Életrajza:

Adatok:

1921 - a Budapesti Gárdonyi Géza elemi népiskolába jár, Horthy Miklós
/ma Bartók Béla/ út 27.
1933 - a budapesti Veres Pálné Leánygimnásiumban érettségizik
1937 - elvégezi a színiakadémiát, mint a Nemzeti Színház
ösztöndíjasa, majd 1936-1941 - a Nemzeti Színház rendes tagja
1939 - Farkas-Ratkó-díj, aranygyűrű
1942 - 43 - a Fővárosi Operettszínházhoz szerződik
1944 elején - a Madách Színházban vendégszerepel
1944 őszén - ismét a Nemzeti szerződteti
1945-ben - elhagyja az országot, a Népbíróság távollétében elítéli
1945 - 1948 - Ausztriában, Olaszországban él
1948 - Argentínába költözik, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó
Társaság előadásain szerepel
1951 - megalapítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat
1956 - Kiáltványa a forradalom mellett, "Üzenet az Argentin Nőkhöz és
a Világ Asszonyaihoz"
1962-től - az USA-ban él
1949 - 1984 között - a világ magyar településeit látogatja önálló
műsoraival
1973/1974 - ausztráliai turnéja
1983 - megalakul a Szeleczky Zita Baráti kör - USA
1987. július 17. - az USA elnöke, RONALD REAGEN kitünteti
1990-től - hazajár Magyarországra - fellépések, televízió, rádió... stb.
1993 - a Legfelsőbb Bíróság felmenti az 1947-es vádak alól, és teljes
rehabilitációban részesíti
1993 - a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetésben részesül
1999 - halála

Életrajza részletesebben:

Szeleczky Zita életútja pillanatnyilag feldolgozatlan, s ez hallatlanul összetett feladat, ami még mindenképpen várat magára. Könyv eddig róla nem született, annak ellenére sem, hogy sokan sokféleképpen nekiláttak, szóval mindezek ellenére nyomtatásban megjelent életpálya-összefoglaló a mai napig sincs róla. Életútjának áttekintése egy valójában feltáratlan terület, amelyen az első lépéseket tesszük jelen publikációnkkal. Megítéltetése, sok esztendővel a halála után még ma is ambivalens, vannak, akik istenítik Őt, a legnagyobbakhoz sorolják, mások ilyen-olyan oknál fogva meg nem kedvelik személyét.

A hazai médiában egzakt és részletes információ nincs Szeleczky Zitáról. A színészkönyvtár oldalain a Művésznő rokona és keresztfia, és egyben szellemi örökségének egyik kutatója, és őrzője vitéz Jávor Zoltán főiskolai tanár összeállítása olvasható, mintegy gondolat-ébresztőül, hogy idővel egyfajta szintézisre, és összehasonlító színháztörténeti tanulmányok létrejöttére sarkalljon. Jávor úr összegző tanulmánya a Szeleczky Zita-hagyatékon alapszik, és a vele folytatott számtalan személyes beszélgetésen, és az elkészült írás hűen tükrözi az Ő odaadó, és sokesztendős feldolgozó és tényeket rögzítő munkáját. A most olvasható publikáció a hatalmas és általa gondosan kartotékolt, rendezett és összegyűjtött munkájának egyfajta sommázata, és ráadásul annak is csupán egy rövidített változata ez a 33 oldal. A mozaikszerű összeállítást Szeleczky Zita életéről vágatlanul adjuk közre, pusztán a szöveg tördelésében próbáltuk az internetes olvashatóságot tartani.

Szeleczki és boczonádi Szeleczky Zita életútja

Vitéz Jávor Zoltán főiskolai tanár összeállítása, aki egyben a Művésznő rokona és keresztfia.

Budapesten született, 1915. április 20-án. Édesapja Szeleczky Manó mérnök-vállalkozó, édesanyja Négyessy Amália. Két testvére: Sz. Olga református lelkész és vallástanár /1907-1985/ és Sz. Alfréd kultúrmérnök-tervező /1909-1981/.
/A Zita keresztnevet 1916-ban, a koronázás évében Zita királynő tiszteletére kapta - egy időben 1916-ban jelölte meg születési évének.../

Szeleczky (szeleczi és boczonádi) család

Régi nemesi család. Őse Csernovai Vajszkó Mátyás, ki 1402-1439 körül Bodrog vármegyében élt. A család a Zólyom megyei Szeleczen is birtokokat szerzett, mert Hunyadi János 1447-ben már megerősítette őket ottani jószágukban. A szeleczi birtokról kezdte a család a Szeleczi és Szeleczky nevet használni.
Szeleczy Vince az Abauj megyei Bátoron két jobbágytelket szerzett Báthory Lászlótól, melybe 1487-ben a jászói konvent iktatja be.
Szeleczky Tamást 1560-ban a nádor, 1561-ben pedig a király is megerősítette szeleczi kúriájában. Ennek a Szeleczky Tamásnak Bálint nevű fiától származik a (Heves megyei) boczonádi és bárói ág, János nevű fiától pedig a gömöri ág.
A bárói ágnak őse Szeleczky Bálintnak Gáspár nevű fia (Nagy Iván szerint Dániel), kinek fia I. Márton Lipót uralkodása alatt élt. A Thököly-féle mozgalomhoz nem csatlakozott. Thököly egy fél évig Murányban fogva is tartotta, de 1679-ben nagy váltságdíj mellett sikerült kiszabadulnia. 1687-ben Zólyom követe volt. Ennek fia II. Márton kapitány, majd őrnagy. Rákóczy fejedelem 1705-ben a király iránti hűségéért elfogatta. 1715-ben Alberti helységét nyerte adományba. Ezen kívül Pélyen, Köteleken és Boczonádon is nagy jószágai voltak. 1717-1721-ig Pest megye alispáni tisztségét is viselte. 1727. okt. 22-én Sokoray Erzsébet feleségével bárói méltóságot nyert.
A gömöri ág egyenes őse Szeleczky György füleki lakos volt, kinek atyja, III. György 1689-ben halt meg. Szeleczky Györgynek fia V. György egy ideig Ónodon lakott, majd a megyei Bükkszögre költözött. Fiai közül Mihály 1736-ban a bükkszögi nemesekkel aláírta a felsővályi ref. egyház nevezetes transactióját. Felesége Hanvai Sándor Katalin, akitől a felsővályi anyakönyv szerint a következő gyermekei származtak: Éva és Klára ikrek (sz. és megh. 1737), György (sz. 1739), Mátyás (sz. 1742) és János (sz. 1745). Később Csóltón telepedett le, ahol a család egyik ága ma is virágzik. A család más ága, melyből Szeleczky Dénes földbirtokos (Széki puszta) ered, Szeleczky Györgytől származik le.
Címerük: kékben bal felől szikla, melyről szárnyas ló ugrik jobb felé: hátsó lábai nyomán forrás fakad, mely a szikla alatti tóba folyik: ebben jobbról daru áll, jobbjában kövecset tartva. Sisakdísz: páncélos sisakos vitéz, jobbjában koszorút, baljában lándzsát tart. Takarók: kék-ezüst, veres-ezüst.

Szeleczky Zita közvetlen leszármazása:

Szeleczky György, Prihod (házasság: 1728. május 16.)

Szeleczky András, Prihod (házasság: 1728, Óhegy)
Felesége: Dsoba Anna Mária

Szeleczky András
Született: 1778. február 21., Stubna
Meghalt: 1847. július 13., Martalja
Felesége: Longaner Zsuzsanna
Foglalkozása: molnár

Szeleczky András
Született: 1804. március 30., Jergalló
Felesége: Mnócik A., 1824. július 11.
Foglalkozása: bányaács

Szeleczky Vendel
Született: 1832. október 15., Martalja
Meghalt: 1896
Felesége: Papes I.

Szeleczky Emmanuel
(lásd alább)

Négyesy Barnabás
Született: 1836. május 8., a víz öntő jegye alatt
Meghalt: 1905. február 20. du. 4 óra
Temetés: 1905. február 22. du. 2 óra, evangélikus temetés
Hamvai Nekézsenyben a családi sírboltban

Szakál Julianna
Született: 1845. április 16. /Z.: 13!/
Meghalt: 1899. október 30.
Temetés: 1899. november 1. Nekézseny, ev. Ref. Egyház szertartása szerint
Hamvai a nekézsenyi családi sírboltban

Házasságra léptek: Runya /?/ 1863. június 27-ikén /Z.: május 23!/

Gyermekeik:
Árpád, Miklós, Erzsébet, Gyula, Therézia, Jolán, Amália, Márton, Rudolf, József

Négyesy Amália
Született: 1879. május 30-án az Oroszlán jegy alatt
Meghalt 1962 ?
Hamvai a nekézsenyi családi sírboltban

Szeleczky Emmanuel
Sz.: Gyulafehérvár 1868.október 10.
Házasságkötés: Sáta 1907. március 23.
Meghalt:
Hamvai a nekézsenyi családi sírboltban

Gyermekeik:
szeleczi és boczonádi Szeleczky Alfréd okl. kultúrmérnök, fohadnagy
Született: Putnok, 1909. április 6.
Meghalt: 1981. szeptember 20. Buenos Aires, Argentína
Hamvai a nekézsenyi családi sírboltban nyugszanak

szeleczi és boczonádi Szeleczky Zita színésznő
Született: Budapest, 1915. április 20.
Meghalt: Érd, 1999. július 12.
Hamvai a nekézsenyi sírboltban nyugszanak

szeleczi és boczonádi Szeleczky Olga hitoktató
Született: Nekézseny, 1907. október 12.
Meghalt: 1985. július 20.
Gyászistentisztelet: 1985. július 27.
Hamvai a nekézsenyi sírboltban nyugszanak

Emlékek... / magnetofonról másolva /

... szép reggelre ébredtünk ma, annyi esőzés után végre kiderült az idő, és oly szép most, oly tiszta a levegő, hogy igazán ritkaság ez itt Los Angelesben. Mintha harapni lehetne a levegőt, csodálatosan ragyog a nap, és szemben ez a hegy, amit Pali elnevezett Mount Ritának, szóval Rita-hegynek. Idenéz a Hollywoodban lévő villámnak a frontja, a terasza, és mikor kilépek, akkor mindig valahogy az otthonra a hazámra gondolok, amelyik természetesen soha nem halt meg bennünk. Egyikünkben sem.

Idegenben is teljes magyar életet éltünk végig, és hogy benne maradtam a magyar lélekben, a magyar gondolkozásban, nekem ez a hegy olyan, mintha a Gellért-hegyre néznék, és a Lake Hollywood, vagyis a hollywoodi tó az inkább a Dunát ábrázolja számomra. Olyan jólesik nézni, nézni, és semmire sem gondolni, elvonulni a mindennapi élet gondjaitól és az itteni problémáktól, és csak emlékezni vissza arra a szép időre, amikor még otthon voltunk, és amikor még egész másként indult minden az életünkben. Emlékszem még a kis budai környezetre, a Műegyetem környékére, ahol születtem, a Budafoki út 10/c alatt levő házban, amelyben laktak akkor édesanyám és édesapám, és a másik két gyermekük, akik idősebbek voltak nálam, Olga 8 évvel, Frédi pedig 6 és fél évvel, és amikor én megszülettem... Én lettem a családnak a kedvence, amely végig megmaradt, mindig engem kényeztettek, engem becéztek, én voltam a kis Zita, akit védeni és ápolni kellett, akinek nagyon könnyű dolga volt az életben, mert annyi szeretet vette körül, és az iskolában is, mindig mindent megoldottak a nagyobbak, ha nem tudtam valamit, akkor ők megcsinálták a dolgozatomat...
Könnyű volt nekem jó tanulónak lenni.

1915. április 20-án születtem. Az volt az érdekes, hogy az édesanyám és édesapám előtte való évben Abbáziában nyaraltak, én azt hiszem, hogy ott teremtődtem a gyönyörű napsugárban, a gyönyörű tengerben, és azért is volt bennem egész életemben az a nagy vágyakozás a tenger után... Imádtam mindent, ami víz és napsugár, és Olaszország.
A háború kitörése hozta őket haza. Ez volt a background, ami biztosan megrendítette őket... Nagyon nagy boldogság volt, amikor megszülettem. Nem sokra emlékszem a gyerekkoromról, csak arra, amit elmeséltek... Nekem egy dolog maradt az agyamban elég erősen: mentünk egyszer az utcán, és azt mondtam, hogy zaftos kis Zita keze...
Aki fogta a kezemet, annak izzadt a keze, én azt nem szerettem, kihúztam a kezem, és azt mondtam: zaftos kis Zita keze. Ezen nagyon sokat nevettek azután.

Nagyon sok minden fönnmaradt a családban, de a testvéreimről sokkal több kis csíny, nagyon édesek. Persze Ők is a család kedvencei voltak. Az Édesapám vállalkozó, mérnök volt, és azelőtt szenzációsan keresett. Nagyszerű, szép kis lakása volt, és már az előszobája is olyan volt, ami livingroom-nak is beillik. Nagyon szép napos volt a konyha is.
Ez már kisebb lakás volt ahhoz képest, mint amikor az Átlós úton laktak személyzettel és mindennel...

Aztán nehéz idők következtek, Édesapám hallatlanul értékes, okos, de roppant becsületes ember volt, aki mindig úgy adta meg az árajánlatokat, hogy becsületesen kiszámított mindent, és soha nem ő kapta meg a munkát... Úgyhogy nagyon keservesen éltek, a neveltetésünkre elment minden pénzük, meg Édesanyám családi ékszerei, azután még az is, amit örököltünk a nagyapámtól.

Nagyapám földbirtokos volt Borsod megyében egy kis faluban, Nekézsenyben, Négyessy Barnabás volt a neve. Nagyon igazságos ember volt, aki arról volt híres, hogy a cselédeinek mérte ki a legtisztább búzából a járandóságot, és csak azután saját magának. Imádta mindenki, mert nagyon szigorú volt, de nagyon igazságos. De hát tíz gyerek volt, és a gyerekek között szétoszlott a vagyon, ami amúgy sem volt olyan nagyon nagy.

Körülbelül 500 hold volt, azt is keservesen gyűjtötte össze, mert 1848 után a család tönkrement teljesen, és akkor költöztek ők ide. Nekézseny kis falu volt Eger és Putnok között, és tulajdonképpen itt ismerkedett meg Édesapám az Édesanyámmal.
Akkor már a nagyszüleim meghaltak, és egy idős nagynénivel élt az Édesanyám együtt, és az Édesapám odakerült mérnökként. Ő építette az Eger és Putnok közötti vasútvonalat, amelyik gyönyörű, csupa töltés és csupa alagút, és tényleg olyan szép, hogy ha az ember vonaton megy, akkor az egyik oldalról a másikra szalad, hogy melyik vidéket nézze inkább. Erre mindig nagyon büszkék voltunk gyerekkorunkban, mert ha utaztunk, és az emberek élvezték, akkor mi nagyon odáig voltunk a büszkeségtől, hogy hát ezt a mi édesapánk építette.

(Falunk) olyan icipici volt, hogy nem volt még postahivatala sem, hanem csak egy református pap, még egy földbirtokos család, és ez a család képviselte a mondjuk középosztályt... Innen kerültek föl aztán Pestre, vagyis az Édesapám fölvitte Édesanyámat, és ott kezdődött el pesti életük.

Gyerekkorunk legszebb élményei mindig a nekézsenyi nyaralások voltak. Még megmaradt a családi ház, amelyik nagy nemesi udvarház volt, óriási külsőségekkel, de nem volt kastély, csak, mint a magyar középnemesek falusi házai. Óriási négy nagyszoba, amiből kettő elöl, aztán jött az előszoba és konyharész, aztán megint két óriási szoba, aztán megint egy konyharész, megint egy előszoba, aztán egy nyári konyha, rengeteg külsőség és belsőkert, külsőkert és megvolt még a szérű, istálló, csűr.

Emlékszem a gyönyörű nagy juhhodályra, ott volt a hegy aljában. Édesanyám mesélt róla sokat: legalább 500 juha volt a nagyapámnak, mindenféle más állat mellett is, mert ugye, tele volt az istálló mindennel. Pince is volt, beépítve a hegyoldalban, mindig nagyon hideg volt benne... A mi fantáziánkat ez mind nagyon izgatta. Nagyon szerettünk abban a nagy juhhodályban játszani...

Édesapám hátaslovon járta be a vidéket, és mesélt nekem mindig a juhászokról, akiknek olyan csodálatos fehér ingujjuk meg gatyájuk volt. Amikor a juhokat fejték vagy nyírták, akkor azt hátravetették a hátukra, és az olyan gyönyörűen világított, és olyan szépek voltak azok a juhászlegények, de olyan szépek... Ez nekem borzasztóan romantikus volt, és nagyon tetszett!

Mindig szívesen hallgattam az Édesanyámat, akiről kiderült később, hogy ő még furulyált is. (Apukának azért tetszett meg, mert ült a hegyoldalban, és ott furulyált, mint egy elvarázsolt királykisasszony!) Gyönyörű szép vörösesszőke haja, és annyira mongolos kinézése volt, hogy engem teljesen elbájolt! Nem tudom, hogy másnak is olyan volna-e...? Igazán a sztyeppékre lehetett volna áttenni a bátyámat és őt is, mert csodálatosan szép hangja volt, bársonyos, meleg, a legmagasabb fekvésektől a legmélyebbig egyformán, mint egy búgó orgonahang. Aki hallotta, azt mondta, hogy taníttatni kell, és operaénekest kell belőle tenni.

De hát ő nem bánt semmit, ő csak háziasszony, édesanya és feleség akart lenni. Aranyos, jószívű asszony volt, akinél egészségesebbet lélekben és testben életemben nem láttam. Soha senkivel egy szó veszekedése nem volt. Ővele nem létezett, hogy szomszéd, vagy akárki ellenségesen viselkedett volna. Sose veszett volna össze senkivel. Testileg és lelkileg hála Istennek olyan csodálatosan szép és egészséges volt.

Az Édesapám hallatlanul intelligens, és önmagát is képző valaki volt, mert ő már úgy született, hogy a nagyapám is mérnök volt, és ezek akkor mind járták Magyarországot!
Nagyapámnak Szeleczky Emánuel volt a neve, és ez nekem nagyon tetszett, hogy Emánuel. Az azt jelenti, hogy velünk az Úr... Gyulafehérvárott született, és először talán német iskolában vagy német nevelővel tanulhatott, mert a számolást mindvégig németül készítette, de nem volt bennük semmi német. Járták az ország különböző vidékeit és mindenütt vasutat építettek, úgyhogy különböző helyeken járt iskolába, és Bécsben szerezte a diplomáját.

Édesanyám édesapja volt a Négyessy Barnabás, felesége Szakal Zsuzsánna. Édesanyám N. Amália, imádta szüleit - de leginkább édesanyját, aki különlegesen a kedvence volt, hisz szegényke egymás után szülte a gyerekeket, tíz gyereket.

Amikor minden vagyonukat elvesztették, és akkor annyira elkeseredett a nagyapám vagy annak az apja - nem tudom, de így mesélték a családban -, hogy azt mondta, hogy egy olyan faluba fogok költözni, ami úgy el van dugva a világtól, hogy oda soha ellenség be nem teszi a lábát. Ez volt Nekézseny, egy hegyekkel körülvett kis katlanban lévő falu falt, amelyik tényleg egyedül állt, más nem volt benne, csak egy református templom...

Nagy élmény volt nekünk, gyerekeknek nyaranként, amikor lementünk, hogy a Négyessy családnak a szószékkel szemben van a széke... Valószínűleg ugyanis, hogy a Négyessy család építtette az egész templomot. Mi ünnepnaponként nagy büszkén bevonultunk abba a padba, és olyan szép rendben volt mindenki.

A lányok körül, mind különböző padokban, és aszerint, hogy milyen fiatalok voltak. A legvégén ült mindig szegény kis öreg kisasszony, aki nem ment férjhez, de azért ő is mindig eljött a templomba. Ők is vittek a kiskertből virágokat, és azt szagolgatták egész idő alatt a templomban...

Jobbra tőlünk ültek az asszonyok, először a fiatalabb asszonyok, azután sötétebb kendőben az idősebb asszonyok, balra pedig a férfiak... Fölül, a templomnak karzatán egy kisfiú felolvasta mindig a zsoltárokat, mert nem volt ott még orgonista sem! Felolvasta, és akkor szépen húzva elénekelték a régi zsoltárokat, mint a "Tebenned bíztunk eleitől fogva", meg "Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra és Hozzá fohászkodik". Szóval, már ott megtanultunk mindent.

A Négyessy család református, a Szeleczky család katolikus volt, és így a bátyám katolikus, mi ketten a nővéremmel reformátusok voltunk, és ez szerintem nagyszerű dolog volt. Én mindenkinek bátran ajánlom a vegyes házasságot, ha úgy adódik, mert az teljes vallási türelemre tanítja azt a családot! Nálunk olyan felszabadult volt minden, és olyan tiszta, jó érzés, semmiféle bigottériának nyoma nem volt. Édesapám éppen úgy eljött a református templomba, mint édesanyám elment a katolikus templomba, és mindannyian úgy voltunk nevelve, hogy ebben különbséget találni nem szabad, és ez meg is maradt bennünk egész életünkre.

A nagyapám, ahogy mondtam, keservesen szerezte össze azt a 4-500 holdat, és hát a fiúkat persze mind be kellett adni a városokba taníttatni. A lányokat is bizonyos fokig, de a lányok csak egy olyan középiskolai szintű műveltséget kaptak ebben az időben. Az egyik legidősebb fiú, Miklós, egyszerűen nem volt hajlandó tanulni, és csak gazdálkodni akart, és beleszeretett a kocsisuknak a lányába, akit Magyar Juliskának hívtak, és nagyon szép lány volt. A Magyar család rendes család volt, nem tudom, ma hogy neveznék őket, kulákoknak, vagy - de nagyon helyes család volt. Elég az hozzá, hogy elvette feleségül, ezért a nagyapám szépen kiadta neki az örökséget, és ő kapott egy gyönyörű portát, földrészt, és ott maradt Nekézsenyben gazdálkodni. A többi fiú az mind elkerült.

Négyessy Márton egri nagybátyám, az pénzügyi főtanácsos volt, Négyessy Rudolf közjegyző volt. Önként jelentkezett a világháborúba, szegénynek valami srapnel elvitte a lábát, és napokig ott hagyták heverni. Rengeteg vért veszített, aztán szibériai fogoly lett, és ott egész életére megbetegedett. Végül hazaengedték, nemsokára aztán tüdőbajban halt meg. Nagyon rendes ember volt, és ő volt a mi legkedvesebb nagybátyánk.

Mindenkit nagyon szerettünk persze, a lányokat is. Erzsi néni volt a legidősebb lány, akit az édesanyám majdnem mint édesanyát tisztelt, mert az ő édesanyja, Szakal Zsuzsánna nagymama nagyon hamar halt meg. Drága Erzsi néni az olyan volt, mintha édesanyja lett volna, minden problémájával hozzá fordult. Végtelen érdekes egyéniség volt, sok humor volt benne, amit mi rettenetesen élveztünk Akkor már özvegyasszony volt, amikor mi lejártunk nyaralni. Én már persze nem ismertem a nagyszüleimet, de az ő lánya, dr. Almássy Béláné, Irénke, nagyon jól ismerte még a nagyszülőket, és egy aranyos verset írt le az egész akkori életről, amelyik jellemző erre az udvarházra, és annak az életére. Ezt a verset szeretném ide mellékelni, mert kitűnően világítja meg az ottani életet.

Nos, mikor mi nyaranként lementünk, két idős nagynéni volt még ott, Erzsi nénin kívül Jolán néni, akik ott laktak. Mi tehát nem üres házba mentünk, hanem nagyon szerető emberekhez, akik a nehéz időkben szinte életben tartottak minket Pesten is azzal a sok-sok csomaggal, amit lentről küldtek nekünk.

Nem csak a világháború alatt, hanem amikor én még tanultam, gimnazista voltam akkor is, mert bizony egyre rosszabb volt a helyzet. A hatodik gimnáziumi osztályt csak úgy tudtam elvégezni, hogy drága jó (dr. Almássy) Béla bácsi magához vett Sajószentpéterre, és onnan leányával, Irénkével, vonattal jártunk be a miskolci református gimnáziumba. Ők is szegények voltak, Irénkét kivették az internátusból azért, hogy engem iskolába tudjanak járatni. Irénke első gyermekének, Zoltánkának így lettem azután később keresztanyja... Visszatérve nekézsenyi nyaralásainkhoz:

Drágák voltak nagyon. Esténként összeültünk az eperfa alatt, Erzsi néni a remek humorával remek falusi történeteket mondott nekünk... Sokat mesélt Magyarország történetéről, megismertük a csodás mondákat, legendákat... Rengeteget mulattunk, és sokáig fent maradtunk éjszaka. Az egyik nagynéném teljesen ellentéte volt Jolán néni - jellemzem egy kicsit később -, mindig bejött, és azt mondta: "A Istenért, feküdjetek már le, hogy fogtok kinézni holnap!"

Ha én úgy tudnék mesélni... Arra a tréfás mesére emlékszem például, hogy egyszer jött egy néma koldus és kért, mutogatott. Aztán rászóltam, hogy "Mióta vagy néma?". Mire a "néma" koldus azt mondta, "Május óta". Ez volt az egyik, de rengeteg jó kis története volt, ezekről a disznócsordásokról, meg kondásokról, meg a falusi emberekről. Talán majd később még eszembe jutnak dolgok.

A másik nagynéném, az egy külön figura volt. Lehetett volna egy regényt írni a Jolán néniről. A Jolán néni férjhez ment szegény, de rettenetes, ivós, goromba, rossz férje volt, úgyhogy haza is jött tőle. És otthon maradt örökre és gazdálkodott, egyedül. Olyan törékeny volt, egész életében a tüdejével kínlódott, rettenetes, nagy tüdőgyulladásokon esett át szegénykém. Aztán elmesélte nekünk már idősebb korában, hogy az utolsó tüdőgyulladásánál megjárta az egész Dante poklát. Mindent látott, amit Dante leírt a Pokolban.

És én most, hogy ennyire beteg voltam utoljára tüdőgyulladással, talán csak saját magamnak mondom ezt... (el, mert lehet, hogy ez nem lesz benne a könyvben - könyvet tervezett írni életéről, J. Z.) hogy amikor annyira nyugtalan voltam, és nem hallucináltam, de már azt hiszem, hogy ott álltam, amikor az ember már idegileg annyira kivan, és el tudom képzelni, hogy ott, ahol semmi más nem volt, se antibiotikum, se semmi, csak szegény ecetes-vizes ruhával leöblítette saját magát, mert már annyira ki lehetett készülve, hogy hallucinált, és tényleg áteshetett ezeken a dolgokon.
- ............
- Igen, Jolán nénitől tanultam. Mármint, hogy amikor én is hazaszaladtam?
-...........
- Igen. De ő már nem ment vissza többet, de én mindig visszamentem.
- ........
- Igen, de hát azért nem lehet a kettőt összehasonlítani, mert Jolán néninek egy ivós, goromba férje volt, én pedig talán ilyen összehasonlítás mellett azt mondhatom, hogy szinte ok nélkül szaladtam haza a férjemtől, mert egy elkényeztetett kis párnak az ilyen vagy olyan megsértődése, vagy egy kis érzékenysége szalajtott haza. Gyulának is voltak hibái, ő sem volt házasságra teremtve, ahogy kiderült később, mert hiszen ő is nem is nősült meg, aztán megpróbált megnősülni, aztán egy év múlva elvált, aztán egy év múlva még egyszer elvette ugyanazt, aztán megint elvált, szóval, úgy látszik, egyiken sem voltunk házasságra teremtve. Nekem is nagyon rövid ideig tartottak a házasságaim. De visszatérve Jolán nénire, Jolán néni puskát tartott magánál, és hogyha éjjel valaki járt az udvaron, akkor ő kilőtt szépen a levegőbe, hogy érezze az illető, hogy itt ébren vannak, és vigyázzon. Azután egyszerűen kijárt a határba éjjel, hogy lássa, hogy nem lopják-e a termését, amikor már learattak, vagy amikor már összeszedtek szénát, vagy nem tudom. Szóval egy csodálatos teremtés volt, hogy ezzel a kicsi megmaradt erejével így tudott gazdálkodni. Persze volt még minden akkor, csak lovak nem voltak. A lovakat mindig bérelni kellett, amikor az állomásról hazahoztak bennünket, amikor megérkeztünk a vonathoz vonattal, vagy pedig amikor aztán visszautaztunk, és ki kellett menni a vonathoz, mert lovakat már nem tartottak. De tehenek mindig voltak.
- ........
- Tessék? Az Erzsi néni már csak a nyugdíjából élt, nem gazdálkodott. Lehet, hogy megvolt még valamennyi, tudod, az özvegyi nyugdíjból, és a Jolán néni gazdálkodott. Neki amennyi kis birtoka még megvolt, abból gazdálkodott. Hát teljesen igénytelen volt, ki nem mozdult abból a kis faluból, hiába akartam fölvinni később, olyan boldogsága volt, hiába akartam neki, mindig könyörögtem, hogy fölviszem Pestre, megcsináltatom a haját és gyönyörű ruhákat veszünk neki, és minden, és ott lesz nálunk, egy kicsit kipiheni magát, nem mozdult el a faluból. Ő ott boldog volt, és hozzászokott már ahhoz az egyedül való élethez, nagyon aranyos volt, és nagyon próbálta az egészséges életmódot és nekünk is mindig mondta, mindig a kertben feküdt le délutánonként, és mondta, hogy a levegőn legyetek sokat, azt nem szerette egyik nagynéni sem, hogy akkor sokat napoztunk, az még, hát, nem szerették. Azt mondták, úgy néztek ki, mint a tejbe esett légy. Tetszik nektek ez a szín? Hát az a szép, ha egy nő fehér bőrű. De hát mi sem hallgattunk rájuk, mint ahogy én is hiába próbálom ma átadni valakinek, hogy így csináljon vagy úgy csináljon. A fiatalság mindig a saját feje után megy. Szóval, ezek gyönyörű nyarak voltak, nagyon-nagyon élveztük őket, és mindig ott egészségesedtünk meg, egészen az iskolanyitásig ott voltunk, és emlékszem a csodálatos gyümölcsökre, málnák, ribizlik, és még azt is rossz néven vettük mi, gyerekek, legalábbis én, hogy a ribizlit megkérték, hogy szedjük le. Különben soha semmit nem kellett csinálni. Az egyetlen szomorúságunk volt, hogy ott nem lehetett miben fürödni, úszni. Mert imádtunk úszni mind, és ezért a 3 kilométerre levő Kövesberekbe jártunk ki, amíg a falun átfutó kis pataknak egy kiszélesedése volt, és néha ott fürödtünk, de rettentően féltem a békáktól... A békák különben is nagy ellenségeim voltak, soha nem szerettem, és amikor a Budafoki úton is este mentünk sétálni a Műegyetem körül, akkor én mindig attól féltem, mindig azt néztem, mert rengeteg béka ugrált. Ezt szeretem Californiában, hogy nincs szúnyog, és nincs béka. Ezt nagyon tudom szeretni. Mindig féltem a békáktól.
- ........
- Nagyon szerettük őket. Ezt a Miklós bácsit, aki otthon maradt gazdálkodni, persze tartottuk a kapcsolatot velük, mindig meglátogattuk őket minden nyáron, ott, Nekézsenyben, ott maradtak, és nekem nagyon tetszett az ő kis birtokuk, hogy úgy mondjam, nagyon szép nagy portájuk volt, és egy patak folyt át rajta, és az nekem olyan nagyon érdekes volt, mindig arra vágytam, hogy majd az én házam is úgy lesz, hogy majd egyszer egy patak fog rajta keresztülfutni. Mindig nagyon aranyosan, kedvesen fogadtak, két fiuk volt, az egyik azt hiszem, asztalos lett, a másik nem tudom már, mi, de mindegyik olyan tanulni vágyó volt, és intelligensek voltak. És mi mindig, úgy éreztem, olyan fenntartás nélküli szeretettel mentünk hozzájuk, de őbennük mindig volt az a bizonyos "ezek urak, és mi nem vagyunk urak". Szóval, ez egy olyan csacsiság volt, de ez így volt abban az időben.
- ........
- Azért, mert parasztlányt vett feleségül. Hát, nagyon helyes volt.
- ........
- Levált a Négyessy családról, de azért az én testvéreim továbbra is ugyanúgy szerették, és mondom, tartották vele a kapcsolatot, szóval, nem volt semmiféle elítélés vagy harag, vagy eltávolodás, vagy hogy soha nem találkoztak volna többet, mi azért látogattuk csak egyszer, mert csak nyáron voltunk otthon. De hát a többiek együtt voltak, sokkal többször voltak otthon.
- .....
- Az iskolában? Valamit kérdeztél még a parasztgyerekekről.
- ......
Rengeteg unokatestvér összejött. Ez jó kérdés, mert ezzel eszembe juttatod, hogy mind összejöttük akkor, nem csak mi, hanem akkor az egri unokatestvérek is, meg innen-onnan, és tele volt akkor az egész ház, és akkor nagy heccek voltak, mert rengeteg matrac, ágynemű, mind lekerült a földre... És akkor mindenki feküdt, és akkor nagy nevetések voltak és nagy boldogságok voltak, és akkor például olyanokat csináltunk, hogy mikor a friss szénakazal olyan gusztusos volt, és olyan jó szagú volt, hát akkor elhatároztuk, hogy ott fogunk rajta aludni mind. És hát az én édesanyám nagyon drága volt, mindenben benne volt, amit a gyerekek akartak, és felvonultunk oda, és aztán körülbelül éjjel egy órakor - ez egy hegyi falu volt, és nagyon lehűlt éjjelre az idő -, és akkor már hideg volt, alulról meg még gőzölgött az a szénatömeg, úgyhogy egymás után másztunk le a szénakazalról, elég volt az experience-ből, de hát azért ezt meg kellett tapasztalni. Persze sok minden eszembe jutna még, ami most ebben a pillanatban nem jut eszembe, de szerettük, igen, szerettük a kis parasztgyerekeket is, sokszor együtt csúszkáltunk ott a patakban, és nekünk meséltek mindenről, meg jött a kis pásztorgyerek és hozott nekünk mogyorót kintről, meg Olga volt a kedvence, aki az istállóban van, igen, de ló nem volt, a kanásznak, és hát persze még ott volt a két gyönyörű, mert az édesapám mindenből mindig, amikor még nagyon jó volt, mindenből a legjobb dolgokat vette meg.

A legmodernebb lemezjátszónk volt már akkor, amikor még senkinek sem volt, csodálatos hintókat vett, egy fekete hintó volt, ami az úri hintó volt, és akkor még volt egy ilyen kis könnyű bricska, és akkor ott voltak a csűrben a hintók, és akkor abban tanyáztunk mi gyerekek, az összes, de hát ezt teljesen használni lehetett, szóval jó állapotban volt még sokáig, és hát ezzel jöttek ki mindig elénk az állomásra, amit mi nagyon élveztünk, hogy hát bennünket ott várt a - nem parádés kocsis, de mindenesetre a hintó ott volt. Éppen most találkoztam Canadában a Magyar Miklós bácsival, ő abból a Magyar családból származott, a Magyar Juliskának rokona volt, akit elvett a Miklós bácsi. És ő mondta, hogy mindig engem fogadtak meg a tekintetes asszonyék - mondta nagy tisztelettel, nagy kedvességgel. És amikor meglátogattam őket, azt mondta a felesége, hogy hát ezt nem hittem volna, hogy eljön hozzánk, a mi szerény otthonunkba, pedig olyan aranyosak voltak, olyan helyesek, és olyan okos az a Miklós bácsi, hogy élvezet vele beszélni. Szóval, aztán amikor nem tudom, volt, hogy postára kellett valamit vinni, hát persze, mindenki ismert ott bennünket, úgyhogy a mozdonyvezető is, és hát miután végigment a vonat ott a töltéseken, látták, hogy ha ki akartunk vinni valamit a vonathoz, és mentünk a hintóval, hát képes volt lassabban hajtani a mozdonyvezető, hogy kiérjünk, és mi nagy boldogsággal kiértünk oda a vonathoz. Szóval, csak ilyen kis gyerekes dolgok voltak, ezek tették színessé és érdekessé az életünket. Átmenni Ózdra, akkor felborultunk a hintóval, és bele a nagy sárba, oldalt leestünk, hát szegény Olga meg is rántotta kicsit a bokáját. Most csak úgy összevissza emlékezem, ez nem... Persze, hát nem kell mind. Nagyon beépültek, igen. Persze, ezek a kis falusi élmények, mondjuk úgy, olyan gyerekesnek hangzanak, de ezek olyan nyomot hagynak egy gyermek lelkében, és annyira megmaradnak, hogy én azt hiszem, hogy mindezek az alakok úgy belém épültek, hogy később csak úgy elő tudtam szedni, amikor a színészetben arról volt szó, hogy egy parasztlányt kell alakítani, vagy egy udvarháznak a fiatal kisasszonyát, vagy egy - akkor még nem jutottam olyan szerephez, hogy nagynénit kellett volna alakítani, de ma nagyon jól el tudnám játszani a Jolán nénit vagy az Erzsi nénit, mert teljesen előttem van, ahogy jártak, ahogy bekötötte a fejét a Jolán néni, és ahogy beszélt, és csinált holmit, és aztán a falusi emberek is minden mozdulatukkal, minden mondatukkal, nagyon érdekes volt. És szerintem minden beépítődik az emberbe úgy, hogy nem lehet szétválasztani, egy ember a múltja nélkül nem ér semmit. Akinek nincs múltja, annak nincs se jelene, se jövője, én úgy gondolom. Mert lehetetlen szétválasztani. Én nem volnék én a családom nélkül és a backgroundom nélkül. Nem tagadhatom le azt, ami voltam, én a hátterem nélkül, én ebbe az úri Magyarországba születtem, amikor az így volt berendezve. Volt egy nemesi osztály, volt egy középosztály, volt egy államhivatal-osztály, volt egy katonatiszti osztály és volt egy szegényebb réteg. És én egész életemben utáltam, amikor a parasztokat annyira, és lenézték, de én nem tapasztaltam, én az én családomban ilyet sose tapasztaltam, és aztán szegényeket annyira sajnáltam, amikor a paraszt szóban sértést éreztek, mert az, szerintem, egy kifejezés volt a földművesre. Annak az volt a neve, hogy paraszt. Csak később adtak neki egy csúnya mellékízt. Nem mondom, lehettek olyan földesurak, vagy lehettek olyan dzsentrik, akik ezt rosszul használták, kihasználták őket vagy valami, de hát nem az én családomból volt hál' Istennek. Úgyhogy énbennem ez sose volt, és azt hiszem, hogy végig az egész életemben is, én nagyon szívesen barátkoztam az én osztályomnál alacsonyabb származásúakkal is, és azt hiszem, sosem érezték bennem azt, hogy különbséget tettem volna. Talán éppen azért is szerettek, mert annyira érezték, hogy közülük való vagyok. Jaj, van egy gyönyörű levelem Búzás Bálinttól, amit szintén be akarok tenni a könyvbe is, meg nektek is el akarok olvasni, amelyben... Szóval, nagyon szépek voltak ezek a nyaralások, de hát minden jónak egyszer vége kell, legyen, és el kellett onnan jönni, mert kezdődtek az iskolák, kezdődött az iskola, sok sírás-rívás volt, nem is a mi részünkről annyira, hanem a nagynénik részéről, akik nagyon élvezték ezt a két hónapot a sok gyerekzsivajjal és színességgel, és akkor gondolták, hogy megint egyedül maradnak ottan, néztek utánunk nagy fájó szemekkel, meg a kutyák is, a Bundás meg a Pajtás, akiket imádtunk persze, az egy olyan különleges kutya volt a Bundás, az állandóan egész éjjel le s föl sétált, mert annyira vigyázott az egész udvarra. És akkor jött, nagyon korán kellett mindig felkelni, emlékszem, talán éjjel 3-kor, és akkor mosakodni meg minden, nem szerettük végképp, mikor el kellett utazni, és akkor jött a hintó megint, és akkor kivitt bennünket az állomásra, hát aztán a vonaton lassan magunkhoz tértünk, és megérkeztünk Budapestre. Az Édesapám persze csodálatosan bezárt mindent, mert ő egy olyan nagy zárós volt, és amíg azt mind kinyitottuk az ajtókat, de hát mi már elemünkben voltunk, mert mi már akkor ott mind játszottunk újra ugyanabban a házban, ez egy óriási nagy "U" alakú ház volt, és ugyanabban a házban laktak a földszinten mélyen bent a Puskásék. Az a híres Puskás, aki olyan nagy futballista volt. És már ott is futballoztak, ottan az udvaron.

Tanulmányait 1921-ben Budapesti Gárdonyi Géza elemi népiskolában Horthy Miklós /ma Bartók Béla/ út 27-ben kezdte, majd a miskolci Tóth Pál Leánygimnásiumban, később a budapesti O.N.E. Veres Pálné Leánygimnásiumban /O.N.E. = Országos Nőképző Egyesület/ végezte, és itt érettségizett 1933-ban, kitűnő eredménnyel. 1932 tavaszán, Lágymányosi Református Színkör, VII.-es gimnazista korában.

Azonnal fölvették a Színiakadémiára.

Szülei ellenezték, hogy színésznő legyen?
- Édesapám nagyon szerette a színházat, s már gyermekkoromban elvitt előadásokra, s nővérem is nagy színházrajongó volt. Először a Testnevelési Főiskolára akartam menni.
Jó tornász voltam, s arra vágytam, hogy olimpián eljátsszák miattam a magyar himnuszt.
Hetedikes gimnazista koromban álltam elő azzal a kéréssel, hogy színész lehessek. Különösen édesanyám családja ellenezte a dolgot, de édesapám bízott bennem, hogy kiváló leszek ezen a pályán is. Legnagyobb bánatomra sohase láthatott színpadon, mert még csak az előkészítőre jártam az Akadémiára, amikor meghalt."
Ki volt a kedvenc színésze?
- Nővérem is, én is Ódry Árpádért rajongtunk, s természetesen Bayor Gizit is istenítettük.
A Színművészeti Akadémián Ódry Árpád lett az igazgatója, és tanította is.
- Ódrynak köszönhetem, hogy belém plántálta a magyar vers iránti szeretetet. Hogy verset mondtam, az mindig nagy segítséget jelentett. Elsősorban lelkileg: hiszen a költő gondolatait tolmácsolni önmagában is csodálatos élmény. De másik két tanárom is kiváló volt. Kiss Ferenc a Nemzeti színházi játékstílust hozta, míg Góth Sándor a könnyebb, természetesebb viselkedésre tanított bennünket.
(Gajdó Tamás riportja az 1990. december 17-én megjelent Pedagógusok Lapjában)

Néhány vizsgaelőadás:

Melinda - Katona József: Bánk bán
Dorina - Moliere: Tartuffe
mostohalány - Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
- R. Besier: Ahol tilos a szerelem

1936-tól a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, majd rendes tagja.

Gajdó Tamás interjújának következő része:
Az Akadémia után rögtön ösztöndíjas lett:
- Korábban, Tamás!
- Óriási kitüntetés volt! A Nemzeti Színházba a legkiválóbb növendékeket szerződtették. Ódry Árpád behívatott, amikor végeztem, és azt mondta: "Nézze, tudom, hogy a magánszínházak sokkal csábítóbb ajánlatokat tesznek, de magának a Nemzeti Színházban van a helye."
S tényleg nagyon jól beilleszkedtem a társulatba. Jászai Marihoz hasonlóan én is szentnek éreztem a színházat. Amikor beléptem a kiskapun, daloltam a boldogságtól.

A Nemzeti Színház tekintélyes és nagy múltú együttesébe hogyan illeszkedett be a fiatal Szeleczky Zita?
- Természetes, hogy csodálat és rajongás övezte az idősebb színészeket. Én már akadémista-koromban is bejártam a próbákra, és néztem a "nagyokat". Különösen Bayor Gizi volt hozzám nagyon kedves és jó.
Engem akkoriban az ő utódjának tartottak, mégis mindig szívből jövő instrukciókat adott. Egész életemben emlékeztem rá. Nagy művész és nagy egyéniség volt.

1939/??/-ben elnyeri a Farkas-Ratkó-gyűrűt /1848-as honvédtiszti házaspár alapította!/, amit a Társulat tagjai évente egy alkalommal titkosan szavaznak meg, a színháznál lévő fiatal művészek közül évente egyet, akit erre legérdemesebbnek tartanak.

1940-ben férjhez megy Haltenberger Gyulához. A házasság nem volt hosszú életű.
Néhány jelentősebb színházi szerepe a Nemzeti Színházban:

Titánia - Shakespeare: Szentivánéji álom
Júlia - Shakespeare: Rómeó és Júlia
Sata - Németh László: Villámfénynél
Anna - Niccodemi: Hajnalban, délben, este
Tóth Mari - Mikszáth-Harsányi: A Noszty fiú esete Tóth Marival
Solvejg - Ibsen: Peer Gynt
Ledér - Vörösmarty: Csongor és Tünde


Ahogy Ő látta

A Nemzeti Színháztól váratlanul távozott az 1940/41-es évad végén. Mi volt az előzménye ennek a gyors döntésnek?
- Nemzeti Színház németországi vendégszereplésre készült, többek között a Csongor és Tünde című darabbal. Először nekem szánták Tünde szerepét, de Szörényi Éva kapta meg.
Én Ledért játszottam, s nagyon megszerettem ezt a szerepet. A németországi turné előtt Németh Antal közölte velem, hogy Tündét kell játszanom. Nem akartam Ledér szerepéről lemondani, amelyben nagy sikerem volt, és a kritikának is tetszett. Megmakacsoltam magam. Később tudtam meg Magyar Bálinttól, hogy előttem már Bayor Gizi is visszautasította a szerepet s az utazást. Nem is gondoltam, hogy akkora bonyodalom lesz belőle. Támadtak a sajtóban, hogy nem akarok a baráti Németországban fellépni. A Színészkamara fegyelmi bizottsága elé idéztek. Az eltiltást feddésre enyhítették, de Németh Antal elengedett.
/Gajdó Tamás-interjú a Pedagógusok Lapjában 1990. december 10./


1942-től a Madách Színház tagja.
Néhány jelentősebb szerepe:

Boróka - Tamási Áron: Vitéz Lélek
Anna - Rössner: I. Anna és III. Károly
Kismadár - Tamási Áron: Énekesmadár
Rebeka - Ibsen: Rosmersholm
Orvosnő - Cronin: Nevet az Isten
Veronka - Babay József: Furulyaszó
Sylvia - ??


1944-ben az Operettszínházhoz szerződik:
Lebstück Mária-Szilágyi László: Mária főhadnagy (265 előadás!)

1944 július: ismét szerződteti a Nemzeti Színház:
Annuska - Gárdonyi Géza: Annuska
Peleskei nótárius, Feltámadás??

Ahogy Ő látta

- Még elsőéves akadémiai növendék voltam, amikor elvittek egy filmfőszerepre. Ódry Árpád nagyon nem szerette a filmet, ezért behívatott az irodába és közölte: "Maga is a sátán szolgálatába állt." Látta rajtam, hogy mennyire szeretném eljátszani a szerepet, ezért azt mondta: "Megengedem, de azzal a feltétellel, hogy visszajön, és elvégzi az Akadémiát." Én ezt megígértem, vissza is mentem, és elvégeztem az Akadémiát." (A Sátán szolgálatában? 168 óra, Hegyi Imrének adott interjú)

1944. december 10-én játszik utoljára Magyarországon /Gárdonyi Géza: Annuska/, másnap testvérével Kőszegszerdahelyre utazik a családhoz. Az országot 1945. március közepén hagyja el.

"- Hát, tudja, hogy milyen volt akkor a helyzet. Jöttek az oroszok, és rettenetes dolgok történtek. Nyugat-Magyarországon vártuk, hogy még visszatérhetünk, és csak az utolsó pillanatban menekültünk, amikor az oroszok már ott voltak mögöttünk. Alig-alig bírtunk bekerülni a sorba, mert sok ezernyi menekülő hömpölygött ott. Már nem volt benzin, nem volt olaj, hogy betegyük a kocsiba. A sors azonban kegyes lett hozzánk, a jó Isten megsegített. Két katona bejött annak háznak az udvarába, ahol éppen tartózkodtunk, és megkérdezte, hogy itt osztanak-e kávét. Aztán máris felismertek: Jaj, hát ez a Szeleczky Zita művésznő! És nagyon elkezdtek örülni. Megkérdezték: Miért nem tetszik menekülni? Mondom: Mennénk mi, de nincs semmi, se benzin, se olaj. Ó, ne tessék félni - mondták -, mi egy repülőosztaggal vagyunk itt. Van két óriás tankkocsink, tele benzinnel... Ők adtak azután benzint, olajat, és ők dobták fel dolgainkat a nagy tankkocsikra.
Amikor azonban átmentünk a határon, a németek elvettek mindent, mert nekik is szükségük volt benzinre. Így veszett el az én nagy ládám, tele a frontról küldött gyönyörű katonalevelekkel... Soha nem felejtem el, pénteken, 13-án kezdtem el rettenetesen sírni. Akkor döbbentem rá, hogy vége az én addigi életemnek. Más éra következik, a napos oldalról az árnyékos oldalra kerültem." (Részlet a Hegyi Imrének adott interjújából)

1946-ig Ausztriában /Imst - Tirol/ él, gyakran mond magyar verseket a Bécsi Rádióban.

1946-48-ig Olaszországban /Genova/.

1945-46-ban, Pozsonyban és Németországban is vélik látni (forrás: peranyag)

1947-ben a Budapesti Népbíróság elfogató parancsot ad ki, és népellenes bűntettben 3-évi börtönre, továbbá politikai jogai gyakorlatának 10 évi felfüggesztésére, és bárhol feltalálható vagyonának elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli - távollétében.

1948-ban Argentínába /Buenos Aires/ költözik családjával. Nagy sikerű irodalmi, magyar nóta-népdal és operett-esteket tart, sokat szerepel az Argentin Rádióban /12 előadás a magyarságról - spanyol nyelven! /stb.

1948 augusztusában - egy heti felkészülési lehetőséggel - beugrik H. F. Karcin "A kis Ypszilon kisasszony" címszerepébe /németül!/ a Buenos Aires-i Német Színházban

1950 májusában Niccodemi: "Hajnalban, délben, este" /Szilassy Lászlóval/ Ez évben - Diana Toldy néven, spanyol nyelven - készül el a "Vivir un instante" című argentin film, melyben a második női főszerepét, Vilmát, a szép, magyar emigráns hegedűművészt alakítja.("...Clark Gable volt a partnerem. Nagyon hálás szerepet játszottam. Úgy látszott, üstökösszerű karrier vár rám, de aztán ott is elértek az intrikák..." - Szeleczky Zita nyilatkozza a Hegyi Imrének adott interjújában. Ez egyébként a korabeli újságcikkekben több helyütt, és alkalommal megtalálható!)

1951: az Argentínai Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója, rendezője és aktív szereplője

Bókay János: "Ragaszkodom a szerelemhez" - vígjáték, 1951. november 10-én
Főbb szerepekben: Komáromy Andor, Szeleczky Zita, Németh Thyra

Madách Imre: "Az ember tragédiája" - színmű 1952. január 19-én
Főbb szerepekben: Éva: Szeleczky Zita, Ádám: Komáromy Andor, Lucifer: Permetey Kornél
/Szeleczky Zita írása: Színpadtechnika vagy irodalom - egy irodalmi est margójára./

Katona József: "Bánk bán" - történelmi dráma - 1952. április 19-én. Évadnyitó előadás.
Főbb szerepekben: II. Endre: Kalotay László, Gertrudis: Németh Thyra, Ottó: Dombay Jenő,
Bánk bán: Komáromy Andor, Melinda: Szeleczky Zita Petur bán: Erős Péter, Biberach: Permetey Kornél.

Bónyi Adorján: "Egy kis senki" - vígjáték - 1952. május 24-én
A színház új bonvivánjának, Pálóczy Lászlónak első fellépése.
Főbb szerepekben: Komáromy Andor, Szeleczky Zita, Pálóczy László, Végszendrődy Sarolta, Németh Thyra,
Balogh Erzsébet, Horváth Éva, Kalotay László és mások.

R. Besier: "Ahol tilos a szerelem" - vígjáték - 1952. május 24-én
Főbb szereplők: Szeleczky Zita, Németh Thyra, Pálóczy László, Komáromy Andor

"Tavasz a télben" - nagy zenés tarka est - 1952. augusztus 2-án

Prózai és zenés egyfelvonásosok, vidám konferansziék, tréfák, cigányjelenet, tánc- és énekszámok.
Magyar nóták, humor és ...sok nevetés...

"Tavasz a télben" - Nagy zenés tarka est, ezen belül:
Tüdős Klára összeállítása: "Gyöngykaláris" /magyar népdalokból összeállított falusi életkép/

Harsányi Zsolt: "XIV. Renée" - zenés-táncos vígjáték - 1952. október 4-én
Főbb szerepekben: Szeleczky Zita, Németh Thyra, Komáromy Andor, Permetey Kornél, Járay Jenő,
Puky Mária, Dombay Jenő

Ibsen: "Rosmersholm" - színmű - 1952. november 22-én, majd évadzáró előadásként december 1-jén

Hivatásának tartja a magyarságtudat erősítését: a legeldugottabb, kicsiny, 60 személyes magyar házakban éppúgy fellép, mint az óriási létszámú magyar kolóniák nagy színházaiban. Bárhová megy a nagyvilágban, először "Balassától napjainkig" című szavalóestjével kezd.

"ÉN ÚGY ÉRZEM, HOGY AZ ISTEN MINDNYÁJUNKAT - akik itt vagyunk, és szabadon élünk - VALAMI CÉLLAL RENDELT IDE. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyarügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét... a nevetést a sírást - az önmarcangolást és megbékélést... a jaj-szót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény - a reménység igyekszik előretörni... Majd jövök mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára - ma pedig fájó... elérhetetlen álom...
/Hungarian Information Bulletin: HIRADÓ Z. F. E./

1951-52 - Brazíliai turné Sao Paulo, Rio de Janeiro
1952. május 16-án Buenos Airesben, a Deutsche Kammerspiele-ben:
Paul Hedvig: "Der Triczk des Marcell Andernachi" női főszerepe /németül!/

1952. június 28-án Buenos Airesben: R. Besier: "Ahol tilos a szerelem"

1953: Vissza-visszatérően megjelent a neve német színlapokon, 1953. október 9-én például a "Dreimál Éva"
/Háromszor Éva/ vígjáték előadása alkalmával így írt róla az egyik kritikus:
"Jólesett látni ezt az Isten áldotta magyar művészi tehetséget, aki finom művészetével, természetességével, fölényes tudásával meghódítja a közönséget. Ahogy egy pillanat alatta modern, szemüveges "intellektüel" "Már"-ról a démonos, unott nagyvilági nővé: "Ritá"-vá válik, s a démonból buta lánnyá: "Margarithen"-né, ahogy az arc és szemkifejezésben, hangban és mozgásban bemutatja a különböző figurákat, az maga a tiszta művészet. Hogy szép, hogy kiejtése és beszédtechnikája német nyelvben is elsőrangú és gyönyörű ruhákat hord, - mind csak ráadás.
S közben onnan - ahonnan nem is várta - meglepő elismerést kap: a Deutsche Kammerspiele német nyelvű társulat igazgató-rendezőnek hívta meg. /Ábel Péter: Zitából Rozika - Szeleczky Zita két élete/

KANADA
1954. / / novembertől hathónapos kanadai turné.
1954. december 2-án: Torontó
"A munkanap dacára nagyszámú közönség lelkes szeretettel üdvözölte a magyar emigráció kedvencét, a szíve-lelkéig nagy magyar művésznőt. Szűnni nem akaró tapsvihar fogadta, és mikor befejezte előadását - mely nagyon sokáig felejthetetlen lesz mindannyiunk számára - tapsorkán búcsúztatta a legközelebbi viszontlátásig.
Az idő - legnagyobb ellenségünk - szinte semmit se változtatott rajta... Mintha a 12 évvel ezelőtti filmből lépett volna ki éppen, üdén, fiatalon, aranyosan. Ma is a régi bájos, törékeny "Üdvöske", akiért még nem is olyan régen - alig tíz esztendeje - vörösre tapsolták tenyerüket a Városi Színház honvéd sebesültjei."
/1954. december, ismeretlen újság, aláírás nélkül/
1954. december 19-én: Brantfordi Magyar Otthon: "Tavasz a Télben"
1955. január 9-én: Welland: Magyar Önképzőkör
1955. január 22-én: Hamilton: Róm. Kath. Hall

Torontó előtt:
Édes jelentnek voltunk tanúi a legutóbbi kanadai utunk alatt. - A sok fellépéstől és rádió-hangfelvételtől kimerült Szeleczky Zitától -, aki az autó hátsó ülésén kedvenc fókabundájába burkolózva szunyókált - megkérdezte útitársunk Torontó előtt, hogy tulajdonképpen hová vigye Őt? Mire Zitácska a világ legtermészetesebb hangján feleli: "Magyarországra."
/Hungarian Information Bulletin HIRADÓ 1954. december 1-15-ig/

1955. január 15-én: Torontó: "Tavasz a télben"
1955. január 21-én: London magyarsága rend.: "Tavasz a télben" /Gyöngyszemek, Magyar Rozika, Szellők szárnyán/
1955. február 27-én: Montreal: "Tavasz a télben"
1955. március 10. /előtt valamivel.../ Montreal

/A Kanadai Magyarságban /FIGYELŐ/ írja 1955. március 26-án/ :
...Magyar asszonyi lelkének sok-sok finom színes szállal átszőtt ösztönös megérzésével a magyar költészet klasszikusait szólaltatta meg, hogy azok időtálló, örök igazságot hirdető szavaival szóljon hozzád, hozzám - mindannyiunkhoz. S kristályosan kitisztult előadó-művészete káprázatos színárnyalataival, varázslatosan megnyerő egyéniségének kifogyhatatlan kedvességével és melegségével szinte csodát művelt. Aki hallgathatta, gazdag élményeket vitt magával, aki elmulasztotta, pótolhatatlan veszteséget könyvelhetett el, s akik további körútja során még láthatják és hallgathatják - irigylésre méltók.
Választékos összeállításában a magyar történelmet vonultatta el előttünk úgy, ahogy azt a költőink látták, élték, érezték... Szeleczky Zita szavain, könnyein és mosolyán keresztül hit, hazaszeretet, erő, bánat és humor zengett költőink lantján Balassától napjainkig. S a hétköznapok gyötrő gondjai között a testvérharcokban vergődők kusza soraiban, ütött sebek lázában, mint békeangyal kifogta a pusztító erejű szeleket a vitorlákból, s a magyar szellem fényes fáklyájával világította meg a végtelennek tartó utakat.
Ünnep volt ez a nap. A magyar költészet, a tanító, a feddő, a biztató, a derűosztó magyar vers ünnepe. Ünneppé tette ezt az a szeretet, az a szolgálni akarás, amellyel Szeleczky Zita munkája a világgá szórta hazátlan magyarok lelkét.
El kellene mennie a világ minden tájára, ahol magyar vér csörgedez az erekben, hogy Isten áldotta ragyogó tehetségével, kifinomult lelkének gyógyító melegével tanítgassa, hirdesse biztatón Remenyik Sándor megszívlelésre méltó szavait:
"Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett anyátlan árvák: magyarok!"

1956

Mensaje a las Mujeres Argentinas y a las Mujeres del Mundo

Hace ya más de tres semanas, que mi querida patria, Hungría, está luchando contra un enemigo cruel: contra la ocupación rusa. Un pueblo pequeno, sin armas, contra la potencia militar enorme de la Unión Soviética. El heroísmo sin igual de un pueblo que tiene ideales y puede morir por ellos. La flamante bandera húngara es en este momento el símbolo de la libertad para todos los países del mundol Durante estos largos veinticuatro días, cuántas veces llegaron las noticias de que la resistencia de los patriotas húngaros ya había sido aplastada. Nunca era verdad. No lo es tampoco ahora. Hungría sigue su lucha desesperada, porque no puede vivir más en las condiciones inhumanas que la ocupación rusa, el gobierno comunista, y sus agentes, los miembros de la policía secreta, estos torturadores más crueles del pueblo húngaro, les impusieron. Las noticias de la resistencia aplastada son mentiras, para convencer en este modo al Occidente y a las Naciones Unidas, que el pueblo húngaro perdió su causa y ya no vale la pena mandarle ayuda militar. Mientras tanto los patriotas húngaros están luchando y esperan. . . esperan la ayuda de los países libres.. . Vienen los gritos desesperados: "Ayudad, mandadnos municiones, ya no podemos más, luchan nuestras mujeres, ninos. !Socorro; socorro; ayudad!". . . Y Occidente calla. Todo mundo honrado quisiera acudir a la ayuda de Hungría, pero ninguno puede moverse. Los paraliza la ONU! Durante, veinticuatro días consecutivamente se ha derramado la sangre húngara. Se derrama tan generosamente, que aquí no lo podemos imaginar tampoco. Los que no han muerto en la lucha, van a morir fusilados. El asesino Kádár hace tribunales, donde con procesos secretos y sin testigos pueden condenar a los acusados y las ejecuciones se efectuarán en veinticuatro horas. Pues bastará que uno dijese: "Este hombre luchó contra el régimen comunista", para que muera. Y ésto podrán decirlo de todo el pueblo, porque, ?quién no se levanta en Hungría contra el comunismo? justamente, eso era tan maravilloso que todo el pueblo se había unido, completamente unido, hasta la muerte: los obreros, los mineros, el ejército, la clase media, la nobleza húngara, hombres, mujeres y ninos... !Un pueblo entero! Con su increíble valentía y esfuerzo, con su muerte ha dado testimonio de la crueldad del comunismo.. .
Con principios y medios así, van a matar a todo el pueblo húngaro. Al comunismo internacional no le duele la sangre húngara, por el contrario. Un pueblo que puede morir por Dios, Libertad y Justicia, será siempre odiado por el Soviet internacional. "La cuestión húngara es cuestión de transporte", dijo Stalin, y si el mundo no interviene, van a deportar nuestro pueblo enteramente a Rusia, donde sin comer y en condiciones terribles tendrán que trabajar hasta morir. Todas las familias húngaras lloran por los seres queridos; el invierno riguroso viene, el pueblo desde hace doce anos está mal alimentado, sin vestidos - luchas, fusilamientos, hambre, frío, deportaciones, torturadores, angustia, y desesperación, y una amarga desilusión: que mientras ellos están luchando por todo el mundo, los pueblos libres, armados, los dejan morir sin ayuda; los dejan asesinar... Y Occidente, las Naciones Unidas, el ejército de la Nato en Europa Occidental, pueden ver con sangre fría, que una nación entera camina hacia la muerte. Una nación, que se sacrificaba a sí misma, para mostrar al mundo entero, como es el "paraíso comunista" en la realidad. Lo mínimo hubiese sido de que todo el mundo ayudase militarmente a Hungría. !Lo mínimo! Y todavía estar agradecido, que la guerra con el enemigo más cruel del mundo no se desarrolle en sus propios países, sino en el suelo húngaro, tantas veces regado en su historia con la sangre "magyar"!
?Y qué hacen las Naciones Unidas? Por Hungría no se reunieron tan urgentemente como por el conflicto en el Medio Oriente. No obstante allá, distintas naciones fuertemente armadas combatieron. Por ellos se decidieron en seguida y mandaron las tropas policiales de la ONU. ?Por qué no a Hungría? Para nosotros solamente hay lindas palabras, mientras tanto nos desangramos completamente! ?O es que nuestra sangre es menos valiosa que el petróleo? ?La sangre húngara no es la sangre del mundo? ?Nuestras lágrimas no son las lágrimas de la humanidad? ?Por qué no recibimos ayuda militar? A nuestra sangre la aprovecha Inglaterra para actuar en Egipto, !y el hambre, la desesperada lucha de los heroicos patriotas húngaros sirvió como excelente propaganda electoral en U.S.A.! Hungría está sacrificada, fríamente calculada, proyectada por intereses" extranjeros.
Si las Naciones Unidas no estuviesen, Hungría en esta hora ya sería libre, porque los países honrados y nobles de todo el mundo ya hubieran acudido a su ayuda. ?Para qué existe la ONU, si no puede hacer aceptar su resolución? La resolución de la ONU era, que las tropas soviéticas tenían que retirarse de Hungría. Si la ONU no tiene fuerza moral contra la URSS, ?entonces qué razón tiene su existencia? Tendría que tener el coraje de decir: "Hemos fracasado, nos disolvemos; que los países que quieran ayudar a Hungría sean libres, puedan actuar como quieran". ?Para qué existe la ONU, si se puede defender a un país, que, según su misma opinión y resolución, tiene que ser defendido? Si no se puede impedir a Rusia de enviar voluntarios al Medio Oriente, ?con qué derecho impiden a los voluntarios de otros países que vayan a ayudar a los húngaros? Parece que la ONU está solamente para asegurar al Soviet, que tranquilamente puede continuar su política cruel en Hungría, pues la ONU paraliza a todos los países. ?Esta es la justicia? ?Y cómo puede tratar la ONU con el presidente títere, con el asesino Kádár, cuando a ese asesino el mismo pueblo húngaro -oprimido por miles y miles de tanques y aviones, asesinado, hambriento, sufriendo por el frío, muriendo-, no lo acepta? ?Y la ONU en el mundo libre, lo acepta?
?Qué pasa con la ONU? Hace algunos días una abrumadora mayoría resolvió de que los rusos tienen que retirarse de Hungría. Y hoy están tratando con un títere que está asesinando en masa al pueblo húngaro.
La responsabilidad por la masacre cometida en el pueblo húngaro recae igualmente en la ONU y en Moscú. Los dos son asesinos igualmente - la diferencia existe solamente en la forma de cometer el asesinato.
Yo no creo que no pueden ayudar a Hungría, sino que no quieren ayudarla. !Y en este caso no tienen derecho de existir!
Yo protesto contra la debilidad e impotencia de la ONU. En protesta empiezo una huelga de hambre y pido a todas las mujeres húngaras en todo el mundo, que se unan a mí, para ese fin. Veamos si la conciencia de la ONU y del mundo nos dejan morir también, como dejaron morir a los húngaros en Hungría. Seguiremos con la huelga, hasta que consigamos los siguientes puntos:
1. Si la ONU no puede impedir que Rusia mande sus voluntarios al Medio Oriente, no impida tampoco que otros países manden sus voluntarios a la ayuda de Hungría.
2. Exigimos el inmediato envío de fuerzas policiales a nuestra patria, impidiendo la matanza y la deportación de nuestro pueblo.
2. Una comisión internacional que controle que la ayuda mandada al pueblo húngaro, llegue efectivamente al pueblo hambriento y necesitado.
4. No aceptar y no tratar con el asesino Kádár, que el pueblo húngaro nunca va a reconocer.
5. La devolución inmediata de los deportados.
Mujeres argentinas y del mundo entero, qué han venido a nuestra ayuda con tanta bondad, pedimos su colaboración. Tantas veces nos han preguntado en qué forma podrían ayudarnos. Ahora es el momento de Salvar a Hungría! Voy a leerles el texto de los volantes que están circulando por las calles de Budapest al vigésimo segundo día de la lucha:
"Húngaros: no trabajen bajo el mando de los ocupantes del país! Racionaremos nuestros suministros y nos ayudaremos unos a otros. Mostremos que en las horas difíciles estamos unidos. Nuestra libertad, nuestro honor, están en juego. Los ojos del mundo están sobre nosotros. No nos retiraremos". La juventud húngara que sigue luchando.
Después de tres semanas, hambriento, sufriendo el frío, pueden hablar así. !Maravilloso pueblo! !Mi pueblo querido! Te admiro... te quiero. .. te quiero desesperadamente hasta mi muerte. Daría mi vida por poder salvarte. Yo soy húngara y no puedo enterrar a mi pueblo, no puedo. No quiero decir que todo está perdido. Cuando los hombres dicen que llegó el fin, nosotras las mujeres tenemos que tener !a fuerza para actuar. Colaboren conmigo. Si están simpatizando con nuestra lucha, hagan llegar sus cartas y telegramas (individualmente o a través de sus asociaciones) a la ONU, Nueva York, al representante de la República Argentina, al Sr. Vicealmirante Aníbal Olivieri, quien defendió la causa de Hungría tan maravillosamente en las asambleas de la ONU, (o al representante de su país) , exigiendo para Hungría los mismos puntos que exhibimos nosotras.
Les pido llorando: !Ayuden a salvar a Hungría! No, no dejen la carta para manana:tomen el papel y el lápiz ahora. No digan que sus cartas no tendrán valor, que no podrán influir en la ONU, o cambiar el destino. No hay "no"; no hay "tal vez"; no hay "ya es tarde". Hay solamente fe y actuación. Dios y Cristo están mirando a usted y esperan su carta. Tenga fe, que justamente SU carta será la que impedirá que cientos de miles de hombres sean deportados, que las mujeres queden sin marido, sin hijo, y los huérfanos lloren por los padres muertos. A través de su carta, Dios puede cambiar la desdicha de un pueblo en felicidad y las lágrimas en sonrisa. Y Dios le devolverá lo que hace en bendición.
MUJERES ARGENTINAS: !ESCRIBAN! !AYUDEN, A SALVAR A HUNGRIA! HUNGRIA NUNCA OLVIDARA SU AYUDA!
ZITA SZELECZKY
ex primera actriz del Teatro Nacional de Hungría, en Budapest.
Este texto fué transmitido por radio y televisión, en la fecha 14 de Noviembre de 1956.
MERCEDES 3189, BUENOS AIRES, ARGENTINA.

1956 - Szeleczky Zita üzenete magyar nyelven

Üzenet az Argentin Nőkhöz
és a Világ Asszonyaihoz

Már több mint három hete, hogy az én szeretett hazám, Magyarország, egy kegyetlen ellenség ellen harcol: az orosz megszállás ellen. Egy kicsiny nép, fegyverek nélkül, a Szovjetunió hatalmas katonai ereje ellen. Egy nép példa nélküli hősiessége, melynek vannak eszméi, és képes ezekért meghalni. A lobogó magyar zászló ebben a pillanatban a világ minden országa számára a szabadság szimbóluma. Ez alatt a hosszú huszonnégy nap alatt hányszor érkezetek a hírek, hogy a magyar hazafiak ellenállását elnyomták. Sohasem volt igaz. És most sem az. Magyarország folytatja kétségbeesett küzdelmét, mert nem tud tovább élni az embertelen körülmények között, amit az orosz megszállás, a kommunista kormányzat és ügynökei, a titkosrendőrség tagjai, a magyar nép legkegyetlenebb kínzói rákényszeríttettek. Az ellenállás elnyomásáról szóló hírek hazugságok, hogy ilyen módon győzzék meg a Nyugatot és az ENSZ-t, hogy a magyar nép elvesztette ügyét, és már nem érdemes katonai segítséget küldeni neki. Mialatt pedig a magyar hazafiak harcolnak és reménykednek... reménykednek a szabad országok segítségében... Jönnek a kétségbeesett kiáltások: "Segítsetek, küldjetek nekünk muníciót, már nem bírjuk tovább, harcolnak asszonyaink, gyerekeink. Segítség, segítség; segítsetek!". . . És a Nyugat hallgat. Az egész tisztességes világ szeretne Magyarország segítségére sietni, de semelyik sem képes lépni. Megbénítja őket az ENSZ! Eközben, huszonnégy napon át folyamatosan ömlött a magyar vér. Oly bőségesen ömlött, amennyire itt el sem tudjuk képzelni. Akik nem halnak meg a harcban, agyon fogják lőni. A gyilkos Kádár bíróságokat hoz létre, ahol titkos perben tanúk nélkül tudják elítélni a vádlottakat, és a kivégzéseket huszonnégy órán belül végrehajtják. Bizony elég lesz, ha valaki így szól: "Ez az ember a kommunista rendszer ellen harcolt", hogy meghaljon. És ezt fogják mondani minden népek, mert éppen ki nem kelt fel a kommunista rendszer ellen Magyarországon, ez annyira csodálatos volt, hogy az egész nép összefogott, teljesen egységesen, a halálig: a munkások, a bányászok, a hadsereg, a középosztály, a magyar nemesség, férfiak, nők és gyerekek... Egy teljes nép! Bátorságával és erőfeszítésével, halálával bizonyítékát adta a kommunizmus kegyetlenségének...
Ilyenképpen elvekkel és eszközökkel meg fogják gyilkolni az egész magyar népet. Ellenkezőleg, a kommunista internacionálénak nem számít a magyar vér. Egy nép, mely képes meghalni Istenért, a Szabadságért és Igazságért, mindig is gyűlölt lesz a szovjet internacionalizmusnak. "A magyarkérdés szállítás kérdése", mondta Sztálin, és ha a világ nem lép közbe, népünket nyilvánvalóan Oroszországba fogják deportálni, ahol élelem nélkül és borzalmas körülmények között kell majd dolgozni, míg meg nem halnak. Minden magyar család siratja a szeretett embereket; jön a kemény tél, a nép már tizenkét éve rosszul van táplálva, szűkölködik ruhákban - harcok, agyonlövések, éhség, hideg, deportálások, kínzások, szűkölködés és reménytelenség, és egy keserű kiábrándulás: mialatt ők az egész világért harcolnak, a szabad népek, bár fel vannak fegyverkezve, hagyják őket segítség nélkül meghalni; hagyják hogy legyilkolják őket... És a Nyugat, az Egyesült Nemzetek és a NATO hadserege Nyugat-Európában képesek hidegvérrel nézni, hogy egy nemzet a halál felé vezető útra lép. Egy nemzet, mely magától feláldozta magát, hogy megmutassa az egész világnak, milyen is a "kommunista paradicsom" a valóságban. Az lenne a minimum, hogy az egész világ fegyveresen megsegítse Magyarországot. Legalább! És még legyen hálás, hogy a háború a világ legkegyetlenebb ellenségével nem a saját országaikban zajlik, hanem magyar földön, melyet történelme során annyi alkalommal öntözött a "magyar" vér!
És mit csinál az ENSZ? Magyarország érdekében nem egyesültek olyan sürgősen, mint a közel-keleti konfliktus miatt. Mindazonáltal ott különböző, erősen felfegyverzett nemzetek harcoltak. Miattuk azonnal elhatározták magukat, és ENSZ-rendfenntartó csapatokat küldtek. Magyarországra miért nem? Számunkra csupán bájos szavaik vannak, mialatt mi teljesen elvérzünk! Vagy azért van ez, mert a mi vérünk nem olyan értékes, mint az olaj? A magyar vér nem az egész világ vére? A mi könnyeink nem az emberiség könnyei? Miért nem kapunk katonai segítséget? A mi vérünket használta fel Anglia, hogy fellépjen Egyiptomban, és a hős magyar hazafiak harca és éhsége kiváló választási propagandául szolgált az USA-ban! Magyarországot feláldozták, hidegen mérlegelték, odavetették külföldi érdekek miatt.
Ha az ENSZ nem lenne, Magyarország ebben a percben már szabad lenne, mert az egész világ tisztességes és nemes érzésű országai már a segítségére siettek volna. Milyen célból létezik az ENSZ, ha nem tudja elfogadtatni határozatát? Az ENSZ határozata az volt, hogy a szovjet csapatoknak haza kell térniük Magyarországról. Ha az ENSZ-nek nincs erkölcsi ereje a SZU-val szemben, akkor végül is milyen oka van a létezésének? Kellene, hogy legyen bátorsága azt mondani: "Kudarcot vallottunk, feloszlunk; hogy az országok, melyek meg szeretnék segíteni Magyarországot, legyenek szabadok, úgy cselekedhessenek, ahogy akarnak." Miért létezik az ENSZ, ha meg tudja magát védeni egy ország, melyet saját véleménye és határozata szerint is meg kell védeni? Ha nem tudja megakadályozni Oroszországot, hogy önkénteseket küldjön a Közel-Keletre, milyen joggal akadályozzák más országok önkénteseit, melyek a magyarok megsegítésére mennek? Úgy tűnik, hogy az ENSZ egyedül csak arra szolgál, hogy biztosítsa a Szovjetuniót, mely nyugodtan folytathatja kegyetlen politikáját Magyarországon, mivel az ENSZ megbénítja az összes országot. Ez az igazság? És hogyan tárgyalhat az ENSZ a bábelnökkel, a gyilkos Kádárral, mikor ezt a gyilkost maga a magyar nép - ezer és ezer tanktól elnyomva, legyilkolva, éhezve, szenvedve a hidegtől, haldokolva - nem fogadja el? És az ENSZ a szabad világban elfogadja?
Mi történt az ENSZ-szel? Néhány nappal ezelőtt egy túlnyomó többség úgy döntött, hogy az oroszoknak haza kell térniük Magyarországról. És ma egy bábbal tárgyalnak, mely tömegesen gyilkolja le a magyar népet.
A magyar népen elkövetett tömeggyilkosság miatti felelősség egyformán hárul az ENSZ-re és Moszkvára. Mindketten egyformán gyilkosok - a különbség egyedül a gyilkosság elkövetésének formájában létezik.
Én nem hiszem, hogy nem tud segíteni Magyarországon, hacsak nem is akar segíteni neki. És ebben az esetben nincs joga létezni!
Én tiltakozom az ENSZ gyengesége és tehetetlensége ellen. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdek, és kérem az összes magyar nőt a világon, hogy csatlakozzanak hozzám ezen cél érdekében. Meglátjuk majd, hogy az ENSZ és a világ lelkiismerete minket is hagy-e meghalni, ahogy hagyták meghalni a magyarokat Magyarországon. Folytassuk a sztrájkot, amíg el nem érjük a következő pontokat:

1. Ha az ENSZ nem tudja megakadályozni Oroszországot, hogy önkénteseit a Közel-Keletre küldje, ne akadályozza a többi országot sem, hogy önkénteseiket Magyarország megsegítésére küldjék.

2. Követeljük a rendfenntartó erők azonnali küldését hazánkba, hogy megakadályozzák népünk lemészárlását és deportálását.

3. Egy nemzetközi küldöttséget, mely ellenőrzi, hogy a magyar népnek küldött segítség ténylegesen az éhező és szükséget szenvedő néphez érkezik.

4. Ne fogadják el, és ne folytassanak tárgyalásokat a gyilkos Kádárral, kit a magyar nép sohasem fog elismerni.

5. A deportáltak azonnali visszaküldését.

Argentin asszonyok és az egész világ asszonyai, akik akkora jóakarattal jöttek a segítségünkre, az önök segítségét kérjük. Annyi alkalommal kérdeztek minket, milyen formában tudnának segíteni. Most van itt Magyarország megmentésének pillanata! Fel fogom olvasni önöknek a röplap szövegét mely a harc huszonkettedik napján terjed Budapest utcáin:
"Magyarok: ne dolgozzatok az ország megszállóinak uralma alatt! Osszuk be készleteinket és segítsük egymást. Mutassuk meg, hogy a nehéz órákban egységesek vagyunk. A mi szabadságunk, a mi tisztességünk forog kockán. A világ szemei rajtunk vannak. Nem fogunk visszavonulni." A magyar ifjúság folytatja a harcot.
Három hét után; éhezve, szenvedve a hidegtől, így képesek beszélni. Csodálatos nép! Szeretett népem! Csodállak... szeretlek... kétségbeesetten szeretlek egészen a halálomig. Az életemet adnám, csak képes lennék megmenteni téged. Magyar vagyok és nem tudom elfelejteni a népemet, nem tudom. Nem akarom azt mondani, hogy minden elveszett. Mikor a férfiak azt mondják, hogy elérkezett a vég, nekünk, asszonyoknak kell tartani az erőt a cselekvésre. Működjenek együtt velem. Ha szimpatizálnak a harcunkkal, küldjék leveleiket és távirataikat (egyénileg vagy egyesületeiken keresztül) az ENSZ-hez, New Yorkba, az Argentin Köztársaság képviselőjéhez, Sr. Aníbal Olivieri altengernagyhoz, aki oly csodálatosan védelmezte Magyarország ügyét az ENSZ ülésein (vagy saját hazájuk képviselőjéhez), követelve Magyarország számara ugyanazokat a pontokat, melyeket magunknak kitűztünk.
Sírva kérem önöket: Segítsenek megmenteni Magyarországot! Ne, ne hagyják a levelet holnapra: ragadjanak papírt és ceruzát most. Ne mondják, hogy leveleiknek nem lesz ereje, hogy nem tudják majd befolyásolni az ENSZ-t, vagy megváltoztatni a végzetet. Nem létezik "nem"; nem létezik "talán"; nem létezik "már késő van". Csak hit és cselekvés létezik. Isten és Krisztus csodálják önöket és várják az önök levelét. Legyen meg a hite, hogy éppen az ÖN levele lesz az, ami megakadályozza, hogy emberek százezreit deportálják, hogy az asszonyok férjük nélkül maradjanak, fiuk nélkül, és az árvák halott apáikat sirassák. Az ön levelén keresztül Isten egy nép szerencsétlenségét boldogsággá változtathatja, és a könnyeit mosollyá. És Isten viszonozni fogja önnek, amit áldással tesz.

ARGENTIN ASSZONYOK: ÍRJANAK! SEGÍTSENEK MEGMENTENI MAGYARORSZÁGOT! MAGYARORSZÁG SOHASEM FOGJA ELFELEJTENI SEGÍTSÉGÜKET!

SZELECZKY ZITA
a Magyar Nemzeti Színház volt első színésznője, Budapesten
Ezt a szöveget rádión és televízión adták le 1956. november 14-én.

MERCEDES 3189, BUENOS AIRES, ARGENTINA.

Ha eddig a művészi igény, az irodalom volt a jelszava, az érkező híreket hallva fejest ugrott a politikába. Felhívást intézett Argentína és a világ asszonyaihoz, amelyet maga olvasott be a rádióban. Aranburu tábornok (az elnök) külön kihallgatáson fogadta, s az állami rádió több hónapos Magyarországról szóló előadás-sorozatra kérte fel. Minden hónap bizonyos napján Magyarországról, történelméről, a magyar nőkről, nagy költőkről beszélt. Magától értetődően spanyolul. Ezeket az anyagokat később magyarra fordította, és cikk formájában elküldte az amerikai magyar lapoknak. Irodalmi esteket állított össze 1956 témakörében (Magyarország a népek Krisztusa), és 1957 novemberében az Argentin Nemzeti Színházban (Nacional Cervantes) ünnepi estet rendezett. "Argentína - Magyarország köszöni neked" címmel. /Ábel Péter: Zitából Rozika/

1959-61: marathoni turné során bejárta az Egyesült Államok magyarlakta területeit. Irodalmi esteket operettműsorokat, magyar nóta-programokat adott elő. Ismét felöltötte Magyar Rozika-népviseletét, s fellépéseihez kapcsolta régi nagy sikerű filmjeit is. /Ábel Péter: Zitából Rozika/
1960. október 22-én San Mateoban: Magyarország... a népek Krisztusa. Az 1956. októberi magyar szabadságharc emlékére.
1960. november 13-án San Mateoban: Zenés tarka est: /Magyar dalok, operettmelódiák, fél évszázad slágerei
1960. december 4-én (?) Zenés tarka est
1961. január 8-án San Franciscóban: Dal szárnyán a világ körül + Huszka Jenő-emlékest.
1961. február 25-én San Franciscóban: Dal szárnyán a világ körül + Huszka Jenő-emlékest
1961. március 18-án San Franciscóban: Nemzeti ünnep /közreműködés/
1961. május 20-án San Franciscóban: A magyar költészet gyöngyszemei /Balassától napjainkig/
/Több érdekes írás ezekről...!/

1962-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözik családjával
1963. december 14-én Detroitban: Nagy Magyar Nótaest
1963. december 15-én Clevelandban: A magyar nóta ünnepe /angol nyelven is elmondják a dalok mondanivalóját!/
1965. május 1-jén Los Angelesben: "Üzennek a csillagok"
1967. San Francisco: "Üzennek a csillagok" /Ady Endre, Szabó Lőrinc, Mécs László, Remenyik Sándor versei/
1967. július 15. Los Angeles: Vidám, zenés tarka est /Szeleczky Zita rendezésében és közreműködésével/
1967. augusztus 27. Az Amerikai Magyar Szövetség L. A.-osztálya rendezésében: Magyar Nap /közreműködés/
1967. szeptember 9. Los Angeles: /Vidám, zenés tarka est Szeleczky Zita rendezésében és közreműködésével/
1968. január 6-án Los Angelesben: Vidám, zenés tarka est /Szeleczky Zita rendezésében és közreműködésével/
1968. november 9-én Albertai körút: Calgary: Versek, magyar nóták és operettek, Magyar Rozika
1968. november 10-én Edmontonban: Magyar Rozika, versek, magyar nóták, operett részletek

Idézetek a Los Angeles-i Szeleczky Zita-tarka est kritikáiból

"...SZELECZKY ZITA, a Magyar Nemzeti Színház volt művésznője azok közé a művészek közé tartozik, akiknek a szemében elsősorban a magyar kultúra s a magyar művészet becsülete számít. Rendezésének szereplőit gondosan megválogatja, irodalmi színvonalú műsorokat ad akkor is, mikor azokon a könnyebb fajsúly dominál..."
"... Szeleczky Zita nem csak a Nemzeti Színház, hanem a magyar filmnek is legnépszerűbb sztárja volt annak idején.
Egyéniségében van valami, amely rögtön megkapta a magyar milliók szívét: az egyszerű, közvetlen báj..."
"... Azért van szívet reszkettető sikere akkor is, ha konferál, vagy szaval , ha énekel vagy jelenetet játszik... Például kis paraszt-jelenete annyira a báj, finomság, s mégis végtelen egyszerűség s népiség jegyében folyt le - hogy sokáig emlékezni fogunk rá... A Mary Poppins-jelenetben bebizonyította, hogy angol nyelven játszó és éneklő színésznőnek is jelent annyit, mint akár JULIE ANDREWS..."
"... Az estnek nem csak magyar közönsége volt, hanem amerikai is, és közötte ott volt YMA SUMAK, a világhírű perui énekesnő, aki felmenvén a színpadra - elragadtatással nyilatkozott SZELECZKY ZITA és szereplőtársai teljesítményéről..." /Nehéz Ferenc író - Los Angeles/

SZELECZKY ZITA, A Magyar Nemzeti Színház volt kiváló művésznőjének a PATRIOTIC HALL-ban rendezett TARKA EST-je valóban olyan volt, mint a címe: tarka, színes, változatos... Vidám és komoly hangok, humor és dráma, ének, zene, tánc és tréfák váltották egymást a gazdag és magas nívójú előadáson."
"... SZELECZKY ZITA újból sokoldalúságával brillírozott - szavalata, játéka tökéletes volt, fejedelmien szép volt ízléses, színpompás és mindig stílusos ruháiban..."
"... Annyi szépséget, művészetet, vidámságot, hangulatot nyújtott a Zenés tarka est, hogy ezt bizony nehéz lesz felülmúlni... De Szeleczky Zitának ez is sikerülni fog... " /Szeretet Rádió - Los Angeles /

"... Az emigrációs színházi kritika sokszor korlátlanul és felelősség nélkül dobálózik olyan szavakkal, hogy "csodálatos", "mesés", "ragyogó", vagy éppenséggel varázslatos! ...Milyen üres, semmitmondó és valójában hamis frázisok ezek a legtöbb esetben! Igazságtalan lenne tehát SZELECZKY ZITA estjét ilyen jelzőkkel illetni. Az Ő estje ennél sokkal több volt: művészi, ízléses és m a g y a r...!"
"... SZELECZKY ZITA minden megjelenése külön-külön színfolt volt. Az énekszámokban hangja bársonyosan csengett, a jelenetekben - akár bakfist, nyelves parasztlányt, vagy tűzről pattant menyecskét alakított - minden mozdulata, minden szava csak az igazán nagy művészre jellemző hűséggel tolmácsolt. Friss, üde, elragadóan bájos jelenség volt..." /Magyar Szivárvány Rádió - Los Angeles/

"... SZELECZKY ZITA, a producer: óriásit alkotott az előadás témája, művésztársai megválogatásában, mint művész nem csak a magyar közönséget, de az amerikai közönséget is bámulatba ejtette..."
"... Felejthetetlen este volt és nem csoda, hogy az előadás végén a közönség szűnni nem akaró "standing ovation"-nal jutalmazta a művészi teljesítményt..."
/Kaliforniai Magyarság - Los Angeles/

1971. március 13-án Los Angelesben: Március 15-ei emlékest
1971. április 3-án Los Angelesben: Zenélő malom + Magyar Rozika Amerikában /két előadás!/
1971. május 8-án Los Angelesben: "Édesanyám, lelkem" Zenés, vidám anyák napi tarka est
1971. október 16-án Los Angelesben: összeállítás az 1956-os Szabadságharc legszebb verseiből + Magyarország lángokban - film
1971. október 31-én: Gyémántjubileumi díszbankett /közreműködés, az Amerikai Magyar Református Egyesület 75 éves működése alkalmából
1971. november 13-án Zenés tarka est /Slágerparádé/ 3 Kalotaszegi madonna - filmvetítés
1972. március 4-én Los Angelesben: Ibsen: "Rosmersholm" /Érdekes írás az albumban!/
1972. június 3-án a Kőrösi Csoma Társaság népművészeti kiállításának művészi irányítása /+ anyagok kölcsönzése/
1972. június 10-én: Emlékest a hősök tiszteletére /Érdekes írás az albumban!/

AUSZTRÁLIA

Első turné
/1973. szeptember 13-án érkezett/
1973. szeptember 14-én Melburne: /Magyar Rozika, versek, operettrészletek/
1973. szeptember 22-én Melburne: a "Rózsafabot" bemutatása után: Kisjókai Erzsébet: Szendrei Júlia
1973. október Délv. Magy. Szöv. Bálja
1973. október 6-án Sydney: Magyar Rozika, versek, operett-dalok
"Zitának - Magyarország híres csalogányának - csak egy estje volt itt Sydneyben, ahová mi is természetesen elmentünk. Mondhatom, óriási sikere volt.
Az előadás felejthetetlen volt mindenki számára. Zita édes volt, amikor megjelent magyar ruhában, nagy koala mackóval a kezében. Óriási tapsvihar fogadta... Műsorának első része a "Magyar Rozika" volt. Második része gyönyörű versmondás. S mikor az operett-dalok után ráadásként elénekelte a második világháborús dalt, "Nagy István úgyis visszatér", akkor mi, magyarok, akik ott ültünk és hallgattuk énekét sokan hangosan - és sokan csak magukban - felzokogtunk a dal utolsó szavára... GYŐZTESEN... S Zita édes hangjával mindenkiben felszakította az elveszett Haza utáni vágyódást és fájdalmat. Zita felelevenítette a közönségben - mely halálos csendben figyelte minden szavát, mint templomban a papot - a régi ifjúságunkat, s mikor kérte, hogy énekeljük vele együtt a régi szép operett-slágereket - úgy énekeltünk, mintha betanult templomi kórus lettünk volna!... Hol sírtunk, hol nevettünk vele. Játszott az érzéseinkkel, mert megnyitotta szívünket a régi dalokkal, és úgy éreztük, amit ad, az valahonnan - ONNAN MESSZIRŐL jött vissza hozzánk, ami nem csak álom, hanem valóság is volt: szép, gondtalan fiatalságunk... Képzelheted, mennyit tapsoltunk, s nem akartuk leengedni a színpadról!... (A végén rózsákat dobált a közönségnek, édesapám és én is kaptunk egyet-egyet belőle.)
/B. Kálmánné, Rácz Sári (Rácz Vilmos, a Színházi Magazin szerkesztőjének lánya) írta erről az előadásról Sz. O.-nak./
1973 októberében tér vissza Kaliforniába

Második turné
1974. május 26-án Sydney: Slágerparádé
1974. június 2-án Sydney: Anyák napi ünnepély a Magyar Iskolában
1974. június 29-én Melbourne, Novákkal, föltehetően operett, fotó Szmolnik
1974. augusztus 20-án Sydney: Nemzeti Ünnepély
1974. október 6-án Sydney: Magyar Rozika / Sz. Z.: "Zsúfolásig telt színház, még 100 széket kellett bérelni, így körülülték még a színpadot is..."/
1974. június 30/31. Melbourne: Zenélő malom + Huszka-est - Adelaide, Canberra

CALIFORNIAI MAGYARSÁG 1974. december 13.

Szeleczky Zita visszaérkezett Ausztráliából Ambrózy Pál kiváló író, az Árpád Akadémia aranyérmének nyertese mondja:

"Mit tagadjam, kissé szorongó érzésekkel eltelve ültem be június utolsó szombatján a camberwelli Civic Centre zsúfolásig megtelt nézőterére, hogy ismét egyszer meghallgassam múltunk dédelgetett film- és színpadi sztárját, Szeleczky Zitát. Méghozzá nem a mozivászon távlatából, hanem az élő színpad közelre hozó, és semmiféle más eszközzel nem pótolható hús és vér közelségből. Ám, ez a szinte tudat alatti szorongó érzésem csak addig tartott, amíg a művésznő be nem suhant, utánozhatatlanul könnyed és kecses járásával a színpadra. Mert ebben a pillanatban azonnal hatni kezdett az a titokzatos, szívet-lelket melegítő bűvös erő, melyre nem találnók találóbb elnevezést, mint azt, hogy a "Szeleczky-varázs"!
Amely ebből az Isten áldotta nagy magyar művésznőből olyan természetesen és ellenállhatatlanul árad felénk, mint Isten napjából az életet adó melegség... Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán Szeleczky Zita szinte semmit sem veszített az egykori hódító erejéből - sőt - talán ma még érettebben és finomabban mozog, mosolyog, énekel és táncol, mint valamikor. -... A Szeleczky-varázs - ha lehetséges - ma még erősebb, mint valaha!..."

1975. november 23-án a New York-i Fehér Teremben: Szellők szárnyán Novák Sándorral/
1975. június 5-én Szt. István Egyházközség Iskolaterme: Hősök Napja /magyar versek + 56-os versek/
1976. november 26-28. Cleveland: Magyar Kongresszus XVI. Magyar Találkozó /közreműködés/
1976. december 6-án Windsorban: Magyar népdalok, világslágerek + "Sok hűhó Emmiért"
1976. december 12-én parmai Valley Forge College? Magyar nóták, világslágerek, mese a gyermekeknek!, + "Sok hűhó Emmiért".
1980. október 11-én Buenos Aires: Vidám Tarka Est, majd Nótaest
1980. október 25-én Buenos Aires: Legkedvesebb filmdalai, Kisjókai Erzsébet: Szendrey Júlia
1980. november 23-án Detroit: Legkedvesebb filmdalaim + Sziámi macska
1981. március 28-án Los Angelesben: Slágerparádé
1983. április 30-án Los Angelesben: Magyar Rozika Amerikában + "Sok hűhó Emmyért"
/A Scrapbook-1983-ban Magyar Bálint levele!/
1983. május 1-jén Los Angelesben: A magyar költészet gyöngyszemei + "Rózsafabot"
1983 Megalakul a Szeleczky Zita Baráti kör
1984-es Scrapbook: Szabolcs atya levele!!!

Saját stúdiót rendezett be lakásában, itt készítette el lemezeinek és kazettáinak anyagát


Ahogy Gobbi Hilda látja

Gobbi Hilda halála előtt egy rádiós riportban kiállt Szeleczky Zita mellett, és erélyesen utasította vissza a Szeleczky ellen elhangzott vádakat és pletykákat. A felvételt a rádió archívuma őrzi.

Előbb nyilasnak bélyegezték...
A riport után erről beszélgettünk Gobbival. Hilda így dühöngött:
- Akkor engemet is el kellene ítélni, mert én is játszottam a "Dr. Kovács István" című uszító filmben? Vagy ítéljük el mindazokat, akik velem együtt énekeltek és tapsoltak ütemesen Sztálinnak vagy Rákosinak? A színész, amikor játszik, a munkáját végzi. És a színész munkájával együtt jár a lelkesedés. Nem a színész az oka, hogy miért lelkesedhet! Öcsi, én nem csak most emeltem szót Szeleczky Zita mellett, hanem amikor ez még veszélyt jelentett, 1948-ban, mikor "in contumatian" ítéltek állítólagos népellenes cselekményei ügyében. Röhej, hogy mi volt a fő vád ellene. Szavalta Petőfi versét: "Jön a muszka, jön a muszka, itt is van már valóban..." Azután antiszemita lett.
- Elmondtam, hogy együtt végeztünk Zitával - folytatja Gobbi Hilda -, és soha-soha jobboldali kijelentést ez év alatt én tőle nem hallottam. Magyarkodott, díszmagyart viselt az esküvőjén, magyaros estélyi ruhákban szavalt. Legtöbbször Adyt, aki ugye, mégsem volt nyilas! Igaz, mélységesen vallásos volt, és így Mécs Lászlót is szavalt, de azóta Mécs Lászlót is rehabilitálták. Az új antológiában szerepelt két verse. De Várkonyi Zoli is kiállt Zita mellett, aki partnere volt ezerkilencszáznegyvennégyben valami kétszemélyes darabban, a Madách Színházban.
Az üldözött Várkonyinak Zita ezerkilencszáznegyvennégy március tizenkilencedike után biztos rejtekhelyet kínált fel üldözői elől. Ezek után valóban csak hitvány emberek hihetik, hogy Zita antiszemita lett volna. Mikor minden este kiállt a színpadra Mária főhadnagyként a németek által megszállt Magyarországon és elmondta: "Szent március, mi most megesküszünk, hogy Pest-Buda falain soha többé idegen zászló nem lobog...", kérdezem én, milyen oldalon állt Szeleczky Zita? Jobb-, vagy a baloldalon?
Egyiken sem! Színész volt, aki játszotta a rá osztott szerepet. És Zita a rá osztott szerepet mindig nagyon jól játszotta, mert szuper tehetségű színésznő volt. Hihette a Szeleczky Zita, aki minden este, amikor kilépett a színpadra, tombolva ünnepelt a közönség, hogy valami rosszat tesz? Tudni kell megbocsátani. Ahogy én megbocsátottam Muráti Lilinek, bár a madridi rádióban azt kiabálta, "Gobbi Hildát akasszák Bayor Gizi mellé!" Tudod, Öcsi, milyen büszke voltam én, hogy ha már felakasztanak, nem akárki, hanem Bayor Gizi mellett fogok lógni! Egy esetben nincs bocsánat, ha szándékosan ártunk valakinek, és azok számára, akik barátaikat árulják el!

Gobbi szavai ma is aktuálisak. Nagyon is időszerűek. Akik pedig Szeleczky antiszemitizmusát firtatják, azok figyelmébe ajánlom napjaink antiszemitáit, akik feldöntötték Neményi Lili sírkövét, akik Székhelyi Jóska öltözőasztalára ocsmány levelüket odalopták, akik Raj Tamást és egyes képviselőinket undorító nyálukkal befröcskölik.
Gobbi fejezte be a beszélgetést:
- Zita hitt valamiben és valószínűleg csalódott. Én is hittem valamiben és én is csalódtam. Így egyikünk sem ártott senkinek.


(Nagyon szerettem volna eljátszani - mind színházban, mind filmben - a nagy magyar nőalakokat. S az lett volna a vágyam, hogy évente csak egy filmet forgassak, de az igazi érték legyen. (Telefoninterjú Szeleczky Zitával - Sárhegyi István)

(És úgy rendelkeztem, hogy sírkövemre magyar költő versét véssék majd:
"Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban - adhat-e valaki ennél többet nemzetének?" /Zászlós Zsóka György/ Magyar Hírlap 1990. április 20.)

Linkek:

Szeleczky Zita emlékház:

Emlékezés Szeleczky Zitára: