Életrajza:

Adatok:

1841 - Az Egyetem Jogi karára iratkozik be
1841- első színdarabja: Jegygyűrű.
1944 január 16. - Bemutatkozó előadása a Nemzetibe, felveszik tagnak.
1948- "Egy táblabíró a forradalom alatt" c. népszínműve
1851- "Viola" c. népszínműve.
1855- "A vén bakancsos és fia a huszár" c. népszínműve kirobbanó siker
1855- megszületik lánya Jolán, akiből színésznő lesz.
1863-tól tanár a Színész Akadémián
1882- Az MTA tagjává választja
1882 - "Rang és mód" c. színműve igazi sikerdarab még évtizedek múlva is.
1886 - A Nemzeti Színház bemutatja a "Kolostor"-t.
1895- nyugdíjba vonul mint a színház tiszteletbeli tagja.

Életrajza részletesebben

Az indulás évei

Iskolai tanulmányait, valamint a gimnázium alsó osztályait Veszprémben végzi. Mint diák már akkor jó barátság fűzi Radákovics Józsefhez, a későbbi Vas Gereben íróhoz.
Beiratkozik 1841-ben a jogi egyetemre, azonban egy belső hangra hallgatva, alig 19 évesen, színésznek áll, s leszerződik a jászberényi, Baky Gábor társulatához. 1843-ban Győrött megismerkedik Lendvaynéval, aki pártfogásába veszi az ifjú 21 éves, tehetséges színészt és beajánlja a Nemzeti Színházhoz. Bemutatkozó vendégszereplése 1944. január 16-án kerül sor, ami sikeresen zajlik, és Bartay Endre, a Nemzeti Színház akkori direktora, a bemutatkozó előadásnak köszönhetően leszerződteti az ifjút. Jellemszínészként kisebb feladatokat kap, majd Bartay szorgalmazására darabok írásába kezd. Első színpadi művét az 1841-ben írt "Jegygyűrűt", Bartay nagyon dicséri és sor kerül a Nemzeti Színház-beli bemutatójára is.

Szigeti Imre

Testvéröccse szintén a színészet mesterségét választja, talán épp a neves bátyja hatására. SZIGETI Imre, Tripammer Imre (Veszprém, 1831. okt. 15. - Bp., 1902. jún. 6.) színész. 1856-ban Pécsett lép először színpadra. Egy év múlva a Kolozsvári Színházhoz szegődik, 1860-tól pedig a győri színház igazgatója. Közel nyolc évig jár társulatával vidéki városokban, többek között Pápán is gyakran megfordul. 1868-ban a Nemzeti Színház szerződteti. A Nemzeti Színházművészet úttörő gárdájának egyik vezető tagja, majd a Nemzeti Színház nyugdíjintézetének több évig alelnöke. Jellemszínészként főképp humoros alakokat elevenít meg. Hogyan lettem én színigazgató c. írása a Magyar Szemlében, 1893-ban jelenik meg.

1850-1869 a Nemzetiben

Színházában színészként, a kor nagyságainak "kiesése" kapcsán jelentősebb feladatokat kap. Fáncsi Lajos korai halála, valamint Egressy gyakori vidéki útjai miatt, a két korabeli színészóriás pótlására számos fiatalt, így őt is előléptetik a főszerepek eljátszására. Dikciójával, modern felfogású színjátszásával, szakít a korabeli, akkor oly divatos, "természetellenes" kántáló jelleggel. Ez egy ütközési pont egy darabon belül, hisz kollégái vagy követik ebbéli játékát, vagy a két eltérő felfogású színjátszás következtében a darab mondandója siklik el. Jobbára a modern jellegű, Szigeti képviselte színjátszási elv győzedelmeskedett, ezáltal akaratlanul is úttörőjévé válik a korszerű magyar színjátszásnak. Színpadi szerzőként is respektálják munkásságát, főképp azt követően, hogy számos vidéki társulat, és más városbéli színház tűzi műsorára darabjait.

Szigeti a színpadi szerző

Darabjai, a "Viola" (1851) és "A vén bakancsos és fia a huszár" (1855) igazi elismerést hoz Szigetinek. "A vén bakancsos..." a XIX. századi magyar népszínmű-irodalom, ha nem is a legjobb, de egyik sikeresebb alkotása, és akkor országszerte, az egyik legismertebb darabja Szigetinek. A kor leghíresebb színészeinek ad kiváló lehetőséget, remek figuráival, betétdalaival, csárdásával. Az előadások igazi magyaros színt hoznak a sok külhoni, főképp francia és német kultúrát képviselő színdarabok között. Sőt a túlnyomórészt németnyelvű színjátszás hazai világában ezek a magyar népszínművek, a magyar nyelv és kultúra hordozói és nyílt képviselői egyedül, a széles nép körében. Idővel a szabadságharc leverését követően, az osztrák katonai jelenlét idején a nemzeti lét ébrentartói voltak ezek a népszínművek, melyek legnépszerűbbjeinek szerzője épp Szigeti.

Szigeti a színész

Népszínműíróként elhíresült fiatalember, színészként is remekel, mint Falstaff, Coriolanus, vagy Antonius. Saját darabjában, a Violában ő személyesíti meg az alföldi haramiát, Violát, vagy Lear-ben mint Kent, Julius Caesar-ban, mint Menenius Agrippa, Dick, a "Fehérek" című színdarabban épp úgy, mind-mind kimagasló teljesítményt nyújt. Bár a realista színjátszás egyik korai úttörője, de szeret rögtönözni. Gyakran a közönség hangulata inspirálja, és esetenként egy-egy szöveget az alkalomra csavarint, amiből számtalan konfliktusa származik, mind a kollégák, mind pedig a súgók viszonylatában, különösképp a direktorok tolerálják a legkevésbé, Szigeti az óta elhíresült rögtönzéseit. Számtalan anekdota forrását adja egy-egy este, kiegészítve, felnagyítva, kissé átformálva a történéseket, ma már nehezen kibogozható annak valós igazságmagva. Szigligeti Ede gyakran korholja Szigetit egy-egy eset kapcsán: "Tanuld már meg egyszer te is a szerepedet", "Tanulni a szamár is tud" -felelte. "Ha megtanulta volna, talán nem is tudott volna olyan elragadóan játszani, neki erre az izgalomra szüksége volt" - írja róla Kassai Vidor.

Szigeti József, a Vízvári színészdinasztia alapító tagja

1855-ben megszületik leánya Jolán, aki később színésznő lesz, s Vízvári Gyula második feleségeként ismeri meg a nagyvilág. Így Szigeti József a nagyszerű Vízvári színészdinasztia első, alapító tagjaként kerül be a magyar színjátszás történeti könyveibe.

Szigeti a rabiátus kollega

1859-ben egy évadra felbontják szerződését a Nemzetiben, mert a vezetőségével, konkrétan Szigligeti Edével, csúnya veszekedésbe keveredik. Ezidőtájt, a vidéken is számos helyen játszik, ám jobbára darabjainak a jogaiból él.
Közreműködők segítségével a haragos felek kibékülnek, és hamarosan visszaveszik a Nemzeti Színházhoz, és mind színészként, mind pedig drámaíróként pályája csúcsát éri el a következő húsz esztendőben. 1863-tól haláláig a Színész Akadémia tanára, 1879-től fogva aligazgatója.

Mint ember

Életvidám, köpcös ember, erős termetű, mint azt tisztelője és barátja, Kassai Vidor leírja visszaemlékezéseiben. Fogékony az élet örömei iránt. Otthon egyszerű köntösben, az utcán, vagy munkába menet, elegánsan, és nagy műgonddal öltözködve jár, friss virággal a gomblukában. A tréfás ugratások, kedves kollegiális zrikálások mestere. A legkisebb lehetőséget is kihasználja, ha valakit meg lehetet tréfálni. Sok korabeli történet szól Szigeti kifogyhatatlan ötleteiről, ugratásairól, amivel légkiváltképp Réti kollégáját tünteti ki. Van úgy, hogy napokon keresztül szervezkedik, s ármánykodik, hogy kellő helyen és időben, bekövetkezzen az, amit eltervezett. Utána a kollektív kacagás kiengesztelésével ajándékozott meg minden társaságbelit, s bőkezű vendéglátással. Gyakorta hívja meg kompániáját a ma Széchenyi-hegy, akkor Svábhegynek nevezett részen levő csinos nyaralójába is.

Szigeti aranykora

Megírja két leghíresebb és legtöbbet játszott darabját, a "Rang és mód"-ot (1882), és a "Kolostor"-t (1886). A Rang és mód számtalan előadásban, még ma is a repertoár darabok része, remekbe szabott szerepeivel. Eljátssza Böffen Tóbiást, remekel Harpagonként és Orgonként.
1882-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé hívja.
1895-ben, mint a színház tiszteletbeli tagja vonul nyugállományba
1902 - 80 évesen távozik az Örök Magyarok Színtársulatához
Szülőházát Veszprémben - Kossuth u. 13. sz. -1902-ben emléktáblával jelölik meg.