Életrajza:

Adatok:

1890 - 1896 - a Folies Caprice, kisebb szerepek
1896 - 1907 - a Folies Caprice, jelentős szerepek
1907 - 1908 - egy évadon át, Bécsben működik
1908 - 1917 - a Rákóczi úti Torcadero mulatót vezeti, igazgatja
1917 - 1918 - bevonul katonának, frontszolgálatra kerül
1918 - 1925 - Rott Sándorral igazgatja a Kis Komédiát
1930 - 1932 - a Steinhardt Színpad igazgatója
1944. nov.-dec. - a holcaust áldozata, 71 évesen

Összefoglaló

Budapesten irodistaként kezdi ifjú életét, miközben, estéit pedig a színházak nézőterén tölti, s lassan eljegyzi magát a színjátszással. Színésziskolát nem végez, mert nem tudja megfizetni, de jelentkezését elfogadják az akkoriban nyíló Folies Caprice-ban, és színész lesz az alig 17 esztendős fiú. Tehetséget látnak benne, ám jó néhány esztendeig vegetál csupán, s nem csak a színpadon. Döntő fordulatot az un. "varieté rendelet" jelenti. Az 1896-ban életbe lépő rendelet értelmében - a műsorok döntő többségének magyar anyanyelvűeknek kell lenni - s ez kedvez Steinhardtnak. Mint magyarul is jól beszélő színész, egycsapásra nagyobb feladatokhoz jut, a kieső német-ajkú színészek háttérbe kerülése miatt. Rátalál saját szerepkörére, a kabaré műfajában. Korán összekerül a kor egyik nagy komikusával, Rott Sándorral. Évtizedekig Rott és Steinhardt páros neve maga a biztos siker záloga. Idővel önálló - és jól menő - kabarét is alapítanak ketten, aztán a több mint harminc színpadon együtt töltött év után, egy nap összekapnak, és különválnak útjaik. Mindkettejük számára végzetes a különválás. Rott belebukik önálló kabaréjába, eladósodik évekre, de Steinhardt is tönkre megy a maga filmvállalkozásával. Aztán megtörténik a látványos kibékülés, de csillaguk többé már nem ragyog föl úgy, mint rég. Rott öregkori tünetekkel küzd, rosszul lát színpadon és hallása is romlik, tőle függetlenül Steinhardt is háttérbe szorul. Aztán mindkettejüket lekényszeríti a színpadról az 1939-es rendelet. Rott belepusztul a színpadi némaságba, Steinhardt pedig a holocaust áldozata lesz 71 esztendősen. Sajnos mindkettőjüket elfeledték mára, pedig a XX. századi magyar kabaréműfaj ünnepelt és közkedvelt csillagai voltak egykor. Ma már kevesen tudják azt is, hogy az "Újjé a ligetben nagyszerű" kezdetű slágert Steinhardt viszi sikerre 1911-ben, ami talán a ma emberének sem ismeretlen dal, hála Bilicsi Tivadarnak. Több mint hatvan esztendő telt el halála óta, róla, pályájáról szóló összefoglalók közül mégis a jelen sorok az elsők közé számítanak.

Életútja részletesebben:

Az indulás

Léva városa, a magyar felvidék szülötte, iskoláit is ott végzi. Három gimnáziumi osztály elvégzését követően azonban tanulmányait megszakítja, mert édesapja megbetegszik, s a család nem bírja a taníttatás költségeit finanszírozni. Budapestre kerül ismeretség révén, elhelyezkedik irodai gyakornoknak, egy posztógyár Erzsébet téri irodájában. Később a Modern és Breitner cég pénztárosa lesz. A fővárosban szórakozásul eljár a színházakba esténként, s lassan eljegyzi magát a színjátszással. Idővel minden idejét a színházak nézőterén tölti. Később erről úgy vall, hogy itt tanulja meg az igazi mesterség szinte valamennyi elsajátítható fogását. Színésziskolát nem végez, mert nem tudja megfizetni, de jelentkezik az orfeumnál. Miután németül elég jól beszél, s Oroszy Antal és Leitner Henrik akkoriban nyitja meg a Folies Caprice-t, megállapítják a náluk jelentkező 17 éves fiúról, hogy tehetséges. A döntő lépést azonban a főrendezőnek kell megtenni, felvétele ügyében. Így tehát 1890-ben bemutatkozik Kmochné apjának is, aki akkoriban a Rostély utcának nevezett helyen működő Folies Caprice főrendezője, akinek megtetszik a legény örökké vidám arca, és leszerződteti.

Az első szerepek

"Tizenhét esztendős kölyök voltam - meséli Steinhardt -, és első nagyobb "színészi" szereplésem az volt, hogy egy darabban be kellett feküdnöm a koporsóba. A fejem fölött egy csomó színpadbeli rokon örvendezett az örökségnek, ami utánam maradt, és két hosszú viaszgyertya tette egyre tűrhetetlenebbé nyugodt halotti állapotomat, ugyanis a lecsepegő, fonó viasz pont az orromra csöppent állandóan. Én, persze, mozdulni sem mertem, mert féltem, hogy kirúgnak a színháztól. Buzgó igyekvésemet észrevették a partnereim, sőt, később a publikum is, és úgy a színpadon, mint a nézőtéren fuldokoltak a röhögéstől. De én mégis színész lettem... Viszont az ügyelőt másnap jól leszidta a fukar direktor, amiért újra friss gyertyákat kért tőle."
A fiatalember dédelgetett álma ugyan megvalósul, de a kívülről csillogó színpadi ragyogás már korántsem olyan vonzó belülről, teljesen más az orfeumbéli élet, mint azt késő kamasz fejjel elgondolta korábban. Teszi ugyan a dolgát, jól-rosszul hosszú időn keresztül, de igazán nagy önállóságot és lehetőséget nem kap. "Az előttem állók mindenképpen azon voltak, hogy legyűrjenek, elgáncsoljanak, hogy nyakát szegjék karrieremnek. A rendezőim féltek tőlem, nem akartak szerepekhez juttatni."

Egy rendelet, amely lehetőséghez juttatja

"Tudtam, hogy el kell jönnie majd az időknek, amikor felderül az én napom is. És tényleg, jött a varietérendelet"... - 1896-ban Rudnay főkapitány rendeletet hoz a magyar nyelv védelmében, hogy az orfeumok előadásainak legalább a fele kell, hogy magyar nyelven menjen, szemben az eddig túlnyomórészt német nyelvű előadásokkal. Steinhardtra - mint magyar nyelvű előadóra - kellő számú magyar nyelven jól beszélő színész híján immáron nagyobb feladatok hárulnak, tehetsége és játszókedve végre már szabadon érvényesülhet. "...nagyot fordult velem a világ, úgy vigyáztak rám, mint a cukorra, mert én voltam a Folies-ban az egyetlen tisztán magyar ajkú színész. Nagy szerepeket kaptam, amikben nagy sikereim voltak. Nemsokára rá rendezője lettem a színháznak." Elmondható tehát, hogy sokat fejlődik, s nagy színpadi gyakorlatra tesz szert. Ebből az időszakából az egyik legnevezetesebb siker, amelyet 1911-ben bakelitlemezre is rögzítenek, az "Újjé a ligetben nagyszerű" kezdetű, talán a mai, fiatal nemzedék számára is ismerősen hangzó sláger.

A "Dódi karrierje"című film

Steinhardt próbálkozik a korai hazai filmgyártásba is bekapcsolódni. Első filmes szcenáriuma, amelynek főszerepét is ő maga adja, ő Dódi, a pesti fiatalember, bankfiú, aki találkára hívja szíve hölgyét. Hunyadi Emil alakítja a dühös atyát, aki azonban időnek előtte megjelenik, és elhurcolja a leányt. Dódi nyomukba ered, és hosszas könyörgés árán elnyeri a leány kezét. Udvarlók ostromolják a szépséges ifjú asszonyt kezéért, aztán néhány fordulat után, amelyben munkahelyi és hivatali konfliktus is szerepel, minden jóra fordul, és Steinhardt Dódija jó álláshoz jut, sőt, elnyeri apósa megbecsülését. A filmet Bródy István rendezi, a Géniusz Filmvállalat Rt. gyártja le az 1500 m hosszú, 4 felvonásra tagolt filmet. Az 1915-ben készült film ősbemutatója: 1916. február 27-én, az Omnia Mozgókép-filmszínházában zajlik. (Forrás: Mozgófénykép Híradó: 1915/8, 9, 10.)

Steinhardt Mulató - Kis Komédia

"1917-ben Wienbe szerződtettek rendezőnek a Budapester Orfeum Gesellschafft-hoz; egy évre rá hazajöttem, és megnyitottam a Steinhardt Mulatót." A Steinhardt igazgatása alatt álló mulató a Kristálypalotában működik két hónapon keresztül, 1918. szeptember és októberében, a Szerecsen (ma Paulay Ede) utcai helyiségben (most Vidám Színpad), ahol Rott és Steinhardt, a két neves komikus Kis Komédia címen egy-egy műsort mutat be (havonta egyet).
A Bécsből hazatérő - és itthon is nagy népszerűségnek örvendő komikus összeáll tehát egy színházi vállalkozás keretei között Pest másik igen népszerű - ha nem épp népszerűbb - komikusával, Rott Sándorral, és korábbi közös sikereiket alapul véve Kis Komédia néven kabarét nyitnak 1918 novemberében, a Folies Caprice mulató Révay utca 18. szám alatti helyiségében.
A Kis Komédia direktorai tehát Rott Sándor és Steinhardt Géza, a színház titkára Lénárd Béla, karmestere Rajna Sándor, majd Huber Sándor, később pedig a nagymester, Hetényi-Heidelberg Albert, a népszerű zeneszerző. A Kis Koméldia tagjai: Csabay Böske, Kmochné Jozefin, Rottné Türk Berta, Schindlerné Gizella, Somossy Renée, Steinhardtné Mary, Szik Lujza, Teszóry Lia, Gömöry Jenő, Kövessy Lajos, Lénárd Béla, Pásztor Zoltán, Sugár Lajos, Sugár Pál és természetesen a két sztár, Rott és Steinhardt. A fellépők között idővel ott találjuk Solti Hermint, a népszerű sanzonettet, Gyárfás Dezsőt, a kedvelt humoristát, Pápay Antal komikust, Szentiványi Kálmán konferanszot, és a Harry Frank néven működő kedvelt xylophon-művészt egyaránt.

Rott és Steinhardt

A Kis Komédia - fennállása közel tíz esztendeje során - végig sikeres, egyenletes színvonalú, a közönség szempontjából pedig megbízható és biztos szórakoztató pontja a pesti színházi világnak. Egyesek eleve csodának tartják, hogy a két komikus egyáltalában miképpen jön ki egymással, annyira különböznek egymástól, sok mindenben. Ám valószínű, nem a különbözőségek, hanem a kevés számú közös és összekapcsolható azonosságok mentén szemlélik a világot, és egymást.
Úgy tartják akkoriban, hogy ők az örök színészpáros. Rott alacsony, vékony alkatú, riadt tekintetű. Steinhardt magas, erőteljesebb megjelenésű, jóvágású, amolyan nők kedvence arc. Rott finom, árnyalt, szerepről szerepre más-más figurát hoz, cizellált jellemábrázoló, míg Steinhardt darabos, és szinte minden darabban ugyanazt a figurát hozza, ő az állandó típus kettősükben. Rott a helyzetek adta kisemberfigurájának gyöngyszemeit adja, míg Steinhardt inkább a kétértelmű, pajzán humor, szójáték híve.
Kellér Dezső visszaemlékezésében is erről dohog, hogy a nyers tréfák, blődlik határát súroló Steinhardt mellett miért ragadt le oly hosszú időn keresztül Rott. Rott maga is gyakran szenved, ennek ellenére majd egy életen át, kisebb-nagyobb szakításokkal játszanak együtt. "... Sokszor eltöprengtem rajta, miért nem tör magasabbra, miért maradt élete végéig csak Steinhardt Gézának, a brettlikomikusnak a vetélytársa?" (Kellér Dezső: Kortársak és Sorstársak) Az egyfelvonásos színművek és tréfák állandósága, hogy párban lépnek föl ők, Rott és Steinhardt, és fordítva. Például: Mózes, a hordár és Birkusz Izidor magánzó az "Ő nem tud franciául"-ban, dr. Kazár Endre ügyvéd, mellesleg milliomos és dr. Spitz Gerő idegorvos "A csonkafülű ember"-ben. Duettjük valamikor még a kezdetekkor, Oroszi Antal "Kalabriász parti" című darabjában kezdődik, ahol természetesen szereposztásuk értelmében Rott csakis a kibic lehet annál a kávéházi asztalnál, ahol Steinhardt kártyázik.

A Kis Komédia tíz éve

Steinhardt és Rott nevéhez fűződik az is, hogy a Kis Komédia helyiségében működési lehetőséget biztosítanak, és otthont adnak 1923 és 1926 között Forgács Rózsi Kamaraszínházának, a kor egyik haladó szemléletű színházi vállalkozásának.
A Kis Komédia egyik visszatérő és állandó műsorszáma, hogy a főelőadás egyik jelenetét magyarul, míg másik bohózatát német nyelven játsszák. A korabeli színlapokon ilyesfajta címpárok állnak: Marcsa apja - Der Wilder Mann, Aki azt nem látta... - Der Waharadja von Djeporte, Az új asszisztens - Pfeifendeckel, Az erényes Zsuzsika - Wenn es Läutet, Apatársak - Im Fremdem Nest, Gizike - Zimmer, Vissza Óbudára - Eine Stunde in der Irrenanstalt... stb. Steinhartd egyébként németről fordít bohózatokat, és gyakorta rendezi is a jeleneteket, mint például Glinger és Taussig két bohózatát 1922-ben, az "Éjféltől hajnalig" címűt, és "A szerelmes kappan"-t. Megszámlálhatatlan jelenetet állít be, és visz színpadra a tíz év során. Megjegyezzük, hogy maga Rott Sándor is rendez, beállít jeleneteket, de ez nem áll arányban Steinhardt dinamikus határozottságából adódó pressziójával, amely kapcsán Steinhardt egyfajta dominanciát vív ki ezen a területen a közös színházukban. Mondják, hogy a színpadra állítás során Rott felvetéseit azért többnyire respektálja. Kettejük viszonyáról sok szóbeszéd, annál kevesebb írásos egzakt tény, dokumentum marad fenn. A pletyka egyik része kettejük egyre növekvő ellentétéről, másik része konkrét anyagi vitájáról beszél, talán mindkettő igaz lehet. Egy biztos, mindketten kerülik azt, hogy szétválásuk valódi okairól beszéljenek, a később nyomtatásban is megjelenő emlékirataikban Tíz év elteltével a duett, a nagy páros szétmegy. Rott önálló kabarét nyit, Komédia néven a Jókai tér 10. szám alatt, amely rövidesen tönkremegy, és a nagy anyagi veszteség miatt Rott munkát vállal Bécsben. Steinhardt a filmiparral próbálkozik - hatalmas veszteséggel zárja ő is. Szinte minden megtakarított pénze elvész...
A Kis Komédia helyiségét az Upor József alapította Új Színház részére átadják, 1927-ben.

Steinhardt Géza a filmvállalkozó - 1927.

Steinhardt Géza korábban, 1915-ben először a "Dódi karrierje", majd jóval később, 1927-ben a "Link és Flink" című magyar némafilmben kap filmfőszerepet. (Mindkét film elveszett!) Az utolsó filmforgatásnál 1927-ben beleszeret a filmkészítésbe, s elhatározza, hogy a Steinhardt Színpad bevételeinek szabadtőke-részét a filmgyártásba fekteti, és a már korábban megalapított "Steinhardt Géza Filmvállalat" önálló filmgyártásba kezd. Első filmje, 1929-ben, a már botrányos, igen nagy erőfeszítések közepette elkészülő "Rabmadár" című némafilmje nem mondható sikeresnek, a filmvállalat tönkremegy. A "Filmművészeti Évkönyv"-ben Lajta Andor a következőket mondja: "A Film Alaptól függetlenül és teljesen a saját költségén állította elő filmjét Steinhardt Géza filmvállalata, mely a Rabmadár címen került forgalomba. Steinhardt Géza heteken keresztül tartó erős és megfeszült munkával készítette a Pedagógiai Filmgyár műtermében a filmet, amelyen külföldi és magyar szereplők játszottak."
Már a forgatás alatt tudni lehet, hogy hamarosan indul a nagy technikai felkészültséget igénylő hangosfilm, az új és robbanással kecsegtető műfaj, hisz erre vonatkozóan már korábban is érkeznek hírek. Aztán az amerikai, majd a németországi hangos mozizás egy csapásra, és szinte pillanatok alatt - a vártnál is sokkal hamarébb - meghódítja mind a nemzetközi, mind pedig a hazai mozilátogatók százezreit. Mire a "Rabmadár" című némafilm elkészül, megjelennek a mozikban az első hangosfilmek. (Külföldi ősbemutatója: 1931. február 10. Bécs.) Ráadásul a megkésett, s talán az utolsó némafilmünk egyikét a cenzúra is betiltja, s kizárólag a berlini sikeres bemutatót követően engedélyezik a hazai forgalmazást, ám akkor is csak 16 éven felülieknek. Ma ennek a Sugár Pál rendezte, Steinhardt-produkciónak egy töredéke maradt ránk, az is Hollandiából kölcsönkapott kópia digitalizálása révén. Sugár Pál, a rendező ekkortájt Berlinben él és dolgozik, és a filmprodukció stábjának jelentős része is innen kerül ki.
Steinhardt jelentős anyagi veszteséggel zárja a filmvállalkozását, azzal együtt is, hogy korábban nagyszabású terveket fogalmaz meg. Ezerkétszáz főt befogadni tudó orfeumról álmodozik, olcsó helyárakkal és finom műsorral, és amerikai útról, amelyről hamisítatlan yenki-humorral tér meg, és amelyet ezen az ominózus színpadon valósít meg, a közönség kitüntetett figyelme közepette... ám a valóság sokkalta kiábrándítóbb, mint az terveiben megfogalmazódik...

A Steinhardt-féle "Rabmadár" utóélete

A Steinhardt Filmvállalat jobbára filmforgalmazással foglalkozik, a külföldi és jóvalta kevesebb hazai némafilmek hazai terjesztésével. "Ha sok pénzt veszített is a filmszakmában, 1929-ben, amikor rossz tanácsadókra hallgatva rossz némafilmet hozott elkésve piacra... kedélyét nem vesztette el, amit a Steinhardt Színpad napi zsúfolt háza bizonyít, tehát megsegíti a jóisten, hogy a veszteségéből valami visszakerüljön. Schlettowék, Charlotte Susa, El Dura és más külföldiek egy ideig igen jól éltek itt Géza barátunk jóvoltából. Maradt neki - egy szép emléke s a mi további szeretetünk" - írja Lenkei Zsigmond "Mosolygó mozi" című kötetében.

Steinhardt túrnék

Steinhardt Géza társulatával folyvást járja nyaranként a vidék nagyvárosait, és extra hosszú, háromórás előadásokkal (normál áron) vívja ki, hogy mindenütt telt ház fogadja. A társulat tagjai többnyire a Kis Komédia csapatából verbuválódnak, kiegészítve az alkalmi produkcióhoz szerződtetett színészek, sanzonettek csoportjával, mint például Haraszti Mici, Irsai Nóra, valamint Kaffka Gyula, Nádassy József előadóművészek (és még sokan mások). Természetesen többnyire a jól bevált Szentiványi Kálmán konferál. Az estek - bárhova is menjenek - inkább arról nevezetesek, hogy a jegypénztárak soha nem látott ostrom alá kerülnek a hatalmas érdeklődés miatt. Steinhardt jó marketingstratégaként gyakorta jön, de sohasem sok előadással. Ebből kifolyólag az estek túlzsúfolt házak előtt zajlanak, amelyek azután legközelebb még több embert vonzanak oda, hiszen hamar híre megy, hogy hányan nem tudnak bejutni ezekre az estekre. Ekkor, a "nagy érdeklődésre való tekintettel" még egy est beiktatódik gyakorta.

Steinhardt Színpad - 1930-1932.

Steinhardt és Rott több hullámban szakítanak egymással, utoljára 1930-ban. Különválásuk egyik látványos eredménye, hogy Steinhardt Géza 1930 októberében létrehozza az Akácfa utca 4. szám alatt az ún. "Steinhardt Színpad"-ot. Az Akácfa utcai helyiséget, sőt, magát a házat is Rákosi Jakab, több hetedik kerületi kismozi tulajdonosa építteti meg. A mozihelyiség üzemeltetésére egy Amerikát is megjárt fiatalember, Valter F. Nándor kér és kap ezután engedélyt, és 1909-ben meg is nyitja a mozit, amely azonban olyan gyengén megy, hogy Valter nemsokára eladósodik.
A háztulajdonos visszaveszi tőle a helyiséget, és egyben bérbe veszi tőle a mozi üzemeltetésre vonatkozó engedélyt, és így vezeti ő tovább az üzemet, most már Emke-mozgó néven. Az 1925 után Guttmann Károly vezetése alá kerülő mozi neve Atlantisra változik. Egy évvel később Guttmann megint változtat a mozi nevén - új név, új vezetés, új siker - de az Astor mozinak elkeresztelt vállalkozás sikere továbbra is elmarad a várakozásoktól. 1930-ban Guttmann Károly kilép a vállalkozásból, és néhány évre a mozi bezár. Ekkor érkezik Steinhardt Géza, és a mozi helyiségében Steinhardt Színpad néven kabarét kezd működtetni. A háromórás műsorok havonta, kéthetente megújulnak, és állandó háziszerzőjük az a Lőrincz Miklós, aki két esztendő múlva pestiesen szólva "lenyúlja", vagyis a már bejáratott és jól menő kabaré helyére másikat szervez, egy neves, akkori szappangyáros tőkéjének bevonásával. Steinhardt ebből az ugyanezen a helyen létesülő (1932), ún. "Modern Kabaré" nevű vállalkozásból már kimarad. Az alapító, Lőrincz kezében marad a vezetés, Hetényi-Heidelberg Albert a zenei vezető, és a rendező Szirmai Vilmos lesz. A színpadi szerző és a gazdag gyáros párosa nem bizonyul üzleti értelemben véve sikeresnek, hiszen fél év sem telik el, és a Modern Kabaré bezár.

Amit még tudni lehet

A Steinhardt Színpad igazgatását követően nagyobb színházi vállalkozásba nem fog. Látványosan kibékül Rott-tal, de az egykori igazgatópáros ebbéli minőségben többé nem társul. Egyes jelenetekben még fellép néha, de az 1939-es törvények értelmében már sem kabarét nem vezethet, sem pedig színpadra nem léphet. Életének inaktív szakaszában két könyvet is ír, "Steinhardt mesél" (1935), valamint az "Ötven víg esztendő, 1890-1940." című könyvet 1942-ben. A holocaust áldozatává lesz 1944-ben.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István -
Munkatárs: dr Vasass Veronika
Korrektor: Dévényi Ildikó
2006 - www.szineszkonytar.hu