Életrajza:

1927 - első filmforgatókönyve: a "Kati katonája" című filmszkeccs
1929 - megszületik "Hacsek és Sajó"
1932 - Bécsben két bemutatója is van - odaköltözik
1938 - Amerikába érkezik
1948 - hazalátogat
1960 - hazalátogat másodjára
1967 - utoljára érkezik haza

Összefoglaló

Kevesen ismerik Vadnay László író munkásságát. Sokan még azt sem tudják, hogy ő Hacsek és Sajó, a két pesti figura megteremtője. Azt pedig még kevesebben, hogy az ezerkilencszázharmincas évek Budapestjének olyan sikerfilmjei fűződnek a nevéhez, mint a "Meseautó", az "Ez a vi1la eladó", a "Lovagias ügy" (Hunyadi Sándor regényéből), vagy olyan nagyszerű színdarabok, mint a "III. Konrád", "A csúnya lány", a "Nápolyi kaland" című operett librettója. Élete során több mint 200 jelenetet, egyfelvonásost, színdarabot, illetve filmforgatókönyvet írt - és gyaníthatóan nem ez a teljes lista.
A Vadnay-sors tipikusan XX. századi történet, és szívszorítóan magyar. A húszas-harmincas években a legsikeresebb "pesti szerzők" egyike. Megalkotja a két népszerűvé váló pesti figura, Hacsek és Sajó alakját. Olyan, mára már szállóigévé változott kifejezések fűződnek nevéhez, mint például a "nevető Budapest", a "havi 200 pengő fix", a "pénz beszél" stb. Tősgyökeres pesti. A harmincas évek közepén a fasizálódó Magyarországot, majd Európát is kénytelen itt hagyni, 1938-ban érkezik az Egyesült Államokba, ahol később televíziójátékokat, forgatókönyveket ír. A szellemes, könnyed Vadnay látszatra, és itthonról nézve "gyorsan" és "elegánsan" érvényesül Amerikában. Húsz év alatt, közel harminc filmforgatókönyvet ír a Gregory Peckkel a főszerepben a nálunk is vetített "Egy frakk történet"-ét, a "Kétes dicsőség"-et, a "Copacabaná"-t, a "Rupert"-et, a "Szeretem Melvin"-t, "A nagy gyémántrablás"-t, "A maratoni futó"-t, a "Bizsu"-t, Marlene Dietrich-hel a főszerepben. És miközben több alkalommal is elnyeri New York kritikusainak díját, addig - ahogy ez Magyarországon lenni szokott - idehaza elfelejtik. Játsszák ugyan a "Hacsek és Sajó"-t ám Vadnay neve, műveivel együtt "süllyesztőbe" kerülnek. A korábbi hivatalos szocialista kultúrpolitika még "átkos polgári örökségnek", "darabgyárosnak", "reakciós bulvárszerzőnek" sem minősíti, mint mondjuk Molnár Ferencet vagy Lengyel Menyhértet, őt egyszerűen kifelejtik a magyar színpadirodalomból. Másodvonalbeli kabarészerzőnek minősítik - a "futottak még" rovatban.
Összesen háromszor látogatott haza. Először 1948-ban, aztán 1960-ban, végül 1967-ben, akkor akaratán kívül meghalni tér haza. Úgy járt, mint Lengyel Menyhért; Lajtai Lajos és mint rengeteg más emigráns: szülővárosa visszavette magának.

Mozaikok életpályájából

Kezdetben a "Reggeli Újság" munkatársa, majd a húszas évek elején tűnik fel mint kabaréíró. A legnagyobb sikert és egyben a kiugrást a "Hacsek és Sajó" figurák megteremtése jelenti számára, bár már akkoriban nem újonc a kabaré világában. Eleinte többször is fellép Hacsekként, Herczeg Jenővel felváltva sorozatosan.
Rövid ideig a Terézkörúti Színpad igazgatója, valamint elegáns fiatal konferansziéja. Neves és nevezetes konferanszié bukása után vállalja ezt a szerepet. Hogy kicsoda?
Nagy Endre visszavonulása idején nehézség támad, ki lehetne méltó utódja. Valaki bedobja Karinthy Frigyes nevét, aki el is fogadja egy hónapra a megtisztelő bizalmat. Jobbnál jobb bevezető konferanszszöveget ír magának, de az előadással mindig baj van. Lámpalázas, hadar, nincs színpadi gyakorlata, ne kerteljünk, Karinthy mint konferanszié csúnyán megbukik. Karinthy után viszont Vadnayra esik a választás, a kezdő színpadi szerzőre, aki mint konferanszié is megállja a helyét. A bécsiek stílusában, kedélyesen adja elő jóízű tréfáit, vicceit a műsorszámok között. Műsorát, amelyben egyebek közt Della Lipinszkája, a világhírű sanzonénekesnő is vendégszerepel, sokáig játsszák. Szerződését örömmel prolongálnák, de Vadnay nem vállal többet ennél az egy műsornál. Utána jön Kellér Dezső, mint kezdő konferanszié, Vadnayt felváltani... a többi már talán sejthető... Igen, Kellér Dezső nagyon beválik ezen a poszton is, amelyet élete végig betölt.
1932 szeptemberében Vadnay Bécsbe költözik rövidebb időre, mert két színházban is premierje lesz. A Komoedie-ben a "Saison in Karlsbad" kerül bemutatásra, amelyet Paul Franck és Ludwig Hirschfeld társszerzőkkel ír, míg Max Reinhardtnál színre kerülő darabjánál egyedüli szerzőként ő szerepel.

Aki nevet, rossz ember nem lehet

Ül két ember a kávéházban. Az egyik: magas, szikár, flegma, kicsit szétállnak a fülei, csikófrizurát hord. A másik: alacsony, kopasz, kövér, izzad, levegő után kapkod, ájulás környékezi: mindenképpen meg akar magyarázni valamit. Az első flegmatikus közönnyel hallgat, bólogat, esetleg ijedten szipákol, mutatja, hogy érti, ám továbbra is összetéveszti Gandhit Bandival, a bolettát a rolettával, Dezsőnét a déjeuner-vel, a pingpongot egy kínai tábornokkal. A másik bereked a kiabálástól, ököllel veri a kávéházi márványasztalt, és azt üvölti: "Mars ki!" Aztán megkérdezi: "Holnap bejön?"
Pest jelképei ők: Hacsek és Sajó. Alaptípusok. Éppúgy, mint Stan és Pan, Zoro és Huru, Harcison és Barrison. Klasszikus kövületek ők a műmárvány asztalkánál.
"Az ál-hülye és a mérges jószívű, két pesti átlagpolgár, akik a világ dolgairól beszélgetnek, adóról, Duna-tervről, békekonferenciáról, Boording House-ról, californiai poppyról, Gömbösről, népszámlálásról, Hitlerről, hangsebességről. Kint a világban gazdasági válság van, numerus clausus, háborúk, államcsínyek, ők idebenn arról fecsegnek, hogy Sajó feleségének van egy nagy bob-síja ("Hát, elég nagy!" - mondja Hacsek). Odakinn lassan minden összedől, elpusztul, ők idebenn azon vitatkoznak, hogyha van E-szék, akkor miért ne lehetne E-asztal is. Talán épp ez a képtelen abszurditás tartja életben őket, mind a mai napig" - írja Vinkó János.

Hacsek és Sajó megszületése - 1929

Kezdetben nem jósolnak nekik hosszú életet. Amikor 1929-ben Vadnay László beviszi a kis kabarétréfát a Terézkörúti Színpad igazgatójának, Nagy Endrének, az igazgató azt mondja, hogy: "Meg lehet próbálni, de ne ez legyen a címe." Akkor a kis tréfa címe még ez volt: "Két ember beszélget" "Két furcsa nevet kell keresni." Ma már kabarétörténet, ahogy Vadnay a telefonkönyvben rábökött két furcsa hangzású névre: Hacsek és Sajó. Aztán Nagy Endre kiosztotta a szerepeket, Herczeg Jenőre és Komlós Vilmosra. "Egyszer-kétszer elmegy..." - vélekedett a direktor... és tévedett. Azóta is megy.
Vadnay huszonöt éves korában, 1929-ben írja az első "Hacsek és Sajó"-jelenetet, a "Békekonferenciá"-t. Ennek megszületésére maga a szerző évtizedek múlva így emlékezik vissza: "Genfben nem tudom, hányadszor a nagyhatalmak konferenciáztak. Elhatároztam, írni fogok egy kis tréfát, ahogy két pesti polgár elképzeli a békecsinálást. A téma megvolt, most már csak két pesti hangzású név kellett. Felütöttem a telefonkönyvet, behunyt szemmel ráböktem a ceruzámat, és ahol eltaláltam, ott ez állt: Hacsek... Majd újból megcéloztam másutt. Ahol a ceruza megállt, azt olvastam: Sajó... Így születtek" - írja az 1959-ben, New Yorkban kiadott gyűjteményes kötetében Vadnay László.

A "Hacsek és Sajó" sikere

Az ifjú Vadnay népszerűségét nem "A csúnya lány"-nak, nem a "Nőtlen férj"-nek, nem az "Éjféli tangó"-nak és nem annak a sok-sok, akkor már jól ismert dalszövegnek köszönheti, amelyből azután sláger lett, hanem egyedül és kizárólag a "Hacsek és Sajó" hozza meg azt a népszerűséget, amelyről sokan még csak ábrándoznak fiatalkorukban. Holott alapjában véve ő mást is szeretne, mást is akarna és tudna is írni - és ez rettenetesen elkeseríti -, de belekerül egy olyan maga keltette áramlatba, amelyből nehéz kitörni. Már-már restelkedik gyermekei sikere miatt, és éveken keresztül arról álmodik, hogy olyan gyermekeket hoz a világra, melyben neki magának is őszinte öröme és büszkesége telik. Egy-egy kitörési kísérletet leszámítva folyamatosan születnek újabb és újabb kávéházi beszélgetések a két jellegzetes pesti figura kapcsán. Sok kéziratban marad - talán örökre -, hiszen néhány előadást ér meg, jó néhány emlékezetesebb "Hacsek és Sajó"-jelenet nyomtatásban is megjelenik. "Annyira a szívemhez vannak nőve - nyilatkozza egy ízben Vadnay, a két figuráról -, hogy elválni sohasem fogunk. De képzeljék, több mint 3000 Hacsek és Sajó-tréfát írtam. Háromezren felül, igen!... Hosszú házasság ez, persze közben már esett egy-egy kis kiruccanásom a házastársi köteléken kívül..." - ha a háromezres szám talán túlzásnak is hat, de számtalan "Hacsek és Sajó"-jelenet hagyja el szülőatyja jegyzettömbjét, annyi bizonyos. Tűnhet akár sok ezernek is...
"... Azt kérdezik, hogy mit csinálok azzal a rengeteg pénzzel, amit Hacsek és Sajóval keresek? Hát, először is alig keresek vele. Hacsek és Sajóért csak a Terézkörúti Színpad és a Reggeli Újság fizet nekem. Az egész országban játsszák, rengeteg lap átveszi idehaza is és külföldön is, de nem fizetnek érte egy vasat sem! Ha jól meggondolom, még ráfizetek a Hacsek és Sajóra! Dühösít ugyanis, hogy jogtalanul átveszik, leközlik, erre pereskedni kezdek, fizetem az ügyvédi költségeket, szaladok a pénzem után, fellebbezek, a honoráriumot pedig nem lehet behajtani!
A színpadi szereplés?... Igen, megpróbáltam. Hacsekben is felléptem, konferáltam is, kell a pénz és - higgyék el - mindez nem hiúságból volt, mindez pénzért történt... Még valamit: sokan írói számlám terhére írják Hacsek és Sajót. Ezeknek üzenem, illő tisztelettel és megbecsüléssel mindenki kritikája iránt, hogy én csak mulattatni, szórakoztatni akarom Hacsekkel és Sajóval az embereket, a mai embereket, akikre bizony nagyon ráfér egy kis mosoly, egy kis derű!... Isten látja a lelkemet, Hacsek és Sajóval sosem pályáztam a Voinoch-díjra..."

Az originális Hacsek és Sajó

Vadnay két figurája valószínűleg sohasem kelt volna ekkora hírnévre, ha nem a két kiválasztott színész, Herczeg Jenő és Komlós Vilmos adta volna elő őket.
Herczeg Jenő (1886-1961) 1907-ben kezdi pályáját a nagynevű, haladó szellemű Thália Társaságban, majd annak felbomlása után Szabadkára szerződik, később az Apolló Kabaré, majd a Terézkörúti Színpad, illetve 1951-től a Vidám Színpad tagjaként válik Budapest egyik népszerű komikusává.
Komlós Vilmos (1893-1959) viszont vidéken kezdi pályáját, majd 1929-től a Terézkörúti Színpad tagja lesz, annak megszűnéséig. Később Békeffy László Pódiumához szerződik, de játszik egyebek közt a Művész Színházban és az Ifjúsági Színházban is, majd 1952-től haláláig a Vidám Színpad tagja.
Mint Vinkó József írja összefoglalójában: "... Hacsekre és Sajóra keresve sem lehetett volna náluk megfelelőbb párost találni. Herczeg nyurga volt, vékony termetű, Komlós alacsony, kövér. Senki sem tudott olyan értetlen lenni, mint Herczeg, és úgy dühöngeni, mint Komlós. Herczeg-Hacsek tökéletes flegmával fogadta Komlós-Sajó dühkitöréseit, s játékuk ettől vált ellenállhatatlanul komikussá. Ma már közhely, akkor kulisszatitoknak számított, hogy ők valójában olyanok, mint a színpadon, s a sorozatban játszott párjelenet az évek alatt kényelmetlen társbérletté vált a számukra."
Kellér Andor így ír erről: "Herczeg utálta műsorszámukat, Komlós imádta; az ismeretes volt feszességéről, ez harsány életöröméráiról. Komlós az élet sűrűjét szerette, az utcán folyton meg-megállva mindenkivel pajtáskodott, Herczeg válogatósan barátkozott. Vilmos lomposan járt, Jenő az öltözködési szabályok gondos figyelembevételével. Komlós már fiatalon Vili bácsi lett, az öregebb Herczeg Jenő fiús, sovány Jenő maradt. Az egyik a partnere feszességét nagyképűségnek minősítette, a másik utálta társa elvegyülési hajlamait..."
Herczeg magánéletéről keveset lehet még ma is tudni, míg Komlós csínytevéseiről, ugratásairól, kártyapartijairól, lóversenyező-szenvedélyéről legendák keringenek azóta is.

Hacsek és Sajó, az örök életű páros első harminc éve

Aztán az első felállású "Hacsek és Sajó" közel harminc évig megy egyfolytában. Illetve van egy kis szünet, amikor a közben meghozott törvények értelmében a Színészkamara letiltatja őket a színpadról, 1939-től fogva. De Komlós - aki az Artista Egyesület tagjaként még időnként felléphet - ekkor is be-becsempészi műsorába a "Hacsek és Sajó"-t, mégpedig úgy - partnere nem lévén -, hogy vagy hasbeszélőként vitatkozik a térdére ültetett Hacsek-bábuval, vagy pedig a hanglemezre felvett Herczeg-Hacsek-hanggal perel. A háború után aztán visszaülhetnek régi, horpadt tetejű asztalkájukhoz vitatkozni. Kellér Dezső megírta emlékezéseiben, hogy: "Abban az időben, amíg a színpadon nem találkozhattak, az életben is kerülték egymást."

A halhatatlan pesti vitatkozók örök megtestesülése: Hacsek és Sajó

Komlós (1959), majd Herczeg (1961) távoztával megszűnik az őspáros néhány évre. Haláluk után Kibédy Ervin és Hlatky László veszik át Hacsek és Sajó szerepét több mint húsz évre. Ez idő alatt szinte generációk számára lesznek ők "A" Hacsek és Sajó. Hlatky fogyó haját homlokára átfésülten, Kibédy bárgyún elnéző arckifejezéssel, idióta hajviselettel... Megszámlálhatatlan televíziófelvétel őrzi számunka ezeket az alakításokat. De Hacseket sokan játszották az idők során, például Bilicsi Tivadar, sőt, eleinte maga az író, Vadnay László is. A kezdetek kezdetén ugyanis Hacsek figuráját Herczeg Jenővel felváltva sorozatosan játssza maga a szerző. Sajót pedig az a Nádassy László is alakította, aki Vadnay emigrációja után másokkal, például Nóti Károllyal, Görög Lászlóval, Király Dezsővel "tovább írja" a párjeleneteket, ám az eredeti mély, fanyar humorát, keserű életbölcsességét, pukkadó, ám mégis könnyed komikumát egyiküknek sem sikerült utolérni.
Vadnay mondja magáról tréfásan: "Egyetlen nagy találmány van a világon, a ceruza, egyik végén az íróval." Ő valóban ott volt a "ceruza végén", ahol másoknál csak a radír van. "Mozgatja a ceruzát: személyiségét, fanyar életlátását csöpögtetve bele a két kávéházi figurába - írja Vinkó József róla szóló összefoglalójában a "Hacsek és Sajó"-jelenetek előszavában. - ...Neki sikerült - mint a legnagyobbaknak - két halhatatlan típust teremtenie. Lehet, hogy ezek csak magyarországi típusok. Az is lehet, hogy csak pestiek. De ki tagadhatja, hogy ma is ilyenek vagyunk: magyarázunk, dühöngünk, kivörösödünk, csapkodjuk az asztalt a többiek (a másik) értetlenségén, üvöltünk is néha, de másnap bejövünk, s elölről kezdjük. Mert nem tudunk elszakadni Hacsektől, meg a Pincértől, a márványasztalkától, a kávéháztól. Magyarországtól."
Lengyel Menyhért írja le a naplójában az 1933-ból való történetet. Vadnay egy éjjel arra ébred, hogy nem tudja mozdítani a bal karját, zsibbad az oldala. Sejti: agyérgörcs. Soha többé cigaretta, ital, szerelem. Nem szól semmit, szabad jobb karjával borul az éjjeli szekrény felé, felveszi a cigarettát, négyet elszív egymás után, és lejegyzi a következő "Hacsek és Sajó"-t. Utána csenget, jöhet az orvos, vihetik.
"Mars ki!" - üvölti Sajó. Majd egy idő után csendesebben. "Holnap bejön?"

Vadnay, a magyar filmsikerek forgatókönyv-írója itthon, és Amerikában

1927-ben írja első filmforgatókönyvét, a "Kati katonája" című filmszkeccset, amelyet néhány év elteltével több más nagy sikerű film követ. Nevéhez fűződik a "Nevető Budapest" (1930) szállóigévé váló filmcíme, vagy a Vitéz Miklóssal közösen írt legendás "Meseautó" (1934) című film forgatókönyve; illetve még magyarországi működése idején olyan filmsikerek, mint az "Ez a villa eladó" (1935), vagy a "Havi 200 fix" (1936), vagy Hunyady színdarabjának filmadaptációja, a "Lovagias ügy" (1937) Kabos Gyula főszerepléseivel. Egyenesen szenzáció (1936) az a film, melyet tulajdon novellájából, a "Késdobáló" címűből varázsol filmmé, olyan szerzőtársak partnereként, mint Herczeg Ferenc, K. Halász Gyula, Kristóf Károly, Szatmári Jenő, Keleti Márton.
A "Lovagias ügy" filmbemutatója kapcsán keltett zűrzavaros politikai közeg mintegy előrevetíti a várható jövőt idehaza. A jobboldali propaganda és politikai befolyás növekedése, lépésről lépésre történő erősödése sok jót nem sejtet. Egy nap összerámol, hajóra ül, és kivándorol Amerikába, ahová 1938-ban érkezik meg. Nem egyedüli akkor, aki kezdetben a szélsőjobboldali hecckampányok, s nem sokkal később az életbe lépő törvények miatt hagyja el hazáját. Vadnay már kezdetben is szerzőként tud érvényesülni az újhazában, igaz, eleinte társszerzőkkel körbebástyázva, s csak később önállósodva...

Amerikában viszont nem humorral, hanem filmdrámákkal arat sikereket

"Az indulás nagyon nehéz volt, hiszen egy szót sem tudtam angolul. Szerintem nehezebb műfaj nincs, mint a humor, a humor viszont, nyelvhez, helyhez és országhoz kötött, lefordíthatatlan. Amerikai pályám kezdetén először fordítóval kellett dolgoznom, a könnyű műfaj nagyon nehéz művészetéről áttértem tehát a dráma lényegesen könnyebb művészetére. Magyarországon mindig lenézték - úgy tudom, most is lenézik - a könnyű műfajt, márpedig sokkal nehezebb az embereket megnevettetni, mint megríkatni. Két-három év után érkeztem el odáig, hogy fordító helyett társszerzővel kezdtem dolgozni, a harmadik állomás az volt, amikor egy okos titkárnő pótolni tudta a társszerzőt is. És végül elérkeztem oda, hogy egyszer egy éjjel eszembe jutott valami, leültem a gép mellé és titkárnő nélkül, angolul megírtam. Igaz, most is nagyon kevés szót használok, az angol stílusom nagyon egyszerű. Itt talán nem tudják, elárulom hát, hogy az amerikai írók maguk is állandóan szótárral dolgoznak, a "Szavak kincstára" okos segítség, a változatos stílus megteremtéséhez..."

Vadnay Amerikában is csak magyar...

Vadnay az újhazában is megmarad régi pesti kávéházi embernek, kávéház nélkül. Egyszer sajnálkozva mondja kedves pesti ismerősének, hogy Los Angeles-i lakóhelyéhez legközelebb 3000 kilométerre van az első kávéház. Ha feleségével nagy ritkán sétálnak a napsütötte utcákon, a tengerparton vagy New Yorkban, Los Angelesben, "ha magyar szót hallunk, úgy súgtuk oda egymásnak a szenzációt: magyarok... hallod? Magyarul beszélnek. Mert ennyire szomjas tud lenni az ember..."
Ugyanakkor Vadnay mégiscsak kávéházi ember marad, amely elsősorban a készséges segíteni akarásában nyilvánul meg, honfitársait, közelebbi-távolabbi barátait illetően. Amikor például a hazai viszonyok rosszabbra fordulnak, Görög László, a színpadi szerző, tucatnyi tréfa, bohózat kitűnő atyja Vadnay segítségével kerül ki Hollywoodba, és a kezdés nehézségeit áthidalva Vadnay a saját lakását osztja meg honfitársával, hónapokon keresztül. Munkába is közösen vágnak bele, igaz, nem sokáig dolgoznak együtt, mert Görög László hamarosan önállósítja magát. Vadnay nyíltszívű pártfogása azonban jól tetten érhető a fentihez hasonló történetek sokaságából is. Hollywoodban egyébként gyakran 30-50 mérföldet is kell kocsikáznia, mire egyáltalán ismerősre lelhet...
"Minden normális férfi életében két lényeges nő van: az anyja és a felesége. És ha én el is vettem Amerikát... (ami ugyan kicsit nagyzási mániásan hangzik), de a szülőanyám mégiscsak... Itt Budapest" - nyilatkozza később Vadnay.

Szcenáriumíróból rendező

56 évesen, az egyik forgatókönyvének átíratása után elhatározza, maga veszi kezébe a rendezés dolgát, további kudarcok elkerülése végett. "... nemrég kezdték forgatni legutóbbi filmemet - nyilatkozza 1960-ban -, az 1896-os athéni olimpia egyik résztvevőjének a történetét. Egy juhászbojtárét, aki negyvennégy fokos melegben, posztóingben és bocskorban megnyerte a maratoni futást. Nos, éppen Budapestre érkeztem előtt néhány héttel Athénban megnéztem a film forgatását. És mit láttam? Hősöm selyemingben, kellemes futócipőben áll a startnál. Kiderült, hogy a rendező beleírt valami vígjátéki jelenetet, amely indokolttá tette, hogy a juhászbojtár modern öltözéket szerzett magának, holott az én eredeti elképzelésem éppen az volt, hogy a hősiességét és bátorságát mutassam be." Így forgatódik ki a forgatókönyvíró bárminemű szándéka a produkció ezernyi szempontjai között.
A film 1896-ban játszódik, az újkori olimpiász kezdetekor, amikor is a házigazda Görögország szinte minden sportszámban, amelyben versenyzőt indít, veszít. Aztán van egy kisfiú, a hegyekben őrzi a bárányokat, és a hírek hallatán nagyon elszomorodik. Elmegy nyájával az olimpiász helyére, és jelentkezik a vezetőségnél - már túl nagy rizikója nincs - hát elindítják. És Spiridon Louis megnyeri a maratoni futást. "Nekem ő nagyobb hős, mint az eredeti ókori bajnok, mert az "csak" a győzelem hírét hozza el, de ez a fiú magát a győzelmet! Alig ismerték már odahaza a nevét, pedig nemrég még élt. De hát ez így szokott lenni a hősökkel..."

Egy találmány van: a ceruza, egyik végén egy íróval

"Az írók rájöttek, nekik maguknak kell tudni rendezni, amit elképzeltek. Ha nem tudják elképzelni, mit is képzeltek el, írjanak inkább regényt. Az egész rendeződolog tulajdonképpen csak a némafilm mámora utáni lidércnyomás. Hiszen kezdetben vala az ige. A cselekmény. A bibliában is. És azóta szerencsére kitalálták a hangosfilmet. Sőt, a szélesvásznút, meg a homorút, még nem tudom, hányfélét még, és a televíziót... És most rájöttek, egyetlen nagy találmány van a világon: a ceruza, az egyik végén egy íróval."
Filmírói gondolkodása gyorsan alkalmazkodik a hollywoodi szokásokhoz. Tudja a lépcsőfokokat, ismeri, miképpen lehet eladni a történeteket jól... Ahogy meséli: "... a lektor három szinopszist készít az író 40-60 oldalon leírt témájából. Először egy mondatot, amelyben elmondja a lényeget. A másodikban ugyanezt elmondja egy fél oldalon, a harmadikban tíz oldalon. Ezek a szinopszisok a lektorok vezetőjéhez kerülnek. Ő válogatja ki belőlük a legtöbb sikert ígérőket a producereknek. A producer először mindig az egymondatosat olvassa el. Ha ez tetszik, jöhet a fél oldal, ha nem - eldobja az egészet. A produceré minden döntés joga. Ő fogadja el a sztorit, majd a forgatókönyvet, ha akar, javít, húz, hozzáír, ő válogatja ki a színészeket és szerződteti a rendezőt..." A téma a legfontosabb, mert ha ez jó, ez kelti fel a producer, majd a közönség érdeklődését.

Az emberábrázolás és a téma

Miközben idehaza a korabeli szocialista filmgyártás egyik központi kérdése az emberábrázolás, 1960-ban, és a riporter, Pongrácz Zsuzsa szembesíti is ezzel, addig Vadnay, a realista és egyben professzionális filmíró vitatkozik ezzel a szemlélettel: "Mi az, hogy nem fontos a téma, csak az emberábrázolás! Hiába a világ legszebb emberábrázolása, ha elalszik mellette a közönség. Szerintem az egyetlen fontos a téma, a cselekmény, amely kifejezi az író mondanivalóját. Nem csak filmen, hanem színdarabnál, regénynél is. Az író munkájának sorsa szerintem abban a pillanatban dől el, amikor kiválasztja a témát. Az íráson lehet javítani, mondatokat átírni, jelzőket gyengíteni, vagy élesíteni, jellemeket megváltoztatni, új és új színészekkel próbálkozni, díszleteket kicserélni. De ha a téma rossz - hiába minden, a film megbukott. Ha a téma jó - valahogy, valahol, valamiképpen siker."

Vadnay, a televíziós szcenáriumíró

A téma terén afféle hollywoodi rekorder, hisz tíz témájából hetet megvesznek, az átlagos arány: húszból egy. Amerikai működésének első 23 esztendejében például harminchat filmstoryt, illetve forgatókönyvet ír Hollywoodban. Az ötvenes évek második felében pedig dolgozik a televíziók számára is.
Tudni való, hogy a filmgyártás és a televíziózás között élesen elhatárolható különbség húzódik kezdetben Amerika-szerte. Kevés átjárás lehetséges egyik és másik irányból is. Valahogy ez a szakmai elkülönülés csak lassan oldódik csupán, és ez az "enyhülés" az 1950-es évek második felére tehető. Vadnay szcenáriumírói tevékenysége is épp ekkoriban terjed ki a televíziózás felé. Ezen tevékenységének egyik első lépcsőjének tekinthető az a három évadon (1956-1958) keresztül menő "Telephone Time" című televízió-sorozat, amelynek öt epizódját írja, 1957-ben és 1958-ban. A 12-16 naponta jelentkező produkcióban olyan nagynevű kollégák mellett dolgozik, mint a népszerű televíziós szcenáriumíró, Donald S. Sanford. A sorozat rendezője az a kelet-európai Haas Hugo, aki az osztrák-magyar monarchiabeli morva országrész Brnójában látta meg a napvilágot. A cseh színészből lett rendező hamar megtalálja a hangot Vadnayval, és nem csak közös gyökerük okán. Televíziós működésének egyik csúcspontját jelenti viszont az a Clevelandben játszódó félórás tévéfilm ("Rántotta sütő" című), amellyel elnyeri az amerikai írók díját is. Az árvaházban játszódó történet - Vadnay elmondása szerint - valós alapokon nyugszik, igaz történet. Ugyancsak igaz történeten alapszik "Háború a háború ellen" című televíziós filmje is, amely elnyeri a New York-i kritikusok díját. A tévéjáték Nobel Alfréd titkárnőjéről, Bertha Suttnerről szól. Nobel szerelmes volt egykor ebbe a titkárnőjébe, aki viszont gyűlölte őt, és mélyen megvetette azért, hogy lőport ad el háborús célokra. Nobel végül is az ő kedvéért alapította meg a békedíjat, és - milyen a sors - halála után hét évvel Bertha Suttner "Le a fegyverekkel" című regényéért Nobel-békedíjat kapott...

Sok külföldi után két hazai tévéjáték Vadnaytól

Tévéjátékokat illetően a hazai közönség sem nélkülözi teljesen Vadnay szcenáriumírói képességét, bár mindössze két ízben találkozhat nevével magyar gyártású televíziós produkciókban. 1964 nyarán Várkonyi Zoltán leforgatja "A világos feladja" című darabjából készült tévéjátékot, amelyet Fedor Ágnes varázsol át a televízió formanyelvére. Női főszerepét a megejtő szőke szépség, a pályakezdő Bilicsi Mária játssza Ernyei Béla oldalán, aki viszont a forgatás idején még főiskolai hallgató. A két egymással szüntelenül csipkelődő sakkozó szerepét Páger Antal és Major Tamás alakítja. A másik tévéjáték pedig három esztendővel Vadnay halála után készül el, éppen rá emlékezve, 1970-ben. A Vitray Tamással és Révész Györggyel televízióra írt "Tévedni isteni dolog" című tévéfilm a második televíziós adaptáció, amely kapcsán a háború utáni magyar közönség találkozhat Vadnay nevével, miközben maga a szerző egyik hazai produkciót sem láthatja. Egyiknél még nincs itthon, a másiknál már nem lehet itthon...

"A világos feladja..."

A Magyar Televízióban elkészítik és bemutatják az ő forgatókönyve alapján készült filmet, "A világos feladja" címmel. A kerek negyvenperces tévéjátékot Várkonyi Zoltán rendezi 1964 nyarán, és augusztus 20-ai ünnepi műsorában szereplő, cselekményekben bővelkedő, látszólag egy sakkpartiról szóló, utolsó pillanatokra is feszültséget, fordulatot tartogató művét. Tipikus amerikai forgatókönyv - jegyzi meg a korabeli kritikus, Sas György, pedig Fedor Ágnes az, aki Vadnay alapötletét, írását a tévéjáték kereteibe illeszti. (Akár színpadra is vihető történet.) A cselekmény egy döntő sakkmérkőzés körül szövődik, amelynek tétje Mr. Balázsnak (Páger Antal) - egy állásából való elbocsátás rémével küszködő, idősödő ügynöknek - talán túlságosan is nagy. Ha megnyeri a partit, biztosítja vele az állását, az életét nyeri meg, mert ellenfele, a nevezetes sakkbajnok körül olyan nagy hírverést kreál a sajtó, hogy ez mindenképpen jó reklám lehetne cégének. Ha nem, minden odavész... Ellenfele egy lengyel emigráns, Mr. Borowski (Major Tamás). Ő a siker kegyeltje, a sakkfenomén, akiért rajong a világsajtó. Valaha fiatalkorukban barátok voltak, most mégis ellenfelekként ülnek egy asztalnál. Balázs a mérkőzés egy pontján ráébred: vesztésre áll. Könyörögni kezd, kérleli ellenfelét, régi barátságukra hivatkozva, hogy ezúttal engedje át mégis a győzelmet neki. Borowski fölényesen elutasító, gúnyosan kérlelhetetlen. Csak valamilyen merész húzással lehetne esetleg megfordítani a játék kimenetelét. Pedig egy győzelem csupán, amit kér barátjától. "Aki nem tud kockáztatni, ne üljön sakktábla mellé, és ne menjen ügynöknek sem..." - vágja fölényesen Balázs képébe Borowski vigyorogva. Balázs a végső, biztosnak tűnő eszközhöz nyúl, ami azért átlépi az erkölcsi határokat. Az alapvetően becsületes Balázsnak ez a kockázat maga a becstelenség, tudniillik Borowski fiatal felesége megcsalja férjét - véletlenül szerez tudomást a légyottról Balázs, és ez a légyott történetesen a nevezetes sakkparti alatt is bonyolódik, bár arról nincs tudomása, hogy tulajdonképpen ki is a másik férfi. Fondorlattal névtelen levélben tudomására hozza Borowskinak ezt, aki a megrázkódtatástól képtelen gondolkozni, és "A világos feladja" a sakkmérkőzést. Balázs számítása beválik, övé a győzelem, diadal, ünneplés, állása biztos alapokon nyugszik, cége megmenekül az összeomlástól... és Balázst riporterek hada veszi körül... Az öröm tetőfokán egy rendőrtiszt keresi őt. Félrehúzódva, száraz hangon kér elnézést, de közölnie kell, hogy nem sokkal ezelőtt Mr. Borowski házasságtörésen érte nejét, és agyonlőtte ifjú Mr. Balázst... Csak Balázs tudja akkor és ott a zajos ünneplők, és a győzelemmámor közepette, hogy a gyilkos voltaképpen ő maga... és egyben a legnagyobb vesztes is ő.
A főszerepeket adó Páger Antal és Major Tamás lenyűgöző, és fegyelmezett játéka mellett a többi közreműködő, Bulla Elma, Bilicsi Mária és a főiskolai hallgatóként szereplő Ernyei Béla játékát is ki kell emelni, még ha csak villanásnyi jelenetekben láthatók is.

Vadnay, az elfeledett szerző és író

A szellemes, könnyed Vadnay tehát látszatra, és itthonról nézve "gyorsan" és "elegánsan" érvényesül Amerikában. Húsz év alatt közel harminc olyan filmforgatókönyvet ír, amely valamilyen formában meg is valósul. Többek között Duvivier-nek, Gregory Peckkel a főszerepben a nálunk is vetített "Egy frakk történet"-ét, a "Kétes dicsőség"-et, a "Copacabaná"-t, a "Rupert"-et, a "Szeretem Melvin"-t, "A nagy gyémántrablás"-t, "A maratoni futó"-t, a "Bizsu"-t, Marlene Dietrich-hel a főszerepben.
Miközben több alkalommal is elnyeri New York kritikusainak díját, addig - ahogy ez Magyarországon lenni szokott - idehaza elfelejtik. Játsszák ugyan a "Hacsek és Sajó"-t (főleg Kibédy Ervin és Hlatky László jóvoltából), ám Vadnay neve, más művei "süllyesztőbe" kerülnek. Igaz, őt a hivatalos szocialista kultúrpolitika még "átkos polgári örökségnek", "darabgyárosnak", "reakciós bulvárszerzőnek" sem minősíti, mint mondjuk Molnár Ferencet vagy Lengyel Menyhértet, őt egyszerűen kifelejtik a magyar színpadirodalomból. Másodvonalbeli kabarészerzőnek minősítik - a "futottak még" rovatban.

Háromszor itthon

Összesen háromszor látogatott haza. Először 1948-ban, aztán 1960-ban, végül - és végleg - 1967-ben. Mint a vándormadarak. Mint számos sorstársa, akik nem találják a helyüket Hollywoodban, vagy a világban. Lajtai Lajos, a kitűnő zeneszerző, aki Stockholmból jön haza, meghalni, Jávor, aki Amerikából, s Zilahy Lajos, aki ugyan már elindult haza, de útközben éri a nagy visszahívás, vagy Lengyel Menyhért, aki haza is ér...
Halála előtt egy nappal még a Gellért szállóbeli szobájában faggatja az írót e három hazatérésről Fedor Ágnes, a régi ismerős. Mi a különbség a három hazalátogatás között? Az író így válaszol a "Magyar Hírek"-ben:
"Talán azt mondhatnám, amikor '48-ban jöttem, még jóformán a "nagytakarítás" után volt a város, az ország. Nem lehetett tisztán örülni a viszontlátásnak. Mindenütt, mindenki mellől hiányzott valaki. De nekem még rengeteg barátom volt meg és megtaláltam a testvéreimet, az anyámat. És csak most tudom, milyen fiatalok voltunk még tulajdonképpen! Amikor 1960-ban jöttem, egész más volt a helyzet. Itt megint történt közben egy és más. Sok barátomat nem találtam. Meghaltak vagy kivándoroltak. És mindenkit nagyon érdekelt, milyen is Amerika? Miből, hogyan és hol lehet megélni? Most senki se kérdezi ezt tőlem. A legtöbb ember jobban tudja, mint én, vagy legalábbis azt hiszi. És engem is itthon az itthoni dolgok érdekelnek. Rájöttem közben egy hibára, amit a legtöbb hazalátogató elkövet: mi folyton Amerikához hasonlítjuk Pestet. Holott. Pestet csak a régi Pesthez szabad hasonlítani. Azzal pedig elfogult az ember..."

Utoljára itthon...

A történet ott válik tipikusan magyarrá és afféle tipikusan XX. századi emigráns történetté, ahogy a Sors "megrendezi" Vadnay utolsó hazatérését. Akaratán kívül ő is meghalni jön haza 1967-ben, oda, "ahol a hatos megáll".
Három hétre tervezi hazaérkezését, de már az első napon érkezik egy csengetés, úgy tesz, mintha nem hallaná. Betegségét bagatellizálja, nem szív ez, csak ideg. Barátai ijedten figyelik szokatlan sápadtságát, közérzetének hullámzását. Próbálják rábeszélni egy kivizsgálásra, feküdjék be egy kórházba. Másnap azzal jön, hogy már két orvos is megvizsgálta, rendben találta, nincs szükség semmiféle kórházra. Nyilván egy napot sem kíván feláldozni az itthon töltött drága időből, hiszen olyan jó diskurálni például Békeffi Istvánnal, akivel már 29 esztendeje nem beszélgettek, és járják együtt a pesti színházakat. Két futó kabaréműsort néznek meg, majd Honthyval a "A nagymamá"-t. Utána vacsora Honthyval az előadás után. A tempót nehezen bírja, de nem is csökkenti. Rengeteget szivarozik, cigarettázik felváltva, de a nehéz fűszeres magyaros ételek csábításának némiképp ellenáll (mások tányérjából tunkol inkább). És tárgyal ezzel-azzal, tárgyal filmről, tévéfelvételről, színdarabról, megfordul egy könyvkiadónál és a Hacsek-Sajó-kötetről beszélgetnek. Örül a felcsillanó lehetőségnek, hogy idehaza is kiadják művét. Megállapodik a Magyar Televízióval egy előadó-estben. "Partner nem kell - mondja -, azt az egy órát egyedül is végigbeszélem."
"Egy hétfői napon, utolsó estjén, a klubban találkoztunk, a "Mandragora" vetítésénél - emlékezik vissza Kellér Dezső. - Mellettem volt egy üres hely, oda ült le. A film közepénél hirtelen felállt a helyéről, és lassan megindult kifelé. Észrevette, hogy aggódva figyelek utána. Visszafordult, és halkan a fülembe súgta - nincs semmi baj, csak unom...
Másnap délután, amikor szállodai szobájában, ki tudja már, hányadszor rosszul lett, a telefonhívásra odasiető orvosnő kérdésére, hogy hány éves, így felelt: "hatvan leszek... Három évvel kevesebbet mondott. Hiúságból? Lehetséges. De az is lehet, hogy Pesten fiatalabbnak érezte magát.
Az orvosnő azonnal intézkedett, de már hiába vitték a Szobi utcai kórház intenzív osztályára, elkéstek. És elkésett ő is. Pendlizni akart Budapest és Hollywood között, és úgy járt, mint Lengyel Menyhért; és mint rengeteg más emigráns: szülővárosa visszavette magának.
A sors iróniája, hogy előző nap a Vidám Színpadon nézi az előadást, ahol Kellér Dezső, a konferanszié kicsit provokálni akarja őt, s rámutatva a közönség soraiban szerényen meghúzódó Vadnayra azt mondja a színpadról: "Lacikám, te most már maradj csak végleg itthon. Vadnay feláll a reflektorok fényében, és így válaszol: "A meghívás nagyon megtisztelő és megható. De ha én itthon maradok, miből fogok élni? És ez lenne a kisebbik baj: De akkor, Dezsőkém, miből fogsz te élni?!"
Hamvait családja kívánságára hazaszállították. Haza? Los Angelesbe...

Az összeállítást készítette: Takács István - 2007.
Korrektor: Dévényi Ildikó - www.szineszkonyvtar.hu