Életrajza:

Adatok:

1864 - 18 esztendősen vándorszínész lesz (Rozsnyó, Nagyvárad, Debrecen, Buda, Kassa)
1873-tól - a kolozsvári Nemzeti Színház tagja
1878-tól - a budapesti Népszínház tagja, később főrendezője
1904 - 1906 - a Népszínház igazgatója
1906 - anyagi csődbe kerül mint igazgató, és öngyilkos lesz

Vidor Pál művésznéven ismeri mindenki, valódi családnevét, a Bodonyi Kajtor Pált kevesen. Bár nevet változtat, hogy szégyent ne hozzon a magyar nemesi család ősi nevére, mégis kitagadja famíliája. Vándorszínésznek áll 18 esztendősen, majd idővel állandó társulathoz, kőszínházhoz szerződik. Kolozsvárról kerül a fővárosba 1878-ban, a Népszínházhoz, ahhoz a Népszínházhoz, amelynek később főrendezője, és szomorú végzetére igazgatója is lesz. Direktorként azonban a Népszínház ügyeit olyannyira zilált állapotban veszi át, hogy legnemesebb igyekezete sem mentheti meg az anyagi romlástól. A színház összeomlása öngyilkosságba kergeti. Halála megdöbbenti nem csak a szűk hazai szakmát, hanem a közvélemény felháborodását is kiváltja. A Népszínházat Vidor halálát követően megszüntetik, és az épületébe költözik az a Nemzeti Színház, amelyet közben másutt anyagi haszonlesésből valakik lebontatnak. Végül ez az a Nemzeti Színház, amelyet a metróépítkezések miatt bontanak le a hatvanas évek derekán, és ahol a sláger szerint a hatos megáll. Vidor halála egy közel százesztendős kálváriának lesz az első állomása, valamint Vidor halála hívja fel a figyelmet először a Monarchia Magyarországában, tegyük hozzá, igen drasztikusan és nagy botrányt kavarva arra, hogy üzleti alapokon nyugvó nemzeti színjátszást bajos dolog finanszírozni. Halálának 100. évfordulója alkalmából emlékezünk meg a nemes elődről.

A pályakezdés esztendei

A nemesi família féltett és kitagadott sarja, nevet változtat, hogy komédiás létére szégyent ne hozzon családja fejére. Édesapja papnak szánja, ám a kispapi teendőket a színészmesterséggel váltja fel, kiugrik hát a papneveldéből és vándorszínésznek áll. 1864-ben a tizennyolc éves fiatalember már színpadon játszik, igaz még Vidor-Bodonyi (vagy Bodrogi) Pál néven. Először Demény Károly társulatánál, majd egy évre rá Debrecenbe szegődik, s nyolc évadon át valósággal kitanulja mestersége szinte minden fortélyát, s a legkiválóbbak közé küzdi fel magát. 1873-ban a Budai társulatnál játszik, de Kolozsvárra hívják 1874-ben, ahol három évadon át szórakoztatja ragyogó játékával és kitűnő énekével a közönséget. Blaha állandó partnert keres a Népszínházban, amikor hír érkezik, hogy Kolozsvárott egy erre alkalmas fiatelemert találni Vidor Pál személyében. Blaha odautazik, és elbűvöli Vidor Pál játéka. Kijárja a Népszínház vezetőségénél, hogy 1878. május 1-jétől fogva a Népszínházban állandó partnere legyen az általa játszott darabok sorában.

Vidor Pál, Blaha Lujza egyik állandó színpadi partnereként

A fővárosban játszó Vidor már érett jellemszínész, és nagy gyakorlattal rendelkező énekes is egyben. Közvetlen, s könnyed, felszabadult játékával hamar a közönség kedvencévé lesz mint az operettek bonvivánja, a népszínművek remek előadója Blaha új partnereként. Gyönyörű bariton énekhangja teszi igen népszerűvé a közönség körében nagyon hamar. Porzsolt Kálmán igazgatása idején, 1897 és 1902 között, a Népszínház főrendezőjévé nevezik ki. Vezető pozícióját kihasználva sokat fáradozik az akkoriban még nem megoldott problémán, a színészek nyugdíjaztatása utáni jövedelem tárgykörében. Egyik fő előmozdítója a Népszínház Segély- és Nyugdíjintézete létrehozatalának. Kollégái tisztelik és becsülik, hajlanak szavára, "Tata" néven becézik az addigra már lassan hatvanesztendős színészt és rendezőt. "... szóljál, majd a Tata intézkedik", vagy "mondd meg a Tatának..." - járja színházszerte.
Játssza Báthory Zsigmondot, az élvsóvár erdélyi fejedelmet Erkel Elek zenéjére, vagy Edmond Audran "Üdvöske" című operettjében Pippo birkapásztort alakítja, ahol Blaháné adja Bettina pulykapásztornét.

Vidor Pál a Népszínház igazgatója lesz

Főrendezőként számtalan konfliktusba keveredik főnökével, Porzsolt Kálmánnal, aminek a vége az, hogy főrendezői státusát visszaadja. Nem tud vele dolgozni. Számos kritikai megjegyzése támad, amely süket fülekre talál főnökénél, s ez időben már többek biztatják, hogy "te biztosabban jobban csinálnád, Tata". A kollégák biztató szava bogarat ültet a fülébe, mígnem aztán az 1902-ben lejáró igazgatói poszt megújításánál Porzsolt Kálmán meghirdetett álláshelyére beadja pályázatát maga is. A két pályázó közül a nagyobb vezetői tapasztalattal rendelkező Porzsolt Kálmán lesz a nyertes. Vidor Pál vesztesként inkorrektnek tartja jelenlétét a színházban Porzsolt Kálmán vezetése alatt, hisz diszponálta magát vele szemben. Levonja a következetéseket, s kilép a színháztól. Beöthy László a Király Színházhoz szerződteti rendezőnek ez idő alatt. Rövid két esztendő alatt kiderül, hogy Porzsolt Kálmán a már beindult folyamatokon nem tud változtatni, s idővel végleg csődbe juttatja a Nemzeti Színházat, az intézmény vezérkara szintén végleg összeomlik. Ekkor, 1904. március 15-én, a Népszínház Bizottmánya Vidor Pálhoz fordul, vegye át a vezetést. Rövid gondolkodási időt kér, majd úgy dönt, eleget tesz a felkérésnek.

Vidor Pál mint direktor

Igazgatása két esztendeig tart, és a két esztendős igazgatás idején hullámzó teljesítményt mutat színháza. A hullámzás görbéjében egyetlen egy aggasztó dolog tűnik fel: a mélypontok egyre jelentősebb anyagi válságot sejtetnek. Elődje veszteségeit azonban mindenféle igyekezet ellenére sem sikerül kompenzálnia. Műsorpolitikája, kapkodó döntései a rövid távú életben maradást tűzik ki célul, hosszabb távra egy idő múlva már nem is gondolhat. Néhány sikertelen premier, a már korábban bevállalt felújítási munkálatok, azok elhúzódó teljesítése mind-mind egy irányba terelik az események futását. A probléma összetett, megoldani összességében végül is nem tudja.

Igazgatásának tanulságos története

A tavaszi színházátvétel nemes gesztus a társulattal szemben, de biztos anyagi ráfizetés, a nyári bevétel nélkül kifizetendő bérek miatt. Éleslátás nélkül, vagy lovagiasságból tehát, néhány jó darab kevés az anyagi sikerhez. Ezt az anyagi melléfogást tetézi, hogy egy osztrák-magyar ellentéteket karikírozó darab műsorra tűzése kapcsán a bécsi kancellária megorrol a Népszínház vezetésére, és az állandó magas összegű páholybérleteit ez alkalomból felmondja. Zenés műfajok közül elsősorban az operettek bemutatását erőlteti Vidor, a Király Színházat tekintvén ellenfélnek, ugyanakkor oly vonzerővel bíró primadonnát nem tud felmutatni, mint azt az ellenfél teszi Fedák Sárival. Fedák Sári kötődik ugyan az idősödő Vidorhoz, és kérésének engedve végül is a segítségére siet. A rossznyelvek kapzsiságot sejtetnek persze a döntés körül. Tény, hogy Fedák kerek 100 koronával többért, azaz 600 korona napi fellépti díjjal szerződik el Vidorhoz. Az is igaz, hogy vidéki vendégszereplése idején esténként akár 1000 koronát is tud keresni, amely jövedelem már az átlag európai sztárgázsit is meghaladja. Felbontja hát szerződését Fedák a Király Színházzal, és a Népszínműben elvállalja a "Leányka" című operett címszerepét.

A bajok tetéződnek

Előzetesen már letárgyalt felújítások kezdődnek a színpadon és a nézőtéren, amelynek terheit neki, ill. az akkori szűkösebbre szabott színházköltségvetésnek kell állnia. Ráadásul a felújítások elhúzódnak, s több hónappal a szezonkezdet után sikerül csak befejezniük, amely újabb jelentős anyagi veszteséget idéz elő. Hiába végül is a pompa és ragyogás, a többhavi bevételkiesést semmi sem pótolja. Fedák Sárit szerződése még köti a Király Színházhoz egy darab erejéig, s csak utána tudja feladatát Vidor Pálnál ellátni. A ragyogó őszi szezonkezdés elmaradása baljós árnyakat vetít a színház életére. Tárgyalások kezdődnek közben a fővárosi vezetés és az Operát akkor jól irányító Máder Rezső és Vidor Pál között a színház átadásáról. Vidor először belemegy a szabott feltételekbe, majd másnap, gondolkodva az ügyön, visszamondja az egyességet. A veszteség addigra 340 000 aranykorona, egyre inkább úgy tűnik, hogy nehezen pótolható.
Rossz döntés rossz helyzetben:
Vidor mellé kerül egy magát gazdag és segítőkész mágnásként feltüntető, eladdig ismeretlen személy, akiben Vidor a megmentőjét látja. Nagy összegeket helyez kilátásba, amely összegek időszakosan megmentenék a színházat a csődtől. A kilátásba helyezett pénzért cserébe színházvezetői titulust kér az illető kellő hatáskörrel. Csak hetek múlva derül ki erről az illetőről, hogy egy szélhámos, aki addigra fenekestül fölforgatja a színház életét. Elbocsát, felvesz, kirúg, preferál, s rövid idő leforgása alatt teljesen összekutyul mindent, mire aztán végre az egyre terebélyesedő sajtóbotrányok közepette eltávolítják a színházból. Se az ígért nagy összegű segítség, se Fedák még nem áll a színház rendelkezésére..., ráadásul egy halom megbántott, elbocsátott régi kolléga is haraggal a szívében távozott... Talán vezeklésül, személyes vagyonát, évtizedes színészi munkájának eredményét is bedobja végső kétségbeesésében a színház megmentésére, ám az csak egy csepp az áradó tengerben. Ezen még az sem segít, hogy igazgatói járandóságát már két esztendeje nem veszi fel.

Tárgyalások Vidor Pál leváltásáról

A tisztán a napi bevételekre utalt Vidor zenés premierek sorával próbálkozik, akkor épp a "Rab Mátyás" című operettre készülnek. Az operett zenei ügynöksége a Bárd-kiadóvállalat. Magát az operettet Fedák énekli. A Bárd Kiadó vezetője, valamint Fedák együttesen lépnek fel többször is és több helyen, amikor Vidor Pál fülébe jut, hogy a háta mögött, a fővárosi vezetéssel Fedák és a Bárd Kiadó mint befektető a színház átvételéről tárgyalnak. Személyes találkozót kezdeményez a két érintett féllel (Fedák & Bárd Kiadó), akik szóban megerősítik ezt a tényt, sietve hozzáteszik, hogy szerintük Vidor Pál maradhat egyszerű színész a színházban, abban a színházban, amelyet Fedák Sári direktornő fog fémjelezni. A fővárosi vezetés közben persze hivatalosan nem folytat tárgyalásokat, mint azt mondják Vidornak. Kizárólag "tapogatódzó és tájékozódó jellegű" megbeszélések zajlanak nem hivatalosan. Egy Fedák Sári "érdekköréhez" tartozó lapban aláírás nélküli cikk jelenik meg Vidor elmozdítását sürgetve, a Népszínmű ügyét rendbe teendő. A darab időközben lezajlott premierje sikert jósol. A "Rab Mátyás"-előadás pénzügyeire vonatkozóan: Vidor a Bárd Kiadóval történő egyezség szerint Fedák Sári művésznő számára kiutal minden este 600 koronát előadásonként, valamint a Bárd Kiadó 200 koronát tesz zsebre szerzői jog címén, ügyintézés gyanánt, és költségeinek megtérítése végett bevételtől függetlenül. Vidor és a Bárd Kiadó megegyeznek, hogy a "Rab Mátyás" addig marad műsoron, amíg a darab a 3000 koronás napi bevételt tartja. Ez a harmadik hétre már megcsappan, és addigra a bevétel az 1400 koronát sem haladja meg. Vidor Pál átmeneti bérkifizetési csökkentést javasol Fedáknak, ám ő és képviselője kérlelhetetlenül kiköveteli a pénzét, ami neki jár. Megdolgozott érte, a színház anyagi ügyeiért pedig az igazgató felel, semmi köze ahhoz, hogy rosszul megy a szekér. Lassan a pénztárosoknak, a szabónak nem tud fizetni Vidor. Fedák és Bárd egyre szembetűnőbb módon Vidor mihamarabbi anyagi csődjét szeretnék meggyorsítani.

Az utolsó mentsvár...

November 29-én, csütörtökön, néhány órára kiderülni látszik az ég a Népszínház fölött. Vidor a Népszínházi Bizottmánytól könnyítés kap: három részben fizetheti ki hátralékát. Az első részletet 17 000 koronában szabják meg, és azt kétszer huszonnégy óra alatt kell előteremtenie. Vidor újabb és újabb kölcsönök után szaladgál. Mindhiába. Sajnálkozó karok fogadják mindenütt. Kora délután rátalál emberére, aki nagy kamatok mellett ugyan, de hajlandó váltó ellenében a kért összeget azonnal folyósítani. A váltót Vidor Pálon és feleségén kívül két megjelölt kezessel, Bárddal, és Fedák Sárival kell aláíratni a szerződés értelmében. Vidor megnyugodni látszik. Beszerzi a váltóblankettát és egyenesen Bárdékhoz megy, akik némi gondolkodás után aláírják. Vidor konflisba ül, és a színházhoz hajtat. Néhány perc választja el az előadás kezdetétől. Fedák a kulisszák mögött jelenésre vár, nem tárgyalhat, így kéri Vidor, hogy életbevágóan fontos ügyben a szünetben jöjjön fel az irodájába. Fedák a szünetben eleget tesz a kérésnek. Vidor és neje, Karola várják már, előadja a direktor a kérését. "Én ezt a váltót nem írom alá! Egyszerűen azért, mert én egyáltalán többé kezességet nem vállalok, nekem elég volt!
- Zsazsa, ha nem fizetek, akkor holnap játszunk utoljára!
- Hát utoljára játszunk - vágta rá magabiztosan Fedák, majd sarkon fordulva, erőteljesen becsukta az ajtót maga mögött.
Akkor érezhette igazából, hogy minden összeomlott, amiben eddig hitt. Hallott arról, hogy Bárd Ferenc, miután elváltak egymástól, intézkedett Leszkay Andrásnál, a Magyar Színház akkori igazgatójánál, hogy Fedákot szerződtesse át a néhány nappal korábban bemutatott és várható nagy anyagi sikerrel kecsegtető "A víg özvegy" címszerepére, siettetve ezzel az elszerződéssel is Vidor összeomlását.

Az utolsó előtti nap

1906. november 30-án a "Rab Mátyás" című operett nem ment még ötvenedszer sem, máris a megállapított limit alatt teljesít, már napok óta. A siker, a bevétel jócskán elmarad a várttól. Fedák tombol, és azonnali szerződésbontással fenyegetőzik, elmondása szerint a Magyar Színházban tárt karokkal várják őt. Ezt azonban nem személyesen, hanem a lapokból tudja meg Vidor. Felkeresi Fedákot, aki "házon kívül van", és a Bárd-irodának is csak az egyik tisztviselőjét tudja elérni, aki a kérdő szavakra becsmérlően reagál: "... egyáltalán csodálkozom, hogy a művésznő itt játszik magának, üres házak előtt!" Vidor ekkor úgy érzi, a kör bezárult... bemegy a társalgóba, ahol a kollégák együtt érző meleg szavával vigasztalódik némiképp.
November 30-án este, a "Rab Mátyás"-előadást követően a Népszínház igazgatói szobájában megbeszélés kezdődik a színház átvételéről (később ez Fedák szájából úgy hangzik: megmentéséről). Fedák Sári, Bárd Ferenc, Bárd Mór, Fodor Oszkár, a színház titkára, és Stoll Károly, a főrendező vesznek részt Vidor Pálon kívül a megbeszélésen. A megbeszélés folytatását másnapra, december 1-jére halasztják.

1906. december elseje

Vidor korán reggel megy be a színházba. Millöcker "A madarász" című operettjének felújítási próbái zajlanak a háziszínpadon, míg a nagyszínpadon a "Falusi madonna" rendelkezőpróbáját tartják. A várakozó színészek körbeveszik a folyosón áthaladó Vidort, és a fizetésük iránt érdeklődnek, hogy mikor kapják azt meg. Vidor kitér a válasz elől. Barna Izsó karmester a zongora mellől vezeti a próbát, jelzi, hogy beszélni kíván a direktorral, aki ezt a próba utánra halasztja, hogy majd akkor jöjjön fel az igazgatói szobába, és ott mindent tisztáznak, hogy mikor lesz a darab premierje, stb.
Majd a pénztárba megy, és szó szerint a következőket mondja: "Mint direktor soha nem kértem egy krajcárt sem, most is mint színész fordulok hozzád. Hiszen játszottam eleget és táncoltam is! Adj, pajtás, húsz koronát a művészetemért!" A pénztáros eléggé nyugtalan lesz ettől a mondattól, és nyugtát kér direktorától. Az már előre megírtan készen áll a zsebében. "Nyugta húsz koronáról, melyet kétévi direktori fizetségemre felvettem: Vidor" Aztán átveszi a húsz koronát, és revolvert vásárol néhány tölténnyel. Délben tér vissza, észrevétlenül. Nem a művészbejárón megy be, ott sokakkal találkozhat, hanem a Népszínház utcai oldalkapun. Asztalhoz ül, és próbalövést ad le az ajtóba. Működik a fegyver. Néhány levelet ír. Gondosan rendelkezik, és elköszön, akitől ezt megteheti, majd a díványra ül, és a halántékához emeli a fegyvert... A dörejt senki sem hallotta.
Déli egy óráig zavartalanul folyik mindkét próba. Barna Izsó feláll a zongora mellől, és a megbeszéltek szerint keresi Vidort az igazgatói szobában. A kopogására nem érkezik válasz. Benyit. Vidor arccal a föld felé fordulva fekszik a dívány előtt. Azt gondolja, Vidor rosszul lett, és segítségért kiabál... Pázmán Ferenc baritonista érkezik elsőnek, aki odamegy egészen a direktorhoz, és meglátva a vért és a földön heverő pisztolyt, konstatálja az öngyilkosságot. Vidor hörgött a földön, élt még. Azonnal értesítették a szomszédos Rókus kórházat. Vidorné épp akkoriban lép az épületbe, és a pillanatok alatt elterjedő hír hozzá is elér. Berohan a szobába, és a földön heverő férjét látva így kiállt:
"Fedák, Fedák! Verjen meg az Isten! Te kergetted a halálba szegény uramat!
A hír pillanatok alatt terjed el. Mire a szomszédos kórház mentőkocsija megérkezik, már egy csoport várakozik a színház művészbejárója előtt. A tömeg óráról órára nő, és a sokadalom magatartása inkább nevezhető fenyegetőnek, mint együtt érzőnek. Eleinte a színház úgy gondolja, hogy az esti előadást Fedák főszereplésével mégiscsak megtartják.

Vidor halála

Vidor életben van, amikor a klinikára kerül, és bár sok vért vesztett, megállapítást nyer, hogy az agya is megsérült. A klinikán azonban már érdemben nem tudnak rajta segíteni, este háromnegyed hétkor zárja le földi életét. A színház homlokzatára estére felkerül a fekete lobogó, és az utolsó pillanatban döntés születik: az esti előadás mégis elmarad. Délután, nem sokkal Vidor kórházba szállíttatása után, egy vidám fiáker áll meg a színház előtt. Hárman ugranak ki onnét, három színész: Petráss Sári, Kornai Berta és Ferenczy Károly. Örömmel újságolják, hogy pénzt szereztek, nem is keveset, kereken 50 000 koronát, a színház meg van mentve, hurrá! Aztán rövidesen mindent tudtak... későn jött Kövér Gyula, Szolnok megyei földbirtokos segítsége, szomorúan és vesztesként viszik vissza a pénzt. Az esti előadás tehát elmarad, de mindenki dermedten áll a helyén, és a Tatáról beszélnek...

Két búcsúlevél

Néhány búcsúlevél... egy, amelyet barátjának, Fáy Sándor újságírónak címez:
"Kedves barátom, ...adja át üdvözletemet Fedák Zsazsának is. Most már megszerezheti a Népszínházat magának és Bárdéknak, és bearanyozhatja káprázatosan ostoba művészetével a magyar színművészetet időtlen időkig. Ámen"
Aztán a portán találnak egy levelezőlapot, amely Zsazsa művésznőnek szól, személyesen, de aláírás nélkülien (Vidor Pál írását viszont mindenki felismeri, a portástól az öltöztetőig):
"Neked szól az ének, Sára. A görögök és rómaiak, Napóleon is elérték a szerencséjük zenitjét, és akkor elérte őket a mulandóság, a megsemmisülés és a bukás. Vigyázz, hogy vakszerencséd el ne ragadjon. Te, akinek sem művészeted, sem tudományod, csupán vakszerencséd van."

Sírfelirata: "Meghalt a becsületért."

A Nemzeti Színház falain is túlszáll pillanatok alatt halálhíre, szinte a teljes színházi világot megdöbbenti. A sajtó már másnap felelősöket keres és talál. A szenzációs leleplezések sodrában hamar rátalálnak például Fedákra, akinek tulajdonítják a végső döfést. Kitudódik sok minden, a Fedák által felvett összegek nagysága és a bevételek összege, Vidor egyezkedése Bárdékkal, és végezetül Vidor leváltásának előkészületei. Szinte valamennyi sajtóorgánum és a közvélemény célzott támadásának középpontjában találja magát a híres sztár, Fedák Sári, már a végzetes napon, órákkal az események után. Fedákot egyébként 1-jén késő délután értesíti telefonon Rasskó Géza, hogy elmarad az esti előadás, és közli vele a tényeket. Fedákba azonnal belenyilall, hogy vesztésre áll. Emlékirataiban ez áll: "Júlia (így hívják a szobalányát), engem most ki fognak végezni. Az alkalomra már régen lesnek az ellenségeim. Most itt van számukra a nagy lehetőség. Túlságosan szépnek látszott az életem, és túlságosan nagyok voltak már a sikereim. Nem tudom ugyan, hogy hogyan és miként, de most rám fognak ugrani."
Fedák tehát tisztában van helyzetével rögtön a telefonhívás után, mert saját autójába barátnőjét, Csatai Jankát ülteti társalkodónőjével, míg ő valamivel később bérkocsin indul utánuk a színházba, Buberl nevű kutyájával. Tömeg áll és várja őt a művészbejáró előtt, ahol Fedák autóját éktelen lárma fogadja, a benne ülő rémült Csatai Jankával. Sokan átkozódnak, köpködnek, esernyőkkel az autót verik. Fedák ez alatt a konflissal, közel tíz perccel később a főbejárat elé érkezik, de így is felismerik a tömegből, és hangos "Abcúg Fedák!" kiáltozások közepette futva kell bemenekülnie a színházba. Megdöbbenti az a harag, amelyet tapasztal. Korábban a kocsival ő is a művészbejárón kíván bejutni, ám látva a tömeget továbbhajtat. Ő nem érti ezt az inzultust, felháborodottan vonul a folyosókon. Amerre csak elhalad, több kolléga hangosan szidalmazni kezdi. A színpadra érve újabb megjegyzések kereszttüzében találja magát, és válaszképp mély megvetéssel mondja, hogy: "Hát ezt érdemeltem meg tőletek, amiért eljöttem játszani, hogy megmentselek titeket az éhenhalástól? - majd hozzáteszi még: - Úgy kell nekem, ha idejövök e rongynép közé, hogy kenyeret adjak nekik" - mire kolléganője, Seres Aranka ráriposztozik: "Itt senki sem rongyabb magánál. Maga sohasem hozott, csak vitt! Még azt is elvitte, amiből kenyérre jutott volna nekünk!" Ekkor tülekedés támad a színpadon és öklök lendülnek a magasba, de Rasskó Géza határozott mozdulattal csuklón ragadva Fedákot az öltözőjébe tuszkolja. Fedák sértett dühében tombol itt, az öltözőben. Átkozódik. Összetöri a tükrét, festékesdobozát, púderespackját, tapos, ugrál rajtuk, és üvölt. Közben a tizenkét kirendelt gyalogos és hat lovasrendőr sem nagyon bír a tömeggel odalenn az utcán. Fedákot követelik. A közeli utcák falain, a Rökk Szilárd utcában és a Stáhly utca sarkain rögtönzött falragaszok jelennek meg, hatalmas betűkkel: "Lelkiismeretlen és ízléstelen az, aki Fedák Sári játékában még gyönyörködni tud." A tömeg kiabál: "Jöjjön ki a gyilkos!" Csatai Janka kolléganő hatalmas és sűrűn lefátyolozott kalapjában távozik végül is, erős rendőri kísérettel, a főbejáraton át kiszökve hosszú órák múlva, ami akkor épp néptelen, a lépcső, hisz a művészbejárónál várja a tömeg. Az ott várakozó, előre odarendelt fiákerbe valósággal beleveti magát, amikor a kocsis a lovak közé csap. Vesztettként menekül remélt sikerei színhelyéről. Éjszaka nem jön álom a szemére, de nem a lelkiismeret-furdalástól, hanem mert tudja, érzi, hogy ezzel az esti inzultussal az ő története nem fejeződik be.

Fedák összeomlik, pályája megszakad egy rövid időre

Rövidesen - a napvilágra került híradások hatására - a budapesti színészek szinte valamennyien elhatározzák, nem lépnek föl többet Fedák Sárival egy színpadon, aki saját előmenetele és anyagi érdekei vonzásában feláldozza akár a Népszínház direktorát is. Az elhatárolódók élén a nagy hírű színész-királynő, Jászai Mari áll, aki a magyar színészet utolsó csiripoló verebecskéjének titulálja Fedákot, és aki így beszél róla: "kemény üzletleány" ez az úrileány! Valóban nincs rokonságban mivelünk. Igaza van, nem tartozik miközénk... - Jászai." Sorra teszik meg a nevesebbnél nevesebb kollégák is a Fedáktól elhatárolódó nyilatkozataikat a sajtóban. Jászai kemény szavai megrendítően hatnak, és igen rontják azok esélyeit, akik néhány hetes hallgatás után visszacsempészni kívánják Fedákot a színpadokra. A közvélemény egy emberként Fedák ellen fordul, így az ellenerők, a Fedákot támogató direktorok nincsenek könnyű helyzetben, mégis hamarébb érnek el eredményt, mint azt bárki is várná, vagy gondolná ebben az indulatoktól felhevült időben. A Vidor gyilkosának kikiáltott Fedák összeomlik, ugyanakkor tombol dühében, a másnapi újságokhoz eljuttatott nyilatkozatában pedig visszavonulását jelenti be látványosan, igaztalannak nevezi a vádakat, amellyel most fényes sikereinek irigyei mintegy leteperik őt a színpadokról, de hát, legyen meg az akaratuk...stb. A Népszínház anyagi ügyeitől elhatárolódik, és sok-sok pénz sikkasztásával vádolja meg Vidort halálában is, amihez neki, Fedáknak, semmi köze sincs. A támadásokra válaszolva tehát visszavonul a színpadtól. Elhatározza, hogy Tószerdahelyen vásárolt birtokán fog gazdálkodni eztán. A Fedákkal szembeni ellenszenv csúcspontját éri el. Aztán minden csoda három napig tart, Fedáké néhány hónapra korlátozódik, vagy tán épp csak fél esztendőre. Aztán ismét címlapon szerepel és plakátokon a neve. Újból és újból tömegeket vonz a színházakba, és karriere továbbível, korábbi csúcsait is talán meghaladva. Az élet megy tovább.

Vidor Pál halála mérföldkővé válik

Vidor halálának következményeképpen az állam bekapcsolódik lassacskán a finanszírozási kérdések megvitatásába, s a szakmát is nagyobb odafigyelésre sarkallja a gazdasági menedzsment kérdésköre. Változik a világ, s a korábbi, XIX. századi gazdasági és társadalmi környezet végérvényesen a múlté lesz, az új típusú centralizálódó kapitalizmus másfajta gazdasági vezetési koncepciót kíván a színházaktól is. A zenés népszínművek kora is leáldozóban, talán végérvényesen, s Vidor halálával pont is került a népszínművek erőltetésének a végére.

Vidor Páltól a metróépítésen át, a gödrön keresztül, az új Nemzetiig

A történet innentől fogva méltánytalan a magyar nemzethez. Vidor halála után az ún. Népszínházi Bizottmány vezeti a színházat 1907. szeptember 30-ig, megjegyzendő, nem túl nagy szakértelemmel; utána - Máder Rezső rövid próbálkozását követően - az értékes telken elhelyezkedő Nemzeti Színház épületét életveszélyesnek kiáltják ki, új korszerű épület kialakítását terveztetik meg. A színházat ezzel párhuzamosan bezárják, épületét lebontják, személyzetét és színészeit beviszik a Népszínműbe ideiglenesen. Az ideiglenes szó kapcsán közel hatvan év értendő, hisz a Nemzeti nem épül fel a tervezett módon soha, mindkét világháború elviszi a rávalót, s marad minden az egykor Vidor Pál vezette Népszínházban, csak épp Nemzeti Színházra keresztelik át. Az idők szele még ezt a színházat is soknak találja, s mivel útjában van a metróépítkezésnek, a Népszínház-Nemzetit lebontják 1965-ben, új színház csak 2002-ben épül, új helyszínen, és nem kisebb bonyodalmak árán.

Tanulság - ha van...

Egy nagyszerű színész, aki a közösségéért, nemzetéért érzett felelősségvállalása során erőn felüli vállalkozásba fog, úgy gondolja, "ezt akár én is meg tudnám csinálni", ám a feladat maga alá gyűri. Nem számol mások elszánt, akár őt magát is elgázolni tudó érdekérvényesítő erejével. A XX. század, modern és kérlelhetetlen racionalizmusa, egoizmusa találkozik a romantikus hajlamú XIX. század magyar nemesi karakánságával. Becsületből, és erkölcsi tartásában szilárd jellemű emberként, saját vérének megváltásával gondolja megoldani a megoldhatatlan szituációt. Hogy van-e felelős? Fedák lelkét beárnyékolja-e valami is? Ma már erre nehezen lehet felelet adni. A konkrét ügyön túlmutat viszont az a szemlélet, amellyel először talán Egressy Gábor találkozik az 1830-as évek Párizsában, és meghökkenve ad róla tudósítást. Az akkori Párizs 25 színházából az állam három színházat, két zenéset és egy prózait tart fenn a francia kultúra előmozdítása érdekében, ahol csak és kizárólag francia műveket adhatnak elő. Külön fejezet szól a francia szerzők kiemelt dotálásáról. A francia kultúra érdekében tehát a zsebébe nyúl az államgépezet. Itthon ezzel szemben Vidor halála hívja fel a figyelmet először, igen drasztikusan és nagy botrányt kavarva arra, hogy üzleti alapokon nyugvó nemzeti színjátszást bajos dolog finanszírozni. Hamarosan ez meg is változik, és a Nemzeti Színház már a régi Népszínház helyén ezeken az új anyagi alapokon nyugodva kezdi meg működését.
A harmincas évek derekán Hevesi Sándor számvetést készített a magyar színházigazgatók anyagi helyzetéről, mérlegelve az utolsó 100 év eseményeit. Maradandóan gazdag embert nem talált. Ditrói Mórtól, a Vígszínház alapító igazgatójától fogva, aki majdhogynem szegényházban végzi később, végigvette valamennyi direktor sorsát, s a tényeket mérlegelve arra jött rá, hogy míg külföldön ez egy nemes és kiszámítható meggazdagodási lehetőség, amelyért hála jár az utókórtól, itthon viszont valamiféle átok ül ezen a poszton. Vagy öngyilkos lesz, mint szegény Vidor, vagy jobb esetben, mint Kabos Gyula, egy életen át fizetheti a törlesztő részleteket... talán eljön még egy olyan időszak, amikor az átok köde felszáll, és nem lesz többé az anyagi és fizikai megsemmisülés egyik speciális formája hazánkban az, hogy valaki színházat igazgat.

Írta és az összeállítást készítette: Takács István
Korrektor: Dévényi Ildikó
www.szineszkonyvtar.hu - 2006-