Életrajza:

Adatok:

1910 - édesanyja elhunyt, Mária még csak 2 éves
1914 - iskolába jár helyben
1919 - édesapja agyvérzést kap, nevelőanyjánál marad Bruckban
1925 - színiakadémiára nyer felvételt, Budapestre
1929-1930 pályakezdés: Debrecen - egy évadon keresztül
1931 - Miskolc, majd a Vígszínház tagja lesz ősztől
1932-1933 Magyar Színházban
1933-1934 Pesti Színházban
1935 Városi Színházban
1935-1936 Royal Színházakban játszik
1937-1939 Vígszínházban és a Pesti Színházban
1941, és 1943 Madách Színházban Pünkösti Andornál
1945-1946 Művész Színházban Várkonyi felkérésére
1946-1949 Nemzeti Színházban három évadon keresztül
1949-1951 Belvárosi Színházban
1952-1959 Néphadsereg Színházának tagja (Vígszínház akkori neve)
1959 Ódry Színpadon vendégszerepel
1961-1977 a Vígszínház tagja, nyugdíjaztatását kezdeményezik, majd megválik színházától
1977-1984 a Madách Színház tagja
1952-1966 között a Színművészeti Főiskola tanára, beszédművészetet, színészmesterséget tanít
1974-1975 a berlini Volkstheaterben németül adja elő Örkény Macskajáték c. darabjának női föszerepét
1965 elveszíti férjét, innentől fogva egyedül él
1984 utolsó színpadi szerepe: Miller Salemi boszorkányok - Rebecca, Madách Színház
1987. október 20. - halála
1987. november 5-én, csütörtökön 15 órakor temetése Farkasréten

A család

Édesapja katonaember, ezért kerül a család a Monarchia Moson-vármegyéjének egyik legnyugatibb határtelepülésére.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egy furcsa, kettős településének magyar oldalán születik, Királyhidán. Míg iskolái a Lajta folyó elválasztotta másik oldalhoz, a "budai" oldalnak becézett Bruck városához köti, ő maga családjával, a "pesti" oldalon, Királyhidán lakik. A kettős város magyar oldalán templom akkoriban nem található, így a Királyhidaiak anyakönyvezése és felsőbb iskolái a németnyelvű Bruckban valósulhat meg. Később a Monarchia szétesése után mindkét kisváros Ausztriához tartozik, és Királyhida idővel Bruck elővárosává válik, Bruck an der Leitha néven
Édesapja vezetékneve után után Szautner néven anyakönyvezik két nappal a születését követően, november 7-én. Édesapja Veszprém megyei, édesanyja Sulyok Julianna, Vas megyei származású magyar ember. Két nővérével és két bátyjával él, az öt Szautner gyerek félárva, mert az édesanya igen fiatalon és hamar elhunyt, 1910-ben, amikor Mária alig múlt kétesztendős. Az édesanya leánykori neve a Sulyok vezetéknév, melyet később vesz fel, színész korában, Budapesten.

Iskolás évek

Édesapja, Mária nővéreinek bíztatására feleségül vesz egy nem túl fiatal osztrák kisasszonyt, Hermina Schwertnert, aki ezentúl gondoskodik a gyermekekről. Az első két osztályt Királyhidán végzi, összevont osztályban tanulva. (Több évfolyam van általában egy osztályban, a korabeli oktatás sajátja ez a rend.) Harmadik osztályban kerül át a szemben fekvő brucki, osztrák leányiskolába, így alapvetően két nyelvet beszél anyanyelvi szinten kiskorától fogva. Iskolái, nevelőanyja, és otthona Bruckhoz kötik, így osztrák állampolgárságot kap a Monarchia bukását követően. Németül tanul szinte minden tantárgyat. Testvéreitől elválasztva, magyarul csak suttogva, séta közben beszélgetve éli ezeket a gyermekek számára is igen nehéz esztendőket. A háború befejezésekor Királyhida kiürül, sokan visszatérnek Magyarországra, ugyanakkor nem kevesen vállalják az osztrák fennhatóságot. Menjenek - maradjanak, nagy dilemma. A nagy izgalmak közepette édesapja, 1919 nyarán agyvérzést kap, és hamarosan meghal. Mária még csak 11 éves, és már árva. Testvérei szétszélednek. Egyik bátyja elesett a háborúban, másik messzire vándorol. Egyik nővére Pestre kerül férjhez, később őnála lakik Budapesten. Másik a gyász adta kétségbeesésben férjhez megy (Sulyok Mária szerint könnyelműen), de a házassága hamar zátonyra fut. Így Mária nevelőanyja egyedül neki viseli gondját Bruckban, iskolás évei idején, és később is, akadémista korában is tisztességesen, végtelenül korrekt módon.

Sulyok Mária színészi ambíciói, az iskolában gyökereznek

Bruckban, az iskolai kongregáció vezetője, Mária nővér, színházkedvelő, és egyben fontos pedagógiai eszköznek is tartja az iskolai színjátszást. A növendékeket folyamatosan színházi előadások megtartására szoktatja. Jó kiállása, érthető szövegmondása és magabiztos fellépése kapcsán Mária nővér, a kis Szautner Máriát gyakorta fellépteti. Hónapokon át gyakorolnak, tanulás mellett, egy-egy színházi bemutató előtt. Iskolai, városi ünnepségek gyakori szereplői a helyi iskola és líceum diákjai, ugyanakkor az iskolában színházi napok tarkítják az oktatás rendjét, amelyen házi előadást tartanak a diákok. Egy iskolai ünnepség kapcsán, melyet a helyi, Weisses Rössel nevű szálló báltermében tartanak, komolyabb szerepet kap, ám a német szövegben hibázik. Ekkor, a kudarc hatására megfogadja, hogy ezentúl, csak magyarul beszél, és színésznő lesz. A honvágy, kettős benne, egyrészt az ország iránt érzett honvágy, másrészt a tiltott, vagy inkább nem ildomos magyar nyelv iránt érzett honvágy. Iskolái végeztével, 17 évesen, ez a honvágy Budapestre vezérli, ahol utójelentkezéssel felvételt nyer a színiakadémiára, 1925 őszén.

A Színiakadémián

A felvételi vizsga kapcsán néz szembe azzal a ténnyel, hogy 17 éves koráig nem tanul magyar irodalmat és történelmet, kevés verset ismer magyarul, ám a szegényes repertoár ellenére felveszik. Nagy valószínűséggel az első pillanattól fogva meglátják benne a tehetségét. Erre utal az a tény, hogy szövegmondásul szolgáló Petőfi Az anyám tyúkja, és a németül elmondott Miatyánk elegendőnek bizonyult a sikeres felvételi vizsgához. Esztendők múltán Gál Gyula, a tanára, elmondja neki: "Ugye maga azt hiszi, hogy az Anyám tyúkjáért vettük fel. Maga nagyon téved! Mi a némajátékáért, amit a felkészülése közben művelt, ezért vettük fel kisasszony" - nyilatkozza Sulyok Mária később egy riportban visszaemlékezve. Első évesen, amikor bizonyos adatai hiányoznak, nem találja személyes iratait. Az elveszettnek hitt osztrák útlevele helyébe a magyar hatóságoknál kijárja, hogy magyar állampolgárságú iratokat kaphasson. Elfeledkezik róla, hogy eredeti iratait már leadta, így az akadémia végeztével az eredeti osztrák iratait is visszakapja. Osztrák nevelőanyjának csekélyke nyugdíjának ráeső része, nem fedezi a fővárosi megélhetését, iskoláját, és az ezzel járó kiadásokat, ezért már a tanulmányai megkezdésének első hetétől fogva vállal statisztaszerepeket a Nemzeti Színházban. Hevesi Sándor rendezte darabokban, játszik Ódry Árpád, Uray Tivadar és Bajor Gizi, a fiatal Tőkés Anna mellett, epizódszerepeket. Délelőtt iskola és próba a Nemzetiben, délután a tanulásé, este előadás. Szoros és kötött időbeosztása teljesen leköti figyelmét és erejét. Gál Gyula és Fáy Szeréna a tanárai többek közt, akikre később is jó szívvel emlékszik vissza. Akadémista korában a nővérénél lakik, aki Újpestre ment férjhez, így Mária onnét jár be az akadémiára. Maca - becenévvel illetik főiskolástársai. Élete végéig rajta marad ez a becenév, de csak a szűk baráti kör, és a legközvetlenebb munkatársai számára maradhat "Maca".

A pálya elején, Debrecenben

Záróvizsgáján ott ül Kardos Géza, debreceni színigazgató, aki az előadást követően rögvest leszerződteti a debreceni színházhoz. Egy évadon keresztül Debrecenben játszik. Heti két új prózai, és egy új zenés szerep jut rá. Ez volt a vidéki repertoár. Egy-egy előadás kevés számban megy. Fizikai erőpróbának sem rossz teljesítmény. Ám az első világháborút követő nehéz pénzügyi esztendőkben, ami egy gazdasági válsággal is tetéződik (1929), két ízben is összehívják úgy a társulatot, hogy nincs fizetés, mert kevés a néző, üres a kassza. Ki, amiből tud, abból él meg. (Még élete végefelé, utolsó szerepei idején is érdeklődik a pénztárnál, hogy mennyi jegy kelt el. Többen megmosolyogják a fiatalabb kollégák közül, de ő tudja, mi az, amikor üres a kassza, nincs miből ennivalót venni!) A debreceni évad során átéli a vidéki színészet minden örömét és nehézségét. Hét elején és közepén próza, hétvégéken zenés darabok. A szegénység okán szövegkönyvekre sem telik, így gyakorta a megjelenő Színházi Élet című szakmai magazin példányaiból tanulják be a szerepeket, a főváros futó sikerdarabjait átvéve. (A Színházi Élet rendszeresen közöl teljes darabokat, szerepre-bontva, sőt zenés mellékletei révén számtalan kottához is hozzájuthatnak.)

Sulyok Mária a fővárosba kerül

A debreceni mindennapos fellépés kimeríti, úgy érzi mind távolabb kerül attól, amit meg szeretne valósítani a színpadon. Átszerződik Miskolcra. Némiképp enyhébb teljesítményre sarkalló esztendőt tölt Miskolcon, Sebestyén Gézánál. Az évad vége felé Jób Dániel és Roboz Imre, a Vígszínház akkori két vezetője, miskolci látogatásuk kapcsán leszerződtetik Budapestre, így a nagyhírű fővárosi Vígszínház tagjává válik. Első főszerepe, 1931. október 10-én Laurent Doillet A gyógyszerész úr című darabjában játssza az ifjú hitvest. Partnere és egyben a darab rendezője is Góth Sándor. Úgy érzi a Vígszínház teljes személyzete nem szimpatizál a "vidéki sztárszínésznőcskével", leckézteti a rendező, és a nagyhírű kollégák között sem találja helyét. Két darabban játszik, nem túl jelentős szerepet. Számára szokatlan, hogy mennyire megnőtt a szabadideje Debrecenhez képest. Az évad végén a lejárt szerződését nem hosszabbítja meg a Vígszínház, így egy magyarázkodó szó nélkül átszerződik a Magyar Színházhoz.

A II. világháború idején

A Magyar Színházból átkérik a Pesti Színházhoz, ahol beugrással, egy híres sztár helyett kell egy darabot játszania. A beugrás sikere, lévén, hogy legalább olyan jó alakítást nyújt, mint, aki helyett játszik, meghozza Sulyok Mária pályájának következő szintjét, ahol már főszerepeket bíznak rá. Visszakerül a Magyar Színházhoz. Menetközben férjhez megy, de nem hagyja ott a színházat.
Pünkösti Andor, aki korábban színikritikusként, esszéistaként volt ismeretes, igazgatói kinevezésével, merész és nagy szakmai igényességgel állít darabokat színre, megkeresi Sulyok Máriát, és több ő általa rendezett darabjának a főszerepeire kéri fel. Pünkösti a fokozódó német befolyás közepette úgynevezett baloldali színházat csinált, vagyis nem hódolt be az idegen uralomnak. Pünkösti felkéri, játssza el Pirandello IV. Henrikjének női főszerepét. A darab szakmai és közönségsikerét követően, egy Shakespeare darabban is játszatja, ő Gertrúd a Hamletben. Várkonyi Zoltán a címszereplő, és több mint 200 előadás sikere igazolja Pünkösti szereplőválasztását. A Pirandello darab címszerepét is Várkonyi játssza.

1944

A német bevonuláskor azonban bezár a színháza, sőt maga a direktor, Pünkösti Andor, is mély depresszióba esik az események hatására, majd nem sokkal ezután öngyilkosságot követ el. Hónapokig nem játszik ekkor semmilyen színpadon a bombázások és a háborús állapotok miatt.
A legnehezebb időkben, 1944-ben, nála lakik Horváth Árpád rendező. Számtalan éhező és bujkálásra kényszerülő kollégáján segít, bár ő soha sem említi meg önszántából. Egy erre irányuló későbbi riporteri kérdésre azt feleli: "Ha valakinek segítettem: ha arra az időre céloz, a bujkálóknak nem volt élelmiszerük, nekünk meg volt elegendő, és megosztottuk. Ennyi az egész. Ez természetes, az ember erről már csak szeméremből sem beszél. Semmiféle hőstettet nem vittem végbe. Semmi kockázatot nem vállaltam, akkor maga az élet volt kockázatos." Az utcán megsérül, és a Fasor-szanatóriumba kerül. Egy célt tévesztett golyó az utca kövezetéről visszapattanva belefúródik a jobb vádlijába. Hetekbe telik mire járóképes állapotba kerül. A kórházban Várkonyi Zoltán látogatja meg rendszeresen. Látogatásai során új színházi elképzeléseiről beszél neki Várkonyi, majd a Művész Színház új Cocteau darabjának női főszerepére kéri fel.

Közvetlen a háború utáni időszak, 1945-1947:

Cocteau Rettenetes szülők című darabjának előadására végül is 1945. szeptember 23-án kerül sor a Művész Színházban, Várkonyi rendezésében. Sulyok az édesanyát játssza, fiát Gábor Miklós alakítja, akit Várkonyi maga helyett léptet fel a darabban, mert a próbák alatt bebizonyosodott, hogy Várkonyi személye ehhez a szerephez ott nem alkalmas. Sulyokkal, Gábor Miklóssal, Uray Tivadarral és Keresztessy Máriával a darab óriási sikert arat, és legalább száz, teltházas előadás megy le, gyors egymásutánban. 1945-1947 között a Művész Színház művésznője. Gyönyőrű szerepek jelzik az utat; egyebek mellett Maugham Esőjében Sedyt, az utcalányt játssza Várkonyi Zoltánnal, aki a papot alakítja.

A Nemzeti Színházban, 1947, 1948, 1949

Akadémista korában a Nemzeti Színházban statisztál 2 pengőért előadásonként, ami akkor nagy jövedelemnek számít. Azonban az Akadémia után most nyílik először alkalma, hogy ismét játszhasson a Nemzeti színpadán, és így bár rendkívül jól érzi magát a Művész Színházban, amikor hívják, mégis átszerződik a nemzet első teátrumába. Az első szerepe egyben főszerep is mindjárt. O'Neill "Vágy a szilfák alatt" című drámájának női főszerepét alakítja Balázs Samu és Gábor Miklós partnereként. Három évad a Nemzeti színpadán: 1947, 1948, 1949.
A Nemzetiben ekkortájt eluralkodik a Sztanyiszlavszkij féle játszási elv, tekintet nélkül mindenkire nézvést kötelező érvénnyel. Sulyok nehezen birkozik meg, ezzel a számára idegen dologgal. Nem önmagát adja, kellő fegyelemmel ugyanakkor megkísérli magát ezekhez az új rendezői elvekhez igazítani, de az eredmény lehangoló. A szerepek, saját véleménye szerint sem fedik le, a szerepadta lehetőségeket. Az a nyolc szerep, amelyben van III. Richárd Margitja, Bánk bán Gertrudisa, rossz emlék számára. Annak ellenére, hogy a kritika mind ezt azért másképp látja.
"... Gertrudis Sulyok Máriának klasszikus szerepe lett. Gőgös, gyalázatosan fennséges és a haláltól való félelmében szétfolyóan gyáva asszonyember..." - Kossuth Népe 1948. 03. 17. Erdődy Elek.
Madách: Az ember tragédiája - Hippa:
"... megragadóan érzéki, vad, s romlottságában már-már monumentális nőt alalkított Sulyok Mária" (részlet: Népszava, 1947. 09. 18. Vészi Endre)

Az államosítás után

Az államosítást követően a Belvárosi Színházhoz (mai Katona József Színház) irányítják, amelynek frissen kinevezett igazgatója, Simon Zsuzsa, a korábbi igazgató, Bárdos Artúr tanítványa. (Bárdos évtizedekig a Belvárosi Színház igazgatója volt.) Művészi törekvéseiben tehát az akkori vezetés Simos Zsuzsával az élen, folytatása a Bárdos Artúr által megkezdett útnak. (Csak később jön Szendrő Ferenc.) A darabválasztás tekintetében azonban a kor sajátosságának megfelelő színművek előadását írja elő a Minisztérium. Sulyok Mária korábbi klasszikus megformálásait felváltják hát a munkásnők, egyszerű proletár asszonyok, parasztasszonyok, házmesternék szerepei. Földes Mihály: Mélyszántás, Mágori Erzsébet: Diplomaták, Hunyadi József: Bányászbecsület... stb. "Ez a mi darabunk! Így fogadták a jávorszállási traktoristák a Mélyszántást" - főcím az 1950-es "Színház és Mozi" című újságban. "Játszani nem volt nehéz abban az időben, inkább megélni, átélni volt nehéz azokat az éveket."- vallja erről később.

Felhagy a Sztaniszlavszkij-módszer alkalmazásával

A II. Világháború végnapjaiban több súlyos bombatalálat rombadönti a Vígszínház épületének jó részét. A gyönyörű épületet a hadsereg bevonásával tudják csak akkoriban felújítani. Cserébe a Néphadsereg használhatja a színházat jó néhány esztendőn keresztül, ekkor kapja ideiglenesen a Néphadsereg Színháza nevet a Víg. Sztanyiszlavszkij szellemisége, a kor követelményének megfelelően, a Néphadsereg Színházának is az egyik újkori uralkodó eszméjévé lesz, ha alkalmas rá alkatilag valaki, ha nem. Sulyok Mária már a Nemzeti Színházban eltöltött esztendeinek utolján is megtapasztalhatta saját bőrén, hogy ő nem alkalmas a Sztanyiszlavszkij-módszer szerint játszani. A felújított színház nyitóelőadásán a "II. Rákóczi Ferenc fogsága" című darab női főszerepét, Zrínyi Ilonát bízzák Sulyokra. Zrínyi Ilona figuráját megkísérli mégis a ráerőltetett módon interpretálni, megfelelni az elvárásoknak. Élettelennek, üresnek hat szerepében, legalább is ő így érzi. Akkor azonban, az egyik előadás után ráeszmél a hiba okára, és visszatér a saját, jól bevált módszeréhez. Pillanatok alatt átformálodik az előadás, és izgalmas, újszerű felfogású módon alakítja át szerepét, amelyet akarva akaratlanul is mindenki észrevesz a környezetében, legelőbb Várkonyi Zoltán, aki levélben gratulál a nehéz és ritka fordulathoz, hogy így "átrendezte magát".
" Addig volt nehéz, amíg rá nem jöttem, hogy csak a saját módszerem szerint tudok dolgozni. Azzal értem el azt, amit akarok"
1951 decemberétől fogva tehát ismét önmaga lehet a színpadokon, visszatér játékkedve, humora, s ő maga is felszabadulttá lesz, a kor minden nyűge és rákényszerített szorongásai ellenére.

A Néphadsereg Színházában

Pedig nehéz esztendők várnak rá. Gyakorta kell "tájolni" egy-egy előadással, a fővárosi műsor mellett. A Néphadsereg kultúrvezérkari utasításának megfelelően, vidéki laktanyák kultúrtermének színpadán, ebédlőkben kell megtartaniuk az előadásokat úgy, hogy soha még egy képeslapot sem volt szabad küldeniük sehova, nehogy az ellenség kiszimatolja merre, milyen laktanya található. "Éberség - mindenek előtt". Még a város nevét sem ismerhették, ahol az aktuális előadást kellett megtartani. Katonai rend és szigor jellemezte a civil színtársulatot a hadsereg vezetése folytán, bár a vezetés mindvégig katonáknak tekintette a társulatot. Csak a forradalom után utalta csak vissza tanácsi kezelésbe a színházat, amely változás magával hozta, hogy ismét Vígszínház néven üzemelhessen.
A nehéz körülmények ellenére Sulyok Lady Buttlerként kitűnő (Gyárfás Miklós: Forr a világ), Osztrovszkij Arkagyinájaként meghatározó, és a szélsőséges érzelmek tolmácsolásában utolérhetetlen, Raisza Pavlovna pedig (Osztrovszkij: Erdő) "pályafutásának legragyogóbb alakítása.

1956. október 23.

Egy premier utáni állapot Sulyok életében az az este. Körlübelül két héttel korábban volt Molnár Ferenc Olympiájának bemutatója. Évek óta nem ment Molnár akkoriban magyar színpadokon, ezért is volt jelentősége a premiernek. Sulyok Mária Ettingernét alakítja benne. Délután, jóval az előadás előtt igyekezett a színházába, mint rendesen máskor is. A Thália Színház, akkori nevén Petőfi Színház tűzte műsorára a darabot, így aznap délután a Petőfibe igyekszik Sulyok, amikor a tüntetésről értesül. Előadás után már nem tud hazamenni a szórványos lövöldözés miatt. A Rátkai Klubban (ma Mikroszkóp Színpad) megvacsorázik, és gyalog már nem mer nekiindulni. (A József Nádor téren lakik.) Egri István színészkollégájának autójával, szinte lépésben gurulnak hazáig, valamikor az éjszaka folyamán.
Tanít a Színművészeti Főiskolán is ekkor, és diákjai aznap délután üzennek neki, hogy menjen ki velük a "felvonulásra". Sulyok visszaüzen, hogy nem jó neki az időpont, mert az esti előadásra készül már délután. Fogalma se volt a premier körüli stressz miatt, mi zajlik körülötte a világban. Aztán a forradalom elérte őt is. Kilőtt tank az Andrássy úton, lövések hangjai... Egész éjszaka a diákjai körül járnak gondolatai, aggódik miattuk. A forradalom inkább félelemmel és aggodalommal tölti el, és amikor ismét lehet, jelentkezik munkára, és játszik.

A Vígszínházi évek

1959-ben három óriási szerep várja. Pável Kohout: Ilyen nagy szerelem, Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása, és Delaney: Egy csepp méz darabjainak főszerepe. Sulyok érett játéka a sokrétű szerepek sokaságában is átizzik. "A milliomosnő alakítójának jutott a legbonyolultabb szerep - írja Rényi Péter "Az öreg hölgy látogatása" kapcsán - egyszerre hihetővé kell tenni Claire szentimentalizmusát és cinizmusát, érzelgős felbuzdulásait és jégesőként lezúduló kegyetlenkedéseit, kedélyének szüntelen csapongását." Ebben Sulyok elképesztő egyensúlyt tud teremteni, hitelessé téve ezt a különc figurát.
Ő maga erről így vall, egy vele készült beszélgetésben akkor:
"Sokat töprengtem azon, hogy miképpen is formáljam ezt az izgalmas, fura figurát. Elolvastam Dürrenmatt minden itt fellelhető írását. A rajzai, az illusztrációi meghökkentettek, valósággal megdermedtem tőlük. Arra gondoltam, hogy ugyanezt a feldúló hatást kell keltenem, amikor Zachanassiannét játszom. A bemutató előtt, a színház táján akadtak olyanok - persze nem a rendező- akik egészen másképpen képzelték el az öreg hölgy fizikai és lelki alkatát. Nem "kővé vált bálvány"-nak, amilyennek az író írta, nem lárvaarcúnak és hátborzongatóan szépnek, hanem kedélyes képű, huncut vén nénikének, aki a végén váratlan fordulattal mégis gyilkol. Én kezdettől fogva ragaszkodtam ahhoz a tudatosan gondolkozó, író és rajzoló Dürrenmatthoz, akivel művein keresztül megismerkedtem. Ezért játszottam az öreg hölgyet elképesztően gátlástalannak, olyannak, akire nem vonatkoznak a törvények. Aki fiatalkorában, amikor lezüllött, törvényen kívül élt, s akit mire öreg hölgy lett, félelmetes vagyona a törvény fölé emelt."
A fiatal szerző, Delaney színjátékát, egy évvel a darab megszületése után már Pesten játsszák Sulyok főszereplésével. "...Sulyok Mária munkája jellemző példa arra, hogy a színház, a színjátszás milyen összetett művészet. Alakítása ugyanis sokkal árnyaltabb, mélyebb, mint a megírt figura, mert a szerző elképzeléséhez hozzáadta a maga sajátos tehetségét..." írja a korabeli kritika (Kemény György).
Eduardo de Filippo: Filumena házassága - 1961. "...a Vígszínház nyilván a szerep miatt tűzte műsorára: találtak egy komédiát Sulyok Máriának. (Kitűnő színésznőnk Az öreg hölgy látogatása óta, tehát több mint két esztendeje nem kapott hozzá méltó új feladatot a Vígszínház színpadán!) A szerep találkozott Sulyok Mária igaz emberformáló, nagyszerű komédiázó kedvével, így az előadás - az ő jóvoltából - több lett, mint a darab..." -írja a Film Színház Muzsika 1961 decemberi száma.
1963 - Rómeó és Júlia - dajka szerepe. Ismét átértékeli, és egy teljesen újszerű dajka figurát állít a nézők elé. Kevéssé szolgáló, egyéniség dajkát, aki a drámai jelenetek sorában megrázó erejű alakítással él.

1963-1966

Bulla Elma és Sulyok Ibsent játszanak. Sulyok a darabról: "...Kemény dió. De semmi esetre sem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy Ibsen már nem a korunké. Imponál nekem, hogy szereplői, egytől-egyig tölgyfa emberek, törnek, hasadnak, de nem hajlanak..."" (Esti Hírlap, 1963. 07. 03.)
"...a két asszonyt, akiket Borkman legázolt a hatalomszerzés mámorában, Sulyok Mária és Bulla Elma alakítja. A két nagyszerű színésznő kontrapunktosan felépített játéka tartja a dráma épületét. Sulyok Mária Borkmannéja komor, elkarsztosodott, feloldódásra képtelen figura, akiben ugyan azok az indulatok munkálnak, mint férjében. Ő a bukást nem tudja megbocsátani férjének.
Brechtet játszik, az "Egy fő az egy fő" című tandrámában, ő Hocinesze Leokádia, a szentimentális kantinosnő, majd egy Sartre által tovább értelmezett Euripidész-tragédia, a "Trójai nők" főszerepe a Hekabé következik a sorban, a megalázott és megnyomorított, de lelkében megtörhetetlen trójai királyné. 1966-ban három különböző lehetőség adódik eljátszani Hekabét, aminek egy személyes vonzata is akad. Sulyok Mária ekkor veszíti el férjét, nem sokkal a próbák megkezdése előtt.

Sulyok Mária és Elek Béla

Elek Béla (1892-1965), felvidéki földbirtokost választotta társául Sulyok Mária. Polgári életet élnek, megvan mindenük, ami szükséges. Fölösleges tárgyakkal, dolgokkal nem terhelik életüket, németes takarékosságra törekvő szemlélete ebben megakadályozza, józan mértéktartással vezeti háztartásukat. Ám a nagy világégés megváltoztatott mindent, hisz a háborút követően a keresztúri birtok elveszett mindörökre. A hajdani vagyonból egyedül a férje töretlen derűje marad meg. Mindentől függetlenül harmonikus, partneri, és baráti viszonyuk egy életre szól. A háborút követő nehéz években jószerivel Sulyok tartja el mindkettőjüket, s élete végéig gondoskodik férjéről. "Ha jó volt gazdagsága, el kell fogadni a szegénységét is." Aztán a halála űrt hagyott maga után. Nem tud más társaságában feloldódni, magánéletét a magányra alapítja eztán. Több mint húsz esztendőn keresztül él egyedül, többet nem megy férjhez. Élete utolsó éveit jobbára a lakásban tölti, de telefonon mindenkivel kapcsolatot tart, gyakran fogad látogatókat, és nem ritkán maga is megy vendégségbe, de alapvetően a magányt választja magánéletében.

Sulyok Mária a legnagyobb magyar színésznők közé emelkedik

A Hekabé szerep 1966-ban nagyon jókor jön, hisz alkalmas arra, hogy segítsen feldolgozni a családi tragédiát. "... Igen segített, hogy ki tudjam adni a fájdalmat..." Vámos László rendezi mindhárom előadást. Először a Vígszínházban, másodjára a Szegedi Szabadtéri Játékokon, harmadjára pedig a televízióban. Életútján előadott szerepeinek sokasága egyfajta szerepépítő folyamattá áll össze, és itt a Hekabé szerepben kulminál első ízben - mondják ismerői - és innentől fogva emelkedik végképp a legnagyobb magyar színésznők közé. Játéka fokról fokra egyszerűsödik, és olyan tartalmakkal bővül, amely messze túlmutat adott szerepein; bennük megfogalmazott gondolattá sűrűsödik: az emberi értékek örökkévalóságát, és elpusztíthatatlanságát közvetíti felénk. "...A lenyírt hajú, botjára támaszkodó, sokszor földre sújtott és mindannyiszor újra talpra álló öregasszony, akit játszott, egyszerre volt jelkép - és valaki közülünk" - írja Koltai Tamás. Játéka könnyen lehetne valamely színpadi aktuál-sablon alakítás, egy királyi származék előkelőségének hangsúlyozásával, de Sulyok nem elégszik meg ezzel, hanem a figura mélyére ás, és felszínre hozza azokat az örök emberi vonásokat, amely aktuálissá teszik a darabot a napi eseményekhez igazíthatóan is akár, Sartre értelmezésében. "Mitikus mélységei vannak alakításának, az anyai fájdalom Nióbe-szerű örök vonásait és egy algériai, vietnami, gyarmati anya vezércikk hevületű napi politikumát is alárejti a szerepépítménynek" - írja Molnár Gál Péter elemzésében.
"Nem adom soha meg magamat" - kiáltja Hekabé, amikor újra meg újra, egyre mélyebb poklokba taszítják.

Örkény Macsakjátékának Orbánnéjaként

Valamilyen szinten folytatása, a téma mássága ellenére is, a Hekabé szerepnek. "Örkény sokkal többet kínál föl neki, mint az önmegvalósítás színpadi lehetőségét, ő teljes emberi sorsot ír meg, amely mögött életrajzzá szőhető a gazdag valóságanyag" (Koltai Tamás).
" A Macskajáték volt az utolsó fellépésem, ( Pesti Színház) hát azt egypárszor eljátszottam. Csodálatos darab, csodálatos szerep. Nem mindennapi." - mondja Sulyok Mária - "...a Macskajáték életem legnagyobb élménye volt. Az Orbánné szerencsés ráadása pályámnak. Nemcsak azért, mert németül is eljátszhattam, hanem mert magyar előadás. Annyira kijött Örkény iróniája, hazaszeretete, írói tudása, emberekről való véleménye. Úgy ismerte az embereket, hogy az csodálatos. Nem tudok más szót mondani, csak azt, hogy az csodálatos. A beszélgetések a két lánytestvér között, azok fantasztikusan jók voltak. Úgyhogy életem legnagyobb színházi élményei közé kell sorolnom. Berlinben pontosan értették, annak ellenére, hogy a téma magyar, magyar problémáról szól... a disszidálás, ott még nagyobb szó! Ott úgy tudtak disszidálni, hogy még a tájszólás is azonos volt, hogyha átmentek a határon. Úgyhogy ott is nagy csendben és áhitattal hallgatták ezeket a beszélgetéseket. Óriási sikere volt. Itthon is, Berlinben is, aztán abba kellett hagynom." Csak Budapesten közel négyszáz estén keresztül játssza szerepét.
Örkény István többször vallotta, hogy: "szerencsésnek érzi magát, mert Sulyok Mária kortársa lehet". Mintha Jászai Mari leszármazottja, vagy rokona lett volna.

Megromlik viszonya a Vígszínház vezetésével

A Vígszínházbeli sikerek ellenére Várkonyi a nyugdíjaztatását javasolja Bulla és Páger mellett, hogy a színház színészi megfiatalítását elősegítse, ami érdekében Várkonyi saját nyugdíjaztatását is kérelmezi, (halála akadályozza meg ebben). Nem rosszindulatból javasolja Várkonyi, hanem mert a felszabaduló bérekből előbbre tudna lépni a színház, miközben ők nyugdíjba vonulnak, ősztől pedig a színház épp úgy alkalmazná őket, mint korábban, csak más skatulyából kapnák rá a pénzt. Pénzügyileg még kedvezőbbnek is tűnik a dolog, ám Sulyok Mária, bár erről nyíltan soha sem beszélt, nehezményezte az eljárást. Megromlik a viszonya a színházvezetéssel. Páger és Bulla viszont vállalják a procedúrát.

Sulyok Mária a sztár

A kritika lassan, fanyalgás nélkül elfogadja minden megnyilvánulását, a közönség egyszerűen imádja, a kollégák tisztelik benne a tudást, a szakmai alázatot, és kérlelhetetlenséget, amely mély emberséggel párosul. Közkedvelt a tévében, a filmeken éppúgy, mint a színpadokon.
Sulyok Mária 60 évesen lett hát sztár, amely sztárságot azonban ő fanyar humorral viselt, és maga a "sztár" szó is groteszk az ő esetében, mert nála póztalanabb színésznőt nem lehet találni, sem művészként, sem magánéletében. Élete alkonyán eljátssza a Nagy Színésznőt, Csurka István Eredeti helyszín című darabjában. A Nagy Színésznő monológja afféle ars poetica is lehetne, amely mögött nem tudni, Sulyok valójában ott van-é, vagy csak az író mondatait interpretálja:
"Én ma már félek igazán őszintén, igazán belülről játszani, félek a saját szélsőségeimtől, a saját egyéniségemtől. Úgy érzem, akik ott ülnek lent, nem az én szélsőségeimre kíváncsiak. Az én szélsőségeimnek nincs szerkezete. Nincs értelme. Az csak hús és vér és szív. Struktúra nincs benne. Én nem tudok egy tételt, semmilyen tételt eljátszani. Illetve eljátszani el tudom, de sose vagyok benne jelen. Öreg vagyok? Korszerűtlen? Én, hiába, már csak a szívemmel tudok alkotni, de félek, nagyon félek, hogy erre ma már nincs szükség."

1952-1966 között a Színművészeti Főiskola tanára

Színész-mesterséget tanít a főiskolán. Elsősorban azonban beszédet, színpadi beszédet oktat, és pusztán másodsorban a mesterségbeli tudás tanítható részét. A jó artikulációt, az érthetőséget, a szép magyar nyelvi fordulatokat, a kulturált beszédet tartja fontosnak és elsődleges követelménynek. A színészmesterségnek vannak nem tanítható aspektusai, és vannak oktatható vonatkozásai. Mérhetetlen emberismeretével igyekszik kibontani az egyes emberekben rejlő lehetőségeket, de hát ez nem minden esetben lehetséges, és ő kemény szívvel szelektál. "...van, akinek nem kell megtanulni a színész mesterséget, vannak később érő tehetségek, és vannak korán érők. Én már találkoztam olyannal is, akit őrült nagy csinnadrattával fölvettünk, és utána ki kellett tenni, mert amilyen ragyogó volt, amikor bemutatkozott, később visszafejlődött, s hasznavehetetlenné vált. Aztán van ez fordítva is. Van, aki nehezen mozdul, de azért csillog benne valami, és aztán belőle lesz az igazán nagy színész."

Sulyok Mária a helyes beszédről

"...nincs külön beszéd, külön gondolat és külön mozgás, de a beszédnél ma arra is kell ügyelni, hogy csak a fontosat hangsúlyozzuk, a többit csak megértessük. A naturalista motyogásnak a nyomai még mindig fellelhetők, a szövegelkenések, az öncélú hangsúlyozások, a mondat végének az elnyelése. Van, aki összetéveszti a szép beszédet azzal, hogy mindent hangsúlyoz. Pedig az életben sem minden hangsúlyos. Még egy lakásban sem, ott is akad egy központi hely. Az öncélú szép beszéd: csalás. Megfosztja a közönséget az árnyalatoktól, a jellemeknek a beszéddel való ábrázolásától. Ha pedig elnyeljük a szavakat, a közönség soraiban fészkelődés támad. Amikor a nézőtéren azt kérdezik egymástól, hogy "mit mondott?", megbomlik a hangulat. Akkor már a színész áll a színpadon és nem a figura, akit az író teremtett. Hagyjuk magunkat lehetőleg otthon, amikor a színpadra lépünk. Mert hiszen a modern színjátszásnak az átlényegülés a legfontosabb eleme."

Abbahagyja a tanítást

Férje halála, valamint a nagyobb szerepekre való készülés, és konkrét pedagógiai kudarcok sora vezet oda, hogy 14 évi tanítás után visszavonuljon a pedagógiai munkájától. "...én színésznek készültem, és nem színművészeti tanárnak, tehát arról mondtam le, amit fölöslegesnek éreztem."
Belefáradt, és soknak érezte az oktatásban eltöltött 14 esztendőt. "... a tanítás igen nehéz munka. Három órán át koncentrálni, egy olyan színésznőnek, aki délelőtt próbál és este játszik, fizikailag is igen nagy igénybevételt jelent. Ezért a tanítást kénytelen volt abbahagyni..." mondja róla kollégája, Ádám Ottó.
Hozzájárultak talán döntéséhez a diákokkal állandósuló konfliktusai is, vagy csak az ő türelme fáradt el? A kicsit szemtelen, beképzelt, és gőgös, ugyanakkor lusta diákokkal való vesződséget méltánytalannak érzi egy nap, elég lesz azokból, akiknek "nincs ideje" megtanulni verseket egyik óráról a másikra... stb.
Vannak olyan tanítványai, akiknek sorsát továbbra is követi, távolból segíti, szemmel tartja őket. Venczel Vera és Molnár Piroska neve említhető elsősorban, de Gálffi László, Hernádi Judit, Rudolf Péter is ide sorolható, sok más, fel nem sorolt nagyszerű tanítvány neve mellett.

Ars Poeticája

"...színész vagyok, ez az én életem. Nekem ez természetes. Soha sem voltam nappali színész, nem játszottam el magam, nem játszottam el a színésznőt. Olyan természetes nekem, hogy az vagyok, mint az időjárás. Van tél, van tavasz, van ősz, és van nyár, van eső, van hóvihar, gyönyörű idő, amikor a Balatonban úszni lehet. Én meg színésznő vagyok. Rám ez jutott, én nem tehetek mást."

"Nem szeretek megbírálni senkit" - mondja Ferenczi Verának, készülő könyvének írójához intézve szavait - "hogy jövök én ahhoz, hogy egy másik emberről véleményt mondjak. De az életben sokszor dönteni kell, s akkor jobb nyíltan. Az ember vállalja, amit tesz. Sőt, amit gondol, azt is."

Munkamódszere

"... én például azelőtt az idegeimen keresztül, az érzékszerveimen át formáltam a szerepeimet. Most? Előbb mindent ésszel akarok megérteni. Ma már az egészet nézem. A próbákon újra meg újra elolvasom a darabot, nehogy a szerep alkotása közben elfeledkezzem arról, amit az előbb egésznek neveztem..." (1962. január 19.)

Utolsó szerepei

Élete csúcspontján, utolsó előadásainak egyikén eljátssza Garcia Lorca Bernardáját. Nem elégedett az alakításával, nem úgy sikerül, ahogy ő szeretné, és ahogy mások is várnák. Betegen játszik a bemutatón. Az utcán járni is alig tud, de a színpadon ebből semmit sem venni észre. Le-föl szalad a színpadi lépcsőrendszeren, ám a végső kicsengése a darabnak mégis a kudarc, amely, mint erről Koltai Tamás beszél, egy összetett probléma. Koncepciótlanság és széteső gondolatmenet talán éppúgy a sikertelenség oka, ám Koltai kiemeli, hogy a csoda mégsem ez, hanem az a hihetetlen önismeret, amellyel nyíltan felvállalja a kudarcban rejlő hibáit Sulyok. Kérlelhetetlen őszinteséggel önmagával szemben, és a dícsérő kritikák ellenére.
Németh László Bodnárné című darabjának főszerepét egy tévéfilmváltozatban játssza el, Ádám Ottó rendezésében. Az eredetileg a Madách színpadán előadott mű Bodnárnéját Kiss Manyi alakítja a színházban, de Bodnárné itt most Sulyok Mária. A Németh László-i gondolat mégis maradék nélkül sugárzik át játékán, "Kő, kő a legközepén is. Ő ugyanabból a kemény anyagból van gyúrva, nem lett puha, képlékeny semmilyen helyzetben."
Utoljára, már betegen, eljátssza a Salemi Boszorkányok méltóságteljes szerepét a Madách Színházban. Aztán újabb szerepére készül, Puskás Tamás rendezésével. A próbák azonban nem kezdődhetnek el, mert állapota rosszabbra fordul. De tanulja a szöveget, készül és reménykedik, újabb színpadi szerepét elemzi. "...az új főszerep tökéletes tudását elnyelte az örök titok, az elmaradt, visszavonhatatlan űrt hagyó utolsó alakítás" (Ádám Ottó).

Végjáték

Influenza dönti ágynak, majd kórházba kerül, hazakerül, de néhány hét múlva újból a Kútvölgyiben ápolják. Nem szívesen fogad látogatókat. Nem szeretné, hogy bajoktól meggyötört fizikai mivolta maradjon meg róla a barátok emlékezetében. Tudja, érzi a fekete szárnyak suhogását, de ezt is, mint annyi mást "tölgyfa ember" módjára viseli: hajlíthatatlanul. Betegségét éppolyan alázattal és elfogadással tűri, mint mindazt a jót, amit Isten egy életen keresztül mért rá. Gyűlöli, ha segítenek lépcsőn felmenni, ugyanakkor tiszteli, aki udvarias vele szemben, nem szereti, ha az öregségére emlékeztetik, akár csak egy elfojtott gesztus erejéig is, egyedül elvégez mindent maga körül, amíg el tudja magát látni. Gyűlöli a pontatlanságot, kioktatja, vagy éppen megleckézteti a műszakot, a világítósok réme, ha épp máshonnan jön a fény, mint amit korábban megbeszéltek. A saját színpadi fegyelmét projektálja mindenki másra, és ha lazaságot tapasztal maga körül, szókimondóan rendreutasít.

Temetése

Betegsége fokozatosan keríti hatalmába, halála mégis váratlan, és megdöbbentő. 1987. november 5-én, csütörtökön, 15 órakor gyűlnek össze a barátok és ismerősök a Farkasréti temetőben, a végső búcsú óráiban (október 20-án hunyt el). Aznap lenne 79 éves, kellő dramaturgiai fordulattal élve, épp a születésnapján temetik el. Koncz Gábor, a Madách Színház képviseletében ezt mondja búcsúbeszédében:
"... Én, aki sohasem gondoltam arra, hogy másként szólítsam, mint Mária néni, ma már magamban tegezem, hogy miért? Nem tudom. Talán a halál teszi. Teste megszűnt létezni, de lénye itt van köztünk, bennünket épít, gazdagít. Emlékké lett. A mi személyes emlékünké. Így érthető, hogy mindannyian egy kicsit másképp gondolunk rá, hiszen a tükör különféle a kezünkben."
Sírja

Sulyok Mária önmagáról

"A hazugságot, a rosszindulatot, annyira alantas, emberhez, művészhez nem illő dolognak tartom, hogy ahol, akiben ilyesmit megéreztem, azt igyekeztem messzire elkerülni. S bár talán előnyös lett volna, nem tartoztam soha kis, önös csoportokhoz. Rémséges klikkeket láttam lebukni, széthullani. Akiktől tegnap még reszketni kellett, azokra ma már azt mondhattam: ó, a szegény! Alaptermészetem megőrzött attól, hogy az ilyen pünkösdi királyságoknak ünnepelt, vagy szenvedő részese legyek. Igyekeztem magam a kisszerűségektől, a szellemi kicsinyességtől is távol tartani. Irigykedni nem volt sem kedvem, sem időm. Azt hiszem viszont, hogy a barátságban otthonos vagyok. ...az önmegőrzésnek az is része volt, hogy megtartottam néhány alapvető indulatomat. Elkeseredni nem szoktam már, de még most is felháborít, ha valaki pénzt vesz föl azért, amit nem végez el rendesen. S mindegy, hogy utcaseprő az illető, vagy színigazgató. És ami ma is a legjobban viszolyogtat: a közöny. Dante még a Pokolba sem eresztette be őket. A "rondabugyorba" lökte a közömbösöket."

Pályájáról

"... nincs kis és nagy szerep. Mindég derék katona voltam, igyekeztem elvégezni, amit rám bíztak. Ma már szívet ültetnek át, az én feladatom csak az volt, hogy olykor némi élettel telítsek egy-egy papírfigurát. Ha beskatulyáztak, hol démoni asszonynak, hol pedig reakciós úrhölgynek, nemigen bántam, igyekeztem mindegyiket más és más lélekkel telíteni. Pályám egészét tekintve azért nem panaszkodhatom, többnyire igazán nagy fő, vagy epizódszerepeket játszhattam el. Megesett persze velem, ami annyi más emberrel is, hogy hol kinyílt, hol bezárult a pályám, hogy harmonikázott az életem..."

Kitüntetései: Kossuth-díjas (1957), érdemes művész (1961), kiváló művész (1963).

Forrás jegyzék:
Csiffáry Gabriella: Születtem, Magyar színészek életrajza - Palatinus, Bp., 2001.
Ferenczi Vera: Sulyok Mária - Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp., 1990.
Peterdi Nagy László: Színészet, Sulyok Mária emlékére - Új Tükör, 1989. 45. sz.
Tóth Máthé Miklós: Emberséget is tanított - Film, Színház, Muzsika, 1988. nov. 5.
Barabás Tamás: Sulyok Mária - Új Tükör, 1987. 43. sz.
Molnár Gál Péter: Előadás után. Sulyok Máriáról - Kritika, 1987. 12. sz.
Palotai Erzsi: Négyszemközt Sulyok Máriával - Arcok fényben és homályban, Bp., 1986.
Nádor Tamás: Múzsák és Mesterek / Sulyok Mária - Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Bp., 1984.
Barta András: Sulyok Mária születésnapjára - Magyar Nemzet, 1983. nov. 6.
Nemlaha György: A sokarcú Sulyok - Csongrád Megyei Hírlap, 1983. nov. 6.
Sas György: Sulyok Mária albumából - sorozat 1-8., Film, Színház, Muzsika, 1981. jan.-márc.
Koltai Tamás: Színházfaggató - Gondolat Kiadó, Bp., 1978.
Gách Marianne: Beszélgetés Sulyok Máriával - Film Színház Muzsika, 1962. okt. 12.
Lelkes Éva: A démoni komika - Film Színház Muzsika, 1962. jan. 19.
Sulyok Mária: Prológ - Film Színház Muzsika, 1961. szept. 8.
Emlékezés néhány alakításra / Klara Zachanassian - Sulyok Mária - Film Színház Muzsika, 1959. júli. 17.
Gách Marianne: Egy óra Sulyok Máriával - Film Színház Muzsika, 1959. szept. 18.