Életrajza:

Adatok:
1903 - ig kórista a Városi Színházban
1903-1908 - a Krémer Sándor vezette társulat segédszínésze, és kardalnoka Szamárnémetiben
1908-1919 - vidéken színész
1919-1923 - a Szatmárnémeti színház direktora
1924 - 1925 - Szatmárnémetiben Kovács Imre vezette társulatnál rendező
1925 - 1926 - Szatmárnémetiben, Szendrey Mihálynál rendező
1928 - 1929 - Szatmárnémetiben, Fernczy Gyulánál színész és rendező
1929 - 1930 - Szatmárnémetiben, Róna Dezsőnél színész és rendező
1930 - 1932 - Szatmárnémetiben, Hevessy Miklósnál színész és rendező
1932 - 1938 - Szatmárnémeti színház igazgatója
1939 - 1940 - Aradon színtársulatának vezetője
1940-től nem vezethet színházat, nem léphet színpadra
1944- deportálták
1944. május vége - Kassa körzetében, a vonaton elhunyt

Összefoglaló:

Szabadkay József végigjárta a színjátszás lépcsőfokait, mire önálló társulat élére kerülhetett. A legnehezebb időkben volt a magyar nyelv és színházkultúra szent lángjának őrzője színi-direktorként, azon a helyen, ahol az első világháború után a politika háttérbe szorította és elválasztotta a magyarság testéről az ott rekedt milliókat. A remény, és a nyelv, az identitás megőrzésének hitével küzdött a magyar színjátszás fennmaradásáért Szatmárnémeti és környékén, ameddig tehetsége, és anyagi ereje bírta. Az ellehetetlenülés újra és újra visszavonulásra kényszerítette, hogy azután újult erővel álljon be a csatasorba. Megannyi vereség, kudarc, és kompromisszum árán tartotta fenn színházát, Thália valódi és magyar templomaként. Aztán a történelem viharai őt is elsodorták, és afféle tisztes zsidó vallású magyarként elegánsan felöltözve, büszkén szállt be koporsójába, a Kassa felé robogó munkaszolgálatosokat szállító marhavagonba, ahonnét élve többé nem jött elő. Olyan nagyságok nőttek ki szárnya alól húsz esztendős igazgatása idején, mint a Neményi Lili, Senkálszky Endre, a Krémer Manci, Borovszky Oszkár, Rákosi Ferenc.

Életútja részletesebben:

Szabadkay (Spitzer) József izr. színész Szabadkán született 1880. február 14-én. Apja Spitzer Adolf szabadkai kereskedő. Anyja Háhn Regina szabadkai hajadon. Szabadkán a VI-ik körben laktak a 275 sz. alatt. Az Auschwitz felé robogó vonaton halt meg valamikor 1944. május végén. A Kassán megálló deportáltakat szállító vagonból már holtan vették ki.
Rákosi Szidi Színiiskoláját végezte. Nagy érdemei voltak a romániai - különös tekintettel a szatmárnémeti - magyar színjátszás életbetartásában a két világháború között.
Szatmárnémetiben szándékozott letelepedni, ezért a Papp Géza utcában 7. sz. (akkor Sirvory, ma: Ialomiţei) alatti házat megvásárolta. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy az utca, ahol Szabadkay József lakott arról a Papp Gézáról kapta a nevét, aki Krémer Ferencnek, Szabadkay nevelt fiának a keresztapja volt. Szabadkay József tevékenyen részt vett Szatmárnémeti közművelődési életében. Tagja volt a Szatmárnémeti Társaskörnek dr. Lükő Bélával, Tankóczy Gyulával és a város többi kiválóságaival együtt.
Mihályi Károly emlékei szerint 1904-ben Krecsányi Nácinál a Városligeti Színházban találkozott Szabadkay Józseffel, aki Tihanyi Vilmossal, Földessy Vilmossal és Sáfrány Vilmossal kórista volt ennél a színháznál.
Mihályi tévedhet az évszámot illetően, mert 1903-1904. évadban Szabadkay József már Szatmármémetiben játszik Krémer Sándor társulatában, mint segédszínész. Szerepeket is kap. A Hajdúk hadnagya című operettben Bálint hajdút, A drótostót-ban Cincárt és Krpacseket, Blacseket, a Bob herceg-ben Tom bácsit alakítja stb. Ugyancsak Krémer társulatának kardalnoka és segédszínésze Szabadkay József öccse Miklós is, de csak az 1904-1905. évadtól. Miklós is kiléphetett a kórusból, mert a Drótos tót-ban ő kapta Keszi szerepét.
A századforduló első éveiben alapozódott meg azt az életre szóló kapcsolatot, ami a Krémer család és Szabadkay József között kialakult. Valószínű, hogy mindkét oldalról tapasztalható volt az egymás iránti bizalom, szeretet és tisztelet. Krémer Sándor, amikor csak tehette, megtartotta társulatánál a nála húsz - huszonegy esztendővel fiatalabb Szabadkayt. Így volt ez fordítva is, hiszen Krémer Sándor 1918-ban bekövetkezett halála után Szabadkay feleségül vette a nála tíz évvel idősebb özvegyet.
Szabadkay Józsefről így ír mostohaunokája Krémer Csaba: "Krémer Sándor halála után nagyanyám férjhez ment Szabadkay Józsefhez és az örökölt színházi álló - és forgóeszközöket felhasználva együtt működtették a színházat. Nagyanyám 1938-1940 táján, az I. zsidótörvény okozta veszélyek elhárítása miatt, elvált nagyapámtól és a színházat névlegesen csak ő vezette."
Szabadkay lelkiismeretes nevelőapának bizonyult. Felnevelte a négy árván maradt Krémer gyermeket.
Idézet Krémer Csabától: "Krémer Manci szintén Szabadkay bácsi védőszárnyai alatt kezdte a színészi pályafutását. Mancika az 1920-as évekre nő létére nem jellemzően érettségizett, sportolt, modern nő volt. A kiváló mellett (akkor ezt nem így mondták) Szabadkay bácsi erőszakosan törekedett, hogy Manci énekelni, beszélni tanuljon. Zongorázni társasági szinten tudott."

A színész

1903-1904. évadban Szabadkay József már Szatmármémetiben játszik Krémer Sándor társulatában. 1905 - 1906-ban is itt van, mint segédszínész. Ugyancsak Szatmárnémetiben találjuk Szabadkay Józsefet a Krémer társulatában az 1906-1907. évadban. Ekkor kardalnok és segédszínész valamint ügyelő. Ebben az évben is kap szerepeket. Így játszik a Drótos tótban, a Bizáncban, az Elnémult harangokban.
A gyakorlati idő lejártával és a vizsgák sikeres abszolválása után Szabadkay József, mint az Országos Színészegyesület okleveles végzettje Polgár Károlynál jellemszínész.

Családi esemény

Szabadkay József 1904. szeptember 1-én, Szatmárnémetiben, feleségül vette Theisz Blanka evangélikus vallású színésznőt, aki 1884. április 3-án született Besztercén. Apja Theisz János hivatali szolga volt, anyja Mártin János Erzsébet naszódi születésű. Theisz Blanka színészneve Kolozsvári Blanka volt. A házasságkötés tanúi: Krémer Sándor színigazgató 45 éves, és Tisztai Miksa 45 éves színészek voltak. A szerelem Szatmárnémetiben bontakozott ki, Kolozsvári Blanka a 1903-tól 1908.-ig itt segédszínészként és kardalnokként működött. 1913-ban a Szabadkay - Kolozsvári Blanka házasság felbomlott. A hivatalos válás Szabadkán történt.

A színigazgató

Szabadkay József 1919-1920. évadban, mint színházigazgató és rendező tér vissza szeretett Szatmárnémetijébe. Krémer Sándor halála után, amikor feleségül vette az özvegyet, az igazgatósághoz szükséges színházi felszereléseket is megkapta. Így lett Szabadkay József színigazgató, és nála kezdte színészi pályáját Krémer Ferenc és Krémer Manci. Ugyancsak Szabadkaynál kezdte a pályáját és itt nőtte ki magát Neményi Lili is.
Szabadkay 1920. június 22-én megjelent a szatmárnémeti városi tanács hivatalos ülésén és javaslatokat tett a színház belső terének átalakítására. A terv szerint kihordják az összes székeket, és az alig nagyobb, mint kétszáz férőhelyes földszinten új korszerű széksorokat helyeznek el, ami lényegesen megnövelte a tér befogadó képességét. A zenekari árkot szinte teljesen betolják a színpad alá. Ezzel 85-90 új ülőhellyel növeli a földszínt befogadó képességét. Az átalakítással járó 100.000 korona költséget Szabadkay József igazgató vállalta magára, azzal a feltétellel, hogy három évre biztosítják számára díjtalanul a színház bérlését. Ellenkező esetben a város három részben törlesztené a Szabadkay által befektetett összeget. Ugyancsak a Szabadkay József elképzelése szerint a bejáratot díszes előcsarnokká (foyer) alakítják át, az alagsorban pedig dohányzót helyeznek el.
Magával hozza öccsét is Miklóst, aki burleszk színésze a Szabadkay társulatnak. Miklós főleg operettekben (Leányvásár, A szultán, Szép Heléna), piros színlapos bohózatokban, rémdrámákban, vígjátékokban játszik.
Tagja volt ennek a társulatnak a frontról haza érkező Mihályi Károly, valamint Ady Endréhez fűződő kapcsolata révén is elhíresült vörös szépség, Sárközy Blanka - ekkoriban már inkább anyaszínésznő - és ott volt Deésy Jenő, Borovszky Oszkár, Marsi Gizi, Krémer Ferenc, Szabados Árpád és sok - sok nagy művész.
1920-1921-ben tölti Szabadkay második színi évadát Szatmárnémetiben, mint az Arad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Máramarossziget városokat magába foglaló színikerület igazgatója.
Az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület létrehozásával ésszerűsödött a területi (kerületi) felosztás. Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagykároly, Zilah, Máramarossziget alkotta a szatmári színi kerületet.
Az 1920 - 1921. évadban itt működő társulatnak öccse, Szabadkay Miklós is tagja, amelyikben Görög Olga, Katona Irén, Kovács Dezső, Marosy Géza, Neményi Lili, Radó Béla, Somogyi Emmi, Szabados Árpád, Torday Etel és más kiválóságok neve szerepelt. Ebben az évadban nem csak igazgatott, nem csak rendezett, de sokat játszott Szabadkay József.
Érdemes a vendégművészek neveit is felsorolni: Poór Lili (Kolozsvár), Kertész Vilmos (Nagyvárad), Hegyi Lili (Kolozsvár), Borbély Lili, Szentgyörgyi István (Kolozsvár). Aztán a darabok, amelyekben a vendégek felléptek: Heidelbergi diákélet, A hermelines nő, Szerelem vására stb. Szabadkay Miklósnak is jutott bőven szerep: A hermelines nő-ben, Heidelbergi diákélet-ben, Sztambul rózsájá-ban stb.
Az Erdélyi- és a Bánáti Színi Egyesület küldötte és a magyar színházak igazgatói, 1922. április 25. Bukarestbe mentek a koncesszió meghosszabbítása és más színházi ügyben. A szépművészeti minisztérium leiratot intézett dr. Janovics Jenő színigazgatóhoz, a színészegyesület elnökéhez, melyben közölte, hogy az erdélyi színészeti felügyelőséget végleg felosztatják. A miniszter kérte Janovicsot, hogy ezt közölje valamennyi színigazgatóval.
Valószínű, hogy a várható nemzetközi konfliktustól való tartózkodás miatt, a hegemonisztikus intézkedést módosították, és április 26-án megszületett a döntés: öt kerületben mégis kiadták a koncessziókat, de színi hálózat tovább bővült Torda, Dés, Petrozsény központtal. Dr. Kötő József kutatásaival kiderítette, hogy az erdélyi színjátszás 42 magyarlakta települést fogott át. A kerületek és központok a következők voltak:
1. Kolozsvár (dr. Janovics Jenő)
2. Arad (Temesvár, Lugos) Róna Dezső
3. Nagyvárad (Brassó, Szalonta) Parlaghy Lajos
4. Marosvásárhely (Nagyszeben, Déva)
5. Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagykároly, Máramarossziget (Szabadkay József)
6. Torda és több kisebb város (Fehér Imre)
7. Dés és környéke (Gáspár Jenő)
8. Petrozsény és környéke (Kovács Imre)

A következő, az 1921-1922. színi évadban szintén Szatmárnémetiben igazgat, rendez és játszik Szabadkay József. Molnár Ferenc: A hattyú című darabjának a bemutatójáról Szatmári Hírlap 1922. április 4.: "Az előadás összevágó, sikeres és derekas munka eredménye mi Szabadkay ügyes rendezésének érdeme... Jácint atya szerepét ragyogóan teljesítette a fiatal Szabados Árpád, akinek fejlődését, komolyságát, elmélyültségét szeretettel állapítjuk meg. Kéz ízben ragadta nyíltszíni tapsra a közönséget.. Kecskés Ila hatásos és meglepő jelenség volt a Hercegleány szerepében. A második felvonás nagyjelenete után sokáig tapsolták.. Elismeréssel adózunk Váradynak. Kellemes orgánuma van, a dacos és megbántott nevelő szerepében fájdalmasan emberit mutatott be.. A Trónörökös szerepében Deésy Jenő játszott. Ez az ember operettben bámulatosan táncol, emitt pedig a komoly művészet szolgálatában áll és mindkettőt egyforma szeretettel, odaadással és tehetséggel műveli, minden elismerésünkre érdemes.. Torday Etelnek nagyon jó estélye volt, igen helyes érzékkel hajlította a Hercegnő alakját, percekig tartotta derültségben a közönséget. Jó partner volt a kellemes humorú Szabóné és Rajnay. Kellemes jelenség volt a Krémer - Péchy páros. A közönség kitűnően szórakozott."
Az apám felesége című darab előadásáról így írt az újság: "Szabadkay az apa szerepében jó ízű, kacagtató figurát mutatott be. Szabados Árpádban szívesen fedeztük fel a jóízű komikust, aki nyíltszíni tapsokat is aratott."
Még egy kritika részlet ebből a színi évből: "Shakespeare: Otelló, dráma: "Nagyon szép teltház gyönyörködött az előadásban és Fekete Mihály második vendégjátékában. Fekete Mihály egészen új felfogásban hozta Otellót. Az ő Otellója nem régi vágású Shakespeare- i alak. Ez az Otelló a huszadik századi neuraszténiás és idegéletet élő ember. Az alakítás felfogása addig, amíg nem érintkezik a történelmi háttérrel jogos, és pláne jogos akkor, ha a közönségnek tetszik."
A színi bizottság meg volt elégedve Szabadkay József igazgatói tevékenységével. A román kultusztárca ezúttal is nagyon kemény feltételeket szabott a magyar igazgatónak. Az igazgató köteles az általa bérelt színházat miniszteri konvencióval bíró román társulat részére korlátlanul és minden időben, jótékony célú hazafias és román műkedvelő előadások részére pedig havonként egyszer díjtalanul átengedni díszletekkel, műszaki személyzettel együtt. Ez volt az a pillanat, amikor a szatmárnémeti független magyar színjátszás meghalt. Annak ellenére, hogy ilyen hatalmas engedményeket meg tudott tenni az igazgató, látni fogjuk a következőkben, hogy a kulturális függetlenség hogyan csökken szinte napról napra.
Megalakult Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület, melynek tagjai: dr. Janovics Jenő, Szendrey Mihály, Oláh Ferenc, Réthely Ödön, Békeffy Mihály, Földes Mihály, Mihályffy László, Mihályi Károly, Szakács Árpád. Feladtuk volt az akkor három éve Romániához csatolt magyar anyanyelvű területeken való magyar színjátszás országos összehangolása és segítése, látva az erőszakos elrománosítási törekvéseket a színjátszás terén is.
Súlyos színházakat érintő esemény rázta meg a romániai magyar színjátszást 1923-ban, amikor Banu Román kultuszminiszter, kijelentette, hogy fel kell oszlatni az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesületet. A Színészegyesület Janovics Jenő vezetésével nyújtott át memorandumot tiltakozva a miniszter terve ellen. A Bukarestbe összehívott Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület színigazgatóit arra kötelezte a művelődéspolitika vezetése, hogy adják írásos egyetértésüket az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület feloszlatásának szükségszerűségéről. Banu kultuszminiszter a tárgyalások során megegyezés feltételeként szabta, hogy a törvényesség és a demokratikus játékszabályok megtartása mellett is csak a feloszlató aláírást követően hagyja meg a nyolc magyar színház koncesszióját. Ezek után, Parlaghy Lajos, a Nagyváradi Színház igazgatója lemondott, amit a miniszter elfogadott és színház élére Gróf Lászlót nevezte ki.
Júniusban összeült tehát Kolozsvárott az országos színészkongresszus, melynek főtémája az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület feloszlatása volt. A kétnapos, többnyire személyeskedő csatározásokkal tarkított tanácskozás két lényeges döntést hozott: Kizárták az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesületből Róna Dezső aradi és Fekete Mihály marosvásárhelyi igazgatókat és tiltakozásban fordultak a szépművészeti miniszterhez (Banuhoz) a Színészegyesület feloszlatása miatt. A hatóságok válaszukban megértéssel fogadták a tiltakozást és megígérték, hogy meghagyják az Egyesületet, amelynek az lesz a feladata, hogy olvadjon egybe a hasonló bukaresti szervezettel. A román kultusztárca igyekezett minden intézményes magyar összefogást ellehetetleníteni, vagy olyan formában átalakítani, hogy az a román-magyar minél gyorsabb asszimilációt elősegítse, hogy nemzetközi porondon is demonstrálhassa "ország-világ" előtt - statisztikai adatokkal alátámasztva is - a vágyott román többségi nemzet-képet.
A történelmi viharokat állva a Szabadkay-féle szatmárnémeti társulat az 1922-1923. évad kezdetén ismét jó erőkből állott. Néhány név közülük: Borovszky Oszkár, Földes Mihály, Kóbor Irén, Marsi Gizi, Mihályi Károly, Rákosi Ferenc, Réthy Margit, Soltész Anny, Szabados Árpád, Zilahy Irén. Ezzel a sorozatban negyedik évaddal egyelőre befejeződik Szabadkay József szatmárnémeti igazgatósága.

Derült égből a villám

A Szabadkay vezette szatmárnémeti társulat egyike Erdély legjobbjainak. Az igazgató nem csak az épületre, de az előadások kivitelezésére is sokat áldozott. Kideríthetetlen okok miatt mégis, vagy éppen ezért, visszavonták a játékengedélyét. Az annyira szeretett Szatmárnémetijét is elveszíti. Gróf László kap itt játékengedélyt.
1923. őszén drámai esemény zajlik le Szabadkay társulat életében. A tárgyalások, levelezések hivatalos szervekkel folyamatosan zajlik, és nyáron még úgy tűnik, hogy kap Szabadkay játékengedélyt, de az utolsó pillanatban 1923. szeptemberében, amikor az új évadot kellene indítania, ezt az engedély mégsem kapta meg. Társulatának tagjai megélhetésük biztosítása végett igyekeznek minél gyorsabban munkát találni.
Borovszky Oszkár és Zilahy Irén Nagyváradra szerződött, Kóbor Irén, Somogyi Stefi, Fekete Mihály Temesvárra, Réti Margit Fehére Imre igazgatónál kapott munkát, míg Szécsi Nándor, Mihályi Károly, Fekete karmester, Gáspár Jenő társulatához szerződött, Soltész Anna pedig Aradra. A társulat megmaradó része Grófnál maradt, de nem jutott szerződés Rákosi Ferencnek és feleségének, valamint Szabados Árpádnak, Kemény Jucinak, Szabó Böskének, Bayer Katónak, Juhász Jolánnak, Sugár Paulának, Lázár Rózsinak, és a műszakiak közül Péter Elek súgónak. A társulat nélkül maradt színészek fejvesztve szaladgálnak szerződés után, az évad megkezdése után, ami már eleve sok reménnyel nem kecsegtetett.
A társulat összeomlásának híre Máramarosszigeten kapta Szabadkay együttesét. Hogy a színészeknek legyen útiköltségre pénzük, Szabadkay két előadásra kölcsön adta a díszleteit, kellékeit és ruhatárát a kétségbeejtő helyzetbe jutott színművészeknek.
Hogy milyen jelentős anyagi háttérrel rendelkezett Szabadkay József következtethetünk az egyik nyilatkozatából: "Nekem Gróf azt mondta, hogy nem tud annyi pénzt előállítani, hogy Szatmáron szezont indítson. Nincsenek megfelelő felszerelései sem. Az én díszlet- ruha- és könyvtáram minimálisan megér 1,5 millió lejt."

Ismét Szatmáron

Egy év kihagyás után 1925-26-ban, mint rendezőt találjuk Szatmárnémetiben a közben Szendrey Mihály vezetése alá került társulatban. Főleg operetteket rendezett, mint: Fall Leó: Pompadur, Strauss: Bőregér, Andrau: Baba, Vincze Zsigmond: Anna bál stb.
Aztán megint "Szabadkaytlan" lesz a szatmárnémeti színházi élet, mert Földes Mihály, majd Erdélyi Miklós társulatába nem szerepel.
1928-1929. évadban Ferenczy Gyula szatmárnémeti társulatának főrendezője lett, de játszott is Borovszky Oszkárral, Krémer Mancival és még néhány jó színésszel.
1929-1930. évadban Róna Dezső szatmárnémeti társulatának volt a rendezője és egyben buffó színésze. Ekkoriban is zenés darabokat rendezett leginkább.
Szabadkay József 1930-1931. évadban Hevessy Miklós társulatában apaszínész és rendező Szatmárnémetiben. Ebben az évadban sok prózai darabot rendez, többek között drámákat is. Olyan partnerei vannak, mint M.- Palucz Vilma, Mihályi Károly stb.
1931-1932-ben ugyancsak Hevessy Miklós társulatában játszik, mint apaszínész és főrendező. Ezúttal a korszak legújabb operettjeinek szatmárnémeti bemutatóit rendezi: Kondor-Vaszary: Zöld bárány, Fényes Szabolcs: Maya, Letyán - Vaszary: Potyautas, Harmath - Benatzky: A fehér ló, Ábrahám Pál: Hawai rózsája stb.
Nehéz évek voltak számára. A Szatmárnémetiben játszó igazgatók meg-meg hívták egy-egy szerepre, rendezésre. Valamicske jövedelmet hozott a díszletek, kellékek kölcsönzése is. A hattagú családot ezekből a cseppenő - csurranó bevételekből azonban nem tudta eltartani. Gazdálkodásba kezdett. Állatokat tartott. Nagy szenzáció volt például a Szabadkay - féle csirkekeltetőgép, amit maga tervezett. Csodájára járt a város és a környék érdeklődő lakossága.

Visszakapja a játszási engedélyt

Majd tízévnyi kihagyás után, az 1932 - 1933. színi évadban ismét engedélyt kapott a fáradhatatlan Szabadkay József, a szatmári színi kerület megszervezésére, irányítására, így lett ismét szatmárnémeti színház igazgatója és főrendezője. Az ő vezetése alatt Erdély talán legjobb színészeit gyűjtötte ebbe a társulatba. Mihályi Károly erről így ír: "(.) Szabadkay József és rendkívül népszerű felesége (néhai Krémer Sándor igazgató özvegye - szerk.) hűségesen őrizték a vidéki színházak becsületes hagyományait. Szabadkaynál pontos volt a gázsi. Soha színésznek nagyobb ok nélkül nem kellett elmennie a társulattól. És a Szabadkay társulatnál megmaradt a jutalomjáték."
Alig volt társulat, ahol még megtartották ezt a hagyományt. A színészek szerződésének egyik legfontosabb pontja volt, hogy igényt tart legalább egy jutalomjátékra. A jutalomjáték volt a színész népszerűségének fokmérője, ilyenkor virággal pompázott és virágillatban úszott a színház. Így volt ez a Krémer Manci, a Trilap Ilona, a Fekete Rózsi, a Neményi Lili, vagy a feledhetetlen Rákosi Ferenc jutalomjátéka alkalmából.
"Rákosi Ferenc a kiváló komikus, a város Frici bácsija, kapott élő malacot, egy ketrec tyúkot, süvegcukrot, számtalan üveg bort, pezsgőt, ruhaszövetet, egyik esztendőben egy élő borjút." írta Mihályi Károly.
Főleg operettek kerültek a szatmárnémeti közönség elé nagy bőséggel, melyek nagyobbik részét maga Szabadkay József rendezte. 1933-ban újabb beruházással emeli a szatmárnémeti Városi Színház, illetve a román átnevezéssel: Nottara Színház rangját. Saját költségén, (260.000 lej) felépíti Szatmárnémetiben az első vidéki forgószínpadot.
Szabadkay József színigazgató 1933. szeptember végén megkezdte Nagykárolyban a betanulási évadot. Az új évaddal kapcsolatban az igazgató így nyilatkozott: "Hiszem, és biztos vagyok benne, hogy mind Nagykárolyban, Zilahon, Nagybányán, Szatmáron is méltányolni fogja a n. é közönség a társulat igaz művészetét és élvezetet nyújtó előadásait."
1934 - 1935. és az 1935 - 1936. színi évadban is Szabadkay József volt a szatmérnémeti színház igazgatója. Mint rendező továbbra is a biztos bevételt nyújtó operetteket viszi a szatmárnémeti közönség elé: Az újdonságok közül való a nagysikerű Eisemann Mihály - Békeffy operett Én és a kisöcsém. Apropos öccs, ebben az évadban öccse Miklós is tagja újból a társulatnak. Nagy feladatokkal kellett megküzdenie ebben az évadban. Ráruházták a közben színházban működő mozi működtetését is. A magyar színjátszás egyik legnehezebb korszakát élte ezekben az években. A hatalom mindent megtett, hogy lehetetlenné tegye Szatmárnémetiben a magyar színjátszást, ahogy Románia szerte a többi magyarlakta nagyobb városokban is. Ki-ki megvívta a maga hősi harcát a magyar nyelv és a kultúra fennmaradását biztosító színjátszás érdekében Erdélyben, Szabadkay is ilyen missziót töltött be, és néha erőn felüli elszántsággal küzdött meg, szinte minden egyes előadás megtartásáért. A román hatóságok legkülönbféle igazolásai, engedélyeinek kérvényezési procedúrája keveredett a korrupciótól sem mentes hivatali rendszer bürokráciájával, amelyet a hangosfilm megérkezése, és térhódítása, valamint a magyarság számbeli csökkenése is terhelt, a gyülekező történelmi felhők mellett.
Nem kedvezett az évad színházi minőségének az sem, hogy Parlagi nagyváradi színigazgató 1935. november 21. és 1936. április 1. között "meghívta" Szabadkay József szatmárnémeti társulatát, egy olyan időszakban, amikor a város társulata tűzijátékként ontotta a nagyközönséget vonzó előadásokat. Parlagi direktor ezt tudta, és "(.) neki köszönhető egy olyan hathetes váradi ciklus, amikor a váradi színház 16 új operett és prózabemutató színhelye (Indig Ottó A nagyváradi színészet másfél évszázada, Kriterion 1991). Szatmárnémetinek bár volt színtársulata, de a hatalom folytonos és alapvető működéseit megingató közbelépései miatt előadásokra csak nagy rendszertelenséggel került sor. Az említett nagyváradi vendégszereplés tulajdonképpen azért kezdeményeződött a hatóságok által - mint az utólag kiderült - hogy az eredeti elgondolás szerint a két társulatot egyesítse, létrehozva a Szatmár - Várad színi kerületet. A hatóság képviselőinek terve azonban nem számolt az emberi tényezőkkel, ugyanis ez az elképzelés éppen Parlagi féltékenysége miatt esett kútba.
1936 - 1937. és az 1937/38. évadra is sikerült Szabadkaynak megtartania a Szatmárnémeti, Arad, Marosvásárhely, Máramarossziget körzetet. Egészen kiváló társulata volt: Krémer Manci, Gábor Mara, Gách Edit, Bálint Anna, Mátray Rózsi, Hegyessy Magda, Szász Éva, Kormos Friderika, Rajnay Alice, Dálnoky Dudus, Lázár Hilda. Férfiak: Jávor Alfréd, Badóczy István, Szabadkay Miklós, Olasz Lajos, Senkálszky Endre (mint állandó vendég), Senkálszky István, Nagy István, Faludy Béla, Németh István, Horváth László, Szendrei Mihály, Salgó Jenő. Karmester: Szabó Ica.
"Akkor a színház létfenntartásáért rengeteget kellett játszani. Az is előfordult, hogy 3 órakor Aradon léptünk fel, 6 órakor Temesváron, 9 órakor pedig ismét Aradon" emlékezik Senkálszky Endre. (Kötő József: A színház fanatikusa, Senkálszky Endre életregénye).
1937 májusában Szabadkay 52 tagú színtársulata érkezett Tordára. A társulat folyvást változó anyagi helyzete ismét hirtelen rosszra fordult: Az Aranyosvidék 1937. májusában szomorúan állapította meg, hogy "tizenegy napi becsületes munka csak arra volt jó, hogy az igazgatóság 40 ezer lejt fizessen reá a tordai rövid kirándulásra".

Étlapos színészek

Erről Mihályi Károly ír: "Étlapos színészeknek is hívták a Szabadkay társulatának tagjait. Sok színészt és színésznő azzal szerződtetet le, hogy kiterítette előtte egy-két szatmári étterem étlapját. Harminc lejért ebédet, vacsorát kaphatsz a legjobb étteremben, lakás is olcsó, sehol olyan jó nem tudsz kijönni a fizetésből, nem tudsz úgy ruházkodni, mint Szatmáron. Kapsz ruhára való szövetet hitelbe a Schawrtz és Lebovitsnál, majd levonjuk a fizetésből, részletre."
Az is érdeme volt a szatmári társulatnak, hogy a legtöbb újdonságot először szerezte meg és mutatta be az erdélyi színtársulatok között. Szabadkay József megpróbált szinte mindent, mégis napról-napra léteztek csupán, állandósuló és kiszámíthatatlan tényezőkkel terhelten, ám egy napon ismét fizetésképtelenné vált, ezért visszavonták játszási engedélyét. A színészek valósággal éheztek. "Magam sem ettem két napja" írja visszaemlékezésében Senkálszky Endre. A társulat a továbbélés reményében konzorciumot alakított, amelynek élén egy háromtagú bizottság állt: Horváth László, Jávor Alfréd, Salgó Jenő. Az egyezség alapján a jövedelmet részarányosan osztották el a konzorciumban érdekelt tagok között.
Az 1937-1938-as évadban Szabadkay társulatának tagjai: Badóczy István, Bálint Anna, Czóbel Rella, Dálnoky Dudus, Faludy Béla, Gábor Mara, Gách Edit, Hegyessy Magda, Horváth László, Jávor Alfréd, Kormos Friderika, Krémer Manci, Kozma Hugó, Lázár Hilda, Mátray Rózsi, Nagy István, Németh István, Olasz Lajos, Rajna Alice, Salgó Jenő, Senkálszky István, Szabadkay Miklós, Szász Éva, Szendrei Mihály, a karmester: Szabó Ica. Senkálszky Endre állandó vendége volt a társulatnak.
Mihályi Károly 1938 - 1939. évadban próbálkozott meg a színigazgatással, és Nagybánya, Szatmárnémeti voltak az állomáshelyei. Szabadkaynak megmarad Arad, Marosvásárhely. (Wojticky Elvira visszaemlékezéséből tudjuk, hogy 1939 - 1940-ben Szabadkaynak Aradon volt színtársulata.)

Megjelentek a zsidótörvények

Aztán minden megváltozott: megjelentek a zsidótörvények, aminek eredményeképpen nem csak igazgató, vezető beosztású személy, de egyszerű színész sem lehetett zsidó, vagy részben izraelita hitvallású felmenőkkel rendelkező illető sem. Közben a I. (1938. 11. 02.) illetve majd a II. bécsi döntés (1940. 08. 30.) értelmében Erdély és felvidék egy részét visszacsatolták a közel húsz évvel korábbi állapotoknak megfelelően az anyaországhoz, Magyarországhoz. Romániától 43 492 négyzetkilométernyi területen közel másfélmillió magyar ember került a magyar törvénykezések rendelkézési jogköre alá. Így a magyarországon meghozott és később gyűjtőnéven zsidó-törvényekként elhíresült időszak idején a visszacsatolt területeken is megkezdődtek a munkaszolgálatra kijelöltek (főképp zsidó, vagy zsidó származásúak) táborba gyűjtések. Szabadkay Józsefről így ír mostohaunokája Krémer Csaba:
"Szabadkay Józsefet a német megszállás után a vidéki zsidóság deportálásakor hívták be munkaszolgálatra. Ő felvette hófehér frakkját, feltűzte kitüntetéseit, így ment a gettóba, majd a vagonba. Túlélők mesélték, hogy a vagon sarkába leült, nem evett, nem ivott semmit. Napok múlva holtan hozták ki onnét. Édesapám ekkor döbben rá arra, hogy mekkora felelősség terhel bennünket, hiszen egy ember, aki talán magyarabb volt a magyaroknál elismerésként megaláztatást és halált kapott felekezeti és vallási hovatartozása miatt.
Nagyanyámat mélyen megrázta a dolog, összepakolt és 3 vagont megtöltve benne a színház irataival Magyarországra jött. Hozzánk költözött (fiához Krémer Ferenchez Budapestre). Szabadkay bácsi mindent Édesapámra (Krémer Ferencre) hagyott, ami a színház után maradt. Apámat gyermekeként szerette."

Szabadkay József szatmárnémeti kapcsolódásai:

1903 - 1904 Szatmárnémetiben, kardalnok és segédszínész
1904 - 1905 Szatmárnémetiben, kardalnok és segédszínész
1905 - 1906 Szatmárnémetiben, kardalnok és segédszínész
1906 - 1907 Szatmárnémetiben, kardalnok segédszínész és ügyelő
1907 - 1908 Szatmárnémetiben, kardalnok segédszínész és ügyelő
1919 - 1920 Szatmárnémetiben, igazgató
1920 - 1921 Szatmárnémetiben, igazgató
1921 - 1922 Szatmárnémetiben, igazgató
1922 - 1923 Szatmárnémetiben, igazgató
1924 - 1925 Szatmárnémetiben Kovács Imrénél rendező
1925 - 1926 Szatmárnémetiben, Szendrey Mihálynál rendező
1928 - 1929 Szatmárnémetiben, Fernczy Gyulánál színész és rendező
1929 - 1930 Szatmárnémetiben, Róna Dezsőnél színész és rendező
1930 - 1931 Szatmárnémetiben, Hevessy Miklósnál színész és rendező
1931 - 1932 Szatmárnémetiben, Hevessy Miklósnál színész és rendező
1932 - 1933 Szatmárnémetiben, igazgató
1933 - 1934 Szatmárnémetiben, igazgató
1934 - 1935 Szatmárnémetiben, igazgató
1935 - 1936 Szatmárnémetiben, igazgató
1936 - 1937 Szatmárnémetiben, igazgató
1937 - 1938 Szatmárnémetiben, igazgató

Szabadkay József jelentősége

Az egyetemes magyar, és az erdélyi magyar színjátszás történetében sok nagy és felejthetetlen igazgató és színész nevét kell megjegyeznünk és bekereteznünk. A sor egyik fényesen ragyogó és kissé elfeledett erdélyi csillaga Szabadkay József rendező, színész. Az ő munkássága Szatmárnémeti városának és színjátszástörténetének külön tárgyalandó korszaka, hiszen nem kevesebb, mint húsz esztendőt töltött a szatmárnémeti színház színpadán. Ez a fajta hűség szinte ismeretlen volt abban az időben.
Mint segédszínész jelent meg Szatmárnémetiben és már ekkor eljegyezte magát ezzel a várossal. Krémer Sándor társulataiban és vele párhuzamosan a Rákosi Szidi Színiiskolájának elvégzésével nőtt fel színésszé. Már Krémer Sándornál elsajátította a rendezői munkát. Mint igazgató tíz esztendőn át irányította a legnehezebb időkben a szatmárnémeti és ezzel együtt az erdélyi magyar színjátszást. Egy nemzet nyelve fennmaradásának, továbbélésének fontos eszköz a színház. A kulturális ellehetetlenülés időszakában Szabadkay - akárcsak a többi erdélyi magyar színidirektor - elévülhetetlen érdemeket szerzett, egy adott terület magyar kultúrájának fennmaradása, fenntartása érdekében. Az életével fizetett érte.

Írta és az összeállítást készítette: Csirák Csaba - Szatmárnémeti -
www.szineszkonyvtar.hu 2008.