Életrajza:

Adatok:

1900 - 1902 édesapja familája magához veszi, Szabó családnál nevelik
1902 -1911 - lelencházban él
1913 - 1921 - Nagykárolyba lakik édesanyjával, és Neményi László nevelőapjával
1918-ban Budapesten játszik
1920 -1935 Vándortársulatokkal járja vidéket
1935 -1937 a Pécsi Nemzeti Színház tagja
1937 -1939 Horváth Árpád debreceni társulatának főrendezője
1939 -1940 Erdélyi Mihály társulatához szegődik
1940 a fővárosi Royal Revü Varietében is fellép
1940 - 1946 Nagyváradon játszik, majd marad a színházánál, Román állampolgár lesz
1946 - 1955 a marosvásárhelyi Székely Színház színésze, majd főrendezője
1955 - visszatér Magyarországra
1955 - 1957 a Néphadsereg Színházának a tagja (a mai Vígszínház)
1958 - 1960 a Fővárosi Operettszínházban játszik
1959 - 1966 a Szabó család címadó-főszereplője a Magyar Rádióban - hetente
1961 - 1963 a Vígszínházban játszik ismét
1963 -1964 a József Attila Színházban lép fel
1964 - nyugdíjba vonul
1966 - február halála - egy ország síratja a "Szabó bácsit"

Életútja részletesebben

Szabó Ernő családja

Édesanyja, Szelényi Ilona (Polgár Ilona), erdély nagy színésznőjének Szelényi Emíliának és Polgár Sándor rendezőnek a leánya, aki 16 éves korától fogva éli a színésznők önálló kenyerét. A nagymama, Szelényi Emília is már másodgenerációs színész, hisz édesanyja, Rácz Mária is színésszé lesz, amikor Szelényi Károllyal jegyet vált.
Édesapja Szabó Pál marosvásárhelyi színész, akihez édesanyja feleségül megy, ám még Ernő az első szülött gyermek megszületése előtt elhagyja Szelényi Ilonát. A kisfiút kezdetben a Szabó család veszi magához. Két év múlva 1902 őszén megszületik édesanyjának második szerelem gyereke is, Lilike, aki Szelényi majd Neményi Lili néven lesz ismert a színháztörténetben.

Szabó Ernő árván

Édesapja révén, annak családjához kerül, ám rövidesen nem szívelhetik a fattyút, édesanyja magához veszi. Az akkoriban vándortársulatoknál szolgáló mama, nem akarván gyerekét a fagynak és a változó körülményeknek kitenni, ezért a kisebbik rossz mellett dönt, lelencházba adja a kis Ernőt. Így élete első tíz esztendejét lelencházban tölti. Az édesanya látogatja a gyermeket és egy ilyen látogatás alkalmával, úgy dönt magával viszi fiát, hisza addigra már saját helyzete is stabilizálódni kezd. "... 1911-ben anyám vett ki a lelencből, és nagybátyámnál Hajdúböszörményben helyezett el."

Szabó Ernő sorsa jobbra fordul

A nagymama Szelényi Emília úgy dönt, hogy Ilonka lányának két nehézsorsú gyermekét, Ernőt és Lilikét is magához veszi. Kezdetben Debrecenben élnek, majd házat vásárol Nagykárolyban. A vándorélet feladását kéri lányától, helyet kínálva saját nagykárolyi otthonába. Szabó Ernő erről később így emlékezik: "... majd anyai nagyanyámhoz kerültem Debrecenbe. Később Nagykárolyba költöztünk, ahol 1913-tól 1921-ig laktunk." Édesanyja rövidesen házasságot köt Neményi Lipót Lászlóval, aki erdélyszerte ismert és jeles színházi szakember, sikeres színész, nagyszerű színházszervező. Neményi nyitotta meg egyébként, 1908-ban a nagykárolyi színházat Fényes Samu: Kuruc Feja Dávid című darabjával, ám Trianon után nem sokkal, a fellángoló ellentétek kapcsán, egy szál ruhában Magyarországra menekül, hogy mentse az életét. Ugyanez nem sikerül huszonnégy év múlva, amikor a náci haláltáborból, már ő sem tér haza.

A pályakezdés

"...anyám második férje színigazgató volt, beálltam a színházhoz és Neményi László színtársulatánál dolgoztam 1917-től 1921-ig." Szabó Ernő pályája tehát Nagykárolyban kezdődik, mint gyerekszínész. Élete végefelé így mesél a család múltjáról: "... csaknem évszázados a családom színészi múltja. Dédapám úrszéki bíró volt, az ő házából szökött meg nagyanyám, ő kezdte, hogy komédiásnak álljon be, és ekhós szekéren járja az országutakat. Én (nevelő) édesapám társulatánál lettem színész." Pályáját táncoskomikus szerepekben kezdi alkatánál fogva, később buffó szerepeket is vállal.

A gyerekszínész első emlékei

Nagykárolyban lép először színre, a "Cigány" című népszínmű kisbírójaként. "... a pályám első rendezője, olyan rendező volt, aki semmit sem magyaráz meg. Minden instrukciója kimerült három szóban: - Vissza! - Nem jó! Elmondom kétszer, ötször, tízszer. Egyre dühösebben, egyre elkeseredettebben. Fogam csikorgattam, könnyem csurgott, amikor vagy tizenötszöri visszakoztatás után, így szólt a rendező: - Na látja, ez jó. Milyen lehetett, amikor sírva és fogcsikorgatva elmondtam: - Ugye nem vagyok olyan icipici kisbíró. Máig rejtély előttem, miért voltam rossz tizennégyszer, a miképp lettem jó tizenötödszörre."

Első önálló lépések

"Máramarossziget. Megbetegedett a táncos komikus. Valakinek be kellett ugrania a Pillangó főhadnagyba. Akkor még naturbursokat játszottam, mégis rám osztották Csollán Manó szerepét. Három nap alatt elkészültem vele. Persze minden úgy csináltam, ahogy a beteg komikus, merő utánzás volt az egész. Ám hasztalan mondtam a legjobb poenokat, a közönség nem és nem nevetett! Látták az arcomon a félelmet, a drukkot, s velem együtt szurkoltak: jaj most lesz valami baj! Így sem nevettetni, sem nevetni nem lehet igazán. Apám, anyám a színfalak mellől nézett. A könnyük potyogott a gyönyörűségtől. Ilyesmit mondogattak egymásnak: - Tud ez a gyerek!"

A vidéki együttesek tagjaként

"...jóval későbbi állomása életemnek: Kalocsa. Táncos-komikus voltam. Igazgatóm rám osztotta Knoblauch Faunját. S rám bízta: akkor tűzi ki, ha elkészültem a szereppel. Mondanom se kell, napok alatt tudtam. Otthon átugráltam az asztalt, a székeket, a faun minden különleges mozdulatát is megtanultam már. Kérdezi az igazgató, egy hét múlva, kész vagyok-e? Nem. Két hét múlva. Nem. Nem mertem igent mondani. Csupa lámpaláz voltam. Végül már el akarta venni tőlem a szerepet. Kitűzte az előadást. Nem is volt semmi baj a próbákon. Csak egy aggasztott: a partnernőm súlya. Partnernőmet a második felvonás végén föl kellett nyalábolnom s kivinnem. No majd csak túl leszünk rajta. Kis vékony ember vagyok, de a premier láza megsokszorozza erőmet, gondoltam. Premier nagy siker. Az első felvonás után áradozva gratulál a két helyi lap szerkesztője. Jó, jó, gondoltam, legyünk csak túl a második felvonáson. Fölkaptam a partnernőmet s vittem ki, egy lépcső, kettő, s három, s a negyediken félrecsúszott a szőnyeg s mi mind a ketten a színpadon hevertünk nevetve... Igen, hiába volt a különleges, új feladat, a harmadik felvonásban megint csak az operett táncos komikusát látta bennem a közönség!"
Ehhez hasonló történetek tucatjain keresztül kaphatunk képet, Szabó Ernő vidéki táncos-komikus multjából, abból a sok-sok végigtáncolt, végigénekelt, végigtanult, és végigjátszott estéről.

A kétháború közti időszak

Életének középső szakaszáról pillanatnyilag nem tudni sokat. Ő maga nem vezet naplót, elbeszéleseit nem igen jegyezték fel. Tudnivaló, hogy a trianoni békeszerződést követően Magyarországon járja a vidéki színházakat 1920-1930- között. 1935-1937 között például Pécsett szerepel, és rendez is. 1937 -1939 Horváth Árpád debreceni társulatának egyik erőssége, és a színház főrendezője. 1939 -1940 Erdélyi Mihály társulatának tagja, miközben egy-egy produkció erelyéig a Royal Revű Varietében is fellép táncos-komikusként.
Erdélybe kerül:
Az erdélyi részek második világháborús visszacsatolása során a fővárosból Partiumba, Nagyváradra szerződik, és a háború befejeztével is ott marad, így idővel román állapolgárságot kap. 1946-ban a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapító színésze lesz.

A Székely Színházbeli szerepek

Első szerepei igen változatos képet mutatnak. Játszik Ficsúrt, Molnár: Liliomjában, fellép a Cigánybáróban, a Bajadér-ban, és két nagyoperett között eljátsza Balázs Béla: Boszorkánytáncának egyik főszerepét. Egyik este nagyherceg, máskor partizán, később fasiszta tiszt, majd szegény földműves, ahogy egy akkori vidéki társulatnál már az lenni szokott. Szabó Ernőt azonban ez korántsem rendíti meg. Addig közel negyvenévnyi pályafutása során a vidéki társulatoknál, és fővárosszerte is hozzászokott az efféle változatossághoz. Győzi az iramot. Shaw, vagy Prestley színműveinek világában éppen olyan otthonosan mozog, mint "A falu rosszá"-ban. Ivan Franko ukrán író drámájában, az "Ellopott boldogság"-ban az öreg Mikola szerepét sokáig emlegetik, mint a kisember egyik megrendítő színpadi interpretációját. Színészi tehetsége éltalában olyan szerepek megformálásában erős, amelyekben bonyolult lelkifolyamatokat, vagy határozott jellemfejlődést kell ábrázolnia, nagy lélektani hiteleasséggel és alapossággal. Így a Bánk bán Tiborca, egyenesen testreszabott szereppé válik számára.

Szabó Ernő Gorkij szerepekben, Erdélyben

Gorkij hősei is közel állnak hozzá. 1948-ban eljátsza az "Éjjeli menedékhely" Luka szerepét. Nem profétikusan adja elő, ahogy azt abban a korban megszokott dolog látni, hanem az embert hangsúlyozza. A "Kispolgárok" madarászát, Percsihint is naív gyermeki ártatlansággal tárja elénk. Ám kis szerepekben épp olyan remeklést nyújt, mint a főszerepekben. A Jegor Bulicsov-ban például ő a trombitás. Az a trombitás, aki a nagybeteg Bulicsovval elhiteti, hogy trombitájának hangja gyógyító erejű, s a mikor végezetül megszólaltatja hangszerét, olyan közeget teremt Szabó Ernő, mintha az utolsó ítélet harsonája szólalna meg, egy szétesett világ felett.

A romániai magyar színjátszás kiemelkedő szerepeiben

Két főszerepet játszik azidőben, amely pályájának a kimagasló színpadi alakításává válik. Caragiale vígjátékában, a ravasz vén pletykás bajkeverő politikusát alakítja, Farfuridit. A darab egy kulcsjelenete, amikor felfokozott izgalmi állapotban választási kortesbeszédet tart, érvel, amiben elbizonytalanodik maga is. Köhécsel eleinte, majd fuldoklik, elhal a hangja, bereked, majd újrakezdi szónoklatát, ám beszéd közben ismét megbicsaklik a hangja, vizet iszik reszkető kézzel, zsebkendőjével fejét törli, és ismét kissé mutálóan folytatja, míg teljesen el nem némul. Ellenálhatatlan humorral, és bravúros technikával megoldott jelenete minden előadáson hatalmas és kirobbanó sikert arat. Másik remeklése, az Úri muri Csörgheö Csulija. Kissé kopottas, és hanyag eleganciával, pepita nadrágban és sárga csizmában belép a vidéki vendéglőbe: - "...Hát Tisza Pista győzött" - ez a mondat rögvest leüti a darab alahangját, tökéletes atmoszféra teremtő hatású, amelyben testet ölt a "magyar ugar szelleme". Szabó remekel, mint Csuli tekintetes. Híres jelenete pedig anekdotává érik az idők során: "most jön a megismerkedés" - mondja, majd szó nélkül odalép a könyvügynök asztalához és a húsztojásos rántottába markolva jóízűen befalatozza azt.

Szabó Ernő a rendező és színésznevelő

1946-1955 között a a marosvásárhelyi Székely Színház vezető művésze, és későbbiekben rendezője is. Ezidőben a bemutatott darabok nagy részét Tompa Miklóssal, Kovács Györggyel, Delly Ferenccel ő rendezi. Ez az un. "nagy rendezői négyes" állami kitüntetésben is részesül, és maga Szabó Ernő Érdemes Művész kitüntetést kap a Román államtól. Idővel a Színművészeti Intézet tanárává nevezik ki Marosvásárhelyt. Nevelői munkássága sokrétű, a mély alapos tudás híve, és magas mércét állít diákjai elé. Tanulóit gyakorta rendeli be rendezéseihez, vagy ad feladatot a konkrét darabokban, hogy gyakorlat közben, maguk is átélhessék az elmagyarázhatatlan, csak átéléssel megérthető részeit is választott "szakmájuknak".

Szabó Ernő színészi játéka

A megalázott és megszomorított lelkek mindig is nagyon közel állnak hozzá. Talán épp gyerekkorának sanyarú emlékei kapcsán áll a védtelenek és elesettek pártján, a lelencház megalázottsága, kitaszítottsága, sehová sem tartozása ölt színészetében oly megrendítő erővel testet, kimondatlanul is beszélve azokról a szívszorító esztendőkről, egy-egy szerep-megformálás kapcsán. A bolondozás és vidámság, a mókázókedve soha sem hagyja cserben, még a legszomorúbb esztendőkben is utat talál, és minden feszültséget felold. Imád mulattatni, és a belső, felgyülemlő keserűségét egyedül szerepeiben engedi szabadjára, ám ott is egy grimasz, egy gesztus jelzi, mindez játék, ne tessék komolyan venni. Amint riportalanyként kezelik, felpattan a helyéről és utánoz, karikíroz, jár-kel, gesztikulál, meg kívánja nevettetni azt, aki oly komoly arccal és papírtömbbel a kezébe érkezik. Pózol a fényképezőgépnek, egy-egy grimasszal fedi el a valódit, az ami a komoly Szabó Ernő, (és ami volt) az nem érdekes, ezt tessékszíves inkább megnézni ... és itt egy fancsali ábrázat helye, vagy éppen egy csodálkozóé, vagy talán egy kövér hentesé, amint kigúvadt szemmel ránk bámul.

Magyarországra települ

Szabó Ernő a háború elején, Erdély átmeneti visszacsatolásakor érkezik színházába Nagyváradra. Ott is marad a háború befelyeződéséig. Az utolsó időszak zavaros világában jobbnak találja, ha csak a színház világával törődik. Aztán egy nap újra játszani kezdenek színházában, ám akkor már ismét Romániában találja magát. Az összeírásnál, állandó bejelentett lakása alapján Román állampolgárnak tekintik, ezzel kapcsolatos összes passzusát megkapja. Azonban 15 esztendőnyi távollét után, 1955-ben hazatér. Magyar állampolgárságért folyamodik, majd 1956 tavaszán és nyarán forgatni kezd. A filmművészet kimaradt életéből, és 56 évesen "ismerkedik" a műfaj sajátosságaival.

Szabó Ernő filmkamerák elé áll

Első két filmje, mindjárt meghatározó jelentőségű. A "Tanár úr kérem"-ben, még egy antikváriust alakít, de a Fábry Zoltán rendezte "Hannibál tanár úr" című filmben, Nyúl Béla alalkítása a magyar filmtörténet kimagasló alakotásává teszi a filmet, Szabó Ernő megrendítő és szívszorító játékával. A sokdioptriás szemüvegű, halkbeszédű tanár úr bizonytalankodó mozdulataival, a homlokán gyöngyöző verejtékcseppjeivel, az a kisember, aki örül, ha köszönnek neki, és kalapját lengetheti viszont, az az esendő kisember mi vagyunk, a nézők. Nehéz nem "túl" játszani a szerepet, színészi bölcseség szükséges a kellő arányok megtartásához. Szabó Ernő mindezt élete második filmjében, igaz majd negyvenévnyi színjátszási tapasztalattal tudja és érzi.

Szabó Ernő, mint sztár

A színjátszás közkatonája, aki soha sem került fókuszba igazán, most egyszerre mind a hazai, mind a nemzetközi film-szakmában ismertté válik, sőt népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedik. Utcán felismerik, buszról, villamosról lekiabálva köszöntik. Színházak egymással versengve szerepeket ajánlanak, "húzónév" egy stáblistán, és a plakátokon is kiemelt helyet foglal neve. A Fábry filmet "szocialista tábor" akkori mozijai alapműként játszák mindenütt. Sőt később a hetvenes évek elején a középiskolai oktatásban bevezetésre kerülő Filmművészet történet című tantárgy egyik kiemelt hazai alkotásként kezeli, és minta elemzésének tárgya lesz a film. Tehát gimnáziumi tananyaggá válik a mű húsz év alatt. A hazai bemutatót követően, Szabó Ernő a film promóciós körutján is részt vesz, majd fél esztendőn keresztül utazik Csehszlovákiába, Lengyelország városaiba a film helyi bemutatói kapcsán. Sőt Csehszlovákiába külön utazó túrnét hívnak életre, amelyben Szabó Ernő személyesen a vászon előtt is megjelenik, néhány szóval üdvözli az egybegyülteket, majd megkezdődik a film vetítése. A siker néha felfoghatatlan, néha zavaró, de határozottan jóleső, máskor meg feszengően kínos. Szabó Ernő filmsztárokhoz méltó fogadtatásban részesül bárhova is megy. Ő azonban nem változik meg, mindezek ellenére. Szerény és csendes marad, Óbudán egy kis lakást vásorlhat maguknak, talán ennyit profitál a sikerből mindössze. Másrészt, azzal, hogy Szabó Ernő ilyen előkelő sztárrá lépett elő, élete további részében jó-rossz filmben, de folyamatos felkérés érkezik a tévéstudióktól, és a filmgyártól, amit ő rendre el is játszik. Nem minősít, mint Thalia hű katonája végzi a dolgát. Azonban a további 42 másik filmszerepének sikere együttesen sem teszi ki a "Hannibál tanár úr győzelmét. A film hazai készítői jobbára a kisember-szerepkörébe szorítja be, nem vagy csak alig kap komoly jellemábrázolásra alkalmat adó lehetőségeket. Ő nem perlekedik elvállaja, amire felkérik.

Még egyszer a "Hannibál tanár úr"- ról

A film sikerének forrása természetesen egy csapatmunka összehangoltságában rejlik, bár tény hogy kimagasló szerepe van Szabó Ernő színészi játékának ebben. Szécsényi Ferenc például a film operatőre egy alkalommal a filmbeli megvilágítás tipizáló erejéről beszél a fősikolásoknak: "...a Hannibál tanár úr címszereplője Szabó Ernő volt. Láthatja ezen a képen, hogy a kitünő színész roppant érdekes és karakteres arcán szándékosan hangsúlyoztam a mélyen árkolt, rusztikus vonásokat, már-már el is torzítottam a fényhatások révén, hogy belülről jövő emberi lényével éles és nyugtalanító kontrasztba állítsam, így szolgálva a film mondanivalóját. Kerültem a szép, esztétikus megvilágítást. A műteremben a lámpák elhelyezésével, külső helyszínen a napfény irányának megválasztásával arra vigyáztam, hogy Szabó Ernő arca mindig oldalról kapja a fényt. Az egyik jelenetben fekete ruhában, aszfaltolvasztó, rekkenő hőségben lehajtja fejét egy utcán vesztegló autó pótkerekére, s elszundít. Ezt ábrázolja a második fotó, amely annyira szabálytalan, hogy még egy kezdő amtőrfényképésznek sem válna dícséretére: az arc részlettelen, egyik fele falfehér, a tűző naptól, a másik szinte teljesen sötét. Ez is az említett torzítva-látás egyik mozaikeleme, a filmben..."
A számtalan külföldi krita közül csak egyet olvasunk el példának: a Francia "Cinemonde, egyik számában (1962. november 20.), képes cikk számol be a "Hannibál tanár úr" párizsi sikeréről. Kiemeli Szabó Ernő europer színjátszását, és alakításának kimagasló voltát. A szabadság égbekiálltó diadalának nevezi a filmet, a film francia kritikusa. Külföldön, főképp nyugat-európában a levert forradalom művészi megnyilatkozásaként tekint a filmre, ami még különösebb fókuszba helyezi az egészet.

Szabó Ernő újbóli pályakezdése

Ha belegondolunk, hogy egy 55 éves ember sikere teljében, hátatfordít mindannak amit felépített, és visszatér oda, ahol már jószerivel a nevére se emlékeznek, ehhez nagyon nagy bátorságra van szükség. Súlyos, igen nehéz, és kockázatos döntés. Hisz otthon Romániában, a marosvásárhelyi Székely Színház megbecsült és kitüntetett főrendezője, és elismert, jutalmazott vezető színésze, egy szeretett sztár, sőt az ottani Színészakadémián taníthat is. Áttelepülésekor azonban, a teljes ismeretlenségből kellett felépítenie a saját hazai színészi imágóját, és erre egy bő 10 esztendő adatott számára.

Szabó Ernő újra a hazai színpadokon

Kezdetben a Néphadsereg Színházában kap szerepeket, majd tagja is lesz a régi Vígszínház akkori néven ismert társulatának. Később az Operett Színházban játszik, de egyre kevéssé elégedett epizódjellegű szerepeivel itt. A továbbiakban visszatér a Vígszínházhoz, amit addigra ismét úgy is hívnak. Utoljára, nyugdíjba menetele előtt nem sokkal a József Attila Színházban lép fel, nyugdíjaztatását is itt kéri.

Szerepeiről

"Amikor megérkeztem Romániából itt (Néphadsereg Színháza) játszottam száznyolcvanszor Tódorka tanár urat a "Nagymamá"-ban. Az ilyen élmény felejthetetlen nyomot hagy az ember szívében. Amikor a múlt szezonban (1960/61) itt vendégszerepeltem, mint a "Mindent a mamáért" Vukics suszterja, annyira megszerettem a színházat, hogy örömmel mondtam igent a felajánlott szerződésre. (tehát visszatér a Víg-be) Ez a zenés vígjáték továbbra is műsoron marad." "... aztán két darabban is játszom. Erich Kästner regényalakban már ismert művének színpadi változatában, "Az elveszett miniatür"-ben egyenlőre megmaradok kézművesnek. Ezúttal nem suszter, hanem hentesmestert játszom. Irwin Shaw darabjában, a "Szelíd emberek"-ben is vezető szerepet kapok." - (1961. szept. 1. Film, Színház, Muzsika.)

Későbbi szerepei

Filmezés mellett a színpadon Róth bácsit alakítja, egy zsidó apát, akinek ha kell élete árán is jobb körülményeket akar biztosítania fiának, annál ami neki kijárt valaha az életben. Joviális Róth bácsi, csupa szív Róth bácsi, a hivatalnok urak Róth bácsija, Szabó Ernő kimagasló módon interpretálja estéről estére.
A "Pár lépés a határ" című filmben, kis epizód szerepet emel magasba tudásával átrajzolva. Egy vesebajos kisembert alakít, akinek barátai megszöknek, ám hogy elterelje a keresők figyelmét róluk, legyőzve veserohamát, különös és groteszk táncba kezd, szemében ezernyi kínnal eltáncolja a "Jaj de csúszik ez a banán héj..." slágert.
Az "Aranyfácánban" Kincses úr, akinek fia előkelő étteremben bankettezik érettségije alkalmával, miközben ebben az előkelő étteremben lerészegedett urak közt kell rendet teremtenie, főnöke utasítására. Lehülyézik, pocskondiázzák az urak, mint máskor, csakhogy akkor az urak közt ott van a fia is "... egy torz mosoly fut végig az arcán, talán egy a könnyekig el nem jutó zokogás, majd egy simogató mozdulat hal el a fia vállán. Ezúttal sem történt semmi..."

Szabó Ernő, az ember

"...soha sem, tartozott egyetlen klikkhez sem. Nem voltak botrányai, sohasem trombitáltak körülötte... Ernő a pálya mindenkori kisembere. Hogy a pályatársai szeretik? Miért ne szeretnék? Soha sem árt senkinek, soha nem mond senkiről sem rosszat. Társaságba sem igen járunk. Ernőm egyetlen szórakozása a barkácsolás. Mindent széjjelszed és megjavít, mindennek kíváncsi a legbelsejére, az ember is így érdekli. Képes órákig ülni a pályaudvaron és nézni a többieket... a többi kisembert."

Szabó család névadó főszereplőjeként

A "Szabó család" című folytatásos rádiójáték címadó személyét, Szabó bácsit játssza hétről- hétre, az első adástól hét esztendőn keresztül. Halálát követően Rajz János veszi át ezt a szerepet. Baróti Géza írásai nyomán az első, és sokáig az egyetlen hallható szappanopera abban az időben. Hallgatottsága milliós nagyságrendű, és nagy hatással van az emberekre. Beszélnek róla másnap, épp ezért átitatódik egyfajta népnevelői szándékkal a hétköznapok dolgait tekintve. Ugyanakkor a műsort, az olcsó népszerűség vádjával illetik, a benne szereplők, a sokéves játékidő során, nem lehet pózolni, elváltoztatott dikcióval élni, egyrészt hiteltelen lenne, másrészt nem tartható ennyi időn keresztül. Így a szereplők saját magukat, hangjukat adják a folytatásos műsorhoz, amely lekorlátozza a színészek színpadi megjelenésüket, ilyen formában visszahatva színművészetük egészére. Dícsérendő, hogy a legnagyobb művészek mégis vállalják, sőt felvállalják ezt a terhet. Szabó Ernő mellett Gobbi Hilda, Horváth Tivadar, Csákányi László vállalják többek közt, a megmérettetés, akkor nem mindennapi nehézségeit. Ma a tévés szappanoperák korában, inkább dicsőség részt válallni egy-egy sorozatban, hisz nincs színpadi háttere sok esetben a benne szereplőknek, nincs mivel ütközzék a népszerűség, az olcsó eszközökkel történő mulattatás, nem párosul klasszikus színházi tudással. Míg Szabó Ernő, Gobbi és a többiek maradandót alkottak a színpad múlékony világában, addig a jelen tévés hősök addig élnek, amíg a sorozatuk tart. Arra az egyfélére, amire kiválasztattak, már egy másik szériában nincs szükség, oda másik kiválasztott kell. A tüzijáték egy-egy pillanatra elkápráztathat, elhiteti velünk, hogy világos van, aztán elvész a sötétben ismét. Világos mégis csak akkor lesz igazán, ha kisüt a nap.

Utolsó szerepe is - mint Szabó bácsi

Más megitélés alá esik azonban a Szabó család esete, mert egy levert forradalom utáni reménytelenség, és félelemmel teli időszakát éli az ország lakossága. Hallani sokmindent, és a kínzó valóság, a hiánygazdálkodás kora ez. Ahol ha van szappan, akkor is csak egy-két féle (nem mindíg opera), ahol a háziszörpök, és beföttek járják, jeges nem hozza a jeget a hűtőbe, a tej folyton összemegy, buszok késnek és tömöttek, és órákat várni egy taxira, az ember a mindennapok bosszankodásaival telitődik, és kevéssé veszi észre mi zajlik a feje felett. Egyedül a Szabó család csitít, nyugtat, örül a karácsonynak, és a kisember hangján szól, nem szólamokat, meg párthatározatokat vág az emberek fejéhez. Az író Baróti így fogalmaz: "...munkásfigurát (mint Szabó Ernő) bensőségesebben, hitelesebben, szeretetreméltóbban még senki sem játszott Magyarországon. Szabó Ernő mint Szabó bácsi a kínzó légszomjúság végső időszakában is eleget tett művészi kötelességének. A kisemberek színésze a legnagyobb művészek sorában."

Szabó Ernő halála

Szabó Ernő halála (66 évesen) azonban, nem a kisemberé, hanem nagy művészé lett. Szinte az első színészek egyike, akiért egy ország gyászba borul akkoriban. Gobbi megrendült visszaemlékezése a rádióban sohasem látott viszhangra talál. Milliók siratják Szabó bácsit, a készülékek előtt. A műsorból "kivett" Szabó bácsit a "népakarat" feltámasztja. Hiába minden észérv, minden tény Szabó bácsinak élnie kell, ő nem halhat meg. Így aztán bár a valóságban Szabó Ernő eltávozott e világból, reinkarnálódik Rajz János bársonyosan meleg hangjában további évtizedekig, legalább is a rádióműsorban. Aztán Rajz halálakor, a figura is eltávozik, meghal a műsorban, de ennek akkor már sokkalta kisebb jelentősége van, mint korábban Szabó Ernő halála kapcsán. Talán épp e sorozatnak köszönhetően, Szabó Ernő nem hal meg, egyszerűen csak a hétköznapok sokasága szorítja háttérbe fokozatosan személyét, az idők múlásával. Szabó Ernő halála felett pálcát tör a közönség, és kollektív megegyezéssel élővé, örökéletüvé lesz, legalábbis a rádióban és a filmeken, a valóságban azonban művészete fiában Szabó Ottóban, a nagyszerű színészben folytatódik, akinek melegséget, emberséget árasztó hangját megannyi film színkronhangjaként is élvezhetünk.

A színészdinasztia tovább él

A lassanként két évszázadot kitevő erdélyi színészdinasztia Szabó Ernő fia, Szabó Ottó révén tovább él. Ugyan Neményi Lili gyermektelenül hunyt 1988-ban, vele a Neményi ág kihal ugyan, de Szabó Ottó még erdélyben házasságot köz Mende Jutka színésznővel, és közös gyermekük Szabó Éva lesz. Szabó Ottó 1956-ban édesapját követi Magyarországra, és a hazai színjátszás egyik kimagasló személyisége válik belőle. Mende Jutka, a sepsiszentgyörgyi színház művésze marad Romániában, és színi pályára neveli Éva lányát is, aki idővel, mint a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatója, férjhez megy Dengyel Iván erdélyi színművészhez. Ács Alajos igazgató hozza Szatmárnémetibe a fiatal színész házaspárt. Tíz évet töltenek az Északi Színháznál. D. Szabó Évát ismeri és szereti a szatmárnémeti közönség. Rövid tíz év alatt három gyereket szült, úgy hogy a színpadról is alig-alig hiányzott. Az a sokesztendeje Rácz Mária és Szelényi Károly által elindított színészvonal, az 1800-as évek elejétől tehát máig töretlen maradt, és minden bizonnyal a távoli jövőbe tart.

Forrás:
Csirák Csaba: Egy színészcsalád a Szatmár megyei színjátszás szolgálatában - Szatmári Friss Újság, 2001. + kézírat.
Magyar Színházművészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Dr. Papp Sándor - Karsai Kulcsár István: Ki Kicsoda a mai magyar filmművészetben - MOKÉP kiadása, Bp., 1983.
Gergely Géza: Marosvásárhelyi alapítók / Szabó Ernő - Színjátszó Személyek,
- a HÉT kiadása, Bucuresti, 1982.
Új Filmlexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1973.
Hont - Staud: Színházi Kislexikon - Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Színészarcok a közelmúltból / Baróti Géza: Szabó Ernő - Gondolat, Bp., 1968.
Lelkes Ágnes: Kis emberek nagy művésze - Film Színház Muzsika, 1960. szept. 16.
D.I.: Nem lehet kikerülni (Szabó Ernő) - Film Színház Muzsika, 1959. aug. 14.

Kitüntetései:
Román Népköztársaság Állami Díja - 1954.,
a Magyar Népköztársaság érdemes művésze - 1959.,
Kiváló Művész -1965.