Adatok röviden:

1864 - színésznek áll
1866-74 Fehérváry Antal társulatának tagja
1870. április 1. A Nemzeti Színház tagja, egészen nyugdíjba meneteléig, 1914. januárjáig.
1886- tól 25 éven keresztül tanít a Színész Akadémián.
1889-91 játékmester a Magyar Királyi Operánál.
1903. március. Megkezdi cikksorozatát, a Nagy magyar színészekről, amelyet 1908.-ban, könyv alakban is kiadnak.
1903. szeptember 28. - örökös tagja lesz a Nemzeti Színháznak.
1914. január - nyugdíjaztatják, szándékai ellenére.
1915. november 14. Elszegényedve, fizikailag leromlott állapotban elhunyt.

Életrajza részletesebben

Vándorévek

Édesapja, dr. Újházi Károly, Debrecen megbecsült, nagyhírű orvosa. Munkájaként a Dereceni Színház művész-orvosa is egyben, s mint ilyen rendszeresen jelen kell lennie, a bemutatókon, s előadásokon, ahová fiát a kitűnő tanuló, jóeszű Edét is gyakorta magával viszi. A fiatalembernek, bár tehetsége meg volna hozzá, nem fűlik a foga, a számára kijelölt kereskedelmi pályához, inkább a színművészet vonzza. Szülei akarata ellenére színésznek áll. "Édes fiam, életem reménysége és büszkesége megcsalt. Hírem nélkül eltávozott a városból, és felcsapott komédiásnak" - nyilatkozza Édesatyja elszökése után. A huszonhároméves Újházi fiú 1864-ben, Szigeti Imre vándortársulatához szegődik, kardalosnak. Fújja az énekeket, meg a kórusszámait. Egy véletlen megbetegedés kapcsán eljátszhatja élete első szerepét, Szapári Péter című szomorújátékban, Hamzsa béget alakítva. Innentől fogva egyre ritkábban áll a kar közé, egyre több szerepet bíznak rá. Elhagyja a vándortársulatot és önálló útra tér. Néhány darabra összeállt csapat tagjaként járják az országot, s ilyenminőségében találkozik Kassai Vidorral, akivel egy telen át Kaposvárott a Casinoban tartott előadásaikkal vészelik át a rossz időket, majd Pécsre vezet útja, ahonnét Kolozsvárra szegődik, állandó társulathoz, megúnva a vándorévek ínségeit. (Kassai Vidor könyvében bővebben is olvashatni erről az időszakról)

Újházi a kedvenc

Kolozsvár nagy iskola, igazi színészképző, a gyakorlatban tanulja meg, a szakma rejtett fogásait, titkait. Rengeteg szerep várja, sokmindenben kipróbálhatja magát. Játszik hősöket, bonvivánt, drámai, és intrikus szerepeket, énekel operettben, sőt táncolnia is kell balettben. Egyik szerepe kapcsán Latabár Árpád Kassára hívja. A "Miniszter előaszobájában" című darabban eljátsza Knabe Farkas Jeremiás szerepét, amelyben egy megható öreget alakít, s ezzel a szerepével rövidesen Kassa kedvencévé válik, lehetőséget kapva ezután sok más alakításra. A Nemzeti Színpadán a nagybeteg Tóth József helyére keresnek megoldást, amikor a Nemzeti társulatában valaki megemlíti, hogy kassán van egy tehetséges fiatalember, bizonyos Újházi. Az intendáns látva Jeremiását, nem akarja szerződtetni, mert túl öreg, s ő fiatalembert keres, amikor is kiderül, hogy a valóságban Újházi 29 éves fiatalember. Próbajátékra hívja a Nemzetibe, s Jágót alakítja, az Othelloban, 1869. augusztus 13.-án, s 18.-án pedig Knábe Farkas Jeromost játssza "A miniszter előszobájában" c. dramolettben. 1870. április 1.-től fogva leszerződtetik az ország első színházához, amelynek tagja marad nyugdíjaztatásáig, 1914 januárjáig, 44 esztendőn át. Hat vidéki évad után kerül álmai helyére, ám itt sorozatos csalódások érik eleinte. Mindenki azt kívánja tőla, hogy a színpad gonoszait, intrikusait játssza, de számára idegen ez a szerepkör, s nem tud kimagasló teljesítményt nyújtani, amiért is mellőzik.

A nemzetiben

Komoly betegség támadja meg gégéjét, amely megakasztja a pályáján. Rekedtsége állandósul, s már-már alig hallani szövegmondását. Orvostól orvosig jár, mígnem egy fiatal doktor megoldást talál bajára, s mielött lejesen összeomlana a pályája, ismét régi fényében tündökölhet a színpadon. Ez a gégeprobléma viszont egy akkor szokatlan és újszerünek ható színészi játék részévé válik, amely Újházi scharm-ját, kedves játékának egyik alkotó elemét adja. Újházi hangja, mint ahogy tisztelő barátja és kollégája Kassai Vidor mondja, soha sem volt egy bariton hang, de eztán egy kissé rekedtes, kevéssé artikuláló, minden szót megfontolva kiejtő dialógusként beszélő hanggá válik, amelyhez egy végtelenül természetes színészi játék párosul, ami Újházi magánemberi sajátja is egyben. Sokan mesélik róla, hogy milyen nemes egyszerüséggel beszél a színpadon, akárha a kávéház teraszán beszélgetne valakivel. Komótos megfontolt járásával, különös hanglejtéssel, és karcos hangjával, minden kiejtett szó egy-egy ajándék, amelyet, tessék megbecsülni. Ez a mentalitása hamarosan a Nemzeti első emberévé repíti. A színházban már korábbról fogva, őszinte csodálattal szemléli Szerdahelyi Kálmán kollégájának, egyszerű, maníroktól mentes, természetes játékát. Szerdahelyi például egy helyütt a nagymonológját nem színpadközépen, mint a többiek, a közönségfelé fordulva mondja, hanem oldalt állva, és kissé háttal. A közönség percekig keresi a hang forrását. Szerdahelyi elött ezt nem merte senki magyar színpadon előadni. Imponált az ifjú Újházinak ez a fajta merész újító szellem, s a csodálat lassanként mester és tanítvány viszonnyá alakul a magánéletben is. Szerdahelyinek nagy szerepe van abban, hogy a forrongó, hangjavesztett, s útkereső Újházi megtalálja magát, a végső és döntő lökést biztosítja számára. Felkarolja, foglalkozik vele, tanítja, okítja, a mesterség alig látható-hallható fogásait adja át, sőt rövidebb-hosszabb ideig otthont is ad számára. Szerdahelyi Kálmán vezette természetes játékstílus, egyenes ágon folytatódik Újházi művészetében - mondják a szakértők - s ő viszi át a XX. századra tovább, hogy ott kiteljesedve, a mai játékstílus kialakulásaihoz vezessen.

Szerepek hada

A Nemzeti vezetése ráérez Újházi képességeire, s bár eleinte, számára közömbös darabok sorában lép föl, idővel kedélyes, vidám figurák alakításait bízzák rá, amelyben sziporkázóan kedves, árnyalt, és lenyűgöző, hisz egész élete az életvidám derüről szól. Egész magánélete kávéházak tereaszain zajlik, nincs elvonult, zárt privát világa. Szinte a nagyközönség szeme láttára köt barátságokat, kártyázik, vagy éppen gubbaszt egy szerepét magolva. A vendéglősök kedvence, hol egyik, hol másik vendéglős hívja asztalához, mert tudják, nyomában tucatnyi érdeklődő néző, kolléga, színházi kritikus, művészember jelenik meg, hogy szót váltson Újházival. Budán a Koronaőr utcában levő Politischer Greissler nevű kiskocsma, amely hely libapecsenyéjéről, rántottcsirkéjéről, s márciusi boráról híresült el művész körökben, ez hely Újházi budai főhadiszállása. Egy ebédre megrendelt leves, melyet Újházi Mester, az általa elmondott recept szerint készíttet el, ez a leves innéntől fogva nevét viseli, s fájdalom ez a futó délelötti emlék éli túl a mai napig is a nagy művész, ezernyi tapsviharos szerepeit. Újházi tyúkhúsleves nem hiányozhat egyetlen magyarosch étterem kínálatából sem ma már. A "Csalódások" Tamás kertésze, az "Ibolyafaló" altisztje, a "Julius Caesar" tömegjelentében, egy a tömeg közül, pár szavas megmozdulása mégis "tömeghatást kelt". Élettől duzzadó Bölcs Náthán, és Zalameai bíró, kedélyes Juvenel a Titokban, komoly megfontolt apa Szerelmeskedés-ben, derüs korcsmáros a Lengyel zsidó-ban, igazságos és emberséges a Pártütők bírájaként, mulatságos Szilvay professzor a Liliomban, éles karikatúrát ad a Figaro Bartolójaként, Malvolió a Vizkeresztben, Kurjancs a Vihar-ban, monumentális Wolsey bíborosként a VIII. Henrikben. Constantin abbé mellett, a leginkább nagyszerű alakítását Hauptmann Cramapton mestereként adja. Olyan tökéletes alakítást nyújt, hogy eztán Mestreként szólítják egészen haláláig, s a darabban viselt kalapja innétől fogva elmaradhatatlan kelléke az Újházi megjelenésnek, még a magánéletében is.

Mester

A Mester közben mereven ragaszkodik, a maga művészi elképzeléseihez, közben az élet realitásaival szembeni gondtalansága számtalanszor sodorja nehéz helyzetekben. Sohasem illeszkedik be a polgári értékrend, pénz és szabályainak értékrendjeibe. Amit mond, és amit tesz, a legmagasabb művészi szempontok szerint, az örök művészet mércéje alapján történik, talán ezért is választják a színiakadémia tanárává, amely "szerepet" 25 éven keresztül becsülettel ellát. 1886-tól fogva egyébiránt drámai és operai tanár a Színiakadémián, 1889 -től játékmester a Magyar Királyi Operánál. Generációk sora nő fel kezenyomán, kritikája, célratőrően szókimondó, segítő szándékúan nyers. Újházi Mester rendszeresen elviszi tanítványait, a nála sokévvel fiatalabb Rott Sándor - hoz, mondván a szakmát igazán őnála leshetik el. A Nemzeti Színház bécsi vendégjátéka alkalmával, 1892-ben meghódítja játékával a bécsi közönséget is, a legszígorubb ítészek is egekig dícsérik művészetét. 1903. szeptember 28.-án a Nemzeti Színház örökös tagja lesz. Szeretett mondani és hallgatni jó történeteket, s ha valaki jót mondott, szeretettel rászólt: "Tte te marrrha!" 1908-tájékán ezt a jellegzetesen pesti figurát plakátba bujtatva örökíti meg Faragó Géza, a nagyszerű "Marha, igyék inkább Gottschlieg Rumot" c. plakátjával, amely a magyar plakáttörténet egyik jeles alkotásává lesz. Utolsó fellépései egyike a Nemzeti Színház bontás elötti utolsó előadása, 1913. junius 11.-én. A díszelőadáson mindenki elköszönt a színháztól, s amikor Újházira kerül a sor, nem bír megszólalni könnyeitől. Sok száz ember sírt fel elfúló hangja hallatán: "Tudjátok mi volt nekem ez a színház... Én már a múlté vagyok... De ha Isten megengedné, hogy megérjem az új színház felépülését, és még abban egy-két szót elmondhatnék..." - 2002-ig kellett volna várnia a Mesternek.
Bródy Sándor új folyóiratot indít, "Jövendő" címen, 1903-ban. Újházi Ede, Bródy felkérésére, már az első számban elkezdi a "Régi nagy színészekről" való visszaemlékezésit írni, amiből késöbb kötet születik.

Pestnek van egy Újházija, vagy fordítva?

A királytól megkapja a lovagkereszt és késöbb a vaskorona-rend kitüntetést, ám a Mester ezekről csak tréfálkozva beszél, nevetséges elötte minden külsőség, cím és rang. Filózófikus magaslatról nézi az életet. Közszájonforgó mondássá válik egyik visszatérő mondata: "Minden rosszul van úgy, ahogy van, repüljünk feljebb és mosolyogjunk, ha valamin meghatódunk, zárjuk el keservünket, majd kijön valamelyik szerepben." Az életben csak azt keresi, ami őszinte örömöt ad, él vígan, bölcsen és tréfálkozva. Többfelé van törzsasztala, a már említett budai főhadiszállása mellett, kedveli a városligeti tópartján álló Weingrubert, többek közt. 1908 után amikorra átköltöztetik a Nemzetit a Népszínházba, a művészbejáró elötti padon ücsörgött délutánonként, s lassanként hozzá tartozik a korabeli városképhez, amint a padon kedélyesen beszélget miniszterrel és utcaseprővel, egyazon figyelemmel szemlélve az embereket. Van cseléd, aki tanácsért fordul hozzá, mások kölcsönért folyamodnak, az ifjú csalódott szerelmesekhez is van szava, akinek kedvese mégse jött el hatra a Nemzetihez. Kollégák, ösmerősök leüllnek mellé, arraballagók, sietve elkéső kolleginák - Újházi ül rendületlenül a padján, s egy-egy meghökkentő szót kap mindenki. Elmaradhatatlan széleskarimájú kalapjával, szivarcsonkkal a szájaszegletén, elegáns öltönyével, ha bárhol megjelent összesúgtak a háta mögött, Ő az Újházi.

Ady Endre Újházit emígy dícséri

"Mesébe illő nagy kívétel, ha a színésztalentum nagy intellektusba foglalódik. A nagy ágáló művészet, s nagy intellektus szinte históriai nagysággá teszi az indivídumot. Nekünk, szegény kis magyar nációnak van egy ilyen emberünk. Újházi Edének hívják."

A szomorú végjáték

A Mester, akit ismert a város apraja és nagyja, egyszerre feleslegessé válik a színházában. Idővel, bár fizikai erőnléte ezt korántsem indolkolná nyugdíjaztatását kezdeményezik, ill. erős késztetéssel rábírják. Nyugdíjaztatásának (1914. január) azonban rendkívül prózai oka van. Majd ötvenéves pályafutása végefelé az idősödő Mester beleszeret egy ifjú tanítványába, akivel házasságot kíván kötni. A Nemzeti nyugdíjaztatási felelősei, megrettentek attól, hogy a Mester halálát követően, hosszan fizethetnek az özvegynek, magas járadékot, azért ezt szeretnék elkerülni. Így Újházi hírneve ide, botrány oda, a Mesternek "felajánlották", hogy vonuljon nyugdíjba még az esküvő elött. Utána már, mint nyudíjas köthet házasságot kedvére, ha akar, akkor már az özvegyi nyugdíjat nem kell fizetnie a Nemzetinek. Újházi ezt méltánytalannak veszi, megsértődik és többé nem lépi át a színház küszöbét, igaz nem is nagyon kap erre vonatkozólag felkérést. Mások azt állítják, hogy a nyugdíjaztatásával azt szerették volna elérni, hogy a nagy jövedelemre esetlegesen építő ifjú mátka, az alacsony nyugdíj láttán, otthagyja a Mestert, aki okulva a bajból diadalmasan visszatér a színházhoz. Mi igaz mi nem, ma már eldönthetetlen. Egy tény a házasság létrejön, Újházi nem megy színpadra többé, ámbátor örökös tagsága révén jogosult lenne fellépésekre. Egyre visszavonultabban él józsefvárosi szerény lakásában. A garasoskodó kicsinyesség gyógyíthatatlan sebet ejt rajta, s fizikai erőnléte is napról napra rosszabbodik, s mivel élete során soha sem gyüjt vagyont, nincs rejtett bankszámlája, a kapott nyugdíja nem fedezi korábbi életvitelét. Hamarosan elszegényedve, nyomorog. Színháza elfelejti, igen hamar. "Örök" barátai is elmaradnak mellőle. Elfeledve, szegénységben, meggyötört idegzettel, legyöngült fizikai állapotban, szinte megváltásként éri a halál 1915 novemberében. Gramofon felvétel nem, de filmfelvétel készült vele (elveszett), alakját leírásokból ismerhetjük ma már csak.

Kitüntetései:

A királytól megkapja a lovagkereszt, késöbb a vaskorona-rend kitüntetést.
1903. szeptember 28.-án a Nemzeti Színház örökös tagja.