Vágóné Berzsenyi Margit

Életrajz
Filmszerepei
Színházi szerepek
Foto
Szakirodalom

Vágóné Berzsenyi Margit Színésznő, komika, epizodista

Született:
1864. Békésgyula, Békés megye, Magyarország

Elhunyt:
1951. október 19. Budapest, Magyarország

Életrajza:

1871 - 1878 - zárdában tanul, apácának készül
1878 - 14 évesen színésszé lesz Nagybecskereken
1880 - 1920 - vidéki társulatok tagja, Miskolc, Szabadka, Kassa, Temesvár
1902 - 1904 - játszik Szabadhegyi Aladárnál
1904 - 1906 - Szilágyi Dezsőnél játszik
1908 - 1912 - Kassán szerepel, majd Debrecenben és Miskolcon
1915 - 1918 között - Sebestyén Géza Buda-Temesvári Társulatának tagja
1920 - Temesvárról (akkor már Románia) Budapestre emigrál
1920 - a Renaissance Színház tagja lesz
1923 - a Vígszínházban is fellép
1924 - 1927 - az Unió Rt. tagja, a Renaissance Színházban játszik továbbra is
1927 - 1936 között - a Belvárosi és az Andrássy úti Színházban játszik
1932 - 1944 - a Vígszínházban lép fel nyugdíjasként egy-egy előadáson
1945-től - a Madách Színházban játszik

Összefoglaló:

Teljes nevét még kortársai sem nagyon ismerik, mert ő mindenki Vágó nénije. Kevesen tudják, hogy egyenes ági leszármazottja Berzsenyi Dánielnek, a költőnek, rokona Dukai Takács Juditnak, a "magyar Sappho"-nak, és hogy atyja Berzsenyi Károly színész és vidéki színigazgató. Édesanyja rangos családját a színészetért elhagyó énekesnő, aki viszont gyermekét távol akarja tartani a színház csábító légkörétől. Így Margit apácának készül, de végül is Thália papnője lesz. Évtizedeket tölt vidéken nélkülözésben, bizonytalanságban, mire felfedezi a főváros. Szerepet tanul, próbál, szerepel, éjszaka pedig varrással keresi vékonyka kenyerét, így telik szorgalmas és dolgos ifjúsága. Amikorra már a primadonnák visszavonulnak, átalakulnak, akkorra lesz ő ismert és dédelgetett kedvenc, a filmek kedvelt öregasszony-figurája, a nyugdíjhoz közel álló Vágó néni, a komika és epizodista, de nyugdíjaskorában is játszik, mert a szükség nagy úr. A nyugdíjbiztosítója tönkremegy, és öreg napjaira összekuporgatott pénzéhez nem juthat hozzá, így még túl a nyolcvanon is szerepet vállal, tegyük hozzá, nagyon szívesen és nagy szeretettel. A fővárosban főképp a Vígszínházhoz kötődik, bár számos más társulatban is remek kollégának bizonyul. A háború után a Madách Színházban játszik. 87 évesen távozik a színművészet kedves, dolgos közkatonája.

Életrajza:
Családja:

Egyenes ági leszármazottja Berzsenyi Dánielnek, a legnagyobb magyar filozófus költők egyikének, rokona Dukai Takács Juditnak, a "magyar Sappho"-nak. Atyja Berzsenyi Károly színész, vidéki színigazgató és rendező, sőt, színműíró, anyja Szakonyi Adél énekesnő, a pápai alispán lánya, aki a színpad kedvéért elhagyta egykoron a szülői házat, és aki a maga gyermekét távol akarja tartani a színház csábító légkörétől. Margitot, amikor eléri a hétesztendős kort, zárdába adja, ahol valóban tökéletesen boldog gyermekkort és iskoláséveket tölthet. Apácának készül.

Berzsenyi Margit vidéki színész élete

Édesapja azonban, amikor megtudja a gyermek szándékát, tiltakozik: "Egy Berzsenyi nem hagyja el a református hitét", s azzal a tizennégy éves gyermeklányt kiveszi a zárdából, majd nem sokkal utána, Nagybecskereken egy pár dupla sarkú cipőben, egy esti előadáson Thália papnőjévé avatják a még serdületlen és kis termetű leánykát. Ezt követően évtizedeken keresztül rója a vidéki színészek nem túl egyszerű útját. Édesapját, és nemsokára édesanyját igen korán elveszíti, aminek következtében sokat nélkülözik, éhezik, robotol, munkát vállal csekély díjazásokért, és azokon a helyeken, ahol épp alkalmazásban áll, befogják szinte minden szerepkörbe. Nappal szerepet tanul, délután próbál, este előadásokon lép fel, gyakran kisegítőként egy darabban több szereplőként is, éjszaka pedig kölcsönvarrógépen varrja a színház ruháit, díszletvásznait. Gyakran ott éri a hajnali pirkadat a varrógép előtt kialvatlanul. Örökös anyagi bizonytalanságban él, állandóan ott lebeg a szeme előtt az a fajta instabilitás, amely ezeket a vidéki kistársulatokat akkoriban mindennapos módon fenyegeti: hogy holnap nincs közönség, az igazgató megbukik, vagy a csekély bevételek miatt nem fizet, esetleg a következő évadra nem őt szerződteti. Állandó félelmét egy különös, egykori kollégától tanult módszerrel kompenzálja: négy krajcárért vásárolt faszénnel felfűti a kis szobát este, és reggel, bár éhesen, de minden más színben ragyog már.

A lemondás évei

A nélkülözés éveit jól jellemzi az, amit még 1943-ban, a Vígszínház társalgójában mesél: "Egyszer ráéheztem egy darab cukrászsüteményre. Sokáig viaskodtam a falánkságommal, míg az egyik próbán, kibírhatatlan éhségemben elhatároztam, hogy bemegyek a cukrászdába, veszek magamnak egy habbal töltött indiánert. Gondolatban előre kiélveztem minden falatkáját. Odamenet szüntelenül mondogattam magamban: most eszem egy darab süteményt! Megeszem egy finom indiánert habbal! Aztán megálltam a kirakat előtt. Egyszerre csak furdalni kezdett a lelkiismeret: a cipődbe belefolyik a víz és nem tudod megtalpaltatni, erre kéne a pénz meg arra, és te el akarsz prédálni öt krajcárt! Nem vettem meg a süteményt. Helyette ígértem magamnak egy kockacukrot. Elvégre az is édes. Otthon elővettem a szelencét, újabb néma alkudozás után eltettem a cukrot a másnapi kávémba."

Budapesten

Játszik az akkori Osztrák-Magyar Monarchia számtalan apró városkájában. Nagyobb állomáshelyei: Miskolc, Szabadka. Hosszú ideig szerepel Kassán, a Komjáthy János-féle társulatnál, majd Kassa után az utolsó helyszín Temesvár. Itt a Buda-Temesvár Társulatnál éri az első világháború utáni trianoni békekötés. Korábban már házasságot köt kollégájával, a tőle négy esztendővel idősebb Vágó Istvánnal, ám sem ő, sem pedig a férje nem kíván felesküdni a Román Királyságra, így elhagyják Temesvárt, és Magyarországra menekülnek sok ezred magukkal. 1920-tól a Renaissance Színházhoz szerződik, majd a Vígszínház társulatához tartozik. Az Unió Rt. megalakulásakor pedig már a Belvárosi Színházban játszik. Az Unió Rt. felbomlása után az Andrássy úti Színházhoz kerül komikának, de 1936-ban már ismét a Vígszínháznál találni, ahol a második világégés alatt is játszik egyes darabokban, karakter- és epizódszerepekben, még nyolcvanesztendősen is. Gyakorlati oka van annak, hogy ennyi idősen is dolgoznia kell, ugyanis a vidéki színészek elszegényedett nyugdíjegyesülete nem tudja megfizetni a közel kilencszáz pengő nyugdíjat, amennyi békeértékben járna neki és a férjének. Ketten mindössze százhuszonöt pengőt kapnak. Emiatt laknak Budán, egy sötét kis udvari lakásban, de otthonosan berendezve. Jókedvűek, megelégedettek, holott szűkösen élnek akkor is, de harmóniában és boldogságban, nincs talán akkoriban náluk boldogabb színész házaspár. Megfeszített, és egy életen keresztül tartó munkájuk gyümölcse pedig egy picinyke ház fele Kistarcsán.
Vágó néni alakításai
Nyolcvanesztendősen így beszél színpadi munkájáról: "A sikerért megszenvedtem. Félek minden új szereptől. Sosem hiszem, hogy meg tudom csinálni. Minden fellépés előtt remeg a szívem, akkor is, ha százszor játszottuk már a darabot. Mindig szigorúan, elfogulatlanul bíráltam magam. Tudtam, hogy csúnya vagyok. Ha megesett, hogy egy darabban szépnek mondott a partnerem, szorongva lestem, kinevet-e a közönség? Ma a korom aggaszt. Nem magam miatt. Még el tudok játszani akár egy hatvanesztendős asszonyt is, de attól félek, hogy a közönség öregnek talál már. Most csak azon imádkozom (1943-ban vagyunk - a szerk.), hogy vége legyen már a háborúnak és Pistukámmal kiülhessünk Kistarcsán a verandára, madárfüttyöt hallgatni. Az lesz a mi legszebb szerepünk."
Vágónénak a nagy szerep vagy a kicsi egyforma szentség, és egyformán érdemes falat. Teljesítménye a "Noszty fiú...", vagy az "Ötszáz hold pipacs" nyúlfarknyi szerepeiben sem jelentéktelenebb, mint a "Takáts Alice"-ban, vagy a "Telefonprömier"-ben, vagy akár a "Terézvárosi búcsú"-ban. Minden egyes alakítását átfűti szívének melege, és beragyogja lényének bája. Természetes, életközeli játéka, élő hús-vér figurái a legenda szerint rabul ejtik még Hegedűs Gyulát is, aki maga is mestere a természetes beszédnek. Mondják, hogy a "Takáts Alice" előadásai alatt meghagyta az ügyelőnek, hogy csöngessen be érte az öltözőbe, amikor Vágóné egyik jelenete következik, estéről estére beállt a kulisszák mögé, és gyönyörködött az édes és tündéri nénike emberi hangjában.

Vágó néni munkamódszere

Külsejére nézve hétköznapi megjelenésű, színházon kívül aligha nézheti valaki is színésznőnek, inkább amolyan átlagos megjelenésű, zömök nénike. Lénye rendkívül szerény, színészi palettájáról is hiányzik a rikító harsányság. Bár színésziskolát sohasem végez, mégis tudatos művész. Nagy színpadi gyakorlatának köszönhetően fölényes mesterségbeli tudással gyúrja hatásossá figuráit, alakítson komédiást, haragos asszonyt, vagy béketűrőt, vagy éppen furfangosat, vagy akár együgyűt.
Szerepét hamarabb tudja, mint bárki más. Rendkívül könnyen tanul. Körvonalakban már az első próbán "hozza a figurát" - ahogy ezt színházi nyelven mondják. Nem a próbák során tapogatja ki a figura karakterét, hanem a szerző szövege alapján már szinte azonnal elképzeli. Mindjárt a munka kezdetén ennek az elképzelt alaknak a belső törvényei szerint tesz-vesz, hallgat vagy beszél. Ő az a kitűnő szakember, aki pontosan tudja, melyik végén kell megfogni a munkát, szinte alig igényel játéka rendezői instrukciót, az is inkább az egyberendeződés miatt szükséges. Emiatt azután alakításainak legbámulóbb csodálói maguk a kollégák, a színészek. A céhbeli társak tudják csak igazán, hogy az ösztönös tehetségen túl mennyi elmélyedés, önfegyelem, lelkiismeretesség és belső tartás szükséges az általa előteremtett alakok megformálásához, melyet hangtalanul, tépelődés és látványos hisztéria nélkül derűs, mosolygós módon örök frissességgel varázsol elő láthatatlan tarsolyából. 1945 után a Madách Színházban lép fel egy-egy előadáson. 87 évesen távozik a színművészet kedves, dolgos közkatonája.

Az összeállítást készítette: Takács István - 2007. - www.szineszkonyvtar.hu
Korrektor:
Dévényi Ildikó

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu