetőségű, és részvényeit tekintve többségében magyar érdekeltségű Dreher Antal-féle Serfőző Rt. megbízásából Magyar Dalcsarnok néven mulatót alapít. Az 1850-es években kialakuló hazai sörgyártás egyik legrégebbi sörgyárából, a Perlmutter-féle sörgyárból fejlődik ki a Dréher Antal Serfőző Rt., amely gyárat Dréher Antal 1863-ban vesz át végleg Perlmutter Izsáktól. Dréher egyébként cseh származású (Anton Dreher), de addigra már családjával rég Kőbányán letelepedő vállalkozó. Családi hagyományt honosítva teremti meg hazánkban az ipari jellegű sörgyártás alapjait. Közel 30 év alatt már az ország egyik legnagyobb termelését biztosító sörgyárává fejlődik az évi átlag 1,7 millió hektoliternyi sörtermelésével. A növekedés egy pontján már nem csak a vendéglői és korcsmárosi hálózat gyarapításával, hanem kabaréműsorokat biztosító mulató létrehozásával is próbálkozik Dréher Antal fia, a terjeszkedésnek a finomabb, kulturáltabb formáit is kipróbálva, amelyre azért külföldön már számos jól működő példa adódik addigra.

A Dalcsarnok féléves működése

A Dohány utca 4.-es számú ház udvarán létesül a Magyar Dalcsarnok, az ún. "Tabakgasse Ecke Akazienngasse", ahogy a német nyelvű útmutató említi. Talán ha nem is a legrégebbi, és ha talán nem is a legelső magyar nyelvű kabaré, de az első nevezetesebbek egyike, annyi bizonyos. Szólók, duettek, komikus jelenetek, tánc- és daljátékok szórakoztatják a nagyérdeműt. A Solymossy-féle Dalcsarnok azonban rövid életű próbálkozás. 1894. február 27-től már új vezetés irányítja a nagyszerű kísérletet, továbbra is Dréherék tőkéjével. Az első műsorairól a korabeli műsorfüzetek nyújtanak támpontot. Ezekből kiolvasható, hogy bizonyos Nagy Mariska átváltozó művésznőt többen még kritikájukban is említésre méltónak tartanak. A társulat tagjai egyébként: Nagy Mariska, Tarpai Erzsi, Heben Anna, Váradi Mariska, Bodroghi Rezső, Rozsnyai Mihály, Falvai Vilmos, Fürst Károly. Néhány nappal azonban az igazgatói váltás előtt még egy új műsorral próbálkoznak, ahol Rozsnyai és Bodroghi énekes duettet ad elő, magyarra fordított "Kalabriász parti"-ja megy telt házak előtt a nőimitátor Jászaival és Angyal Mariska magyar nótáival, valamint Karabin kisasszony táncszámaival. A karmester: Rohrbacher volt. Ma csodálkozunk, hogy mégis megbukott a magyar kabaré első próbálkozása. De talán jobban rávilágít a bukás okaira Ambrus Zoltán.

A Dalcsarnok bukása

"A HÉT" című folyóiratban Semper álnéven író Ambrus Solymossy Elek Dalcsarnokának gyors bukását azzal indokolja később, utólag: "se a magyar nyelv, sem a magyar dal nem alkalmas arra, hogy durva röhejre ingereljen durva embereket. Azokat a lapos, buta német couplet-kat, melyekkel a dalcsarnoki komikus tomboló tetszést arat, se magyarra átültetni, se eredeti magyarokkal pótolni nem lehet." (Semper: Jobb erkölcsöket, A Hét, 1897. április 13.) A Dalcsarnok 1894. február 27-én már új műsorral, és Erste Elisabethstädter Singspielhause (Első Erzsébetvárosi Dalcsarnok) cégérrel jelentkezik.

Újra felfelé kúszik szerencsecsillaga az égen

A Dalcsarnok-beli kudarca nem töri meg, azt követően is a Népszínház kedvelt komikusa marad, bár népszerűsége korával ellentétes arányban áll addigra már. A kezdetek kezdetén Együd Istvánnal és Tamássyval alkotott komikus hármast, majd idővel Kassai Vidor egészíti ki, 1882-ben Együd halálával, és később Tamássy hirtelen halálával a nagy komikus négyes lecsökken két főre, Solymossy Elekre és Kassai Vidorra, majd ezt a duót a később belépő Németh Józseffel frissítik. Nevezetes alakítása, amely ismét napokra, hetekre a szóbeszéd tárgyává teszi, sőt talán meg-megkopó országos hírnevét is helyrebillenti Gerő Károly "Próbaházasság" című színművéhez kapcsolható. Témája a szükségből kölcsönkért, majd megtartott feleség már egy régi motívuma a színjátékoknak. A szöveges részt Szikora Márton szerepében Solymossy kuplék éneklésével vidámítja. Az egyik utolsó versszaknak az ismert forradalmi nóta: "Kossuth Lajos azt izente..." lenne a refrénje, ám a hatóság a főpróba után a szövegrész kiéneklését betiltja. Sebaj, véli Solymossy, majd hozzáhallja a dallamhoz a szöveget a közönség, s az ominózus részt csukott szájjal, az előírásnak megfelelően - elzümmögi. A közönség bár nem nagyon érti, miért történik mindez, újra meg újra elzümmögteti a dalt tapsaival. Solymossy megint csak zümmögi a refrént, de hogy mentse magát, ravasz mimikával jelzi, hogy ezt elénekelnie szöveggel nem szabad. No hát, egyéb se kell a magyarnak, csak azért is kierőszakolja akaratát. Sokadjára ismételtetik meg a dalt, de most már kórusban kiáltják: "Szöveggel - szöveggel!..." - Solymossyban egyszerre felfortyan a magyar vér, kihúzza magát, és hatodjára teli torokból harsogja bele a felpaprikázódott közönségnek: "Kossuth Lajos azt izente..." Hát olyan tapsorkánt még nem látott a Népszínház fala, amilyet Solymossy ezen az estén arat. Az esetnek rövidesen híre megy, és hetekre nem kapni jegyet az előadásra. A darab talán épp ettől a hatósági momentumtól válik rendkívül népszerűvé, és Solymossy - ha lehet - még a korábbinál is nevezetesebb személyévé a Népszínháznak. Sőt amikor a darab vidékre kerül, a szorongó lelkű direktorok remegve kérnek főkapitányi engedélyt, akik rendre megadják, ám több helyen is nekitámadnak a főkapitánynak, "hát tönkre akar tenni az úr, ugyan mán tiltassa be egy kicsinykét...", és már készül is a plakátszöveg: "Rendőri betiltással először: A próbaházasság"...; no persze az esti előadáson a Solymossy helyett játszó színész először a refrént dudorászva adja elő, de a fellelkesült vidéki közönség egy már íratlan koreográfia szerint jár el, kórusban kérik: "Szöveggel, szöveggel!"...A darab így lesz siker országszerte, és így marad meg az idős Solymossy mindenki jó emlékezetében. Sokáig a Kossuth-dal és Solymossy neve elválaszthatatlanná válik...

Solymossy, a nagy mulattató szomorú halála

Vérbeli színész egyébként, csupa tűz, ideg és rugalmas frissesség. Nem nagy, de kellemes hangját kiváló ökonómiával tudja érvényre juttatni. Nagyskálájú aktor és túlzásai, modorossága mellett is korában a Népszínház egyik legszámottevőbb tehetsége.
1904. dec. 16-án lép fel utoljára. Nyugalomba vonul a színháznyitók utolsó mohikánjaként. Debrecenbe vonul el, ott tanít egy darabig, és színészi naplójának második kötetén dolgozik. Aztán egy napon feljön Budapestre, leromlott egészségi állapotban, görnyedten és fogatlanul, de azért nem állja meg, hogy egy-egy rózsás nővé érett asszonyszemélyt azért - a régi dicsfényének köszönhetően - meg ne cirógasson. Ám súlyos cukorbaj gyötri, amely kapcsán egyik lába elüszkösödik. A Rókus kórházban leszelik egyik lábát, hogy életét mentsék. A másikat meg tudják menteni, de már nyűg számára az élet. Elfeledetten, nyomorúságos egészségi állapotban, és szegényen tér meg övéihez, Együdhöz, Tamássyhoz, Erkel Elekhez 77 évesen, 1914-ben. Az utókor inkább a magyar kabaré első úttörőjeként emlékezik rá, a taps a nevetés, melyet személye kiváltott már rég elhalt, az épületet is lebontották, elsárgult fotók őrzik csupán jelenlétét, pedig egyike volt azoknak a színészúttörőknek, akik az elnémetesedő közegben visszájára fordították a kedvezőtlen folyamatokat, megteremtve újra a magyar szó becsületét derűs, vidám előadások sokaságával.

Forrás:
Molnár Gál Péter: A pesti mulatók - Helikon Kiadó, Bp., 2001.
Magyar színházművészeti lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Hont-Staud: Színházi kislexikon - Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Szerémy Zoltán: Régi nagy komédiások emberi ábrázata - Solymossy Elek, Képes Krónika, 1932. 42. sz.
dr. Németh Antal: Színészeti Lexikon - Győző Andor Kiadás, Bp., 1930.
Verő György: A Népszínház Budapest színi életében (Bp., 1926).